A hozzászólás után, Új kép, tallóz, majd feltölt. Amint a bélyegkép megjeleni, mellette a "beszúrás"-ra kattintva kerül feltöltésre. Remélem jól mondtam el. :-))
folyt. És akkor végül, befezezve, egy utolsó reagálás:
" Ha be akarsz szállni a rendrakásba, beszállhatsz te is néhány ezer forinttal, még nem késő. Vagy kezdjél el kaszálni, saját költségeden. Nem kell erre senkitől engedélyt kérned...."
Ezek a mondatok jellemzőek Rád. Nem tudsz semmit, nem tájékozódsz, csak nekiállsz "észt osztani".....
Most ne beszéljünk arról, hogy hány éves koromban tanultam meg itt a csatorna parton kaszálni. (Nem mostanában volt). Beszéljünk csak arról, amióta itt lakom. Nekem ugyanis hamarabb volt fűkaszám, amivel a füvet vágtam a csatorna partján, mint hogy Te ideköltöztél volna! És nem csak én vágtam a füvet a csatornaparton, hanem még vagyunk egy páran, akik rendszeresen eltakarítottuk a vízügyesek pusztításainak a nyomát, és figyeltünk a környezetünkre. Az én kertem végében nem látsz egy tőről növő 5 fát, mint sorba ott, ahol nem volt "gazdája" a területnek. Az én - és még sokunk - telkéhez tartozó partszakasz rendben volt tartva, mind a fák, mind aljnövényzet tekintetében. Nem Te voltál az, aki "(környezeti) kultúrát" hozott ide a "tudatlan falusiaknak". Csak mi meghagytuk a természetes környezetet, hagytuk élni a növényzetet és az állatvilágot, Te meg idejössz, és fűkaszával nekiállsz nádat vágni. Mikor a legkisebb falusi gyerek is tudja, hogy a nádat nem zölden kell vágni, hanem télen, amikor kiszárad, és kaszával különben se lehet kiirtani.
"A csatorna part ismét le lett vágva, és ismét magánemberek pénzéből."
Lefényképeztem, megírtam. (Ha a Fefe elmondja, hogy hogyan kell ide képet feltenni, fel is rakom, hogy mindenki lássa, milyen pusztítást végeztetek ismét.) Ugyanis a fák kivágása után a fa kihajt, mert "Az élet élni akar". A kivágott diófák, fűzfák és eperfák is elkezdtek tuskóról hajtani. A fűzfának egy hajtása nőtt gyökérről, azzal nem kellett foglalkoznom. A diófáknál hagytam két-két hajtást, gondoltam később meglátjuk, melyiket hagyjam meg . Az eperfánál a tavalyról hagyott egy ág már szép nagy volt, az idén a tuskó másik felén növő mintegy 20 hajtásból hagytam 5 vesszőt, hogy majd szintén később megnézzük hogy alakul. Örömömre a nagy favágás eredményeként nőtt egy vadringló bokor is, abból hagytam egy ágat, ami fává nőhet majd. A füvet meg egész nyáron kaszáltam, ezért állt meg minden horgász az én kertem végéhez csatlakozó parton horgászni. (Mert a horgászhelyemnél hetente a hínárt is kitakarítottam, és a kanyar első házától kezdve a falu széléig ez az egyetlen hely, ahol normálisan horgászni is lehet.) Nem ragozom. Ezt a partoldalt sikerült "magánemberek pénzéből" újra letarolni és a munkámat, amivel újra megpróbáltam egy szép partoldalt csinálni, tönkretenni. Nálam - tuskók nem lévén - sikerült földig vágni. Máshol viszont 20-30 centis "nyársakat" csináltak a tuskókról le nem vágott ágakból. Újra nincs diófa, fűzfa, és eper csemete, csak egy lepusztított, lecsupaszított part. Ami minden, csak nem szép. Talán végre nem ártana elárulni, hogy mi ezzel a valódi cél, amibe ennyi "magánember" csak úgy "önzetlenül" beleöli a pénzét. (Az egy másik kérdés, hogy ki és miért engedi meg magánembereknek ezt a pusztítást állami közterületen, ami ráadásul a falu belterületén, természetvédelmi területként törvényi védelem alatt kellene álljon. )
A legszebbet a végére hagytam:
"Téged már csak az érdekel, hogy a stéged megmaradjon, de lehet hogy a köznek más az érdeke. Annak a köznek, akire oly nagy hangon hivatkozol általában."
Erre röviden csak annyit a végén, hogy Neked és a balkáni magyaroknak üzenem, hogy Magyarország egyenlőre - a következő alkotmány elfogadásáig még biztosan - jogállam. Vagyis törvény, törvény alapján hozott miniszteri rendelet, és ilyen rendelet alapján született, kezelői jogot gyakorló állami szervezet vagy az országos horgászrend által felhatalmazott egyesület által kiadott helyi rendeletben lehet és kell szabályozni állami területen épített stéget, csónakkikötő mólót és horgászhelyet. (Mert ez a 3 nem ugyanaz, nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá) És nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol Te vagy Kontra Jani döntitek el a "köz"-re hivatkozva, hogy ki horgászhat az állam tulajdonában levő Ferenc-csatornán, és milyen horgászállást csinálhat magának.
Én nem vesztegettem meg senkit azért, hogy más jogom legyen itt a csatorna parton, mint bárki másnak. Anyagi hasznom se származott a közért végzett munkámból, vagy a közre hivatkozva végzett munkából. (Én gázzal fűtök!) Különleges elbánásra se tartottam soha igényt. Csak arra, hogy mindenki tartsa be a törvényeket és a békés együttélés érdekében kialakult helyi szokásokat. És ezt nem csak kérem, hanem ezért tenni is hajlandó vagyok, hogy így legyen és így is maradjon!
És akkor részemről itt lezárom ezt a személyemet támadó vitát, amit nem én kezdtem. Úgy érzem, minden felvetett vádra megválaszoltam......
És akkor innen kezdve beszéljük vidámabb dolgokról! Pl. hogy elállt az eső, és mehetek kidobálni a csónakomból a vizet.....
Igaza van Fefének, zárjuk le ezt a személyeskedő vitát, és szóljon a fórum másról. Talán majd ha a davod.hu ugyanolyan lesz, mint Petike idejében, akkor ott lesz helye az ellentétes nézetek vitájának, ami nem a személyeskedésről szól majd. Szóval akkor varrjuk el az elvarratlan szálakat, és zárjuk le ezt a beszélgetést. Szólíthatlak Márknak?
Egy más témájú írás nem alkalmas arra, hogy minden mondatának hátterét bővebben érintsem. (P G utalt máshol található írásaimra, blogjaimra, ott ezt megtettem). Emlékezetem szerint Fidesz támogatást írtam, ami itt helyben a központi akaratot megtestesítő Zsigó Róbert vezette Fideszt jelenti, és nem a teljes Fidesz tagságot és főleg nem a fideszes szavazóbázist. De arra utaltam itt is, hogy a Fidesz nem egységes, homogén párt, hanem "szövetség", és ennek a szövetségnek nem minden irányzata támogatja Hetyei Robit. Mert pl. a jobboldali, konzervatív (valódi keresztény) értékeket vallók többsége se támogatja. És a Fidesz eredeti, szabad gondolkodású tagjai, akiknek a látóköre az egyetemes, mások által is értéknek elfogadott konzervatív és szocialista értékek befogadásával tágult és fejlődött az elmúlt 20 évben - és ezáltal a közösség nagyobb részének gondolkodását lefedik, (ezzel a gondolkodással szerzett többséget a választáson a Fidesz) - szintén nem őt támogatják. És a dávodi fideszesek között ezek a tisztességes fideszesek vannak többségben, akik nem támogatják Hetyei Robit.
Aki a Fideszből Hetyei Robit támogatja, az az arrogáns, erőszakos, szélsőjobbos retorikájú, zsákmányszerző, területfoglaló, hangos központi irány, akik csak arra jók, hogy letarolják, lerabolják, kifosszák a környezetet, és uralkodjanak a közösség létét biztosító gazdasági erőforrások minél nagyobb része felett. Saját magánérdekeik és nem a közösség érdekében. Az ilyen emberek támogatják Robit, akiknek ilyen vezetés kell a falu élére, hogy általa sütögethessék a saját pecsenyéjüket.
Engem viszont ez mind nem érdekel helyi szinten, én nem helyi szinten politizálok. Én ugyanis nem azzal a civil egyesülettel kerültem konfliktusba, aki egy ember polgármesterré választása érdekében helyben nem ismert "közösségépítő" (szavazatszerző) technikákkal veri át a helyieket, (ez legyen a helyi politikai csatát vívók problémája) hanem azzal, aki támogatja a helyi természeti és környezeti értékek elpusztító-ját/it. Nem tudtam, hogy ezt a pusztítást Illés Zoltán is támogatja, de akkor gondolom nem lesz ellenére, ha ezt a hírt - Rád hivatkozva - az országos sajtóba és minden országos környezetvédő szervezetnek is eljuttatva bemutatjuk a kivágott 18 hatalmas, egészséges fűzfa fotóit mellékelve, bemutatva az államtitkár úr környezetvédő retorikájának és gyakorlatának ellentéteként. Szerinted ezek után is azt fogja mondani, hogy tudott róla, és az ő beleegyezésével és támogatásával történt ez a környezet és természet károsítás???? És azt fogja mondani, hogy kedves Márk és Kontra Jani, köszönöm, hogy segítettétek környezetvédő munkám és politikai pályafutásom??? Naugye! Amikor "nagy" emberek támogatására hivatkozol, akkor nem árt végiggondolni mondandód összes következményeit.
Na itt kezdődnek azok a dolgok, ami Téged jellemez. Beszélsz, vagdalkozol, támadsz és vádolsz, és nem vagy tisztában se a tényekkel, se a körülményekkel. Erkölcsi magasságokból ítéletet mondasz, miközben rosszabb vagy, mint akit vádolsz. Mert aki szóvá teszi, hogy szögeket vertem a fába (egyébként nem szög, hanem ideiglenesen alkalmazott, mint a neve is mutatja "fa"csavar, amit ennyi idő alatt - brzzzzzzzz- a fa károsodása nélkül ki lehet csavarni a fából, amikor már nincs szükség az "ideiglenes" használatra. És ez részben már meg is történt.) az nem ártana, ha nagy környezetvédőként szava lenne az ugyanilyen vastag, mellette álló másik fa kivágójához is. Mert azért úgy gondolom, hogy még ha két szöget is vertem volna a fába, az kisebb "bűn", mint a mellette levő másik három, hasonló nagyságú fa kivágása. (Vagyis nem csak a fűzfák kivágásáról, hanem az egész partszakasz letarolásáról és lerablásáról beszélhetünk!) És nem mondhatod, hogy nem tudtad, mert itt a dátum, hogy mikor írtad le másodszor ugyanezt, és én tudom, mikor beszéltünk, mikor mutattam meg a másik fa helyét, amit - négyszemközt elismerted! - mégse kellett volna kivágni!!! Csak hát ezért nem érdemes veletek négyszemközt beszélgetni, mert a szemembe elismered, hogy igazam van, azok a nagy, legalább 30 éves diófák a kertem mellett levő partszakaszon - aminek a környezetét évek óta én gondoztam, vágva a füvet és ritkítva az aljnövényzetet - semminek nem lehettek az útjában, és nem kellett volna kivágni. Csak hát akkor úgy volna tisztességes, ha ezt a véleményedet nyilvánosan is vállalnád.....
De Te nyilvánosan csak engem támadsz, mert szóvá mertem tenni ezt a pusztítást, fel mertem emelni a szavam az ilyen tett mögött levő gondolkodással szemben, ami mögé Ti is odaálltatok. (Én nem mondom, hogy a "buli" kedvéért, vagy anyagi érdekeltség okán, azt nektek kell tudni, hogy miért) De el kell döntenetek, hogy tettekben is környezetvédők vagytok, vagy csak szavakban, és saját köreitekben levő bűnelkövetőnek (valamiért) menlevelet adtok. (Azt feltételezni se merem, hogy netán a bográcsfesztivál anyagi támogatásáért, vagyis Hetyei Robi támogatásáért cserébe.) folyt.
Rendkívül jó az írásod, de nagyon tetszik a publikációs aktivitásod is. Visszatérve az előzőhöz, talán majd rólunk is ezt írják utódaink úgy 80 év múlva: milyen egy böszme őseink voltak. A jeges árról én is elkövettem egy irományt, igaz, más szemszögből. Talán érdekel.
Hogy másról is szóljon már a fórum. Talán ismert, hogy gyűjtöm (GZ barátommal) a dávodi régi fotókat. Ismét kaptam egy csomó képet, amit szkenneltem, archiváltam. De kíváncsiságból összeszámoltam, hogyan is állunk. Nos, eddig úgy 75 család (személy) adta át másolásra a fotóit. Ez azt jelenti, hogy majd' 2500 db kizárólag dávodi fotó van a birtokunkban. Ebből láthattatok már kiállítást a Hősök Napján (kizárólag dávodi katonákról), vagy most a Pipacsos Házban a szakmákról. Ezúton is szeretném kérni, ha valakinek van és még nem szerepel a gyűjteménybe, egy rövid időre kölcsönözze. Archiválás után visszakapja. Kérdezhetitek, minek, mi a haszna. Nos, szeretnénk egy faluarchívumot létrehozni, és amint 08. 20-án tematikus kiállításokat rendezni.
Én a tisztességes emberektől, illetve azok egy csoportjától kértem elnézést, hogy ennyi hazugsággal a szádon közéjük tartozónak véltelek. Egyébként nem érdekel senki vallása (amíg nem maga hivatkozik a vallása vagy szervezete értékrendjére) így a Tied se. Magánügy.
De ha így alakult, hogy kinyilvánítod, akkor a tisztességes muzulmánoktól is elnézést kérek. Tapasztalatból tudom, (mert többször és több helyen dolgoztam velük), hogy a hazug embert ők se becsülik semmire.......
:-))) Ugyan P G! Ki húzná fel magát rajtad? Ne röhögtess! Két mondatot nem tudsz leírni logikai hiba nélkül....:-)
Ha a választással semmi hátrány nem ér senkit, és ha a választás után ugyanúgy járhat-kelhet a faluban mindenki, mint eddig, akkor abban mi lesz a "szokatlan", amihez hozzá kellene szokni? Akkor ebből a szempontból pont olyan lesz, mint eddig.... Vagy nem?
Szerintem az még egyáltalán nem biztos, hogy a Robi lesz a polgármester, ne legyél abban annyira biztos, azt nem Te döntöd el egyedül. Azt majd a falu lakói - meg akik abból elmennek szavazni - ők döntik majd el. És ők lesznek azok, akik a döntésük árát fizetik vagy a döntésük gyümölcsét élvezik. A falu, közösen. Mert amiben számít egy polgármester tudása és felkészültsége, azt nem az egyes ember fogja élvezni vagy elszenvedni, hanem a falu, mint közösség.
Te kicsit el vagy varázsolva! Én teljesen nyugodt vagyok,hisz akinek idegeskedésre van oka azok pont ti vagytok! MI lesz a Robival ha nem lesz polgármester?!4év megint arról fog szólni hogy erőt gyűjtsetek egy új "kampányhoz".....? Vagy a választások után indul meg a munkakeresés..? Akinek itt idegeskedésre van oka az pontosan látszik,hogy nem én vagyok! Ez érződik is kettőnk megnyilvánulása között!Te támadsz mindenkit itt a fórumon is és nem én! Jut eszembe nem válaszoltál,hogy mit terveztek esetlegesen az elkövetkezendő időszakra! Mert ugye jeleztem, hogy csak támadások hadát intézitek mindenki fele de ész érvekkel nem tudtok előállni!
Ha már így négyszemközt dumcsizunk, be kell valljak néked valamit. Muzulmán vagyok. Tehát nem lehetek igaz keresztény. Sajnálom is nagyon, de hát mit csináljak, ha egyszer muzulmán vagyok.
Ne húzd fel magad, nyugi. Attól hogy Robi lesz a polgármester, téged nem fog semmilyen hátrány érni, ugyanúgy járhatsz-kelhetsz majd a faluban mint eddig. Szokatlan lesz biztos, de mindent meg lehet szokni!
Állítás: "Mert annak semmi értelme, hogy úgy járjak veled is, mint a főszerkesztőddel. Hogy amikor- négyszemközt - elmondom neki, hogy nem korrektül tájékoztatja az olvasóit, akkor utána újra megteszi." Cáfolat: A főszerkesztőmmel több hónapja beszéltél már arról, hogy szeretnél írni a Dávodi Lapokba.
Az már haladás, hogy legalább tájékozódtál. Csak vagy a főszerkesztőd beszél mellé vagy Te csúsztatsz. Mert az én mondatomban benne van - gondolatjellel kiemelten hogy NÉGYSZEMKÖZT találkoztunk. Amire Te hivatkozol és ami bizonyítja, hogy a lapotokhoz megjelenésekor előítélet mentesen, jó szándékkal közeledtem az meg telefon beszélgetés volt (ami visszaellenőrizhető, bizonyítható)
Négyszemközt a csatorna parton találkoztunk először (és azóta utoljára) valamikor aug 20. előtti napokban. (még írok majd róla itt) Pont az a tábla alatt, ami miatt kifogásoltam az olvasók nem hiteles tájékoztatását, (kifogásoltam, hogy a főszerkesztő úr nem tájékozódott írása előtt) és tulajdonképpen ez a stílus miatt nem írok a lapotokba. És ha egy lapnak a társszerkesztője vagy, azért nem ártana tájékozódnod a főszerkesztőnek a saját lapotokba tett hitvallásáról a kiadvány szellemiségével kapcsolatban, utalását a keresztény értékrenddel kapcsolatban, amiről feltételeztem, hogy abban a társszerkesztő is osztozik. Arra nem gondoltam, hogy egy társszerkesztő hitvallása ellentétes a lapjának és főszerkesztőjének hitvallásával. Igazad van, hogy is gondolhattam rólad, hogy ennyi hazugsággal a szádon a keresztény értékrendet vallhatod magadénak!? Bocsánatot kérek a tévedésemért. Nem tőled kérek bocsánatot.. Hanem a valódi keresztény értékeket vallóktól . hogy egy rövid időre közéjük, a tisztességes emberek közé tartozónak véltelek
P G! Tényleg nem érzed, hogy ezt abba kellene hagynod?????
Jobb szeretném én is, ha a fórumozás másról szólna... És miattam szólhatna másról is, ha nem azzal kellene foglalkozni, hogy az ember helyretegye mások rágalmait, hazugságait...
Tudod P G, az ilyen fórum azért jó, mert a magadfajta rövid és szelektív memóriájú ember minden hazugságát nagyon könnyű leleplezni. Csak vissza kell olvasni.... És mint korábban megegyeztünk, minden írásával mindenki magáról állít ki bizonyítványt. Bizonyítani azért kényszerülök, mert EZT hazudtad:
"P G válasz | vissza a topikba 2010.09.07 13:59:56 Š (723) ......... Tehát te kezdted velem felvenni a kapcsolatot. "
Írod ezt, miközben magad is tudod, hogy nincs így, hiszen beszélgetésünk története itt van az előző oldalon, és erről mindenki személyesen is meggyőződhet. Te szólítottál meg először:
"P G válasz | megnéz | könyvjelző 2010.08.27 12:09:32 Š (676) Tisztelt Uram! .................... Nem tudom, Ön kicsoda, tulajdonképpen nem is érdekel,"
És én ezt válaszoltam rá:
"szigeti fűzfa válasz | megnéz | könyvjelző 2010.08.28 03:36:24 Š (683) Amolyan nyilvános (válasz)levél Papp Gábor úrnak, a Dávodért Civil Egyesület titkárának.
Tisztelt Titkár úr!
Az index fórum és annak archívuma a tanúm, hogy nem én szólítottam meg Önt ..... hanem Ön szólított meg engem, ....."
Nekem továbbra is maga a fórum az igazam bizonyítéka. És Te nagyon nem lehetsz jóban azzal a sánta kutyával......:-( (Mert mint megegyeztünk, mindenki magáról állít ki bizonyítványt az írásával...)
Tényt közöltél? A tény az attól TÉNY, hogy bizonyítani lehet. Ha igaz lenne, amit állítottál, bizonyítani is tudnád.
Te viszont egy valótlan állítást tettél - ami nem TÉNY - amiről mind a ketten tudjuk, hogy hazugság. Ha szerinted ez meg senkit nem érdekel, akkor minek írtad le? Mit akartál elérni ezzel a hazugsággal? Mert amit elértél, azzal csak magadnak ártottál......
Tudod kedves P G ahogy itt megnyilvánulsz az mutatja hogy milyen ember vagy...és azt is hogy milyen értékeket képviselsz te és a körülötted állók...! Azt hiszem ezen el kellene gondolkodni! Tényeket nem tudsz közölni,hisz amit te itt leírsz.... elmondasz....az nem más mint spekuláció,kitaláció! Ez nem a lábvíz felkeverése,sokkal inkább a normális,emberi értékrendek, a gyomrok felfordítása! Gusztustalan amit műveltek! De ha már itt tartunk.... Mesélj nekem,hogy a kedves Hetyei úr miben változtatná, teszem azt váltaná meg a világot? Eddig csak a másik ember kikezdése,sárba tiprása és mindenáron a Hetyei Róbertet a falu élére dolgot hallani,látni,érzékelni!Az egy év alatt sokmindent kezdhettetek volna magatokkal.....!Pl.:találhattatok volna neki munkát!
Kérdés: "Ugye, most nekem itt azt kellene bizonyítanom, hogy NEM kerestelek meg, illetve azt, hogy TÖRÖLTEM azt, aki nem volt sose az ismerősöm."
Válasz: Bizonyítani? Kinek? Minek? A lőtéri kutyát sem érdekli, hogy megjelöltél vagy nem, és hogy ez bizonyítható-e vagy nem. Én csak tényként közöltem, oszt annyi.
Ez a hazugságod csak arra volt jó, hogy végképp elásd magad előttem. Mert az engem nem érdekel, hogy más előtt milyen hazugsággal akarsz meghazudtolni. Te meg én, mi ketten pontosan tudjuk, hogy hazudsz, és nem érdekel, hogy más mit hisz. Ugyanis se saját nevemben, se a Demokraták Hálózatával nem kerestelek meg, hogy az ismerősöm legyél. Így törölni se tudtalak.
Ugye, most nekem itt azt kellene bizonyítanom, hogy NEM kerestelek meg, illetve azt, hogy TÖRÖLTEM azt, aki nem volt sose az ismerősöm. És most azt hiszed, hogy jól megfogtál, mert ezt - mivel nem történt meg - nem tudom bizonyítani, hogy nem történt meg. Közvetlenül tényleg nem tudom bizonyítani. (Hogy is tudnám, ha nem történt meg) Közvetve viszont tudom.
Egy dávodi ismerősöm van az iwiwen, akit Dávodon ismertem meg. (Némethné Gabi iskolatársam volt és egy napon volt az esküvőnk, őt nem itt ismertem meg. Petikének én szereztem meghívót, de valami más névvel lépett be - talán a neje nevével? -, utána kellene néznem. ) Miért Te - akit előtte nem ismertem - lettél volna a második? Aki most ránéz az iwiwre, az látja, hogy junius 28-án léptem be utoljára, téged meg az után ismertelek meg. Én még egy fényképet se láttam rólad, nem ismerlek, csak a neved alapján tudom, hogy ki vagy. Az viszont lehet, hogy látásból ismerlek, találkoztunk, láttalak már a faluban, csak nem tudom, hogy Te vagy a P G. Miért jelöltelek volna ismerősnek?
Ha én jelöltelek be az iwiw-en akkor ennek nálam nem maradt nyoma, Te viszont kellett kapjál egy értesítőt, hogy bejelöltelek. Így néz ki: "noreply@iwiw.hu [iWiW] Istvánné Ildi ismerősnek jelölt" Idetennéd? Persze, azt fogod írni, hogy törölted már....:-( És még onnan tudom, hogy nem kereshettelek meg, mert annak idején csak az akkori ismerőseimet hívtam meg, és nem voltál az ismerőseim között. És ez két éve volt, az iwiwen nem reklámoztam a Hálózatot és nem hívtam meg általa senkit.
És végül, ha meghívtalak majd töröltelek, akkor miért írtad, hogy nem ismersz, nem tudod ki vagyok??? Tehát akkor vagy nem jelöltelek be, vagy tudtad, ki vagyok.... De Te nem tudtad..... Szóval a sánta kutya megint beelőzött Téged....
Na mindegy. Ezek után akarsz a szemembe nézni? Mint írtam, mi ketten tudjuk, hogy hazudsz. Csak azt nem tudom, hogy ennek mi értelme volt? Miért csináltad? Engem nem érdekel, hogy másnak mit bizonyítottál vele. Nekem azt, hogy nem csak hazug hanem aljas is vagy.....:-((
Az eddigi békés nyugodt légkört megosztjuk. Mondod te. Én meg azt mondom, felkavarjuk a langyos lábvizet, és felnyitjuk az emberek szemét. Minden csak nézőpont kérdése.
Kissé erős amit írsz.....! Először el kellene gondolkodnod a dolgokon mielőtt leírsz valamit! Ha a te "brigádod" kerül az élre a falu elbukott...Dávodnak lőttek! Nem vádaskodni kellene és hülyeségeket beszélni hanem körbe kellene nézni a saját házatok táján! Gusztustalan amit a faluban...a faluval műveltek!Az eddig békés,nyugodt légkört teljesen megosztjátok!Az országos kampányban nem fajulnak el ennyire a dolgok! Eddig tőletek csak szidkozódást és rágalmakat lehetett hallani! Ész érveket,normális emberi hozzá állást még nem tapasztaltam tőletek! Üdv!
A takarékpénztárhoz való csoportosulás a dávodi csatornaprojektbn is fontos láncszem. A Fundamenta nagy pénzeket tolt a szerződéskötésekért. Volt ugye egy hivatalos jutalék is, és volt a hivatalos jutalékon felüli jutalék is, ami szintén nem két forint volt.
Nem tudom, kampányol-e valaki ezzel a témával. Mivel sem polgármesternek, sem képviselőnek nem indulok, valamint senkinek nem vagyok sem kampányfőnöke, sem kapmánymenedzsere, ezért még sejtésem sincs erről. Ráadásul akik indulnak, azok sem mondanak nekem semmiféle kampányszöveget, hiszen tudják hogy nekem nem kell kampányolniuk. Így hát ebben a kérdésben tényleg nem tudok érdemben nyilatkozni. Az csak egy dolog, hogy miböl fogja a falu a büntit kifizetni. Engem az jobban érdekel, hogy miből fogja fenntartani, üzemeltetni? Ki fogja kifizetni az ingatlanon belüli munkákat? Ki fogja kifizetni a sokszorosára megnövekedő vízdíjakat? Talán azok, akiknél már eddig kikötötték a gázt, a villanyt? Azok biztos nem. Az idősek, akik gondolkodás nélkül aláírnak bármit? Ők még néhány évig, aztán ugye az élet rendje szerint ők már nem. Maradnak fizetőképes rétegnek az itt maradottak. Tehát a segélyesek, meg a munkanélküliek. Ők aztán tényleg egy olyan bázis, akire lehet támaszkodni.
Az 50 milla, ami elment eddig, nem kevés pénz. Papíron baromi sokba került a régészeti felmérés. Meg a tanácsadók. Meg az egyéb, máshová nem sorolható gazdasági tevékenységeket segítő szolgáltatás, mert ugye a fedőszámlákat sem adják ingyen.
Fefe. te ugyanúgy tudod mint én, hogy ez az egész csatornázási történet miért alakult úgy ahogyan alakult, miért minek hogyan kellett történnie, és miért lesz ez Dávod valaha volt legnagyobb buktája.
Állítás: "Tehát ha akarsz velem vagy tőlem valamit, akkor ki vele, itt a nyilvánosság előtt, hiszen Te szólítottál meg engem, és nem én téged" Válasz: Ne viccelj, hát te, jobban mondva az általad fémjelzett Demokraták Hálózata keresett meg engem, és jelölt meg ismerősként az iwiw-en. Tehát te kezdted velem felvenni a kapcsolatot. Igaz, azóta már töröltél az ismerősök listájábaól. Nem is értem, miért durciztál be:) Állítás: "Mert annak semmi értelme, hogy úgy járjak veled is, mint a főszerkesztőddel. Hogy amikor- négyszemközt - elmondom neki, hogy nem korrektül tájékoztatja az olvasóit, akkor utána újra megteszi." Cáfolat: A főszerkesztőmmel több hónapja beszéltél már arról, hogy szeretnél írni a Dávodi Lapokba. Azt a választ kaptad akkor, hogy amennyiben eljuttatod a szerkesztőségbe írásodat, akkor azt megjelentetjük. Vártuk a cikkedet.Nem írtál nekünk semmit, hanem inkább írtál a Dávodi Életbe.
Kérdés: "Engem sokkal inkább az érdekel, hogy az alapszabály mely pontjára hivatkozva mondanád rám, hogy nem támogatod a felvételem" Válasz:( idézet az Alapszabályból) Tagsági viszony keletkezése: A belépni szándékozó tagfelvételi kérelmet állít ki. A belépésről a tagfelvételi kérelem alapján a vezetőség dönt. A tagsági viszony a tagfelvételi kérelemnek a vezetőség által való jóváhagyásával kezdődik.
Na, csak nem bírtad ki, hogy ne beszélj kirkesztésről: "És nagy tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy engem rekesztettél ki valahonnan. Magadat rekesztetted ki. A kultúremberek sorából, a saját kereszténynek mondott értékrendedből."
Mikor mondtam én, vagy írtam én, hogy keresztény értékrendűnek tartom magam? Te dobálózol Jézus nevével, te hivatkozol rá, például a Dávodi Életben megjelent rágalmazó, gyűlölettel teli, fröcsögő-okádó cikkeddel.
A dávodi csatornázásról folyó igen érdekes vitába nem szeretnék beleszólni. Bajai lévén, feljogosítva sem érzem erre magamat, és az ügyról csak a kezdetek kezdetén volt kellő ismeretem. Viszont kötelességemnek érzem, hogy a bajai történettel hozzájáruljak valamelyest az ügy tisztázásához egy olyan szép községet illetően, ahova mindig szívesen mentem, és mindig szívesen fogadtak.
Nem tudom illik-e saját munkámat szíves figyelmükbe ajánlani, de ha idejük engedi, kérem, olvassák el a bajastory.info-n Helytörténet alatt Egy kis csatornatörténelem című írásomat. Ebben a bajai történések mintegy száz évét kíséreltem meg összefoglalni egy napilap szabta rövid keretek között. (A témáról könyvet lehetne írni róla, a bajai helytörténészek előbb-utóbb biztosan meg is teszik.)
Baja a nem teljes csatornázottság hátrányait ma is nyögi, bár a folyamatos csatornázási munkálatokkal sokat sikerült a hátrányból behozni. 1935-ben volt egy nagy lehetőség a város számára. Röviden összefoglalom, hogy mi történt:
Borbíró Ferenc polgármester minden rábeszélőkészségét latba vetette, hogy a város mátéházi birtokának eladásával megoldják a város teljes csatornázását. Erósebb volt azonban a takarékpénztárhoz tartozó csoportosulás - ma azt mondanánk, lobbi -, melynek sikerült leszavaztatni a közgyűlésben a polgármestert. Így a város csatornázása nem történt meg. Csatorna most sincs a városban mindenütt, jóllehet éppen háromnegyed évszázad telt el azóta. És hol vannak már a város mátéházi földjei?
Teljesen jól írsz. A pártok még az egészséges falusi levegőt is képesek megmérgezni. Ez ellen csak a nyílvánosság teljes bevonásával, szemtől szembe (ha úgy tetszik: face to face) kell megküzdeni.
Polgármester jelöltek Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Hetyei Róbert Nándor Független Nyilvántartásba véve Hirtenberg János Sándor Független Nyilvántartásba véve
Egyéni listás települési önkormányzati jelöltek
Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Dr. Ádám András Független Nyilvántartásba véve 2010.09.02 Besír Márk Független Nyilvántartásba véve 2010.08.27 Bőthe Béla Attila Független Nyilvántartásba véve 2010.08.31 Bugyáki Attila Független Nyilvántartásba véve 2010.09.03 Halasy Marianna Fidesz Nyilvántartásba véve 2010.09.03 Hegedűs Jánosné Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Hetyei Károly Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Hetyei Róbert Nándor Független Nyilvántartásba véve 2010.09.02 Hirtenberg János Sándor Független Nyilvántartásba véve Hornyák Szilárd Független Nyilvántartásba véve 2010.08.31 Horváth Árpád Független Nyilvántartásba véve 2010.09.03 Illés László Független Nyilvántartásba véve 2010.09.02 Keresztes Tamás Gábor Fidesz - Nyilvántartásba véve 2010.09.03 Dr. Majer József Független Nyilvántartásba véve 2010.09.02 Rápity László Független Nyilvántartásba véve 2010.09.02 Sümegi Zoltán Független Nyilvántartásba véve 2010.09.02 Szabadi László Fidesz Nyilvántartásba véve 2010.08.31 Zilinszki József Független Nyilvántartásba véve 2010.09.02
Tudod Fefe, én ezt már megtapasztaltam és láttam, hallottam Vaskúton. Annyi különbséggel, hogy ott fordított volt a felállás, de az érvek ugyanezek. (Ott fideszes volt a beruházást kezdeményező polgármester, és őt buktatták meg hasonló "érvekkel".) Vaskútnak azóta sincs csatornája..... Vicces, amikor fideszes szájából hangzik el, hogy az ilyen beruházásoknál 10%-ot osztanak vissza. Biztos jó az adat, jól tudhatják, hiszen az önkormányzatok többsége fideszes. na de Dávodon kit vádol, kit rágalmaz 150 millió "zsebpénzzel"? Mert mint korábban írtam, a képviselő-testület tagjai az egyesület tagjai is, Ádám doktor is és Keresztes Gábor is, hogy a többieket ne említsem. Ők is részesülnek a tényként közölt (még csak nem is feltételes módban fogalmazott) "visszaosztás"-ból??? Vagy csak a testület másik fele? És ezek szerint nem csak a Ferenc csatornánál van "csatorna buli", hanem a szennyvíznél is? Lehet, hogy magukból indultak ki, amikor engem vádoltak, és az a bajuk, hogy a szennyvíznél levő "csatorna buliba" nem tudtak "belenyúlni", és a feltételezett 150 millióból nekik nem jutott? (Én tudom, hogy ő arról a pénzről beszél, ami még meg se jött, de ő nem tudja....Csak beszél...)
Ne legyünk naivak Fefe, a novemberben majd visszatérünk rá, meg az egyik jelölttől elhangzó, majd októbertől másképp beszélünk egyértelműen mutatja, hogy ez téma lesz a kampányban. Hasonló stílusban, ahogy most hallod, olvasod. Hazugságokkal, rágalmakkal, demagógiával. Minek kell csatornázni, ezer évig jó volt a pottyantós, akkor most minek a csatorna? Itt emberek tényleg azt hiszik, hogy majd valaki fizetni fog azért, hogy elvihesse a falu szennyét? Nem értik, hogy ennek a beruházásnak tán 85%-át az EU fizeti, és ha ez nincs, akkor minden más megoldás 100%-át nekünk, magunknak kell fizetni? Milyen vizügyi lobbi? A szennyvíznél? Itt nem csak az a kérdés, hogy ha nem csináljuk meg, akkor az 50 valahány milliót vissza kell fizetni. Hanem az, hogy ha ez nincs, akkor hiába nyitják meg a határt, nem tudjuk azt megcsinálni, mint az osztrákok a határnyitás idején, hogy ebből profitáljunk. Mert akkor nem itt lesz a nemzetközi kamion raktárbázis, nem itt lesznek vállalkozások, nem itt lesz új munkahely. Pedig Petike Józsi ilyen messze tervezett, és ezért IS kell ez a beruházás. Ha már itt van, és eddig eljutottunk, innen nem szabad visszafordulni. Azért ez a falu nem Borsod, vagy Szabolcs, ahol az emberek tömegesen mélyszegénységben élnek. Tudom, hogy sokan nehezen élnek, hiszen ilyen, egész életében tisztességesen dolgozó, most mégis nehezen élő emberek az én családomban is vannak. De 85%-os támogatásnál azért a túlnyomó többségnek ez nem okoz gondot 2000 forinttal havonta törleszteni. A többire meg aztán lehet gyakorolni a közösség szolidaritását, nem csak szavakban. Na itt kellenek a jobb módúak, meg a vállalkozók, nem egy bográcsfesztiválon!
Itt egy helyen lehet korrupció, hogy ki kapja a beruházást, ki fogja megépíteni. Miért nem azt szorgalmazza P G, hogy legyen nyilvános a pályázat, a vita, a döntést meghozó testületi ülés? Hogy a legjobb ajánlat nyerjen, és ne az, aki le akarja fizetni a testületet. Mert ezzel nyitott kapukat döngetne, ebben partner lenne a testület, nem lehetne fröcsögni, rágalmazni, támadni. De a vicc az benne, hogy EZT a döntést csak EZ UTÁN fogják meghozni. És ők akarnak nyerni. Tehát előre feltételezi saját magukról, hogy korrupt módon fognak dönteni? Csak erről az ész nélküli, gondolkodás nélküli fröcsögésről le tudnának szokni! Az emberek ezt a stílust utálják meg, ebbe fáradnak bele, ezért fordulnak el a saját sorsukat meghatározó politikai döntésektől. És pont ezzel engedik át a terepet a gátlástalanoknak... Ahelyett, hogy elmennének szavazni, és maguk döntenének a saját sorsukról. Egyszer talán, (mire megnőnek újra a fűzfák,) eljutunk majd ide is. Ha nem mi, akkor talán majd az unokáink....
Ez is egyfajta megközelítése ennek a programnak. Persze figyelni kell a jogszabályi háttérre is, amit ugye nem illik megkerülni. De nem is ezt kívánom megjegyezni. Hozzászólásod - amit nem mondtál - csak eszembe jutott. Lassan kezdődik az a fránya kampányidőszak. Én ilyenkor nem nagyon figyelem az országos híreket, mert nem akarok ideges lenni. De amit most mondtál, kedves P.G., azt juttatta eszembe, hogy vajon kampányolni fog-e valaki azzal Dávodon, hogy a beruházást abba kell hagyni, fel kell mondani, nota bene: a pénzt vissza kell fizetni. Hangsúlyozom: te itt ilyet nem mondtál. Csak mint gondolat jutott az eszembe. Lehet, hogy te jártadban keltedben hallasz ezt-azt. Csak remélem, hogy nem lesz kampánytéma, nem mondja valaki is, hogy: emberek befejezem, vége. Mert az szerintem nagy butaság lenne. Persze annak, aki ilyennel kampányol, annak hozzá kellene tenni azt is, hogy a büntit - azt a pár tízmilliót - miből fizeti vissza majd a falu. De szerintem ez nem lehetséges. Ettől azért józanabb gondolkodású egyének indulnak majd a posztokért. Ja még egy: úgy tudom, hogy a falunka a beruházásból nincs felvett hitele. Amit fizetni kell, az a havi 1960 Ft (én is fizetem), amit a felhasználáskor az állam megfejel. A többit a pályázati úton nyert EU-s pénz. Nem emlékszem pontosan, de eddig úgy 50 milliót használtak fel. A többi ezután jön. Javaslom lobbizzatok, hogy a pályázatok elbírálásánál jelen legyetek, mint civil szervezet. Így megelőzhető a "csúszó", megmarad a 150 milla.
Neked meg a hazudozásról kellene leszoknod. Épp az előző hozzászólásban TÉNYEKKEL cáfoltam meg a valótlan állításaidat, és ahelyett, hogy meghúznád magad, jössz, és támadsz, és engem vádolsz hazugsággal. Ha szerinted hazudtam, itt a tér, idézd, hogy melyik mondatom hazugság, és hozz egy TÉNY-t annak cáfolatára. Mert ha ezt nem teszed, azt kell hinnem, hogy magadról írtál, amikor azt írtad, hogy itt leírhatsz bármekkora hülyeséget. Persze, lehet úgy is fórumozni, hogy teleokádod a fórumot a hazugságaiddal, csak hát akkor egy idő után minden itt fórumozónak meglesz rólad a véleménye.
Persze, írtad, hogy találkozzunk. És én is írtam, hogy annak is eljön majd az ideje. Meg azt is írtam, hogy nekem nincs semmi takargatni valóm senki előtt, látod, a blogokon is névvel, címmel vagyok fönn, tehát megtaláltál és most már nem csak a nevemet tudod, hanem képed is van rólam....:-)
Tehát ha akarsz velem vagy tőlem valamit, akkor ki vele, itt a nyilvánosság előtt, hiszen Te szólítottál meg engem, és nem én téged. Mert annak semmi értelme, hogy úgy járjak veled is, mint a főszerkesztőddel. Hogy amikor- négyszemközt - elmondom neki, hogy nem korrektül tájékoztatja az olvasóit, akkor utána újra megteszi. Vagyis veletek nem érdemes négyszemközt beszélgetni, mert utána azt mondhattok a beszélgetésről, amit akartok. Amíg nem látom, hogy korrekt és tisztességes vagy, addig csak sok szem előtt érdemes szóba állni veled, hogy mindig legyen tanúja a beszélgetésünknek, hogy utána ne hazudozhass róla akármit.
És akkor most térjünk rá az első hozzászólásodra, amire még nem válaszoltam.
Környezetéből kiragadtál egy mondatot. "Be kellett volna lépnem az egyesületbe?" Ami ugye arra vonatkozott, hogy latolgattam, hogy mit kellett volna csináljak, hogy a "csatorna buliba" én is benne legyek, hogy "bele tudjak nyúlni"....... Nem gondoltam egy pillanatra se, hogy abba az egyesületbe be kellene lépjek, ami nevében a falu nevét viseli, de csak arra szerveződött, hogy Hetyei Róbertből polgármestert csináljon. Mint mondtam, nem helyi szinten politizálok. Nem veszek részt senki egyesületében vagy kampányában. Csak azt teszem szóvá nyilvánosan, ami szerintem a közösségre tartozik. (A blogjaim is erről szólnak)
Nekem azóta van problémám ezzel az egyesülettel, amióta a tagjai a fűzfákat kivágók mellé álltak. És leírtam, hogy mi a bajom az egyesülettel. A többi, hogy milyen technikákkal és hogyan hülyítik a falusi embereket, nem érdekelne, ha nem akarnák nekem is megmagyarázni, hogy micsoda nagyszerű emberi cselekedet "bográcsfesztivált" szervezni a népnek az ő szeme fénye vesztésére. Mert mint mondtam, a falusi emberek többsége nem tudja, hogy miről szólt az a rendezvény, én meg tudom. De mint mondtam, ez se érdekel, az élet egy tanulási folyamat. Ha az emberek nem veszik észre, hogy átveritek őket, akkor megérdemlik, hogy a vezetőik legyetek. És akkor majd megtanulják, hogy nem csak a rendszerváltáskor verték át őket, hanem azóta is minden alkalommal, amikor nem ismerik föl a saját érdeküket, nem fognak össze és hagyják magukat becsapni. Mert nem mindegy, hogy valaki a faluért él, vagy a falu közös javaiból él, amit magának "megszerez" belőle.
Engem sokkal inkább az érdekel, hogy az alapszabály mely pontjára hivatkozva mondanád rám, hogy nem támogatod a felvételem, ha elhinném, hogy az egyesület Dávodért van, és mint Dávodért tenni akaró, jelentkeznék. Erre nem négyszemközt, hanem itt a nyilvánosság előtt kérnék tőled, mint az egyesület titkárától választ. Hátha többeket is érdekel, hogy egy Dávodért kulturális egyesület titkára mi alapján tesz különbséget a helyi lakosok között. Azaz mi alapján osztja ketté a lakosságot. Talán a válaszodból megértjük, hogy mitől borult fel, szakadt két részre az a faluközösség, ami addig nem volt megosztott.
És nagy tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy engem rekesztettél ki valahonnan. Magadat rekesztetted ki. A kultúremberek sorából, a saját kereszténynek mondott értékrendedből, amikor úgy gondolod, jogod van emberek felett ítélkezni félinformációk alapján vagy sértettségből, személyes érdektől vezérelve.