Boldogan köszöntöm Kolozsvárról Erdély visszatért országrészeit. Huszonkét évi keserves megpróbáltatás után valóra vált, amiben bízni nem szűntem meg soha, egy percre sem. Gondolatban ma itt van minden magyar. Őszinte, mélyen átérzett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem tértek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki, és folytassák békés munkájukat. Sorsuk felett őrködünk, a haza és egész Európa javára. Isten áldása kísérje nemzetünket egy boldog, dicső jövő felé – mondta Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 1940. szeptember 11-én Kolozsváron.
"Az igazság érdekében közölni szeretném Önnel, hogy mi soha senkitől nem akartunk egy hüvelyknyit sem elvenni olyan területből, ami jog szerint nem lenne a mienk. Ellenkezőleg, a románok foglalták el Besszarábiát a saját orosz szövetségesüktől az első világháború után, és ők akarták Szovjet-Oroszország jelentős részét elfoglalni a németek segítségével a második világháború ideje alatt"
Olyan tipikus nemzeti magyar mocsok mentalitas ez is amit ma is muvelnek.
Egybol a masikat bearulni es kihagyni hogy mi is azert mentunk a Don-kanyarba, hogy "Szovjet-Oroszország jelentős részét elfoglaljuk a németek segítségével a második világháború ideje alatt"
Azon a végzetes 1944. március 19-én az első Gestapo-egységek élén dr. Wilhelm Höttl SS-Sturmbannführer lépte át a magyar határt. A Birodalmi Biztonsági Szolgálat sokáig Bécsben állomásozó magyar „felderítő főreferense” volt a csapatokat indító Führer-parancs egyik előkészítője, aki bölcsészdoktori disszertációját épp Héjjas Ivánról (!) írta. Egy emberöltővel később, az ausztriai Bad-Ausseeben kedélyesen beszélt az ORF kamerája előtt: „Én itt, most egy Privat-Matura intézetet igazgatok, úgyhogy már nem foglalkoztat a nagypolitika, viszont mindenre jól emlékszem. Arra is, hogy a megszállás hajnalán Veesenmayerrel is koccintottunk, lévén, hogy aznap voltam huszonkilenc éves. Kerestem Himmlert is, aki egynapos villámellenőrzést végzett Budapesten, de inkognitója olyan szigorú volt, hogy én sem juthattam a közelébe. Viszont megüzente, hogy Horthy együttműködő lesz. Ez be is bizonyosodott, hiszen rábólintott Eichmann terveire is, a vidéki gettósítás/deportálás elsőbbségére például, mielőtt a pesti zsidóság szétspriccelne Romániába, Jugoszláviába vagy Olaszországba. Eichmann értette a dolgát. Barátom volt. Korrekt, parancsteljesítő szakember. A gyáva és bávatag kormányzó kinevezett mindenkit, akit akartunk, csak azt kérte, legyen lehetősége néhány kivételezettség megadására. Megszokta a régi bridzspartnereket... Mint mi is a mieinket. A Dísz téri kis palotámban néha reggelig csattogott a kártya. Irodám is ott volt, Skorzenyvel is ott beszéltük meg a Horthy-fiú eltérítését. És hát jól számoltunk, mert a kormányzó olyan szerető családapa volt, hogy inkább rosírozott...”
Megejtő bájjal alkalmazta a sakkműszót, de értettük: Horthyék „védőőrizetbe” vételével helyet csináltak a nyilasoknak. Szálasi – aki hajdan kormányzói amnesztiával szabadult – most Horthy utódja lett, a Duna-part pedig tömegvesztőhellyé, mint egykor Újvidék és Zsablya esetében.
Aztán jön 1945 – és Sztálin sem szavazza meg Horthy nürnbergi vád alá helyezését. Titóval szemben Rákosi sem kéri kiadatását, „csak mártír lenne az a vénember!” – mondja övéi közt. A volt kormányzó „védőőrizetét” ekkor az SS-től az OSS vette át.
Nürnberg után (irány az emigráció)
A CIA e jogelődjének főnöke, Donovan tábornok egyik helyettese, A. C. Klay (Sziklay Andor) keresi fel Horthyt oberurseli fogságában, és félmillió magyar zsidó holokausztsorsa mellett a doni húsdarálóba menesztett honvédsereget is számon kéri tőle. „Csupa nemmel válaszolt: nem tudom, nem emlékszem, nem mondták nekem, nem az én dolgom volt, nem úgy történt... Az Endlösung ügyében az volt a véleménye, hogy az aláássa a jogbiztonságot, és nemcsak összeegyeztethetetlen az emberséggel és az erkölccsel, hanem a termelésben is zavarokkal jár...”
„Ez a fogalmazás – teszi hozzá Klay – olybá tűnik, mintha azt mondanánk, hogy a magyar állampolgárok százezreinek kiirtása olyan betegséggel egyértelmű, amely nemcsak tüdőrákot és agyvérzést okoz, hanem erős náthával is jár.”
Furcsa módon a háború végén volt Sztálinnak egy ilyen nagylelkű periódusa. Horthy ennek köszönheti az életét. Talán Sztálin emlékezett rá, hogy 1944 októberében milyen szívhezszóló levelet írt neki, amiben magyarázta a rossz bizonyítványt:
Horthy Miklós levele Sztálinhoz
Tábornagy úr!
A végveszélyben lévő népem nevében és érdekében fordulok Önhöz. Ezt a magyar nép nevében teszem, amely nem felelős ezért a háborúért. Egy évezred és különösen az utolsó évtized során a szomszédos német kolosszus volt hatással népünk sorsára. Megint csak éppen e hatás alatt kerültünk bele ebbe a sajnálatra méltó háborúba a Szovjetunió ellen.
Külön ki kell hangsúlyoznom azt a tényt, hogy szegény országomat a német "ötödik hadoszlop" ténylegesen megszállta. Ez a nagymértékű megszállás éppen abban az időben kezdődött, amikor a német haderők Románia és Bulgária területére léptek. Végeredményben a német ügynökök Magyarországon gondosan nyomon követtek minden mozgást és minden lépést, és a legfontosabb hírek és jelentések soha nem jutottak el hozzám. Most jutott tudomásomra, hogy a Kassára és Munkácsra mért légitámadás [1941] után Molotov külügyminiszter a magyar követtel folytatott egyik beszélgetése során kihangsúlyozta a Szovjetunió békés szándékait Magyarország iránt. Ha ez valóban így volt, ez balsorsszerű, mert abban az időben erről nem kaptam hírt.
Az igazság érdekében közölni szeretném Önnel, hogy mi soha senkitől nem akartunk egy hüvelyknyit sem elvenni olyan területből, ami jog szerint nem lenne a mienk. Ellenkezőleg, a románok foglalták el Besszarábiát a saját orosz szövetségesüktől az első világháború után, és ők akarták Szovjet-Oroszország jelentős részét elfoglalni a németek segítségével a második világháború ideje alatt. Tovább, amikor 1940-ben szándékunkban állt a magyarok iránt Erdélyben tanúsított szörnyűséges magatartásnak véget vetni, a románok újból segítséget kértek Németországtól, megkérték Hitlert, hogy segítsen nekik megkapniuk ennek a földterületnek legalább egy részét a bécsi döntés révén.
Küldöm a teljes jogkörrel rendelkező delegációmat a béketárgyalások lefolytatására, és kérem Önt, hogy kegyelmezzen meg szerencsétlen országunknak, melynek történelmi érdemei vannak, és melynek népe az orosz néppel oly sok közös vonással rendelkezik. Legyen szíves, használja fel befolyását a szövetségeseire azzal a céllal, hogy a feltételek, amelyeket kidolgoznak, összeegyeztethetők legyenek népeink érdekeivel és becsületével, és azok valóban a békés életet és a biztos jövőt szolgálják. Megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem Önnek, Sztálin Tábornagy úr, legmélyebb tiszteletemet.
Őszinte híve: Horthy
P.S. Tekintettel arra, hogy hadseregeink még mindig a határokon vannak és országunkba jelentős német haderők törtek be, kérem, hogy levelemet diszkréten kezelje mindaddig, míg képesek nem leszünk úrrá lenni a helyzeten.
Éppenséggel tárgyalt képviselői révén tárgyalt a szovjetekkel, meg is próbálta az átállást 1944 október 15-én, de olyan hülyén, hogy eleve nem volt esélye a sikernek. Horthynál okosabbak voltak az olaszok, a románok, a bolgárok és a finnek is.
Persze nem szabad elfelejteni, hogy 1944 Horthy egy 76 éves öregember volt, akinek már rég egy nyugdíjban lett volna a helye. Annyit viszont elért vele, hogy a háború után Sztálin utasítására nem állították bíróság elé.
A Szent István nem az ő hajórajához tartozott, csak annyi történt, hogy amikor meghallotta a Szent István sorsát (első akciója során elsüllyesztették), maga is visszafordult a küldetésből harc vállalása nélkül.
Horthynak csúcspontja 1916-ban volt, amikor elsüllyesztett két brit halászhajót, majd amikor áttörte az otrantói záróövet, és elsüllyesztettek 12 gőzöst. A csatában megsebesült, s szerencséjére a támadó hajórajnak még időben sikerült elpucolni. A saját hajója, a Navara is megsérült, úgy kellett a győztest elvontatni a helyszínről.
Nem, ő a tettet mulasztotta el, Horthy meg át is állt az ellenséghez az I. vh. után, tehát ő jóval nagyobb hazaáruló volt. Majd a II. vh. mikor már veszni látszott, az oroszokkal tárgyalhatott volna az átálláshoz, de ő úgy érezte kommunistákkal nem tárgyal, pedig más országok példája alapján, talán megtarthattunk volna valamit a bécsi döntés eredményeiből. De ő úgy gondolkodott, hogy ha van 1 ezrelék esély is arra, hogy nem jönnek a kommunisták, akkor az jobb mint ha biztosan jönnek, de van 20% esély Észak-Erdély megtartására. Ahogy 19-ben is így cselekedett, inkább csonka Magyarország kommunisták nélkül...
Szeptember 5-én hajnalban a magyar 2. hadsereg és a német Gruppe Siebenbürgen megindította a támadást. A románok nem tanúsítottak számottevő ellenállást, arcvonaluk összeroppant. A jobbszárnyon a 7. tábori póthadosztály a Gyalui-havasok keleti előhegyein át, Borrév-Torda között kijutott az Aranyoshoz, s a borrévi és a tordai hidat épségben birtokba véve, hídfőt alakított ki a déli parton. Középen a 9. tábori póthadosztály a mezőségi dombokon át, és a Torda-Aranyosegerbegy szakaszon elérte az Aranyost, s az aranyosegerbegyi hidat épségben birtokba véve, Aranyosgyéres elfoglalásával hídfőt foglalt a jobbparton. A balszárnyon a 2. páncéloshadosztály, együtt a német 1179. rohamlövegosztállyal, elfoglalta Nagysármást, majd a Ludas patak tengelyében elérte a Maros menti Marosludast. A német Erdély-csoport 8. SS-lovashadosztálya kijutott a Maroslekence-Küküllőszéplak vonalra. A magyar 102. páncélvonat a Marosvásárhely-Marosludas vasútvonalon nyugati irányban Marosugráig tört előre. A 2. hadsereg 20-25 km mélyen áttörte a román vonalakat. 6-án a két tábori póthadosztály 12-15 km, a 2. páncéloshadosztály és az Erdély-csoport 3-5 km mélységben nyert teret. A 102. páncélvonat, a román arcvonal mögött, sértetlenül birtokba vette a marosbogáti hidat. A 8. SS-lovashadosztály magyar Tabay-csoportja Küküllőszéplaknál átkelt a Kis-Küküllő déli partjára.
7-én a 7. póthadosztály 3-5 km-t haladt előre, de Nagyenyed előtt elakadt, s a 18. román gyaloghadosztály harcba vetése miatt 8-án már csupán 1-2 km teret nyert. A 9. póthadosztály balszárnya Marosújvártól északkeletre 7-én átkelt a Maros déli partjára, s 8-án elfoglalta Marosújvárt. 7-én a 2. páncéloshadosztály 8-10 km mélyen törve előre, átkelt az épségben elfoglalt dicsőszentmártoni hídon, és hídfőállást alakított ki a Kis-Küküllő déli partján. Másnap további 4-5 km-t jutott előre. A 8. SS-lovashadosztály 7-én Dicsőszentmárton-Kóródszentmárton között felzárkózott a Kis-Küküllőre.
Szeptember 9-én a támadás elakadt. Ekkorra Erdélybe irányították a román 4. hadsereg 12 hadosztályát és 1 páncéloscsoportját, a 2. Ukrán Hadseregcsoport pedig, 40 lövészhadosztály, 3 harckocsi-, 2 gépesített és 2 lovashadtest állományában 750 páncélossal, valamint 10 ezer löveggel és aknavetővel bírt. A támadás folytatása, amelynek a szovjet főerők beérkezése előtt kellett volna lezárnia a Déli-Kárpátokat, értelmét vesztette. Az elkésett, s hiába futott meg a sokkal erősebb román 4. hadsereg, a magyar 2. hadsereg az időközben irreálissá vált cél érdekében támadva "felélte" erejét. Veress vezérezredes 9-én, amikor a magyar és a szovjet csapatok felvették a közvetlen harcérintkezést, elrendelte a védelembe való átmenetet.
Kb. ennyi és ilyen sikerek jutottak a magyar haderőnek a Horthy korszakban. Ami szánalmas, hogy ezeket kiragadva akar bárki messzemenő következtetéseket levonni....
Románia átállásakor például a magyar sereg péppé verte a román sereget, felszabadította Aradot és Tordát, csak a megérkező vörös hadsereg tudta legyőzni a magyar sereget.
egyrészt, mindjárt az elején szögezzük le, hogy az már csak szlovák hadsereg volt.
Másrészről - ha egy kicsit utánaolvasol, akárcsak a neten is - megláthatod, az nem volt egyéb egy kis helyi csetepaténál, a péppé verést meg majd az így megismert tényekhez igazítva definiálod...
Mivel a románok másik oldalán ott volt a Szovjetunió, két fronton nem lett volna esélyük a magyar támadás esetén, ráadásul az Erdélyben élő közel 2 millió magyar lakosság minden erővel támogatta volna a felszabadító magyar honvédséget.
