Most nem ertem mit akarsz ebbol kihozni. Van egy hivatalos eredmeny, az 9:03:34. Az en sajat meresem egy hangyafasznyit, 40 mp-el jobb, aminek, mint irtam, nincs kulonosebb jelentosege. De ugy latom neked van, mert raporogtel :)
A futok nagy reszet elengedtem, ahogy irtam. Tehat nem mindenkit, csak 40 mp-nyit.
Valahogy ugy erzem, nem csak erre a 40 mp szamom tartasara vagy irigy :))
ja tenyleg! Veled meg szoba all Dome?
vigyazz, mert kitalal valami kabatlopasos sztorit, utana teleirja vele a feszbukot, h te vagy a tettes.
Izzadtkéz, csippantás... aha... ebből nehéz lesz jól kijönni...
Azt már nem is említem, hogy a '...majd elengedtem nagyjabol az osszes futot es utana indultam' c. szonetthez én ezt a képet tenném be illusztrációként:
Aaa sztravarol nezted ki te kis furfangos frigyes?! Na ja, mig a telefont az izzadt kacska kezeimmel leallitottam vagy 5 percet elszorakoztam.. de mar beerkezeskor csippantottam a dugokat te capo ;)
Onnan veszem föl a fonalat, mikor a srác elfutott mellettünk a Fehér hegyi mászás után. Előtte beszéltük, emlékszel, nem érdekel ki megy el mellettünk esetleg, ha ezt a tempót végig tudjuk tartani megzuhanás nélkül, azzal az idővel mindketten kiegyeznénk. De ahogy lehagyott elég jó tempóban és nem ismertük egyáltalán, ki lehet az (még te sem, pedig a te terepfutó-kapcsolati hálód összehasonlíthatlanul nagyobb az enyémnél :)) felébredt a versenyszellem bennem és mindenképp meg akartam tudni hogy van-e rajtszáma.
Ahogy felgyorsítottam és kinyújtóztattam az izmaim, hogy utolérjem, meglepően könnyűnek éreztem a lábaim, mintha csak otthon fartlekeznék a hegyen. Melléértem, kicsit talán bántó hangsúllyal megkérdeztem, hogy bocs te versenyző vagy? Mondja hogy igen. De a hosszún? Mondja hogy igen, de ha az érdekel hogy az OB-n-e, akkor nyugodjak meg, nem. Nevettem egyet, hogy nem azon én sem. (Mint később megtudtam tőle, Szurmik Attila a neve, otthon persze rá is kerestem az eredményeire, van 1:17-es félmaratonja is, szóval kb. egy szinten lehetünk síkon.)
Az a szép fenyveses-szerpentines szakasz jött úgyis, azt gondoltam, megyek vele a Kopárig ha tudok, te meg úgyis közben a lefelén utolérsz, mint korábban, vagy legfeljebb bevárlak a ponton. Eszembe sem jutott, hogy te közben eléhezel vagy ilyesmi, semmi jele nem volt. Utólag talán hátra kellett volna szólnom, hogy mi a tervem, akkor te is nyugodtabb maradtál volna. A ponthoz 4:55-ös idővel értem le, örültem mint majom a farkának, az időterved szerint öt perc előny volt asszem. Biztos voltam benne, hogy max. egy percen belül ott vagy te is, ezért a pontnál próbáltam gyorsabban frissíteni, kértem magnéziumot is a biztonság kedvéért, egyszercsak meglátom Varga Józsit, mondja hogy kiszállt. Az énem egyik fele nagyon sajnálta hogy feladta, de a másik, az ördögi, :) persze örült is hogy eggyel kevesebben vannak előttem, pár szót még váltottunk, szóval telt az idő. Szöszmötölgettem még, egyre gyanúsabb volt hogy még mindig nem vagy sehol.
Ahogy 4:58 körül végül odaértél, láttam hogy nincs minden rendben, elég fehér volt az arcod. Akkor mondtad hogy szarul vagy, menjek egyedül tovább nyugodtan.
Nagyon sajnáltam, hogy így alakult, a későbbiek fényében meg még inkább: ha végig együtt tudunk maradni, akkor biztos megakadályozod, hogy komplett idiótát csináljak magamból a Virágvölgyben, meg annyi időt pocsékoljak el fölöslegesen a hátralévő frissítőknél. (Összesen 15 perc volt az állásidőm a Strava szerint, ha az sikerült volna csak a felére is lecsökkenteni, már meg is van a 8:30-on belüli idő, amit tervezgettünk közben.)
Grat, jó volt olvasni, és még jobb lett volna ott lenni. Nekem is az 5. lett volna, de számomra az októbert egy mellhártyagyulladás tönkretette (eddig azt se tudtam hogy létezik ilyen betegség...). A Less Nándor és a Piros is áldozatul esett ennek, meg az előre befizetett összegek is...:(
Belus Tomira már az UTH-n felfigyeltem. Ő a 115-ön ment, én az 55-ön, és mentünk együtt egy darabig a vége felé. Ő már túl volt a nagy részén, de jobb állapotban volt, mint én. Valóban hatalmasat fejlődött.
Az 5. teljesítésem volt, jó pár év kimaradt, mert mindig egybeesett egy bizonyos maratonnal.
Szeretem ezt a pályát, valahogy az egyetlen ultra, amit úgy érzékelek, hogy baromi gyorsan lepörög.. Sosem unatkozom, olyan gurulós fajta.. szeretem a pályavezetését.
Eredetileg az volt a terv, hogy csinálunk egy klafa kis kékcsapatos/traversés háziversenyt, de mondanom sem kell, hogy Oli és Robi is a könnyebb végét választotta és kifarolt. Nyilván el lettem volna kalapálva rendesen, de így viszont toronymagasan én nyertem. Persze jobban motivált volna, ha indulnak, de majd jövőre talán a gyávák is beállnak a rajtba..
Lemaradtam a futás nevezésről, de őszintén szólva nekem jobban áll a túra, közelebb érzem a tudásom hozzá :), meg már öreg vagyok rajtszámmal az izzadt testemen loholni, hogy vajon a 12, vagy a 15 . leszek. Ráadásul a dugókás méréssel ebola nagyot lépett előre a túrán is és a frissítés is nagyjából vállalható. Egyébként is hideg van, kevesebbet eszik, iszik ilyenkor ez ember..
Én most csak a pontokon található ellátással mentem és bár a végén nem nekem írják az edzéstervet :) de az időmmel elégedett vagyok.
Egy course PB reményében és a dugókás mérést kihasználva a futókkal indultam, valami motiváció legyen..
Dömösre 9 órán teljesítési belüli idővel érkeztem, néhol megpillantottam Pinyót, de lefele mindig szem elől tévesztettem, de hát tudtam, hogy ő nagy lejtőző. A prédi beszálló előtt Bajári Gabi ért utol, igen meglepődtem, hogy eltévedt..a piroson nem könnyű..
Dobogókőre egésszé egyben értem fel, itt mindig érzem, hogy milyen állapotban vagyok, most tűrhetőnek neveztem. Érdekes módon viszont a legnehezebben ezúttal is Szentkeresztről a Hosszú árokig tartó rész volt, hiába ez a leggurulósabb szakasz. Itt vesztettem el kb , hogy 8-al kezdődjön az időm. Lassú is voltam, többször belesétáltam
Aztán Anitáék pontján elment mellettem Bellus Tamás, innen is nagy gratula neki, baromi sokat fejlődött, én ezt - elnézést a legjobbaktól - többre értékelem, mint profi atlétaként odaállni egy versenyre és azt utcahosszal megnyerni..
Ez aztán engem is motivált, Szénásra sztem PB-t mentem, Nagykovácsiba is jó erőben értem, teljesen felébresztett a kis eső. Tamással együtt mentünk, egész jól haladtunk, végre JB-t is utolértem :).
János hegyről lefele léptem csak el, az emelkedők a végén nem mentek könnyen, de, amit óvatos, magam féltős természete megengedett, azt futottam.
Végül hivatalosan 9:03-al csekkoltam be (saját mérés szerint ez 9:02 volt), picit reménykedtem egy 8-al kezdődőben, de ahhoz jobban kellett volna akarni és hamarabb felébredni.
Örültem, hogy jobbat tudtam menni a 6 évvel ezelőtti legjobbamnál, ez így 47 évesen nem olyan egyértelmű..
Ami még ennél is fontosabb, hogy mindez nem került több erőfeszítésembe, nem kellett 30%-al több energia ugyanahhoz a teljesítményhez, az egész futás egyenletes, már-már kisiparos, kiegyensúlyozott volt. Flow-nak ugyan nem nevezném, de jól esett, meghalás nélkül.
A verseny hozta, amit mindenki vár tőle: fasza mezőny, régi és új cimborák, egy szép emlékezetes nap a legklasszabb őszi erdőben. Ezeknek van értéke és nem a technikai cuccoknak, amiket magunkra aggatunk. Ebben a sportban ezt mérik, meg a szolidaritást, egymás tiszteletét és a természet szeretetét. Vélhetőleg majd az is rátalál erre, aki a terepfutás drágaságét még a műszálakban méri;).
Habár ez a pálya a gyors futóknak kedvez, jövőre azért újra itt a helyem.
Az idei 2017-es év kicsit több edzést hozott, mint a 2015 (a 2016-os év elég gyenge volt, nem azzal hasonlítgatok). Két hete a Budapest maratonon 2:55:39-es egyéni csúccsal zártam a felkészülést. Több mint két percet faragtam a 2015-ös időmből.
A normál utazósebességem egyértelműen gyorsult, ezért reménykedtem, hogy az akkori szuper P85-ön időmön (8:41) sikerül valamicskét javítani.
Csillaghegyről 8:30-kor futottunk ki, hogy végigszántsuk a piros jelzést. A futóversenyre neveztem, ahol kb. óránként frissítőasztalok várnak és chipes SI dugókával követik az ember részidőit.
Az eleje csak emelkedő. Tartottam a két éve már bevált pulzust és kíváncsian vártam az első ellenőrző pontot a Kevély tetején. 44 perc helyett 43 percen belül értem fel. Gyorsan számoltam, arányosítottam, ha nem rontok el semmit, akkor 8:30 és 8:40 közötti idővel érek be.
25 km körül Dömös előtt utolértem egy ötös bolyt, benne Nedjalkov Balázs, Nagy Gyuri és Tiricz Irén futott, már akiket ismertem. Dömösnél egy-két perc időelőnyöm volt korábbi magamhoz képest (29k, 2:28).
Büféztem egy sort. Irén megállás nélkül ment tovább, majd Nagy Gyuri is elindult, utánuk én, többiek passz. Irány Dobogókő, az nagyjából egy óra mászás. Ez a rész pár rövid szakasz kivételével közepesen jól futható emelkedő. Irént nemsokára visszaelőztem. Nagy Gyuri volt látótávon belül előttem, Dobogókőre nagyjából együtt érkeztünk.
Hideg volt, 6 fok, enyhe széllel, előtte a gerincen egy jelentéktelen záport is kaptunk. A pólót kevésnek éreztem, fázott a kezem, de legalább a karmelegítő működött.
3:10 körül ettem egy gélt (eddig egy Mars és egy zselé fogyott, és némi isoital). Dobogókőn három perc mínuszban voltam (3:24), ez szép.
Következett a lejtő Pilisszentkeresztre, ahol egy kövesebb részen Nagy Gyuri előre engedett. Aszfalton át a falun, temető után jobbra fel megint terep. Egy vízmosásos lejtőzés után Pilisszántóra nagyjából együtt érkeztünk.
Ez is jó referencia pont, mert majdnem a táv felénél van, kb. 41km. Idő 3:55, az időelőny 4-5 perc volt. Büfé time.
Következő etap a Kopár csárdánál ér véget. Hullámzóan sík terep, kábé egy óra. Látszik, hogy az ultrafutásnál nem érzek bele, hogy eddig mennyi táv, előttem mennyi táv. Kell futni egy órát, ott lesz valami, onnan megint egy óra, satöbbi. A végén meg meglepetésszerűen ott a cél.
Szóval Nagy Gyurival futottam együtt, némi dumálással. Az utolsó gél óta bőven több mint egy óra telt el, elvileg 40-45 percenkét kéne egy. Egy Mars szeletet próbáltam elnyammogni, de ilyen 6-8 fokos hidegben képtelenség ilyet enni, még a szájamban sem olvad meg. A pulzus közben csökkenni kezdett, Gyurinak mondtam is, hogy a béka feneke alatt van (síkon 145 körül kellett volna nyomni, de sokszor már 140 alatt volt), bár ennek csak akkor tulajdonítottam jelentőséget, amikor egyszer csak valaki elrobogott mellettünk. Emmeg ki volt, láttad a rajtszámát? tanakodtunk. Gyuri utánaszaladt megkérdezni, hogy versenyző-e. Tuti az volt, mert aztán ott is maradt vele tempót tartani, én meg végleg belezuhantam egy energia gödörbe. A Kopár csárdáig nem volt már sok, beelőztek talán ketten is (Veres Gábor?), és én úgy éreztem hogy cammogok, sose érek el a frissítőig.
A cammogás érzet ellenére alig veszítettem időt. Ráadásul találkoztam egy régi, 15 éve nem látott kerékpáros ismerőssel, aki a túrán futott.
A Kopár csárdás (51km) részidőm 4:58 volt, még mindig négy perc mínusz. Nagy meglepetésemre Nagy Gyuri még mindig a ponton volt, azt hittem már rég továbbállt. Én még időztem egy keveset, tébláboltam, megkérdeztem hogy van-e tea, a lány adott volna, aztán mégsem kértem, kerestem a nem létező uborkát, stb. Tudtam hogy enni kellene, de nem volt semmihez sem gusztusom. Három perc állásidő után nehezen elindultam.
A következő pont Nagykovácsi, még 11 km. A közbülső Hosszúhegyi frissítőponton megint álldigáltam egy sort. Kólázgattam. Közben beért és iziben továbbállt Irén és N.Balázs. Hadd menjenek. A Hosszú-árokban technikai szünetet is tartottam, és ami fő, hogy sokat sétáltam. Pulzus 120-130. Túrafutó ismerősöm is kiesett a látótávolságból, előrefele, na szépen vagyunk. Az emelkedő vége a Nagyszénás ahonnan csak pár perc Nagykovácsi, egy kis terepes és egy aszfaltos downhill szakasszal. Érdekes volt ahogy a pulzusom negatív csúcsokat döntögetett, közelített a 100-hoz, asszem még sosem futottam ilyen pulzussal.
A Nagykovácsi frissítő előtt megint megelőzött valaki, de különösebben nem érdekelt. Ééés frissítőpont! 62km, a referencia idő: 6:18, most 6:27. Végleg lemondhattam az egyéni csúcsról. A veszteség nem volt egetverő, de mivel itt még 8 percet álltam, azzá vált. Utólag megnézve, csak ezen a Kopár-Nagykovácsi részen 20 perc mínuszt halmoztam fel a beletörődős büfézés és a belassulás miatt.
A P85-ön több helyre lehet csomagot küldeni, én ide, Nagykovácsiba depóztattam egy csomagot. Átpakoltam a hátizsákomba a fejlámpát, felhúztam alulra egy második pólót is, mert már régóta fáztam. Tengés-lengés, kólaivás. Uborka! Az erdélyi csokit és a zsíroskenyeret nem most akartam kipróbálni.
Nagy nehezen elindultam, relatíve új erőre kaptam, megint 140 fölé toltam a pulzust, utolértem túrafutó ismerősömet. Már vagy húsz perce élveztem a futást, amikor megint émelyegni kezdtem, kicsit a hasam is csikart, így hát nem erőltettem.
A Hárs-hegyre felfutni azért jól esett, a János-hegy is jó volt mert végigfutottam, érdekes módon az emelkedőkkel nem volt bajom, mert csak ott tudtam valamelyest felküldeni a pulzust. Az Erzsébet kilátótól a célig terjedő utolsó óráról ne essen sok szó. Lejtők 110-120 közötti pulzussal. Lámpa nem kellett.
84km, 8:56 lett az időm, volt jobb, bár rosszabb is.
Mit is mondhatnék még, Tiricz Irén hatalmas női pályacsúcsot futott (8:36), a virsli finom volt, meleg víz folyt a zuhanyból.
Egy 8:30-as idő benne lehetett volna a mai napban, de hát majd jövőre. Az időzített evést komolyan kellene venni. Meg több hosszú futás kellene, bár idén már volt néhány 3-4 órás menet. Meg talán nem júniusban kellene kezdeni futni, 1800 km körül jártam idén.
Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy féltáv után mennyire rosszul éreztem magam, a büfézés és teljesítmény romlás csak 20 perc mínuszt jelentett, ráadásul ennek több mint a fele a kényelmes büfézgetésből adódott. Van még jövő.
-- tech zone – magamnak utánakeresni --
2 Mars szelet, 3(4?) normál + 1 koffeines powergel
Köszönöm a szervezőknek és a szurkolóknak. Gratula a gyorsabbaknak a gyorsaságért, akik lassabbak, azoknak meg pláne. Én öt óra felett valahogy még nem tudom végig élvezni a versenyeket. De az élet hosszú, van még idő kísérletezni hogy ne így legyen.
miért ne lenne értéke?? szerintem nagyon is van, bármilyen sportban! már ahol transzparens módon, tényleges kvalifikáció és érdemek lapján lehet bekerülni válogatottba :))
van véleményem erről az egész válogatottosdiról, amivel biztosan nem lennék népszerű, ráadásul tisztelem a futókat és a segítőket, akik ebben részt vettek, meg ugye kishalacska vagyok én, szóval ezt most nem osztom meg és nem provokálok itt tovább :), love trail peace.
Szuper rendezvény, szuper helyen. Meglepően rövid, mintegy 3,7 km és az ehhez tartozó 1080 m szint. Elég meglepő érzés ha az ember odateszi magát... :) ITT találod az eredményeket. Nagy élmény volt az elittel egy sorban állni a rajtnál, azokkal akikről a hírek szólnak általában. :) A válogatottság kérdésére a szövetség tud válaszolni érdemben. Mindenesetre megtiszteltetés volt válogatott gúnyában szerepelni, még ha nincs is nagy értéke kis országunkban.
Limone Extreme Vertical - Skyrunning Európa Bajnokság
Egy mezőnyben, egy sorban állni azokkal akik nem csak a közösségi média sztárjai, hanem a terepfutás elismert alakjai is… azt kell mondjam felemelő érzés. Motiváló. Mint ahogyan az is, hogy a Magyar Terepfutó Válogatott tagja lehettem, hacsak egy rövid vertikál erejéig.
Hét óra előtt pár perccel kezdik el beszólítani a rajtba azt a kiemelt öt-öt nőt és férfit akik a vertikál szakág nagyágyúi ezen a versenyen. Sorban csatlakoznak az első sorba a nagy nevek, mindenki megtapsolja őket és mindenki az ő skalpjukat akarja. A szpíker fokozza a hangulatot, másodpercek vannak a rajtig, majd nekilódul mintegy ötven futó, hogy minnél hamarabb letudja az előtte álló 1080 m szintemelkedést. Nem elég a 3:30-as kezdés, feszíteni kell a tempót. Limone Sul Garda óvárosának beszűkülő sikátorai közöt nagy a harc a pozíciókért. Mire átérünk a főúton és a valódi terepre érünk, lassan kialakul a sor. Itt érzem először az adrenalinfröccs elmúltával, hogy savasodni kezdenek a lábaim. Összeszorított foggal próbálom a tempót tartani, miközben a fejlámpám fényénél csak a kavargó port valamint az előttem haladó lábát látom. Egy kilométer után már az orromon is folyik a víz, a szememet marja az izzadtság, de menni kell mert az utánam haladók a legkisebb megingást is kihasználják és ellépnek mellettem. Elérem az első fix kötelet, majd nem sokkal később jön a létra is. A meredekség mit sem csökken, a tempó nme csökken, úgy érzem szétszakadok. A frissítőpont után mintha kicsit kegyesebb lenne a pálya, egy kisebb “sík” szakasz következik, itt végre futok ismét. Nem sokáig tart, mert rögtön visszatérnek a sziklás, köteles részek és folytatódik a mászóka. A pálya utolsó harmadában kétszer is lefelé kell futni, gyökeres, poros szakaszokon. Ezek már nem esnek jól, és mire ráfordulok az utolsó négykézlábas egyenesre ami egyben a célegyenest jelenti, szinte felőrölt ez a pár kilométer. A célban sokan vannak, mindenkit megtapsolnak még a legnagyobb futók is. Jó érzés beérkezni, szusszanni kicsit, lassan kitisztul minden, még mosolyogni is bírok. Kevés kilométerrel de annál nagyobb, inenzívebb élményekkel gazdagodtam ezalatt a bő ötven perc alatt.
Ez egy “Skyrunning Vertical Kilometer” világkupa futam és egyben a Skyrunning Európa Bajnokság harmadik, egyben záró versenyszáma volt. Szeretném megköszönni a lehetőséget a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetségnek, hogy elsőrangú feltételeket biztosított a Csapatnak, valamint teljes odaadással segített minket abban, hogy csak a futással és a versennyel kelljen foglalkozni, és a lehető legjobbat nyújtsuk.
