Ez egy segítségkérő topik. Segítséget kérek mindazoktól, akik úgy gondolják van olyan épkézláb, gyakorlati tanácsuk, mely valóban segíthet nekem, és másoknak akik hasonló cipőt hordanak.
4 gyermek boldog anyukája kellene hogy legyek, ehelyett egy túlélőtábor minden napom, a nap legszebb része pedig az este, amikor végre vége van...
A gyerekeim egészségesek, szépek, okosak, nem szabadna panaszkodnom, mégis annyira nehezen viselem a korlátokat, az egyforma napokat, azt, hogy az embernek nincs ideje semmire, főleg magára. Akinek több gyereke van, az tudja, hogy még a vécén sem lehetsz egyedül, mert abban a bizonyos 3 percben legalább kétszer rád nyitnak, hogy : anya.....
Írhatnék még több száz sort, hogy miért érzem szarul magam, de igazából tanácsokat kérnék olyanoktól, akik tudják miről beszélek, akik flottul megoldják a mindennapok nyűgét, akik lerázzák magukról a depressziót, akik jókedvűek energikusak tudnak lenni minden körülmények között. Hogyan csináljátok???
Igen, néha mondani kell. Bár ha szemmel láthatóan gond van, akkor az emberfia fogja 4 gyerekét, és egy napra elmegy velük valahová, hogy addig asszonypajtás aludhasson soron kívüli plusz 8-10 órát - az enyémnek több alvásra van szüksége, mint egy óvodásnak. :))
és mondtad már neki, hogy légyszives kedves, szerdán 4-6ig vigyázz a gyerekecskékre, mert én elmennék fodrászhoz, vagy bárhova? Mondtad? Mert a férfiaknak mondani kell!
Nem lehet elvárni, hogy gondolatolvassanak és kitalálják, h mit várunk el tőlük, azért van a beszélőkénk, hogy kérjünk, mondjuk és persze megköszönjük.
Amennyiben a párod gondoskodik anyagilag rólatok, te pedig otthon vagy, akkor szerintem az otthonnal (nem a gyerekekkel) kapcsolatos dolgok a te feladatodat képezik. Nálunk is besegít a párom, de nem várom el tőle. Ami szerintem fontosabb: a gyerekek nevelése kettőtök dolga. Szóval az már nem helyénvaló, ha munkából hazajön, te mondjuk főzöl, és próbálsz a gyerekekkel foglalkozni, ő meg leül meccset nézni, és szól, hogy a gyerekek ne hangoskodjanak.
Azt, hogy mondjuk hetente egyszer egy-két órára vállalja el az összes gyereket, meg kell vele beszélni. Ne várj arra, hogy magától eszébe jusson. Tudom, ez megint a segítségkérés problémáját veti fel.
Ha arra vársz, hogy a férjed munka után gyűrje fel az ingujját, és végezze el azt, amit te nem tudtál napközben, akkor rossz úton jársz. Biztos van olyan férfi is, aki magától hajlandó erre, de szívesebben segítenek önként. És örülj annak.
Szerintem az is segítség, hogy elviszi a gyereket. Közben be is tudna pl. vásárolni.
- Ez a kimerültség és a tehetetlenség érzés egy kellemetlen kombinációja. De gyógyítható! :)) -
Hogyan?:)
Igen, lehet, hogy apa lenne a kulcsfigura, bár a férfiaknak érdekes szerepük van, szerintem 100-ból, jó ha 2 gondolkozik és viselkedik úgy mint te. Nem mondom, hogy nem segít, elviszi a gyereket oviba, suliba, néha csinál reggelit, de olyan nincs, hogy mondjuk 4-6 ig ő van a gyerekekkel és én szabad vagyok, vagy tudom, hogy ővé a porszívózás és a mosogatás, enyém a többi. Szóval ilyen igazi munkamegosztás nincs nálunk.
Nos, én ha bármikor úgy gondolom, hogy gondok vannak, vállalkozásnál, apeh-nál, bárhol, mindig hazamegyek, ránézek a 4 gyerekre és azt mondom magamnak, hogy a francba lehetnének itt gondok, hiszen én vagyok a világ leggazdagabb embere! Ez mindig segít.
"én egy igazi vállalkozó típus vagyok, nagyon nem bírom a tétlenséget... "
Azt hiszem, itt a második kulcsmondatod. A tehetetlenség nyomaszt, úgy érzed, nem haladsz egyről a kettőre, a napi túlélési harc a gyerekekkel, háztartással, felemészti az összes energiádat, és ami a legnagyobb gond, hogy attól félsz, elfogynak a - fizikai/lelki - tartalékaid. Amelyek ilyen életmód mellett valóban nehezen termelődnek újra. De ez még nem depresszió. Ez a kimerültség és a tehetetlenség érzés egy kellemetlen kombinációja. De gyógyítható! :))
"...szeretnék egy normális egyensúlyt fenntartani a család és az "én" között..."
Hát igen. Harcolsz a saját életedért, mert úgy érzed, a gyerekek teljesen kiszipolyoznak, minden energiádat lecsapolják, miközben ők csak birtokolni akarnak, ami teljesen természetes a részükről. Meg akarsz felelni anyaként, feleségként, háziasszonyként, és értelmes (esetleg) értelmiségi nőként. Van egy rossz hírem. Ez csak úgy sikerülhet, ha minden területen levesz a válladról a férjed. Az egyensúly abból áll, hogy nem akarsz mindennek megfelelni. Nem fontos a mosogatás, ha a gyerek házifeladatot akar megbeszélni veled, és várhat nyugodtan a takarítás is, ha éppen edzésre kell szaladni valamelyik kölökkel. 4 gyerek mellett nem normális az, aki egy állandóan kipolírozott lakást vár el tőled, vagy 5 fogásos vacsorát, ha beesik egy vendég. A háztartásból fokozatosan lehet lentebb adni, nem kell persze koszban élni, de a gyereknek nem attól lesz emlékezetes a gyerekkora, hogy mindig minden csilivili volt a lakásban, hanem inkább attól, hogy az anyjával együtt főzte a lekvárt vagy éppen szabták át a nagymama régi szoknyáját.
A férj szerepéről egy igen hosszú bekezdés kívánkozna ki belőlem - mert szerintem ez a helyzet kulcsa - de erről majd máskor.
Én is korán kelek: 5:16-kor. Ehhez persze az kell, hogy este időben lefeküdjek. Ezért legkésőbb 10-kor ágyban a helyem. Persze van, hogy elszalad velem a ló, és 11-kor még mindig fönt vagyok, de ez azért ritka, és ha pár napig ez megy, akkor próbálok magamra parancsolni. Egyébként a kicsi nálunk is korán kel, én ilyenkor egy kicsit még összebújok vele, aztán beteszem apa mellé, így van időm magamra reggel. És ha visszaalszik, akkor még apára is.
Estére már semmilyen házimunkát nem hagyok, kivéve a vasalás, de az tényleg pár perc. Nálunk este legkésőbb 8-kor minden gyerek csendben ágyban van. Így utána még mindig marad két órám arra, amihez kedvem van. Próbálj meg mindennapra 15 percnyi kis kényeztetést kitalálni magadnak, és ez élvezzen elsődlegességet.
Fontos, hogy ha tudsz kérj, vagy használd ki a felajánlott segítséget (na ezzel nekem is bajom van még mindig), de ami még annál is fontosabb, hogy rendszert vigyél az életedbe. Van akinek zsigerből megy, nekünk meg kemény munkával ki kell alakítani. És ne arra használd fel a bébiszittert, hogy te közben utolérd magad a házimunkával. Próbálj töltődni. És szánj mindennap időt a párodra. Nem kell, hogy feltétlenül színház vagy valami nagy program legyen. Viszonylag ritkán van alkalmunk most arra, hogy kettesben hosszabb időt töltsünk el. De a mindennapi kicsi nagyon sokat számít.
Elolvastam végig, van benne sok használható dolog. Olyan is ami már nálunk is bevált. Pl. amit tudok mindig megcsinálok még este,hogy reggel ne azzal kelljen indítani. pl. gyerekek tízóraija amit visznek,mosogatás,ruhák gépbe pakolása,ruhát reggelre kiválasztani.Ettől függetlenül megvan az érzés,hogy hulla vagyok.
És nekem sem lehet okom panaszra,mégis gyengének érzem magam fizikailag és lelkileg/érzelmileg is.
Még nem olvastam végig a topikot,csak a kezdőt.De pótolom majd.
Nálunk 3 gyerek van. De ismerem az érzést amit írsz,mert minden nap átélem:-( A nap végére olyan szinten fáradok el agyilag,lelkileg mintha 12 órát húztam volna le egy kőműves mellett. Ez a monotonitás, mindennapok olyan szinten menne,ha a szemem sem kellene kinyitni. Sajnos én már éreztem ebben a nagy télben olyat is,hogy nem kellene ki sem kelni az ágyból,mert nincsen erőm hozzá. Aztán csak kikeltem mert ott a 3 gyerek. Teljesen átérzem a helyzeted. Okosat még én sem találtam ki.
en is dolgozom, 4 honap utan bolcsis lett a kislanyom (ha hosszabb lenne a gyes, akkor is max 1 evet lennek itthon), de nincs lelkifurim, es nincs minden az anyasagnak alarendelve
en azert nem ertem, miert ne ferne bele egy szinhaz, vagy barmilyen felnott prg, esetleg 2-3 nap gyerekek nelkul
mi tavol vagyunk a nagyszuloktol, de neha fogunk egy bebiszittert, es lelepunk egy estere, vagy kihasznaljuk a szulok latogatasat es lelepunk 2-3 napra
ettol meg nem lesz valaki szar szulo, nem csak az altalad leirt 2 veglet letezik, a gyerekek is boldogak, ha egy kipihent, kisimult anyukat kapnak vissza
a hazassag egy eletre szol, azt sem szabad felaldozni a gyerekek oltaran, a kettesben eltoltott program aranyat er, foleg, ha sok gyerekunk van, es otthon 2 szot nem lehet csondben valtani
termeszetes igeny a gyerekek nelkul lenni es egy kicsit magunkanak, a hazassagunknak szentelni az idot
Még egy ideig felejtsd el. Azt nem írom, hogy "kis" ideig, mert a másfél éves még nagyon kicsi, sok időre felejtsd el, de utána majd lehet megint. A gyerekek, majd ha nagyobbak lesznek, nem fognak ennyire közel maradni hozzád, és a színház megvár. : )))
Én is mindig úgy álltam hozzá, hogy most kell hagyni, hogy velünk aludjanak, mert tizenévesen úgysem akarnak majd ilyet, stb. : ))) Az én "nagyjaim" lassan kinőnek az emelgetős korból, és ez egy kicsit rossz is. : ))) De még rosszabb lenne, ha úgy érezném, hogy milyen hülye vagyok, hogy amíg lehetett, nem babáztam velük eleget. Így is elég rossz arra gondolni, hogy mindnyájan nyerhettünk volna pár jó évet, ha időben dokihoz mentem volna, de ezen tényleg felesleges agyalnom már, csak ez a halvány rosszérzés nem múlik el ezzel a gondolattal kapcsolatban...
"Vagy amikor már eleged van belőlük, akkor gondold át, hogy nekik ez az egy gyerekkoruk van! Még pár évet töltenek Nálad. Vendégségben! Utána mennek világgá. Ezt a másfél-két évtizedet tudod velük értelmesen, nekik és magadnak is élményeket szerezve eltölteni. Se előtte, se utána nem tudsz velük babázni, ők csak most vannak."
Ez nagyon igaz, elgondolkodtató. Talán az elfogadással van a legnagyobb bajom. Hogy el kell fogadnom, hogy most "csak" anya vagyok - kérlek félre ne értsétek.
Úgy értem, hogy én egy igazi vállalkozó típus vagyok, nagyon nem bírom a tétlenséget és a bezártságot. Most is van több internetes vállalkozásom (amikre persze rohadtul nincs időm), számtalan üzleti ötletem, sokszor hívnak fel régebbi ügyfeleim tanácsért, vagy egy új megbízással. És olyan de olyan szívesen csinálnám azt is, de mindig rá kell jönnöm, hogy csak egy van belőlem és egyszerűen nem megy. És veletek ellentétben én vágyom arra, hogy néha színházba menjek, vagy társaságba, a gyerekek nélkül. Valahogy az agyamban kéne harmóniába tenni a dolgokat. Mert most azt látom, hogy vagy az van, ami nálatok, hogy a család az első és mindet ennek rendelsz alá, vagy a másik véglet, hogy dajkára bízod a gyerekeket és csinálod a saját dolgaidat. Valahogy nem látom a kettő közötti normális egyensúlyt nagycsalád esetén. Rájöttem, asszem ez az én bajom, hogy szeretnék egy normális egyensúlyt fenntartani a család és az "én" között. De nem megy. Szerintetek van ilyen? Vagy ezt sürgősen felejtsem el:)
Látom azért pörög a topik:) Akkor szép sorjában. Először is köszönöm szépen a sok jó tanácsot, tippet. Nagyon örülök minden gyakorlati tanácsnak, amit más már megvalósított, csinál minden nap és megy neki. Ebből tudok meríteni, erőt is, ötletet is.
Encián! Nem tudod máshol kiélni magad? Nem emléxem, hogy azt írtam volna, hogy nem akartam 4 gyereket...mindig is nagy családot akartam, csak éppen elkéne egy kis segítség a gyakorlati kivitelezés terén. Azért örlük, hogy te több gyermekes tapasztalt anyaként megosztod velem a nézeteidet, és olyan ember vagy, akivel még soha nem fordult elő, hogy eltervezett valamit, aztán rájött, hogy a dolog sokkal keményebb mint gondolta. Ha véleményed van valamiről mondd el, felesleges bunkónak lenned!
Szatyor! Hát tudom én, hogyne tudnám, hogy van ennél sokkal de sokkal rosszabb sors, hogy hálát adhatok a jó istennek, hogy épek egészségesek, és igen, szégyellem is magam, hogy én "panaszkodom". Azt hiszem emberfeletti erő kell ahhoz, amit te csinálsz, az én gondom piskóta a tiédhez képest... És nagyon eltaláltad. Fáradt vagyok, kimerült. De tudom, hogy valahogyan össze kell szednem magam!!!
Diamond! Sok jó dolgot írtál, némelyik nálam is így van, csak napi 2 adagot mosok. Gyors egyszerű kaják) Amit én nem tudok sajna megvalósítani, pedig nagyon nagy szükségem lenne rá, az a reggeli nyugis indulás kávéval. Egyszerűen nem tudok korábban kelni mint a kicsik. Botond 5, fél 6 körül kel, képtelen vagyok úgy megelőzni, hogy legyen egy nyugis félórám. Vagy keljek 4-kor?:))
Multifunkciós mama Igazad van, valahogy így kéne, asszem talán a kedvemmel van baj, vagy a türelmemmel. Szólok 2x, szólok 3x, aztán megcsinálom én, vagy úgy hagyom ha nagyon pipa vagyok, de ez nem a jó megoldás. Van amikor nincs kedvem velük veszekedni, vitázni. Ha meg van, akkor meg jól felidegesítem magam:) Egyébként a munka nagyon jó terápia, kikapcsolódás, környezetváltozás, felnőttek:) A jövő héttől megyek is heti pár napot telemarketingezni.
Coffos Igazad van, szoktam is mondani a férjemnek, hogy akkor én most beadom a felmondásom:) de nem szokta elfogadni:) Talán az is ront a helyzeten, hogy tudom, ez nem egy munkahely, ahonnan 5-kor hazamész, vagy felmondasz, ha nem jó, ezt már örök életemre vállaltam, tehát valahogy úgy kell megoldanom, hogy a családnak is és nekem is jó legyen. Ezt az utat keresem most. Végeztem agykontrollt, olvasok okos könyveket, de valahogy mégsem sikerül a helyére tennem a dolgokat magamban.
Vera: Igazad van, én is nagyon óckodom a segítségkéréstől, pont úgy ahogyan írtátok...az beismerése a kudarcnak, hogy nem megy.... Azért is kérek itt, tőletek névtelenül, így azért könnyebb, és lehet, hogy nincs doktori címetek, de nagyon jó tanácsokat adtok:)
A mai teljesítmény centrikus világban segítséget elfogadni pláne kérni??? Elképzelhetetlen szinte. Hiszen az beismerése lenne hogy alkalmatlanok vagyunk. Nem elég hogy nem termelünk, és pláne nem ADÓZUNK, még más végezné a feladatunkat.
" tapasztalatbol tudom, hogy nagyon nehez megtenni az elso lepest a segitseg keresben,"
Igen, én is így tapasztaltam, és ezért különlegesen ártalmas minden olyan megnyilvánulás itt a topikban, ami erről lebeszéli a topiknyitót. Nagyon nehéz tudomásul venni a baj természetét is, és nagyon nehéz az embernek komolyan venni a panaszait, és még évekig el lehet húzni a dolgot ebben az állapotban, és ez éveket jelent az ember életéből, tudom, mert végigcsináltam.
"de igazából tanácsokat kérnék olyanoktól, akik tudják miről beszélek, akik flottul megoldják a mindennapok nyűgét, akik lerázzák magukról a depressziót, akik jókedvűek energikusak tudnak lenni minden körülmények között. Hogyan csináljátok???"
Olyan, hogy flottul lerázni a mindennapok nyűgjét - nos az olyankor megy, amikor már rutin van. Példával illusztrálva: - egész másképp vezet a forgalomban egy friss jogsis, és egész másképp 10 éve vezető sofőr, aki ráadásul többféle autóban kipróbálta már magát.
A "lerázni a depressziót", az megint emberi válogatja. Sokat segít ha felfogásodat, a dolgokhoz való hozzáállásodat fejben-és szívben megnyugtatóan helyre rakod. Mert most egyértelműen az jön le nekem, hogy amolyanféle tűzoltós napjaid vannak. Ennek ellenszere a higgadtság, nyugalom, rendszeresség. Ha emberileg eleve nincs benned az ilyesmire készség, akkor nagy munka kialakítani szó se róla.
És most egy kis mese...
Gondolj bele egyedülálló vagy, épp megtaláltad azt a melóhelyet amiről mindig is álmodtál, nosza első nap....majd hetek elteltével rémülten, görcsösen kapkodod a levegőt, mert az álomállás még sem álomállásnak tűnik onnan belülről meglátva, hanem inkább nagyonis nehéznek, mindennap küszködsz benne valamiért, este alig várod, hogy hazaérj a szinglis lakásodba és végre pihenj. Szóval erről szól az életed - most csak példa kedvéért.
Mi következik ebből?
Ha ez továbbra is így marad, akkor rövid időn belül ki fognak tenni a munkahelyedről, mert lerí rólad, hogy nem megy a dolog - tiszta kínszenvedés - nem termelsz értéket, szóval mehetsz. Vagy a másik változat - te ugrassz ki a melóhelyről, mert nem bírod a gyűrődést.
Namármost az anyaságból nincs! aki kitegye a szűröd, sőt te sem ugorhatsz ki belőle egyik pillanatról a másikra, szóval csak kellene, hogy legyen megoldás, nem?
Ezért írtam én a hozzáállás, az anyaságról való gondolkodás kialakítását, mert ha van egy jó alap erről a szívedben és a fejedben, akkor onnan már nem vészes a kivitelezés sem.
en teljesen megertelek teged, 4 gyereket nevelni nem konnyu
bizony, neha letamadja az embert a depresszio, es nem ertem, miert gondoljak meg ma is az emberek, hogy a depresszio egy ujmodi huncutsag, az egy betegseg, ami nem mindig mulik el orvosi segitseg nelkul
az ember nem "akar" depis lenni, ez nem hiszti, neha tenyleg segitseg kell egy kulso szakembertol
nekem is 4 gyerekem van (10, 8, 5 es 1 evesek), es emelett foallasban dolgozom, mert itt a gyes (nem mo) csak nehany honap
de en nem is szerettem otthon lenni szules utan, ettol meg nem vagyok szar-anya, meg "minek az ilyennek gyerek"-anya, egyszeruen csak szeretek dolgozni, es ugye a penz is kell ennyi gyerek mellett
talan a munkabaallas is segithet neked, elmenni otthonrol, es felnott-tarsasagban lenni, amitol persze a mindennapok nehezebbek, de talan van egy elegedettseg erzes
en azt hiszem jol beosztom az idom, minden nap mosas (utalom, ha felgyulik), csak 2-3 naponta fozes (kell nehany nagy labos), es csak egyszer egy heten van takaritas, ez van, emelett lavirozni a leckeiras, a delutani szakkorok, az orvoshoz jaras, a bevasarlas stb. kozott, valahogy sikerul megorules nelkul
igen, hagosak vagyok, egy nagy mediterran csalad, de tudom, hogy jo dolog a nagy csalad, sokat ad a gyerekeknek es a szuloknek is
kitartas, tenyleg talan vegyel igenybe segitseget, nem szegyen az, utana sokkal jobb lesz mindenkinek, tapasztalatbol tudom, hogy nagyon nehez megtenni az elso lepest a segitseg keresben, de ez az egesz csalad erdeke lehet
Ja, igen, takarítás nálunk is úgy, hogy öt részre van osztva a lakás, minden hétköznap egy részt takarítok ki. Vasalás nálunk is maximálisan elkerüli a gyerekruhákat, ingekből igyekszem minél normálisabb minőségűt vásárolni, azokat könnyebb vasalni is.
A napirendem elég kötött. Nem biztos, hogy minden nap be tudom maradéktalanul tartani, de akkor sem esem kétségbe. De van valami kapaszkodó.
A reggelik, vacsik, uzsonnák: van hétféle a hét minden napjára. Ha megunjuk, akkor kicsit változtatok rajta.
Ebédet egy hónapra előre megtervezem.
Van pár vészhelyzeti kajaterv, amihet mindig van otthon hozzávaló, és max. 20 perc alatt minimális munkával készen van. Mert ahol ennyien vannak ott bármikor közbejöhet valami. Egyébként ritkán szokott.
És egyébként nem nagyon csinálok igazán szöszmötölős kajákat. Majd ráérek, ha nagyok lesznek.
A takarítás be van osztva a hét minden napjára. Nemcsak a kis dolgok, hanem be vannak építve a nagytakarítás részei is, mert nekem olyan nincs, hogy pl. egyszerre szét tudom kapni az egész házat.
Ami nagyon fontos, hogy mindennap kimosok egy adag ruhát. Este bekészítem, reggel csak elindítom, és így kora reggel már ki van teregetve, estére megszárad, és a gyerekekkel összehajtogatom. Jó teregetés mellett szinte nulla vasalás, esetleg a férjem ingei, ami max. 5 perc vasalás naponta.
Ami még nagyon sokat segít, hogy este mindenkinek kikészítjük a ruháját, akkor is, ha csak otthon vagyunk, konyhát rendben hagyjuk, hogy reggel ne egy halom szennyes edénnyel nézzek szembe, és már akkor elmenjen a kedvem az élettől.
Reggel korán kelek, és kb. 20 perc alatt cakkba vágom magam. Szép frizu, kis smink, és egy kávé mellett átgondolom a napi teendőket. Ha így indítok, akkor a gyerekekkel is könnyebb türelmesnek lenni, bár így olvasva lehet, hogy nem látszik az összefüggés.
Gondolom azért nem állandóan vannak otthon, mert a nagy nyilván suliba jár, az 5 éves esetleg oviba, a 3 és 1,5 éves meg talán néha alszik 1-2 órát. azokat az időket meg nem úgy kell eltölteni, hogy "behozod" a házimunka lemaradást, hanem alszol, pihensz, vagy csak nézel ki a fejedből.
A feladatokat pedig le lehet csökkenteni két módon. Egyrészt nem kell a tökéletes háziasszony szerepében tetszelegni. mint a hülye reklám tyúkok, akik üdvözült mosollyal portalanítanak, vizkőtlenítenek és a wcben lakó zöld rusnyaságokkal viaskodnak. Férj tudhat porszívózni és be kell osztani, hogy most például ezt takarítom ki, aztán majd ha lesz időm és kedvem(!!!), akkor majd azt, és így ugyan nem hetente van bazi nagy takarítás, de azért nincs a nagy nyomás rajtad.
Amit feltétlenül kell, csak azt kell megcsinálni. Ez nagyjából a tiszta ruha (ami nem is egyszerű) és kaja (esetleg nem folyton több fogásos főtt étel, hanem tök egyszerű vacsi pl. bundás kenyér). A többit ahogy sikerül. Vásárolni meg nem kell folyton, férj hétvégén akár egyedül vagy a 11 évessel és egy cetlivel csak képes megvenni, amit kell.
Másrészt tessék szétosztani a feladatokat. A férjeden kívül a 1,5 éves kivételével az összes gyerekkel meg lehet beszélni, hogy mindenkinek van feladata, ahogy anyának az, hogy kaját csinál, a többieknek pedig ez+az. Szemetet le tudja vinni mondjuk az 5 éves is, a 11 éves a suliból hazafelé haza tud vinni kenyeret meg egy fél rúd párizsit, a postára tán a férj is odatalál. Nem csak az a jó, amit és ahogy te csinálsz, hanem azt is tessék elfogadni, hogy a másik megcsinálja legfeljebb nem úgy, mint te csinálnád. Na és akkor mivan?
Szóval tudomásul kell venni, hogy a nap 24 órából áll és a saját magad támasztotta, teljesíthetetlen elvárásaidat nyugodtan dobd ki.
Ott majd sok-sok "buksimogatás" mellett még jól meg is erősítik a nem létező depresszióját - rossz módszer.
Javasolnék egy jobbat a hatékonyság szempontjából: problémamegoldó terápiás foglalkozáson való részvételt - ingyesen igénybevehető, sőt igényelhető! a Családsegítő Szolgálatoknál.
