A vagyon, tudod, az nem csak úgy keletkezik, hogy alapítunk egy pártot és aztán ahol érjük, hanem úgy, hogy esetleg dolgozunk,törvényesen felveszünk és törvényesen visszafizetünk hiteleket, felépítünk egy céget, gondolkodunk, kitanuljuk a csínt meg a bínt, esetleg a határon túl is terjeszkedünk és így tovább. És ígen, gondolom, hogy a forgalmuk nagy részét a versenyszférában számlázták, sőt, tudom.
Ami meg a Viktor elnök úr vagyonát illeti, erről eszembejut nekem egy kedves anekdota Héthársi neumann doktorról, aki Őfelsége háziorvosa volt, és amikor a császár szolgálataiért nemességet akart adni az eredetileg szegény zsidó családból származó doktornak, akkor azt kérte tőle, hogy ne neki adja, hanem az édesapjának, tiszteljék meg az öreget, ő meg második generációs nemes lesz.
hogy miből lesz hír és főleg mikor, az néha rejtelem. Ennek a Művész utcai 800 milliós felújításnak a híre például békében szunnyadt 3 évig, amíg a nevében konzervatív jobboldalt képviselő nikkek össze nem húzták szemöldöküket az Áder urat ért támadás miatt, és a sors játéka folytán rá nem találtak a látványos összeget és Szili Katalin nevét egymás mellett említő linkre. Más jobboldali nikkek azóta is kezüket-lábukat törve igyekeznek elterelni a figyelmet Orbán kegyelmes úr és a látványos összeg különleges kapcsolatáról.
Láttam, köszönöm, pontosabban szeretnék fogalmazni, mint ahogy 11 után tudok. Ilyenkor töködönözök már csak. Hónap, ha el bírsz aludni a válaszom nélkül.
Medgyessy a saját házában akart maradni, tehát a törvény előírásai értelmében bizto9nsági rensdszerrel kellett fölszerelni a házát. Ha beköltözött volna a rezidenciára, akkor is föl kellett volna szerelni őket, csak nem 2002-ben, hanem 2004-ben, amikor a miniszterelnöki megbízatása mexűnt, tehát visszaköltözött volna a saját házába, viszont utóbiztosításként még egy évig ugyanaz a védelem illette volna meg a törvényi előírások értelmében, mint addig.
Tehát fölszerelték a kütyüket. Ez hivatalos, sőt kötelező aktus volt, a Köztársasági Őrezred fizette. Minek írtak volna kevesebbet a számlákra, mint amennyibe került? És hol számolták volna el a különbözetet?
Háthogy ugye, ötödször mondom, Medgyessy miniszterelnök volt. nem azt az utat választotta, hogy rezidenciákkal sefteljen és nyócszázmillióér meg száztzenötér felújíttasson, meg a feleségét kűggye válogatni a sok szép úri holmi között, hanem a saját tulajdonát bocsátotta a köz rendelkezésére.
Azt meg a törvény írja elő, hogy a miniszterelnököt védeni kell. Erre kiutaltak pézt, annak a harmadából meg fölszerelték neki. Nem azért, mert ő kérte, hanem azért, mert a Köztársasági őrezred ezt látta jónak a törvényes védelemhez.
Egy amortizálódott, egyszerhasználatos, vezetői státuszhoz kötött műszaki berendezésen egymás között elévődhetünk, de azért ez egy őrületes bukta nektek, hogy ezt emlegetitek monomániásan.
A védett személy lakásába felszerelt biztonságtechnikai eszközöket a védelemre (utóbiztosításra) való jogosultság megszűnésével egyidejűleg le kell szerelni. Ha a védelemben részesült személy arra igényt tart és vállalja a fenntartással és az üzemeltetéssel járó költségeket, a vezetékes távközlési és biztonságtechnikai berendezések az 5. § (2) bekezdés feltételeinek megfelelően az amortizáció figyelembevételével meghatározott térítés ellenében átadhatók részére.
Na, látod, ezt mondom én is. Engem, mióta képviselő vagyok, tehát 12 éve, úgy havonta-kéthavonta igazoltatnak. Nyilván azért, mert elég későn járok haza, olyankor már a rendőrnek nem sok egyéb dolga van, kocsi meg kifejezetten kevés - hár gyakran kerül rám a sor.
És ezalatt összesen, ha háromszor szondáztattak.
Hát ezért nem volt föltűnő nekem, hogy amikor július 30 késő éjjel megállítottak és igazoltattak, nem akartak megszondáztatni.
Hogy miért lett ebből mégis hír, arról meg kérdezd az I. kerületi rendőrkapitányságot.
A golyóálló üveget, videórendszert meg amivel biztonságossá tették. Arról volt szó, ahogy amikor már nem lesz miniszterelnök ezt vissza fogja fizetni..
Nekem nincs túl jó sajtóarchívumom, de hogy is volt ez? Napi kishírek: - Ágyában dohányzott borsodbányai lakásán Haris Márton vájár. Miután végigszívta cigarettáját, lámpát oltott, falnak fordult és elaludt. - Török Zsolt nem hajtott gyorsan - Szabó G. Zoltán nem fújta meg a szondát - Nem zörgött a haraszt, mert nem fújta a szél
stb, na mindegy, ez itt elég offtopic, csak kíváncsi voltam.
Miért, mi jött össze? Állami forrásokból felújítottaj egy állami tulajdonban levő ingatlant. Kicsit más eset a Szalay utcai képviselői klub, amit ugyancsak állami pénzből újítottak fel...