Vácegres, Boldogságos Szűz Mária római katolikus templom:
"A falu felett, a temetőben középkori alapfalakon áll a római katolikusok temploma (Boldogságos Szűz Mária tiszteletére) egyetlen homlokzati tornyos, egyhajós románkori alapokon álló, egyszerű falusi barokk templom. A kutatók feltételezése szerint a templom az egykori premontrei prépostsági templom maradványaira épült. A XVIII. század közepén már állott, 1788-ban restaurálták. A gúlasisakos toronnyal épült templomot a XIX. század második felében átalakították. A berendezés - a főoltár, a padok, a szószék - a XVIII. század második felében készült. Az ezt követő időkben többször átépítették, felújították. A filiális egyház Galgamácsához tartozik. Műemléki védelem alatt áll 7477-es törzsszámon és 7564-es KÖH azonosítószámon.
Az 1930-as éveknek, 1940-es évek elejének a lakodalmas szokásait, hagyományait elevenítette föl.
Érdekes, hogy akkor még fekete ruhában volt a menyasszony, fehér csak a zsebkendője volt, ill. a gyöngykoszorúja.
Nagyszüleim azt mesélték, hogy a II. vh-ba történő belépéstől kezdve a táncos mulatságok már be voltak tiltva és a lakodalmak is nagyon visszafogottak voltak a háború alatt.
Mondjuk itt OFF ebben a topikban, de az biztos, hogy "marha nagy ötlet" volt a mi katonai potenciálunkkal és felkészültségünkkel belépni a Szovjetunió elleni háborúba, de hát az is igaz, hogy 80 év elteltével már könnyű nagyon okosnak lenni...
Még jó hogy a kirándulás és a jó értelemben vett "csavargás" egyelőre nincs betiltva a vírus miatt. :-)
Még számomra is vannak fehér foltok ezen a szép hazai vidéken, így aztán ma egy jó kis kertészkedés után egyszemélyes felfedező expedíciót indítottam a vácegresi katolikus templom és a körülötte fekvő temető felfedezésére.
Örömmel jelentem, hogy a felfedező expedíció sikeres volt, fotókkal dokumentálásra került.
A hagyományőrző ikladi lakodalmasnak közben elő lett adva az ún. téli változata is, szépszámú nézősereg előtt (még a járvány előtt!), szerintem elég jól sikerült.
Nógrád megye déli részén erősebb a szlovák hatás, mint a megye északi részén, amely a palócok birodalma.
Erőteljes szlovák levándorlás volt Nógrád vármegye déli, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye északkeleti részeire már a 17. sz. utolsó harmadában. de leginkább a 18 sz. első harmadában.
Boldog községet néprajzilag még a Galgamentéhez szokás számítani, ez a néprajzi tájegység legkeletibb települése.
Boldog délkeleti szomszédja Jászfányszaru, amely már a Jászsághoz tartozik.
A ma már városi státuszú Turáról is azt írja némelyik néprajzos, hogy a néprajza alapján már átmenetet képez a Galgamente és az Alföld, azon belül a Jászság között.
Az Alsó-Galgamente települései pedig a 17. sz. legvégén, 18. sz. elején Heves vármegye felől települtek újra katolikus magyarokkal.
Tehát a néprajzi képlet és eredet szempontjából nagyjából az itteni magyarok is kettéoszthatóak egy nógrádi (palóc) és egy hevesi származású csoportra.
Amellett számolni kell némi jászsági hatással is az Alsó-Galgamente keleti részén.
A galgamenti szlovákokról és svábokról meg már elég sokat írtunk itt a topikon is.
A Galgamentén a lakodalmi szokások a részleteket illetően falról falura változtak, de az alap még is mindenütt elég hasonló volt.
A felső-galgamenti "tót" falvakban a lakodalmi és egyéb népi szokásokban szlovák eredetű szokások, hagyományok is fellelhetők.
Egyébként konkrétan Ikladot illetően mind a népviseletben, mind a lakodalmi szokásokban fellelhető a szomszédos galgamenti falvak erőteljes hatása ebben az eredetileg echte sváb faluban.
Tavaly szeptemberben jelent meg az Iklad - Egy magyarországi német falu története napjainkig c. könyv második, javított és bővített kiadása.
(Szerzők: Asztalos István és Dr. Brandtner Pál).
A legfőbb különbség az első kiadáshoz képest, hogy ez már elég részletesen tárgyalja a település történelmének 1945 utáni szakaszát is.
Itt-ott az 1945 előtti részek is pontosításra vagy kiegészítésre kerültek.
Egyes epizódok már-már olyan részletességgel kerültek ismertetésre, amely a témával foglalkozó szakértőkön kívül legfeljebb a ma élő leszármazottak történelem iránt fogékony részét érdeklik.
Külalakra és könyvészetileg is sokkal szebb a 2. kiadás, mint az első.
Sajnos nagyon korlátozott példányszámban jelent meg, szinte kizárólag a község lakossága számára, így aztán kereskedelmi forgalomban nem kapható.
Az egyházmegye kialakulásának rövid története a török idők végétől napjainkig Mekis Ádám esperes úr tollából:
"Az egyházmegye múltja
A török hódoltság alatt a bányai egyházkerület legdélebbi egyházmegyéje a Nógrádi Egyházmegye volt. Acsán, Aszódon és Csővárott éltek ebben az időben evangélikusok, akik alig látható szálakkal a nógrádi egyházmegyéhez kötődtek. A 17. és 18. század fordulóján Domonnyal és Galgagyörkkel gyarapodott ez a kör. Majd tovább tágult a 18. század elején gombamód szaporodó újabb és újabb gyülekezetekkel - egyre délebbre eső területeken. Az 1720-as évekre már Csaba (Békéscsaba), Mezőberény, Szarvas, Orosháza, Tótkomlós és az Arad megyei Apatelek is a nógrádi egyházmegyéhez tartozott. Szinte kormányozhatatlan egyházmegye jött így létre. Podmaniczky János aszódi földbirtokos egyre nagyobb szerephez jutott az egyházmegyében, és élére állt annak a törekvésnek, hogy válasszák ketté az esperességet.
1727-ben történt meg a kettéválás - eléggé viharos körülmények között. Megmaradt a korábbi nógrádi egyházmegye, és a leválasztott területen megalakították a pesti egyházmegyét. De még így is óriási területet ölelt fel az esperesség: Csővártól a békési gyülekezetekig. Nehéz volt az irányítás, elsősorban a közlekedés szempontjából. De megoldották: Albertiből, Aszódról, Péteriből, Acsáról, Csabáról, Irsáról kísérték figyelemmel az esperesek az egyházmegye életét, és irányították azt.
Az egyházmegye megalakulása után - Podmaniczky János közbenjárására - az akkor működő aszódi latin iskolát vette szárnyai alá az egyházmegye, és tekintette az egyházmegye "algimnáziumának". Elődje a Kis-Zellői latin algimnázium volt. Ez természetesen megmaradt a nógrádiak iskolájaként. A fő gimnázium Selmecen volt, ahová a latin iskola tehetséges tanulói beiratkozhattak magasabb iskolázás első lépcsőjeként.
A szétválás idejében két latin iskola működött az egyházmegyében: Acsán is, Aszódon is. Az egyházmegye által támogatott iskola az aszódi lett, így az acsai latin iskola néhány évtized múlva elhalt, így Acsától Mezőberényig a tanulni szándékozó fiúk Aszódon találtak jó iskolára.Külön fejezete egyházmegyénk történetének az az időszak, amikor (1767-1778 között) Acsa volt a bányai egyházkerület központja, mert a püspöki tisztet Pohl Mihály acsai lelkész töltötte be.Újabb szétválás történt az 1791-és zsinat határozata alapján. Ugyanis a békési, bácskai és bánáti gyülekezetek kiváltak az egyházmegyéből. A "maradék" új nevet kapott: ez lett a Pesti Evangélikus Egyházmegye. 22 anyagyülekezet volt az egyházmegyében, ez a szám 1837-ig 24-re gyarapodott. Neves esperesek álltak egyházmegyénk élén: Molnár János pest-budai lelkész, Jozeffy Pál cinkotai lelkész, aki később tiszolci lelkészként a tiszai egyházkerület püspöke lett. Mikulás Dániel aszódi lelkész, id. Sárkány Sámuel pilisi lelkész, akinek fiai néhány évtizeddel később meghatározó alakjai voltak az egyházmegyének.
Ezt az időszakot gondok is jellemezték, elsősorban az éledő nyelvi problémák. Különösen az 1840-es években a nyelvi törvény végrehajtása miatt volt feszültség a vegyes nyelvű gyülekezetekben. A szlovák ajkú gyülekezetekben némi ellenállást is tapasztaltak.
1843-ban tovább tagolódott az egyházmegye. Leváltak a pesti és a Pest környéki gyülekezetek, és külön esperességbe szerveződtek. Ettől kezdve az egyházmegye neve: Pest Vármegyei Evangélikus Egyházmegye. 24 anyagyülekezettel folytatódott az élet. Ez a szám a századfordulóig 28-ra nőtt, sőt az I. világháborút megelőző években elérte a 34-et. Trianon után Baját is ehhez az egyházmegyéhez sorolták.
Az egyházmegye esperesei között kiemelkedő személy volt Esztergály Mihály csomádi lelkész, akit az egyházmegyében pátens-esperesnek neveztek, ugyanis annyira felizgatta őt az 1859-es pátens miatt kialakult egyházi helyzet, hogy agyvérzésben meghalt. Sok felmerült kérdés jól oldódott meg Juhász Ferenc alberti lelkész, Sárkány János aszódi lelkész, Sárkány Sámuel pilisi lelkész espereskedése idején. Ennek a korszaknak is volt egy kiemelkedő időszaka, amikor püspöki központ is lett az egyházmegye. Sárkány Sámuel pilisi lelkész volt a bányai egyházkerület püspöke 1890-1905 között.
Az egyházmegye területén, Aszódon nyitotta meg a bányai egyházkerület egyházunk első leánynevelő intézetét 1891 -ben. Az aszódi latin iskolát néhány éves "átalakítás" után algimáziumként újraindították Sárkány János esperes idejében, majd fokozatosan fejlesztették úgy, hogy 1912-1916 között főgimnáziummá alakították.
1824-ben 3 részre osztották az óriási egyházmegyét. Kialakították a felső, középső és alsó egyházmegyét. Mindhárom egyházmegyében kiépítették az egyházmegyei adminisztrációt. Életképes, jól irányítható egyházmegyének bizonyult mind a három. 1952-ben a zsinat új terület-beosztási törvényt alkotott az I. törvényben. Ez úgy rendelkezett, hogy az Alsó-Pest Megyei Egyházmegye alkotja majd a Bács-Kiskun Egyházmegye egyik részét Sikter András vezetésével, a Közép- és Felső-Pest Megyei Egyházmegyék pedig egyesülnek, és így alkotják a Pest Megyei Egyházmegyét Válint János esperessel az élen. 1952. június 25-én tartották az egyházmegye alakuló közgyűlését Budapesten. 31 egyházközség tartozott az egyházmegyéhez. Minden lelkészi állás betöltött volt ebben az időben. Az anyagi egyensúly helyreállítása volt a legfontosabb feladat a gyülekezetekben. Veszélyt jelentett a szekták megelevenedése, de ígéretes volt, hogy Albertiben tizenhat férőhellyel és két gondozóval szeretetotthon működött.
Nagy változást és sok lehetőséget hozott az egyházmegyében az 1991. évi 32. törvény megszületése és az erővel visszaszerzett államosított ingatlanok és új intézmények életre hívása. Nagytarcsán, Vácott, Albertiben és Irsán nyitottak óvodát. Albertiben az általános iskolát nyitották meg. Aszódon pedig 1994-ben újraéledt az evangélikus gimnázium.
1997-ben újabb változás történt az egyházmegyei szervezetben. A zsinat döntését magáévá tette a Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűlése, és elhatározta a Pest Megyei Egyházmegye két részre bontását: Észak-Pest Megyei Egyházmegye és Dél-Pest Megyei Egyházmegye néven 14-14 gyülekezettel. Az előkészületek részeként megtörtént a két egyházmegye elnökségének megválasztása, amelyet az 1997. november 8-án megtartott egyházmegyei közgyűlésen tettek nyilvánvalóvá a szavazatbontó bizottságok. Északon Detre János lett az esperes, dr. Roncz Béla az egyházmegyei felügyelő, délen Koczor Tamást választották esperesnek, Bárdossy Tamást pedig egyházmegyei felügyelőnek. A Budapesten 1997. november 8-án tartott közgyűlés kimondta az addigi egyházmegyei szervezet megszűntét, az addigi testületeket feloszlatta. Ugyanezen a napon mindkét egyházmegye megtartotta alakuló ülését. Északon november 30-án, délen december 15-én zajlott le a közgyűlés, amely beiktatta az új egyházmegyék tisztségviselőit."
Az Észak-Pest Megyei Egyházmegye ebben a formában csak 1997-től létezik, ekkor lett kettéválasztva - főleg földrajzi és demográfiai okokból - az addig egységes Pest Megyei Egyházmegye egy északi és egy déli résszé.
Máig ez a felosztás van érvényben, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye tőlünk teljesen külön egyházmegyét alkot.
Joggal mondhatjuk tehát, hogy az észak-pest megyei evangélikus egyházmegye legerősebb tengelyét a galgamenti evangélikus egyházközségek adják, bár Vác, Gödöllő, Csömör és Dunakeszi szintén jelentős, népes evangélikus gyülekezeteknek adnak otthont.
Az egyházmegye élén egy esperes - jelenleg Mekis Ádám, acsai gyülekezeti lelkész - és egy világi vezető, jelenleg Dr. Roncz Béla áll.
Eredeti szakmája villamos kalauz volt. Az ELTE BTK-n tanult. 1946-ban lépett be a Magyar Kommunista Pártba. 1948-1951 között a DISZ-mozgalomban tevékenykedett. 1946 és 1949 között a Fővárosi Villamosvasutaknál dolgozott. 1949 és 1951 között a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség, a Magyar Ifjúság Népi Szövetség, majd a Dolgozó Ifjúsági Szövetség tagja, politikai munkatársa.
1951-ben került az Állami Egyházügyi Hivatalhoz, ahol 1953. november 14-től az egyházpolitikai osztályt vezette. Amikor 1956. május 31-én Hegedüs András miniszterelnök felmentette Varga Józsefet, az ÁEH elnökhelyettesét, az ő helyére Miklós Imrét nevezte ki. 1970-től első elnökhelyettes. 1971. május 16. és 1989. április 30. között az intézmény megszűnéséig, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke volt (államtitkári rangban)."
Az itteni evangélikus egyházközségek az Északi Egyházkerület Észak-Pest megyei egyházmegyéjéhez tartoznak. Az egyházmegyének - a magyarországi evangélikus egyház történelmi hagyományaihoz híven - nincs állandó székhelye, az megegyezik az aktuálisan hivatalban lévő esperes egyházközségével.
Így jelenleg Acsán van az egyházmegye székhelye, előtte meg sokáig Aszódon volt.
