Keresés

Részletes keresés

hallgatag fűz Creative Commons License 2006.02.24 0 0 84
A gúnyos hangvételed ellenére sokat segítettél.
Ezt a történetet ismerem, mert figyelemmel kísértem azon a bizonyos oldalon.
De most legalább megismerhettem a te verziódat is, mert tudom, hogy te voltál az a "keresztes lovag".:)
Ebben az esetben az okot éppen a te viselkedésedben látom, mert nem biztos, hogy szükséges volt annyira nyíltan megmondanod a véleményedet.
Az a szerencsétlen mókus nem zavart olyan sok vizet, hogy ilyen eszközökkel keljen eltávolítani.
De példának mindenképpen jó volt, amit elmeséltél:)
Előzmény: Eve Rigel (83)
Eve Rigel Creative Commons License 2006.02.23 0 0 83
Kedves Hallgatag Fűz!

Én szívesen elmondom a tapasztalatomat.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy irodalmi oldal, amely elég nyitott volt ahhoz, hogy bárki, bármilyen írásával bekopogtathasson az ajtaján.

A szerkesztők talán, mert kissé szórakozottak voltak, vagy, mert nem álltak a helyzet magaslatán szinte szűrés nélkül beengedtek bármit, még azt sem kérdezték meg: „farkas koma, miért ilyen szőrős a lábad?”

Így hát egyre-másra rakosgatták az írásaikat a kezdő írók, és közben rohadtul boldogok voltak, mert a kutya se mondta meg nekik, mennyire rossz, amit csinálnak.

Történt egyszer, hogy egy ember, aki már megette a kenyere javát, megtapasztalta az élet fekete-fehér oldalát, sőt a színesebbjét is, hirtelenjében vérszemet kapott (még mindig jobb, mint a diarré).

Egy emelkedett pillanatában rájött, hogy ő a legnagyobb író a világon, csak az az aprócska tény zavarta, hogy ezt rajta kívül még senki más nem tudta.

Törte a fejét, mi tévő legyen, hogyan adja a világ tudtára az ő zsenijét, olyan formában, hogy ez másokat ne sértsen. (Fúj, ez nem is igaz, csak most találtam ki.)

Jobban mondva egyáltalán nem törődött ő a többiekkel, előkaparta hosszú, és eredményes élete eseményeit, és a nagyközönség elé tárta, mint etalont, mint írói nagysága bizonyítékát.

Egy darabig élt, éldegélt a dicsőségben fürödve, bezsebelve a szellemileg kissé visszamaradottabb réteg elismerését. Azt gondolta, ez már így lesz, amíg világ a világ.

Ám ekkor, valahonnan az ismeretlenség homályából előkerült egy keresztes pók…. vagy keresztes lovag… vagy mi a fene…(létezik nőnemű keresztes lovag?)

 Na, mindegy!

Szóval jött egy tag, aki megelégelte a sok rizsát, oszt leírta kereken, ami bögyét nyomta.

Na, lett is ebből akkora flém, amilyet keveset lát az ember fattya.

Két táborra szakadt az irodalmi oldal közönsége. Jöttek a vélemények pro és kontra, mígnem a főszerkesztőúr megelégelte a zűrzavart, és jól kitiltotta a két rivális versenyzőt.

 

Következmény: a „világ legnagyobb íróját” elnyelte a föld, de legalábbis másik irodalmi oldalak, a keresztes lovag pedig átvedlett szerkesztővé, és már önhatalmúlag irtja a dudvát ugyanezen az oldalon.

Namármost leírtam egy folyamatot, és egy következményt.

Remélem, segítettem ezzel Neked :)

 

Előzmény: hallgatag fűz (82)
hallgatag fűz Creative Commons License 2006.02.23 0 0 82

"Ebben az esetben meg aztán különösen fontos, hoyg előbb alaposan körülnézz, mielőtt egy kb. 4 emberből álló körben kérdezősködve próbálsz statisztikailag is értékelhető eredményt kihozni...
Olvasgasd az irodalmi portálok kommentjeit, fórumait."

 

Pontosan ezt teszem. Alaposan körülnézek a különböző site-okon. De ez csak felszínes vizsgálódás. Én szeretnék mélyre ásni, és az érintetteket megszólítani.

Az a több, mint fél év, mely idő óta figyelemmel kísérem nemcsak az irodalmi oldalakat, hanem a "vonatkerékpumpálók, falufotósok, hegymászók, hagynavárépítők" életét is, nem vezetett túl nagy eredményre.

De a viccet félretéve...

Említettem, hogy a klikkek szerveződése az irodalmi oldalakon, csak egy szelete annak, amelyről írni szeretnék. Felfigyeltem egy jelenségre, mely szerintem meghatározó lehet az internet további fejlődése szempontjából. Ennek miértjeit szeretném megérteni, és ehhez nem elég, hogy csak úgy nézelődök a kölönböző oldalakon.

 

"Ebben az esetben meg aztán különösen fontos, hoyg előbb alaposan körülnézz, mielőtt egy kb. 4 emberből álló körben kérdezősködve próbálsz statisztikailag is értékelhető eredményt kihozni..."

 

Sajnálom, hogy eddig csak négy ember figyelt fel erre a topicra. De már ezzel is sokat segítettetek.

Remélem, minél többen veszik a bátorságot, és elmondják a tapasztalataikat!

Előzmény: _Hanna_ (80)
Jud Lorin Creative Commons License 2006.02.23 0 0 81

"A virtuális valóság".

 

akkor miért korlátoztad csak F/SF körökre a dolgot?? számlálatlan közösség van a neten, teszem azt vonatkerékpumpálók, falufotósok, hegymászók, hagynavárépítők stb...

ott is moderálnak bizonyára, meg kirekesztenek, és sértegetnek... :D

Előzmény: hallgatag fűz (77)
_Hanna_ Creative Commons License 2006.02.23 0 0 80
"De ha már ennyi félreértés alakult ki a topic körül, elárulom, a szakdolgozatomhoz gyűjtök anyagot, melynek a címe: "A virtuális valóság"."
és
"Így hát arra kérlek benneteket, segítsetek, amennyiben tudtok, és akad néhány történet a tarsolyotokban. :))"

Ebben az esetben meg aztán különösen fontos, hoyg előbb alaposan körülnézz, mielőtt egy kb. 4 emberből álló körben kérdezősködve próbálsz statisztikailag is értékelhető eredményt kihozni...
Olvasgasd az irodalmi portálok kommentjeit, fórumait.
Előzmény: hallgatag fűz (77)
_Hanna_ Creative Commons License 2006.02.23 0 0 79
Párhuzamosan írtunk...

Szóval Fűz: kaptál egy marék linket, előtted áll, hogy konkrét oldalakon tájékozódsz-e a bekerülés és kikerülés körülményeiről, az adott oldalakl működéséről, vagy továbbra is lufikérdéseket eregetsz... Ott a lehetőség arra, hogy ne csak kérdezz, de utána is járj a dolgoknak. Ha meg az a lényeg, hogy különféle kérdésekkel beszélgetőpartnereidet ásító unalomba döntsd vagy netán behúzd a csőbe, akkor közlöm, hogy előbbire nagyobb esély van. ;)
Előzmény: _Hanna_ (76)
Jud Lorin Creative Commons License 2006.02.23 0 0 78

:D:D LOL

 

és mit fogsz csinálni, meghivatkozol pár netes nicket, h ez meg ezt meg ezt mondták?? :D:D

Előzmény: hallgatag fűz (77)
hallgatag fűz Creative Commons License 2006.02.23 0 0 77
Nem sértegetek én senkit.
Nem érzem, hogy vádoltam volna valakit.
De ha már ennyi félreértés alakult ki a topic körül, elárulom, a szakdolgozatomhoz gyűjtök anyagot, melynek a címe: "A virtuális valóság".
Ha azonnal elárulom milyen célból indítottam a topicot nem kapok valós anyagot, mert a sok "segíteni akaró" ember a részben kitalált történeteivel felhígítja, hiteltelenné teszi a világot.
Ezt már megtapasztaltam más topicokkal.
Így hát arra kérlek benneteket, segítsetek, amennyiben tudtok, és akad néhány történet a tarsolyotokban. :))

fanny

Előzmény: Sezlony (75)
_Hanna_ Creative Commons License 2006.02.23 0 0 76
Azt hiszem, az IP bannolás, mint példa került csak elő, konkrétan irodalmi műhelyből klikk nyomására kibannolt íróról még nem hallottam. Azt nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy a Jud által felhozott viselkedés teljesen jogosan vonhat maga után bannolást, ez viszont egyáltalán nem az irodalmi műhelyek portáljainak sajátossága, hanem minden portálon előfordul, ahol viszonylag szabadon lehet regisztrálni vagy hozzászólni. Az ámokfutókat más oldalakon is ki szokás moderálni, nemcsak az irodalmiakon.

Ha jól értem, most teljesen teoretikusan vitatkozunk arról, hogy mi lenne, ha olyan személyt is kibannolnának egy nyitott oldalról, aki nem is tett semmit, nem sértett senkit, sem netikettet, csak szimplán nem tetszett a közösségnek, és kilódították? És hogy vajon előfordulhat-e ilyen eset? Mert csak úgy a levegőbe nincs nagy teteje beszélgetni erről...

Előzmény: hallgatag fűz (72)
Sezlony Creative Commons License 2006.02.23 0 0 75
Jó úton haladsz, hogy mindenkit megsértsél és a topicod elsüllyedjen. Az álmoskönyv szerint beszélgetőtársaidat burkoltan vádolgatni és távkiértékelni nem éppen üdvös cselekedet.
Érdekesnek tűnt a kérdés, ennyi az egész. Ha vesézgetni akarsz és eljátszani a "majd elárulom, mi a célom veletek"-bábjátékost, keress más nickeket magadnak.
Előzmény: hallgatag fűz (72)
hallgatag fűz Creative Commons License 2006.02.23 0 0 74
Mandarin, ilyenkor "szívás "van:)
Ez totálisan visszaüthet a banolókra, ugyanis simán letilthatják a tagságuk egy részét, vagy felét. Elég hozzá néhány provokatőr, akik nyilvános helyekről, mondjuk egyetemekről, könyvtárakból, sulikból neteznek, így a banolás során fél Magyarországot ki lehet iktatni a további netezésből.:)

Érdekes a eset, amelyet említettél.:)))
Előzmény: Részes Mandarin (71)
Sezlony Creative Commons License 2006.02.23 0 0 73
Ez már OFF-os kicsit, de:
ha valaki egy közösségbe téved és ott aktívkodni akar, akkor el kell fogadnia a közösség szabályait Ha ebben benne foglaltatik, hogy a közösséget rongálókat bannolják, és tudvalevő, hogy ez bizonyos személyekre van bízva, akkor szelaví - innentől magára vessen. Azzal hogy belépett, minden szabályt elfogadott.
A jog ugyanígy működik. Nem morális kérdés, hogy bűnöss-e valaki, hanem jogszabályok és a jog szellemiségének betartása vagy megszegése. Mi ebben a fura?
Az ominózus sulinetes esetre pedig a lehető legjobb megoldás: minél részletesebb közösségi szabályt alkotni. Nem kell hatoldalas kiskátéra gondolni, de ha időben tudatosítják a középiskola csetelőiben, hogy társaik jogát is kockáztatják a viselkedésükkel, akkor talán még működhetett volna körükben az önkorlátozás, vagy egymás korlátozása. Innentől szerintem ez az ő ügyük, egymás közt kell megoldaniuk.

Dr. Sezlony beszédét olvasták
Előzmény: Részes Mandarin (71)
hallgatag fűz Creative Commons License 2006.02.23 0 0 72
Szerencsére én nem tartozom a banoltak közé:)

Ez a topic azért indult, hogy tapasztalatokat szerezzek arról, mennyire lehet hasonló a virtuális társadalom a való élettel.
Ennek csak egyetlen szelete a netes oldalakon jelenlévő klikkesedés.
Jud, Te vagy az első, aki végre konkrétabb okokat is felsorol.
De mindenképpen elgondolkodtató, hogy a figyelmeteket most felém irányítottátok.
Lehet, hogy titeket érint érzékenyen a téma? :)))

Maradjunk a tényeknél!
Egyelőre nem árulom el, mi okból "témázok" ennyit erről, de jelentem, a szándékaim abszolúte tisztességesek:))
Előzmény: Jud Lorin (70)
Részes Mandarin Creative Commons License 2006.02.23 0 0 71

Bocs.

A bannolás komoly dolog, s hogy jogos lenne? Az attól függ. Mindenesetre túl lehet vele lőni a célon.

Egy nagyon régi példával jönnék, kb. hét éve történt. Chateltem egy oldalon - nem nevezem meg, hogy hol, de nem a legismertebb chat-oldalakról van szó -, ahol a haveri kör nemcsak virtuálisan csacsogott, hanem hetente-kéthetente össze is járt, sörözött, billiárdozott. Az új tagokat szívesen fogadtuk, bővült a létszám. A gondot az jelentette, hogy sok komolytalan tini rászabadult az oldalra, és ment a gyalázkodás, avatarlopkodás, gigászi dedó. A rendszergazdával karöltve második, illetve harmadik figyelmeztetés után kibannoltunk egy pár egyedet. Igen ám, de mivel sulinetesek voltak, kibannoltuk az egész iskolájukat, köztük olyanokat is, akik normálisak voltak.

Felvetődik a kérdés: a hülyék miatt szívjon az ártatlan is? Léteznek helyek, ahol nincs egyedi IP-cím, azokkal a helyekkel mi van? Szőrösszívűek voltunk, de annyira azért nem: meghánytuk-vetettük a dolgot, és visszaengedtük azt a bizonyos sulit.

Ilyenkor mi van?

Jud Lorin Creative Commons License 2006.02.23 0 0 70

hallgatag fűz, ne sértődj meg, de kezded olyan irányba terelni a beszélgetést, hogy már-már az az érzésem támad, te ilyen... bannolt? kitiltott? persona non grata személy lehettél vmelyik F oldalon...?  különben minek témáznál erről?

 

amennyi tiltást én láttam, annak ált ilyen okai voltak:

 

- trágár és személyeskedő volt az illető

- nem az oldal témájához kapcsolódó, meglehetősen gyér műveket produkált, értelmetlen hozzászólásokkal

- parttalan vitát szított

- obszcén megnyilvánulások...

- netikettet sértett

 

azért a szólásszabadságnak is vannak határai

Előzmény: hallgatag fűz (67)
Sezlony Creative Commons License 2006.02.23 0 0 69
fűz, ne erőltsd annyire ezt a teóriádat szerintem. Előfordulhat olyan eset, amire mindenképpen példát akarsz taláni, de ahhoz seregnyi összetevőnek kell a "megfelelő arányban" találkoznia. A kezdő író személyisége, a csoport tagjainak és a vezérürünek a személyisége, plusz az egyéni írói képességek relációja.
Igen, lehet ilyen eset. De mennyire lehet általános következtetéseket levonni ebből? Semennyire.

Judhoz csatlakozva: SF műhely http://fictiongarden.net
_Hanna_ Creative Commons License 2006.02.23 0 0 68
Fűz: Fingom sincs. De enyhén paranoid, amit felvetettél.
Előzmény: hallgatag fűz (67)
hallgatag fűz Creative Commons License 2006.02.23 0 0 67
Nem gondolom, hogy ez ilyen egyszerű lenne.
A banolások jogosságát meg lehet kérdőjelezni.
Annak mindenképpen van előzménye, hogy egy moderátor kitilt valakit az oldalról, de vajon mindig, minden esetben jogos ez a tiltás?
Nem lehet, hogy egyik-másik klikk enyhe, vagy nem is annyira enyhe nyomására tesz így?
Előzmény: Jud Lorin (65)
_Hanna_ Creative Commons License 2006.02.23 0 0 66
"Meséljetek már valami konkrét esetet is (nevek nélkül)!
Szeretném kielemezni a már oly sokszor említett folyamatot és következményeit!"

Ettől az esettől nem leszel okosabb... A szóban forgó író kb. 60 éves hapsi volt, aki rettenetes helyesírással adott le pedofil és vérfertőzés témakörét körbejáró novellákat, közben véleményezte a fiatal írók novelláit, a "mester" szerepében tetszelegve, mellesleg felajánlotta, hogy szívesen találkozik is a fiatalabbakkal, hátha tanulnak tőle valamit... A kritikákra rosszul reagált, és miután összeakasztotta a bajszát az oldal moderátorával, szép csendben eltűnt.

Előzmény: hallgatag fűz (63)
Jud Lorin Creative Commons License 2006.02.23 0 0 65

ezen nincs mit elemezni, az jár így, aki tesz érte valamit, h kitiltsák

aztán regel más néven, és jön a banolás...

 

Előzmény: hallgatag fűz (63)
Jud Lorin Creative Commons License 2006.02.23 0 0 64

mondjuk

 

http://rpg.hu - rosta van a feltett novellák előtt, főleg Scriptóriumosok írásait olvashatod, de publikált szerzők is felbukkannak (lásd Renier, Hanna), időnként idetéved egy-két arc a karcolatról (Tim Shaw)

 

http://fantasya.hu - novellárium, a publikált szerzők főleg a Cherubion Kiadó tagjai, ők a fórumokon (Káosz fórum, vagy a Fantasy írók, fantasy irodalom fórum) elérhetők, a novelláriumban viszont az amatőrök (értsd: kezdő, nem publikált, vagy alig megjelent emberkék) írnak és "kritizálnak"

 

http://karcolat.hu - itt főleg amatőrök vannak, egy-két arc publikált pl. a Cherubion Kiadónál, vagy az Új Galaxisnál ( http://www.ujgalaxis.hu/ ), de a 90% valóban nagyon kezdő, és azt sem mondanám, hogy rendes műhelymunka folyna

 

és előre is bocs a nyílt PR-ért, de:

 

http://www.deltavision.hu/index.php?ll=IRASOK&l=1&m=DVMUHELY

a Delta Műhely nem kiadófüggetlen, a Deltavision Kiadó írói és szerepjátékfejlesztői műhelye, a Kiadó oldalán olvashatók novellák, ismertető a műhelyről, és a januárban kihirdetett 77 novellapályázat eredményei, ahol azért többen voltunk kezdő, vagy még keveset publikált emberkék a győztesek közt

volt egy Sciptóriumos is

http://scriptorium.rpg.hu/?id=&nws=1 , páran az Ammerúnia Kör tagjai

www.ammerunia.hu

első körben nézz körül ezeken az oldalakon

 

sci-ifhez ajánlom a www.sfportal.hu -t, ezen keresztül további F/SF kiadókra bukkanhatsz.

 

 

 

 

Előzmény: Részes Mandarin (60)
hallgatag fűz Creative Commons License 2006.02.23 0 0 63
Na, végre!
Meséljetek már valami konkrét esetet is (nevek nélkül)!
Szeretném kielemezni a már oly sokszor említett folyamatot és következményeit!
Előzmény: _Hanna_ (61)
Részes Mandarin Creative Commons License 2006.02.23 0 0 62

"Konkrét kiutálásról egy helyen tudok, de őszintén szólva ott az illető sokat tett azért, hogy végül nem látták szívesen..."

 

Na persze, ez megint más. S ez rendszerint a moderátor dolga.

 

Kösz a boncnok tippet, ha időm engedi, ránézek.

Előzmény: _Hanna_ (61)
_Hanna_ Creative Commons License 2006.02.23 0 0 61
"De annyit áruljatok már el, milyen oldalakra látogassak el!!!!!!!! Ahol van is értelme kutakodni! Annyira titok???????"

Nem, dehogy. Egy csomó írói műhelyt megtalálsz összeszedve a boncnok jobb oldalán, a linkek között: http://boncnok.freeblog.hu/
Előre szólok, hogy az egyes műhelyek tagságában nagyon nagy átfedések találhatóak, vannak olyanok, akik négy-öt helyen is be vannak regisztrálva. Talán nem véletlenül; okos gondolat több helyről is kritikát várni, árnyaltabb lehet a kapott kép. Ugyanígy megfigyelhető, hogy nagyon sok a gimnazista vagy húszas éveinek elején járó író is.

(Kamaszkorban az emberek eleve hajlamosak kirekesztő csoportokba tömörülni, talán ez is hozzájárul a Fűz által emlegetett jelenséghez.)

Konkrét kiutálásról egy helyen tudok, de őszintén szólva ott az illető sokat tett azért, hogy végül nem látták szívesen...

Előzmény: Részes Mandarin (60)
Részes Mandarin Creative Commons License 2006.02.23 0 0 60

Oké, meglátogatom azokat az oldalakat, elolvasgatom az ott írogató netezgetők alkotásait, utánanyomozok, jelent-e már meg tőlük valami (rászánom az időt, és utánajárok, a BigBen vagy DarkAlKohnor nick vajon kit takarhat, felhívom a népességnyilvántartást, aztán beszerzem a művet, és megítélem, jogosan jelent-e meg tőle az a mű, avagy nem.

De annyit áruljatok már el, milyen oldalakra látogassak el!!!!!!!! Ahol van is értelme kutakodni! Annyira titok???????

A hozzászólásokból ítélve a topic kezd telelenni illetékesekkel ebben a témakörben, akik mélyen hallgatnak. S valóban elkanyarodtunk az eredeti subjecttől.

hallgatag fűz Creative Commons License 2006.02.23 0 0 59
"A topic legelején konkrétum elregölésére szólítanak fel, aztán a jelenlegi álláspont szerint maradjunk csak az általánosításnál."

A cím melyik részét értelmezed konkrétum "elregölésére" való felszólításként?
Én arra vagyok kíváncsi, milyen okok idézik elő, hogyan zajlik le, és milyen következménnyel jár egy-egy kirekesztés.
Ha konkrét neveket szerettem volna hallani, akkor azt írtam volna, hogy meséljétek el, mit csinált x, y, vagy z ezen meg ezen az oldalon.

"Oké, ne klikknek, hanem irodalmi műhelynek nevezzük, de nevezzük már valahogy!"

Ne nevezzük irodalmi műhelynek! Én azokra a csoportokra vagyok kíváncsi, amelyeket csak laza érdekszövetség köt össze, nem pedig egy kitűzött cél (publikálás, új tehetségek felkutatása) felé törekvés.
Én továbbra is klikknek nevezem, akár pejoratív az elnevezés, akár nem.
Előzmény: Részes Mandarin (56)
_Hanna_ Creative Commons License 2006.02.23 0 0 58
Megjegyezném, hogy a szóban forgó irodalmi oldalak és klikkek, ahol konkrét írócsoportosulásokat lehet találni, nem túl régiek, többségük tíz éven innen van, sőt, ahogy néztem, az elmúlt másfél-két évben szaporodtak el. Ilyen rövid idő alatt nem nagyon lehet "kinevelni" írónemzedéket, és ha valaki meg is jelenik, akkor sem biztos, hogy ebben segítette a csoport, vagy éppen az ő "segítségük" dacára jutott az író megjelenéshez. Ehhez bele kéne látni a csoport működésébe, a tagok egymáshoz való viszonyába.

Egyébként meg azt tudom tanácsolni, amit Sezlony: Bárki ellátogathat az adott oldalakra és saját maga is rákereshet a nevekre, elolvashatja a novellákat. Utána eldöntheti, hogy megérdemelten vagy érdemtelenül jelenhettek meg az adott írók.
Előzmény: Részes Mandarin (56)
Sezlony Creative Commons License 2006.02.23 0 0 57
"A konkrét eseteknek pont az a lényege, hogy a napvilágra tárásuknál meg tudjuk ítélni azoknak jogosságát, illetve jogtalanságát. "
Mit kell napvilágra tárni? Netes (vagy neten is működő) közösségekről beszélünk. Egyszerűen felkeresed az oldalakat, egy darabig olvasgatod őket, aztán eldöntöd. Ehhez nem kell ilyen közvetítőfórum. Ízlésekről meg eleve kudarcra van ítélve minden vita.
Előzmény: Részes Mandarin (56)
Részes Mandarin Creative Commons License 2006.02.23 0 0 56

Most már végképp nem értek semmit. A topic legelején konkrétum elregölésére szólítanak fel, aztán a jelenlegi álláspont szerint maradjunk csak az általánosításnál. A konkrét eseteknek pont az a lényege, hogy a napvilágra tárásuknál meg tudjuk ítélni azoknak jogosságát, illetve jogtalanságát. Ez pedig -viszonyítási okokból kifolyólag - név nélkül, a netes ismeretlenség homályába burkolózva bizony nemigen megy.

Sezlony: én afelől szerettem volna érdeklődni, tud-e valaki POZITÍV példával szolgálni, teszem azt - a hírs bestseller-író Sunya Lacika (vagy bármely név) a neten lett felfedezve. Oké, ne klikknek, hanem irodalmi műhelynek nevezzük, de nevezzük már valahogy!

hallgatag fűz Creative Commons License 2006.02.23 0 0 55
Senki ne mondjon neveket!
Ennek a topicnak nem az a célja, hogy rányomjuk a klikkesedés bélyegét bizonyos csoportokra, vagy személyekre.
Ne tévesszük szem elől a topic címét: "... a virtuális kirekesztés folyamata és következményei."
Persze, ha akartok megemlíthettek eseteket, de inkább név nélkül tegyétek!
Előzmény: Részes Mandarin (52)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!