Felfüggesztette a kordonbontás miatt indított eljárását a fideszes országgyűlési képviselők ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság - írta szombati számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
Csak éppen a jogállami keretekkel összeegyeztethetetlen, hogy az állam esetleges törvénysértésére az állampolgárok is önkényeskedéssel, önkényes jogsértéssel válaszolhatnának.
Ami pedig a joghézagokat illeti: A Fidesz ezzel a népszavazási kabaréval éppen ezt csinálja. Kihasználja és vastagon visszaél a joghézagokkal.
Nagyon nem mindegy, hogy a hatóság intézkedését vitatod, vagy egy másik magánszemélyét.
Tehát nem ugyanaz a viszonyulásom, ha a garázsom elé a rendőrség rak ilyan vasakat (ahogy te fogalmazol), vagy valamely magánszemély.
És attól, hogy te nem tudsz róla, még lehetett írásos nyoma, mint ahogy volt is. Csak - ismétlem - legfelejebb te nem tudsz róla. És ez így egész más, nemdebár?
Megfelelő és elégséges információk ismeretének hiányában meg azért nem kellene olyan megjegyzéseket tenned, aminek nem ismered a részleteit és a hátterét. Mert hátha butaságokat mondasz.
Az, hogy mi fér bele a demokráciába, és mi nem, jóformán havonta változik Magyarországon. A mainstream ballib média mindig éppen azt tartja demokratikusnak, ami kenyéradó gazdáik politikai céljait szolgálja.
Egy fejlettebb demokráciában például teljesen természetes, hogy ha valaki valamilyen hátrányos joghézagot vagy egymásnak ellentmondó törvényt talál, akkor arra akár polgári engedetlenséggel és az ezután következő perekkel hívja fel a figyelmet. De mondok még mást is. Az amerikai alkotmány például tárgyalja azt az esetet is, amikor az állam visszaél a hatalmával és jogokat ad az állampolgároknak erre az esetre is, hogy megvédjék magukat. Ugyanis többszáz év demokratikus fejlődése megmutatta, hogy az bizony előfordulhat, hogy a demokratikus intézményrendszert kijátszó emberek kerülnek hatalomra.
Nálunk meg, mint azt ebben a topikban is lehet látni, ott tartanak a kormánypárti fanok, hogy az állam és rendőrsége azt csinálhat az állampolgárral, amit csak akar, enkik nem kell betartaniuk semmiféle törvényt, bezzeg ha az állampolgár törvénytsért, hát az a demokrácia halála. Pedig pont fordítva, az állam törvénysértése a demokrácia halála.
Miért is kellet ezt figyelembe vegye? Vádolta valaki a képviselőket lopással? Gyere inkább azzal, hogy egy szabálysértési ügyben azért kell felmenteni őket, mert nem erőszakoltak meg senkit.
Bizony, a fegyőr megöléséért felelősségre vonják. A szökésért is. Halmazatban.
Bárha csak megszökne és mást nem követne el, akkor pusztán a szökésért korlátlanul lenne enyhíthető a büntetése, ha bebizonyosodna hogy ártatlanul ült. Tehát a felelősségre vonás nem maradna el, de a büntetését korlátlanul enyhíthetnék.
Akkor elmagyarázom.Ez nem egy büneset volt,hanem egy politikai manipuláció.A biróság pedig figyelembe vette,hogy nem lopták el a társadalmi tulajdont,csak áthelyezték.
Vagyis politikai balhé,politika gyanús birósági döntés.
Én értem mit mondasz a jogszerüségröl és igazad van.De ez sima politika.Kevesek vagyunk hozzá.
Képzett jogászokat megkérdezném a következő képzelt esetről.
Egy embert egy büncselekménnyel meggyanúsítva letartóztatnak. Az illető letartóztatásból a fegyőr megölésével megszökik és bizonyítja az ártatlanságát.
Emberőlésért felelősségrevonható vagy nem?
Kérdem a képzett jogászokat és a tisztelt bíróságot is.
Megismétlem a mondanivalóm tartalmát, mert úgy vélem nem értetted meg: A bíróság csak jogszerűen dönthet(ne). Nekem, mezei állampolgárnak ez lenne az elvárásom.
Ha az okosság is belekeveredett, akkor annak a döntésnek a jogszerűségét már megette a fene!
A habzásról meg mit gondolsz, az a Te dolgod, nem tartozik az eset tartalmához.
A probléma megoldására én két utat is látok. De tudom, amennyiben nem az általad egyedül üdvözítőnek vélt utat választom, akkor egy olyan alávaló bitang ember vagyok, aki nem is akarja megoldani a problémát. Sőt, örül annak, hogy van a probléma.
off Idegen eredetű szó, mi bajod vele? A szavaink hatalmas többsége szintén. Te beszélj ómagyarul, bánom én. De én hadd használhassak nyugodtan egy olyan kifejezést, amelyik benne van A magyar helyesírás szabályai (Akadémiai Kiadó, tizennegyedik kiadás) című könyvben, 269. oldal.
Vitán felül az, ha neked tudomásod van arról, hogy ez egy rendőri intézkedés. Ne próbáld már meg abba az irányba terelni, hogy a fideszes honatyák nem tudták hogyan és miért is került oda a kordon. Ők csak sétálgattak csavarkulcsokkal a zsebükben békésen, osztán nédmmán, mi nőtt ki előttünk! Haggyuk már ezt.
Jó, akkor tiszta vizet a pohárba.Nagyon helyeslem,hogy volt a fideszes képviselöknek vér a pucájukban lebontani azt a szemét kordont.De még egy demokráciában sem lehet ám ilyen partizán akciókat csinálni.
Ha a biróság akarta volna,lehet másképp alakulnak a dolgok.Lehet jogilag kimagyarázni,igy meg ugy,de hidd el a szocik nem akarták felfújni a dolgot.
De, az volt. Ha a rendőrség azt mondja, hogy az, akkor az az.
Majd meglátjuk. Pl. rendőrségi intézkedés az, amikor a rendőr megáll előttem keresztben, hogy itt pedig netovább. De rendőrségi intézkedés-e az, ha a rendőr által erre utasított civil álljon keresztbe, és a civil akadályozza az áthaladásomat...?
De hát akkor mire várnak? Az eljárás garázdaság és rendzavarás miatt indult. Számomra elég triviális, hogy a rendőri intézkedéssel szemben csak igen kevés esetben szabad engedetlenséget mutatni, és gyanúm szerint itt ilyesmiről nem nagyon lehetett szó. Tehát a képviselők szabálysértése akkor is megállapítható, ha történetesen az derülne ki a másik pe(ek)ben, hogy a kordonállítás jogszerűtlen volt. Akkor meg mire várnak, kérdezem újfent?