Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2023.06.17 -3 0 9668

Sanyi Laci rendesen ki van akadva rád.

 

Na, akkor neked mondom. Saját tapasztalat alapján.

A sikeres emberek mindent a saját képességeiknek tulajdonítanak. Nem veszik figyelembe, hogy kell hozzá szerencse is. Például az, hogy ne legyen rossz helyen rossz időpontban.

Ezzel szemben a sikertelen emberek nem látják be a képességeik hiányosságait, mindig rossz helyen vannak rossz időpontban, mindenről valaki más tehet.

 

Apropó: technológia

(Az anyag méretének, alakjának, anyagi minőségének tudatos célszerű és maradandó megváltoztatása.)

Az a jó technológia, ami nem bízza a véletlenre a sikert. Sőt, az ésszerűség határain belül a véletlen külső eseményeket is igyekszik kizárni.

 

Na most éppen három ügyvezető lelkesen dagasztja a semmit.

Akarnak nagyon valamit, de semmit nem hajlandóak tenni, csak pofáznak.

 

 

Volt egy főnököm. Nagyon okos ember volt ötven évvel ezelőtt.

Elment mellette a világ. Az maradt meg benne, hogy ő az okos és körülötte mindenki hülye.

Na persze be tudja kapcsolni a mobiltelefont. De a működését nem érti. Nem is kell.

A raktárkészlet nyilvántartást sem érti. Kézzel összeadja a számolat és beírja a számítógépbe.

Beírja az egyik számítógépbe, amit a másik kinyomtat.

Nagy nehezen rávettem a raktárost, hogy legalább fájlban adja át neki.

 

Nagyon helyes, hogy SanyiLaci elkezdett kvantumelméletet tanulni.

Néhány éven belül megjelenhetnek a kvantumszámítógépek.

És akkor előállhatna az a helyzet, hogy valaki más jobban ért hozzá. Viszont a gőgösség nem engedné.

Előzmény: szabiku_ (9659)
szabiku_ Creative Commons License 2023.06.17 0 0 9667

Szerencsétlen vagy te

Előzmény: sr1 (9662)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.17 -2 0 9666

Most tanulja a kvantumfizikát. ;)

 

De ha már itt vagy.

Volt néhány lételméleti vitánk.

A tömbuniverzumról és a Fourier-transzformáció örökkön-örökké létező frekvanciáiról.

 

Egyébként...

Ne felejtsük el, hogy ezek csak modellek.

És ha elfelejtenénk, akkor se feledkezzünk meg róla teljesen.

(Sajnos azt már elfelejtettem, hogy Teller ezt mire mondta.)

Előzmény: szabiku_ (9661)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.17 -1 0 9665

Nyugi. Értelmes ember tudja, hogy melyik játékban kockáztathat.

Nicht anrühren!

Előzmény: sr1 (9662)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.17 -2 0 9664

Sajnálni tudom. Nem tehetek érte semmit.

A saját önteltségének az áldozata lesz. Sehr bald.

 

Jaj, tévedtem.

Az a volt főnököm, aki háromszáz milla körül keresett évente, nem lenullázta magát.

Jelenleg évente egymillió veszteséget tarmel. De még mindig nagy az arca.

Előzmény: szabiku_ (9659)
jogértelmező Creative Commons License 2023.06.17 -1 0 9663

A betegsége: hatalmi téboly.

Előzmény: sr1 (9662)
sr1 Creative Commons License 2023.06.17 0 0 9662

B@szki, van neked egy stílusod, te szerencsétlen. 

Az egy gerinces ember, van egy jól megfizetett szakmája, egézséges értékrendszere, nem hinném, hogy a fizika lenne az életcélja. 

Úgy odab@szott tégen jónéhányszór, teljesen jogosan, hogy nem is értettem, hogy bírtad ki. 

Előzmény: szabiku_ (9661)
szabiku_ Creative Commons License 2023.06.17 0 0 9661

Majd felírunk neki nyugtatót. :) 

 

Én arra lennék kíváncs, mennyit fejlődõtt a fizika megértésében az elmúlt egy-két évben. (Pl. QFT) 

Előzmény: mmormota (9660)
mmormota Creative Commons License 2023.06.17 0 3 9660

Elég érdes a stílusa, cserébe rendszerint igaza van. Kár, hogy értelmes vitapartnereket is el tud riasztani a támadó hangvétellel.

Előzmény: szabiku_ (9659)
szabiku_ Creative Commons License 2023.06.17 0 1 9659

Sanyi Laci rendesen ki van akadva rád.

xdd

Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 -1 0 9658

A vogonoknál 4 a minimum. ;)

 

Egyébként geodetikus mentén tényleg nincs centrifugális erő.

A korábbi főnököm viszont háromszázmilláról nullázta le magát. Hatalmas lehetőségek állnak előtted.

Káprázat a neve a buddhisták szerint. Önteltség.

A főbűnök egyike. És az ördög nem a pokolban lakik, hanem a zember lelkében.

Előzmény: Törölt nick (9656)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 0 0 9657

a tengelyek bázisVEKTOR-ok, tehát vektorok, mert lineáris algebrában tanultuk, hogy a bázisvektorok is vektorok, melyek kifeszítik a teret.

 

Lapozgatok az emlékezetemben.

És valóban, a mátrix számítás zsebkönyvben van bázistranszformáció.

BAB-1

Köszönöm az emlékeztetőt, ez kiment a fejemből.

Előzmény: Törölt nick (9639)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 -1 2 9656

Azt már csak később magyarázták bele, hogy az inerciarendszerek egyenértékűek.

De ez nem a törvény, hanem a miniszteri indoklás, amit a törvényhez benyújtottak.

 

Nincs mit hozzáfűzni. 500 éve.

Foglalkozzon veled az, akinek 2 anyja van.

Előzmény: Törölt nick (9655)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 -1 0 9655

te tényleg szakácskönyből tanultál fizikát.

 

Lehet. De nem én írtam. ;)

 

Nekem az volt a szakácskönyvemben első törvényként,

hogy az inerciarendszerben egy test megtartja egyenes vonalú egyenletes mozgását, ha külső erő nem hat rá.

 

Azt már csak később magyarázták bele, hogy az inerciarendszerek egyenértékűek.

De ez nem a törvény, hanem a miniszteri indoklás, amit a törvényhez benyújtottak.

Előzmény: Törölt nick (9654)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 -1 2 9654

Newton első törvénye felesleges, mert a második törvény speciális esete.

 

A só felesleges, az úgyis rengeteg van a füstölt húsban.

Hú, bazdbmeg, te tényleg szakácskönyből tanultál fizikát.

És még durvább, hogy neked a szakácskönyv a FIZIKA! Amit abban el tudsz helyezni, az létező, amit nem, az nem fizikai. Hú, bazdmeg, téged agyilag megnyomorítottak egy életre.

 

Előzmény: Törölt nick (9652)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 -1 0 9653

Amúgy az összes fórumot telebaszott hozzászólásaidból én már mindent értek. Rólad.

Te semmit nem értesz semmiből.

Te semmit és soha nem értettél meg. Neked csak teljesen megértés nélküli szakácskönyveid vannak. Azt hiszed, hogy azt érted, ami a szakácskönyvedben van. Aztán ami nem a szakácskönyved szerint van, arról hosszadalmas "tudományos" értekezéseket folytatsz, hogy nem érted, és mi a megértés, és mi a nem megértés ontológiai és kognitív státusza.

 

Közben mindössze arról van szó, hogy a szakácskönyvedben sem volt semmi fizika, de te mindent ahhoz kötsz, ezért ami nem szerepel a szakácskönyvben, az nem érthető "fizikailag" számodra.

Jézusom.

Pedig csak arról van szó, hogy a szakácskönyved nem volt fizika-könyv. Csak szakácskönyv.

 

Előzmény: Törölt nick (9650)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 -1 0 9652

Newton első törvénye felesleges, mert a második törvény speciális esete.

F = m a

és ugyebár ha F = 0, feltéve hogy m = konstans, abból a=dv/dt=0 következik.

 

Persze ahogy te megfogalmaztad, az már bázistranszformáció az axiómákra nézve.

Előzmény: Törölt nick (9651)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 -1 1 9651

Tévedsz, teljes mértékben pártonkívüli vagyok. De ez itt mellékes.

Nem mellékes. Semmi pártosság nem volt benne. A szellemi képességeidet helyeztem el. Ez objektív.

 

Miután passzoltad a kérdést, kénytelen vagyok magamnak szerválni.

 

Már Newtonnál törvény az inerciarendszerek egyenértékűsége. Ez az első törvénye. Galilei még csak ebben gondolkodott. 400+éve.

Specrel ugyanez, csak Galilei téridő hleyett Minkowski téridő, és Galilei forgatás helyett Lorentz forgatás.

 

Szerintem te a Galilei téridő inerciarendszer-egyenértékűségét sem érted. Szerintem te még az euklideszi geometria egymáshoz képest elforgattt koordinátaredszer-egyenértékűségét sem érted

Előzmény: Törölt nick (9649)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 -1 0 9650

Amúgy mindössze arról van szó, hogy a relativitás elvét nem érted.

 

Megint fején találtad a szöget.

Nézzük meg a retardált potenciál esetét.

Van egy forrás és egy megfigyelő.

 

Ha a forrás mozog, akkor a változást az L távolságban lévő megfigyelő csak L/c idő múlva érzi.

Viszont ha a megfigyelő mozog, számára azonnali a változás.

Ez bizony ellentmond a relatvivitás elvének.

Előzmény: Törölt nick (9648)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.09 -1 0 9649

Tévedsz, teljes mértékben pártonkívüli vagyok. De ez itt mellékes.

Teller megkavarta. És amikor nem gyorsul utazás közben, tényleg mondhatja, hogy ő áll.

És nem tette rendbe.

 

Miután passzoltad a kérdést, kénytelen vagyok magamnak szerválni.

Tegyük fel, hogy az Andromeda nem közeledik felénk.

A valódi távolságot ugyanabban a vonatkoztatási rendszerben mérjük.

Ez a megoldás.

 

Viszont ha mégis közeledik hozzánk az Andromeda,

akkor mindkét végéről nézve ugyanúgy csökken a távolság.

Előzmény: Törölt nick (9647)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 -1 2 9648

Ezt a részt tényleg nem értettem.

Szóval lécci elmagyarázni.

 

Amúgy mindössze arról van szó, hogy a relativitás elvét nem érted. Az inerciarendszerek egyenértékűségét. 400 évvel Galilei után. Semmi gond. Őt majdnem megégették azért, amit biztosan tudott, te meg fosod a szót arról, amiről fingod sincs.

Előzmény: Törölt nick (9645)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 -2 1 9647

Szóval lécci elmagyarázni.

 

100 millió/félév, vagy maradhatsz a liberálbolsevik felsőbbrendű vonatkoztatási rendszerben.

 

Előzmény: Törölt nick (9645)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 -1 0 9646

Ezért a kanyarvektor csak úgy kerülhető el, ha a vektor infinitezimális.

Örülök, hogy kezded érteni. ;)

 

Nem. Görbült téridőben nem kanyarvektorokból és infinitezimális vektorokból áll a vonatkoztatási rendszer, hanem geodetikusokból és koordinátázások egyértelműségéből. Geodetikusok menti távolságmérésekből, és az ezek menti kooridnátázások egyértelműségéből.

Pl. amikor Toldi feltartja a petrencerudat, és megmutatja, hogy melyik út megyen Budára, akkor a Föld bolygón egy geodetius irányát határozza meg. A távolságot a geodetikuson mérik. Addig érvényes a vonatkoztatási rendszer, amíg a koordinátázás egyértelmű.

Dgy girbegurva folyói.

 

Örülök, hogy kezded érteni. ;)

Én a helyedben nem vihognék. Már ha tudatában lennék a fogyatékosságomnak.

 

Előzmény: Törölt nick (9644)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 0 0 9645

Csak te fingot sem értettél belőle.

 

Azt a részt nagyon megkavarta, hogy neki egy másodperc az út,

de ha úgy gondolja, hogy ő áll és az Andromeda mozog, akkor ott még egy másodperc sem telt el.

Ezt a részt tényleg nem értettem.

Szóval lécci elmagyarázni.

Előzmény: Törölt nick (9643)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 0 0 9644

Görbült téridőben pedig sem inerciarendszer, sem vonatkoztatási rendszer határait nem tudom tetszőlegesen kitágítani.

 

Ezért a kanyarvektor csak úgy kerülhető el, ha a vektor infinitezimális.

Örülök, hogy kezded érteni. ;)

Előzmény: Törölt nick (9642)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 0 0 9643

Sőt, ha felveszünk fiktív dimenziókat, még a transzlációt is leképezhetjük mátrix szorzással.

De ezt nincs kedvem kidolgozni, hogy az eltolás a metrikában mit okozna.

(Ráadásul a két művelet sorrendjét is ellenőrizni kellene.)

 

Szerintem is inkább fontos lenne azt megérteni, amit nem értettél Tellernél. Fiktív dimenziók és pofázás nélkül.

Amúgy fontos volt. Azt magyarázta el, miért nem szimmetrikus az ikerparadoxon. Csak te fingot sem értettél belőle.

Előzmény: Törölt nick (9641)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 0 0 9642

Na de a pillanatnyi inerciarendszer határait nem tágíthatod ki tetszőlegesen.

Tulajdonképpen csak az esemény epszilon környezete, vagyis infinitezimális. Qoud est demonstrandum.

 

De bizony de.

Sík téridőben egy inerciarendszer határait bármekkorára ki tudom terjeszteni. Jelzőtől függetlenül.

Görbült téridőben pedig sem inerciarendszer, sem vonatkoztatási rendszer határait nem tudom tetszőlegesen kitágítani. Általánosan.

Kevered a szezont a faszommal.

QED

 

És ez még mindig nem Quantum Electro Dinamics.

 

 

Előzmény: Törölt nick (9640)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 0 0 9641

mert maga az idő"TENGELY"-ed nem egyenes. Hanem görbe. Magának az időTENGELYNEK a görbesége konkrétan az inercia-erő. Görbült téridőben árapály-erőnek nevezik, és bonyolítanak ezek a sumér-hun-mágusok össze-vissza.

 

Erről beszéltem. Lehet görbe az időtengely.

Habár a tehetetlenségi erőket kikompenzálhatja a geodetikus.

 

Sőt, ha felveszünk fiktív dimenziókat, még a transzlációt is leképezhetjük mátrix szorzással.

De ezt nincs kedvem kidolgozni, hogy az eltolás a metrikában mit okozna.

(Ráadásul a két művelet sorrendjét is ellenőrizni kellene.)

Előzmény: Törölt nick (9640)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 0 0 9640

A vonatkoztatási rendszerem világvonalának az érintőjét, dxk/dtau szerint, ami egyébként a négyessebessét (koordinátázástól független vektor!!!!!!) szoktuk a pillanatnyi inerciarendszer időtengelyének nevezni.

 

Na de a pillanatnyi inerciarendszer határait nem tágíthatod ki tetszőlegesen.

Tulajdonképpen csak az esemény epszilon környezete, vagyis infinitezimális. Qoud est demonstrandum.

Előzmény: Törölt nick (9639)
Törölt nick Creative Commons License 2023.06.08 0 2 9639

"A fizikában nem a matematika nehéz, hanem a fizika."

 

Most mond meg, milyen nehéz lehet a fizika annak, akinek még a matek sem megy... Elképzelni is borzasztó. Hál istennek ebben a cipőben soha nem jártam. Még csak fel sem próbáltam. Inkább ugyanúgy informatikával foglalkoztam mint Te, csak én kaptam 10% tulajdonrészt egy vállalatban amiben 20 éve dolgozom, te meg csak 20 főnököt tudtál szidni folyamatosan. Vagy 40-et.

Én évi 50 milliót kapok évente osztalékban, mert most éppen nem megy annyira jól a szekér, neked meg a sok keserűség jut a buta főnökeid miatt.

 

Egyesek beérik azzal, hogy bizonyos jelenségeket ki tudnak számolni. "Fogd be és számolj!"

 

Mások enmyivel nem érik be, mert sem számolni sem tudnak, sem a számolás eredményét értelmezni nem tudják, ezért inkább csak dől belőlük a vég nélküli pofázás. Abban reménykednek, hogy a végtelenített pofázás a matematikának valami alternatívája, a fizikai megismerésnek valami lerövidített királyi útja. Abban reménykednek, hogy a szómágia, meg a gazdag szinonímaszótár valami rejtett fizikai jelentéstartalmat hordozhat, amikor a rokon értelmű szavak árnyalatnyi jelentéskülönbségében valami jelentős fizikai felfedezést tehetnek. Balfaszok.

 

Tegyük akkor (úgy-ahogy) tisztába a dolgokat:

Az egyenes vonalú egyenletes mozgásban 2x szerepel a "egyen" szógyök. Kettős jelentése van ennek! A magyar nyelv büszke a szóbokor-rendszerére. Én meg a nyelvemre. Elemezzük a magyar nyelvet:

Azért szerepel 2x, mert egyrészt TÉRben egyenes, másrészt IDŐben egyenletes. Ez 2 külön dolog.

Ha csak térben egyenes, de időben nem egyenletes, akkor a TÉRIDŐben kiterített ábra, az út-idő-diagramm nem egyenes. Hanem görbe. Mert gyorsul. De ha a téridőben egyenes, akkor már kurvára egyenes, akkor már egészen inerciális.

Ugyanezt görbült téridőben már megszómágiázzuk a "kovariáns" prefixummal, és egyenes helyett már "geodetikusról" beszélünk. Mert így tudományosabb az "inerciális". Hát, nyelvészek is vagyunk, na.

Tehát, ha görbült a téridőnk, akkor már állandóan használunk "kovariáns" és "geodetikus" szavakat is, de ezt most szerintem hagyjuk. Maradjunk sík Minkowskiban.

Akkor mi az inerciális mozgás? Hát a téridőbeli egyenes. Minkowski-euklideszi egyenes.

Maga a téridő ilyenkor egy vektortér, a tengelyek bázisVEKTOR-ok, tehát vektorok, mert lineáris algebrában tanultuk, hogy a bázisvektorok is vektorok, melyek kifeszítik a teret. Az én időmben egy egyetemről bukott alkoholista tanár ezt gimi1-ben tanította, de mindenki másnak egyetem1-ben is tanították.

 

Na szóval,

Ha mást nem mondunk, akkor a tengelyek bázisvektorok, tehát VEKTOROK. Még ennél sokkal többet is magától értetődőnek szoktunk venni, ortogonális és normált, tehát ortonormált. Ha nem, akkor külön pofázzuk a különbséget.

 

És akkor itt van a sík Minkowski tériőben mozgó gyorsuló UFÓ esete. Nem összekeverendő a Föld légkörében mozgó regisztrált 500+ ufonauta esetével, mert azok kurvára gyorsan girbegurbáznak, de mindenki tudja, hogy ők tér(idő)hajlítással közlekednek. Tehát nem is gyorsulnak, csak a teret hajlítják. Igy lófasz könnyű. Tehát maradjunk a térgörbítő-hajtómű nélküli ufonauta eseténél.

 

Ha gyorsuló vonatkoztási rendszerbe ülünk, akkor már a vonatkoztatási szóval is jelezzük, hogy nem inercia-rendszerben vagyunk.

Itt a világvonalam már nem Minkowski-egyenes, hanem Minkowski-görbe.

Itt már nem is szoktuk a világvonalat tengelynek nevezni, bár ez megszokás és megállapodás kérdése. Nem ezen múlik a fizikai tartalom. Most gondold meg, ha egy adott nyelven belül is megállapodás és megszokás kérdése, akkor mi lesz ebből, ha az akkádból egyiptomira, az egyiptomiról arámira, arámiról görögre, görögről latinra, latinról francia-spanyol-román-magyarra fordítjuk? Hűűű, valami jelentős fizikai tartalom lesz itten...

A vonatkoztatási rendszerem világvonalának az érintőjét, dxk/dtau szerint, ami egyébként a négyessebessét (koordinátázástól független vektor!!!!!!) szoktuk a pillanatnyi inerciarendszer időtengelyének nevezni. Most fájdalmasan pongyola voltam, de már fáj a fillérbaszás.

Ha nem pillanatnyi inerciarendszerről beszélünk valamiért (bár az sokszor jó és kellemes), akkor gyorsuló vonatkoztatási rendszerről beszélünk. Ez is lehetséges beszéd, csak a szocialista-lista-lusta-lusta hazánk-zánk-zánk mérnökképzésében ez beteges képzettársításokhoz vezet. Pl. Tuarego olvtárs centrifugához való belső ragaszkodása, és hasonlók.

De ha ezen túllendülünk, akkor beszélhetünk a fizikai valóságról (ez még nem ontológia!!!!) gyorsuló rendszerból is. Itt fellépnek úgynevezett inercia-erők. Azért lépnek fel BAZDMEG, mert maga az idő"TENGELY"-ed nem egyenes. Hanem görbe. Magának az időTENGELYNEK a görbesége konkrétan az inercia-erő. Görbült téridőben árapály-erőnek nevezik, és bonyolítanak ezek a sumér-hun-mágusok össze-vissza.

De a lényeg ugyanaz. A görbe idő"tengelyű" vonatkoztatási rendszer azért nem azonos az inerciálissal, mert görbe a "tengelye". A tengely görbesége az konkrét geometriai ok, amiért az inercia"erők" fellépnek.

 

De mindez szómágia. Akinek ezzel dolga van, az mind érti, miről beszélnek. Ha nem egyértelmű, akkor egyértelműsítik. Ez nem fizika. Ez a nyelvészet csökevényessége. Ezért definiálnak, és egyértelműsítenek. Akinek számolni kell vele, az megkapja a megfelelő instrukciókat.

 

TUDOD MI AZ IGAZI FIZIKA???

Amiben nincs semmi koordinátás-függő nyelvészeti bla-bla.

Például egy egyszerű téridő-háromszög, a teljesen egyenes vonalakból álló sima, triviális ikerparadoxon-háromszög.

Na, annak aztán teljesen koordinátázás-független, tengelyfüggetlen, mindentől független az oldalhosszúsága.

 

Na, neked ebbe a teljesen triviális és mindenféle koordinátázásfüggetlen háromszögbe tört bele úgy a bicskád. Éppen a koordinátázok semmiféleképpen és mindenféleképpen értelmezése miatt.

Mmint annak a rendje. Pofázol itt a koordinátázásról, közben a koordinátázás független dolgokat is pont a koordinátázás miatt baszod el teljesen.

Te egy kibaszott hülye balfasz vagy, szerintem ne papolj itt a koordinátázás, a görbevonalú koordinátáz, a görbe téidőbeli hgörbe vonalú koordinátázás és az ontológiai státusz "fizikai" lényegéről, ha a legegyszerűbb, koordinátázstól FÜGGETLEN mennyiségbe épp a koordinátázás félreértése miatt sültél bele.

RÚTUL! Mert én megmondtam előre, hogy egy gimnazista szintjét nem éred el, de te olyan büszke voltál, hogy el kellett büszkélkedned vele, hogy tényleg nem.

 

Szerintem most már itt az utolsó utáni időpillanat, hogy csendesedjél le, tanuljál, olvassál, számoljál és kérdezzél.

Ahelyett, hogy tanítanál, hangoskodnál és pofáznál.

 

Mert most már egy gyenge képességű érdeklődő szintje helyett a teljesen elborult troll szintjére süllyedtél. Ami vállalhatatlan.

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (9634)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!