Keresés

Részletes keresés

olahtamas Creative Commons License 2022.03.20 0 0 243222

Jó buli volt, Ilyen hirtelen jött turistaházas kiruccanáson most voltam a világon először :)

Pénteken délután fél 5 körül hazafelé menet vásároltam épp, amikor megcsörrent a telefonom.

Firinc volt az, hogy van hely a házban, nincs e kedvünk felmenni.

Gyors telefon Annamáriának, hogy lépjen le e munkahelyéről, majd kb. érzésre dobáltam be pár cuccot az autóba.

A sorompó már zárva volt, mire felértünk, de szerencsére hátizsákot is volt az autóba, így gyorsan belegyömöszöltük a feltétlen szükséges dolgokat (hálózsák, erősítő, basszusgitár, ukulele, 2-9 üveg bor, stb..)

Aztán lesétáltunk a házhoz, és még a végén egy picit Annamária a főzésbe is besegített.

Ezután meg jött a bulizás, kicsit erősebben, mint Badacsonytomajon, mert itt hajnalig ment a zenélgetés, de a végén meg már csak beszélgettünk Mészivel 3 óráig, mert volt téma bőven :)

Én kb. fél 4-kor feküdtem le, de reggel meg 7 óra körül már  indultam a kocsihoz, hogy elhozzam a reggelire való dolgainkat is.

Örülök, hogy sikerült jó pár túrázót felvidítani.

Én nem is gondoltam volna, hogy voltak olyanok, akik kifejezetten örültek, hogy ilyen retro számokat hallgathattak élőben, amiket mi játszogattunk.

 

 

Előzmény: Jámbor (243220)
pygmea Creative Commons License 2022.03.20 0 0 243221

Tegnap volt kis haltöpörtyű lilahagyma lekvárral, aztán meg a harcsapörkölt, amit a húg meghagyott. Csúszából több volt benne, mint halból, de legalább volt rajta elég _fűszer_. :)
Lehetne egyszer egy topiktali a keszthelyi Halászcsárdában. :)

Jámbor Creative Commons License 2022.03.20 0 2 243220

Nekem csak egy kis pörkölt jutott, de legalább zenés helyen.

Előzmény: olahtamas (243219)
olahtamas Creative Commons License 2022.03.19 0 0 243219

Aztaaa, ekkora KOLBÁSZ az már nem semmi :)

Előzmény: kutyA (243218)
kutyA Creative Commons License 2022.03.19 0 1 243218

Itt is kezdett válsághelyzet kialakulni, úgyhogy a piacon a kedvenc hentesemnél kértem 3 pár kolbászt. Ehelyett eltűnt a raktárban és egyetlen, gyárilag 2,5 méteres szállal bukkant elő :-)

Előzmény: olahtamas (243216)
pozo Creative Commons License 2022.03.17 0 0 243217

Köszi szépen, hogy közzétetted:)

Előzmény: olahtamas (243216)
olahtamas Creative Commons License 2022.03.17 0 0 243216

Elhalasztják a mangalicafesztivált is...

Előzmény: olahtamas (243190)
_ZE Creative Commons License 2022.03.07 0 0 243215

Most berzsonak van rá szüksége:
jkie24uzh98962zjkhk*wjeqhui_é

olahtamas Creative Commons License 2022.02.28 0 0 243214

Mi a KOLBÁSZtöltő versenyt még megfűszereztük egy kocsonyafesztivállal is :)

Na meg a telet is űztük rendesen:

Előzmény: efemm (243213)
efemm Creative Commons License 2022.02.27 0 0 243213

Bócsán jártunk ma a Tavaszi Boróka kupa tájfutó versenyen, utána ugyanott a Flóra Vendéglőben ebédeltünk. Előlem már eltűnt a bableves, Padler sajttal-sonkával-gombával töltött pulykát kért, rendes adag volt, be is kellett segítenem. Ajánljuk még ugyanitt a cappuccino-t. Tegnap a Dunán-Innen Dunán-Túl teljesítménytúra után a Dunagyöngye Halászcsárdával próbálkozunk volna, de telt ház volt.

olahtamas Creative Commons License 2022.02.25 0 0 243212

Nem tudom, nem én vagyok a rendező, de az álarc alatt úgysem biztos, hogy látszik a maszk :)

Előzmény: kutyA (243211)
kutyA Creative Commons License 2022.02.25 0 0 243211

Hogy értendő az, hogy "Álarc viselése [...] örömmel vétetik"? Nem kötelező a maszk?

Előzmény: olahtamas (243210)
olahtamas Creative Commons License 2022.02.22 0 1 243210

Szombaton KOLBÁSZtöltő verseny a Kinizsi régi rajthelyszínén :)

 

_ZE Creative Commons License 2022.02.20 0 0 243209
Bikk Pubi Creative Commons License 2022.02.13 0 0 243208

Köszi!

Főleg úgy jó, hogy édesanyám kívánta meg. Ő meg óbudai...

Előzmény: lükepék (243207)
lükepék Creative Commons License 2022.02.13 0 0 243207

Bp-en tudok, a Kórház utcai piacon van sváb hentes, zsemlés véres és májas is van. 

Előzmény: Bikk Pubi (243189)
_ZE Creative Commons License 2022.02.13 0 0 243206

Baj van:



:-D

pozo Creative Commons License 2022.02.12 0 0 243205

Köszi, hogy felraktad a linket:)

Előzmény: Törölt nick (243204)
Törölt nick Creative Commons License 2022.02.11 0 1 243204

Utólag nézek utána kiknél is voltunk, ilyen az én formám...:-))

 

Érdekes, sokoldalú népek: Rólunk | Fay-inn

Törölt nick Creative Commons License 2022.02.11 0 1 243203

Libazsír volt. :-))

Ma meggylekvárral ettem, a gyerekeknek is ízlett.

 

Voltunk Hollókőn is, érdekes volt hogy a két húszévesnek végül Terény tetszett jobban. :-)

 jön a kikelet? 

 

Hollókőn a régi vendéglőben ettünk, kicsit rácsúsztak a látványkonyhára, ami még nem rontotta ugyan el a palócgulyást, de jót sem tett neki.

Jót ettünk, nagyon kedvesek is voltak, de másra számítottam, legközelebb a Muskátliba megyünk.

 

1. habosított tejföl, utólag beletett zöldbab. Viszont ízre eltalálták

2. vadiúj masina :-)

3. vadiúj vár :-O

Előzmény: pygmea (243197)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2022.02.11 0 0 243202

Vagyis lehet vegán is, de én inkább kenyéren fogyasztanám. Aki vegán eszi a kacsazsírt, az nem vegán.

Előzmény: pygmea (243201)
pygmea Creative Commons License 2022.02.11 0 0 243201

_Nekem_ az. De nem vegán fűszer.

Előzmény: olahtamas (243200)
olahtamas Creative Commons License 2022.02.10 0 0 243200

A kacsazsír nem fűszer? :)

Előzmény: pygmea (243199)
pygmea Creative Commons License 2022.02.10 0 0 243199

Mi azzal ettük, ha csinált a nagymamám. :)

Pár éve egy vegán palacsintabajnokságra reprodukáltam zsírmentesen (meg hát serpenyőben, mert vaslapom nincs), és komoly sláger lett - dinsztelt savanyúkáposzta töltelékkel.

Előzmény: Törölt nick (243198)
Törölt nick Creative Commons License 2022.02.10 0 0 243198

Kacsazsír lett volna?

Holnap megkérdezem. :-)

Előzmény: pygmea (243197)
pygmea Creative Commons License 2022.02.10 0 0 243197

Lokse!
Kacsazsírral az igazi!

:D

Előzmény: Törölt nick (243194)
Törölt nick Creative Commons License 2022.02.10 0 0 243196

Azt még hozzáfűzném hogy libazsírral és lekvárral lehetett enni, én lekvárral kértem, de feleség azt mondta hogy tényleg jobb libazsírral. :-O

Úgy is lehet menni hogy a tészta már kész van és csak sütni, mi most krumplipucolással kezdtünk, bő 3 órát töltöttünk ott így, de repült az idő, jó volt.

 

Aszonta a hölgy hogy szoktak jönni gyerekcsoportok, tanárcsoportok és nagyon élvezik hogy csak sütögetnek, beszélgetnek, lazulnak. Természetesen van bor és pályinka is ha kell. :-))

 

Érdekesség (számomra biztos) hogy hat(!) gyereket nevelt fel itt, az egyik lány most költözött vissza Terénybe lakni. És nem, nem... szóval nagyon nem az aminek ez alapján az előítéletek sejtetni engednék.

 

 

(Jaj de nehéz ezt normálisan, polkorrekt módon elmondani, hogy ne legyen áthallásos se....)

 

Szerintem amúgy tanárnő volt régebben. 

 

Előzmény: Törölt nick (243194)
Törölt nick Creative Commons License 2022.02.10 0 0 243195

Ja, mai fotók :-))

Előzmény: Törölt nick (243194)
Törölt nick Creative Commons License 2022.02.10 0 3 243194

Ezt is érdemes megnéznetek:

 

Terény, krumplis laska sütögetés masinán.

Picit megégett az első adag, mert én gyújtottam be, és a piromániám győzött. :-)

 

A hölgy egyébként szállásadó is, és a kéktúrázók számára logisztikai támogatást is szokott nyújtani.

Nekünk a palóc hagyományok kutatása terén segített rengeteget, néhány helybéli időst is felkerestünk.

 ez a cím és az elérhetőség.

Telefonon beszéltük le, reggel odaszóltunk, délben már sütöttünk, rugalmas nagyon.

Előzmény: olahtamas (243190)
pozo Creative Commons License 2022.02.10 0 0 243193

Már több mint egy évtizede én is rendszeresen részt veszek a Mangalica Fesztiválon.

Nagyon jó minőségű termékeket lehet kóstolni és venni (igaz, nem olcsó, de a jót meg kell fizetni...)

Addig is egy nyálcsorgató látvány a 2017-es Mangalica Fesztiválról:)

 

Előzmény: olahtamas (243190)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!