Savlekötő helyett maró folyadékot, erősen lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak egy szülő nővel az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) Podmaniczky utcai kórházában.
Keményné Makai Boglárka 2010. február 12-én feküdt be az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) Podmaniczky utcai kórházának szülészetére túlhordott terhességgel. Tíz óra vajúdás után orvosa császármetszés mellett döntött. A szülésznő a műtét előtt egy pohárka folyadékot itatott vele, mondván az savlekötő, hogy később ne legyen gyomorégése. A folyadék elfogyasztása után a kismamának azonnal égni kezdett a szája és a torka, majd fulladni kezdett, és végül vért hányt. A súlyos lúgmarás tüneteire azt hitték, hogy allergiás reakció, olvasható a pénteki Népszabadságban [1].
Savat általában az ember lúggal köt meg. Kémcsőben. Emberben viszont a nátrium-hidroxid egy kicsit erős. A 20-as években a cselédlányok ezzel szoktak öngyilkosok lenni.
Ne megyél már ennyire bölcsész... ez az anyag (KOH) nem fordul elő ilyan orvosi környezetben. NINCS. Ezt a gyógyszeres üveget szándékosan töltötték fel vele.
Szerintem ugyanaz az eset, mint pár éve, amikor egy alkalmazott klóros fertőtlenítővel töltötte fel az altatógépet, mert ki akart baszni az altatóorvossal, csak az éppen észrevette a dolgot.
Én a kirúgott/balhés dolgozók közt keresném a bűnöst. Kálium-hidroxid normál körülmények közt semmilyen orvosi, gyógyszerszekrény környezetben nem létezhet, ugyanis ezt az anyagot nem használják.
Az asszisztensnek az a "bűne" (súlyos szakmai hiba), hogy az első eltérő rekacióra (égő nyelőcső) nem reagált megfelelően.
Gondolom, ugyanazt itatták vele mint mindenki mással, de volt egyfajta túlérzékenysége, amin most majd kibukik a rendszer vagy az újságíró tévedése, meglátjuk, melyik.
Jóval kislánya megszületése után, másnap kezdett gyanakodni az egyik orvos, hogy mérgezés történhetett, és csak a toxikológián, a gyomortükrözéskor derült ki, hogy lúgot itattak a nővel. Ekkor intenzívre vitték a súlyos állapotban lévő édesanyát, majd rohammentővel a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiájára szállították, ahol megállapították: a gyomra és a nyelőcsöve is súlyosan károsodott. Egy hónapig ápolták, ez idő alatt napi fél órára láthatta újszülött kislányát.
Keményné Makai Boglárka nyelőcsöve négy milliméteresre szűkült, máig nem tud rendesen nyelni, így enni sem, ezért előbb vékonybélszondán keresztül, majd legutóbbi műtétje óta gyomorszondán keresztül táplálkozik. Nyelőcsövét gyakorlatilag ki kellene cserélni, de leghamarabb februárban kerülhet sor az operációra.
A korábban MÁV-kórházként ismert intézmény illetékesei szóban elismerték a hibát, belső vizsgálat is indult, de végül arra jutottak, hogy megmagyarázhatatlan ami történt, nem tudták kideríteni, miként került maró folyadék a savlekötős üvegbe, majd onnan a kismama poharába. A rendőrségi nyomozás még nem zárult le, részben a kórházi vizsgálat sikertelensége miatt. Az eset miatt eddig két szakdolgozó és egy orvos kapott fegyelmit, egy másik orvos fegyelmi ügye még függőben van.
Bár kért, kártérítést egyelőre nem kapott a tönkretett életű nő, aki pert fontolgat, hogy legalább részben kárpótolják azért, ami történt. A kórházban hosszas huzavona után annyit közöltek vele, hogy elbírálás alatt van a peren kívüli megegyezésre vonatkozó kérése, de azzal csak a rendőrségi nyomozás lezárása után foglalkoznak érdemben.