Teljesen új vagyok kutyaügyben, tekintve hogy még sosem tarthattam kutyát, mivel lakótelepi lakásban laktunk. De mindig tudtam, hogy eljön az én időm...:) és hosszas fajtakeresgélés és kutakodás után jelenleg 2 gyönyörű vizslakölköt nevelgethetek párommal egy parkosított kerttel rendelkező családi házikónál. Bunny (szuka), (alias: 'makrancos hölgy') került hozzánk először, 4 hete. Most 22.-én hoztuk el Hubertuszt (kan), vagyis Hubit (alias: 'randalír király').
Bunny nagyon hamar, pár óra alatt megtanulta 2 hónaposan az "ÜL" parancsot, és ha rászólunk akkor abbahagyja a rosszaságot, úgyhogy még van remény :) Sajnos annyira féltékeny, hogy ha Hubi közelít felénk, már ráugrik és harapja, rágja (azért nem kell félteni őt sem).
Hubiról azt mondta a tulaj, hogy 2 hónapos, de már az első pillanatban kiderült számunkra, hogy még csak 4-5 hetes lehet, szóval még el sem szabadott volna választani. :( Szerencsére várta itthon egy kutyuska, még akkor is, ha nem éppen meleg szívvel fogadta.
Íme egy csalóka kép: evés és alvás terén teljes az egyetértés! :)
Lenne egy kérdésem: Vas megyében (Szhely, Kőszeg) vagy Sopron környékén van-e kutyaiskola? Ki mit ajánl? Mennyi idős korban ajánlott elvinni őket?
Üdv.:
Frantika
U.I: Jah, és hogy milyen rosszak mi sem bizonyítja jobban, minthogy teljes 2 napig állt a karácsonyfánk!! :)
Képzeljétek, mire bukkantam véletlen egy könyvesboltban: Bába Károly A magyarvizsla c. könyvére :)) 1928-ban jelent meg először :) Amikro Ajaxot kaptam, a vizslás barátom odaadta ezt a könyvet (egy jóóó régi kiadást), imádtam is,csak Ajaxon felbuzdulva a szomszédunk szintén vizslát vett, kölcsönkérte a könyvet, és kb 10 éve elfelejti visszaadni, úgyhogy most nagyon megörültem neki :)
Az enyém is szokott epét hányni, ritkán. Nekem az orvos azt mondta, ha nincs más baja nem gond. Állítólag sok a sava, és azért, mondjuk lehet hogy igaz, mert reggelente szokott.
Más: Mélységesen elítélem azt az undorító mocskos embert, aki megölte Buksit!!
Mindenkinek köszi a sok hasznos tanácsot. Jelentem: Meggyógyultunk.
A jelek szerint (állítólag) a kalici vírust sikerült benyalnunk valahogy, de a lényeg, hogy már túl vagyunk rajta. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy Jade immunrendszere igen gyenge...talán ezt még a babakori babéziózis hagyta hátra, de lehet, hogy eredendően ilyen kis kripli. ezért gondoltam nem ártana neki vmi immunerősítőt szednie, nem szívesen látnám szegényt így szenvedni mégegyszer. esetleg van tapasztalatotok vagy tanácsotok melyik immunerősítő a legjobb? A mi dokink az immunovet-et ajánlotta.
Ajax nem hányt, de lehet ez akármitől, különösen, ha epét hány, az annak lehet a következménye, hogy esetleg valami olyasmit evett, amire vagy allergiás, vagy más okból veti ki a szervezete. Szerintem minél előbb látja orvos, annál jobb. Arra vigyázz, hgy folyadékot sokat igyon, nehogy kiszáradjon, ha esetleg hányna még, vagy menne a hasa is.
Köszi. Mindenképpen elviszem szegényt, de csak holnap délután van a dokink. viszont Jade hány is. ha csak egy falatot eszik fél órán belül epét hány. már két napja. a tietek is hányt? Mára nagyjábó elmúltak a púpjai, de most a másik szeme dagadt be. Az antihisztamint bogyóban szedte?
Sadienek is volt ilyen kiütése, mi is azonnal vittük a dokihoz, kapott calcium injekciót és 5 napig antihisztamint szedett. Hál istennek rendbe jött, azóta mi is nagyon vigyázunk a samponokkal, kizárólag hypoallergént veszünk, mert érzékeny a kiscsaj.
Szia! Igen, szerintem elég jellemző rájuk, hogy érzékeny a bőrük. Ajaxnak is voltak ilyen kis dudorjai, olyasmi lehetett, amiről te beszélsz, bár a szemével nem volt semmi gond. Neki valószínűleg az egyik sampontól lett, amivel fürdettük, de hát már több, mint 10 éve volt, nemigen emlékszem. Mindenképp vidd el mihamarabb dokihoz, biztos semmi komoly, de jobb, ha látja,mint ha elmondás alapján kell tájékozódnia.
Volt már vkinek csalánkiütéses a kutyája? Szegény Jade-nek állítólag az van. Úgy néz ki szegénykém, mint egy kis rinocérosz. Csupa pukli a háta...mintha ezer darázscsípés lenne rajta. A szeme meg mint egy kínainak. Szinte láthatóan jöttek rajta ezek a puklik egyik este. Persze teljesen beparáztunk és hívtuk a dokit. Azt mondta (telefonon), hogy nem kell izgulni, ez csalánkiütés és adjunk neki calcium sandozt. Be is adtam neki fecskendővel (mert nem akarta meginni)...pár perc múlva kihányta. Azóta nem eszik semmit, az éjjel is epét hányt többször. De a kedélyállapota jó, lent játszana. Most nem tom mi tévő legyek. Vigyem dokihoz, vagy várjak még kicsit? Akinek volt hasonló baja, vagy van valami tanácsa, megköszönném, ha leírná.
Minden vizsla ilyen érzékeny? Mert nekem az előző vizsim is az volt.
Édesek. Nem tudom, hogy ez tipikusan vizsla tulajdonság-e, de nagyon bújósak. Köksinek állandóan kell az anyja közelsége, mondjuk erre bizonyíték a lentebb csattolt kép is. Ebben csak az az érdekes, hogy az egyébként mogorvább Sadie remekül viseli ezt. :)
ha nem sikerül megfelelő orvost találni, akkor tudok egy kiválót Csillaghegyen. Az egész "család" oda jár. Ha otthon vagyunk én is hozzá viszem a lányokat. Nagyon megbízható és lelkiismeretes, nem elhanyagolható tény,hogy ő is vizslás. Ha érdekel az elérhetősége, akkor mondom.
A lógófülű kutyáknál szokták ajánlani a fül szellőztetését. Ezt lehet játékos formába is önteni, összefogni a füleit a feje tetején, és ugy játaszni vele. Vagy egyszerűen ki kell fordítani a fülét időnként. Amikor zavarni fogja, hogy ki van fordulva a füle, akkor megrázza a fejét, és fülek visszafordulnak, vagy a rohangászás közben egyszerűen maguktól fordulnak vissza. Ha mindennap ki van szellőztetve a fül, akkor sokkal kisebb a gyulladás lehetősége...
hát voltunk dokinál... kapott tappancs(virsli) egy szurit, alapos fültisztítást(valami volt benne állítólag) és fülcseppeket. jót tett ez a kis kirándulás talán még a kedve is jobb lett! nyugodtabban alszik nem, csapkod annyit a füleivel.....
Minden vizsla olyan szép!!!!! de tényleg....vagy elfogult lennék? Apropó nincs csepeli köztetek. az én babámnak nemigen akad hasonló kaliberű játszótársa mifelénk. olyan kis eneűrgiabomba, hogy nem fut vele eleget egy kutya sem. én meg már rég kevés vok neki,. igaz most jól elvágta a kis tappancsát (mert én hiába szedek fel utána mindent, a sok alkisz nem szedi fel maga után a törött üveget a térről), és mos "kímélő" üzemmódba raktuk...naná, hogy nem sok sikerrel. Ki van fordulva a párnácskája, de nem érdekli, menne, futna, játszana. kénytelen voltam cipőt adni rá.