"Zarinaia, miután férje is, és testvére (a szaka nép királya) is meghalt, hozzáment Mermerosz parthus királyhoz. Midőn Sztrüangaiosz, a perzsák királya hadat indított Mermerosz ellen, az asszony a harcban megsebesült, és futásban keresett menedéket. Sztrüangaiosz azonban utolérte és elfogta; de az asszony addig könyörgött neki, hogy végre is megkegyelmezett az életének, mert észrevette, milyen fiatal és szép a nő.
Ktésziasz még nem a birodalomszervező parthusokról beszél, amennyiben ezeket a sorokat valóban ő írta s nem csupán egy, a nevében munkálkodó későbbi szerző, hiszen már jóval a Parthus Birodalom születése előtt meghalt.
Mindig is tudtam, hogy a keleti szlávok aszonyai nagy darabok és harciasak voltak:-)
Nem szívesen kapnék pofont egy ilyen harcias muszka menyecskétől:-)
Én olyasmit is olvastam már valahol, hogy 1917. tavaszán az orosz hadseregben felállítottak egy női ezredet vagy zászlóaljat, akik ki is tüntették magukat a németek ellen a narvai (?) csatában.
Te mit tudsz erről?
A II. vh-ban is az orosz partizánok között egy csomó nő volt, úgy hallottam.
Egyszer valami szovjet film is volt, amiben egy tiszt egy női szakaszt vagy rajt vezet, a csajok sorban elesnek a csatározások során.
Elég homályosan emlékszem erre a filmre, mert még gyermekként láttam.
Akkor még egy. ............................ Nagyezsda Andrejevna Durova Érdekes, kalandos és hihetetlen sorsú ember. Oroszország első női katonatisztje és az egyetlen, aki megkapta a Szent György Érdemkereszt hadi érdemrendet.
Úgy jött ki a lépés, hogy a kislány kalandjai még születése előtt kezdődtek. Az anyja, Nagyezsda Ivanovna, gazdag ukrán földbirtokos családjából származott és saját korában Kisoroszország (Ukrajna keleti területei) legszebb menyasszonyai között jegyezték. A gazdag család egyetlen gyermekeként roppant módon el volt kényeztette és mindent megkapott, amit csak akart, de amikor beleszeretett egy szegény huszártisztbe a család elutasításával találta szemben magát. A szülei bezárták szobájában és ajánlották, hogy verje ki a fejéből a házasságnak még a gondolatát is. Ifjontí maximalizmus által hajtva megszökött a huszárral, abban reménykedve, hogy majd az esküvő után a szülei majd megbocsájtanak. Erre még várnia kellett,ugyanis csak a lánya születése után történt meg a kibékülés. Az agyonkényeztetett úri kisasszony házaséletről szőtt ábrándos álmai igen gyorsan szertefoszlottak, mint a füst, és igen hamar rá kellett jönnie, hogy mit is jelent a katonatisztek nélkülözésekkel teli élete. Azt sem mondhatjuk el, hogy a terhesség megkönnyítette volna az életét. Ráadásul Nagyezsda Ivanovna kisfiút szeretett volna, de helyette kislánya született. A gyermekét az anyja eleinte meggyűlölte. Annyira elszabadultak az indulatok, hogy egyszer, dührohamot kapva a gyermek sírásától az anya kidobta a babát a hintó ablakából. A halálrarémült apa felvette az út széléről a gyermeket és rábízta Asztahov idős huszár gondjaira. Könnyű elképzelni, hogy miképpen nevelte a huszár a gyereket: lóra ültette, odaadta neki játszani a pisztolyokat és kardot. Amikor a kis Nágya hat éves lett, az anyja mégis úgy döntött, hogy foglalkozik a gyerekkel. A huszár ,,legényke" átnevelése úrikisasszonnyá hosszadalmas, szenvedésteli, hálátlan és végül értelmetlen feladatnak bizonyult. Az anyja rákényszerítette, hogy kössön csipkét, elvitette a házból a gyerek által hazacipelt sebesült és beteg állatokat, amelyeket a kislány állandóan összeszedte a környező erdőkben, megtiltották neki a lovaglást, vívást és céllövészetet. Bár, az is igaz, hogy a lány titokban mégis szenvedélyeinek hódolt - éjszakánként elvitte apja Alkid nevű lovát, nyereg és kengyel nélkül lovagolt rajta, vívóleckéket vett az öreg huszártól. Az anyja szerencsétlen sorsúnak tartotta magát, ráadásul ekkor a férje kezdte megcsalni, és minden keserűségét a lányán öntötte ki. ,,Lehet, hogy előbb vagy utóbb elfelejtettem volna mindezeket a huszár-hajlamokat és egyszerű kisasszonnyá váltam volna, ha édesanyám egész létével nem lett volna számomra az asszonyi sors legelrettentőbb, legszélsőségesebb példája. Mindig mondogatta nekem, hogy a nő sorsa rabságban születni, nőni fel és rabságban meghalni. Azt mondogatta nekem, hogy nyomasztó a rendeltetése, híján van minden tökéjnek, gyenge szerzet és semmire sem képes..." - írta Durova saját visszaemlékezéseiben. 18 évesen Nagyezsdát, a kor szokásai szerint, férjhez adták egy gazdag hivatalnokhoz. Szűlt egy fiút, két két évnyi házasság után elhagyta férje családját és fiát és soha többé, sehol sem említette sem nevüket, sem azt, hogy léteztek. Hazaköltözött szüleihez, de itt is nyomasztó volt a légkör. Ahogyan Nagyezsda írja: ,,Úgy döntöttem, hogy bármi áron megszabadulok az Isten által elátkozott nememtől. Egyetlen barátom apám lova, Alkid volt, amit nekem ajándékozott, és öreg, harcokban megőszült ,,dadusom": az az ember akit én mindig is csak a Huszárnak neveztem." 1806 egyik őszi éjszakáján Durova, kozáknak öltözve, elszökött hazulról és nyakába vette a világot. Férfinak adta ki magát, nemesnek, Alekszandr Szokolovnak, hamis papírokkal csatlakozott egy kozák ezredhez. Kérte, hogy ne értesítsék családját, mivel a szülei akaratán kívül jelentkezett önkéntesként a hadseregbe. A kozák ezred tisztjének megtetszett a pöttöm fiú akaratereje, de a kor regulája szerint minden 168 cm-nél alacsonyabb regrutát a dzsidásokhoz vagy huszárokhoz sorozták. Így hát elkezdte szolgálatát a Konnopolszkij ulánus ezrednél. ,,Kitörtem ketrecemből! Szabad vagyok! Független!" - írta Nagyezsda, miután közlegény lett belőle. Kifáradt az állandó katonai kiképzéstől, alá van vetve a kegyetlen és szigorú kiképzési rendszernek és közben arról ír, hogy élvezi a szabadságot! Egy évvel később Nagyezsda Durova levelet írt az apjának, elmesélte sorsát és könyörgött, hogy bocsásson meg és ne árulja el. Az apja felháborodott és levelet írt a cárnak, amelyben kérte, hogy a lányát azonnal szereljék le és küldjék haza. Közben már javában tombolt a háború Napoleon ellen, amelyben az oroszok eleinte az osztrákok és poroszok oldalán léptek hadba. Durova ezrede is többször megütközött a franciákkal. A cár nagy érdeklődéssel olvasta el a levelet és magához rendelte ,,Alekszandr Szokolovot". Nagy érdeklődéssel hallgatta az ulánus hölgy beszámolóját, de ahellyett, hogy leleplezte volna kilétét és hazaküldte volna, altisztként átvezényelte a Mariupoli huszárezredbe, ahol anno a lány apja és ,,dadusa" szolgáltak és megparancsolta, hogy innen kezdve a huszárezred az ő nevét viselje, azaz Alekszandrovszkij huszárezred lett belőle. A háború folytatódott. Az egyik ütközet során Durova a harcmezőn megmentette az ezred parancsnokának életét - amikor az megsebesült és leesett lováról, a lány átvágta magát a francia dragonyosok falán és visszavitte ezredéhez a parancsnokát. Ezért a tettéért Alekszandr Szokolov megkapta a Szent György Érdemkeresz érdemrendjét. Viszont a huszárok élete nagyon sokba került és Nagyezsda Durova, mivel csak az illetményből élt, 1811-ben kénytelen volt átjegyezni a Litovszkij ulánus ezredbe, amelyel végig is harcolta az 1812-es Honvédő háborút, majd 1814-ben a szövetséges erők kötelékében bevonult Párizsba. Meg kell jegyezni, hogy Nagyezsda Durova titkára, bármennyire is érdekes, soha sem derült fény, bár volt olyan szóbeszéd és pletyka, hogy az orosz lovassági tisztek között valahol rejtőzik egy nő. Ezeket a pletykákat ,,Szokolov" is nagy érdeklődéssel hallgatta. Tíz év katonai szolgálat után Durova leszerelt, főtörzszászlósi rangban. Szabad idejét írásnak szentelte és igen ismertté váltak Alekszandr Szokolov háborús regényei és elbeszélései, illetve lovasságot érintő szakcikkei. Utánna a naplóit, magánleveleit és jegyzeteit elvitte Alekszandr Szergejevics Puskinhoz, azzal a kérdéssel, hogy mit lehetne ezekkel csinálni? A nagy orosz költő, író és történész le volt taglózva a történet hallatán, majd miután ez hivatalosan is beigazolódott, vállalta Durova emlékiratainak szerkesztését és elősegítette kiadását. A könyv hatalmas siker volt, sőt, egy időben még ,,Durova-divatot" is teremtett. Nagyezsda Durova élete végéig nyilvánosan az Alekszandrovszkij huszárezred egyenruháját viselte, mellén a györgykereszttel (a lejebb írt partizán-nő továbbra is az első kitüntetett nő marad, ugyanis Durovát mint férfit tüntették ki). Élete végéig a lovassági tisztek többsége megtiszteltetésnek tartotta, ha vele egy asztaltársaságba kerülhetett. Ő volt az egyetlen nő az orosz történelemben, aki beléphetett az Angol Klubba (oda még a cárnő sem tehette be a lábát!) 66 éves korában húnyt el, tisztelet és megbecsülés által övezve.
Csak női társadalmak jöhetnek, vagy női katonák is?
Amíg várok a válaszra, addig beteszek egy személyt. Ha beléepasszol a témába, akkor jó, ha nem, akkor csak egy érdekesség:
Vaszilisza Kozsina (kör. 1770-kör.1840) Parasztasszony, egy falusi elöljáró (sztaroszta) özvegye. A Szmolenszki megye, Szicsovszkij járásának Gorskov faluban élt. 1812-ben, a napoleoni seregek Oroszország elleni támadása után nőkből és gyerekekből partizáncsapatot szervezett. Eleinte minden fegyverzetük villákból, kaszákból, baltákból és cséphabarókból állt. Támadásokat intéztek a francia szállítóoszlopok, élelemszerzőcsoportok és kisebb létszámú csapatok ellen. Egyre több falu parasztjai csatlakoztak különítményéhez. 1812 telén a partizánhadserege már közel 6 ezer főt számlált és ezzel a legnagyobb partizáncsoport lett a Napoleon elleni háborúban. A hazájának tett érdemeiért ő volt az újkori orosz történelem első és egyetlen nője 1854-ig, akit katonai érdeméremmel tüntettek ki, harci teljesítménye elismerése végett.
itt egy kis félreértés történt... én csupán ébenhard lenyűgöző intelligenciájáról tanúskodó és ideillő hozzászólásaihoz fűztem hozzá egysmást. csak nem írtam dőltbetűt.
"...szivessen megnéztem volna ötvenezer pinábol álló hadsereget ...Mit gondolsz erröl?"
Azt gondolom, hogy ennyi pinát nemcsak megnéztem volna... :))
igen, a legnemesebb szerved nyilvánvalóan vissza is húzódott volna a helyére, ha ennyi öntudatra ébredet nőt lát-kegyesen megkímélve a koponyacsontod.
Szivesen lettél volna te is bőrzacsis hadifogoly a csajoknál, mi.-te herezacskós hadifogoly lettél volna. ja bocs, most is az vagy, csak a fejedben.
------------------------------------------
Betűhalmazodból csak annyit tudtam kihámozni, hogy ezt a részt nekem címezted, ezért engedelmeddel reagálnék rá. Összességében csak annyit tudok mondani, hogy mivel a történelemben nincsen ha, ezért igazából fogalmam sincs, mit is kezdtem volna ennyi fehérszemély társaságában... valószínűnek tartom, hogy azért hamar feloldódtam volna. A források tanúsága szerint mindenesetre nem volt olyan sanyarú a férfiemberek sorsa arrafelé, mint ahogy te beállítod. A korabeli leírások arról tájékoztatnak minket, hogy az asszonytársadalmaknak égető szükségük volt a nemzőanyag bármi áron való beszerzésére, ezért szívesen látott vendégek voltak az eredeti értelemben vett Amazóniában a másik nem képviselői. Semmi okunk nincs azt hinni, hogy ezek az asszonyok a közéjük vetődő hímneműeket birka módjára lemészárolták volna, sőt, szerintem éppenséggel örültek minden alkalommal a "friss húsnak". Ezért arra kell gondolni, hogy valóban "szívesen lettem volna bőrz..csis hadifogoly" azokon a vidékeken a régi időkben, ebből következőleg nem tudom, hogy minek kellett volna visszahúzódni (?) :)) Nem is értem :D
Azé szivessen megnéztem volna ötvenezer pinábol álló hadsereget amint szép rendezett nsorokba fegyelmezetten menetelnek. Képzeld el mennyi tipikus nöi ellentét lehet ennyi nö között.- mire gondol hengeres agyad? a külsőségekre épülő viszályokra? nos, ezek a nők már eljutottak arra a szintre, hogy felülkerekedjenek a kicsinyes, egysíkú ellentéteken, amit a nem kevésbé egysíkú és behatárolt világkép próbált rájuk kényszeríteni. ez az, amire te sosem leszel képes.
Egyvalami azér nem nagyon értek. Épeszü férfiemberek hogy hihetnek olyasmiben, hogy nők ijjat tudnak kffeszíteni meg karddal és bárddal tudnak harcolni.
Gondokozzatok má el jozanul: egy nő mégha a mellit le is vágja, menyire bir kifeszíteni egy ijjat? És ha kifeszíti milyen meszire röppen belüle a nyilvesszö? Harminc negyven méterre?-
tudod picinyem, az izom a legképlékenyebb( kedvedért: legkönnyebben alakítható) szervünk, így sokkal inkább ahhoz kell épeszű embernek lenni, hogy ne higgyünk bizonyos determináltágban, hanem bennünk kell, hogy legyen a változtatóképesség. persze, a te ősprimitív szinted még nem jutott el el idáig,úgyhogy ajánlom a majomketrecet, ott végre teljes értékűnek érezhetnéd magad, hisz nem kellene ez az örökös görcsös bizonygatási vágy.
A nöi harcosokkal ugyanaz a problema mint a nöi sportolokkal. Nemrég volt egy riport a sporttévébe egy kézis edzövel, aki csajokat edz. Nagyon finoman fogalmazott de a lényegen nem változtat. Aszonta, hogy a nöi sportoló sokkal érzékenyeb a külsö körülményekre mint a kan. Én inkább úhgy mondanáém hogy a csajoknak mingyá minden bajuk van. Pl. hideg van, büdös a levegö, épen megjött nekik stb.
óóóó, igen! a férfiak bámulatos erejét, kitartását bizonyítja- mindamellett, hogy képesek önmagukat legyőzni- hogy bár-pusztán nemük miatt-folyamatos előítéletáradat, diszkrimináció, lenézés sújtja őket nap mint nap,több ezer éve,-bár van egy néhány pszichológiai hatása(pl önlebecsülés) mégis fele annyi öngyilkost, őrültet, csövest és alkeszt találunk köztük! hisz ők bátran és mosolyogva, tele életerővel néznek szembe problémáikkal!
"...szivessen megnéztem volna ötvenezer pinábol álló hadsereget ...Mit gondolsz erröl?"
Azt gondolom, hogy ennyi pinát nemcsak megnéztem volna... :))
igen, a legnemesebb szerved nyilvánvalóan vissza is húzódott volna a helyére, ha ennyi öntudatra ébredet nőt lát-kegyesen megkímélve a koponyacsontod.
Szivesen lettél volna te is bőrzacsis hadifogoly a csajoknál, mi.-te herezacskós hadifogoly lettél volna. ja bocs, most is az vagy, csak a fejedben.
Az is lehet, hogy több különböző matriarchátusban élő néptörzs is élt arrafelé: pl. egyik a Thermodon-síkságon, a másik a Phaszis mentén, míg a harmadik Hyrkaniában.
A földrajzi elhelyezkedésen már én is gondolkodtam.
Curtius Rufus Verkâna, azaz görögösen Hürkánia szomszédságába és a Kaukázus mellékére helyezi az amazonok földjét, ami önmagában nem látszik hibásnak, tekintettel arra, hogy Hürkánia a Kaszpi-tenger déli, partközeli sávját jelentette elsősorban, ami végül is nyugaton érintkezett a Kaukázus lejtőivel.
A grúziai Rionival (რიონი )azonosított Phaszisz és a Thermodón (Terme) is belefér véleményem szerint a képbe, ezek szerint Alexandrosz idejében az amazonok Transzkaukáziának egy szélesebb területén éltek.
Kürosz és Tomürisz (Hérodotosz, I. 204–214). Ford.: Szabó Árpád. In: A világirodalom legszebb elbeszélései -- Az ókortól a XX. századig. Vál., szerk. és a jegyzeteket írta: Domokos János. I. köt. Bp., 1971. Európa. pp. 19–23. (2. kiad. Bp., 1973. Európa. pp. 17–20.; 3. kiad. Bp., 1977. Európa. pp. 18–21.; 4. jav. és kieg. kiad. Bp., 1988. Európa. pp. 42–46.)
"Ezt a Thalesztriszt, aki lefeküdt a Makedón Alexandrosszal, én már Tamuris formában is láttam leírva."
A topiknyitó idézi a milétoszi Dionüszioszra hivatkozó Diodóroszt az 1. hsz.-ban Röhl i. m. 14. o. nyomán, ebben a szövegrészben szerepel Tomürisz királynő, de nem Nagy Sándor, hanem Kürosz perzsa uralkodó idejébe helyezve.
Tamara III. György grúz király és felesége, Gurandukht idősebb lánya volt. Giorgi 1178-ban társuralkodójává és örökösévé tette, hogy ezzel elkerülhetők legyenek az örökösödési viták. Apja halála után, 1184-ben lépett trónra. Mint szuverén uralkodó, a címe király volt, grúz nyelven „Tamara király” néven (Tamar Mepe) említik.
Trónralépése után azonnal pártütés támadt: a pénzügyminiszter (mechrurchletukhutsesi) Kutlu Arszlán vezette nemesi csoport azt követelte, hogy az uralkodó ossza meg hatalmát a karavi nevű testülettel. Tamara elutasította a követelést, és elfogatta Arszlánt, mire annak hívei a királyi palota ellen vonultak. A királynőnek azonban sikerült megegyeznie a lázadókkal: Arszlánt elengedték, a karavi pedig korlátozott jogköröket kapott.
1185-ben a grúz nemesek egy csoportja házasságot hozott tető alá Tamara és Jurij Bogoljubszkij novgorodi fejedelem (Grúziában használt nevén Giorgi Rusi, „György, az orosz”) között. Gyermekük nem született, és a királynő hamar kiábrándult férjéből, aki erkölcstelen, iszákos életet élt. 1187-ben egyszerűen kitette a szűrét, elvált tőle, és maga választott helyette új férjet magának: az alán David Szoszlanit, Oszétia hercegét, aki maga is a Bagratida-család leszármazottja volt. Férje csak névleg volt király, Tamara maga uralkodott, továbbra is a „királyok királya” maradt. Első férje, Jurij nem nyugodott bele a megaláztatásba: elégedetlen grúz nemesek élén kétszer is sikertelen felkelést szervezett 1191-ben.
Miután megszilárdította a királyság belső helyzetét, Tamara hozzáfogott, hogy folytassa apja agresszív külpolitikáját, és megtámadta a szomszédos szeldzsuk uralkodókat. A harcmezőn vezényelte hadseregét. 1193-ban Bardavban vívott sikeres hadjáratot. Ezt követően férjével együtt Erzerum ellen indult.
A szeldzsukok és szövetségeseik az Araxész folyó partján teleltek. A mohamedán hadsereget Abu-Bakr, Azerbajdzsán atabégje vezette. A csatát 1195-ben Samkir mellett vívták, és teljes grúz győzelemmel végződött. Elfoglalták a várost és a környező területeket, és a sirvansah uralma alá rendelték, akinek vállalnia kellett, hogy Tamara vazallusa lesz. Ezután a grúzok Gandzsába vonultak.
A grúz győzelmek riadalmat keltettek a szomszédos mohamedán államokban. Rukn ad-Din, Asia Minor szeldzsuk szultánja elszánta magát, hogy megtöri a keresztény Grúzia erejét. 1203-ban ütközetre került sor a szultán és a grúzok közt. A Basian közelében vívott csatában a szeldzsuk sereg óriási létszáma ellenére (a korabeli források 400 000-re becsülték) David Szoszlani újabb nagy győzelmet aratott.
Tamara uralma alatt Grúzia politikai, gazdasági és kulturális ereje csúcsára jutott. 1201 és 1203 között a grúzok elfoglalták az örmény Ani és Dvin uralkodói székhelyeket. 1204-ben Tamara serege bevette Karsz városát.
Ugyancsakl 1204-ben Tamar fontos szerepet játszott Trapezunt államának megalapításában a Fekete-tenger déli partvidékén. (Ennek fővárosa a mai törökországi Trabzon volt.) Az új államban élt a grúz Laz törzs. Efelett a Komnénosz család uralkodott, amelynek tagjai az európai keresztesek és saját konstantinápolyi alattvalóik elől menekültek el korábban. A Trapezunti Birodalom első uralkodója I. Alexiosz Komnénosz, Tamara unokaöccse lett, Ruszudan nővére fia.
1208-ban és 1209-ben a grúzok leigázták Khlat, Arcses és Ardabil államokat, 1210-ben pedig feldúlták Perzsia északi részét.
1212-ben a kelet-grúziai hegylakók, a phkovok és a didók felkeltek Tamara uralma ellen, de a Joane Mkhardzeli vezette grúz hadsereg augusztusra leverte a lázadást.
Tamara sokat tette a grúz kultúra és vallás felvirágoztatásáért. Nagyszámú grúz ortodox templomot építtetett. 1213-ban halt meg és a grúz ortodox egyház szentté avatta.
Utóda a trónon fia, IV. (Lasa) György volt. Ruszudan lányából is királynő lett, 1223 és 1245 között.
Küzdelem az amazonokkal
Betűhalmazodból csak annyit tudtam kihámozni, hogy ezt a részt nekem címezted, ezért engedelmeddel reagálnék rá. Összességében csak annyit tudok mondani, hogy mivel a történelemben nincsen ha, ezért igazából fogalmam sincs, mit is kezdtem volna ennyi fehérszemély társaságában... valószínűnek tartom, hogy azért hamar feloldódtam volna. A források tanúsága szerint mindenesetre nem volt olyan sanyarú a férfiemberek sorsa arrafelé, mint ahogy te beállítod. A korabeli leírások arról tájékoztatnak minket, hogy az asszonytársadalmaknak égető szükségük volt a nemzőanyag bármi áron való beszerzésére, ezért szívesen látott vendégek voltak az eredeti értelemben vett Amazóniában a másik nem képviselői. Semmi okunk nincs azt hinni, hogy ezek az asszonyok a közéjük vetődő hímneműeket birka módjára lemészárolták volna, sőt, szerintem éppenséggel örültek minden alkalommal a "friss húsnak". Ezért arra kell gondolni, hogy valóban "szívesen lettem volna bőrz..csis hadifogoly" azokon a vidékeken a régi időkben, ebből következőleg nem tudom, hogy minek kellett volna visszahúzódni (?) :)) Nem is értem :D