Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2015.05.26 0 0 1135

'Te persze már akkor is értékelted, mert koravén voltál. :)'

 

Viszont most, vénségemre, kezdek újra csecsemő lenni!:-)

 

Az 'Emberek között', Retek János története valóban nincs meg a készletemben.

Előzmény: MILU (1133)
MILU Creative Commons License 2015.05.26 0 0 1134

Ez egy öszvér. :)

 

 

 Sara Teasdale

 

Langy esők jönnek

 

 

Ott lágy eső lesz és föld szaga

és keringő fecskék cikázó zaja,


és pocsolyákban éjjel békák éneke,

és vadalmafák reszkető fehére


és fügyörészve a kerítéseken

vörösbegyek tollukon hordozzák a tüzet,

és nem beszél senki a háborúról,
s nem kérdezi senki, hogy lesz-e s mikor?

S nem kérdezi semmi, se fű, se madár,
hogy hol van az ember, jaj, hova már?

És új tavasz ébred és kezd életet,
és hogy mi elmúltunk, nem látja meg.

MILU Creative Commons License 2015.05.25 0 0 1133

Érdekes, hogy kamaszkoromban annyira nem szerettem. Vallom is, hogy Ő nem az ifjúságnak írt. Az Ő műveihez meg kell érni az embernek, hogy értékelni tudja.

Te persze már akkor is értékelted, mert koravén voltál. :) Én meg mivel későn érő típus vagyok csak vénkoromban kezdtem el szeretni.

Mikor olvasom - ahogy az előző verse végén írja - úgy érzem, mintha a szívemet simogatnák.

Fogadok, hogy az " Emberek között" nincs meg Neked!

 

Előzmény: Lutra (1132)
Lutra Creative Commons License 2015.05.25 0 0 1132

Jó is, bizony. Én is begyűjtöttem az évek során 16 db.  Fekete István kötetet, de az utóbbi években jöttem rá, hogy azért még néhány hiányzik. És biza' jómagam is szinte kamasz koromtól kezdve olvasom újra és újra mindegyik művét. Nem lehet megunni.

Előzmény: MILU (1130)
MILU Creative Commons License 2015.05.25 0 0 1131

Ez viszont vers


Fekete István

Nádas


Aludtál-e már nádtető alatt,
láttad -e ott, hogy kel fel a nap?
Hallgattad-e a szélben hogy zsong a nád,
ha megérinti a virradat?

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit.
Se nádirigót, se kócsagot,
se a vadrécék kéktükrű szárnyát,
se vizeken rengő csillagot.

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?
Füstje simogatta arcodat,
ha felkel a hold, és lidércfény
táncol a tündöklő ég alatt.

Láttál- e ezer szárcsafiókát,
úszó fészket a nagy vizeken?
S hallgattad-e ködös hajnalokon
a vándormadár mit üzen?

És a nádi széna volt- e párnád,
millió béka muzsikád,
imbolygó bagoly régi barátod,
nyársonsült keszeg a vacsorád?

Fürödtél-e már csendben és fényben,
este, ha lobban a néma tűz?
s a nádason átrepül az álom,
és rádsóhajt lágyan a puha fűz ?

Álmod ha őrzi millió nádszál,
és tartja feletted az eget,
neked adja a csillagos békét,
és megsimogatja szívedet. 

Előzmény: MILU (1130)
MILU Creative Commons License 2015.05.25 0 0 1130

Ritkán múlik úgy el este, hogy nem olvastam Fekete Istvánt. Minden műve megvan és nem csak amiket Ő írt, hanem azok is  amiket Róla írtak.

Elmondhatatlan hogy mennyi szépséget, jóságot adott eddig és remélem még sokat fog adni.

A polcomon sorba vannak rakva a könyvei és mikor egyet befejezek, csak úgy találomra nyúlok a következőért. Mindegyiket nagyon sokszor olvastam, mégsem unom meg.

 

Ez nem vers



Ha majd az Időben eljön az a korszak, amikor az ember minden barlangot szétrobbantott, amit valami célra fel nem használhatott, és minden öreg fát már régen kivágatott, akkor már késő lesz siránkozni a megbillent természeti egyensúlyon, amelyet helyreállítani sem atombombával, sem mindentudó elektronikus gépekkel nem lehet.

Fekete István

MILU Creative Commons License 2015.05.24 0 0 1129

Sok-sok évvel ezelőtt férjem mondta a két utolsó verssort mikor egy tóparton "kacsáztunk".

 

 

József Attila

 

PERC

 

Dalol a madársereg,
Hogy az erdő zeng belé,
Maszatos parasztgyerek
Inal a folyó felé.

 

A Nap is süt melegen,
Tüzesíti a leget,
Nem is látni az egen
Pici keskeny felleget.

 

A parasztgyerek hevül,
A folyóparton ledül,
Homokon gurul tovább,

 

Kavicsot fog, jó lapost,
A folyóba dobja most
S fütyörészve áll odább.

MILU Creative Commons License 2015.05.24 0 0 1128

Szerintem Te pályát tévesztettél. :)

Előzmény: Lutra (1127)
Lutra Creative Commons License 2015.05.21 0 0 1127

Na, megkerestem: az idők kezdete óta hétszer tettem fel ezt a verset és némelyik alá még szösszenetet is írtam. Bizonyság arra, hogy tényleg jó ez a költemény.:-)

 

Pl.:

 

'(hmmm....érdekes.
De az a fránya harmonikus sor tényleg divergens...pedig csak egy kevés, egy egészen kevés jóindulat, egy minimális belátás kellene hozzá és konvergens lehetne, hiszen a legtöbb jó családból való sorozat ilyen: de nem és nem. Makacs, mint egy negyedfokú nemlineáris függvény. Ezek mind ilyen megátalkodottak. Semmit nem jelent nekik a szokásjog, a tradíció. Az, hogy a legtöbb determináns lenézi őket, mert nem állnak be a sorba. Így hát egyedül járnak moziba, lóversenyre és tüdőszűrőre. De úgy kell nekik. Miért nem állnak be már végre abba a kurva sorba. /elnézést/
De hát ezeknek beszélhet az ember.. Tudom. Ismerem őket.
Rokonok.)
:-)'

 

Egy másik szösszenetem:

 

Egyébként érdemes jobban belegondolnunk a vers mondandójába.

 A harmonikus sor esete a befolyásoló erőkkel rendhagyó eset , nagyon jól reprezentálja a közömbös ellenállás eredményességét a hatalommal szemben.
 Ugyanis valamely nézet elfogadtatására nagyon sok módszer létezik.
Meggyőzés, erőszak, megvesztegetés, zsarolás...stb.
 Egy nem divergens sor esetében bármelyik alkalmazható. Mert mi van, ha valamely konvergens sor nem fogadja el a "kívánatos" nézeteket, elveket? Ugye, először megpróbálják meggyőzni. Ha ez nem megy, akkor jön az erőszak. Ha a konvergens sor olyan erős -igen, léteznek nagyon erősen konvergáló sorok- akkor következik a zsarolás. Mert hát minden konvergens sornak van valakije, akit félt, akit óvni szeretne és akinek nem szeretné, ha bántódása lenne, vagy -konvergens soroknál ezt sosem tudni- minden konvergens sornak van valami "sötét" dolog a múltjában, amit alkalomadtán elő lehet ráncigálni és meglobogtatni a konvergens sor orra előtt.  Ezért aztán a konvergens sorok többsége elvtelen, gyenge, megalkuvó. Nézd csak meg, hány ilyen sor van, amelyik a vége felé elveszíti konvergenciáját, aztán már azt sem tudja, sor egyáltalán, vagy mátrix.
 Bezzeg a harmonikus sor a maga divergenciájával! Őt nem lehet erőszakkal befolyásolni! Erősebb, mint bármelyikük! Egyedülálló a matematikában!  És ráadásul nincs múltja sem, amivel zsarolható volna -vagy ha van is, az olyan távoli mélységekbe merül, hogy közönséges hatalom által ki nem bogozható, fel nem deríthető.

  A harmonikus sor harmóniája ellenére maga a tömény titokzatosság. És van egy óriási előnye: szükség van rá! Még a hatalomnak is szüksége van rá, hogy módszereit gyakorolhassa! Ezért aztán csak módjával lehet rajta erőszakot alkalmazni, megsemmisíteni pedig végképpen nem szabad, nem lehet.
 A harmonikus sor ezért maradhat divergens...amíg világ a világ...'

 

Hát igen: akkor még jobban forgott az eszem kereke...

Előzmény: Lutra (1125)
Lutra Creative Commons License 2015.05.21 0 0 1126

Egyébként nekem például egyik rossz tulajdonságom, hogy általában erősen konvergálok a divergenciához.:-) Tudom, sokan utálnak ezért. De van néhány -számomra kedves- ember, aki jobban ismer annál, mintsem ezért haragudjon rám.

A többi meg nem számít.:-)

Előzmény: MILU (1124)
Lutra Creative Commons License 2015.05.21 0 0 1125

Bizony-bizony, ez az egyik nagyon kedves Rakovszky Zsuzsa-versem. Szerintem többször is feltettem az évek során. Talán még a Karak Kuckójá-ba is.:-)

Előzmény: MILU (1124)
MILU Creative Commons License 2015.05.21 0 0 1124

1. Divergens: Egymástól elhajló,eltérő, széttartó.

2. A prímszámok reciprokaiból alkotott sor divergens.

3. A harmonikus sor a  természetes számsor reciprok értékeinek összegzéséből áll elő.

 

Világos. A kérdés csak az, hogy megbocsátható vagy legalábbis elnézhető -e ez neki?

 

Jó pár évvel ezelőtt találtam rá erre a versre az "apatopikban". Talán éppen "apa" tette fel. Én meg rögtön feltettem a kedvenceim közé.

 

 

 

 

Rakovszky Zsuzsa


A harmonikus sor

 
Hermann Tamásnak


,,A harmonikus sor divergens." 

Egy ideig ezt elnéztük neki. 
Végül is nem vagyunk egyformák, és ahány ház, 
annyi szokás, satöbbi. Legfeljebb azt reméltük, 
majd élményekben gazdagodva egy kissé árnyaltabban fogja 
látni a dolgokat. Gyöngéden bár, de félreérthetetlenül 
felhívtuk rá a figyelmét: az élet ennél 
azért bonyolultabb. Utaltunk a 
nehéz gazdasági helyzetre, a kedvezőtlen 
időjárásra, valamint arra, az efféle 
merevség nem visz semmi jóra. Próbáltunk emberi 
érzéseire hatni: kértük: gondoljon özvegy 
édesanyjára - vagy legalább a miénkre, a reumánkra, 
gyermekkori traumánkra, s hogy mi mindent 
éltünk mi át. Majd közöltük vele, nem ismeri 
a gyakorlati életet; és hogy az emberek 
túlnyomó többsége nem így gondolkodik. 
És - minden rosszindulat nélkül bár, de emlékeztettük rá, hogy 
ő sem tökéletes: a maga idejében 
tett ő is egyetmást. Ha mégsem, 
no mondd már, hát majd fog. Ekkora megátalkodottság 
végül is, érthető módon, még minket is 
fölingerelt, de hangsúlyozzuk: továbbra is csak észérvekkel 
kívántunk hatni rá. Úgymint: először szóban, majd írásban 
figyelmeztettük; 100 forint pénzbüntetésre és 
fővesztésre ítéltük; bevontuk a 
félárúját, a helyjegyét, a tejjegyét; letéptük a jobb fülét, 
aztán a balt; indexre tettük; 
sós kútba tettük, onnan is kivettük, 
kerék alá... egyszóval mindezt és más 
bevált meggyőzési módszereket is alkalmaztunk vele szemben. 
Fájdalom, minden jószándékunk falra hányt 
borsónak bizonyult: a 
harmonikus sor továbbra is, kitartóan divergens. 
  

MILU Creative Commons License 2015.05.18 0 0 1123

És akkor itt az ihlető . Az egyik. Félek, hogy a másikat már soha nem találom meg.

 

 

John Milton

Májusreggeli dal

A Hajnalcsillag - napunk hírnöke -
Táncolva jő keletről, és vele
Május, ki zöld öléből szertehint
Sárga nárciszt és sápadt kankalint.
Üdv, gazdag május, hisz' tevéled
Ifjúság, kéj s vágy megéled,
Fű-fa búvik köntösödbe,
Völgy-hegy áldásodra büszke.
Téged köszönt hát kora énekünk,
Üdvözlünk, soká légy velünk!

/Ford.: Tellér Gyula/
  

MILU Creative Commons License 2015.05.18 0 0 1122

Ez a vers 11  évvel ezelőtt született, egy unalmas tavaszi délelőtt a munkahelyemen.  Milton ihlette, meg egy gyerekkori emlék:
Egy könyvet nézegetek, amiben szép, színes képek vannak. Az egyiket különösen sokáig nézem: Gyönyörű, hosszú szőke hajú lány mosolyogva, mezítláb lépked egy csomó virágon, amit a kötényéből szór szét maga körül. A fején ugyanilyen virágokból van a koszorú.
Alatta a cím: Május

Május

Míly szép, ahogy dalolva lép,
S hozza magával a nyár üzenetét.
Fején koszorú: mint tarka rét,
S kötényéből szórja szét
A tavaszi virágok özönét.

Szeretlek szép Május.

Lépted nyomán öröm fakad,
Múlik a fájdalmas nyomás,
Olyan ez, mint a varázs:
Illatok szállnak a szélben,
S e millió zenész hirdeti az
Illanó ifjúság örömét.

MILU Creative Commons License 2015.05.18 0 0 1121

Egy szerelem három éjszakája
1967 vagy 68, esetleg 69? Talán a Víg-ben?
Érdekes, hogy nem emlékszem kik játszottak benne, de erre a versre emlékszem.


Guillaume Apollinaire

Búcsú

Letéptem ezt a hangaszálat,
már tudhatod; az ősz halott.
E földön többé sose látlak.
Ó, idő, illat, hangaszálak,
és várlak téged, tudhatod.

MILU Creative Commons License 2015.05.16 0 0 1120

Péld. 3,12
Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát akit kedvel.


Kányádi Sándor

AZT BÜNTETI, KIT SZERET 

mint pogrom után 
a zsinagóga 
veretlen maradt 
öreg zsidója 

nem hálálkodom 
nem is kérdem 
hogy őket miért 
s engem miért nem 

 

mert szeretsz Uram

szeretsz Te engem

és legközelebb

nem hagysz veretlen

MILU Creative Commons License 2015.05.15 0 0 1119

Köszönöm. Most is nagyon jó volt meghallgatni.

Előzmény: Lutra (1118)
Lutra Creative Commons License 2015.05.11 0 0 1118
Előzmény: MILU (1115)
MILU Creative Commons License 2015.05.10 0 0 1117

Morgernstern.

Humoros sőt groteszk, mégis érzékeny zeneiség ez a vers. Mindig felvidít.

 



Tanár úréknál csöngettek. A Marcsa
felnéz. A tepsiben a harcsa
rotyog. Ki lehet az ilyenkor?
Ló áll az ajtó előtt.


Ajtó riadtan visszacsap, kilincs dermedve, görbén
a szakácsnő hökkenve áll. Az istenért mi történt?
Mint látomás, a nagy leány kilép, lábán papucs.
Mindenki az előszobába jön.


„Bocsánat”, - szól a Ló, mint ki zavarni restel -
„a lakatosműhelyből küldött... izé... a mester...
Én voltam tudniillik, aki csütörtökön
felhozta a zongorakulcsot...”


Tizenkét ember és egy eb
állnak, mint a kisértetek
- a kisfiú nagyot rikolt -,
állnak, gyökeret verten.


A Ló, látván, hogy meg nem értik,
fejét búsan lehajtja térdig,
s szelíd mosollyal, mint a vértanuk
indul a lépcsőn lefelé.


Tabló. - Keresvén e tünet okát,
tanár úr összehúzza homlokát
s szól megfontoltan: „Véleményem ez -
a dolog merőben valószínűtlen.”


Fordította: Karinthy Frigyes

MILU Creative Commons License 2015.05.10 0 0 1116

Azóta tudom, hogy mi a vers.



Wass Albert

A vers

Nem úgy fakad a vers, 
ahogy Ti gondoljátok, 
nagy véres harcok árán, 
bús, könnyes csókok árán: 
nem úgy fakad a vers. 
A vers csak születik, 
mint ahogyan születik a szél. 
Vagy a virág. 
Vagy a falevél. 
Szellő a vers, 
s én azt hiszem, 
a Végtelen küldi vele nekünk 
Világ-virágok bűvös illatát, 
s amint szívünkön lopva illan át 
lepergeti az érzés-szirmokat. 
(Alkony felé 
egymásnak furcsa kékes titkokat 
hegyek üzennek így.) 
Mikor a vers fakad, 
egy pillanatra minden más megáll. 
Csak alig-alig dobban a szívünk, 
mint patak, akit a tél mederbe zár. 
Egy pillanat... 
s a lelkünkön lábujjhegyen megy át 
egy messziről jött csöndes idegen. 
Tavaszi szél oson át néha így 
az alvó ligeten. 

Előzmény: MILU (1115)
MILU Creative Commons License 2015.05.10 0 0 1115

14 éves lehettem akkor. Délelőtt volt, vasárnap vagy tanítási szünet. Kint ragyogott a nap, én bent a szobában tettem - vettem, mikor a rádióban megszólalt

egy hang : József Attila: A Dunánál.

 Nem érdekeltek a versek. Már nyúltam a gomb felé, hogy eltekerjem, amikor valami történt. Belül a lelkemben. Csak ittam, ittam a szavakat, melyek Latinovits Zoltán hangján szólaltak meg:

1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

Lutra Creative Commons License 2015.05.09 0 0 1114

És akkor....

...még nem tettem említést a műfordításokról. Amikor az eredeti műben lehet, hogy megtalálhatók a klasszikus rímek, de a fordítás -annak ellenére, hogy nagyon jóra sikeredett- mégsem tükrözi tökéletesen az eredeti vers rímrendszerét. Például éppen azért nem, hogy a fordító képes legyen nyelvünkön is visszaadni az eredeti mű hangulatát.

 

Stefano Maldini

Versek

Játszani csak, biciklin
körözve Forli terén.
Ez lesz az élet, tán
ez a körben keringés,
mindig, mind öregebben,
egyre egyformábban? Ez
a nyugodt szellő,
mondjuk magunknak, e nyár
végi levegő,
melyet orrunkkal hasítunk,
lágy simogatás lesz
az utca kövén.

          *

Elvesztem ma benned,
mint friss kút
az est állóvizében,
és most fecseg az egész világ. Nem
a test és az elme űrje volt,
még lábhegyem is tudja ezt,
amint keresztezi lábfejed, és megérzi
még az erre járó kutyák, sirályok
leheletéből összeadódó sóhaj is,
a csenddel színültig telt tárgyak fénye,
majd hirtelen feltámad a szél,
a víg-örömízű szél.

          *

Így érkezel, váratlanul
néhány egyszerű mozdulatban, mint
az élet nagy változásai,
akár egy fonállal játszó macska,
az ujjak néma tánca,

így érkezel, végtelenül,
súlytalan csak elsuhansz,
könnyedén, mint gombolyag,
mint decemberi ködpamacs,
amely fehérre festi a tengert.

          *

Két kezedet úgy tartod, mintha ágat,
mely táncol a levegőben,
s árnyékában oltalmaz. Csípőd
bizonytalan vasúti töltés,
leomlik lassan a rárakódó
emlékek ritmusa alatt.

Ha tudnád, hogy hideged
már ott volt az engem
átszelő éjszakákban,
hogy sóhajod éppen most
ér oda, hova érkeznie kell.

Váratlan találkozásunk
belsejébe leszállt a tél
rézsútos fénye s vele
együtt a csend is. A
hajerdő sűrűje előtt megállok,
te újra kibontod magadat, szélben
hajladozó, átlátszó sás vagy
az estben, mint mikor
engem kerestél.

Ki tudja?

/Demcsák Katalin ford./

Előzmény: Lutra (1113)
Lutra Creative Commons License 2015.05.09 0 0 1113

Vagy mondjuk....

 

...említhetném Rakovszky Zsuzsát, akinek verseiben nehezen található klasszikus értelemben való 'összecsengés' és mégis: szinte minden műve elgondolkodtató, mert mondandója van, mert érdekes, mert szép. Nekem tetszik, ahogy és amit ír annak ellenére, hogy nem ismerek fel minden költői 'fogást' a műveiben -ahhoz kevés vagyok.

Ime és például:

 

Rakovszky Zsuzsa

A HETEDIK ÉV

Ez a zilált, zavaros szemű nő
ugyanaz lenne tényleg
mint az, aki a képen nevető
arcával az enyémhez
simul? Mi teszi ezt? Csak az idő?
Én már semmit sem értek.

Én megmondtam neki: „Nem érdekel,
anyádék hogyan éltek.
Hogy mi hogy élünk, azt mi döntjük el!”
Mindennel egyetértett.
Most napokig némán járkál le-fel,
mint egy sebzett kísértet.

Mintha egy ádáz idegen erő,
valami ismeretlen
holtak lelke rikoltozna elő
a szánkon – nem mi ketten…
Sótlan a leves, mondom, mire ő:
hogy én sosem szerettem.

Most mondd: ha már csak egymást öli két
ember, nem jobb, ha válik,
mint valami vétlen bűn örökét
hurcolni mindhalálig,
mikor a végső perc mécseseként
egy gyűlölt arc világlik?

Csak érteném, csak tudnám legalább,
hogy kezdődött, mi hozta
létre – a társadalom? a család?
Isten? hogy megpofoztak
négyévesen? – ezt a fekete lánc-
reakciót, a rosszat…

Olyan mindegy ugyan. A lavinát
elindíthatja bármi:
görögjön életek sorain át…
Hogy képzeltem: talán mi…?
Csúszik velünk is lejjebb a világ –
ki bír útjába állni?

Előzmény: Lutra (1112)
Lutra Creative Commons License 2015.05.09 0 0 1112

Én meg azt mondom, kedves Milu, hogy egy versben még a rímnél is fontosabb a hangulat, az emóció, amit kelt az olvasóban. Ilyen értelemben akár még szaggatottan 'ritmustalan' is lehet a mű. Mert nem kell, hogy a vers elandalítson, nem kell, hogy énekelhető legyen ahhoz, hogy megérintsen valakit. Túl vagyunk már a klasszikus értelmezésén a költészetnek, nem 'csak' Petőfi, nem csak Babits és Arany János stílusa lehet az ideál.

 

Csak kapásból mazsoláztam egy kicsit és találtam az alábbi művet, amelyben pl. alig található rím és mégis -szerintem- szép vers.

 

Kiss Dénes


Időző


Meg kell fejtenem ki vagy
mit akarsz velem
mennyi benned az áhitat
a barátság a szerelem
Visz-e szorongás
napfényes utcákon át
az élesre csiszolt őszben
hol mint kristályrácsok
villantják puszta fakoronák
a Nap cserepeit
s pókháló ejti csapdába
az időtlent

Meg kellene fejtenem e nagy
szelidgesztenyék alatt
vonásaid keresztrejtvényét
csönd-kondító pillantásodat
s ki vagyok neked
te nekem ki vagy?
Hadd tudjam meg
e tiszta szavú őszben
amiért e végtelen pillanat
ragyogó tisztásán
elidőztem

Előzmény: MILU (1110)
MILU Creative Commons License 2015.05.08 0 0 1111


Furcsa, borzongató, gyönyörű. Olyan mint egy könnyű, lassú keringő, magával ragad, elandalít. Miközben olvasom azt szeretném, ha soha nem lenne vége.

 

Edgar Allan Poe

 

A holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

MILU Creative Commons License 2015.05.07 0 0 1110

A másik ilyen tényező számomra a vers hangulata.
Ebben a kettőben (rím és hangulat) a tényezők száma számomra ki is merült.
A fentiek értelmében az alábbi a legjobb példa erre.


Áprily Lajos

A tanya
Beteg fiacskámnak mesélem


Búcsúzva már a dombra száll a nap,
a házak esti fényben állanak.

Kapu kitárul, hangos pásztorok
piros arcáról izzadság csorog.

Itatnak. Fejnek... Majd kiköt, pihen
ember meg állat álom öbliben.

A színfedélen varju szundikál,
a hold reá arany ködöt szitál...

És hirtelen - csalódás? látomány?
halk reszketés fut át a kis tanyán.

És csöndesen megindul felfele,
a jegenyefa lesz a tengelye,

s remegni kezd, zengő csudát zenél
hétezerhétszázhetvenhét levél.

És ami nappal józan és sivár,
mesefészek lesz, bűvös ősi vár.

S forogni kezd, mint egy búgócsiga,
ott alszik benne Csipkerózsika.

A vén magtár ma tündér-táncterem,
a kert arany gyümölcsöket terem.

A pocsolyákon gyémánt fény remeg,
kuruttyolnak a békahercegek.

Palánk tövéből égre nő a bab
és Póli néni seprűnyélre kap.

Táltos-tüzet zihál a vén gebe,
begyógyul minden ostorvert sebe,

s száguld a pásztor, a kis Lucián,
Maros vizén - az Óperencián...

Az ősi várban kedves mesenép
így éli mókás tündér-életét.

Táncolva lejt, nevet, vigan lakik
holdfényes éjszakákon hajnalig.

De hogyha földereng a szürke fény
és elbődül az első kis tehén,

a forgó kastély is döbbenve áll
s tündéri népe messze visszaszáll.

És szürke ember, állat szerteszét
megkezdi újra szürke életét.


MILU Creative Commons License 2015.05.07 0 0 1109

Vajon kit, mi fog meg egy versben? Mitől melegedik meg a szíve, vagy szorul össze, mitől párásodik be a szeme vagy csordul ki a könnye?
Az egyik ilyen tényező egészen biztosan a rím.
Persze vannak olyan versek is, amiben nincs rím. 
Hmm. 
Vers az egyáltalán?


Áprily Lajos

A rím


Hazája álom és titok,
szem-nem-legelte pázsitok.


Egyszer csak itt van s mint kis ér,
csilingel és kisér, kisér.


S fürtös csengő lesz: hangpatak,
amelybe új csengés szakad.


Mentát locsol, szirmot sodor
és illatos lesz, mint a bor.


És mámoros lesz, partot ont,
kurjongató, vidám bolond.


A mély felé örvénnyel ás,
hogy belenézni: kábulás.


A fényen tündökölve fut
és fényes tündérvölgybe jut.


S tó lesz, virágot úsztató,
habnyugtató és tiszta tó.


Nem ás, nem ont és nem kering -
csak ring s a lelkem benne ring.

MILU Creative Commons License 2015.05.03 0 0 1108

Mama

 

Hogy arcát felidézzem

Nem kell fénykép

Elég egy tükör

 

Vonásaim, őszülő hajam.

Alakom . járásom

Mind Őt formázza

 

Idősebb vagyok mint

Ő volt mikor itt hagyott

Hiánya fáj nagyon

 

Pedig már harmincnégy éve halott

Lutra Creative Commons License 2015.03.23 0 0 1107

Természetesen a "nagyjaink" elé-mögé sok-sok idézőjelet képzelj el!

Nem akarok itt politizálni /annál többet ér ez a topik/, de annyit mondhatok, amikor pl. olyan meghatározásokat hallok manapság 'nagyjaink' pozíciójának meghatározására, hogy 'honatya', hát elfog a méla undor.

 

És....be is fejeztem.

Előzmény: MILU (1106)
MILU Creative Commons License 2015.03.23 0 0 1106

Nagyjainkon kit értettél? Mert én a jelenlegi kormányzópárt néhány "Jeles" képviselőjétől szoktam hallani ezt a borzalmat. Mikor az illetők megjelennek a képernyőn, rögtön átkapcsolok, mert minek idegesítsem magam? Nagyjainknak semmiképpen nem nevezném őket. Gondolom te sem rájuk gondoltál? Vagy te is idézőjelben gondoltad? Mert akkor egyetértünk. :)

Előzmény: Lutra (1105)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!