Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2005.05.23 0 0 100
(Azért érdekes, hogy a nevemre azt adta, amivel vitatkoznék, egy választott névre pedig azt, amivel egyetértek.)
A Szeretők
A szeretők megértik a szeretet fontosságát létünkben, átérzik, hogy a szeretet vezet a teljességhez. Igyekeznek összeolvadni, eggyéválni a mindenséggel. Ők azok, akik szabadon, teljes szívükből hoznak döntéseket, de előfordulhat az is, hogy elérhetetlen szerelmi álmokat kergetnek.
A Művészet
A művész lehet az élet művésze, de lehet művészet az értelme életének is. Komoly eredményeket mondhat magáénak, sikeres karrier, vagy akár külföldi életút is lehet a része. Ez az ember barátságos, nagyon közvetlen, és soha nem mondana le egy bulimeghívást.
Diadalszekér
Az örök küzdő, aki a küzdelem szépségétől várja egyfajta dicsőség elérését, és így kívánja sorsát eldönteni. Ő a hős, aki útra kel, hogy megvívja nagy csatáját, melynek végén a győzelem várja. Keresi a helyét a világban, és jó esélye van, hogy meg is találja. Áteshet azonban a ló túloldalára is, és megrekedhet egy akadály előtt, vagy épp önkényes és nagyzoló lesz.
A Császár
A császár a természet, a fizikai világ örökkévalóságát jelképezi. A császár világokat teremthet, meg is ismeri azt teljes mélységében, reálisan és felelősségteljesen működtetheti. Erőt vehet rajta viszont az öntörvényűség, megszállottja lehet a tökéletes, hibátlan végrehajtásnak. Ravaszsága átcsaphat öncélú félrevezetésekbe is. A császár uralkodni szeret, és jelleme határozza meg, hogyan teszi azt.
DeadFox Creative Commons License 2005.05.23 0 0 99
aha..:))

DeadFox = Did Fox

Did: 18
A Császár

A császár a természet, a fizikai világ örökkévalóságát jelképezi. A császár világokat teremthet, meg is ismeri azt teljes mélységében, reálisan és felelősségteljesen működtetheti. Erőt vehet rajta viszont az öntörvényűség, megszállottja lehet a tökéletes, hibátlan végrehajtásnak. Ravaszsága átcsaphat öncélú félrevezetésekbe is. A császár uralkodni szeret, és jelleme határozza meg, hogyan teszi azt.


Fox: 5
A Csillag

A csillag összeolvad a pillanattal. Mindent megtesz az univerzum titkainak teljes megismeréséért. Reményekkel teli, és reményei mindig a valóság talaján gyökereznek. Előfordulhat az is, hogy reményei odáig ragadják, hogy nem veszi észre a valóságot, és tagadni kezdi azt.


Did Fox: 1
A Bolond

A bolond nem foglalkozik az egyetemes tudás megismerésével, ő megéli azt a vele született bölcsességgel. A Bolond az, aki most indul el az életek hosszú során, vagy éppen végére ért. Nehéz, és küzdelmes az út, hogy innen ugyanide jusson, de már egy magasabb spirituális szinten megélve azt.
genyanya Creative Commons License 2005.05.23 0 0 98
Lükém, mit szólsz te ezekhez?:)
Előzmény: genyanya (97)


genyanya Creative Commons License 2005.05.23 0 0 97
férjes név férjes veznév: 7
A Szeretők

A szeretők megértik a szeretet fontosságát létünkben, átérzik, hogy a szeretet vezet a teljességhez. Igyekeznek összeolvadni, eggyéválni a mindenséggel. Ők azok, akik szabadon, teljes szívükből hoznak döntéseket, de előfordulhat az is, hogy elérhetetlen szerelmi álmokat kergetnek.

 

 

 


férjes teljes név: 12
Az Egyensúlyozás

Az egyensúlyozó mindig a harmóniát és az egyensúlyt keresi az életben. Nehezen dönt, sokat mérlegel, az is lehetséges, hogy sosem tud dönteni. Fontos számára a szépség harmóniája is, minid mindenben a külső vagy a lelki szépséget keresi
Előzmény: genyanya (96)
genyanya Creative Commons License 2005.05.23 0 0 96
lánykori nevem veznév: 20

A Nap

A nap a hatlom, a csillogás jelképe, így ez az ember vezető pozícióra törekszik. Nem szereti, ha parancsolnak neki, azt azonban elvárja, hogy utasításait haladéktalanul teljesítsék. Szereti a gyermekeket, sokszor ő maga válik játékos gyermekké.

 

 

 

 

 

kernév: 5

A Csillag

A csillag összeolvad a pillanattal. Mindent megtesz az univerzum titkainak teljes megismeréséért. Reményekkel teli, és reményei mindig a valóság talaján gyökereznek. Előfordulhat az is, hogy reményei odáig ragadják, hogy nem veszi észre a valóságot, és tagadni kezdi azt.

 

 

 

teljes név: 3

A Főpapnő

A főpapnő útja a legszebb, mivel a szépség és a szeretet oldaláról közelíti meg az egyetemes tudást, mindezt roppant intuitívan. Feladata, hogy segítsen másokat is útjukon, így jutva el a bölcsesség kapujáig.. A főpapnő az, akinek számára megnyílik a titkos tudás kapuja, és betekintést nyerhet a legszentebb misztériumokba.

 

 

Wolfhauser Ottokár Creative Commons License 2005.05.23 0 0 94
Ezt meg URL.

Wolfhauser: 7
A Szeretők

A szeretők megértik a szeretet fontosságát létünkben, átérzik, hogy a szeretet vezet a teljességhez. Igyekeznek összeolvadni, eggyéválni a mindenséggel. Ők azok, akik szabadon, teljes szívükből hoznak döntéseket, de előfordulhat az is, hogy elérhetetlen szerelmi álmokat kergetnek.

Ottokár: 0
Az Univerzum

Az univerzum emberének a Mindent Rendező Elv ad hathatós segítséget, hogy másik nevének vagy neveinek feladatát hangsúlyosabban végrehajtsa. Ez az ember a nevéből fakadó feladatait olyan módon tudja végrehajtani, hogy az sok ember életére is hatással lesz.

Wolfhauser Ottokár: 7
A Szeretők

A szeretők megértik a szeretet fontosságát létünkben, átérzik, hogy a szeretet vezet a teljességhez. Igyekeznek összeolvadni, eggyéválni a mindenséggel. Ők azok, akik szabadon, teljes szívükből hoznak döntéseket, de előfordulhat az is, hogy elérhetetlen szerelmi álmokat kergetnek.
DUJITLI Creative Commons License 2005.05.23 0 0 93
DUJITLI DUJITLI: 8
A Diadalszekér

Az örök küzdő, aki a küzdelem szépségétől várja egyfajta dicsőség elérését, és így kívánja sorsát eldönteni. Ő a hős, aki útra kel, hogy megvívja nagy csatáját, melynek végén a győzelem várja. Keresi a helyét a világban, és jó esélye van, hogy meg is találja. Áteshet azonban a ló túloldalára is, és megrekedhet egy akadály előtt, vagy épp önkényes és nagyzoló lesz.Csak a nickemet próbáltam...:) Az pont elég.
Wolfhauser Ottokár Creative Commons License 2005.05.23 0 0 92
Ezt kaptam meg IRL.

6
A Főpap

A főpap a bölcsesség és könyörület embere. Bölcs, mert mindig keresi a rejtőzködő igazságot. Könyörületes, mert segíti a körülötte élő emberek életét. Általában papi, tanári vagy törvényhozói állást vállal élete során, de mindig hajlandó tanácsot adni, ha kérik. Ugyanakkor hajlamos lehet egyfajta fennhéjázó gőgre is.

10
A Remete

A remete visszavonul a társadalomtól, igyekszik önmagában megtalálni lelki békéjét. Leszámol az illúziókkal, önuralomra és tiszta ítélőképességre tesz szert. Életében megpróbálja megtalálni a bölcsességet, a megvilágosodást, előfordulhat azonban, hogy a világtól idegenedik el, megmerevedik, és rabja lesz elvonultságának.

16
Az Ördög

Az ördögöt nem kell bemutatni. Kísértéseket visz mások életébe, lehet, hogy hajlamos gondjait haragból megoldani, de az is lehet, hogy szexuális kicsapongás jellemzi életét. Ennek az embernek feladata, hogy tükröt mutasson nekünk, rámutatva sötét oldalunkra, rossz tulajdonságainkra.
Törölt nick Creative Commons License 2005.05.22 0 0 90
Az én nevemet még te is érted.
bertrand Creative Commons License 2005.05.22 0 0 89

18

A Császár
A császár a természet, a fizikai világ örökkévalóságát jelképezi. A császár világokat teremthet, meg is ismeri azt teljes mélységében, reálisan és felelősségteljesen működtetheti. Erőt vehet rajta viszont az öntörvényűség, megszállottja lehet a tökéletes, hibátlan végrehajtásnak. Ravaszsága átcsaphat öncélú félrevezetésekbe is. A császár uralkodni szeret, és jelleme határozza meg, hogyan teszi azt.

 

15

A Művészet
A művész lehet az élet művésze, de lehet művészet az értelme életének is. Komoly eredményeket mondhat magáénak, sikeres karrier , vagy akár külföldi életút is lehet a része. Ez az ember barátságos, nagyon közvetlen, és soha nem mondana le egy bulimeghívást.

 

10

A Remete
A remete visszavonul a társadalomtól, igyekszik önmagában megtalálni lelki békéjét. Leszámol az illúziókkal, önuralomra és tiszta ítélőképességre tesz szert. Életében megpróbálja megtalálni a bölcsességet, a megvilágosodást, előfordulhat azonban, hogy a világtól idegenedik el, megmerevedik, és rabja lesz elvonultságának.

 

6

A Főpap
A főpap a bölcsesség és könyörület embere. Bölcs, mert mindig keresi a rejtőzködő igazságot. Könyörületes, mert segíti a körülötte élő emberek életét. Általában papi, tanári vagy törvényhozói állást vállal élete során, de mindig hajlandó tanácsot adni, ha kérik. Ugyanakkor hajlamos lehet egyfajta fennhéjázó gőgre is.

 

9

A Vágy
A vágy embere az érzéki élvezeteknek él, szenvedélyesen és tombolón, alárendelve sokmindent vágyainak. Ő az, aki szereti a különleges ételeket, a szenvedélyes és érzéki szexualitást, a testi érintkezés, az ölelés és a símogatás élményét.

Törölt nick Creative Commons License 2005.05.22 0 0 88
:-))) A Művészet A művész lehet az élet művésze, de lehet művészet az értelme életének is. Komoly eredményeket mondhat magáénak, sikeres karrier , vagy akár külföldi életút is lehet a része. Ez az ember barátságos, nagyon közvetlen, és soha nem mondana le egy bulimeghívást. A Főpapnő A főpapnő útja a legszebb, mivel a szépség és a szeretet oldaláról közelíti meg az egyetemes tudást, mindezt roppant intuitívan. Feladata, hogy segítsen másokat is útjukon, így jutva el a bölcsesség kapujáig.. A főpapnő az, akinek számára megnyílik a titkos tudás kapuja, és betekintést nyerhet a legszentebb misztériumokba. A Császár A császár a természet, a fizikai világ örökkévalóságát jelképezi. A császár világokat teremthet, meg is ismeri azt teljes mélységében, reálisan és felelősségteljesen működtetheti. Erőt vehet rajta viszont az öntörvényűség, megszállottja lehet a tökéletes, hibátlan végrehajtásnak. Ravaszsága átcsaphat öncélú félrevezetésekbe is. A császár uralkodni szeret, és jelleme határozza meg, hogyan teszi azt.
buta Elizabeth Creative Commons License 2005.05.22 0 0 87
buta elizabet buta: 13
Az Akasztott

Az akasztott ember az érzelmeivel, érzéseivel áll hadilábon. Sokszor megreked, nem tud ktörni az érzelmi válságokból, de mivel ragaszkodik a válsághoz, új utat sem tud magának találni. Nem ismeri fel azt az egyszerű tényt, hogy ebből az állapotból csak a helyzet teljes megsemmisülése tud kiutat jelenteni. elizabet: 12
Az Egyensúlyozás

Az egyensúlyozó mindig a harmóniát és az egyensúlyt keresi az életben. Nehezen dönt, sokat mérlegel, az is lehetséges, hogy sosem tud dönteni. Fontos számára a szépség harmóniája is, minid mindenben a külső vagy a lelki szépséget keresi. buta elizabet: 3
A Főpapnő

A főpapnő útja a legszebb, mivel a szépség és a szeretet oldaláról közelíti meg az egyetemes tudást, mindezt roppant intuitívan. Feladata, hogy segítsen másokat is útjukon, így jutva el a bölcsesség kapujáig.. A főpapnő az, akinek számára megnyílik a titkos tudás kapuja, és betekintést nyerhet a legszentebb misztériumokba.
buta Elizabeth Creative Commons License 2005.05.22 0 0 86

H a játék: nevetek rajta.

Ha komolyan veszem: döbbenetes egyezések vannak benne.

buta Elizabeth Creative Commons License 2005.05.22 0 0 85

A Császár

A császár a természet, a fizikai világ örökkévalóságát jelképezi. A császár világokat teremthet, meg is ismeri azt teljes mélységében, reálisan és felelősségteljesen működtetheti. Erőt vehet rajta viszont az öntörvényűség, megszállottja lehet a tökéletes, hibátlan végrehajtásnak. Ravaszsága átcsaphat öncélú félrevezetésekbe is. A császár uralkodni szeret, és jelleme határozza meg, hogyan teszi azt.
A Császár

A császár a természet, a fizikai világ örökkévalóságát jelképezi. A császár világokat teremthet, meg is ismeri azt teljes mélységében, reálisan és felelősségteljesen működtetheti. Erőt vehet rajta viszont az öntörvényűség, megszállottja lehet a tökéletes, hibátlan végrehajtásnak. Ravaszsága átcsaphat öncélú félrevezetésekbe is. A császár uralkodni szeret, és jelleme határozza meg, hogyan teszi azt.
Az Univerzum

Az univerzum emberének a Mindent Rendező Elv ad hathatós segítséget, hogy másik nevének vagy neveinek feladatát hangsúlyosabban végrehajtsa. Ez az ember a nevéből fakadó feladatait olyan módon tudja végrehajtani, hogy az sok ember életére is hatással lesz. Teljes névre:
A Halál

A halál embere életének nehéz helyzeteit úgy tudja megoldani, hogy egyszerűen elengedi azt, tudomást sem véve a helyzet komolyságáról. Majd túllépve mindenen új, ugyanolyan nehéz szituációkat épít ki, hogy azokat ismét maga mögött hagyja.
Törölt nick Creative Commons License 2005.05.22 0 0 84
Giga Loser


Giga: 21
Az Eón

Az Eón, a Nagy Újrakezdés állandó megújulást jelent. Ennek az embernek az életében soiha nincs nyugvópont, amint elérte célját, új irányok felé veszi útját. Ha ezt nem önszántából teszi meg, a körülmények kényszerítik az új élet elindítására.


Loser: 16
Az Ördög

Az ördögöt nem kell bemutatni. Kísértéseket visz mások életébe, lehet, hogy hajlamos gondjait haragból megoldani, de az is lehet, hogy szexuális kicsapongás jellemzi életét. Ennek az embernek feladata, hogy tükröt mutasson nekünk, rámutatva sötét oldalunkra, rossz tulajdonságainkra.


Giga Loser: 15
A Művészet

A művész lehet az élet művésze, de lehet művészet az értelme életének is. Komoly eredményeket mondhat magáénak, sikeres karrier , vagy akár külföldi életút is lehet a része. Ez az ember barátságos, nagyon közvetlen, és soha nem mondana le egy bulimeghívást.
Törölt nick Creative Commons License 2005.05.22 0 0 83
A Nap

A nap a hatlom, a csillogás jelképe, így ez az ember vezető pozícióra törekszik. Nem szereti, ha parancsolnak neki, azt azonban elvárja, hogy utasításait haladéktalanul teljesítsék. Szereti a gyermekeket, sokszor ő maga válik játékos gyermekké.


A Főpap

A főpap a bölcsesség és könyörület embere. Bölcs, mert mindig keresi a rejtőzködő igazságot. Könyörületes, mert segíti a körülötte élő emberek életét. Általában papi, tanári vagy törvényhozói állást vállal élete során, de mindig hajlandó tanácsot adni, ha kérik. Ugyanakkor hajlamos lehet egyfajta fennhéjázó gőgre is.


A Császárnő

A császárnő az anyák eszményképe. Szerepe a befogadás, a női, a segítő szerep az életben, mindez az anyag világában. A császárnő szereti a test örömeit, érzéki, meghitt hangulatban és a megfelelő biztonságban érzi jól magát. A császárnő életének legfontosabb szerepe az anyaság, azonban ezt különbözőképpen tudja megélni.

; )
Snakeins Creative Commons License 2005.05.22 0 0 82
Ez érdekes, nekem tetszik, habár nem tudom komolyan venni, de azért néhány pontja találó! :-)

Családnév: 3
A Főpapnő
A főpapnő útja a legszebb, mivel a szépség és a szeretet oldaláról közelíti meg az egyetemes tudást, mindezt roppant intuitívan. Feladata, hogy segítsen másokat is útjukon, így jutva el a bölcsesség kapujáig.. A főpapnő az, akinek számára megnyílik a titkos tudás kapuja, és betekintést nyerhet a legszentebb misztériumokba.


Keresztnév: 2
A Mágus
A mágus az az ember, aki eljutott a megismerésnek arra a pontjára, ahol szabadon mozog a dimenziók között, akaratával befolyásolni tudja a dolgok menetét. A mágus bármikor kész kezdeményezni, beavatkozni. A mágus már nem függ az anyagi világtól, hanem az anyagi világ függ tőle. A mágus felül tud emelkedni az anyagi világ problémáin, és felülről szemlélve tudja megtalálni azok megoldását.


Teljes: 5
A Csillag
A csillag összeolvad a pillanattal. Mindent megtesz az univerzum titkainak teljes megismeréséért. Reményekkel teli, és reményei mindig a valóság talaján gyökereznek. Előfordulhat az is, hogy reményei odáig ragadják, hogy nem eszi észre a valóságot, és tagadni kezdi azt.
Kilépés Creative Commons License 2005.05.22 0 0 81
Hát így jár, akinek 3 neve van. Hosszú lesz a hozzászólása!  :)
Kilépés Creative Commons License 2005.05.22 0 0 80

A Diadalszekér

Az örök küzdő, aki a küzdelem szépségétől várja egyfajta dicsőség elérését, és így kívánja sorsát eldönteni. Ő a hős, aki útra kel, hogy megvívja nagy csatáját, melynek végén a győzelem várja. Keresi a helyét a világban, és jó esélye van, hogy meg is találja. Áteshet azonban a ló túloldalára is, és megrekedhet egy akadály előtt, vagy épp önkényes és nagyzoló lesz.

 

 

A Bolond

A bolond nem foglalkozik az egyetemes tudás megismerésével, ő megéli azt a vele született bölcsességgel. A Bolond az, aki most indul el az életek hosszú során, vagy éppen végére ért. Nehéz, és küzdelmes az út, hogy innen ugyanide jusson, de már egy magasabb spirituális szinten megélve azt.

 

A keresztnév:

 

A Szeretők

A szeretők megértik a szeretet fontosságát létünkben, átérzik, hogy a szeretet vezet a teljességhez. Igyekeznek összeolvadni, eggyéválni a mindenséggel. Ők azok, akik szabadon, teljes szívükből hoznak döntéseket, de előfordulhat az is, hogy elérhetetlen szerelmi álmokat kergetnek.

 

 A teljes név:

 

Az Ördög

Az ördögöt nem kell bemutatni. Kísértéseket visz mások életébe, lehet, hogy hajlamos gondjait haragból megoldani, de az is lehet, hogy szexuális kicsapongás jellemzi életét. Ennek az embernek feladata, hogy tükröt mutasson nekünk, rámutatva sötét oldalunkra, rossz tulajdonságainkra.

zsoltdi Creative Commons License 2005.05.22 0 0 79

A Császárnő

A császárnő az anyák eszményképe. Szerepe a befogadás, a női, a segítő szerep az életben, mindez az anyag világában. A császárnő szereti a test örömeit, érzéki, meghitt hangulatban és a megfelelő biztonságban érzi jól magát. A császárnő életének legfontosabb szerepe az anyaság, azonban ezt különbözőképpen tudja megélni.

 

 

A Szerencse

A Sors fia, aki állandóan megújul, újrakezdi életét. Igyekszik elfogadni sorsát, megérteni életfeladatát. Élete folyamatos változások között telik. Abban bízik, hogy a könyörület örökkévaló, és sorsának alsóbbrendű aspektusait megpróbálja felsőbbrendű lelki tanulságként hasznosítani. Nehéz sors ez, de a végére tisztán és nemesen kerülhet ki életéből.

 

 

a második talált, no de az első? nemet tévesztettem?:)

yester Creative Commons License 2004.07.23 0 0 76
A Remete

A remete visszavonul a társadalomtól, igyekszik önmagában megtalálni lelki békéjét. Leszámol az illúziókkal, önuralomra és tiszta ítélőképességre tesz szert. Életében megpróbálja megtalálni a bölcsességet, a megvilágosodást, előfordulhat azonban, hogy a világtól idegenedik el, megmerevedik, és rabja lesz elvonultságának.

 

A Művészet

A művész lehet az élet művésze, de lehet művészet az értelme életének is. Komoly eredményeket mondhat magáénak, sikeres karrier , vagy akár külföldi életút is lehet a része. Ez az ember barátságos, nagyon közvetlen, és soha nem mondana le egy bulimeghívást.

 

A Főpapnő

A főpapnő útja a legszebb, mivel a szépség és a szeretet oldaláról közelíti meg az egyetemes tudást, mindezt roppant intuitívan. Feladata, hogy segítsen másokat is útjukon, így jutva el a bölcsesség kapujáig.. A főpapnő az, akinek számára megnyílik a titkos tudás kapuja, és betekintést nyerhet a legszentebb misztériumokba.

 

 

 

Emóció Creative Commons License 2004.07.23 0 0 75

Vezetéknév: 50% evil 50% good

 

Keresztnév: 1% evil 99% good

 

Teljes név: 20% evil 80% good

 

Ez nagyon nagy hülyeség, akármit írok be, semmire nem ad túlnyomóan gonosz végeredményt.:))

Emóció Creative Commons License 2004.07.23 0 0 74

A Szerencse

A Sors fia, aki állandóan megújul, újrakezdi életét. Igyekszik elfogadni sorsát, megérteni életfeladatát. Élete folyamatos változások között telik. Abban bízik, hogy a könyörület örökkévaló, és sorsának alsóbbrendű aspektusait megpróbálja felsőbbrendű lelki tanulságként hasznosítani. Nehéz sors ez, de a végére tisztán és nemesen kerülhet ki életéből.

 

A Remete

A remete visszavonul a társadalomtól, igyekszik önmagában megtalálni lelki békéjét. Leszámol az illúziókkal, önuralomra és tiszta ítélőképességre tesz szert. Életében megpróbálja megtalálni a bölcsességet, a megvilágosodást, előfordulhat azonban, hogy a világtól idegenedik el, megmerevedik, és rabja lesz elvonultságának.

 

Az Eón

Az Eón, a Nagy Újrakezdés állandó megújulást jelent. Ennek az embernek az életében soiha nincs nyugvópont, amint elérte célját, új irányok felé veszi útját. Ha ezt nem önszántából teszi meg, a körülmények kényszerítik az új élet elindítására.

 

A Remetét nagyon közel állónak érzem.

rowena Creative Commons License 2004.07.20 0 0 72

Na, ez sem semmi összeállítás: A művészien halálvágyas artista.

 

A Művészet

A művész lehet az élet művésze, de lehet művészet az értelme életének is. Komoly eredményeket mondhat magáénak, sikeres karrier , vagy akár külföldi életút is lehet a része. Ez az ember barátságos, nagyon közvetlen, és soha nem mondana le egy bulimeghívást.

 

Az Egyensúlyozás

Az egyensúlyozó mindig a harmóniát és az egyensúlyt keresi az életben. Nehezen dönt, sokat mérlegel, az is lehetséges, hogy sosem tud dönteni. Fontos számára a szépség harmóniája is, minid mindenben a külső vagy a lelki szépséget keresi.

 

A Vágy

A vágy embere az érzéki élvezeteknek él, szenvedélyesen és tombolón, alárendelve sokmindent vágyainak. Ő az, aki szereti a különleges ételeket, a szenvedélyes és érzéki szexualitást, a testi érintkezés, az ölelés és a símogatás élményét.

 

A Halál

A halál embere életének nehéz helyzeteit úgy tudja megoldani, hogy egyszerűen elengedi azt, tudomást sem véve a helyzet komolyságáról. Majd túllépve mindenen új, ugyanolyan nehéz szituációkat épít ki, hogy azokat ismét maga mögött hagyja.

El_Camino Creative Commons License 2004.07.20 0 0 73
Saját név eredménye:

Az Ördög 16 /vezetéknév/

Az ördögöt nem kell bemutatni. Kísértéseket visz mások életébe, lehet, hogy hajlamos gondjait haragból megoldani, de az is lehet, hogy szexuális kicsapongás jellemzi életét. Ennek az embernek feladata, hogy tükröt mutasson nekünk, rámutatva sötét oldalunkra, rossz tulajdonságainkra

A Főpap 6 /keresztnév/

A főpap a bölcsesség és könyörület embere. Bölcs, mert mindig keresi a rejtőzködő igazságot. Könyörületes, mert segíti a körülötte élő emberek életét. Általában papi, tanári vagy törvényhozói állást vállal élete során, de mindig hajlandó tanácsot adni, ha kérik. Ugyanakkor hajlamos lehet egyfajta fennhéjázó gőgre is.


Az Univerzum 0 /teljes név/

Az univerzum emberének a Mindent Rendező Elv ad hathatós segítséget, hogy másik nevének vagy neveinek feladatát hangsúlyosabban végrehajtsa. Ez az ember a nevéből fakadó feladatait olyan módon tudja végrehajtani, hogy az sok ember életére is hatással lesz.


Ennek az oldalnak az eredménye pedig

vezetéknév:The text you sent is 80% evil, 20% good
keresztnév:The text you sent is 1% evil, 99% good
Vezetéknév+keresztnév:The text you sent is 66% evil, 34% good
TTAMAS Creative Commons License 2004.07.20 0 0 71

A Remete

A remete visszavonul a társadalomtól, igyekszik önmagában megtalálni lelki békéjét. Leszámol az illúziókkal, önuralomra és tiszta ítélőképességre tesz szert. Életében megpróbálja megtalálni a bölcsességet, a megvilágosodást, előfordulhat azonban, hogy a világtól idegenedik el, megmerevedik, és rabja lesz elvonultságának.
A Halál

A halál embere életének nehéz helyzeteit úgy tudja megoldani, hogy egyszerűen elengedi azt, tudomást sem véve a helyzet komolyságáról. Majd túllépve mindenen új, ugyanolyan nehéz szituációkat épít ki, hogy azokat ismét maga mögött hagyja.
A Mágus

A mágus az az ember, aki eljutott a megismerésnek arra a pontjára, ahol szabadon mozog a dimenziók között, akaratával befolyásolni tudja a dolgok menetét. A mágus bármikor kész kezdeményezni, beavatkozni. A mágus már nem függ az anyagi világtól, hanem az anyagi világ függ tőle. A mágus felül tud emelkedni az anyagi világ problémáin, és felülről szemlélve tudja megtalálni azok megoldását
SzépHeléne Creative Commons License 2004.07.20 0 0 69

Jaj.

Elcsesztem, az elejét!

 

 

Szép: A Szerencse

 

A Sors fia, aki állandóan megújul, újrakezdi életét. Igyekszik elfogadni sorsát, megérteni életfeladatát. Élete folyamatos változások között telik. Abban bízik, hogy a könyörület örökkévaló, és sorsának alsóbbrendű aspektusait megpróbálja felsőbbrendű lelki tanulságként hasznosítani. Nehéz sors ez, de a végére tisztán és nemesen kerülhet ki életéből .

SzépHeléne Creative Commons License 2004.07.20 0 0 68

SzépHelene: A Császár

 

A császár a természet, a fizikai világ örökkévalóságát jelképezi. A császár világokat teremthet, meg is ismeri azt teljes mélységében, reálisan és felelősségteljesen működtetheti. Erőt vehet rajta viszont az öntörvényűség, megszállottja lehet a tökéletes, hibátlan végrehajtásnak. Ravaszsága átcsaphat öncélú félrevezetésekbe is. A császár uralkodni szeret, és jelleme határozza meg, hogyan teszi azt.

SzépHeléne Creative Commons License 2004.07.20 0 0 67

Heléne: Az Ördög

 

Az ördögöt nem kell bemutatni. Kísértéseket visz mások életébe, lehet, hogy hajlamos gondjait haragból megoldani, de az is lehet, hogy szexuális kicsapongás jellemzi életét. Ennek az embernek feladata, hogy tükröt mutasson nekünk, rámutatva sötét oldalunkra, rossz tulajdonságainkra

SzépHeléne Creative Commons License 2004.07.20 0 0 66

Szép:

 </P>

A Császár

A császár a természet, a fizikai világ örökkévalóságát jelképezi. A császár világokat teremthet, meg is ismeri azt teljes mélységében, reálisan és felelősségteljesen működtetheti. Erőt vehet rajta viszont az öntörvényűség, megszállottja lehet a tökéletes, hibátlan végrehajtásnak. Ravaszsága átcsaphat öncélú félrevezetésekbe is. A császár uralkodni szeret, és jelleme határozza meg, hogyan teszi azt.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!