Keresés

Részletes keresés

Állományjavító Creative Commons License 2009.10.01 0 0 358
Nem, ez szigorú és szikár tényközlés volt és egy hamis analógia megalapozott elutasítása. Nem a vélelmezett intenciókkal kell vitatkozni, hanem, ez esetben is, a felsorakoztatott tényállításokkal.
Előzmény: Törölt nick (355)
Állományjavító Creative Commons License 2009.10.01 0 0 357

Az iráni nukleáris fegyverrel kapcsolatos valódi  kérdés valójában nem úgy hangzik, mint ahogy azt a nyilvánosság számára megfogalmazzák, azaz hogy engedik vagy nem, hogy Iránnak atomfegyvere legyen.

 

Hanem úgy, hogy milyen biztosítékokat hajlandó adni Irán, hogy fegyvereit, melyek előbb-utóbbi előállításának megakadályozására valójában semmilyen politikai vagy katonai reális lehetőség nincs, és amelyek birtoklása bizonyos garanciák mellett voltaképpen nem is kifogásolható egy ekkora és ilyen konfliktusok környezetében élő országnak, szóval hogy milyen biztosítékokat képes és hajlandó adni arra, hogy majdani atomfegyvereit sem fenyegetés, sem bevetés formájában nem fordítja az állami ideológiáját képező globális iszlám terjeszkedés előmozdítására, Izrael megtámadására vagy a világ energiaellátásának megbénítására, illetve a világpolitikai egyensúly megengedhetetlen mértékű megváltoztatására.

 

Ez a - valódi - kérdés nyilvánosan nem tehető fel a politikai korrektség világában, amely arra a nyilvánvalóan hamis állításra épül, hogy a nemzetek szuverenitása korlátozhatatlan, hacsak az ensz hatástalan eszközeivel nem, és hogy minden államnak pontosan ugyanolyan joga van a világ maga képére formálására, legyen az elkötelezetten fundamentalista teokratikus diktatúra és egyes  idegen államokat fenyegető, másokat belülről elfoglaló terrorszervezetek fenntartója vagy sem.

Előzmény: Törölt nick (352)
Alejandro DeSilva Creative Commons License 2009.10.01 0 0 356
Ezzel a hozzaszolasoddal csak arrol teszel tanubizonysagot, hogy vegletesen elfogult vagy az egyik iranyba.
Előzmény: Törölt nick (355)
Alejandro DeSilva Creative Commons License 2009.10.01 0 0 354
"Azt viszont írtam, hogy tök hülyeség és óvodás szintű érvelés, hogy egy destruktív/bűnös dolog ellen úgy érveltek, hogy "de mások meg sokkal inkább olyanokat tesznek".

És azt hiszitek, hogy ezzel jól megcáfoljátok és semlegesítitek."

 

Akkor ovodas szinten ervelsz. Idorendben ezek hangzottak el, a kesobbi toled:

 

(153)

"Menachem Begin -- terrorista. Később Izrael miniszterelnöke 77-től 83-ig. A lelkén szárad egy szálloda felrobbantása 1945-ben.

Ariel Sharon a 82-ben a libanoni mészárláskor a haderő parancsnoka, tudván-tudja és ismeri a katonai "túlkapásokat"; később miniszterelnök.

De számtalan példa van még."

 

(166)

"Ahmadinedzsád az új kormányába kit nevezett ki hadügyminiszternek? Bizonyos Ahmed Vahidit, akit az Interpol 1994 óta köröz, mert egyike annak az öt embernek, akit egy Buenos Aires-i robbantással gyanúsítanak alaposan, amiben 85 civil halt meg."

 

Es hiaba mondod azt, hogy nem lattad, masik szalon valaszoltal, barmiegyeb, ahhoz kepest meglepoen osszecseng a ket hozzaszolas.

Előzmény: Callie (288)
Sic transit gloria mundi Creative Commons License 2009.10.01 0 0 353
Többek között ezért nem vagyok biztos abban, hogy ami Pakisztánban zajlik az nem az USA engedélyével folyik.
Előzmény: Törölt nick (346)
Montuhotep Creative Commons License 2009.09.30 0 0 351
Az ottomán vezetés nem akarta megtéríteni az elfoglalt területek lakosságát. mert a Korán az "igazhitűeknek" nem engedi az adófizetést, a törököknek meg adófizetők kellettek.
Előzmény: Törölt nick (344)
Callie Creative Commons License 2009.09.30 0 0 350
Azért ez durva, ekkora büntetést nem érdemel.
Előzmény: Törölt nick (342)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.30 0 0 349
Nem fognak egyetlen izraeli katonát sem Hágába vinni, mint ahogy egyetlen török katonát sem fognak a kurdok elleni túlkapások miatt elszámoltatni. A kurd és a palesztin is beáldozott közel-keleti nép. Pechükre pont ott, és pont úgy akarnak saját országot ami egyetlen nagyhatalomnak sem érdeke. Jordániát sem büntette senki a Fekete Szeptember után, Izraelt sem 2008 decembere után...
Előzmény: Törölt nick (332)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.30 0 0 348
Az SZ-300 Favorit képes kezelni az interkontinentális rakéta visszatérő fejét is, nagy eséllyel India védett, Pakisztán viszont nem.

Irán kapcsán is az az érdekes, hogy sikeresen lobbizott Moszkvában Peresz, vagy sem.
Ha sikertelenül, akkor minden bizonnyal Izrael le fogja rombolni Irán potenciálját, mert nincs más választása.
Előzmény: Törölt nick (347)
Állományjavító Creative Commons License 2009.09.30 0 0 345

A nukleáris fegyverkezésről, az atomsorompóról meg az Atomenergiaügynökségről  - függetlenül most a Baradei-féle vezetés konkrét megítélésétől - az a véleményem, pontosabban állításom, hogy eddig még soha egyetlen államot sem akadályoztak meg abban, hogy nukleáris fegyvert állítson elő, ha ez volt a célja. nem akadályozták meg sem Indiát, sem Pakisztánt, sem Észak-Koreát, sem senkit, akiről tudunk.

 

És ha akar, Dél-Korea vagy Japán vagy akár Lengyelország is holnaputánra kifejlesztheti - az eszközei és az indokai megvannak hozzá.

 

Erre egyszerűen nincs meg az eszköztáruk, nem képesek kikényszríteni a döntéseiket, de még a vizsgálataikat sem, különösen olyan államokkal szemben, amelyeket, despotiák lévén, egy ilyen ügyben tökéletesen hidegen hagynak a szankciók, hiszen az elérhető nyereség nagyobb, a lakosság meg lényegében érdektelen, sőt, a szankciók ürügyén még jobban fanatizálható.

 

Mivel pedig a nukleáris fegyver igen sajátos politikai és katonai felhasználású eszköz, nyilvánvalóan érdek fűződik a korlátozásához. Minden eset különböző, hiszen a nukleáris fegyver végső soron csak egy fegyver, s ezért, most eltekintve az esetleges balesetektől, az a komplex politikai helyzet teszi veszélyessé, amelyben zsarolásra vagy bevetésre felhasználhatják.

 

Az atomfegyverek terjedésének tényleges korlátozását, mégpedig két esetben, de észak-korea nemzetközi atomcsempészetével is összefüggésben, egyetlen állam valósította meg, amely így az atomfegyverek elterjedésének mindeddig egyetlen hatékony őre.

Törölt nick Creative Commons License 2009.09.30 0 0 344

"De nem tudnék muzulmán értékrend szerint élni, és nem is akarok."

 

És ezt ki kérné tőled? Párizsban pl. milyen muzulmán közösség kényszeríti a katolikus közösséget, hogy térjen át a muzulmán hitre? (fordítva már sokkal inkább igaz)

Az ottomán török hódoltság alatt ki akarta a magyarokat muzulmán értékrend szerinti életre kényszeríteni? (A Habsburgok annál inkább..)

Na mindegy , ez itt már jócskán off.

 

(Most éppen azzal bosszantom magam, hogy hallgatom a 700-as klubot, amelyik éppen a keresztény vallások tagadhatatlan zsidó eredetéről beszél... nem lehetne mindenkit nem megpróbálni meggyőzni a saját mindenhatóságunkról?)

 

Előzmény: SamuraiJack (341)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.30 0 0 343
>>pakisztánnak van.



és a pakisztániak bármikor elrakhatják az USA bábjait.



oszt akkor mi lesz?


India alig várja, hogy elkenje a pakik száját.
Neki van SZ-300, szóval kicsit esélyesebbek.

Pakisztánnak fontos, hogy mögötte álljon az USA, mert különben veszít, szóval kicsi a mozgástér.
Előzmény: Törölt nick (321)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.30 0 0 342

Nézzél kevesebb Pat Robertson-t , a 700-as klubon!

(És halgassál több Obama-t, incl. Michele-t)

 

Előzmény: SamuraiJack (339)
SamuraiJack Creative Commons License 2009.09.30 0 0 341

Pedig.

 

Tisztelem az arab kultúrát.

Sőt  szeretem.

De nem tudnék muzulmán értékrend szerint élni, és nem is akarok.

Talán mert nem ismerem?. Talán nem is várja el tőlem senki, csak én parázok magam alá nagy bután. De az is lehet, hogy valós a veszély, észrevétlenül válunk kismillió, saját törvények szerint élő bevándolró új hazájává.És ha mi leszünk kevesebben.......

 

*vállatvon*

 

Nem csípem a dokit, de most spec van abban valami, amit mondott.

Előzmény: Sic transit gloria mundi (337)
Callie Creative Commons License 2009.09.30 0 0 340

Nukleáris fegyvert értesz "atomon"?

 

Kiépítették a gyártó kapacitást és a célbajuttató rakétákat. A konkrét gyártását tagadják, hiszen az súlyos retorziókkal járna.

De miért épít valaki atomfegyvergyártó üzemet, ha nem gyárt atomfegyvert?

 

Ők azzal szédítik a világot, hogy "de ők csak reaktorüzemanyagot gyártanak benne, békés célút". Ahhoz viszont elég volna tizedannyi dúsító centrifuga és egyáltalán, nem is kéne, hiszen a világpiacról be lehet szerezni 100 évre előre, ahogy például Paks esetében teszik.

 

Nos?

Előzmény: Törölt nick (333)
SamuraiJack Creative Commons License 2009.09.30 0 0 339

:)))))))

Én csak morfondírozom, és lehetséges jövőalternatívákról  vízionálok.

Nem kéne.

:)

*ez már a vég, nem kellett volna sütit vacsoráznom,  asszem megyek aludni*

 

Sztem azok az országok jöhetnek szóba, ahol viszonylag magas az antiszemiták aránya. És sok a púpaháton bevándorló, amely szaporodik .

Nahh.

Nem most fog megtörténni, nem is jövőre. Vagy azután.

 

Előzmény: Törölt nick (331)
Állományjavító Creative Commons License 2009.09.30 0 0 338

Ahmedinedzsan tényleg elszánt..de nem szabadna elszigetelni, nem szabadna minden beszéde előtt mindenkinek kivonulni a teremből, nem szabadna az egész világnak kórusban azt mondogatni, hogy mennyire veszélyes Irán. Mert akkor tényleg veszélyes lesz.

 

 

Ez az állítás nem megalapozott.

 

Messziről emlékeztet minden "appeasement" helyzetre, amelyek ősképe a müncheni egyezmény - természetesen a két történelmi helyzet nem hasonlítható össze, de éppen ezért állításod alátámasztásául meg kellene fogalmaznod, hopgy ebben a konkrét esetben miért azt látod jó megoldásnak, hogy egy "elszánt" és veszélyes világpolitikai szereplőt ne nevezzünk elszántnak és veszélyesnek, akár "kórusban", akár nem kórusban.

 

Egyébként kórusról szó sincs, ez az állítás az Obama-féle engagementes próbálkozások és az iráni tüntetések véres leverése, iletve az igen óvatos nyugati reakciók ellenére azonnal a nyugattal való még élesebb konfrontációval történő megválaszolása nyomán azt gondolom, teljesen anakronisztikus. Obama baráti jobbot kínált Iránnak, már ha a dolgot ilyen antropomorf módon közelítjük meg (holott hát persze nem személyes elszántságról vagy barátkozásról van szó, hanem nagyon is alaposan elemezhető hatalmi-politikai-katonai játszmáról.

 

A kivonulás pedig egy teljesen elfogadható komunikációs aktus, ha egy konkrét felszólalás konkrrét válaszaaként születik meg: azt jelzi, hogy az adott álláspont, adott esetben az eszelős holokauszttagadás és egy Ensz-tagállam létének felszámolása, nem kéoezheti semmilyen kompromisszum tárgyát, hogy a tárgyalásokat és közeledést ezen az alapon nem lehet elindítani, hanem másik platformot kell választani a megenyezés bármely esélyéhez.

 

 

Előzmény: Törölt nick (311)
Sic transit gloria mundi Creative Commons License 2009.09.30 0 0 337

Pedig?

Előzmény: SamuraiJack (326)
Callie Creative Commons License 2009.09.30 0 0 336

Ezek az iráni vezetés hivatalos adatai a NAÜ részére.

Most avatták fel ünnepélyesen - Ahmival- a 2. dúsító üzemet, amiben 7000 van kezdésnek. Az eddigi 1.-ben meg 6 000, sosem titkolták.

Előzmény: Törölt nick (334)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.30 0 0 333

OK.

Szóval akkor Iránnak van atomja?

Előzmény: Callie (330)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.30 0 0 332
Az izraeli hadsereg, azon fanatizált bohócgyülekezet vezető figuráinak most csak annyi választásuk van, hogy vagy Izraelben lesznek elitélve Gaza miatt vagy sipirc Den Haag.
Előzmény: Állományjavító (329)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.30 0 0 331

Hú, most felajzottál!

Ki lehet az?

A németek, a török populációjukkal? Ausgeschlossen!

A franciák az észak-afrikai "púp a hátukon"-al? Abominable!

Az angolok... na nem!

Akkor?

Előzmény: SamuraiJack (324)
Callie Creative Commons License 2009.09.30 0 0 330

"Vízionált".......

 

Egyszerű tények vannak, amik nem víziók. Iránnak jelenleg 16 ezer urándúsító centrifugája van. 1000 darab egy éves működtetésével előállítható egy közepes atombombához való hasadóanyag.

Tehát Irán évente szűken véve is 10 bombát gyártani tud ezentúl.

Összesen 76 ezer centrifugát terveznek, a saját közlésük szerint.

 

Ha csak reaktorüzemanyag gyártására akarnák használni, elég lenne ennek a tizede is. Ugyanis ahhoz kb. 7%-os dúsítás kell, a bombához meg 95%.

 

Plusz még büszkén fejlesztik a hordozórakétákat is.

 

De persze, azok is csak békés célokat szolgálnak, aug. 20-án használják őket.

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (320)
Állományjavító Creative Commons License 2009.09.30 0 0 329

Nem jogérvényes kivizsgálás történt, hanem egy szubjektív elemekre épülő szskértői vélemény született meg, amelynek az a konklúziója, hogy mind a hamasz, mind Izrael oldlaáról történtek illetve történhettek súlyos jogsértések, és ezért a maga részértől Izraelnek ezeket az eseteket és általában a jogzserű visszacsapás körülményeit hitelt érdemlő módon ki kell vizsgálnia.

 

És az egyébként hangsúlyozottan nem jogszerű bizonyítás státuszú állításokat vitatva,  ezt a konklúziót, márminthogy saját jogrendje szerint hitelt érdemlően vizsgálódni kell és a vizsgálatok körülményeit és eredményeit nyilvánosságra kell hozni és bűncselekmények esetén azokat megfelelően szankcionálni kell,   Izrael elfogadta.

 

 

Előzmény: SamuraiJack (323)
Callie Creative Commons License 2009.09.30 0 0 327

Ha észrevetted volna, én nem fejtettem ki valamiféle "megfellebbezhetetlen igazságot" tételesen, ami ellen így feleslegesen tiltakozol.

 

Viszont azt mondtam, hogy Európa betegségtünete az objektív igazságról és megimerhetőségról való lemondás és az értékrelativizmus és hedonizmus dogmává merevítése.

Előzmény: Sic transit gloria mundi (316)
SamuraiJack Creative Commons License 2009.09.30 0 0 326
Pedig............
Előzmény: Sic transit gloria mundi (322)
Sic transit gloria mundi Creative Commons License 2009.09.30 0 0 325

pakisztánnak van.

 

és a pakisztániak bármikor elrakhatják az USA bábjait.

 

 

Pakisztánnak van, ám mégsem kajabálnak az amcsik. Sőt: még katonákat sem küldenek oda.

Mégis Irán kell. Csak nem azért, mert az nyersanyagban gazdagabb? Vagy ugye nem is azért, mert a tálibok csupán bábok vagy eszközök? Vagy ugye nem azért, mert Pakisztánban megtervezett színjáték zajlik?

Szóval?

Előzmény: Törölt nick (321)
SamuraiJack Creative Commons License 2009.09.30 0 0 324

Ne pár évben gondolkozz.

És nyugatabbra.

Ne legyen igazam.

Előzmény: Törölt nick (318)
SamuraiJack Creative Commons License 2009.09.30 0 0 323

 

Meggyőződésed, hogy a civil ( gyerek) áldozatok izraeli részről minimalizálva voltak?

 

Najó.

Elölről.

:))))))))

( Bakker, ez nem megy, ne haragudj, nem tudok állományjavítóul írni, írok úgy, ahogy szoktam, majd lefordítod magadnak:)))))))))

Na.

A gyerekek lemészárlása szolgálhat érdekeket, nézd a rohadék  öngyilkos merénylőket ,a megfélemlítésre mennek.:-/

És hatékonyak.

Vagy a tálibok? És az iskolába járó kislányok esete?

Szóval van annyira pocsék ez a világ, hogy a gyerekek felhasználása elrettentő példaként beleférjen a mindenfélefajta Szent és Honvédő És Tökömtudjamilyen Magasztos Háborúkba.

Itt és innen nem tudhatjuk pontosan mi történt, de az (élő) adásokban jelentkező európaiak ( ENSZ akárkik, orvosok) tisztán civilek , polgári épületek ellen elkövetett támadásokról is beszélnek.

(Tudom, nem kér senki tanácsot, de javítani kéne a hírszerzésen...:) :-/ :p)

 

 

A kivizsgálás megtörtént, nem? Izrael elfogadja?

Előzmény: Állományjavító (315)
Sic transit gloria mundi Creative Commons License 2009.09.30 0 0 322

mert azzal a csöpp eszetekkel képtelenek vagytok felfogni, hogy Izrael az az utolsó végvár, amelyik még védi a keresztény Európát a moszlim hordákkal szemben

 

No, a hónap (hoax-)hozzászólását is ideje már kiosztani.

A díj a tied!

 

 

Előzmény: drzyx (243)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!