Szerintem a Habsburgok egy olyan aljas és sunyi kizsákmányolási és tönkretevési politikát folytattak, amely nem igazán érdemelt bocsánatot. Magyarul nem az a fél voltak, akikkel bármiféle szót lehet érteni, és ezt a történelem igazolta is (I vh). És nem lehet félig háborúzni az osztrákokkal; Görgey nagy ostobasága volt, hogy ezt nem látta be. Ez olyan, mint egy kicsit teherbe esni.
A szabadságharc bukását az orosz hátbatámadadás okozta, nem a politikánk helytelensége. HAynaunak egyedül nem lett volna esélye, ezt szerintem mindenki elfogadja.
Kossuthnak egyedül a nemzetiségi politikája volt hibás.
Kossuth irrealis fuggetlensegi politikaja miatt nalam inkabb a kalandor besorolas ala esik, mint az allamferfieba. Szep-szep az ifjonti nacionalista hevulet, de egy allamferfi ne viselkedjen ugy, mint egy 20 eves egyetemista.
Mindketten dolgoztak ki programot a haza jobbá tételére.
Széchenyi óvatosabb Habsburg barát politikával, Kossuth tetterősebb tervekkel pályázott. Szerintem mindkettő jó volt a maga nemében.
Én inkább azért vagyok szomorú, mert halálukra elfeledtük őket. Széchenyi egy döblingi elmegyógyintézetben, Kossuth pedig amerikai állampolgárként végezte.
Én nagyon-nagyon tisztelem Széchenyit és vannak fenntartásaim Kossuthtal szemben, de ha nem csalódom, akkor maga Széchenyi a naplójában 48 márciusa után valamikor elismerte, hogy Kossuht politikája hozta meg a sikert és ő túlóvatoskodta volna a dolgot. Az azt követő Habsburg reakcióért pedig egyiküket sem lehet felelőssé tenni szerintem.
De alapvetően Nagypiluval értek egyet, a kettő kombinálásból született meg az, ami. Ha a Habsburgoknak kicsivel több eszük lett volna, akkor most egyazon panteonban üldögélnének. Az egyik mint felelősségteljes uralkodóház, a másik kettő mint világosan látó államférfi.
Vitatkoznék. Amikor Szekfű Gyula 1920 táján a Három nemzedéket tisztázta le, lényegében minden mondatát az előző két év eseményeihez kellett, hogy igazítsa. Nem a szubjektumra hagyatkozott - arra, amit a saját két szemével látott maga körül. Amikor pár évvel korábban Rákócziról írt, látta a kassai temetést, vele pedig a díszkurucban parádézó öreg Thalyt. Kossuth 1848-49-ben eljátszott minden esélyt, ez igaz; viszont akármilyen nagy formátumú személyiség is volt, az események elsőszámú alakítójának mégsem ő számított.
