Mert nem szeretek mélyen, igazán, halálos, nagy ragaszkodással senkit talán. Szomorú ez, mert annyian szeretnek jobban, mint őket én, s több könnyük volna engemet siratni, mint nekem, ha őket elveszíteném.
Szétszóródtam, – ők nagyon sokan vannak, én egyedül vagyok. Ölelni őket száz kar kellene, és én a semmiségbe karolok. Hiányzik valami: szívem központ-teremtő ereje. Nekem nem középpontom senki se.
Vándorolok egy szívtől másikig, s vissza megint, s mondom magamban: szeretnék szeretni, - de rév nem int. Én azt hiszem, hogy volt egy örök Arc, s az mint a köd elfoszlott százfele. Én azt hiszem, hogy volt egy Szerelem, elporlott, s tele lett a föld vele.
Én azt hiszem, hogy volt egy Meteor, nekem hullt le, – de csillagtörmelék, sok arcon meg-megcsillan egy jele, de nem az egész, – s én megyek odébb. Én azt hiszem, hogy volt valaki Egy, s az Egyből itt a földön lett a sok, - sok-sok szívből tevődik össze Egy, szívtől szívig azért barangolok.
She never took the train alone She hated being on her own She always took me by the hands And say she needs me She never wanted love to fail She always hoped that it was real She'd look me in the eyes and said believe me. And then the night becomes the day And there's nothing left to say If there's nothing left to say Then something's wrong.
Oh tonight, you killed me with your smile. So beautiful and wild, so beautiful. Oh tonight, you killed me with your smile. So beautiful and wild so beautiful and wild.
And as the hands would turn with time She'd always say that she was mine She'd turn and lend a smile, To say that she's gone. But in a whisper she'd arrive And dance into my life. Like a music melody, Like a lovers song.
Oh tonight, you killed me with your smile. So beautiful and wild, so beautiful. Oh tonight, you killed me with your smile. So beautiful and wild, so beautiful and wild.
Through the darkest night Comes the brightest light. And the light that shines Is deep inside. It's who you are.
Oh tonight, you killed me with your smile. So beautiful and wild, so beautiful. Oh tonight, you killed me with your smile. So beautiful and wild, so beautiful, so beautifuuuuuuuuuuuuul
Ooooh tonight, you killed me with your smile So beautiful and wild, so beautiful and wild So beautiful and wild So beautiful and wild
Életünk vétói menetrend szerint megérkeznek, mint az expresszvonatok, ahogy berobognak sikítva, csikorgó kerekekkel. S eltékozolt napjaink felsorakoznak elibénk, és kemény kérdőjeleket emelnek fel a magasba. Nyomukban kegyetlen, vad szívű utasok tolulnak szembe velünk, háromszor kiált az öreg élethordár a csarnok alól, s utána eltűnik a zajló emberáradatban. És jönnek a vonatok szakadatlan, csikorognak az acélkerekek, s ömlik az emberáradat ránk. Eltékozolt napjaink megérkeznek, kérdőjeleket magasba emelve, mint megannyi feszületet a búcsúba menők feje fölött magasba emelve, előre jönnek a huzatos peronra és ott állnak elibénk. Szerettünk volna vonatra szállni, mi is szerettünk volna elutazni,--- hívtak bennünket a távoli lankák, erdők és vizek,-- --de nem jutottunk ki a sínekhez! elibénk álltak elmúlt napjaink, mint öntött kérdőjelek, s nélkülünk futottak ki a vasperonról az útra kész vonatok, idegen tájak felé rohanva...
Maradt még a táncunk után Pár emlék s egy szép színes álom Maradnék ha tudnám hogyan Ha volna még egy dalunk Ha lenne még egy lassú tánc
Egy éjjel s egy reggeli után Elindulsz hogy új csoda várjon De lesz még egy szép délután Mi úgy lesz majd a miénk Hogy nem zavar hogy késő már
Még a táncunk után Pár emlék s egy szép színes álom Maradnék ha tudnám hogyan Ha volna még egy dalunk Ha lenne még egy lassú tánc
Nem vagyok sem ördög, sem angyal De remélem hogy eljössz elém Majd felveszem a szép kék kabátom És így futok majd eléd Így újra körbejárjuk a várost És benézünk a felhők mögé Keresve a szép régi álmot Míg elmúlik a varázs És véget ér a lassú tánc
Keresném az ellopott időt Maradnék de nincs mire várnom Elfutnék a kérdés elől Hogy merre visz az utam Ha véget ér a lassú tánc
Egy váratlan kaland Egy táncnál is többet ígérhet Nevetnék, csak lennék már szabad Csak múlna el a varázs És kezdődne egy újabb dal
Nem vagyok sem ördög, sem angyal De remélem hogy eljössz elém Majd felveszem a szép kék kabátom És így futok majd eléd Így újra körbejárjuk a várost És benézünk a felhők mögé Így keresve a szép régi álmot Míg elmúlik a varázs És tudom, hogyha hideg lesz Én biztos, hogy fázom De remélem, hogy eljössz elém Majd felveszem a szép kék kabátom És így futok majd eléd Újra körbejárjuk a várost És benézünk a felhők mögé Keresve a szép régi álmot Míg elmúlik a varázs És véget ér a lassú tánc
Radnóti Miklós - A félelmetes angyal A FÉLELMETES ANGYAL
A félelmetes angyal ma láthatatlan és hallgat bennem, nem sikolt. De nesz hallatszik, felfigyelsz, csak annyi, mintha szöcske pattan, szétnézel s nem tudod ki volt. Ő az. Csak újra óvatos ma. Készül. Védj meg, hiszen szeretsz. Szeress vitézül. Ha vélem vagy lapul, de bátor mihelyt magamra hagysz. Kikél a lélek aljából és sikongva vádol. Az őrület. Úgy munkál bennem, mint a méreg s csak néha alszik. Bennem él, de rajtam kívül is. Mikor fehér a holdas éj, suhogó saruban fut a réten s anyám sírjában is motoz. Érdemes volt-e? - kérdi tőle folyton s felveri. Suttog neki, lázítva fojtón: megszülted és belehaltál! Rámnéz néha s előre letépi a naptár sorjukra váró lapjait. Már tőle függ örökre meddig s hova. Szava mint vízbe kő, hullott szivembe tegnap éjszaka gyűrűzve, lengve és pörögve. Nyugodni készülődtem éppen, te már aludtál. Meztelen álltam, mikor megjött az éjben s vitázni kezdett halkan itt velem. Valami furcsa illat szállt s hideg lehellet ért fülön. "Vetkezz tovább! - így bíztatott, - ne védjen bőr sem, nyers hús vagy úgyis és pucér ideg. Nyúzd meg magad, hiszen bolond, ki bőrével, mint börtönével henceg. Csak látszat rajtad az, no itt a kés, nem fáj, egy pillanat csupán, egy szisszenés!"
Látod, így van kedvesem, hópelyhek vagyunk a zúgó szélben mit sem ér a saját akaratunk Nem könnyű nekünk, pörgünk, táncolunk Egymás oldalán hogy is maradhatunk?
Alig sejtjük, mért vagyunk, hogyan keletkezünk, azt sem tudjuk biztosan, hová érkezünk. Hullunk csendesen, gyakran vétkezünk, hófehér a táj, kering a szél velünk.
Milliárdnyi hópehely a földre száll, milliárdnyi nagy remény és kis halál Mennyi édes rettegés földet ér és hómezővé összeáll Messze vagy már, nem tudom, hogy merre jársz, jó barátot, hű szerelmet hol találsz Jégvirágot bont a tél, Elfeledtél teljesen, vagy visszavársz?
Szürke égen lebbenő hópelyhek vagyunk Szállunk, forgunk, szédülünk, megállni nem tudunk. Alattunk háztetők, pörgünk, táncolunk, egymás oldalán nem maradhatunk.
Milliárdnyi hópehely a földre száll, milliárdnyi nagy remény és kis halál Mennyi édes rettegés földet ér és hómezővé összeáll Mért csinálunk minden útból tévutat? Mért akasztunk vágyainkra szárnyakat? Néhány boldog perc miatt itt keringünk föld felett és ég alatt.
Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi Földünknél. Lehet, létezik ő is, aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom, máskor megriaszt egy álom, hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz, már nem vigyáz e cseppnyi földre, s el kell mennünk mindörökre.
Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom. Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem, hallom hangjait, és el nem érem, ott a tenger, itt az én hajóm.
Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék. És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni, tiszta fénybe merülni, de a jel,ami szól, de a hang,ami hív még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.
Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom. Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem, hallom hangjait, és el nem érem, ott a tenger, itt az én hajóm.
