II. Károly, az utolsó Habsburg spanyol uralkodó 1700. november 1-én elhunyt. Végrendeletében trónját Anjou Fülöpre hagyta. Mivel a tengeri hatalmak (Nagy-Britannia, Hollandia) és az osztrák Habsburgok nem nyugodtak bele egy európai szuperhatalom megszületésébe, ezért két fronton támadást indítottak.
Azt gondolhatnánk, hogy a Királyi Tüzérség tüzérezred volt. Valójában azonban egy olyan egység volt, amelyben tüzérszázadok és reguláris gyalogos századok egyaránt megtalálhatóak voltak, a Grand maître de l'artillerie (A tüzérség nagymestere, Duc du Maine) parancsnoksága alatt. A Királyi Tüzérség (royal-artillerie) ezred feladata volt, hogy Franciaország tüzérségét védelmezze. 1671-ben kezdődött meg a szervezése, és az első négy századát igazából kézművesekből, vagy műszerészekből, akiket mi inkább műszakiaknak nevezhetnénk, toborozták. 1672-ben 22 reguláris századot adtak hozzá, ezek egy két zászlóaljas, muskétával és szuronnyal fölfegyverezett gyalogezredet alkottak. 1677-ben további négy zászlóaljat kapott, tizenöt századdal mindegyikben, de 1679-ben a hatodik zászlóaljat föloszlatták. 1677-ben, vagy 1679-ben hat tüzérszázadot hoztak létre és csatoltak az ezredhez. 1689-ben további hat tüzérszázad, illetve néhány gránátos egység került a kötelékébe. Amennyiben tüzér trénre volt szükség a Királyi Tüzérség egy, vagy több ágyúkkal ellátott zászlóaljjal kísérte a tábori sereget.
Királyi Bombázó Erők (Royal Bombardiers)
1684-ben a Királyi Bombázók 12 századból álló ezreddé vált. A Királyi Tüzérséghez hasonlóan ezt az ezredet is a Grand Maître de l'artillerie parancsnokolta, még akkor is, amikor a király volt mindkettőnek az ezredese. A Királyi Bombázók feladata a mozsarak működtetése volt. A Királyi Tüzérség és a Királyi Bombázóktól eltekintve további három század aknász (mineurs) is ide tartozott, szintén a Grand Maître de l'artillerie parancsnoksága alatt.
Az igazi dragonyos egy lóval ellátott gyalogos volt. Ez azt jelentette, hogy volt muskétája, pisztolya, szablyája és ásója is. Az ásó elég fontos, hiszen ezáltal a dragonyos a gyalogoshoz hasonlóan beáshatta magát. Másik jelentős különbsége a fölszerelésének, hogy nem a lovaskatona számára szükséges drága lóval rendelkezett, illetve lovascsizmája sem volt. Elméletben tehát a dragonyos reguláris gyalogosként működhetett azzal a kivétellel, hogy lóháton vonulhattott a harcmezőre. A dragonyosok ezért különösen alkalmasak lehettek a gyalogság hatókörén túli fontos pontok megszállására, illetve konvojok kísérésére. Komoly kockázatot jelentett ugyanakkor a kísértés, hogy valamiféle lovasságként használják őket. A XVII. század végén ez a probléma talán legyőzhető lett volna, de az 1700-as évek lovassági taktikája más volt. Nem csak a masszív lovasrohamokhoz szükséges lovakra, hanem a csaknem 3 kilogrammos lovassági csizmákra is szükségük lehetett volna, azt pedig nem tudom belátni, hogy ezekben a csizmákban hogyan lehettek volna képesek gyalogosan harcolni. Bárhogyan is, a francia dragonyosoktól valóban elvárták, hogy mindkét módon tudjanak harcolni.
A 15 francia dragonyos ezred
1659-ben a francia haderőnek két dragonyos ezrede volt. A királyi dragonyosok (Les dragons du roi) és a de la Ferté ezred. Ez utóbbit 1645-ben szervezték meg. A dragons du roi ezredet részben Németországban állították föl 1657-ben, majd Franciaországban egészítették ki. 1668-ban a (későbbi) Colonel General ezredet leválasztották a Royal ezredről önálló ezredként. A következő évtizedek állandó háborúskodása eredményeképp 1690-re nem kevesebb, mint 43 dragonyos ezred létezett. A rijswijki békét követően közülük 28-at föloszlattak. A háború kezdetén hat új ezredet szerveztek. Íme az első tizenöt dragonyos ezred listája, amit az 1714-ben létező dragonyos ezredeket tartalmazó listáról vettem.:
A francia lovasság bizonyos részei a lovagokig vezethették vissza eredetüket. A Gendarmerie-t alkotó 16 század, amely 8 lovassvadront jelentett voltak ezek a csapatok. A királyi lovaskarabélyosok különálló egység volt. A francia lovasság zöme reguláris ezredekbe szerveződött. Ezekből mintegy 60 létezett 1701-ben.
La Gendarmerie
Az első kérdések egyike, amely a Gendarmerie-vel szemben fölvethető, hogy vajon az udvari csapatok részét alkothatták-e. Jelenleg még nem tudom a választ erre a kérdésre, így úgy döntöttem, hogy a reguláris lovasság keretében tárgyalom őket. Olyan századokba szerveződtek, amelyek többnyire eredetüket tekintve, visszavezethetőek a francia arisztokrácia által fölállított nehézlovas csapatokig. A gendarme szó jelentése is teljes páncélzatú lovas, ami eltér a könnyűlovastól. Még XIV. Lajos uralkodásának hajnalán is léteztek olyan királyi hercegek, a Maréchaux de France, és néhány további tagja az arisztokráciának, akik még birtokolták a saját gendarmes (nehézlovas) és chevaux-légers (könnyűlovas) századaikat. Ezt XIV. Lajos megváltoztatta.
1660-ban (a Pireneusi Békét követően) Lajos minden, a királyi család nehézlovas századain kívüli egységet föloszlatott. 1700-ra a Gendarmerie 10 nehéz- és 6 könnyűlovas századot számlált, amiből nyolc svadront tudott kiállítani hadjárat esetén. A tiszteket nem számítva 1008 fő alkotta ezt az egységet, mivel minden században 63 fő szolgált. A Gendarmerie századainak a nevei a következők: Skót, Angol, Bourgignon, Gendarmes de Flandre, Gendarmes de la Reine, Dauphin, De Bretagne (korábban Bourgogne), D'Anjou, De Berri és D'Orleans. A könnyűlovasoké pedig: Gendarmes de la Reine, Dauphin, De Bretagne (korábban Bourgogne), D'Anjou, De Berri és D'Orleans. Mindegyik századot egy főhadnagy vezette. Mint korábban szó volt róla, lehet kételkedni abban, hogy nem tartozott-e az udvari csapatokhoz, de amikor táborba szállt mindkét egység, akkor a Gendarmerie-t mindig valaki az udvari csapatoktól parancsnokolta. Ami a rangsort illeti, a Gendarmerie volt a legrangosabb lovas egység a seregben az udvari lovascsapatok után.
Királyi lovaskarabélyosok
A királyi lovaskarabélyosok neve a fő fegyverük alapján született, ami a karabély vagy rövidpuska. 1679. október 29-én a király utasításba adta, hogy minden lovasszázadnak két karabélyossal kell rendelkeznie. Mikor kiderült, hogy a karabélyosok nagyon jól szerepeltek a Neerwindeni csatában, a király az egységeket egy ezredbe vonta össze 1693. november 1-jén. Eme új 'ezred' száz századot számlált öt dandárra osztva, Maine grófjának* a teljes körű parancsnoksága alatt. (*Vélhetően Louis August de Bourbonról van szó de ő duc du Maine címet viselte.) Mindegyik dandárnak 20 százada volt egy szállásmester (mestre de camp), illetve egy alezredes alárendeltségében. A reguláris lovasezredekkel összevetve, amelyek gyakran nem számláltak 12 századnál többet, láthatjuk, hogy a valóságban 5 ezrednyi erőt alkottak. A rijswijki békét követően mindegyik dandárt két századra csökkentették.
A karabélyosokat kétségtelenül elitegységnek szánták. Az ezredbe való kinevezéseket gyakran olyan tehetséges katonáknak tartották fönn, akiknek nem volt lehetőségük század, vagy ezred vásárlására. A karabélyosok egyaránt harcoltak gyalogosan, illetve lóháton. Pusztán emiatt sem lehet őket reguláris lovasságnak tekinteni. Ami a rangjukat illeti, a Berri után, de az Orléans előtt álltak a sorban.
Dandár ezredes neve
1. 1694 Comte d'Aubeterre; 1707 De Verneuil; 1716 Chev. de Sanguin
2. 1693 Commandeur du Rozel de Cagny; 1716 De Grieu
3. 1693 Marq. d'Achy; 1702 De Cloys; 1719 de Froideau
4. 1693 de Résigny; 1702 de Lestang; 1711 de Pujols
5. 1693 Comm. de Courcelles; 1702 chev. d'Imecourt; 1705 Marq. de Rouvray; 1716 Pardaillan
60 lovasezred
Emlékezetet meghaladó időktől fogva a nemesség lóháton harcolt, míg a parasztok gyalog. Bár ez csak a nehézlovasokra igaz, amit gendarmes-nek hívtak. A gendarmes-t a nemesség és a vazallusaik alkották, akik páncélozott hadilovakat és harcosokat állítottak ki. Már az úgynevezett sötét kor végén is állítottak ki lovasokat a városok is. Ezek voltak a chevaux-légers, vagy könnyűlovasok. Őket nem az igazi lovasküzdelmekben, hanem kisegítő feladatok ellátásában használták. A reguláris francia lovasezredek ezekből az egységekből származtak. Ettől függetlenül a kisnemesség továbbra is előnyben részesítette a lovasságban való szolgálatot, így a részarányuk magasabb volt a lovasságon belül. 1635-re datálható a francia lovasezredek megalakításának a pillanata, amikor is XIII. Lajos törvényt alkotott a szervezésükre. 1700-ra a lovasezredeket két csoportra lehetett osztani. A 'regiments royaux' (állami tulajdonú) és 'regiments gentilhommes' (magántulajdonú). Íme egy áttekintés a francia lovasezredekről:
Ezred neve: Ezredes neve:
Colonel General: 1675 F.M. de la Tour c. d'Auvergne; 1705 H.L. de la Tour d'Auvergne c. d'Evreux
Mestre de Camp General: 1690 Marq. de Rosen; 1703 L.F. Marq. de Montpeyroux; 1714 Duc de la Vallière
Commissaire General: 1688 Villars; 1703 comte de Verrue; 1704 Duc de la Vallière; 1714 Comte de Chatillon
Royal: 1701 Comte du Bourg; 1706 Duc de Sully; 1712 Comte de Melun
Du Roy: 1694 Duc de Broglie; 1705 Marq. de Fournès;
Royal Etranger: 1691 Duc de Coigny; 1704 Marq. Tournelle; 1706 C. de St. Chamans; 1710 Duc de Valentinois
Royal Cuirassiers: 1697 Marq de Bonneval; 1710 Comte de Beuzeville
Royal Cravattes: 1697 Comte d'Alègre; 1705 Marq. de Curton
Royal Roussilion: 1693 Marq. de Praslin; 1702 Marq. de Bonneles; 1706 De Chémereuil; 1706 Comte de Saumery
Royal Piémont: 1690 Marq. de Bouzols; 1705 Marq. de Manicamp
Royal Allemand: 1693 L.C. comte de Nassau Saarbrücken; de Quaet de Landskroon
La Reine: 1693 Comte de Thézan; 1706 Marq. du Cayla; 1706 Marq. du Cayla; 1761 18th
Dauphin: 1693 Marq. d'Imécourt; 1702 Marq. de Vandeul; 1710 Marq. de Lessart; 1712 ma. d'Harcourt
Dauphin Etranger: 1762 incorp. in Dauphin Royal Bourgogne 1693 Marq. de Puyguyon; 1704 Marq. d'Ancenis; 1715 Comte de Brassac
Anjou
Berry: 1693 Marq. d'Yolet; 1702 Marq. de Sandricourt
La compagnie des gendarmes de la garde, vagy egyszerűbben: 'les gendarmes de la garde', azaz gendarmes (gárda nehézlovas) századot meg kell különböztetni a Gendarmerie-től. (Mivel ez utóbbi a reguláris lovasság kötelékébe tartozik?) A 'les gendarmes de la garde' 1609-ben jött létre, IV. Henrik (1553-1610) hozta létre fia, a trónörökös (Dauphin) számára. Eredetileg ez az egység nem volt része a testőrségnek, hanem egyszerűen az ország legkiválóbb nemeseinek a gyűjtőhelye volt. Amint XIII. Lajos király lett folytatta a csapat parancsnoklását. Így ez a század a testőrség részévé vált. Valójában ez volt az oka, hogy XIII. Lajos ragaszkodott a század parancsnoklásához. 200 emberből állt, s egy főhadnagy vezette. Eredetileg a Garde du Corps-nál rangban előrébb állt, de XIV. Lajos alatt ez megszűnt.
La Compagnie des Chevaux-Légers de la Garde du Roi
A Chevaux-légers (könnyűlovas) század már létezett, amikor IV. Henrik az udvari csapatok részévé tette valamikor 1593. decembere előtt. Ha jól értem navarrai eredetűként említik.(2) A chevaux-légers 200 fős volt a főtiszteket, és a királyt, mint a parancsnokát nem számítva. A rangsorban a gendarmes után, de a muskétások előtt állt.
A mousquetaires de la garde két százada
A három muskétás miatt a királyi gárda muskétások a leghíresebbek az udvari csapatok közül. Fiatal nemesekből, illetve kisnemesekből állt. Ezekben a századokban tanulták meg a nemesifjak a katonáskodást, mielőtt a hadsereg egységeihez kerültek volna tisztnek. Hasonlóan az udvari csapatok többi részéhez, ők is szolgáltak gyalogosan is és lovon is. A muskétások első századát XIII. Lajos alapította 1622-ben. Ezt később feloszlatták, majd 1657-ben újra életre hívták. 1660-ban egy újabb muskétás századot szerveztek Mazarin bíboros parancsnoksága alatt. 1668-tól kezdve mindkét század 250 fős volt, s mindkettőnek a király volt a kapitánya. Úgy tűnik, hogy táborba szálláskor mindkettő század egy-egy svadront alkotott.
A Francia Gárda ezred
A föntebb említett udvari egységek időnként harcoltak ugyan gyalogosan, de mindegyikük lovasegységnek tekinthető, mivel ténylegesen volt lovuk. A Francia Gárda ezred volt az első gyalogos egysége az udvari csapatoknak, s szintén a francia haderő legelőkelőbb gyalogos egysége is ez volt. 1563-ban, vagy 1564-ben hozták létre (3) és ellentétben a lovasegységekkel az újoncokat nem a nemességből sorozták. 1692. februárjában hivatalosan Boufflers vette át a Francia Gárda ezred parancsnokságát, de miután a Garde du Corps parancsnokává nevezték ki, 1704-ben távozott az élükről. Boufflers-t Duc de Guiche követte 1704. október 13-án. Az ezred 30 reguláris és 2 gránátos századdal bírt. Mindegyik század 126 katonával rendelkezett, a gránátosban 110 szolgált, így az összlétszám 4000 volt. Nem tudom, hogy ez a szám magában foglalta-e a tiszteket. A csatarendben az első vonal közepét alkották általában. Díszszemléken a gyalogság jobb szélén helyezkedtek el.
1691. május 19-én Hauterive közelében táborozott, és az első vonal közepét alkotta négy zászlóaljjal.(4) 1691. március-áprilisában legalább 5 zászlóaljjal vett részt Mons ostromában.(5) 1692. július 24-én Namur közelében két zászlóalja volt az első sor közepén.(6) 1692. augusztus 3-ána steenkerque-i csatában valószínűleg négy zászlóaljjal vettek részt.(7) 1708. május 26-án a Francia Gárda ezred Soignies-nél táborozott hat zászlóaljjal.(8)
A Svájci Gárda ezred
A svájci gárda ezred legalább 1590-ig tudta visszavezetni az eredetét. 1615-ben említették először testőrezredként, és 1616-ra így is működött. 1700-ra 12 svájci századból állt, de ezek nagyobbak voltak, mint a francia századok általában, ezért a svájci gárda négy zászlóaljat tudott kiállítani. Minden századot svájci vezetett, de ezeket a 'generálisokat' egy franciának rendelték alá. A hagyományos helyük a harcrendben az első vonalban közvetlenül a Francia Gárdától balra volt.
1685. október 10-én Pierra Stuppa (1620-1701) lett a Svájci Gárda ezredese.(8b) 1691. május 19-én a Svájci Gárda Hauterive-nél volt táborban. Két zászlóalja a hagyományos pozíciójában a Francia Gárda balján, három másik pedig a második vonalban vett részt.(9) 1691. március-áprilisában részt vett Mons ostromában három zászlóaljjal.(10) 1692. július 24-én Namurnál két zászlóalja az első, másik kettő a második vonalban szerepelt.(11) 1692. augusztus 3-án a steenkerquei csatában legalább két zászlóaljjal vett részt, a Francia Gárda baljára sorakoztatva.(12) 1701. január 6-án Stoppa ezredes, az öreg Stoppa, ahogy hívták, 83 éves korában elhunyt.(12b) 1701. január 10-én Wagner követte. (12c) 1702. június 25-től 1721-ig a Svájci Gárdát François Reynold a Fribourg/Freiburg kantonból parancsnokolta.(12d) 1708. május 26-án Soignies-nél három zászlóalja táborozott.(13)
A 'Száz Svájci'
'Les cent suisses'-t, vagy Száz Svájcit először 1496-ban említik.(14) A Száz Svájci egyfajta személyes testőrsége volt a királynak, s ez különösen a palotán belül volt igaz. Rendszerint a Száz Svájci igen hosszú aranyozott díszítésű kardokkal és alabárddal volt fölszerelve. Ha a királlyal táborba szálltak, puskákat és szablyákat kaptak. A Capitaine Colonel des cent Suisses volt a parancsnokuk, aki nagyon megbecsült pozíciót viselt. 1692-től kezdve a Száz Svájcit Michel François le Tellier, Courenveaux márkija, Louvoy márki második fia parancsnokolta. 1721. május 11-én halt meg.
Jegyzetek
1, Histoire de la Milice Française II. kötet 121.o. A francia haderő összeállítására vonatkozó tartalom zöme ezen a munkán alapul. 1b, Histoire de la Milice Française II. kötet 116.o. Határozottan állítja, hogy harcban a Gardes du Corps mindegyik százada két-két svadront alkotott. 1c, Histoire de la Milice Française II. kötet 180. o. Határozottan állítja, hogy a lovasgránátosok egy svadront alkottak. 2, Histoire de la Milice Française II. kötet 198.o. 2b, Histoire de la Milice Française II. kötet 213.o. Utalni látszik erre, tudniillik, hogy csak egy-egy svadront alkottak: „'l'escadron de la seconde compagnie des mousquetaires' „. 3, Histoire de la Milice Française II. kötet 260-261.o. 4, lásd: 'Campement welches Ihr. Konigl. Maj. bei Hauterive, den 19 Maij 1691gesteller haben. HStAM WHK 7/76. 5, lásd: térkép Mons ostromáról, megjelent DIGAM HStAM WHK7/72. 6, lásd: Bataile formée par les François contre les Alliées devant Namur en Brabande le 24 Juillet 1692. 7, lásd: Bataile formée par les François contre les Alliées près de Steinkerque en Braband en l'année 1693 (really 1692). 8, lásd: Ordre de bataille sous son altesse le prince et Duc de Bourgogne au camp de Soigny le 26 May 1708, ahol a Francia Gárda tényleg az első vonal közepén helyezkedett el. 8b, Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet 101. o. Stuppa kinevezéséről. 9, lásd: 'Campement welches Ihr. Konigl. Maj. bei Hauterive, den 19 Maij 1691gesteller haben. HStAM WHK 7/76. 10, lásd: térkép Mons ostromáról, megjelent DIGAM HStAM WHK7/72. 11, lásd: Bataile formée par les François contre les Alliées devant Namur en Brabande le 24 Juillet 1692. 12, lásd: Bataile formée par les François contre les Alliées près de Steinkerque en Braband en l'année 1693 (really 1692). 12b, Mémoires de Marquis de Sourches (Sourches márki emlékiratai) 1701. január 6-án az öreg Stuppa haláláról. 12c, Mémoires de Marquis de Sourches (Sourches márki emlékiratai) 1701. január 10-én Wagner kinevezéséről. 12d, Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet 452. o. Reynolds kinevezéséhez 13, lásd: Ordre de bataille sous son altesse le prince et Duc de Bourgogne au camp de Soigny le 26 May 1708. 14, Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet M. May de Romainmotier, Lausanne 1788, 349.o. A Száz Svájciról.
La maison militaire du roi de France (Franciaország királyának katonai udvartartása)
XIV. Lajos volt az első, aki a személyes testőrségét a fegyveres erők különálló egységévé tette. Itt röviden csak 'La maison du roi'-ként szerepel, bár a teljes neve 'La maison militaire du roi'. Polgári értelemben a 'La maison du roi' a francia királyi udvartartás teljes gigantikus szervezetét jelentette. Miként a lovasgárdisták Angliában, a 'Maison du roi' is elitegységnek számított. Általánosságban ezeket a csapatokat a reguláris egységeknél kiválóbbnak tekintették. Számos harcérintkezés leírásában eképpen méltatva is említik őket. Íme a francia udvari csapatok listája:
4 testőrszázad (Garde du Corps) 1 század lovasgránátos (Grenadiers à Cheval) 1 század Gendarmes (nehézlovas) 1 század Chevaux-légers (könnyűlovas) 2 század muskétás (táborban lóháton szolgáltak) 1 ezred francia gárdista (Gardes Françaises) 1 ezred svájci gárdista (Gardes Suisses) a 'Száz Svájci' (Les cent Suisses)
A Garde du Corps (testőrszázadok)
A négy századnyi Garde du Corps volt a legrégebbi udvari lovasegység. Mindegyikük 360 főt számlált a tisztek nélkül, így egyenként nagyobbak voltak, mint egy reguláris lovasezred. Összesen a Garde du Corps négy századában 1523 katona szolgált. A hadsereg minden más csapatánál magasabb rangúak voltak, s csatában a jobbszárny legszélét tartották. Mindegyik századot egy százados vezette, s noha a 'skót' század volt a legrégebbi, egymás között a századosok kinevezésének időpontja alapján rangsoroltak.
A Garde du Corps soraiban a skót gárdisták százada volt a legrégebbi. Még VII. Károly hozta létre valamikor 1453-61 között. (1) A mi időszakunk idejére már nagyon kevés valóban skót szolgált benne. Az egység elitjét a 24 fős 'Gardes de la manche' (A király kabátujjára utal a név, jelezve, hogy mennyire közel álltak hozzá.) alkotta, akiket a 'Premier homme d'armes de France'( Franciaország első lovagja), a korban már kevés tartalommal bíró cím birtokosa parancsnokolta.
A Garde du Corps első francia századát eredetileg száz nemesből és kétszáz 'íjásszal' alapították 1474-ben. Miután a nemeseket 1475-ben elbocsátották, csak a 200 'íjász' maradt. Innentől kezdve 'La petite garde du corps du roi'-nak nevezték őket, hogy megkülönböztessék őket a száz lándzsás nemesből álló egységtől. 1479-ben XI. Lajos száz 'íjászból' fölállíttatta a Garde du Corps második francia századát. A harmadik francia századot szintén egy századnyi 'íjászból' hozták létre I. Ferenc alatt 1515-ben. Egyesek úgy gyaníthatnák, hogy valójában ezek a csapatok gyalog szolgáltak, de táborba szálláskor ténylegesen lovasok voltak. Ugyanakkor a testőri szolgálatuk során gyalogosként teljesítettek szolgálatot.
Egészen XIV. Lajos uralkodásáig a Garde du Corps mindegyik századában száz katona szolgált, de ez később megváltozott. Valamikor 1667 körül a Garde du Corps-t úgy említik, hogy 300-400 nemesember alkotja mindegyik századát. Végül a számuk 360 főben állapodott meg. Csatában mindegyik század két svadront alkotott.(1b)
A lovasgránátosok
A Grenadiers à Cheval-t XIV. Lajos alapította 1676. decemberében. A rijswijki békét követően 150 főt számlált. (A szerző a maître kifejezést használja, ami mester jelentésű, megtisztelő, előkelő cím.) A lovasgránátosok feladata gyakran a terep megtisztítása volt a Garde du Corps számra. Ostromok során szintén így jártak el. Szemben a Garde du Corps-ral ők gyakran harcoltak gyalogosan. A csatarendben a helyük a skót gárda jobbján volt, s általában A Garde du Corps parancsnokának voltak alárendelve. Csatában egy svadront alkottak.
A Reichsfestung cím (Birodalmi Erőd) elhitethetné, hogy a Birodalom az erődítésbe és a helyőrségbe befektetett. Nem ez volt a helyzet. Míg minden jelentős erődítmény Európában ebben az időszakban rendelkezett földből épített, vagy földdel töltött bástyákkal, amik lerombolásuk előtt sok lövésnek ellen tudtak állni, Villingen erődítései a kései középkorból származtak. (Csak egy apró modern bástyája készült el nem sokkal a harcok előtt, a Bügeleisen.) Villingen erődítéseinek a terve a hagyományos falakat lebíró tüzérség megjelenési idejének típusaihoz sorolható. Először is: egy második alacsonyabb falat építettek a valódi, ténylegesen középkori eredetű városfal elé. Eme második fal két, egymástól öt méterre emelt külső falazatból létesült, aminek a közét földdel töltötték föl. Ezen második fal elé és mögé árkokat építettek. A védművek rohamoktól való megvédése céljából alacsony tornyokat létesítettek, nagyon vastag falakkal, ahonnan a védők a falak mentén lőhették a támadókat. (Habár ez a funkció nem működhetett valami jól, mivel Villingen falai majdnem tökéletes kör alakúak voltak.) A védelem kiegészítésére mintegy négy magas torony is rendelkezésre állt a régi városfalakon belül, ahonnét a magasra helyezett ágyúk tüzelhettek. Az állandó helyőrség 200 főből állt. 250 főnyi utánpótlással egészítették ki nem sokkal az ostrom előtt. Ezeket a katonákat egy 500 fős milícia segítette. (350 városi polgár és 150 környékbeli) Összesen mintegy 950 főnyi védősereget tettek ki. A személyi fegyverektől eltekintve nagyjából 50 különböző fajtájú, és vélhetően állapotú, ágyúval rendelkeztek.
Az ehhez hasonló városok elfoglalásának szokásos módja egyszerűen rést lőni a falon, majd roham vezénylése volt. Míg egy modern erődítmény esetén hosszas koncentrált tüzérségi bombázásra lett volna szükség egy ilyen rés elérésére, Tallard néhány ostromlövege könnyedén elvégezhette volna ezt a munkát ebben az esetben. Bár ennek eléréséhez be kellett vetniük őket egy fedett pozícióból, vagy olyan helyről, ahonnan biztonságosan bombázhatták a várost. Mindezt olyan árkok kiásásával kellett kombinálni, ahonnan a rohamozók biztonságosan megközelíthették a rést. (A közvetlen támadás is talán lehetséges lett volna, föltéve, hogy Tallard rendelkezett létrákkal, de aránytalan veszteségeket eredményezett volna.)
Július 16-a reggelén Tallard utasította François Marie tábornokot, Hautefort márkiját, hogy meneteljen előre 10000 emberrel és kezdje meg Villingen ostromát. D'Hautefort halogatás nélkül hozzálátott az ostromhoz. Villingenhez vonult, majd az Engelhardton tábort vert,(A terület mintegy 1 km-re nyugatra a térképen jelölt kereszttől.) majd még ugyanazon a nap estéjén, amikor az utasítást kapta, megkezdte az árkok kiásását. Szinte egyáltalán nem volt késlekedés a támadásában, miután még azon éjjel előre hozták az ágyúkat is. (4 darab huszonnégy- és 8 darab nyolcfontost)
Július 17
Július 17-én reggel nyolc órakor a francia ütegek tüzet nyitottak. A négy huszonnégyfontos ágyúból álló első ütegnek kellett rést lőnie a falon a Rietturmtól délre. A második és a harmadik üteg, összesen nyolc tábori ágyú, feladata volt a Rietturm és a Romäusturm elhallgattatása. (A szerző elírta a második torony nevét, azt javítottam, az első pedig Villingenben Riettorként, nem Rietturmként ismert. Bár a kapu fölött valóban középkori eredetű torony van.) A 'nehéz' üteg csakhamar sikerrel súlyos kárt okozott a falban és a ferences monostorban. A védők mindenféle anyaggal próbálták a rést betömni. Ezalatt az árkot tovább építették a fal irányába, illetve előkészítették a második tüzérségi állásokat. Ugyanezen a napon Tallard seregének maradéka is megérkezett, és az Engelhardton táborozott le.
Július 18
Ezen a napon a rés lövetése további eredményekkel járt, valamint teljesen megsemmisült a ferences kolostor. Bár általánosabb szinten a védőké volt az előny ebben a tüzérségi párbajban. A franciák három tüzértisztet, tizenkét tüzért és néhány katonát vesztettek aznap. Az árkok folyamatosan készültek és majdnem elérték már azt a végső pontot, ahonnan a cikk-cakkos utolsó szakaszt akarták kiásni a falakig.
Ezen a napon Tallard levelet írt Lajos királynak, megemlítve, hogy Villingen erősebb, mint bármely korábbi beszámoló állította. Hozzátette továbbá, hogy nagyon jól védelmezi a védők parancsnoka, de úgy hiszi, hogy további két napnyi ostrom elegendő lesz a bevételhez. Az elveszett idő 19-től számítana.(7) (Ez valójában illeszkedik Tallard korábbi leveleihez.)
Július 19
19-e hajnaláig a franciák folyamatosan ástak a támadás kiindulási pontjáig, ahová a rést akarták ütni. Ennek a napnak a végére a hasadék az első és a második falon, az árkokkal szemben, már húsz méter széles volt. A Riettorban elhelyezett ágyúk ugyanakkor nagy veszteségeket és jelentős időveszteséget okoztak az árkok készítésében, amire oldalazó tüzet zúdítottak. Emiatt a franciák egy további árkot kezdtek építeni a Riettor kapuja felé. Ennek a megkönnyítése céljából egy előretolt üteget telepítettek, hogy tűz alatt tartsa a tornyot.(8)
19-én Tallard szabadon eresztette a frusztrációját az ostrommal kapcsolatban egy Chamillart-hoz írt levelében, azt állítva, hogy a város felbőszítette.(9) Ugyanennek a levélnek a közlése szerint további két nap (illetve éjjel) árokásás volna szükséges. Bár már rés tátongott a falon, de a futóárkok még mindig 50 'tête'-nyire (Nem tudom ezzel mekkora távolságra utal. Ilyen nevű régi francia hosszmértéket nem találtam. Bár szemlátomást ő is átvitt értelemben használja. A szó maga franciául fejet jelent.) voltak a külső ároktól, és a végső párhuzamos árok sem készült el.
Az ostromokra vonatkozó hadtudományi elméletek szerint a széles rés a falban lehetővé tette a franciák számára, hogy a következő napon rohamot intézhessenek. A tény, hogy ennek eléréséhez a csapatoknak egy nyílt területszakaszon át kellett kelniük, azt jelentette, hogy viszonylag súlyos veszteségekre számíthattak. Tallard állítása tehát, hogy a futóárkok még messze vannak a réstől nem áll ellentétben a támadás lehetőségével, de úgy kellene érteni, hogy szándékozik megvárni, amíg az árkok valamelyest közelebb érnek.
Az ostrom hadviselés szabályainak ismeretében az ostromlók világossá tehették, hogy a következő reggelen rohamra készülnek. A védőknek ennek ismeretében lehetőségük volt úgy dönteni, hogy nem várják ezt be, hanem a tisztes megadást választják. Így hát 3000 dragonyos tűnt föl vesszőnyalábokkal a délután, hogy föltöltse a sáncárkot. Willstorf ezredes talán úgy gondolta, hogy a franciák nem merészelnek támadni a következő reggelen, vagy elég javítást tud végezni a résen, hogy jó eséllyel ellen tudjon állni. Miként kifejezte:”A bátor polgárok és katonák magabiztosan várják az ellen támadását, bízva Istenben és a mennybéliekben.”.
Július 20
Az igazság pillanata
Tallard időbeosztását mérlegelve sok ember számíthatott egy rohamra 20-án. 23-án Marlborough azt írta: „Jenő hercegtől kapott levelek elárulják nekünk, hogy Villingent nem foglalták el 20-án. Így a herceg reményei szerint előbb ér Rottweilhez, mint Tallard marsall menete Villingenből.” (10) Tallard leveléből ki tudjuk következtetni, hogy nem szándékozott támadni a várost 20-án. Az ostromlás tudománya és szabályai szerint a következő érvek szóltak az ásás folytatása mellett:
1., További egy nap bombázás jelentősen szélesíthette volna a rést, valamint az árkok elérhették volna teljesen a falakat.
2., Tallard vesztesége egy általános rohamban biztosan alacsonyabb lehetett volna teljes előkészítés mellett. Tehát miért ne ástak és bombáztak volna még egy napot a 21-i roham előtt?
3., A legfontosabb, hogy még egy napnyi előkészület lehetővé tette volna, hogy egyáltalán ne kerüljön sor rohamra.
Tallard Willstorff ezredes győzködésével tölthette a 20-i napot, hogy adja föl. Természetesen tovább folytatta a bombázást, és az éj alatt gyújtófegyverekkel támadott. Mozsarakkal bombáztatott. Villingen gyerekekből és asszonyokból alakított tűzvédelme azonban a legtöbb tüzet kioltotta még mielőtt komolyabb kárt okozhatott volna.
20-a tehát egy újabb olyan nap volt, amikor a szokás alapján Wilstorff birodalmi ezredes megtette a kötelességét és föladhatta volna a várost, a következő napi várható roham ismeretében. De úgy döntött, hogy nem így tesz. Talán arra számított, hogy Tallard árkai nem sokkal tudnak az éjjel közelebb kerülni, miáltal a roham kilátásai nem sokat javulnak 21-én. Lehet, hogy Jenő parancsa, hogy az utolsó emberig védje a várost, járhatott a fejében. Bárhogyis, a hazardírozása bevált.
A július 20-ról 21-re virradó éjjel, az ostrom elmarad
Fájdalmas dolog történt Tallard-ral. 20-a estéjén heves eső hullott az ostromművekre. Ez minden ostromló számára szerencsétlen eset lett volna, aki nem visel gumicsizmát, de ebben az esetben végzetesnek bizonyult. A franciák végső közelítését már így is nehezítette a magas talajvíz, de a lezúduló eső most annyira elöntötte, hogy a katonáknak el kellett hagyniuk az árkokat. Ezen az éjjelen a franciák egyáltalán nem tudtak előrehaladást elérni a rés irányában. Némi eredményt értek el a Riettor felé, de ott nem volt rés ezzel az árokkal szemben.
Július 21
21-e reggelén a franciák arra a megállapításra jutottak, hogy az árkok helyreállítása legalább öt napot igényelne. Tallard-nak így nem volt más választása, mint hogy elrendelje az ostrom abbahagyását. Egy Marsinnak írt levelében állítja, hogy a főhadmérnöke hibázott, amikor a támadást egy mocsáron keresztül irányozta. (11) Hivatalosan az ostrom 22-én délután 6 órakor ért véget, amikor hat puskalövés volt hallható az árkok irányából, jelezvén az ostrom végét.
Veszteségek
A franciák 34-36 tiszt halálát ismerték el. Más források szerint dezertőrök elmondása alapján a francia sereg ereje ezer fővel csökkent. Nem vagyok szakértője ezeknek a dolgoknak, de ha megszorozzuk a meghalt tisztek számát tízzel, talán megkaphatjuk az elesett katonák számát, ami 300-400 fő. Föltéve, hogy a sebesültek száma megegyező a halottakéval, újabb 400 főt kaphatunk. A betegek száma levezethető a 30, illetve 72 szekérből, ami egyesek elmondása szerint visszatért Strassbourgba, megrakva betegekkel. (Lehet, hogy a romlott, így elégtelen fejadagok miatt?) A teljes francia veszteség így valóban elérhette az ezer főt. A birodalmi oldal veszteségét egy Funck nevű ferences barát említi: 4 civil, 1 falusi lány, 4 katona (mások szerint 8) halott, és mintegy 30 személy esett el. (Lehet, hogy a sérültekre gondol a szerző itt?)
Stratégiai eredmény
A Birodalom számára a győzelem azt jelentette, hogy a Neckar völgye, Stuttgart irányába, zárva maradt a franciák előtt. Így Jenő számára több tér nyílt a manőverezésre. Tallard számára a kudarcos ostrom azt jelentette, hogy nem lesznek franciaországi összeköttetési vonalai. Ez egy kellemetlen kilátás a jövőre, ha Bajorországot ki kellene ürítenie. Bár nem volt stratégiailag sokkal rosszabb helyzetben, mintha egyáltalán meg sem kezdte volna az ostromot. Az időveszteség sem bizonyult problémásnak.
Elmarasztalás és dicséret
Dicséret illeti meg Wilstorff ezredest. Rendkívül hátrányos helyzetben volt bátorsága erős védelmet fölállítani, és képes is volt jól megszervezni azt. Igazából mind a szövetségesek, mind a franciák oldaláról megkapta az elismerést.
Tallard-ot gyakran vádolják, hogy miért nem hagyta maga mögött Villingent, illetve miért kezdett hozzá egyáltalán a szükségtelen ostromhoz. Úgy vélem, ezt gondosabban meg kell vizsgálni. Először is: az időveszteség minimális volt. Másodszor: egyértelmű érvek szóltak az ostrom mellett. Harmadrészt: a helyzet összevethető Jenőével, akinek 13 napig tartott megostromolni 3! olyan helyet ami összevethető Villingennel, mikor 1706-ban Torino felé menetelt, és tudomásom szerint senki nem emel kifogást ez ellen.
Ha azonban Tallard-nak meg volt a lehetősége, hogy 20-án támadjon, talán hibáztatható azért, hogy nem így tett. Nem az eső miatt, (amit nyilván nem láthatott előre) hanem mert a villingeni eset olyan stratégiai környezetben zajlott, amikor nem volt lehetőség az emberéletek mentésére, valójában időnyerésre kellett volna törekednie. (Próbáljuk elképzelni mit tett volna Jenő, vagy Marlborough a helyében.) Ugyanakkor, ha Villingen 21-én kapitulál, vagy 21-22-én rohammal beveszik, amire az eső nélkül valószínűleg sor is kerül, valószínűleg soha nem kérdőjeleződik meg a vezetése. Tallard így sokkal inkább balszerencsésnek, mintsem inkompetensnek tűnik.
Források
Ennek az ostromnak az információi erősen támaszkodnak a '300 Jahre: Marschall Tallard belagert Villingen' című könyvecskére. Nagyon hálás vagyok a Villingeni Történeti és Helytörténeti Egyesületnek (GHV) és elnökének Günther Rathnak, hogy lehetővé tette, hogy használhassam az ebben a könyvben szereplő anyagot.
A '300 Jahre: Marschall Tallard belagert Villingen'-en kívül átmásoltam Tallard XIV. Lajos királyhoz írt levelét, ami Siegfried Steinbrück: 'Marschall Tallard- Die Belagerung Villingens im Jahr 1704 von der anderen Seite gesehen' megjelent a GHV éves kiadványa 22. évfolyamának 1997/1998 76. oldalán.
Jegyzetek
1., Campagne de Monsieur le maréchal de Tallard en Allemagne, Amsterdam 1763 első rész 321. oldal controlle des troupes qui composent l'armée de Mr. le Maréchal de Tallard (Tallard seregének összetételéről szól)
1b., Tallard levele Chamillart-nak 1704 július 2-án Kehlből. (Bár ennek a dátumát én kétlem) 2., Tallard levele Chamillart-nak 1704 július 8-án a Waldkirch közelében lévő táborból 3., Tallard levele Chamillart-nak 1704 július 9-én a Waldkirch közelében lévő táborból 4., Tallard levele Chamillart-nak 1704 július 12-én a Hornberg magaslaton lévő táborból 5., Tallard levele a királynak 1704 július 15-én Hardtból 6., Marsin levele Tallard-nak 1704 július 12-én Augsburgból 7., Tallard levele a királynak 1704 július 18-án Villingenből 8., De Freizeliere levele Chamillart-nak 1704 július 21-én Villingenből 9., Tallard levele Chamillart-nak 1704 július 19-én Villingenből „Willingen nous fait enraget” 10., Marlborough Heinsiusnak 1704 július 23-án 11., Tallard Marsinnak 1704 július 21-én Villingenből. 'Mr. de Verpelle, chef de nos ingénieurs, a jugé à propos d'attaquer pas un marais'
Tallard hadseregéről gyakran állítják, hogy 40 zászlóaljból, 48 lovas- és 12 dragonyosszázadból állt, de valójában ennél valamivel kisebb volt. Ez amiatt van, mert 6 zászlóalj, ami a sereghez tartozott, már eleve a dunai hadszíntéren volt. Ez a a lista 1704. június 23-án készült:
Az oldalon megtalálhatók az egységek, táblázatot nem tudok sajnos beszúrni.
Tallard vonulása
Tallard menetét Villeroy hadmozdulata előzte meg, aki Offenburg felé menetelt, hogy fedezze Tallard vonulását. Tallard ezt követően kezdte meg átkelését a Rajnán június 29-én. Júlis 2-án a serege még mindig csak Kehl közelében lehetett. (1b) Ezután Offenburghoz vonult, majd délre Hofweier, Herbolzheim, Emmendingen irányába. Ez utóbbi településen 40 könnyű és 5 nehéz ágyút kapott Breisachból. Július 8-án Tallard Waldkirchnél táborozott, s ekkorra már híreket kapott a Schellenbergi csatáról.(2) Július 9-én Tallard továbbra is Waldkirchnél időzött, hogy pihentesse a gyalogságát, illetve utánpótlást fogadjon.(3)
Tallard ezt követően július 10-én Elzachhoz és Prechtalhoz vonult. Itt kellett először átkelnie a Feketeerdőn. Ebben a műveletben 1200 utász készítette az utakat, szerelte szét az ágyúkat, illetve emelte föl és engedte le azokat. Tallard-nak volt némi kételye a Birodalom hornbergi erődített állásait illetően. Bár, amikor Tallard előőrsei elérték Hornberget július 11-én, kiürítve találták azokat. Megérkezvén Hornbergbe Tallard helyreállította a kapcsolatot Villeroy Offenburg közelében tartózkodó seregével.
Tallard megváltoztatja a terveit
Július 12-én Tallard levelet írt Chamillart-nak a hornbergi magaslatról. Ebben a levélben megemlíti, hogy eredetileg Rottweil bevételét tervezte elsőnek, és Villingenét csak ez utánra. Azonban a schellenbergi események miatt úgy döntött, hogy Villingent veszi be előbb.(4) (Bár július 15-én megint az eredeti tervét közli.) Tallard ezután a Windkapf (924 méter) mentén lévő utat használta, ami az egyetlen használható út volt kelet, Villingen vagy Hardt felé, illetve a távolabbi Rottweil felé. Így hát Tallard ezt használta, de noha az előőrsei szilárdan nyomultak előre, s hamarosan elérték Hardtot, fő erőinek jó része, illetve az ellátmány még mindig Hornbergben vesztegelt, amikor az események további nyomást helyeztek a terveire.
Villingen a látótérbe kerül
Július 15-én Tallard megírta a királynak, hogy átkelt a hegyeken, az ellátmányt szállító trén kétharmadával együtt, de semmi információja nincsen Miksa Emánuelről. Ebben a Hardtban kelt levelében említi, hogy tervei szerint Rottweil elé szándékozik érni 17-én, bevenni a települést, majd ezután Villingenhez megy. Ugyanakkor további egy napot tölt Hardtnál, hogy némi ellátmány érkezzék.(5)
1704 július 16-án tehát Tallard még mindig a Hardt-fennsíkon táborozott. Először is levelet írt innen Chamillart-nak, amiben azt állította, hogy még semmilyen hírt nem kapott Miksa Emánueltől. Ugyanezen nap folyamán viszont üzenetet fogadott Marsintől, hogy Miksa Emánuel valószínűleg átáll az ellenséghez, ha nem értesül hamarosan Tallard megérkezéséről.(6) Így Tallard föladta eredeti elképzelését a Tübingenbe Rottweilen átmenő út bevételét illetően. Túl sokáig tartott volna, így az egyedüli alternatívaként Villingen ostroma maradt.
Tallard egy a királynak írt levelében megismétli, hogy eredeti szándéka Rottweil elfoglalása volt elsőként, de ekkorra ez már túl sok időt vett volna igénybe. Ugyanakkor a tény, hogy 300 000 adag kenyere megromlott, arra kényszerítette, hogy a menetre való fölkészülésre újabb két napot szánjon. Tallard ezek után azt közölte, hogy a haladékot Villingen ostromára használja föl, s az ostrom megkezdésére már utasításokat is adott.
Ez egy józan döntés volt. Villingen ugyanis egy meglehetősen gyönge erődítmény volt, ami vélhetően néhány napig tarthatott csak ki. Mivel a franciáknak mindenképpen várniuk kellett az ellátmányt hozó trénre, illetve időt kellett szakítaniuk a kenyérsütésre is, ez az ostrom vélhetően nem okozott volna jelentős újabb késlekedést. További előnyt jelenthetett volna a város bevétele Tallard számára, mint összeköttetési csomópont, vagy az utánpótlási útvonal fedezése szempontjából, illetve megkönnyíthette az üzenetek küldését-fogadását.
Villingen 1704. évi ostroma a franciáknak Marlborough dunai menetére adott reakciójának a része, nem pedig az eredetileg 1704-re vonatkozó stratégiájukénak. Franciaország és Bajorország az előző hadjáratot Landau, Alt-Breisach, Augsburg és Regensburg elfoglalásával zárta. Olyan hódításokkal, amelyek segíthették az összeköttetést ezen szövetségesek között. A stratégiai helyzetüket tovább erősítették a magyar lázadók, akik 1703 végére Magyarország nagy részét uralták.
Miksa Emánuelnek némi erősítésre volt szüksége annak érdekében, hogy megőrizhesse a fölényét Bajorországban. Tallard tábornagyot bízták meg ennek eljuttatásával. Tallard-nak sikerült Villingen környékére nyugatról kijutnia sikeres manőverezésének köszönhetően. Ezalatt Miksa Emánuel keletről érkezett meg, túljárva Badeni Lajos őrgróf eszén. Május 19-20-án Tallard 10 000 újoncot és pénzt adott át Miksa Emánuelnek, majd visszatért a Rajnához. Ezen francia stratégia sikerének első napján romba is dőlt, mikor Marlborough megkezdte felvonulását a Dunához.
Franciaország reakciója Marlborough déli felvonulására
Annak a híre, hogy Marlborough 40 000 emberrel felfelé menetel a Rajnán, keresztül húzta a franciák eredeti terveit. Villeroy párhuzamos úton követte Marlborough-t, de Versailles-nak különös stratégiai gondja volt: Marlborough a Rajna mentén vonult. Ez azt jelentette, hogy egyaránt vonulhatott Bajorországba, Elzászba, föl a Mosellen, vagy, ami különösen ijesztőnek tűnt, behajózhatta volna a seregét és visszatérhetett volna Flandriába, sokkal gyorsabban, mint amire Villeroy képes lehetett volna. Ebből fakadóan a franciák úgy döntöttek, hogy először megvárják, hogyan dönt Marlborough, merre megy, s csak ezután kezdik meg ellenintézkedéseiket.
Marlborough menetének végleges iránya csak június 7-én vált világossá, mikor Philipsburgnál keletnek fordult seregével, Sinzheim irányába. XIV. Lajos utasította marsalljait, Villeroyt és Tallard-t, akik Zweibrückennél tanácskoztak éppen azon a napon, hogy álljanak elő valami tervvel a szövetségesek Bajorország elleni lehetséges terveinek a meghiúsítása céljából. A marsallok, észlelvén a közelgő katasztrófát, nem voltak annyira ostobák, hogy határozott tanáccsal vállalják a felelősséget, ami később ellenükre fordulhat. Így hát négy alternatív tervet küldtek XIV. Lajosnak, mind komoly nehézséggel bírt a sikert illetően. Az igazi üzenet talán Tallard észrevételeiben található, miszerint Bajorország megsegítése lehetetlen, vagyis ne küldjenek több csapatot Bajorországba. Nem kétlem, hogy ez volt a legjózanabb tanács, bár a marsallok nyilván tudták, hogy ez nem az a tanács, amit a király hallani akar.
Lajos a legmerészebb tervet részesítette előnyben. Ez a terv magában foglalta a Rajnán való átkelést Stollhofen alatt, és a Neckar mentén vonulást Stuttgartig. Így kikérte marsalljai véleményét erről a tervről, ők azonban válaszukban nem vállalták a felelősséget ezért. Ezt követően Lajos eldöntötte az ügyet, mikor június 23-án utasításokat adott Villars-nak. A francia rajnai hadsereget a következőképpen osztották föl: Tallard-nak Bajorországba kellett vonulnia 40 zászlóaljjal és 50 lovasszázaddal. Villeroy-nak Offenburg támogatására kellett mennie legalább 40 zászlóaljjal és 68 lovasszázaddal, valamint De Coigny tábornoknak Elzászt kellett védelmeznie minimum 10 zászlóaljjal és 10 lovasszázaddal. A marsalloknak így olyan utasításaik voltak, amikkel egyáltalán nem voltak boldogok. Miként Tallard felhívta Lajos figyelmét, mikor említette, hogy nem elegendő a lovasság a sereg fönntartásához.
1700 körül a muskéta (amit a kortársak angolul fusilnak, németül Füsinek, neveztek a francia fuisil szóból ered, könnyű kováspuska.) volt a fő gyalogsági fegyver. 1-1,2 méter hosszú sima csővel készített puska volt. A golyó és a lőpor egy papír töltényzacskóba volt csomagolva, amit a muskétás a fogával tépett fel. A puskacső váll oldali végén egy kis nyílás volt, amihez egy kis fémtányér csatlakozott. Ebben lobbantották lángra a puskaport. A töltényzacskót (amiben a golyó és a puskapor is volt) a puskacső elején keresztül helyezték be, és a töltővesszővel nyomták be a csőbe. Amikor az elsütőt meghúzták szikra (vagy égő kanóc) fellobbantotta a tányérkában lévő puskaport, ami a csőben lévőt is meggyújtotta.. Ez a robbanás hajtotta ki a csőből a golyót a tölténypapír nagy részével együtt.
Az lett volna a legjobb, ha a golyó és a puskacső belseje között a lehető legkisebb hely marad, de mivel a satupadot (workbench) még nem találták fel, illetve minden lövés nyomot hagyott a cső belsejében, így mintegy 2 mm hézag volt a golyó és a csőfal átmérője között. A muskéta pontossága nagyon gyenge volt. A hatásos lőtávolsága maximum 300 méter. A 300 méteres 'hatásos' lőtávolságot úgy kell érteni, hogy körülbelül négy lövésből egy talált el egy 2 méter magas, ennél jóval szélesebb területet. Természetesen a pontosság drámaian nőtt rövidebb távolság esetén. A tűzgyorsaság néhány lövésre tehető percenként.
A pika
Gyorsan tölthető tűzfegyver hiányában a gyalogság csak egy olyan fegyverrel védekezhetett a lovasság ellen, ami sakkban tarthatta azt. Hagyományosan ez a fegyver a pika volt, ami több, mint öt méteres hosszal, illetve a 25-50 cm hosszú heggyel rendelkezett. Tömegesen használva megfelelt a lovasság visszatartásának a céljának. Bár éppen a spanyol örökösödési háborút közvetlenül megelőzően kezdték bevezetni a szuronyt a pika kiváltására. Ennek köszönhetően gyakori állítás, hogy a pika nem játszott jelentős szerepet a spanyol örökösödési háborúban. Hogy ez igaz-e azt nyilvánvalóan alaposan meg kell vizsgálni egy részletes vizsgálattal a pika használatát illetően. Másodlagos forrásokra támaszkodván ugyanakkor azt a megállapítást tehetem, hogy a háború első szakaszában a pika igenis szerepet játszott. Van arra adat, hogy a háború kezdetekor a francia gyalogos század 10 pikást számlált a 37 muskétás mellett.(1) Ami a holland hadsereget illeti, a pika használatával csak 1713-ban hagytak fel végleg.(2) Mindazonáltal elég nagy a zavar a pika eltűnésének idejével kapcsolatban.(3) Így elég érv szól amellett, hogy feltételezzük a pika használatát a háború korai szakaszában.
A szurony
Mivel nem nehéz megközelíteni a katonát, ha egy ennyire pontatlan, rövid hatótávolságú, kis tűzsebességű fegyverrel van felszerelve, a gyalogságnak szüksége van egyéb fegyverre, hogy védekezhessék a kézitusában. Egy erre vonatkozó új keletű találmány a szurony, ami a puskacsőhöz csatlakoztatva a pikához hasonlatos fegyvert eredményezett. Ebből következik, hogy ideális lett a lovasság elleni harchoz, vagy zárt alakzatban végrehajtott gyalogsági rohamokhoz. Alapvetően két fajtája volt a szuronynak.
Az első fajtája egy rövidkard szerűség volt, amit a puska csövébe toltak, hogy rögzítsék. Úgy tűnik, hogy az első ezred, amit teljes egészében elláttak ezzel a szuronnyal a francia Fusilier ezred volt 1671-ben. A szurony átmeneti formája hasonló volt a fentebbihez, azzal a különbséggel, hogy ez már gyűrűket is is tartalmazott, hogy a csőre lehessen rögzíteni, szemben a korábbival, amit a csőbe rögzítettek. Ez alapvetően azt tette lehetővé a gyalogság számára, hogy a már töltött fegyverrel tüzelhessenek, de nem tette lehetővé, hogy újratöltsenek. A szurony végső formája 1700 körül jelent meg. Ez már üreges csővel készült, miáltal a puskacsőre lehetett tolni, illetve volt egy csekély dőlése, ami lehetővé tette az újratöltést rögzített állapotban is. Ebből a formából aztán két újabb fajta fejlődött tovább. Az egyik egy háromoldalú szúrófegyver, a másik pedig inkább egy nagy tőrhöz hasonló fegyver lett. Ez utóbbi fajtának a választása gyakran azon a tényen alapult, hogy szerszámként kétszeres funkciója lehetett. (4-*az eredeti szövegben ez is hármassal szerepel)
Megjegyzendő, hogy az utolsó változat úgynevezett szurony csatlakozással (bayonet catch) rögzíthető a puskacsőre. Ez a csatlakozási forma manapság széles körben elterjedt az autóvilágításban. Ugyanakkor egy bizonyos középkori városi útkereszteződési típus elnevezése is. A spanyol örökösödési háborúban mindegyik típust használták. A porosz hadseregről ismert, hogy 1705-ben vonták ki az utolsó darabokat az első típusból.
A kard
A muskéta/szurony, pika mellett majdnem valamennyi hadsereg ellátta karddal is a gyalogságát. Nem tudom biztosan, miért tették ezt, de úgy vélem, hogy a kard hatékonyabb volt a felbomlott alakzatok esetén. Ez levezethető abból a tényből, hogy a megelőző korokban is kiszorította a kard a lándzsát a kézitusában. Valamint a muskéta/szurony kézifegyverként a valóságban csak egy nagyon otromba dárda.
Az alabárd
Meglepő lehet tudni, hogy a spanyol örökösödési háborúban az alabárd volt az altisztek szabványos fegyvere. Az alabárdot használták, mivel megkülönböztette az altiszteket, és felismerhetővé tette őket a harcmezőn. A tüzérségnél speciális alabárdot használtak az égő kanóc tartására.
Lovassági fegyverek
A lovassági fegyverek a következők: pisztolyok, rövid muskéták és a lovassági kard. A kard volt a lovasság fő fegyvere. Az ellenséges lovasság és a gyalogság ellen egyaránt használták. A kardot használva a gyorsan mozgó, magasan ülő lovas könnyedén végezhetett a gyalogos katonával, kivéve, ha a szuronyok erdeje megállásra kényszerítette. Az idő zömében tehát a lovasság nem sokat tehetett a szilárd gyalogság ellen. Amikor azonban a gyalogság rendezetlen volt, illetve különösen ha menekült, a lovasság hatalmas mészárlást okozhatott a kardjával.
Megjegyzések
1, Batailles Francaises VI, Les Armées sous l'ancien régime 24. oldal 2, Het Staatse Leger VII rész 287. o. 3, Waffen des Kabinettskriege 42.o. Szerint a hollandok 1708-ban, a poroszok 1689-ben, az osztrákok 1701-1705 között, az angolok 1705-ben míg a franciák 1703-ban hagytak föl a használatával. Ugyanakkor a török ellen az osztrákok már 1689-ben felhagytak vele. Lehetséges, hogy a második fajta szurony a török lovasság ellen elegendő volt, míg a francia ellen nem? 4, Waffen des Kabinettskriege 48.o.
Frigyes (Hessen-Kassel) seregének összetételének a részletei.(12) Ne feledjük, hogy ebben az összeállításban 16 lovas és 29 dragonyos század szerepel. A parlament ama szándékára utal mindez, hogy engedélyezi a sereg számára, hogy a dragonyosokat valóban gyalogosokként használhassa. (Az oldalon megtalálhatóak az adatok, hogy melyik zászlóaljat ki vezette, milyen zsoldban állt, milyen nemzetiségű volt stb. A csatában részt nem vevő erőket is tartalmazza, természetesen jelölve a hiányzókat.)
Nassau-Weilburg serege
Van némi bizonytalanság Nassau-Weilburg seregének összetételét illetően, de az alábbi a legjobb feltételezésem. Megjegyzendő, hogy látszólag a felsorolt egységek impozánsak, de a német seregek nyomorúságos állapota ebben az időszakban a tényleges létszáma a katonáknak ebben a seregben lényegesen kevesebb volt, mint Frigyes (Hessen-Kassel) seregében. (A részletesebb adatokat lásd az oldalon.)
A francia sereg
Landau ostromát követően a francia gyalogság valószínűleg nem volt tökéletes állapotban, míg a lovasság valószínűleg igen. (Adatok szintén ott.)
A csata
Meglepetés és zavar a szövetséges oldalon
November 15-ének reggelén a szövetséges vezetés nem volt tudatában annak, hogy a franciák támadásra készülnek. A vezetés Speyerben gyűlt össze a császár születésnapjának megünneplésének a szándékával. Ami biztos, az az, hogy még vitatkoztak a parancsnokság kérdésén, illetve még dolgoztak a csatarenden, ami Landauhoz segítette volna őket. Ezalatt a tervezett csapatoknak talán a fele volt jelen és a tábort is rosszul tervezték meg egy francia támadást illetően. Komoly erőfeszítéseket kellett volna tenniük a felderítést illetően. De az elkövetkező események bizonyítják, hogy ezt elhanyagolták.
November 14-15 éjjelén Tallard elhagyta az ostromlott Landaut. Az éjt Niederessingennél töltötte, ahol Pracontal csapataival találkozott hajnali 4 órakor. Reggel 7 órakor az egyesült sereg megkezdte a menetét Speyer irányába. A sereg öt hadoszlopban haladt, a szárnyakon a lovassággal és a tüzérséggel a centrumban. Dél körül érték el a Lingenfeld és Schwegenheimtől keletre eső síkságot, ahol csatarendbe bontakozhattak. Ezt a bonyolult manővert nagyjából egy órára befejezték, és a francia sereg megkezdte előnyomulását kelet felé.
Nagyjából délelőtt tíz óra tájban kapta az első üzenetet a Speyerben tartózkodó parancsnokság a francia sereg közeledéséről. Kezdetben nem igazán adtak hitelt ennek az üzenetnek. Csak amikor két dezertőr megerősítette a hírt cselekedett a parancsnokság. Gyakorlatilag már dél lett, mire erre sor került. S bár a főtisztek távollétében is csatarendbe tudott sorakozni a szövetséges sereg, de gyakran az ezredeseknek nem volt elképzelésük sem, hogy a pontos helyük hol is lenne a csatarendben. Természetesen sok pánik és zavar fakadt ebből a tényből. A tábor rossz elrendezése most tovább súlyosbította a helyzetet. A teljes balszárny sem volt képes elérni Mechtersheim/Riedgrabenig. Vehlen tábornok be akarta tömni ezt a rést, hogy elkerülje a szárnya bekerítését, ezért balra vonta a szárnyat, de a gyalogság nem tudta olyan gyorsan követni a hadmozdulatot, így hatalmas hézagok keletkeztek.
Megkezdődik a küzdelem
Némelyek azt állítják, hogy a francia vezérkar nem igazán volt jól informált a szövetségesek pozíciójáról és a számáról. Lehet ugyan, hogy ez volt a helyzet, de a szövetséges balszárny gyalogságának a zavarát jó lehetőségként ítélték meg. Nem megfeledkezve arról, hogy az első vonal még nem sorakozott fel, illetve a második vonal még nem érkezett meg, 14 lovasszázadot támadásba vetett a jobbszárnyon. Ez a támadás, ami a testőrezredet, Rehbinder, Lübeck és a Sachsen.Meiningen egységeket érte, sikertelen volt abban az értelemben, hogy nem sikerült megsemmisítenie ezeket a csapatokat. De sikerrel járt abban a tekintetben, hogy a szövetségesek vonalában lévő hézagokba be tudott nyomulni. Nagyjából ekkor ért a csatamezőre Nassau-Weilburg, s Vehlen lovasságának egy részével közbe is avatkozott. A francia lovasság megfutamodott, s az üldözés során időlegesen még néhány francia ágyú is a palotagrófság katonáinak a kezére került. Ekkor Nassau-Weilburg ahelyett, hogy megszakította volna a harcot és a csapatai újraszervezésével törődött volna, folytatta a palotagrófság lovasságával a rohamot, ráadásul a lovasság számára kedvezőtlen terepen.
A küzdelem általánossá válik
Ennek az elhamarkodott küzdelemnek az eredményeképpen a francia, illetve frigyes (Hessen-Kassel) serege rendesen csatarendbe állt, de a palotagrófság katonasága nem, amikor a valódi küzdelem megkezdődött délután kettő óra körül. Ekkor a teljes francia sereg támadásba lendült. A balszárny francia lovassága döntő vereséget szenvedett a Hessen-Homburg, Spiegel és Schulenburg vezette szövetséges lovasság első vonalától. A franciák 19 zászlót vesztettek és elesett Pracontal is. A centrumban a francia gyalogság valamennyit előrenyomult, de úgy tűnik itt is lovassági harc zajlott. Kezdetben úgy tűnt, hogy ez a roham nem okozott jelentős hatást Frigyes (Hessen-Kassel) gyalogságára.
Viszont a francia jobbszárny sikerrel járt. A teljes jobbszárny 6 zászlóalja megkezdte Vehlen lovasságának a visszaszorítását. Felbomlott a rendjük és menekülésbe kezdtek. A francia gyalogság ezután a palotagrófság gyalogságát támadta, és megfutamította azt is. Nem világos, hogy ezt a menekülést a lovasság előzetes megfutása okozta-e, vagy párhuzamosan történtek. Hompesch, aki a szövetséges jobbszárny lovasságának a második vonalát vezette, megpróbálta megmenteni a balszárnyat, de csak a menekülésüket tudta megkönnyíteni.
A franciák ezután megkezdték a hessen-kasseli zászlóaljak bekerítését. Ez hatalmas veszteségeket okozott ezeknek a csapatoknak. A hesseni gránátosezred majdnem megsemmisült, és a Stückradt, Schenk és Thielmann ezredek is elveszítették erejüknek több, mint a felét. (15) A Carle lüneburgi ezred is nagy veszteségeket szenvedett el. Létezik egy történet a francia Navarre ezred szuronytámadásáról, de ez a részletekhez tartozik. Ami viszont ténynek látszik az az, hogy Frigyes (Hessen-Kassel) ebben a stádiumban személyesen és gyalog vezette a csapatait.
A bekerítés legfigyelemreméltóbb aspektusa az, hogy Frigyes (Hessen-Kassel) zászlóaljai nem omlottak össze, nem estek fogságba miután a teljes balszárny megfutamodott. Úgy látszik, ezeknek a zászlóaljaknak valóban sikerült lépésről-lépésre visszavonulniuk a dudenhofeni szoroshoz.(16) Továbbá feltételezem, hogy a bekerítés alapvetően Frigyes (Hessen-Kassel) egységeinek a balszárnyát érinthette, és a hátukat Hompesch lovassága fedezhette. Frigyes (Hessen-Kassel) hősies személyes vezetése szintén szerepet játszhatott az esetben. Végül a csata Frigyes (Hessen-Kassel) csapatainak a Speyerbachon való visszakelésével ért véget 5 óra tájban. A franciák nem gátolták őket ebben a műveletben.
Veszteségek
Frigyes (Hessen-Kassel) serege körülbelül 2500 embert vesztett, sebesültként, hadifogolyként és elesettként. Nassau-Weilburg serege mintegy 4000 halottat és sebesültet veszített, valamint további mintegy 2000 hadifoglyot. A francia veszteség valószínűleg 3500 és 4000 halott és sebesült körül alakulhatott.(17)
A következmények
A csata legközvetlenebb eredménye a szövetség számára a trén és a tüzérség elvesztése lett. Továbbá Landau 5 óra körül megkezdte a kapitulációt. Továbbá a francia csapatok közül sok Landautól északra vonulhatott telelni, ellenséges területen fönntartva magát. A már eleve meggyengült állapotú birodalmi haderő egy újabb komoly sokkot szenvedett el, miáltal az állapota még keservesebbé vált az elkövetkezendő hadjáratokra. A pfalzi csapatok ráadásul elveszítették a fenntartásukhoz szükséges gazdasági bázis egy részét is.
Mindezektől eltekintve, valójában a Speyerbachi csata nem volt döntő ütközet. Igazából csak tovább ösztönözte az Egyesült Tartományokat, hogy újabb csapatokat küldjön Németországba. Szemrevételezve a Felső-Rajna menti kritikus helyzetet, Van Rechteren először is a (svájci) Hirtzel és a porosz zászlóaljat néhány dragonyossal ide vezényelte télire. Decemberben aztán Frigyes (Hessen-Kassel) teljes haderejének lehetővé tették a hadszíntéren maradást. (Kivéve a lüneburgiakat.) Ideértve van Goor 12 zászlóalját is, amivel kiegészülve a teljes holland-angol haderő 20 zászlóaljat és 29 lovasszázadot jelentett a Felső-Rajnánál.
Dicsérendők és elmarasztalhatók
A szövetségesek oldalán sok sok elmarasztalható közül lehet válogatni. Mindenekelőtt szemrehányás illeti Frigyest (Hessen-Kasselt) és Nassau-Weilburgot amiért Speyerben ütöttek főhadiszállást. Helyükben legalább az egyiküknek a csapatokkal kellett volna tartózkodnia. Ehelyett majd' valamennyi főtiszt ezredestől fölfelé Speyerben volt. Másodsorban mindketten elmulasztották a megfelelő felderítést. Frigyes(Hessen-Kassel) azt állította, hogy Nassau-Weilburgra hagyatkozott ebben az ügyben, bár amint ő hibázott ebben lett volna lehetősége is ideje is, hogy ezt bepótolja. Frigyes (Hessen-Kassel) ezek után magának vindikálta a csapatainak a megmentését minden nagyobb katasztrófától, mivel hozzáértően és bátran vezette katonáit a harcmezőn.
Nassau-Weilburg bár szintén hősiesen vezette a csapatait a harcmezőn, de nem mondható, hogy kompetens módon tette volna. Kezdte a tábor rossz megtervezésével, folytatta a viszálykodással a fővezérséget illetően és a Speyerben maradással. Szintén elmulasztotta a felderítést, sőt a beérkező híradást sem becsülte meg helyesen. Így túl későn ért a harcmezőre. Ott saját magát állította a lovassága élére, és valóban bátor rohamokat vezetett. Ámbár egy hadsereg főparancsnokának legfőbb kötelessége az volt, hogy megbizonyosodjon, hogy valamennyi csapat a megfelelő helyen van a hadrendben. A lovasroham, amíg a harcrend nem volt kész, az alkalmatlanság jele.
A francia oldalon Tallard a háború egyik legfényesebb győzelmét érte el. Történészek között ugyanakkor kevés kétely van azzal kapcsolatban, hogy ezt a sikert főként a szövetségesek hibáinak, és nem az ő parancsnoki ügyességének tudják be. Talán ez nem teljesen helyénvaló, s befolyásolja az ezt követő veresége a Dunánál. Az egyetlen hiba, amit Tallard igazából ejtett, hogy engedte a lovasságának a palotagrófság gyalogságát rohamozni a csata legelején. Másrészről viszont feltételezhető, hogy enélkül a roham nélkül a szövetséges hadrend jóval rendezettebben és hatásosabban állhatott volna fel. Továbbá a vonulása biztosította a serege számára, hogy a szövetségesek hadrendbe állása előtt érjen a csatamezőre. Így Tallard joggal érdemel elismerést ezért a csatáért.
Források
Ez az oldal alapvetően a Het Staatse Leger VIII/1 és Albert Kennel „Die Schlacht bei Speier” (Speyeri csata) írásain nyugszik. Továbbá Heinsius 1702. évi levelezésén és a Marlborough-Heinsius levelezésen.
Jegyzetek
1., Marlborough Heinsiusnak Verviers-ből 1703. szeptember 24-én. Van't Hoff nr. 146 'A követei tegnap éjjel érkeztek meg, és ma délután tanácskozom velük. A következő szándékom egy beszámolót küldeni arról, hogy mit tehetünk a Moselle menti expedícióval kapcsolatban.' 2., Lásd Het Staatse Leger VIII/1 353. o. 3., Marlborough Heiniusnak Düsseldorfból 1703. október 17-én Van't Hoff nr. 152: 'A Választót a legkomolyabb vággyal találtam, hogy ír a parlamentnek Landau ostromával kapcsolatban, amit nem hiszem, hogy meg fognak próbálni, az évszak előrehaladottsága miatt.' 4., Az időpontokhoz lásd: Het Staatse Leger VIII/1 360. o. 5., Kennel 16.o. Szerint november 8. 6., Kennel 16. o. 7., Kennel 19.o. 8., Hessen-Kassel levele Heinsiusnak 1703. november 18-án 9., Kennel 58.o. Idézi Rantzaut:”Szintén a balszárnyunkat kiadta az ellenségnek.” 10., Kennel 58.o. Idézi Schulenburgot: „'Nous remarquasmes, que le camp étois tres mal posté, puisqu' au devant on n'en pouvoit point sortir, et se ranger en bataille, mesme la gauche de notre armée préta le flanc a l'ennemy etc.' 11., kennel 58.o. Idézi Schulenburgot: L'infanterie, qui formoit le corps de bataille, ne put pas avec tous les efforts qu'elle fit, joindre et serrer la file de cavallerie, de sorte, qu'il s'y trouva en plusieurs endroits des intervalles et vides de 6 á 800 pas.' 12., lásd Het Staatse Leger VIII/1 361.o. 13., Kennel, 22.o. Szerint a veszteséglistán nem szerepel a jelenlétük. 14., ugyanott 15., Het Staatse Leger VIII/1 366.o. A veszteséglistán alapszik. 16., Hessen-Kassel 1703. november 18-i levele Heiniusnak. ('sus quoy je me retiray pas á pas par le beau milieu du champ de bataille sur le défilé de Dudenhoven'.. ) 17., Kennel 47.o. Szerepelteti ezeket a számokat. Újfent a Hessen-Kassel sereg veszteségei a legpontosabbak, mivel azok a veszteséglistán alapulnak.
Frigyes (Hessen-Kassel) a Moselle menti menetre ítéltetett
A szövetség a sikertelen 1703. évi spanyol németalföldi hadjáratát Limbourg ostromával fejezte be. A hessen-kasseli koronaherceg (I. Frigyes, Hessen-Kassel későbbi tartománygrófja, Svédország leendő királya)alárendeltségében kikülönített egységek hajtották ezt végre. A fő sereg eközben St. Truyennél táborozott. Ezen ostrom ideje alatt döntötte el a szövetség, hogy a következő esztendőben a Moselle vidékén kezdik a hadjáratot. (1) Miután Limbourg kapitulált szeptember 27-én, éppen ennek okán egy 17 zászlóaljból és 24 svadronból álló különítmény, szintén Frigyes parancsnokságában, Verviers-nél maradt, ahelyett, hogy visszatért volna a fősereghez.
A szeptember 10-i előzetes tervben találhatók nyomok arra, hogy tervezték csapatok téli táboroztatását a Moselle vidékén. Ezt a tervet szeptember 19-én hivatalosan is beterjesztették a holland parlamentnek. Egy későbbi, október 24-i, tervben 22 zászlóalj és 50 svadron németországbeli téli elhelyezéséről rendelkeztek. Ezen az erőn kívül van Goor hadteste már eleve a Felső-Rajna vidékén tartózkodott. Így Dürentől Koblenzig szállásolták volna el ezeket a csapatokat, megszállva Dürent, Niedecket, Gemundot, Schleident, Munsterreiffelt, Aremberget, Altenahrt, Ahrweilert, Zinzichet, Andemachot és Koblenzet. Valamint nyugaton Aachent, Limbourgot és Montjoyet. (2)
A franciák meglehetősen tisztában voltak azzal, hogy valami történik a Moselle vidékén, ezért Pracontal alárendeltségében kikülönítettek egy hadttestet. Ez az erő szeptember 18-án Ciney-nél tartózkodott, szeptember 23-án Marche közelében, Jemeppe-nél. Parancsuk volt, hogy haladéktalanul vonuljanak a Mosellehez, amennyiben Frigyes (Hessen-Kassel) így tenne. Természetesen Frigyesnek hasonló parancsai voltak. Eközben a franciák bágyadt hadmozdulatokat tettek, úgymint tüzérségi összevonást feltételezhetően Huyt ostromához, illetve Pracontalt egy kissé előbbrevonták. Október 14-én érte el (Pracontal) Laneuville-t.
A franciák felső-rajnai offenzívájának kezdete
Landau francia ostromának kezdete
Normál körülmények között a fentebb említettek csak a téli szállásra vonulás szokásos manőverei lettek volna. Most azonban Tallard Felső-Rajnai offenzívája összekuszálta a dolgokat. Tallard rendkívül könnyedén foglalta el Breisachot szeptember 7-én. Valószínűleg ez a váratlan ajándék győzte meg, hogy indítson egy kései támadást a Felső-Rajna vidékére. Október 12-én körülzárta Landaut, majd 17-én az árkok építését is megkezdték.
A szövetséges reakció
Amíg ezek történtek, Marlborough a palotagróf udvarában tartózkodott Düsseldorpban, október 14-től kezdve. A királynő üdvözletét és köszöntését kellett átadnia III. Károlynak (spanyol királyként, a későbbi VI. Károly császárnak), aki úton volt Spanyolhon felé, és errefelé haladt el. A palotagróf (II. János Vilmos-II. Johann Wilhelm von Pfalz-Neuburg) azonnal Marlboroughtól kért segítséget. (3) Kezdetben nem gondolta, hogy a franciáknak komolyak a szándékaik. Ám hamarosan a szövetségesek meggyőződtek az ellenkezőjéről. Valószínűleg Landau körülzárásának a híre mozdította a holland parlamentet arra, hogy engedélyezzen egy németországi felvonulást. Október 19-én a parlament 22 zászlóalj felhasználására adott engedélyt, amit különben a németországi téli táborok létrehozására szántak, egészen Koblenzig. Október 20-án a megbízottak számára engedélyezték, hogy ezt a Frigyes (Hessen-Kassel) alá rendelt egységet a Mosellen túl is felhasználhassák. (4)
Frigyest (Hessen-Kasselt) Landau alá rendelik
Október 20-án, vagy röviddel mindezek előtt, Frigyes (Hessen-Kassel) utasításokat kapott, hogy ostromolja meg Trarbachot. Október 28-án a parlament megváltoztatta ezt az utasítását, így engedélyezte, hogy Frigyes (Hessen-Kassel) az ostrom feloldására siessen. Hogy ezt megtehesse, együtt kellett működnie Nassau-Weilburg grófjával (Johann Ernst von Nassau Weilburg). Ő a Rajna jobb partján állomásozott Pfalz, a felső-rajnai és a vesztfáliai körzet 24 zászlóaljával és 18 svadronával.
A seregek mozgásba lendülnek
Frigyes (Hessen-Kassel) menete
1703. október 9.-27. között Frigyes (Hessen-Kassel) Sart és Jalhay közelében volt. 24-én Baelenbe vonult, majd Kornelimünsterbe, ahol lüneburgi csapatok csatlakoztak hozzá Maastrichtból. Ezt követően a sereg valamivel közelebb húzódott Aachenhez. 31-én elhagyták Burtscheidet, és Euskirchenhez vonultak. November 3-án csatlakozott hozzájuk van Rechteren képviselő, majd a sereg tovább vonult Koblenz felé, ahová november 6-, vagy 8-án érkezett meg. (5) Pracontal gyorsan reagált. Amint értesült, hogy Frigyes (Hessen-Kassel) megindult, ő is a Moselle irányába vonult. Bertrange érintésével november 10-én ért Saarlouisba.
A szövetséges sereg egy része megtagadja a Mosellen való átkelést
Frigyes (Hessen-Kassel) serege 22 zászlóaljból, 14 lovasszázadból, és 29 dragonyosszázadból állt. Ebből 13 zászlóalj és 18 svadron Lüneburgi(Hannover-A Braunschweig-Lüneburgi Választófejedelemségből.) toborzású. Annak érdekében, hogy megérthessük mi is történt pontosan, tudnunk kell, hogy a német csapatok többségét egy meghatározott területen való felhasználásra toborozták. Úgy tűnik, hogy ezeknek a lüneburgi csapatoknak a toborzási feltételei nem tette lehetővé a számukra, hogy a Moselletől délre tevékenykedjenek. Ezért tehát a lüneburgi tábornokok, Bülow és Sommerfeldt, már a hadmenet kezdetén tiltakoztak a Mosellen túlra vonulás ellen. Így, amint Koblenzbe értek a lüneburgiak nem voltak hajlandók tovább vonulni. Futárokat küldtek ezért Hannoverbe, hogy engedélyt szerezzenek a továbbvonulásra. De Frigyes (Hessen-Kassel) úgy ítélte meg, hogy nem várhatja ezt meg, így a lüneburgi csapatok nélkül vonult tovább.
Frigyes (Hessen-Kassel) seregével Simmernen és Kreuznachon át vonult, ahol november 10-én megpihent.(6) November 11-én Nassau-Weilburg találkozott Frigyessel (Hessen-Kassellal) tanácskozás céljából, míg a serege Alzey közelében állomásozott. Itt azt állította, hogy a serege 20 zászlóaljból és 27 svadronból áll. Ez némiképp kevesebb volt, mint amit előzetesen ígért, de néhány svadront a stollhofeni állásokban(*) kellet hagynia. Ugyancsak eldöntötték, hogy november 13-án hagyják maguk mögött Speyert.
Az erők egyesülnek
Nassau-Weilburg Mühlburg-Daxlandennél kelt át a Rajnán november 10-én, mintegy 4000 emberrel. Néhány ágyúlövéssel jelezte a felmentő csapatok érkezését is. Ugyanezen a napon Leimersheim közelében táborozott. Ezt követően a csapatai Hördtön és Germersheimen(Egyik sincsen jelölve a térképen.) keresztül meneteltek Speyer felé, majd átkeltek a Speyerbachon. November 13-án délután kettő órakor találkozott a két sereg a Speyerbachtól északra. Így már elég erősnek érezték magukat, hogy a Speyerbachtól délre üssenek tábort. Ígyhát hidakat készítettek, hogy Frigyes (Hessen-Kassel) átkelhessen. Rájuk esteledett, mire az utolsó katonák is befejezték az átkelést.
Tallard megtámadását elhalasztják
Nassau-Weilburg és Frigyes (Hessen-Kassel) amellett döntött, hogy november 16-án vonuljanak Landauhoz. Gyakran éri kritika őket ezért a döntésükért, noha az érveik elég súlyosak voltak ehhez a halasztáshoz. A hessen-kasseli gyalogság zöme még nem érkezett be, valójában csak november 14-én este tíz óra környékére voltak ott. (7) Továbbá 2-2 mainzi és lüneburgi zászlóalj, illetve 1 hessen-darmstadti zászlóalj meg 1 lovasezred volt várható 15-re. (8)
November 14-én egy 400 fős felderítő lovasegységet küldtek ki, hogy információkat gyűjtsön. Ezek jelentették, hogy Weingarten közelében 14 ellenséges lovasszázadba ütköztek a délután folyamán. Ezeket a francia csapatokat valószínűleg M. de Streff küldte ki, hogy felderítsék a philippsburgi utat. Nem akadályozva ezt a felderítést a szövetséges parancsnokság arra a következtetésre jutott, hogy a franciák még messze lehetnek. Mindennek következtében Frigyes (Hessen-Kassel) és Nassau-Weilburg november 15-ét a Speyertől délnyugatra lévő táborában töltötte.
Pracontal hajszája az utolsó szakaszon
Saarlouisból november 12-én ért Saarbrückenbe Pracontal (Armand, marquis de Pracontal). Ezalatt Tallard úgy döntött, hogy nem várja be a szövetségeseket Landau körüli külső sáncokban. (circumvallatio), hanem északra menetel és csatát vív Pracontal csapataival egyesülve. Így Tallard De Laubanie-t hátrahagyta Landau ostromának vezetésére, és november 14. éjjelén 28 zászlóaljjal és 53 lovasszázaddal Essingenhez vonult. Teljes mértékben tisztában volt Pracontal pontos érkezésének a sürgető szükségességével, így futárt futár után küldött, hogy siettesse őket az essingeni csatlakozási ponthoz. Végül sikerrel jártak, amikor Pracontal november 15-én reggel találkozott Tallard-ral a megadott helyen. Bár az egyesülés nem volt teljes körű, mivel Pracontal csak az igen fáradt lovasságát (19 svadron) és 800 gyalogost hozott magával, akiket szekereken szállított.
Elrendezés a harcmezőn
A fenti térképen (*) a szövetséges tábor november 13-i elrendezése látható. A tábort Palotagrófság főszállásmestere, Deichmann (oberstlieutenant) készítette. Sokan kritizálták ezt a tábort, mivel jelentős szerepe lett az elkövetkező vereségben. Néhány kritikus megjegyzés az alábbi:
A tábort a Speyerbach mögött kellett volna felállítani. A jobbszárny előtt elterülő erdő akadályozta a csapatok felállítását. Felfedte az ellenségnek a balszárny rendjét. A balszárny nem támaszkodhatott semmire.(9) Túl nagy volt a jelenlévő csapatok számára.
Nem mindegyike igazolható ezeknek az állításoknak, általánosságban azonban elmondható, hogy valóban rosszul lett megtervezve a tábor. Az első megjegyzés igaztalan. A szövetséges sereg Landauhoz tartott. Nem lett volna bölcs dolog a Speyerbachon való átkeléssel kezdeni a hadmozdulatot. A jobbszárny előtt elterülő erdő létét én magam nem tudom megítélni. Kennel szerepelteti ugyan a térképén, de úgy tűnik ezt ő is egy régebbi térképről vette át. Továbbá olyan kritika is volt, hogy a tábort jobbra nem lehetett elhagyni egyáltalán.(10) A balszárny felfedésének a vádja jogos kritika. A térképre tekintve nyilvánvalóan arra lehetett számítani, hogy a francia sereg északnyugat-délkeleti frontális elhelyezkedéssel érkezhet. A szövetséges sereget észak-déli felállással helyezték el, ami nem volt összhangban a terepadottságokkal. Ez azt jelenthette, hogy a szövetséges csapatoknak támadás esetén veszélyes manőverekbe kellett bonyolódniuk, hogy elkerüljék a balszárny nyomasztó túlerővel szembeni harcát.
A negyedik és az ötödik kifogás azon a tényen alapszik, hogy a csata elején, illetve már a csatára való felsorakozás közben nagy hézagok alakultak ki a balszárny egységei között. Nassau-Weilburg csapatainak vészes létszámalattiságának a ténye is közre kellett, hogy játsszon ebben. Eszerint az elrendezés szerint az ellenség kísérlete a jobbszárny átkarolására azt eredményezte, hogy a már eleve vékony vonalai a balszárnynak tovább vékonyodtak a további déli irányú kényszerű kiterjeszkedés miatt. Így nem tudtak szilárd arcvonalat létrehozni.(11)
A szövetséges sereg a következőképpen álltak fel. A teljes balszárnyat a palotagrófság lovassága adta, Vehlen grófjának a vezetésével. Mellettük a pfalzi gyalogság, a hessen-kasseli gyalogság, a dragonyosok és a lovasság helyezkedett el. November 15-én a parancsnokság Speyerben gyülekezett, sőt a katonák egy része is úgy tűnik, hogy ott tartózkodott, hogy megünnepelje a császár születésnapját.
1702 elején az Egyesült Tartományok igen nehéz stratégiai helyzetben találták magukat. Spanyol Németalföld francia kézen, és az összeköttetést Maastricht felé akadályozta Venlo, Roermond és Stevensweert Meuse menti erődje. A franciák valamint a Kölni és Liegei püspök(érsek) szövetsége lehetővé tette e szövetség részeseinek, hogy parancsoljanak Kaiserswerth, Rheinberg és a Bonni kastély erődjeinek. Köln városa már korábban fellázadt urai ellen és a biztonsága érdekében szövetséges csapatokat engedett falai közé. Most ez a szövetség akadályozta a kapcsolattartásukat a hollandokkal a Rajna mentén. A hollandok fő szövetségese a pfalzi Johann Wilhelm volt, aki Berg(Düsseldorffal) és Jülich hercege is volt. Továbbá a poroszok, akiknek a királya (I. Frigyes), III. Vilmos Alsó-Rajna menti birtokainak némelyikére tartott igényt.
A franciák számára a stratégiai gondok különbözőek voltak. Számukra a leglogikusabb indítása a hadjáratnak Maastricht ostroma lett volna, de mivel Itáliában már hadban álltak, a Rajna mentén a nyílt háborúskodások halogatását részesítették előnyben ameddig csak lehetséges. Így erős helyőrséget küldtek a Kölni érseknek, és valamivel kisebb sereget szerveztek Spanyol Németalföldre Boufflers alárendeltségébe. Eme stratégiának az ára az lett, hogy a hollandok maastrichti helyőrsége fenyegette a kommunikációjukat.
A helyzetre tekintettel a hollandok januárra elhatározták, hogy beveszik Kaiserwerthet. Egy általános félreértés szerint, mivel Rheinberg nem közvetlenül a Rajna partjaira épült, ennek a tervnek az értelme az volt, hogy a rajnai hajózást egészen Düsseldorfig csak ez az erőd akadályozta. Ez nem igaz. Az igazi értelme az volt, hogy Kaiserwerth olyan hídfő lehetett, amit a franciák a Rajnán való könnyed átkelésre használhattak volna. Voltak továbbá sürgető politikai érdekek is. Elsősorban Pfalz biztosítása, illetve a franciák megakadályozása, hogy a lehetséges szövetségeseiknek segédcsapatokat küldhessenek.(1) Egy véletlenül fontossá váló körülmény is adódott, amint a franciák támogatni kezdték az érseket. Csapataikat ugyanis a (Német Birodalom) Burgundiai Körzet(é)nek (Burgundian Circle, Burgundische Kreis) segédcsapatainak állították be. Erre válaszul a hollandok a saját csapataikat 'birodalmi segédcsapatokként' szerepeltették. Következményképpen Kaiserswerth ostroma kezdetben nem vezetett nyílt háborúhoz Franciaországgal. Ezzel lehetővé vált, hogy az Egyesült Tartományok még némi időhöz jussanak, hogy az angol csapatok és más szövetségeseik a frontra érkezhessenek.
Vezénylet 1702 elején
A hollandok öt hadszíntérre osztották csapataik parancsnoklását a határaik mentén. Nyugaton Coehoorn Sluis kormányzója parancsnokolt a Flandriai Államokban. Bergen op Zoom körül Noyelle, ő vezette Bergen op Zoom nagy erődjét, míg Athlone irányította a Rosendaal közelében lévő tábort. Maastricht rendkívül erős helyőrségével Van Goor alárendeltségében állt. A Rajna és a Meuse felőli megközelítő utakat egy Nergena melletti tábor fedezte, amit Württemberg-Neustadt hercegére bíztak Tilly érkeztéig.
Hadmozdulatok az ostrom 1702. április 16-i kezdetéig
Mint ismert az Egyesült Tartományok nem álltak hadban Franciaországgal 1702 május 15-ig. Ez azt jelentette, hogy a határaik mentén manőverek és fenyegető menetek zajlottak csak. A franciák számára pedig azt, hogy nem kezdhetik a legkedvezőbb lehetőséggel, Maastrich ostromával a harcot. A hollandok szintén tartózkodtak a nyílt háborúskodástól, míg az angol és porosz csapatok a hadszíntérre érnek.
A hollandok úgy döntöttek, hogy egy erős hadtestet koncentrálnak a Flandriai Államokba Coehoorn parancsnoksága alatt, és egy másikat Roosendaal közelébe. Ezek a csapatok állandóan nyílt csatározásokkal fenyegettek Brabantba vagy Flandriába történő felvonulásukkal. A Kaiserwerth elleni terveket mindeközben Düsseldorfból irányította a pfalzi palotagróf Johann Wilhelm, a holland főparancsnok Walrad von Nassau-Saarbrücken marsall, szállásmesterük Von Dopff altábornagy és a porosz tábornok von Heiden. Bár a terveket Kaiserwerth ostromáról csak ostromágyúkkal hajthatták végre, amiket az Egyesült Tartományok útnak indítottak ugyan korábban, de még csak Weselnél voltak április 5-én.
Április 6-án a szövetségesek rajnai hadseregének egy 8000 fős egysége Saarbrücken parancsnoksága alatt a Köln közelében lévő Mülheimnél lévő táborba érkezett. A franciák válaszul az érsekség területén, Bonn és Poppelsdorf között egy táborba koncentrálták az erőiket. A szövetségesek 12000 főre becsülték ezeket a francia csapatokat. Április 6-ról 7-re virradó éjszaka Saarbrücken 400 lovast küldött át a Rajnán, hogy szerezzenek foglyokat. Azzal a kifogással, hogy őrájuk lőttek először, megöltek vagy fogylul ejtettek 50 franciát. Ezalatt néhány porosz francia katonákat üldözött egészen Bourgogne (Bonnal szemben) erődjének kapujáig. A terv szerint 12-én meg kellett volna kezdődnie Kaiserwerth ostromának. Mivel a poroszok késlekedtek és a holland tüzérség még csak Duisburgnál járt 14-én, ez lehetetlen volt. Saarbrücken ezért átdolgozta az ostrom kezdésének tervét 16-ra. Athlonet utasította, hogy kezdjen figyelemelterelő manőverbe Flandriában és Brabantban. Április 16-án a szövetségesek végül körülzárták Kaiserwerthet és 18-a éjjelére megnyitották az ostromárkokat.
Ez idő alatt hírek érkeztek Versailles-ba a két különálló, franciákat ért holland támadásról. Torcy emiatt a franciaországi holland követhez kérdéseket intézett. Tudakolván, hogy Nassau-Saarbrücken holland szolgálatban van-e.(2) A követ tagadta ezt, és ígéretet tett, hogy érdeklődik utána Hágában. Torcy ugyanakkor különleges üzenetet küldött a hágai követének, hogy tiltakozzon. Spanyol Németalföldön Franciaország előkészületeket tett Liege védelmének fokozására, és csapatokat koncentrált Boufflers alárendeltségében egy Diest közeli táborban.
Események az ostrom alatt 1702 április 18. és május 15. között
Általános volt a félelem, hogy Boufflers a Meuse mentén fog lefelé haladni. A hollandok tartottak attól, hogy ebben az esetben Tilly nem lesz képes megállítani az ellenséget a Nijmegentől keletre eső területek megsarcolásában. Ennek megakadályozására Saarbrücken utasította Athlonet, hogy tartsa szemmel Boufflerst, és kövesse a Meuse felé, ha arra indul. Úgy vélték, hogy Athlone képes lesz 12 zászlóaljat és több, mint 20 svadront magával hozni, hogy egyesülhessen Tillyvel, akinek 16 zászlóalja és 32 svadrona volt.
Hadmozdulatok és összecsapások
Április 19-én Tilly Xantenba vonult és új tábort vert ott. Közel ugyanebben az időben Boufflers Diestből Peerbe vonult anélkül, hogy Athlone bármit is tett volna ez ellen. 21-én Boufflers átkelt a Meuse-ön Stevensweertnél 20 zászlóaljjal és mintegy 5000 lovassal. Onnan Roemondba vonult, ahol láthatólag Burgundia hercegének érkezésére várt. Liege védelmére Boufflers hátrahagyott 10 zászlóaljat és 4 lovasezredet Liegeben, más csapatokat Tongerenben és Sint Truidenben. Ezek hamarosan T'Sercales (3) parancsnokságába kerültek. Most derült ki fájdalmasan, hogy a holland sereg részei közötti kommunikáció nem hatékony. Április 24-én Athlone Roosendaalban volt készen arra, hogy Demerbe vonuljon lovasságával, amikor utasítást kapott Saarbrückentől, hogy vonuljon Niershez Tilly támogatására. Athlone engedelmeskedett a parancsnak. Lovasságát, valamint 8 angol zászlóaljat vitt magával. Noyellet mindössze 3 zászlóaljjal és néhány lovassal hagyta Bergen op Zoomban. Maastrichtban Goor április 23-án kapta meg Saarbrücken utasítását, ami lehetővé tette számára, hogy a Birodalom nevében cselekedjen. Így Goor 1600 embert küldött Maaseikbe és 500 gyalogost Jülichbe.
Mostanra a dolgok rosszra fordultak a holland oldalon. Athlone lovassága 27-e délutánján érkezett Nijmegen közelébe, angol gyalogságát három napnyira maga mögött hagyva. Ezután este Xantenbe akart vonulni, de mint kiderült egy kissé elkésett. Ugyanezen este folyamán Tilly észlelte a felé vonuló Boufflerst, így hátrálni kezdett Kleve irányába. 28-a reggelén így Athlone és Tilly ellenkező irányokból találkoztak. Ezután tábort vertek Klarenbeeknél, ahol május 2-án csatlakozott hozzájuk Athlone gyalogsága. A manőverek első körét a hollandok elvesztették, és a kezdeményezés Boufflersé lett. Az ostrom vonatkozásában is sikeres volt Boufflers manővere, hiszen könnyűvé vált általa a franciák számára a helyőrség megerősítése. Erre éjszaka került sor kis csónakokon átkelve a Rajnán. Válaszul mindezekre a palotagróf panaszt tett Heinsiusznál és kérte, hogy Saarbrücken közvetlenebbül rendelkezhessen Athlonéval, Tillyvel és Coehoornnal. (4)
Boufflers ezek után Kaiserwerth ostromának feloldásának az eszközeiről gondolkodott. Ecélból Tallardot Neusshoz küldte. Montrevel elhagyta bonni táborát, hogy csatlakozzanak (Tallard-ral). Bonnt pedig a helyőrségre bízta. Tallard Kaiserwerttel szemben a Rajna túlsó partján vett fel pozíciót. Itt elhelyezett egy üteget, ami arra késztette az ostromlókat, hogy feladják árkaikat, és újakat létesítsenek az ágyúk lőtávolán kívül. Bár egy 500 fős francia lovascsapat úton Uden felé kisebb vereséget szenvedett. Dompré parancsnoksága alá tartozó 1500 fős lovasegység ősszecsapott velük és több, mint a felüket megölte, illetve fogságba ejtette május 2-án. Május 11-én Goor vezérőrnagy (major general) kiküldött 400 lovast és 300 gránátost seigneur de Trognée és de Maduran ezredes vezetésével. Utasította őket, hogy lepjék meg Huyt és vegyék birtokba a nagyját. Végül a kísérlet elbukott, mivel a sikeres rajtaütést nem értesítették az erősítésnek, így a támadók újfent távoztak 12-e reggelén. Feltételezem, hogy szintén ennek az expedíciónak a keretében vette be Goor Horion kastélyát. Ennek a kastélynak az 500 védőjét később sikertelenül ostromolta T'Serclaes. Nagyjából ez idő tájt végre Coehorn diverzióba kezdett Flandriában, s bár sikeresen bevette Isabella, Sint Donaas erődjeit, illetve a Middelburgh nevű kisvárost, de már túl későn, hogy bármilyen hatása lehessen.
Az ostrom maga május 15-ig
Kaiserwerth ostroma szabályosan kezdődött az árkok ásásával április 18-án. Az ostromlók utolsó párhuzamos vonala 160 lábnyira volt az erőd külső sáncától és ettől a vonaltól két árok (egy holland és egy porosz) lett kiásva egészen a folyóágyig. Kezdettől fogva az ostrom szervezése és különösen a tüzérség teljesítménye nem volt jó.(5) A porosz oldalon a haladás még lassabb volt, ami arra késztette a hollandokat, hogy műszakiakat és nehéztüzérséget kölcsönözzenek nekik. Balszerencséje is volt az ostromlóknak. Mikorra felkészültek a külső sánc megrohamozására április 28-ra, a Rajna vízszintje megemelkedett és elöntötte a támadni kívánt szakaszt. Május 1-jén az ostromlók hírét vették, hogy Grammont feljött a folyón és megkezdte az utánpótlás városba szállítását hajókkal éjszakánként. Mivel az ostrom ilyen sok időbe telt, az ostromlóknak problémái akadtak a lőszerellátással. Az első apró sikerre május 4-ig kellett várni, amikor is a poroszoknak sikerült megszállniuk Kalkum redoutját(kiserőd), ami már régóta hátráltatta az előnyomulásukat. Mikor végre valamennyi haladást értek el az ostrommal megjelent Tallard a folyó túlpartján nehéztüzérséggel, ami fenyegethette az ostromárkokat. 12-én este a haditanács még az ostrom feladásáról is döntött, amit később felülbíráltak. 14-én arról határoztak, hogy feladják a meglévő állásaikat, és Tallard ágyúinak lőtávolán kívül építenek újakat, mivel aznap kezdték meg a tüzelésüket.(6) Röviden ez azt jelentette, hogy a párhuzamos állások kiásásának a kivételével kezdhették elölről az egész munkát.
A politikai helyzet a május 15-i hadüzenetig
Hihetetlen, de május 15-ig az Egyesült Tartományok és Franciaország nyíltan nem álltak hadban egymással. Bizonyára mind Franciaország, mind az Egyesült Tartományoknak érdekében állt, hogy az ellenségeskedést a kölni területeken helyi konfliktusként állítsák be, és sokáig fenntartsák ezt a látszatot. Vroesen holland követ még mindig Versaillesban tartózkodott, és a holland hajózást sem nagyon hátráltatták. Egy példa hogyan derült ez ki található Noyelle május 2-i levelében. Ebben Breda kormányzóját utasítja, hogy ne engedje a katonáit spanyol területre, illetve kezelje rablókként az Államok területén talált spanyol katonákat, míg nem jelentik be a hadiállapotot.(7) Április 28-án Vroesen egy levelet küldött Heinsius tájékoztatására. Megírta, hogy a franciák egyáltalán nem elégedettek a holland csapatoknak 'birodalmi segédcsapatokként' való ténykedésével. Ugyanakkor semmilyen komolyabb sérelem nem érte a holland hajókat. Május 8-án a holland parlament (States General-Staten Generaal)megfogalmazta a hadüzenetet, amit az angolokkal közösen május 15-én hoztak nyilvánosságra. Az összes fentebb említett eseményt figyelembe véve megállapítható, hogy a háború mikor is kezdődött. A Rajnánál a hollandok április eleje óta hadakoztak. A Meusenél valószínűleg Boufflers kísérlete Tilly elfogására április 27-én lehetett ez az időpont. Flandriában és Nyugat-Brabantban a háború valószínűleg csak május 8. után tört ki.
Cselekmények az ostrom második szakasza alatt 1702 május 15-június 15 között.
Hadmozdulatok 1702. május 15. után
Mivel szinte teljesen elölről kellett kezdeniük a szövetségeseknek az ostromot, illetve a sikeres befejezésének a kilátása bizonytalanná vált, csalódottságot okozott a hollandoknak. A tény, hogy a franciák az ellenségeik területeit dúlják szintén nem bátorította a hollandokat. Ámbár két dolog a javukra szólt. A Marlborough vezette angol csapatok hadszíntérre érkezése hamarosan várható volt. Újabb erősítések érkeztére is számíthattak. Ez lehetővé tette a hollandok számára, hogy élénkebben folytassák az ostromot, valamint hogy Athlone csapatait megerősítve egyenrangúvá tehessék Boufflersével. A franciák számára a helyzet még kedvezőbbnek tűnt. Habár a Rajna miatt csak két lehetőség közül választhattak. Az első szerint ostromot kezdenek Maastricht erős helyőrségével. Ez a feladat lehetségesnek tűnt ugyan, de szabaddá tette volna a Rajnát a hollandoknak, ráadásul az ostrom sikere sem tűnt garantáltnak. A másik lehetőség Athlone megtámadása és a Köztársaságnak a fenyegetése lehetett. Ezzel az opcióval a gond az volt, hogy Athlone Nijmegen és/vagy Grave irányába kitérhetett. Ezeknek a városoknak az ostroma pedig Maastricht holland birtoklásával nem lett volna lehetséges.
Az ostrom május 15. után
Május 16-án az ostromlók még mindig a lőszerhiánnyal küszködtek, és különösen a gyalogság hiányával. A folyó túlpartjáról a franciák ágyútűzzel akadályozták az ostromot. A kapcsolatot éjszakánként három hajóval tartották a várbeliekkel. Utánpótlást és embereket juttattak be velük, és a sebesülteket szállították ki. Saarbrückennek még egy gonddal szembesülnie kellett. A holland parlament nyilvánvalóan nem volt hajlandó, hogy felruházza az ostromban résztvevő tisztek kinevezésére, előléptetésére. Mindez tiszthiányhoz, illetve az embereknek az erőfeszítésekkel szembeni tartózkodásához vezetett. Az utánpótlási gondok megoldása céljából tüzérséget és lőszert szállítottak fel Graveből, ami 16-án érkezett Emmerichbe. A hesszeni hadseregből várt katonák még mindig Kasselben vesztegeltek, így az uralkodójuktól követelték, hogy küldje őket előre.
Valószínűleg a szövetségesek ároképítési eredményeinek az ellensúlyozásaképpen a helyőrség két kitörést hajtott végre május 22-én. Az elsőben 200 ember vett részt, majd miután ezt visszaverték egy nagyobbat több, mint 1000 emberrel két órával később. Mindkettő támadást visszaverték miközben mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. Két szövetséges ezred komolyan meggyengült. Egy másik akcióban Tallard fenyegetni kezdte Düsseldorpot (Düsseldorf régies neve) május 25-én. Az ostrom erőltetésének érdekében a szövetségesek úgy döntöttek, hogy Athlone 6 zászlóalját Kaiserwerthhez rendelik. Május 26-án ugyanakkor úgy döntöttek tehát, hogy az Emmerichben lévő tüzérséget a Rees közelében lévő két zászlóalj kísérje Kaiserwerthbe és maradjon az ostromban Athlone hadseregéből érkező másik négy zászlóaljjal együtt. További erősítésként Athlone hadseregének újabb 6 zászlóalját rendelték be, amint Athlone fogadja az erősítést Coehoorntól.
Május 28-án az ostrom krízise, amint Gravéból a tüzérség kezdett beérkezni, illetve a hessen-kasseli csapatok érkezése küszöbön állt, láthatólag véget ért. Június 3-án Obdam Weselből írta, hogy a szövetséges ágyúk, amiket a szigeten helyeztek el, sikeresen elvágták a franciák összeköttetését Kaiserwerthtel. A hajókat elfogták, egyet közülük elsüllyesztettek. Ugyanebben a levélben közli, hogy hat hesszeni zászlóalj elhaladt Wesel mellett a reggel folyamán Kaiserwerth felé tartva. Továbbá június 6-án két lüneburgi lovasezred és négy dragonyosezred Recklinghausenbe ért. Június 7-én Saarbrücken jelentette, hogy a szövetségesek igen sikeresen lövik a réseket. Június 9-én este 8 órakor kezdték meg a szövetségesek a rohamukat a külső sánc ellen. Tíz órakor sikerült bevenni, habár a szövetségesek vesztesége elég súlyos lett. Mintegy háromezer embert vesztettek, ezek egynegyedét halottként. Június 11-én az ostrom erőviszonyai tovább javultak a szövetségesek számára, amint 6 hessen-kasseli ezred érkezett Kaiserwerthhez.
Boufflers és Athlone helyzete
Eközben Boufflers Sonbeck és Xanten között táborozott, és az összeköttetése helyreállításán munkálkodott a Meuse felé. Májusban Athlone ezt a francia haderőt 35 zászlóaljra és 75 svadronra becsülte. Valamikor május 22 körül a franciák egy nagy konvojt küldtek a Rajnához. Ezt a konvojt de Coigny gróf fedezte, aki Weertnél vett fel pozíciót, mintegy 8000 főnyi sereggel. Kaiserwerth külső sáncának a megrohamozásáig mindenesetre Boufflers serege nem sokat tett. A tény, hogy Kaiserwerthttel az összeköttetés megszakadt, illetve Tallard ezt követő visszavonulása Kaiserwerth alól végül mozdulásra késztette Boufflerst.
Utolsó mozgások
Június 10-én Boufflers hirtelen Athlone felé nyomult. Athlone sietősen hátrált Nijmegen felé. Churchill utalása szerint Athlonét meglepték, és csak Nijmegen lakosságának és helyőrségének azonnali reakciója mentette meg.(9) Boufflers, ha részletesebben megvizsgáljuk ezt a menetet, először a Goch környéki mezőkre vonult, majd Nergenához végül Mokerheihez. Ennél az utolsó pontnál elszalasztotta elkapni Athlone gyalogságának egy részét, ami éppen Gravehoz menetelt. Athlone lovassága biztonságosan vonult vissza Nijmegenhez. Tallard később követte, és Klevebe érkezett. A szövetségesek veszteségét 750 főre, 7 ágyúra és néhány száz szekérre, kocsira becsülhető. Az eset némi riadalmat okozott a holland táborban. Bár miután a kedélyek lenyugodtak egyáltalán nem látták a helyzetet olyan komolynak, hiszen a menet stratégiai következményei valóban elég csekélyek voltak. A külső sáncok elvesztése, illetve a várható végső roham következménye miatt Kaiserwerth védői valamikor június 15-e reggel 6-7 óra között megkezdték a kapitulációt. Valamivel éjfél előtt aláírták Kaiserwerth átadását a szövetségeseknek. A következő kör Boufflers kiűzéséből áll a Rajna és a Meuse vidékéről.
Következmények
Rögtön Kaiserwerth eleste után Son és Neuss is szövetséges kézre került. Ez azt jelentette, hogy a Rajna egészen Bonnig szabaddá vált. A szövetségesek most képesekké váltak a nijmegeni hadseregüknek a megerősítésére, noha a parancsnoki tiszt az éppen a helyszínre érkező Marlborough herceg kezébe került. A franciák számára első pillantásra a stratégiai helyzet nem tűnt annyira komolynak, de valójában mostantól volt egy problémájuk. A kölni területek java része elveszett, illetve annak az esélye, hogy valamit hódítsanak nagyon lecsökkent. Az egyetlen lehetséges esélyük, hogy sikert érjenek el Maastricht ostromából állt, erre viszont nem tettek előkészületeket arra az évre. Ettől eltekintve a hozzájuk csatlakozni szándékozó német hercegek számára is komolyan meggyengült ez a lehetőség. Mindezek együttesen azt jelentették, hogy a kezdeményezés a szövetségesekhez került.
Elmarasztalandók és dicsérendők
Összességében egyik oldalon sem sokat láthattunk a szellem tevékenykedéséből. Boufflers sikeresen hátráltatta Kaiserwerth ostromát, de valójában csak akkor kezdett az ostrom feloldásán fáradozni, amikor már túl késő volt. A szövetséges oldalon sok cívódást láthatunk a tábornokok, a politikusok és a szövetség tagjai között. Összességében ez sem túl fényes kép. Az egyetlen világos kivétel a szövetséges oldalon Van Goor volt. Nem félemlítette meg az ellen, és néhány erőteljes akciót is végrehajtott. Egyikükben majdnem sikerült bevennie Huyt (miniatűr Cremonaként is ismert)és néhány őrhely feladására kényszerítette a franciákat Maastrich közelében. Érdekes, hogy gyakran Marlboroughnak tulajdonítják Kaiserwerth bevételét. Ezért én nyomatékosítom itt, hogy Marlborough Kaiserwerth elestekor még Hágában tartózkodott, illetve csak június 30-án nevezték ki a szövetséges seregek főparancsnokává.
Források
Ez az oldal szinte kizárólagosan elsődleges forrásokon alapszik. Ebben az esetben Heinsius 1702. évi levelezésén.
Jegyzetek
1., Kaiserwerth elleni hadműveletek okairól 'Het Staatsche Leger' VIII/1 43. Továbbá Rheinberg akadályozta a valóságban a rajnai hajózást. 2., Vroesen követ levele Heinsiusnak 1702 április 14 RPG 158 94. old. 3., Albert Octave T'Sercales hercege, Tilly ura, a „holland” Tilly egyik idősebb bátyja. 4., A palotagróf levele Heinsiusnak 1702 április 29 RPG 158 140. old. 5., Geldermalsen és Dopff 1702 április 21, 22-i levele Heinsiusnak RPG 158 111. és 116. old. 6., Dopff levele Heinsiusnak RPG 158 200. old. 7., Noyelle levele Hainsiusnak RPG 158 156.old. 8., Wassenaer-Obdam levele Heinsiusnak 1702 június 3-án. RPG 158 259. old. 9., Heinsius levelezésében ennek nincsen nyoma, de Churchillnek más forrása is lehetett. 10., A Saint Simon szerkesztette Duc de Maine újságjának a forrásoldalán említve 11., Lásd a Marlborough Heinsius levelezés függelékét van 't Hoff
Gondoltam fordítanék néhány cikket a megadottak közül. Ha nem bánod megosztanám az eredmény. Amennyiben helyesled, akkor Kaiserwerth ostromát ismertetném. Ha szerkesztői elvárásaid vannak kérlek jelezd!
