Akkor még az is elképzelhető, hogy az ázsaiai hiung-nu és a kelet-európai hun törzszövetség alapvetően más etnikai komponensekből tevődött össze, csak a nevük volt azonos.
Attila apjának és fiainak nevei egyébként az ótörök nyelvből jól magyarázhatóak.
"A hun temetőkben ha nem is magas arányban, de figyelmet érdemlő számban találni europo-mongolid koponyákat. Ezek korábban nem fordultak elő a Kárpát-medencében, csupán a késő szarmata korból ismert egy-egy eset"
Ahogy a koponyatorzítás feltűnik itt már a szarmata korszakban, úgy ez is - de tömegével csak a hun időkben.
Hun temetők alatt pedig hun kori temetőket kell érteni, illetve a hun fennhatóság alatt, "Hunniában" élők temetőit.
Hogy származására nézve ki volt "őshun", annak eldöntéséhez minimum kellenének a humánbiológia újabb csodafegyverei.
Évinger Sándor antropológus (MTM, Embertani Tár): "A hun korszakra vonatkozó embertani vizsgálatok területén több probléma is nehezíti a szélesebb körű tisztánlátást. A kettő talán legfontosabb: 1. A hunként ismert törzsszövetséggel szarmata, alán és germán csoportok is érkezhettek a Kárpát-medencébe. Közülük elsősorban azok, akik talán még Közép-Ázsia területén, sok generációval korábban váltak a törzsszövetség részévé, már hun tudatúként élhettek. Ugyanakkor szarmata, alán és germán népcsoportok már több száz éve éltek a Kárpát-medencében is. Mindez azt jelenti, hogy a bevándorlók és az itt élők között egyaránt előfordulhattak ugyanazok az embertani típusok. Ezért e két csoport tagjainak megnyugtató módon történő elkülönítése csak speciális (például csontkémiai) vizsgálatokkal kísérelhető meg. Ugyanez vonatkozik azokra a nem szarmata, nem alán, nem germán eredetű hunokra, akiket melléklet nélkül, régészetileg nem azonosítható (etnikumhoz nem köthető) módon temettek el, és embertanilag az europid formakör Kárpát-medencében is előforduló típusaiba tartoztak. 2. A tárgyi mellékletek alapján nagy valószínűséggel hunnak (jellemzően elit harcosnak vagy előkelőségnek) azonosítható sírok száma csekély, a belőlük előkerülő, komplex embertani vizsgálatra alkalmas csontvázak száma pedig még kisebb. Ennek, a csontok (főként a koponya) esetlegesen rossz megtartása mellett egy sajátos oka van: e sírok közül sokba nem embert temettek, hanem az elhunyt magas rangú hun vezető tárgyait helyezték el szertartásosan. Ilyen, úgynevezett halotti áldozatok ismertek például Pécs-Üszögpusztáról, Bátaszékről, Pannonhalmáról, valamint – leghíresebbként – Szeged-Nagyszéksósról. A hun arisztokráciához tartozónak azonosított sírok vizsgálható csontvázai alapján annyi megállapítás tehető, hogy körükben az europo-mongolid típusok előfordulása gyakori lehetett. A hun köznép kérdése (volt-e, vagy csupán a szűkebben vett hunság katonai és vezető rétege telepedett meg itt az 5. században) jelenleg nyitva áll, megoldása a jövő feladata. A kérdések megválaszolásában a Kárpát-medencei anyagok szisztematikus elemzésén kívül alapvető fontosságú lenne bizonyos kelet-európai sztyeppe vidéki, közép-ázsiai és kaukázusi csontvázleletek minél teljesebb feltérképezése, rendszerezése, és ahol ez eddig elmaradt, vizsgálata, ide értve az újabb, molekuláris genetikai vizsgálatokat is."
A hun kori koponyaleletek még egy érdekességet megőriztek az utókornak: eszerint a hun törzsszövetség érkezéséhez köthető a mesterséges koponyadeformálás tömeges meghonosodása a Kárpát-medencében. Más szóval: a Kárpát-medencében a hun korszakban jött igazán divatba a koponyatorzítás. Ez a szokás ugyan elvétve előfordult már a helyi szarmata népesség körében is, de tömeges elterjedése bizonyosan a hunok megjelenésével kapcsolható egybe. E szokás részletes ismertetése (a történelem során hogyan, mikor, kik, merrefelé, meddig és miért végezhették) messze túlhaladná kereteinket, ezért e helyütt csak annyit jegyeznék meg, hogy a mesterséges koponyadeformálás gyakorlása a belső-ázsiai hiungnuk körében nem volt ismert, azt valahol Közép-Ázsia területén vehették fel, majd hozhatták el egészen a Kárpát-medencéig. Hogy mely csatlakozó törzs(ek) vagy néptöredék(ek) szokása lehetett ez, és a hun törzsszövetségen belül még kik vehették át tőlük, ezt nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy a szokás eljutott velük a Kárpát-medencébe is, az itteni, a hunokkal szövetséges germán törzsek (különösen a gepidák) pedig átvették tőlük, és előszeretettel alkalmazták.
"A germán népeknél – elsősorban a gepidáknál – megfigyelhető koponyatorzítást fiatal gyermekkorban, nem sokkal a születés után kezdték. Az agykoponyát erős textilcsíkokkal pólyálták be, leggyakrabban két, egymásra csaknem merőleges szorítókötést alkalmaztak. Az egyik a homlok felső harmadától futott a tarkón át a nyakszirt felé, így az agykoponya csúcsosan felfelé és enyhén hátra növekedett. A másik kötés a koponyatetőn át futott keskeny sávban a horizontális bandázsig. Egyes esetekben egyenesen az áll alatt kötötték meg. Ez a horizontális bandázs helyben tartásáért volt felelős, de hatására a fejtetőn egy enyhe árok alakult ki.
A koponyatorzítás nem járhatott tömegesen komoly és hátrányos élettani következményekkel, ezt az bizonyítja leginkább, hogy a germán korban széles körben elterjedten alkalmazták. A férfiak és a nők maradványai között egyaránt megfigyelhető. Sőt a divat úgy elterjedt a gepidáknál, hogy nemcsak a legfontosabb központjaikban, de a szállásterület perifériáján a néhány síros kis temetőkben is fellelhető.
... A kis számú ismert hun koponya között szintén előfordul a koponyatorzítás. A nyugat felé nyomuló hunok legyőzték a germán törzseket, azok vezetőit házasságok révén integrálták és a germán harcosok a hun hadsereg részévé váltak.
Kézenfekvő a feltevés, hogy a germánok a fölöttük uralkodó hunok divatját is követték ... A szarmata kori koponyatorzítás gondolatát a régészek egy része még elutasítja, de két magyar antropológus, Bernert Zsolt és Hajdu Tamás nemrég összegyűjtött és leírt néhány olyan torzított koponyát, amely a régészeti datálása szerint szarmata kori. Az aquincumi Gázgyári római kori köztemető vizsgált hatszáz sírja között is találtak egy, a Kr. u. 3. századra datált sírt, amelyikben a nyakszirtcsont alakja koponyatorzításra utal. A Budapesten, a Csúcshegy oldalában talált Kr. u. 2--3. századi temetkezés is bizonyíték lehet a koponyatorzítás divatjának a Római Birodalom területén való előfordulására. A Kárpát-medencei mesterséges koponyatorzítás szokása a germán kor után háttérbe szorult. Az egyik legismertebb torzított koponya mégis a Tiszavasvári temetőből került elő."
Mesterségesen deformált koponyájú hun fiatalember koponyája Ptuj lelőhelyről, valamint arcrekonstrukciója Kustár Ágnestől (MTM, Embertani Tár)
A hun temetőkben ha nem is magas arányban, de figyelmet érdemlő számban találni europo-mongolid koponyákat. Ezek korábban nem fordultak elő a Kárpát-medencében, csupán a késő szarmata korból ismert egy-egy eset.
Mongoloid típusú, hunnak tartott férfikoponya Szőreg-Téglagyár gepida temetőjéből
Погребальная маска мужчины. Хакасия. Таштыкское культура (первые века н. э.). Гипс. Высота 21 см. Маска частично реставрирована. Государственный Эрмитаж, коллекция С. А. Теплоухова Из книги "Маски народов Сибири", 1975
Погребальная маска женщины. Хакасия. Таштыкское культура (первые века н. э.). Гипс. На лбу и губах следы раскраски. Высота 23 см. Государственный Эрмитаж, коллекция С. А. Теплоухова. Из книги "Маски народов Сибири", 1975
Érdekes leleteket találtak a Jenyiszej völgyében a hiungnu uralom korából. Ezek a Taštïk-kultúra halotti maszkjai. Az antropológusok szerint a mongoloid elem itt fokozatosan rétegződött rá az europidokra, amit a maszkok vonásai is tükröznek. Europid, europo-mongolid és mongolid karakterű arcvonások keverednek.
Az 1960-as évek elején, közös mongol-magyar archeológiai expedíciók révén, Erdélyi István régész hiungnu időszakból származó lelőhelyek feltárásában vehetett részt az Észak-Mongóliában található világhírű Noin-Ula kurgánoknál, valamint az onnan kb. 300 km-re nyugatra, a Huni folyó mellett fekvő Naïmaa Tolgoï-nál. Az emberi csontokat szintén egy magyar szakember, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának egykori igazgatója, Tóth Tibor antropológus vizsgálta meg. Noha az elemezhető koponyák száma igen csekély volt, Tóth ezeken is nagyfokú változatosságot figyelhetett meg. Europid, europo-mongolid és tisztán mongolid típust egyaránt lejegyzett közöttük.
A: europid férfi koponyája, Naïmaa-Tolgoï lelőhely, i. sz. 1. század B: europid túlsúlyú, de mongolid jellegeket is mutató női koponya, Naïmaa-Tolgoï, i. sz. 1. század C: mongolid (ezen belül bajkáli) típusú férfi koponyája, Noin-Ula, i. e. 1. század
Tóth Tibor
Paleoanthropological finds from the valley of Hudjirte (Noin-Ula, Mongolia)
Bóna István: "Mai ismereteink szerint alig valószínű, hogy a hunok között 20-25 százaléknál nagyobb lett volna a mongoloid típusok száma, bár e kérdésben a hitelesen feltárt sírokból előkerülő mongoloid koponyák százalékos vizsgálata fogja kimondani a döntő szót. Az Altáj és Észak-Mongólia közt fekvő Tuvában kiásott sok száz sírban a Kr. u. I. évezred első felében még olyan frappáns az europid típusok túlsúlya, hogy a hun mozgalommal nagy tömegű mongoloid nehezen juthatott volna Európába. Éppen csak annyi, hogy szokatlanságával meghökkentse az európaiakat. Nagyon valószínű tehát, hogy Jordanes Attila-jellemzésének az a része, amelyben a nagykirály külső megjelenését írja le (termete kicsiny, melle széles, feje nagy, szemei aprók, szakálla ritka és őszes, orra tömpén nyomott, arcszíne rút) nem egyéb, mint a száz évvel későbbi írói fantázia terméke." (A hunok és nagykirályaik; Corvina, Bp., 1993, 28–31.)
Bakay Kornél: "Attilát és általában a hunokat gyakran mongoloidnak ábrázolták, holott mind az ázsiai, mind az európai hunokzöme europid típusú volt, sőt europidok voltak a szkíták is, az avarok nagyobb része is, s a magyarok is persze." („Hallotad-e hírét Atilla kerálnak, Isten ostorának?”; in: KAPU XII, 2003, 44.)
Pjotr Szavvics Mihno (1867–1937) Troickoszavszk közelében, Transzbajkáliában talált egy domborművet, melyen a lovas arccsontjai kiugróak, szakálla erőteljes - a férfi jellegzetesen europid alkatú.
Lipták Pál antropológus mérései szerint a Szekszárdról, Mohácsról, Gyöngyösapátiról, Szirmabesenyőről származó hun kori, IV–V. századi koponyák egyike sem mutat mongoloid beütést (Germanische Skelettreste von Hács-Béndepuszta aus dem 5. Jh. U. Z.; in: ActaArch. Hung. XIII, 1961, 231–46.). Még az ázsiai hunok (a hiung-nuk, hsziung-nuk) területein is feltűnő az europidok túlsúlya. A hszin-csiangi múmiák is határozottan europid jellegűek.
Obrusánszky Borbála a mongóliai hun ásatásokról (Klió XIV. évf., 2005/1):
Az elmúlt egy évtized a mongol régészet történetében a hun kutatások korszaka volt, ezért nem csoda, hogy az elmúlt néhány év tudományos publikációi között legnagyobb számban ezt a témát találjuk. A munka fontosságát hangsúlyozandó, a szerző, Z. Batszajhan már könyve elején megemlíti, hogy a hun kutatás Mongóliában mára önálló tudományággá vált, eddig csak Mongólia területén kb. 5000 hun sírt azonosítottak, és ebből négyszázat kiástak, és 170-ről készült tudományos jellegű publikáció …Batszajhan, a Mongol Állami Egyetem régészprofesszora aktívan bekapcsolódott a régészeti munkába, az ország nyugati és keleti felén járta be a kutatandó terepet, és kollégáival feltárta a bronzkori, majd hunokhoz köthető sírokat.
A szerző a hunok története előtt tájékoztatást ad a mongol területen végbemenő, a Kr. e. III. évezredhez köthető népvándorlási hullámról, amikor is a mai Mongólia területének nyugati részére europid jellegű emberek érkeztek, míg a középső és a keleti részen mongoloid jellegű népesség élt továbbra is. A szerző a vizsgálódást az északi, burjátok lakta vidéken is folytatta, ahol a Bajkál-tó déli részén feltárt sírokat és az azokhoz kapcsolódó kutatási eredményeket is felhasználta könyvében. Nagyon alaposan feldolgozta a hunok történeti néprajzi adatait, összevetette azokat a sírokban talált tárgyakkal. Ezekből több megállapítást is tett, pl. a hunok között kutyakultusz terjedt el, valamint, hogy a hunok vallása jellegzetes animisztikus hitvilág volt.
A lovas nomád népcsoportokat állandó kritika éri amiatt, hogy nem voltak állandó városaik, hanem vándorló életmódot folytattak. Batszajhan ezért egyik részfejezetben bemutatja a hunok által hátrahagyott erődítmények feltárt nyomait, megjegyezve, hogy azok egy része kereskedelmi-kézműipari központ, más részük pedig áldozati hely lehetett. Ezzel cáfolja a kínai krónikák azon általánosítását, hogy a hunok állandóan, füvet és vizet követve vándoroltak. A szerző felteszi azt a kérdést is, hogy milyen volt a hun ember. A régészeti lelőhelyek adatai szerint kevert jellegű volt.Az ország középső részéből előkerült koponyák között számos europid-mongoloid kevert jelleg mutatkozik meg, tiszta mongoloid embertípus csak Mongólia keleti részén bukkant fel. Az Egin-golnál végzett ásatások viszont azt mutatják, hogy az ott kiásott hun emberek genetikailag közel állnak a jelenleg ott élő mongol pásztorokhoz. A kínai források a hunokat magas, csinos, bátor embereknek jellemezték, akiknek hosszú kezük s gyér szakálluk van.
A könyv egyik legfontosabb fejezete a hun kronológia elkészítése, amely arra ad választ, hogy hová tűnhettek el a hunok a Kr. u. I. századtól kezdve. A szerző szerint a Hun Birodalom kettészakadása után a kínaiakkal szomszédos déli-hunokról számos adat maradt fenn, egészen a Kr. u. III. századig, ismerjük az uralkodók neveit, és rövid történetük adatait. Az északi, Mongóliában élt hunok történetéről viszont alig tudunk meg információkat, azokról Kr. u. 93 után jóformán nincs adat. A szerző annak járt utána, hogy hová tűnhettek a hunok. A kínai szerzőkre hivatkozva nemrégen néhány francia kutató megállapította, hogy a hunok közül kb. százezer család a sztyeppe új uraihoz, a szien-pikhez csatlakozott, így nevük önállóan már nem gyakran fordul elő. A francia tudósok azt is megállapították – írja Batszajhan –, hogy a kínai források legutolsó, északi hunokra vonatkozó adata az V. századból való, amikor is a zsuan-zsuanok ellen harcoltak. Batszajhan az Egin-gol partján talált régészeti adatokra hivatkozva azt állítja, hogy a Mongóliában maradt hun töredékek legalább a III. századig folyamatosan ott éltek.
"Pulleyblank has shown that the language of the Xiongnu - of which a few words and terms are preserved in Chinese literature - was related to the Siberian ethnics (Samoyeds, Kets) in the River Yennisej area, and not to the Mongols or Turks, while the Hun hords of Attila that tried to conquer Europe were surely Proto-Turks."
"The native name of the Xiongnu might have been Hungnor or Hunoch, a word that Chinese could neither pronounce nor write and hence created the translitertaion Hungnu (modern pronunciation [ɕiʊŋ nu]). The syllable "hu" like in Hu 胡 is often used for barbarian, i.e. non-Chinese peoples."
Nyilván a hunok legyőzték a szakákat és ők adták a törzsszövetség vezetését, egyébként a fehér hunok települhettek avar néven a Kárpát-medencébe is, miután a perzsák szétverték az államukat és az türkök elől menekülő avarok átvették a törzsek vezetését. Azután az avar állam bukása után, a keletre menekülő avarok csatlakozhattak a magyar törzsekhez és velük együtt tértek vissza később a Kárpát-medencébe.
A másik legvalószínűbb nézet szerint meg pont, hogy türk volt az uralkodó dinasztia. Sokak szerint az avarok is (legalább is egy részük) heftalita eredetű.
"Az egyik talán legvalószínűbb nézet szerint a törzsszövetség uralkodó rétege kelet-iráni nyelvet beszélő szakák voltak, tehát tkp. közép-ázsiai szkíták."
Végső soron a szarmaták távoli rokonai:-)
Tehát mégsem türkök - legalábbis e szerint a nézet szerint.
Bár a nagy hun uralkodót, Attilát és úgy általában a hunokat egy sor türk nép az ősének tekinti...
Igen, viszont sem a fehér hunokat, sem az európai hunokat nem tudjuk beazonosítani nyelvi-etnikai hovatartozás szempontjából, annyira nem hagytak maguk után sem nyelvi, sem embertani emlékeket, leleteket.
Ezért tág tere van a különféle teóriáknak:
a hunokat mondták már türk, mongol, sőt tokhár és mandzsu származásúnak.
Az egyik talán legvalószínűbb nézet szerint a törzsszövetség uralkodó rétege kelet-iráni nyelvet beszélő szakák voltak, tehát tkp. közép-ázsiai szkíták.
A heftaliták és a fehér hunok között mi a kapcsolat? Vagy egy azonos nép két különböző elnevezése?
A heftalita nyelv nyelvészetileg hová sorolható be?
Antropológiai leletek, magyarán szólva koponya- és csontvázleletek maradtak-e utánuk?
Ezek alapján hová sorolhatók? Színtiszta europidok vagy már van bennük egy kis mongoloid beütés, mint pl. a mai üzbégekben, türkménekben és tadzsikokban?
Alekszandr Natanovics Bernstam szerint a heftalita etnogenezisnek és a heftalita államiság kialakulásának két központja volt: a Szir-darja (Tanaisz vagy Jaxartész) középső és alsó, valamint az Amu-darja (Óxosz) felső folyása. Az utóbbi terület Badahšonban húzódik, a mai Tadzsikisztán délkeleti és Afganisztán északkeleti részén.
Badakhshan (Persian: بدخشان, Tajik: Бадахшон/"Badakhshon") is a region comprising parts of northeastern Afghanistan and southeastern Tajikistan. Badakhshan Province is one of the thirty-four provinces of Afghanistan.
A. N. Bernshtam localised two centres of Hephthalite ethnogenesis and state formation – the middle and low course of the Sir Darja, and the upper course of Amu Darja (Badakhshan). He thought that the Central Asian elements played a central role in the Hephthalite ethnogenesis: "… the coupling of the Central Asian elements with the local Sakas in the region near Pamir gave rise to the Hephthalites" (Историко-археологические очерки Центрального Тянь-Шаня и Памиро-Алая; in: Материалы и исследования по археологии СССР XXVI, 1952, 192.).
"Badacson: Botocun 1217–1235 között, Badacon, Badachon 1475, Badaczon 1461, Badacson 1545, Badatson 1760, Badaczion 1604. Eleinte közép-szolnoki, aztán rendszerint Kraszna vármegyei helység, mely Somlyó várához tartozott, ideszámítja például az 1553-diki adóösszeírás. Már a Váradi Regestrumban előfordúl ily név alatt: Botocun. Az ezen villabeli Márkot, Ivánt és Márczelt azzal vádolja pecselyi Szalók, hogy elvették négy ökrét, a mely vádját a vas hordozásával beigazolja. Kandra K.: V. R. 278., 280 l. Kandra Kabos Botocunt Petenyére értelmezi; de hibásan, mert ebben Badacson lappang." (Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I., Franklin, Bp., 1901)
A Badacsonya Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegye, a Balaton két öble közé ékelődve magasodik. A csaknem kerek hegy kerülete 11 km, észak-déli irányban kissé megnyúlt tetőrégiójának átmérője 1–1,5 km, legmagasabb pontjának tengerszint feletti magassága 437,4 m. Oldalát 280 méteres magasságig – szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas – különféle laza üledékek borítják.
