ráadásul most jönnek azzal, hogy januártól ilyesmi már nem történhet meg, mert megtették a szükséges intézkedéseket. namármost akik ezt megtették, gyakorlatilag elismerték tettükkel hogy korábban hibáztak. akkor viseljék ők a felelősséget is.
Bicajra sem árt felelősségbiztosítás, mert ott is közlekedsz, van lehetőséged hibázni. Mégis elenyészően kevés ember köti meg ezt évi 2100 Ft-ért, mert nem kötelező.
Jó, azért választottad, mert olcsó, és pénzkidobásnak bizonyult. Megesett már ilyesmi mással is, hogy ráfázott az olcsó termékre. Tanult belőle, és legközelebb a minőséget is nézte.
és ha már veszed a bátorságot, hogy ilyen nagyvonalúan egyszerűen lehülyézel mindenkit válogatás nélkül, akkor engedtessék meg hogy én meg azt mondjam, irtó nagy paraszt vagy, hiába van x diplomád
fogalmad sincs róla, ki milyen indokkal választotta mávot, ehhez képest egy kalap alá veszed mindet, mintha egy rakás bűnözőről lenne szó. inkább tükörbe kéne nézned, mielőtt ítélkezel... és lecserélni a görbe tükreidet otthon
de már ne haragudj, én elhiszem hogy te qrva jól keresel, de bazzeg, akinek nem mindegy hogy mennyit költ havonta autóra (és ebbe benzin, biztosítás, stb) beleszámít, az marhára nem az alapján fog választani hogy melyik biztosító áll stabil lábakon. és ne gyere nekem olyan demagóg dumával hogy akkor üljön biciklire...
Az ügyfél a kérdéses időben "korlátozva volt törvényileg" abban, hogy időben válthasson.
A 2006-os féléves felfüggesztés után pontosan kétszer volt lehetősége lelépni. Nem tette, direkt szar céget választott, mert nem az érdekelte, hogy hogy fog helyt állni, amikor kárt okoz. Pontosan lehetett tudni, hogy a többi cég, főleg a nagyok: Allianz, Generali, Garancia stb. sokkal flottabbul intézik a kgfb-s károkat, és stabilabbak is. A MÁV ÁBE-s ügyfelek azonban nagy ívben szartak a minőségre és a kockázatra.
Ha te egy "hibás terméket" vásárolsz, nem érvényesíted a "garanciát" a szerződésedben?
Ha csődbe megy a forgalmazó, nem érvényesítheted a garanciádat, legfeljebb beállhatsz a sorba a felszámolónál.
Az ügyfél a kérdéses időben "korlátozva volt törvényileg" abban, hogy időben válthasson. Ezért kell az államnak helyt állnia a károkért, mert ő korlátozta az ügyfelet a "szabad választásában".
Vedd figyelembe, ebebn az esetben az ügyfél a "laikus", a szakembert a "törvényalkotókon" kívül, a biztosítónak és a felügyeleti szerveknek kell biztosítania. ( ezért kapják a fizetésüket, az ügyfél egy szolgáltatást vásárolt a piacon.)
Ha te egy "hibás terméket" vásárolsz, nem érvényesíted a "garanciát" a szerződésedben?
A PSZÁF felelőssége vitathatatlan, a MÁV ÁBE-t be kellett volna tiltani, erre 2006-ban a kgfb-szezon-nyitóra éppen feloldották a fél éves felfüggesztését.
(vedd figyelembe, hogy a kgfb-t törvény szabályozza, nem a biztosítók terméke, ők csupán a szakmai lebonyolítást kapták meg.
Attól még az ügyfél nyugodtan választhat olyan biztosítót, amelyik vélhetően helyt is tud állni baj esetén, és köthet egy stabil, tőkeerős cégnél a gagyi egyesület helyett, amelyben a csóró ügyfelek a tulajdonosok.
Ebben az esetben, m inden képpen az államnak kell átvállalnia a károk rendezését, mivel egyértelműen az állam követte el azt az "okot", ami kárt okozott!
Belemagyarázás. A károkat azonban nem az állam követte el, hanem a közlekedés szabályait be nem tartó autósok, a károsultak meg vártak már eleget, ideje lenne, hogy hozzájussanak a kártérítéshez. Nehogy már megint közpénzből mentsük a hülyéket! Tanulják meg végre az emberek, hogy a pénzügyi szolgáltatások nem babra mennek, felelősséggel kell biztosítót választani.
A törvényhozók "mulasztásos törvénysértést" követtek el, mivel nem alkották meg időben azt a törvényt, mely a hasonló esetekben a "fogyasztók" (ügyfelek) védelmét eredményezte volna. (vedd figyelembe, hogy a kgfb-t törvény szabályozza, nem a biztosítók terméke, ők csupán a szakmai lebonyolítást kapták meg. A PSZÁF nem kellő gondossággal végezte a munkáját ( időben be kellett volna vonni a jogosultságát a MÁV-biztosítónak és gondoskodni arról, hogy a károsultak ne szenvedjenek további kárt! - ezért hívták létre a felügyeleti szervezetet, a piac védelmében- )
Ebben az esetben, m inden képpen az államnak kell átvállalnia a károk rendezését, mivel egyértelműen az állam követte el azt az "okot", ami kárt okozott!
Szerintem meg nem. A Ptk.-ban a veszélyes üzemi felelősségről van szó, és a jogszabály kimondja, hogy aki ilyet - ez esetben autót - üzemeltet, az köteles megtéríteni az azzal okozott kárt. Azért elég bizarr lenne, ha a vétlen fél hoppon maradna, a károkozó meg röhögne a markába.
Attól, hogy te dutyiba kerülsz, a vétlen sérült kára még nem térül meg. Ha kiesik a munkából, tolószék kell neki, rámpa a háza elé stb., azt a költséget valakinek meg kell téríteni a számára.
Ne haragudj, de te olyan dolgokat vársz el mindenféle jog- illetve morális alap nélkül az átlagos ügyféltől, amire az adónkból egyébként fenntartjuk az olyan csodákat, mint pl. a PSZÁF, amelyik ebben a konkrét esetben is a lehető legrosszabb megoldást választotta...
A PSZÁF-ot nem az adónkból tartjuk fenn, a pénzügyi intézmények tartják fenn az ún. felügyeleti díjból.
Ha egy biztosító rendelkezik a szükséges engedélyekkel, akkor azt érvényes piaci szereplőnek kell tekintenie az ügyfeleknek.
Ez így van. Sok cég kap mindenféle engedélyt a működésre, ami nem zárja ki, hogy csődbe menjen. Az ügyfél felelőssége, hogy olyan céget keressen, amelyik megbízható.
Rajtuk leverni a port egy ilyen helyzet miatt, amikor cselekvési lehetőségüket elsősorban a jogszabályok, másodsorban a hatóságok szabják szűkre... hát nem tudom.
Ne haragudj, de kb. hányadik szempont volt nálad, hogy mennyire stabil a cég háttere, anyagi helyzete, amikor választottál? Ott sem volt a listádon. Kiválasztottad a legingatagabb bagázst a piacon, a könnyen csődbe menő cégek meg könnyen csődbe mennek, és az ilyenkor az ügyfélnek is fájhat.
Ha az én hibámból elütöm, akkor nem mindegy? Úgyis irány a dutyi. Egyébként meg nem kell elütni, és ennyi. Lehet tudni, hol szoktak elékolbászolni az embernek gyalogosok (pl. villamosmegálló járdasziget, megállóban álló busz, játszótér, járdán láthatóan dülöngélő balfasz, satöbbi), itt fokozottan óvatosan kell menni.
Azért kell fizetni, mert oké, hogy 1 millióból nagyon sok sérülést ki lehet javítani, de valaki egyszer üt el egy embert, annak már nem 1 millió lesz a vége... Ott már igenis számít, hogy a károsultat - nyilván a lehetőségekhez képest - kárpótolják, amit az időközben esetleg megspórolt 1 milliód nem fog fedezni... Csak érzékeltetésképpen: a kilencvenes évek közepén volt a kezemben olyan MABISZ-kárakta, ahol a bíróság által megítélt kár 24 millió forint volt.
Ne haragudj, de te olyan dolgokat vársz el mindenféle jog- illetve morális alap nélkül az átlagos ügyféltől, amire az adónkból egyébként fenntartjuk az olyan csodákat, mint pl. a PSZÁF, amelyik ebben a konkrét esetben is a lehető legrosszabb megoldást választotta... Ha egy biztosító rendelkezik a szükséges engedélyekkel, akkor azt érvényes piaci szereplőnek kell tekintenie az ügyfeleknek. Rajtuk leverni a port egy ilyen helyzet miatt, amikor cselekvési lehetőségüket elsősorban a jogszabályok, másodsorban a hatóságok szabják szűkre... hát nem tudom.
Meg kell tanulni jól vezetni. Én kábé 250e km-t vezettem, ebből olyan 150 ezret Bp-en (szervizes voltam), volt három sajáthibás balesetem, ebből kettőben csak az én kocsim tört. Nincs baleset - nincs felelősségvállalási kötelezettség. Mondjuk nálam meg az játszik, hogy mi a lófaszért kell egyáltalán kötelezően befizetnem minden egyes negyedévben - összesen többet befizettem kgfb-re, mint 1 millió, 1 millióból pedig nagyon durva sérüléseket is ki lehet már javítani az autón.
Azt kellett volna csinálni, hogy azonnal szétrúgja a céget, ügyfeleknek ad egy vagy két hetet, hogy azonnal átkössenek egy másik céghez, a befizetett negyedéves pénzük arányos részét pedig szépen elbukják, törődjenek bele...
Hát ez ellen is ágáltak a MÁV ÁBE-sok. Mindegy. Most már eső után köpönyeg. Akkor kellett volna gondolkoznotok, amikor először megkapta a MÁV ÁBE a féléves felfüggesztését kb. 2006-ban. De ehelyett szerződtetek 2007-re meg 2008-ra is. Aki ilyen előzmények után ott maradt, illetve az után, hogy tudta, a MÁV ÁBE mekkora szemét a károsult autósokkal, vegye tudomásul, hogy a károkozót előbb-utóbb utoléri a törvény, és ha szar a biztosítója, akkor kénytelen a saját zsebéből fizetni. Ezért kell a legstabilabb biztosítót választani. A MÁV ÁBE-sok erre a szabályra nagy ívben tojtak, és pórul jártak. Voltak stabil biztosítók, miért nem választottak olyat?
Persze, hogy nem akarták, miután az addig befizetett lét már jól lenyúlta a vezetés, ezután melyik épeszű ember adott volna még több pénzt oda?
Volt alternatíva, csak éppen a PSZÁF szart rá. Mondtam, hogy olvass vissza akkorra, én akkor itt leírtam, hogy annak a baromságnak, amivel a PSZÁF szórakozott (portfólió egyben történő eladásának kísérlete), ez lesz a vége. Azt kellett volna csinálni, hogy azonnal szétrúgja a céget, ügyfeleknek ad egy vagy két hetet, hogy azonnal átkössenek egy másik céghez, a befizetett negyedéves pénzük arányos részét pedig szépen elbukják, törődjenek bele... Nem, ehelyett még vagy másfél hónapig be kellett őket kötni egy fizetésképtelen cégbe... Zseniális. :-/
A PSZÁF mondta, hogy tőkehiány van, nem lesz elég pénz a károk fedezésére, a MÁV ÁBE-sok viszont nem akartak pótbefizetést, hogy legyen. Ez már az ő felelősségük volt, hogy nem kezelték a tőkehiányt.
Persze, persze, bla-bla-bla... Emlékeztetnélek rá, hogy amikor a MÁV ÁBE kezdett gázossá válni, az arra hajlandó és azt szándékozó ügyfelek, még ha akartak volna, is nem tudtak átkötni, mert a jogszabályok ezt nem tették lehetővé (ha párhuzamosan új szerződést kötnek máshol, az semmis), a féleszű PSZÁF meg ahelyett, hogy rögtön felrúgta volna a szarosbilit, még több mint egy hónapig ültette benne őket. Olvass vissza itt, hogy miket írtam akkoriban.
Én alapvetően híve vagyok mindenféle személyes felelősségvállalásnak, de a tisztességgel fizető MÁV ÁBE ügyfelek elsősorban a nagyszerű hatóság miatt ragadtak benne a szoáréban.
Semmi nem lesz. Megtanuljátok a saját károtokon, hogy ha pénzügyi szolgáltatásról van szó, nem szabad egy a hatóság által többször felfüggesztett, bírságolt, problémás, rosszhírű céggel szerződni.
és akkor kész ennyi? a MABISZ és a PSZÁF is felteszi a kezét, hogy "hát majd jövőre már nem lesz ilyen, most meg ez van"? hogy történhet meg ilyen egy jogállamban? KÖTELEZŐ volt fizetni, és effektíve lófaszt se kaptam a pénzemért...
EU szintre hogy lehet vinni az ügyet??? azért ez a pofátlanság netovábbja így
"A biztosítónál lefolytatott vizsgálat alapján döntött így a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A PSZÁF emellett félmillió forintos személyi bírságot is kirótt a biztosító vezérigazgatójára.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) mai határozatában 2009. szeptember 25-től visszavonásig felfüggesztette a Wabard Biztosító Zrt. (Wabard) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), casco és hazai, illetve nemzetközi közúti árufuvarozók felelősségbiztosítási termékeinek terjesztését. A határozat a biztosítónál lefolytatott vizsgálat, illetve a felügyelet rendelkezésére bocsátott adatok alapján született meg, közölte a PSZÁF csütörtökön."
A sok okoskodó kedvéért hozzáteszem: a Wabard egy Zrt, azaz részvénytársaság! Nem egyesület!