Az arcápolástól a sminken át a fürdőzési szokásokig... Stábunk ebben a hónapban Hegyi Barbara hangulatos fürdőszobájába költözött. Tartsanak velünk!
"...az ördögi belsőt néha angyali külsővel leplezem..."
Zuhany vagy inkább kádfürdő? Az attól függ. Amióta elkészült a zuhanykabin, rendszeresen ezt használom, mert száraz a bőröm, és így nem ázik feleslegesen. Rozi lányommal szoktunk igazi nagy, habos, gumikacsás kádfürdőket is venni. A Palmolive és a pöttyös Baba tusfürdőkre esküszöm, kellemes az illatuk, hidratálnak és kiadósak. Lányom babakencéit is szívesen használom.
Mennyi időt tölt a fürdőszobában? Nagyon keveset. Általában két perc alatt elkészülök, de ha hajat kell mosnom, az kicsit tovább tart. Nem bírom a hosszass macerát. Szerintem nem vonzó dolog egy agyonpamacsolt nővel barátkozni. Ráadásul annyi holmi van már a piacon, hogyha mindent elhinnénk és kipróbálnánk... Talán, amikor korosabb leszek, jobban érdekel majd a kollagén, az antistressz, a különleges molekulák, a gyümölcssav és egyebek aránya a kozmetikai készítményekben.
Van valami speciális szépségtrükkje? Szívesen megosztanám, ha volna, de nincs mit. Azt gondolom, hogy a külsőnkért alapvetően a belsőnk felel. A rossz gondolatok elcsúfítják a testet, eltorzítják az arcot. Az ember mennyeien szép tud lenni, ha mentes az ártó gondolatoktól. Szerintem a női lét alapja az ápoltság, az egyensúly és a változatosság.
Ez azt jelenti, hogy szívesen mutatja másnak magát? Mint nő, a megjelenésemmel "elképesztő" hatást tudok gyakorolni. Élvezem, hogy mindig más lehetek. Jó heccnek tűnik a kék száj, a füstös szemfestés, a vérvörös ajak, máskor meg a smink nélküli arc, egy nagy kalappal. Az ördögi belsőt néha angyali külsővel leplezem...
Van olyan testrésze, amellyel elégedetlen? Nézze, cellulitisz van, de ha minden tökéletes lenne Inkább azt mondom, amire kifejezetten figyelek. Amióta megszületett Rozi, állandóan vízben ázik a kezem, mialatt főzök, fürdetek, ezért elkezdtem használni a Synergie kézkrémet. Sokat hordok klumpát, mert kényelmes, de ettől megkeményedhet a talp, és a hűsítő, pihe-puha selyem ágynemű a legkisebb bőrdarabkába is beakad, úgyhogy pedikűrös és Scholl lábkrém...
Bizonyára van kedvenc illata. Évek óta az Estée Lauder Beautifulját használom. Azt gondolom, komoly ember nem változtat az illatán. Ha sikerült megtalálnod azt a kölnit, amely igazán illik hozzád, nem szabad elhagyni! Hiszek az illatmemóriában. Én ugyan már nem érzem magamon, de a férjem megőrül tőle, tőlem. A színházi öltöztetők is kellemesnek érzik, mivel minden kosztümön érezhető a névjegyem
Ki csinálja a frizuráját? Alapvetően a színházi fodrászok. Bár mostanában itthon is szívesen foglalkozom a hajammal, mert sikerült beszereznem néhány speciális hajformázót. Egyébként a hajviseletemet is a szélsőségek jellemzik, hiszen vagy szögegyenesre kihúzva viselem, a Babyliss segítségével, vagy még inkább rájátszom a hullámokra, az alkoholmentes Joicóval. Most például levágattam, és az új fazonnal fantasztikusan jól érzem magam!
Család és karrier - én így működöm!Amikor Hegyi Barbarával találkoztam, éppen a Három testőrt próbálták. A próbahét pedig nem könnyű időszak - Barbara most is jelmezben fut le a társalgóba, és előre figyelmeztet: ne számítsak nyugodt beszélgetésre.Ugyanaz, gyorsabban
- Az előbb megkérted a dramaturgot, hogy a poénod mindenképpen hallható legyen a zene alatt. Fontos a poén?
- Naná! De ha megkérdezik, hogy a tragédia vagy a komédia áll hozzám közel, soha nem tudok egyik vagy másik mellett dönteni. Az a lényeg, hogy hiteles legyek a szerepben.
- Gondolom, a próbahét mindannyiótok számára megterhelő.
- Nézd, ez nem egy váratlan fordulat az életemben. Egész egyszerűen ilyenkor úgy osztom be az időmet, hogy tudom, szinte reggeltől estig a színházban kell lennem. Az utolsó gombig mindent megbeszélünk, még olyan részleteket is, amelyek egy civil számára elképzelhetetlenek. Az utolsó pillantást is elpróbáljuk.
- A család ilyenkor önállósodik?
- Sokat segítenek, de persze ugyanúgy én vásárolok be, én főzök, és én foglalkozom Rozival, csak éppen sokkal szorosabb az időbeosztásunk.
NévjegyNév: Hegyi Barbara Tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola (198589) Pályája: 1989-től a József Attila Színház társulatában játszott, 1996 óta a Vígszínház tagja. Néhány film, amelyben láthattuk: Hány az óra, Vekker úr?, A magzat, Elektra mindörökké, Az utolsó napló, Ahol láthatjuk: Játszd újra, Sam!, Egy csók és más semmi, Tévedések vígjátéka (Vígszínház), Macska a forró tetőn, Képzelt beteg, Varrónők (Pesti Színház), Spencer, A makrancos hölgy (József Attila Színház) Életképek (sorozat, MTV) Család: férje Stevanovity Zorán zenész. Kislánya, Rozi 6 éves.- Saját magadra marad ilyenkor időd?
- Hát, azt kell mondanom, hogy ez nem az az időszak az életemben. Ha lenne egy kicsit több időm, bizonyára elmennék úszni, de hangulatfüggő, hogy mi mindenhez van még kedvem. Előfordul, hogy egy masszázzsal lazítok, vagy meglátogatom a kozmetikusomat. Természetesen nem akarom úgy beállítani, mintha a próbaidőszak szenvedés lenne, hiszen egy színésznek éppen ez a szenvedés a perverziója. És persze jó látni, ahogyan beérik a munkánk gyümölcse.
Két perces premier
- És ha a próba még nem lenne elég, ott van az Életképek forgatása is...
- Ne gondold, hogy a forgatás más munka, mint a színház. Csak míg a színházban hat hetet töltünk a próbával, addig a forgatáson egy órát, és a kamerák előtt a premier is csupán két perc. De abban a két percben ugyanúgy koncentrálunk, mint a darab két órájában.
- Szereted az Életképekben játszott karakteredet?
- Minden olyan karaktert szeretek, amely gondolatokra sarkall.
- És milyen két kamaszlány anyját játszani? Gondolom, már előre félsz Rozi tinédzseréveitől...
- Nehogy azt hidd! Más a forgatókönyv, és más az élet. A való életben a kapcsolatunkat, a történetünket Rozi és én alakítom.
- Milyen Rozi története?
- Érdekes. Néha fárasztó, de érdekes.
- Színésznő lesz?
- Látom az irányultságot, de nem szeretném, ha ez lenne az egyetlen választása. Ismerje meg az életnek minél több területét, és ha akkor is színpadra vágyik, nem állok az útjába. Azt hiszem, tizennyolc évesen is még csak nagyon kevesen tudják, hogy miért szeretnének színészek lenni. Hogy a csillogás vonzza őket, vagy mondanivalójuk van...
- Ezért nem szerepelsz Rozival az újságokban?
- Igen. Egyetlenegyszer készült rólunk újságba fotó, akkor két okból tettem kivételt. Egyrészt anyák napja volt, másrészt az egyik barátom kérésére mondtam igent ezzel.
- Időnként nehéz egyszerre helyt állnod anyaként, feleségként és színésznőként?
- Nem érzem a nehézségét, mert én csak így tudok működni. Soha nem merült fel bennem a család vagy karrier kérdése, mert ha egyikről vagy másikról le kellene mondanom, boldogtalan lennék. És ha kiegyensúlyozottnak látszom, az éppen azért van, mert mindkettő megadatott az életemben.
- Szóval te akkor is jókedvű vagy, ha a tűzhely előtt állsz, és bár rohannál, mégis ebédet kell főznöd?
- Imádok főzni, szenvedélyesen.
- Hányan ülitek körül az asztalt egy vasárnapi ebéden?
- Ez teljesen változó. A mi életünkben a változatosság jelenti az állandóságot.
- A Zoránnal közös, esti beszélgetéseitek állandóak?
- Igen. Mi esténként rengeteget beszélgetünk, és nem csak arról, hogy mi történt velünk napközben. Egyszerűen ilyenkor mindent megosztunk egymással, mert ekkor van egy kis nyugalom az életünkben az egész napos rohanás után.
- És a reggel?
- A reggel csak az enyém. Felkelek egy órával hamarabb, hogy a csendes lakásban, a kávém társaságában végiggondoljam a napomat, és felkészüljek a rohamra. Ilyenkor csak ülök alfában, és töröm a fejem.
Mázlista vagyok
2004.11.28., 2004. évfolyam, 47. szám
Főiskola után a József Attila Színházhoz került. Amikor átszerződött a Vígbe, néhány angyalföldi kollégája azzal búcsúztatta: "Íme, egy karrier vége!" Jelenleg tizenkét előadásban játszik. És állandó szereplője az Életképek teleregénynek. Valahol Európában, Körhinta, Mici néni két élete, Butaságom története. Mind filmlegenda, s önnek - felteszem - annál is több.
Az életképekben
Apám volt az operatőrük. Abban az évben halt meg, amelyikben születtem. Nonszensz, hogy számomra csak a mesékben létezik. Kiskamaszként fantáziával próbáltam megoldani a helyzetet. Elképzeltem, hogy a mamám elárulja majd egyszer, tulajdonképpen én balkézről vagyok, az igazi apám él, csak nem találkozhattunk. Felnőve az ember elfogadja a dolgot, és büszke lesz a mesehősre.
Édesanyja, Martin Éva is filmes, díszletépítész. Miatta lett színész, vagy a papa legendája hatott?
Anyám kiskoromban bevitt a filmgyárba, s azt mondta: ez az a hely, amiről még csak ne is álmodozz! Amikor egyszer elutazott valahova, mégis beválogattak Palásti György egyik gyerekfilmjébe. Szívesen billegettem volna magam a mozivásznon. Aztán anyám hazajött, épp pár soros szerepemet tanulgattam, kitépte kezemből a forgatókönyvet: "Egy gyereknek a homokozóban a helye!" Idővel elszunnyadt a lelkesedésem: verset mondani, "szólózni" nem szerettem az iskolában. Ha viszont partnerrel kellett valamit produkálni, mindig lázba jöttem. Valójában a közös játék szeretete vitt a pálya felé.
Nem jutott be kapásból a főiskolára.
Nem csoda. Bejött a szőke kékszem a deszkára, és amikor megszólalt - mintha afrikai oroszlán bődülne.
Almadóvar filmet írna rá. A pesti főiskola tantestülete eltanácsolja a pályáról.
A Kádár-rendszer körülményei között. A tanárok voltaképpen felelősséget éreztek irántam. Továbbengedtek a felvételi harmadik fordulójáig - ami anyámat jelentősen meglepte -, de aggódtak, hogy feltételezett gégészeti problémáim miatt pályafutásom idővel úgyis kerékbe törne. Tudták, hogy jelentkeztem a külker főiskola angol-francia szakára is, és végül úgy találták, az a biztosabb út. Én azonban a Nemzeti stúdióját választottam, ahol Montágh Imre bebizonyította: nincs szervi elváltozás a gigámban.
Másodjára bejutott a színire. De nem találtam nyomát, hogy a főiskoláséveiről mesélne.
Nem azok voltak életem legszebb évei.
Mi volt csúnya bennük?
Mondok példát. Amikor másodévben Mihályffy Imre kikért az Elveszett paradicsom forgatására, osztályfőnököm, Békés András azzal bocsátott utamra: menjen csak, legalább kiderül, megszokja-e a közönség a hangját. Volt tanárom, aki azt javasolta: utazzak Szegedre, van ott valaki, aki talpmasszázzsal talán az én hangomat is kúrálni tudja. Sok apróság esett, ami nem igazán erősíti egy huszonéves önbizalmát.
Nem gondolt rá, hogy lelép onnan?
Babarczy Lászlóval, Garas Dezsővel, a beszédtanár Ságody Gabival és legfőképpen Bagó Gizella hangképzőtanárnővel például jó volt együtt dolgozni. Az első két évben ráadásul annyi feladatom volt, hogy egyes pedagógusok "emberi abszurdjait" fel sem fogtam igazán. Utána meg - ugorjunk. Lényeg, hogy ma már semmi rossz érzés nincs bennem a főiskolával kapcsolatban.
Diploma után a József Attila Színházhoz került. Nem volt választása?
Sokáig azt sem tudtam, lesz-e egyáltalán szerződésem. Osztálytársaim többsége a Vígben gyakorlatozott. Minket Haás Vander Péterrel a József Attila Színház akkori művészeti vezetője, Iglódi István kért ki "statkózni". Arról viszont csak az utolsó pillanatban szólt: főiskola után musicalfőszereppel vár a társulathoz. Miután aláírtam a szerződést, Babarczy László ajánlotta fel: mehetnék Kaposvárra. Azt feleltem: nem kezdhetem szerződésbontással a pályafutásomat. A József Attilát egyébként mindig lenézték, bár akkoriban például ott játszott Bánsági Ildikó, Törőcsik Mari, Garas Dezső. Sznob főiskolásként azért ez sokat számított nekem. Mellettük tanultam a legtöbbet. Technikát is, és azt, hogyan lehet puszta színészi jelenléttel súlyozni a helyzeteket. Megtanultam dolgozni.
Gypsy
Ne ugorjuk át: sznob volt?
Melyik főiskolás nem az? Amíg rá nem jön, mi a realitás.
Mi a realitás?
Örülsz, ha van munkád.
Nyolc év után átszerződött a Vígbe. Semmiképpen sem visszalépés.
Mázli kellett hozzá, meg egy jó ruha. A Víg századik születésnapi gálájára "delegált" Léner Péter, akkoriban már ő volt a József Attila direktora. Ötletem sem volt, mivel álljak ott elő. Végül Benkő Gyula bácsival adtam elő duettet, hiszen főállásban - egyebek mellet - operettprimadonna is voltam Angyalföldön. A nagy alkalomra nagyanyám - hajdan amatőr operaénekes - gyönyörűséges estélyijét alakította át Vidák Györgyi divattervező. Jelmezem méltó lett a helyzethez: imponálóan hatottam Gyula bácsi oldalán a Víg színpadán. Persze ha amúgy kutyaütő színésznek tart Marton László, úgysem jut eszébe, hogy az est után szerződést ajánljon. Ám így is meglepett. Pár napom volt a döntésre. Felrohantam Léner Péterhez: rendkívül elegánsan engedett el, és alighanem nagyon utált.
A József Attilában már rangja volt, a Vígben ugyanakkor legendásan erős akaratú színészek, színésznők között kellett újra bizonyítania.
Néhányan azzal búcsúztattak: "Íme, egy karrier vége!" Én azt gondoltam: ha engednek dolgozni, csak jól járhatok. Végül sima ügy volt: mindenki nyitottan fogadott, előítélet nélkül. Jó társulatokban a szakma számít, az előadások minősége.
Mondta egyszer: színésznek lenni olyan, mint a nyilvános pszichoanalízis. Most tizenkét előadásban játszik. Vagyis: komoly kezelés alatt áll.
Tévedések vígjátéka
Ausztriában élő nagybátyám pszichoanalitikus. Mondhatom, a színpad valóban hasonlít az ő hivatali kanapéjához. De nem kell ahhoz semmi flúg, hogy az ember analizálva kijátssza magából mindazt, ami mindannyiunkat feszít: halálok, szerelmek, csalódások, egyebek. A szerepek számát pedig az magyarázza, hogy a Pesti és Vígszínház mellett még a József Attilában is van feladatom. Sőt, két külsős szerepem miatt még volt férjemmel, Balikó Tamással is össze kell találkoznom olykor.
Egyfelől: ön mindig nyíltan vállalja liberalizmusát.
De tribündísz nem lennék.
Másfelől: a családról, házasságról mindig konzervatívan gondolkodott. Nyilatkozta: hiszi, gyermeke édesapjával - aki mellesleg a Pécsi Nemzeti Színház direktora - távkapcsolatban, Pest és Pécs között ingázva is sírig tarthat a szerelem. Nem tűnt fel önnek: egy ezer fokon égő művészt választott társul?
Hinni akartam, hogy lángolásának egy bizonyos része már csillapult. Kettesben éltem anyámmal, másféle felnőttlétről ábrándoztam. Mégsem én forszíroztam a házasságot, ám egész jó ötletnek tűnt. Mindegy, múlt idejű történet ez.
Két éve Szegő Andrásnak adott "virágnyelvű" interjút. Kiderült belőle: majd belerokkant a válásba.
Bulvárba váltunk?
Az izgat: hogyan lehet gyászhangulatban estéről estére színpadra lépni?
Amikor az oroszlánnak ugrania kell, de porcikája sem kívánja - az gáz. Akkoriban próbáltuk a Pestiben az Elsötétítést: a darabban egy négyéves gyerek sorsáról kell döntetni. Színpadi mondataim a hétköznapjaimat kottázták le. Ebben volt valami rémületes. Másrészt harminchat éves korára az ember - bár színésznő esetében ez ellenjavalt állítmány - csak eszesedik valamennyire. Tudja, hogy minden helyzetből tanulhat valamit. Aztán azt veszi észre: a valódi keservek a színpadi világban kimondva elkezdenek szublimálódni.
Az Életképekben, Horváth Ádám teleregényében elhagyott, ám kőkemény, gyermekeit egyedül nevelő asszonyt játszik. Véletlen a valósággal való szinkronitás?
Az író-rendezőt kérdezze. Engem szakmailag érdekelt a feladat. A Kisváros című sorozatból például kiléptem, amikor azt kezdtem érezni: tök mindegy, ki játssza a szerepet. Tipikus helyzet egy olyan korban, amikor sok a sztár, de kevés a színész. Az Életképek másként készül, mint egy szappanopera: inkább a hagyományos tévéjátékokhoz hasonlít. Alkotói koncepció van mögötte. Nem kell benne mindenáron vicceseket mondani trendi cuccokban. Méltó, jó társaságban dolgozhatok.
Civilben Zoránnal
Kedvelői azt mondják: Zoránnal igazán kellemes párost alkotnak. Más kollegináktól meg azt hallottam: a direktorné pozíciójából még magasabb polcra került.
Sejthető, mit üzennék szívem szerint említett kollegináknak. Történetünk Zoránnal - csupa véletlen. Már több éve én voltam a hang lemezei reklámspotjaihoz. Koncertek után gratuláltam neki. Évente, félévente találkoztunk, voltak nálunk egyszer vendégségben is a lányával, Szandrával. Színpadon sosem látott. Amikor aztán 2002 tavaszán épp a mélyponton voltam, megint hívtak Zorán-reklámot csinálni. Akkoriban ő is keserű volt: ment a választási hajcihő, még őt is támadták. Két órát beszélgettünk, megemlítettem: eljöhetne megnézni, hogy végre megtudja, ki vagyok igazából. Akkor látta az Elsötétítést és a Nyaralókat. Egyre többet találkoztunk. Aztán lett, ami lett: megtaláltuk egymást, összetartozunk.
Privát életében akadtak döccenők. Ami a szakmát illeti: eddig úgy haladt előre, ahogy illik. Pedig azt önjelölt vetélytársai is aláírják: smúzolni alkalmatlan. Története mifelénk egyenesen meseszerű.
Amikor kezdtem a szakmát, még bőven lehetett rádiózni, szinkronizálni. Játszhattam filmekben, tévéjátékokban. Dolgozhattam például Páger Antallal, Őze Lajossal, Gelley Kornéllal - igazi "színibölényekkel". Ráadásul ebben a szakmában nőttem fel. Nem rémültem meg Törőcsik Maritól, Garas Dezsőtől, Kállai Feri bácsitól, amikor a színpadon is összetalálkoztunk. Gyerekkorom óta közöttük közlekedtem, kimaradt a "rácsodálkozás" görcse. Felszabadultan tanulni is sokkal könnyebb. Évek múlva döbbentem csak rá: úristen, mekkora mázlista vagyok!
2007. április 26., Népszava
Így is lehetÍgy is lehet, mondom magamban Liptai Claudia reggeli beszélgetését hallgatva a Zorán Sztevanovity Hegyi Barbara művészházaspárral. (Mokka.) Csak így lehetne, teszem hozzá telhetetlenül, vagy inkább a mindenféle kereskedelmi sztárcsócsálás csömörétől borzongva. Zorán az országjáró turnéjáról meg a május 18-i arénabeli koncertjéről, Hegyi Barbara a nemrég a Pesti Színházban bemutatott Amphitryon főszerepéről beszélt. Ami külön-külön is érdekes, de együttvolt igazán embermeleg élmény. Claudia ugyanis nemcsak hajszálpontosan tudott rákérdezni arra, ami érdekelte, hanem arra is megvolt benne az érzékenység, hogy hogyan kérdezzen, amikor a magánéletükben híresen tartózkodó pártól az egymás munkájában játszott szerepükről kérdezett. Eltérően a divatos és hóttunalmas bulvárpletyiktől, ily módon két ember összetartozásának leglényegéről esett szó tulajdonképpen. Arról a mindig izgalmas kérdésről, mit jelenthet két művészember munkájában a másik egyénisége. Arról, hogy Barbara szigorúan kritikus látásmódja milyen fontos helyet kap Zorán felkészülésében, s hogy Zorán véleménye milyen lendítő erő Barbarának egy olyan nehéz főszerep meghódításában, mint amilyet Kleist írt az Amphitryonban. Nem kíváncsiskodás volt ez a beszélgetés, hanem igazi érdeklődés. Amivel mindenekelőtt a nézőt tisztelte meg ez a rövidreggeli beszélgetés. B. É.
Már azt hittem,hogy "beugrottak" a "Hal a tortán" c. tömegmüsorba... De nem. Itt is főznek ugyan,de e g y ü t t-e g y m á s n a k. EZEK Ők. Zorán és Hegyi Barbara . Látványnak is gyönyörüek.
Szulák Andrea: Otthon töltitek az ünnepeket, a te drága férjeddel, akiről még soha, semmit, sehol nem meséltél el.Hegyi Barbara: A minimálisat. Egyszerűen nem hagyom, bogy szétcincálják az életem; nem hagyom. Sokkal fontosabb a saját életünk!
Szulák Andrea: Hány éve vagytok együtt?Hegyi Barbara: Négy. Egyébként nem volt nehéz meghúzni azt a bizonyos vonalat. Mindketten tudtuk, hogy ez mivel jár, és kikerültük azokat a helyzeteket, ahol ez átléphető lett volna. Vagyis nem adtunk felületet: a házasságkötésünkről sem beszéltünk, vagyis nem mentünk el sok helyre, nem kezdtünk el gyűrűket villogtatni, nem kezdtünk el egymás nyakába omolni nyilvánosan, hanem mindenki csinálta a maga dolgát. Zorán komoly művészember, azzal van elfoglalva, én a színházzal, de van egy metszéspont, az életünk. És arra nagyon vigyázunk!
Nem nagyon szerepel a bulvársajtóban, nem sokat tudunk a magánéletéről? Tudatosan hárítja a bulvársajtót, vagy csak túl visszafogott a művészete ahhoz, hogy érdekes legyen a harsány médiának?Ami most van, az komoly taktika és napi csatározások eredménye. Amikor összeházasodtunk Barbarával, éjjel-nappal csörgött a telefon, mindenáron címlapsztorit akartak kreálni belőlünk. Valahol normálisnak tartom, hiszen ez a dolga ennek a sajtónak. Nekünk meg az a dolgunk, hogy megőrizzük magunknak a magánéleti szféránkat, mert az az egyetlen mentsvárunk van, ha kifelé jó közérzettel, kellő kondicionáltsággal, kiegyensúlyozottan szeretnénk létezni. Ehhez kell egy biztos családi háttér. Én legalábbis az a fajta ember vagyok, akinek szüksége van rá. Szerencsére Barbarával egyformán gondolkodunk, ezért őrizgetjük, ezért próbálunk ellenállni. Miközben tudjuk, hogy nem lehet teljesen kimaradni, mert az emberek nagy többsége számára csak az létezik, aki valamiképp állandóan jelen van, s hogy művészileg mit csinál, az sokszor csak másod-harmadrendű kérdés.
