Köszönöm a hasznos tanácsodat. Be kentem a tortát kívülről is, de nem sima vajkrémmel. hanem amivel töltöttem főzött krémmel. Következő alkalommal vajkrémmel kenem meg a külsejét mielőtt beborítom fondanttal.
Szia!A fondant es a marcipan ala is kell tenni valami vizzaro es vizmentes bevonatot. Pl egy vekony reteg vajkremet. Maskepp a tejszin, vagy a fött krem viztartalma, kioldkja a fondantban levö cukrot. A marcipanra is ugyanez igaz.
Az előzőekhez csak még annyit szeretnék hozzátenni, hogy nagyon szeretek sütögetni bármit, sütit, tortát, kelt tésztát, képviselő fánokt, stb., csak eddig még a fondant világa nem érintett meg. Nemrég találtam rá és nagyon megkedveltem. Eddig többnyire tejszínes tortékat készítettem, mert a vajkrémes nem igazán ízlik a családnak. Mutatóba rakok fel 1-2 képet.
Szia köszönöm a segítő szándékodat. Úgy tűnik gép probléma, mert eddig a laptopról próbáltam és nem sikerült, bevillant az isteni szikra :)) és átültem az asztali géphez, így már megy minden gond nélkül. Szóval a rózsás torta az első fondant tortam, sok hiba van még benne, de azért büszke vagyok rá. Közbe elkészült a húsvéti tojás tortám is, melyről szintén teszek fel egy képet. A húsvéti tortát elkészülés után következő napon fényképeztem el és mint látható a borító fondant kissé szétfolyt. A kérdésem az lenne, mi lehet az oka, mit vétettem? Váaszatokat előre is köszönöm. Mindenkinek kellmes Ünnepeket.
Nem nagy a kép, már lekicsinyitettem (58 kb), jpg a formátum, azt nem tudom, hogy megferlő-e? a berszúrásig el sem jutok, nem tölti be a saját gépemről.
Új fórumozó vagyok. Most kezdtem a fondanttal díszitett torták készítését. Eddig más jellegűeket készítettem. Szerettem volna veletek megosztani az első fondantos tortám képét, de sajnos az alábbi hiba miatt nem sikerül:
A képet nem sikerült feltölteni a fórumra (hiba: IO).
Még egy kérdésem lenne. Szerintetek hol lehet beszerezni por alapú ételfestéket. Folyadékom van, de azt olvastam, hogy az csak a fondant készítésekor használható fel, de akkor az egész egy szinű lesz.
Új belépő vagyok. A topikba is és a fondant készítésbe is. Ma csináltam először fondant. Nem tudiom hogy sikerült, most a hűsőben pihen. Kissé terülős állagú volt mikor bekerült a hűtőbe, még langyos állapotba. Remélem a hőmérséklet és a zselatin megteszi hatását, ha nem akkor még porcukor hozzáadással javítható, ha fel szeretném használni? További szép napot mindenkinek.
Köszönöm!Ilyenre gondoltam, kicsit nehéznek látszik de remélem összejön.Még azt kell kitalálnom hogy a gombát miböl csináljam, ha nagyra sikeröl a törpe akkór csak combaházat csinállok, de ha sikerül picit csinálnom akkór egy kocka tortára szeretném rátenni, de akkor nem lehet nehéz, mert hátha benyomodik amire ráteszem.
Sziasztok, valaki nem tudja, fondantból hogyan lehet hupikék törpikéket csinálni?
Mármint hogy készül a törpe figura, képekben vagy videon, mert keresztfiam 2.szülinapja lesz, szereti a törpés mesét, ugy tervezem, hogy gomba alaku tortát csinálok, és köré teszek pár törpét.
Sziasztok!ZSUR, nem semmi lehet ez a torta! Naggyon kitarto vagy! Szerintem erzed a csoki illatat es doppingol. hihi Hozzal kostolot am ha sikerul. Szia!IUS!Azt hittem hogy Lenkeeknel mar olvastam errol de sajnos nem talaltam vissza. Irjal a lanyoknak, az oldalra es segitenek ott is. Itt talalod : http://lenke-torta.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1109375 Szia!
Ma sikerult megneznem vagy nyolcszor a videot... a vegen a regetezest nem mutattak nagyon reszleteiben, de nem hiszem, hogy gond lesz kitalalni, hogy hogyan.
A receptet leirtam - hat szotarazni kellett hozza, mert semmit nem beszelek franciaul.
Ez a egyik resze: negy korong, hazelnut dacquoise ... no mire ezt megtalaltam a kiejtes utan... :))
A ganachesal jo baratsagban vagyunk, az nem okoz gondot - de a chocolate decadence uj, meg nem csinaltam - nem hiszem, hogy gond lenne.
Aztan ott van egy mogyorokrem -ami egyszeruen a piritott es hamozott mogyoro finomra orolve cukorral... de folyos volt a videon... hogy ez mitol lesz? Van egy olasz neve, amit meg nem ertettem meg. Holnap - ha nem felejtem el - megkerdezem az olasz kolleganomet. Hatha...
Az osszeallitasa mar nagyobb odafigyelest igenyel majd - oruletes milyen precizen csinalta a cukrasz!
Szoval a retegek:
4 hazelnut dacquoise
1 ganache
4 chocolate decadence
2 hazelnut cream
a tetejere meg jon folyekony ganache...
Az oldalat meg daralt mogyoroval vonjak be.
Az egesz torta 15 cm atmeroju - es ha megveszem, 60 dollar, plusz szallitas :))...
Nem tiszta, hogy a negy chocolate decadence hogy van retegezve, mi van koztuk. Meg at kell neznem a videot egy parszor - a tobbi tiszta... azt hiszem :))
Lanyok, koszi a jokivansagot!IUS a segitseg jonni fog! A Holland tortavorumra irtam, es segiteni fognak . Gondolom dimenzios dolgokat akarsz belole formazni. Ez dusszasztott rizsbol keszitik. Erre gondoltal?Cerub v. cerubeas vagy mi a neve a masszanak Sztem Marshmallowval keverik /olvasztott/ de gyorsan kell vele dolgoznod mert hamar kot. Mar olvastam rola. Lenkeeknel nezd meg a forumon, sztem meglehet ott a recept. Mas rizsesrol nem tudok sajnos egyenlore.Lanyok, ide beteszem a PIPING-GEL receptjet amit az NL forumrol forditottam le. Sztem otthon sem lehet olcso ha keszen veszitek. Itt, kb 5-6 Eu. egy kesz kistegely.PIPING GEL Hozzavalok: 75g feher finott finomszemcses kristalycukor, 1 ek kukoricakemenyito, 60ml citromle , 60ml viz, Elkeszitese:Tedd a kukoricakemenyitot es a cukrot egy kislabosba. A citromlevel es a vizzel csomomentesre keverjuk.Kozben a gazra tesszuk magas fokozatra melegiteni alando keveressel amig elkezd foni es surubb lesz.Ekkor beleteheted a szinezo pasztat illetve keves! folyekony etelszinezot. Ha tul surunek talalod a celodhoz akkor keves vizzel higithato meg. Eltarthatosaga: Egy legmentesen lezart dobozban es hutoben tarolva kb 1 honapig elall. A piping gelt TORTAZASNAL "hasznalod : Pl mint eheto ragaszto, de fooleg VIZ-effektust, hatast alkotva. Pl: to, folyo uszodaviz, stb /Eheto fotoprintek, marcipan es fondant rogzitesehez is alkalmas. Recept innen valo forditas: http://www.deleukstetaarten.nl/recept/23/Piping+gel/ Kellemes es szerencses tortazast!
Nem erre gondoltam, de ezt is kiprobalom majd.amit en keresek azt csak dekoralasra hasznaljak, nem is eszik meg, csak fondanttal vonjak be. Jol faraghato, tapaszthato.
Pl: egy csore lehet feltapasztani.
Lehet hogy nem is rizsteszta csak en hallottam felre.
Mindegy csak alakithato, gyurmazhato tesztara lenne szuksegem dekoralas celjabol!
Sziasztok!Jo regen voltam itt. Rosszul kezdtuk mi az evet a ferjemmel.Betegek vagyunk mindketten ma a 4-dik hete.Influenzaval kezdodott, mostmeg tudogyulladast kaptunk hozza. Hat ezert a csend.IUS, Itt talalod a rizslisztes tortalap receptjet. Hollandul van. Tedd be a google forditoba. Ha megis gondod lenne a forditassal, irjal es akkor leforditom neked magyarra. http://www.deleukstetaarten.nl/recept/185/Biscuit+(glutenvrij)/ Jo sutogetest!Mindenkinek kellemes es szerencses tortazast! Sziasztok!