Szóval: szülési tervre jónak tartom a "pszichológiai öngól" kifejezést, és kb. azt gondolom amit Te.
Informed concern ügyben már beszéltünk, és akkor enm teljesen értettelek, így ennek alapján már jobban.
Saját császár: ellentétben az előttem szólóval, bennem nincs egy darab "mi lett volna ha" sem. Hála az égnek nem kell azon agyalnom, hogy "lehetett volna tovább várni" - burokrepedés után 57 órával kaptam az első adag oxyt, és tényleg nem volt már akkor más megoldás - , hagytak mozogni, hagytak inni, saját bábám volt, jófej ügyeletes orvos volt, senki nem diktátorkodott.
Az az érzésem, hogy a segítő személyzet talán hamarabb sejtette, hogy ez császár lesz, mint én, és csak azt kellett megvárni, hogy én is rájöjjek, hogy nincs értelme tovább kepeszteni és csodát várni és küzdésben őrölni az erőmet.
A második szülés kapcsán pont ez a kérdéskör foglalkoztat, amiről írtál, ez a "kellően hangosan kezdek császárért visítani". Másodjára meg fogom kapni én is, ha kérem. De csakugyan nem biztos, hogy az jobb lenne úgy. Többek közt ezért foglalkoztat az aortarepedéses barátné esete. Nem aortarepedéstől tartok persze, csak az "egyebektől". Attól tartok, hogy megpróbálom, és mondjuk kisebb lesz a következő babám, de csak egy kicsivel kisebb, egy akkora, amekkora még "épphogy" megszülhető. És amit szeretnék elkerülni, az az, hogy a hasamon legyen egy császárheg, lent meg egy törött farkcsont és egy órák alatt összeszerelt, még évekkel később is sajgó gátmetszés vagy repedés. A "lehetséges volt, de csak épphogy" helyett inkább egy másik császárt választanék, mert nem az a cél, hogy "megmutassam" bárkinek is, hogy tudok szülni, semmilyen bizonyítási kényszer ne gyötör.
Egyes egyedül az egészségügyi faktor izgat, és örülök, hogy átjöttél ide, mert az is te voltál, aki a másik topikon megkérdezte, hogy ha volna hólyagsérült császáros ismerősöm, akkor az zavarna-e. Naná, hogy zavarna, de olyanom nincsen. Az az érzésem, hogy mintha császárból több "tökéletes" lenne, mint hüvelyi szülésből... szóval, hogy a hüvelyi álomszülés vezeti az egészségügyi listát, de ritka mint a fehér holló, és ha azt a kivételezett csoportot kiveszem az összképből, akkor mintha hüvelyi szülés utóhatásaira többen panaszkodnának mondjuk fél évvel később, mint a császár utóhatásaira. Vagy tévedek? Még nincs elég adat: akármit szövegelek itten, ez mind csak hangos gondolkodás.
Az a nehézség ezzel a témával, hogy az ész és érzelem különválik... némelyeknek (pl nekem) nagyon nehéz elfogadni, az ész szava ellenére érzelmileg ezeket a dolgokat. Lassan 7 éve született meg az első lányom, de ahogy most olvastam az "egyeskéd" történetét, még mindig összeszorult a szívem. Oxys vajúdás, másfél órányi tolás után szívhang szintén 60, öt perc alatt nem rendeződött. Doki vacillált, hogy vákuum legyen vagy császár, végül ez utóbbi mellett döntött, azt mondta, nem mer belevágni...ez legalább egyenes beszéd volt. A gyerek 10/10-es APGAr-ral, tiszta magzatvíz mellett lett meg, de utólag persze könnyű okosnak lenni. Ezt nem lehetett előre tudni, teljesen megértem, hogy nem akart kockáztatni, de mégis...persze benne van, hogy azért nem éreztem sose sorsszerűnek a dolgot, mint pl egy harántfekvésnél lenne, hiszen volt pár apróság, kisebb hibák, hülye betartandó protokollok, amik talán hozzásegítettek az elhúzódó szüléshez. meg ehhez az erdeményhez...más országban, de talán csak más, liberálisabb kórházban lehet, hogy teljesen másképp alakulnak a dolgok (pl többet mernek várni az oxys indítás előtt, nem hülye a szülésznő stb)Azt hizsem engem főleg ez zavar ebben, hogy életem egyik kulcsélménye esetleg azon múlt, hogy az adott kórházban pl csak egy anesztes van bent hétvégén, ezért nem sokat vacakolnak a műtéttel-inkábbpreventívek. Orvosként nem tudom ezeket hogy látja valaki, talán megértőbb a körülmények miatt, végül is tényleg az egészség a lényeg.
Azóta szerencsére szültem egyet beavatkozás nélkül, de sajnos az alapállásom a szüléssel továbbra is az, hogy bármikor bármi lehet, teljesen kiszámíthatalan folyamat, felesleges tervezni, vagy elvárni bármit, mert úgyse úgy lesz..
Felicitász, én is tartottam attól, hogy megint olyan rossz lesz, mint az első, de azzal győzködtem magam, hogynem lehet olyan rossz, hiszen nem fognak hagyni annyi ideig, nem kapok annyi oxyt, stb,. egy császáros előzménnyel már könnyebben döntenek a műtét mellett. És a második egy álom szülés volt, a vajúdás konkrétan annyival könnyebb, hogy csak 4 ujjnyival mentem be a kórházba, mert addig nem hittem el, hogy menni kéne...:-))remélem hasolóban lesz részed.
Személy szerint nem igényeltem hogy a gyerekeim születésekor én döntsek, és ha teljesen őszinte akarok lenni, nem is láttam olyat ahol ilyen éles helyzetben ne az orvos döntése érvényesült volna. Temérszetesen be lehet minndent csomagolni "informed concern" meg egyéb finomított köntösökbe, de -azonban -ellenberger ......a kommunikáció hatalma nagy. LÁsd "Hátbaszúrjam vagy aludni akar" kérdés felvetése műtét előtt spinál vagy altatás témakörben.
Úgy látom hogy a páciensek által egyedül megítéhető szakmai kvalitás a kommunikáció minősége, aki ebben profi azt jó orvosnak fogják tartani. Istenítik (persze őt is csak az esetleges első hibáig) , mást kívülről nem lehet igazából megtudni egy orvosról mint hogy hogyan áll az embertársaihoz.
Én személyes taktikám: ha lehet meg sem mondom hogy orvos vagyok (ez komoly!) kihasználom hogy az információs aszimmetria kisebb 6 éve egyetem után (nem tűnik el de kisebb), kérdezek, "kötekedek" de a döntést rájuk bízom. Hülyeségnek tartom a "szüléstervet" , illetve nem hülyeségnek, pszichológiai öngólnak. Mert ha minden jól megy akkor terv nélkül is prímán fogja magát érezni a kismama, ha nem megy jól , akkor a terv "nem teljesült" emg lemaradt a "szülésélményről" mintha nem az egészséges gyerek és mama lenne a lényeg hanem az élmény.......
Egyetlen egyszer sem kellett megbánnom hgoy kiadtam a kezemből a döntést és soha nem küzdöttem túl sokat, illetve egyszer jobb lett volna ha én "győzök".
Példák:
1. egyeske a tágulás közepén szívhangját ejtette 10 percre (!) 60 -on ketyegett (az enyém szív gyorsabb volt) Körülöttem ezer eü dolgozó, a "műtét" szóra várva, mint a préda mellett a ragadozók :) de a helyzetben a végső szó az orvosomé volt aki csak állt és várt és várt és várt. ha nincs ott, tuti a császár , a fiatal dokik nem reszkíroznak. Kinek lett igaza? az "öregnek", órák múlva jó állapotban megszületett hüvelyi úton egyeske...... soha nem derült ki mire reagált így.
2. ketteske koraszülése elfolyt magzatvízzel, több hetes görcsölésekkel, tágulással: a kitolásig hagytak vajúdni vele, úgy hogy a végén egy fájás nem volt DIP nélkül. (60-80-ig, de általában egy percen belül rendeződött). Akkor megcsászároztak, nyakán háromszor, testén egyszer a köldökzsinór. Itt harcoltam az EDA-ért vagy spinálért az altatással szemben, de arra hogy "nincs rá idő a gyerek rosszul van" mit mondhat egy kismama? Oké lehet pattogni hogy már órák óta látszott hogy ez lesz..... de minek?
3 hármaska, a terhesség közepéig császárra készültem, sok bajunk volt. ("ha akarod megcsináljuk a császárt", abszolút választásom volt tehát)) Aztán egy nap megfordult a gondolkodásom és azt mondtam a doktornőnek, hogy én meg akarom szülni, és azt várom tőlük hogy szóljanak ha valami miatt nem lehet. Így is lett, 220 -as vérnyomim lett szülés napján, legyógyszereztek, burkot repesztettek (gyerek szíve megállt odabenn, görcsölt az oxigénhiánytól) majd néhány óra múlva némi oxitocinnal támogatva megszületett egészségesen .
4: egyeskénél és hármaskánál , ha kellően hangosan kezdek császárért visítani, megkapom. Jobb lett volna? nem. Ketteskénél ha nem engedem a császárt akkor is megcsinálják (Schöfi) maximum előtte gyorsan beszámíthatatlannak nyilvánítanak :-)
Teljesen jól agyalsz, itt ugyanezt mondták a bábák meg az orvos, aki megcsászározott. Itt eléggé ellene vannak az oxys indításnak, és annak is, hogy ha már megindult, akkor oxyval rásegítsenek, de előzménytől is függ. Akinek semmi baja nem volt tőle egy előző szülésekor, annál könnyebb szívvel bekötik mégiscsak, mint nálam tennék, mert aki bírja, annak segíthet. Ha jó a heg, akkor van olyan nézet, hogy egy darab problémamentes császárt mint előzményt majdnem egy kategóriába lehet venni a hüvelyi előzménnyel.
A bábám mondta, hogy akár Kanadában, akár Hollandiában érkezik a második, jó eséllyel az lesz a választás, hogy megindul magától vagy helyből császároznak, de aki ránéz a papírjaimra, az engem nem fog oxyval indítani és a rásegítés is necces, az adott helyzet fogja eldönteni.
(Kicsit zavar, hogy a saját műtő orvosom kivételével minden más orvos császárt javasol nekem másodjára a sztorim alapján. "Minden más orvos", ezek ismerős magyar orvosok, plusz Laufer doktor innen a "szomszédból".
Marjori, ha Te tényleg orvos vagy, pláne ha nőgyógyász - nem tudom, melyik topikban olvastam ezt, de úgy emlékszem - akkor érdekelne a véleményed.)
Én oxyt nem kaptam, a második adag méhszájlazító géltől egy-másfélpercenkénti fájásaim lettek. Nekem az is elég brutál volt. Örülök, hogy az oxyt kihagyhattam :) (A fájdalomra én már régen nem emlékszem. Gyakorlatilag másnapra felépültem az emlékeimből :))))
szerintem viszont a másodiknál, császáros előzménnyel nem adhatnak neked ennyi oxyt (ha egyáltalán - nekem pont a császár miatt nem adtak), vagyis vagy vajúdsz természetesen/kevés rásegítéssel (és az nem lesz ilyen brutális!), vagy nem indul meg a szülés magától és császár lesz belőle. És főleg nem hinném, hogy ilyen hosszú ideig hagynának vajúdni.
hát ha ez szórul-szóra igaz, amit ideírtál, én is a csodádra járok :))) ugyanazon év egy hónapjában két ekkora bébi, egyik császáros, másik nem, igazi orvosi csoda!
Na de hol is történt mindez "a csak azért sem lesz császár" című történet? Engem megnézett a dokim, megállapította a tök zárt méhszájt, a rossz szívhangot, valamint bevittünk az elfolyt magzatvízből egy kis mintát, ami sötétzöld volt. Szegény azt sem tudta, hogyan közölje velem, ki se merte mondani a császár szót, csak annyit, hogy hát nem kéne várni. Én megértettem, bólintottam és már mentünk is a műtőbe. Ja nem, előbb előkészítettek. Még ott is segédkezett. Nagyot is nézett a nővér :)
Nem lett volna esélyem....sajnos kiderült (volt 2 miss.ab-om amit mindkét esetben műtétileg fejeztek be), hogy az egyik ilyen műtétnél megsértették úgy a méhszájamat, hogy csúnyán hegesedett és a heg nem engedett tágulni. Meg már annyira túlhordtam, hogy a magzatvíz is minimális volt- szegény Ádi baba bőre kis is repedt rendesen..., ráadásul a nyaka köré tekerte a köldökzsínórt...én örülök, hogy nem vártak az indítással...bár hamarabb is a műtőbe kerülhettem volna... Egy a lényeg, hogy a babócánk tökéletesen egészséges:-)
Nem hittem el a dokimnak, hogy meg fogom tudni szülni, paráztam és mégis sikerült. Igaz én egyátalán nem ragaszkodtam a sima szüléshez, meg a szülésélményhez, csak egészséges gyereket akartam, minimális sérüléssel és sikerült.
mellkasban és hasban (felkanyarodik a szívtől, lefelé fordul és kb a köldök magasságánál oszlik ketté)
a műtői komplikáció bárkit bármikor elérhet, aorta hüvelyi szülés közbeni megrepedéséhez kifejezett hajlam kell (pl Marfan karakter, tudjátok az a légies vékony hosszú ujjú ember kékesfehér szemfehérjével :) ) akiknél ha nem szülés közben akkor legközelebb a TESCO-ban reped meg az aortája miküzben az ásványvizes rekeszt cipeli a kocsihoz.
meg persze akármikor akárkinek is megrepedhet :) ettől teljesen kár parázni. a fejünkre is eshet egy repóülőgép, ebben sokkal többen halnak meg mint normál hüvelyi szülés közbeni aortarepedésben ;)
Van a nyakban is, de van hasi aorta és még néhány.
(Van ismerősöm, akinek hüvelyi szülés közben repedt meg a hasi aortája és a farkcsontja is eltört miközben megszülte a túl nagy kisbabáját. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem érdemes iszonyatritka komplikációkkal riogatni az emberkéket, nem jellemző, hogy császár közben aortkat nyiszitálnak ketté.)
A császár nekem nem okozott gondot. Az első nap éreztem, hogy húzódik a seb, meg kellemetlen volt nevetni meg tüsszenteni...de lekopogom, azóta sincs semmi panaszom ( igaz csak hegylakónak becéztek a kórházban:-)). A varratszedés is előre lett hozva 1,5 nappal, olyan szépen gyógyulok...
Gyakorlatilag mindent csinálok- persze ésszel....mikor hazajöttünk a kórházból...délután már a kutyával mentem labdázni (nagyon hiányoztam neki...és ő is nekem).
De jó, hogy írtad ezt a tolófájásos dolgot! Én is közel 20 órát vajúdtam oxitocinnal (rövid szünetekkel>>zuhanyzásnál elállítodott az infúzió, és cukros vizet is kaptam intravénásan, hogy legyen még erőm...), és kb. a 12. órában erős tolófájásaim voltak, amit nem akartak elhinni, mert még csak 2 ujjnyira volt nyitva a méhszájam.
Ezek szerint a baba kibújása okozta fájdalmon kívül én is átéltem mindent...
Nekem is szörnyű élmény volt a vajúdás, de jó pár hsz-sal korábban írtam, hogy a császár sem volt egy leányálom...
Igazad van, értük megéri :))
...De azért ha lesz legközelebb, beérem kevesebb szenvedéssel is!!
Én 15 napja mentem át hasonló kínokon... Február 6-ra voltam kiírva....február 7-én toxémia gyanújával befektettek a kórházba...szerencsére a vizesedésen kívül minden más paraméterem tökéletes volt.... Körülöttem fevkő kismamák sorra szültek meg és mentek haza...én úgy éreztem, hogy sosem szülök... Mivel megkezdtem a 42. hetet, de a méhszájam olyan zárt volt, hogy atombomba kellett volna hozzá, hogy kinyíljon....kaptam prepidil gélt, hogy az majd segít a méhszáj érésében....fél nap megfigyelés a vajúdóban- persze közben a "társaim" mind átkerültek a szülőszobára....
Másnap reggel szülésindítás 6 adag oxitocint kaptam..aminek az eredménye az lett, hogy folyamatos tolófájásaim lettek..de a méhszájam csak nem nyílt...8 óra alatt folyamatosan próbáltak manuálisan tágítani...délutánra el is jutottunk bő egy újjig.... A saját dokim már délben pedzegette, hogyha így "haladunk" császár lesz belőle, de sajnos az ügyeletes "atyaúristen" úgy látta, hogy halad a szülés...a császár időpontja meg szép lassan tolódott 14 óra, 16..legkésőbb 17...közben úgy éreztem, hogy kiszakad belőlem a gyerek...a méhemmel együtt....a dokim és a szülésznőm is egyfolytában ügyvédkedett a császárért....19 órát mondtak, hogy addig húzzam ki...ekkor az a fa....kalap közölte, hogy várjunk még 1,5 órát....na ekkor nem bírtam tovább...könyörögtem a férjemnek, hogy szedje ki belőlem az infúziót....vagy adjon egy szikét meg egy tankönyvet...és megcsászározom magam.... A végén 20 órakkor belátták, hogy nem fog menni a normál szülés....és irány a műtő...addigra már annyira kikészültem, hogy az altatás mellett döntöttem.... 20:33-kor megszületett a kisfiam:-) Másnap reggel 5-kor már jöttem-mentem, hogy látni akarom....8 után végre ki is engedtek az őrzőből.... és amikor elösször megláttam.....tudtam, hogy megérte.
A szülésznő és a doki szerint is ennyi fájdalommal normál esetben 4 gyereket meg lehetett volna szülni...de tudod mit? Nem számít, hogy hogyan (normál szülés, császár vajúdással vagy anélkül) születik meg a gyermeked, csak egészséges legyen. Én azt mondom- pedig még frissek az emlékek-, hogyha kell még 100x végigcsinálnám, hisz a kis mazsola az életem/életünk értelme. És akárhogy is, de megszületett és velünk van....
Jól van na! Azért nem szálltam el annyira magamtól, hogy azt gondoljam a mi esetünk az etalon. Csak azt írtam le, hogy mi hogyan jártunk és ebből, meg a rendelkezésemre álló információkból én hogyan vélekedek a kérdésről. De ettől fórum a fórum. Nem? Mindenki leírja amit megélt és kész. Ja és mindenki csemegézhet, elolvasgathatja, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak. Esetleg tanácsot adhatunk egymásnak. Ki mit akar megfogad, ami meg nem tetszik dobja a kukába :))))
Természetesen tudom, hogy van áldott jó kedélyű császáros gyermek és bömbölős spontán született. A lényeg, hogy az anya van egész nap a gyermekével, ő figyeli, ismeri. Ha sírós egy baba annak meg van az oka. Az anya feladata lenne, hogy felismerje az okot, ha tudja akkor megoldja, ha nem akkor nincs mit tenni, kivárja. Bár én azt gondolom, hogy az én esetemmel nem nagyon lehetett mit kezdeni, mégis, ha lett volna mellettünk egy jó szakember az sokat tudott volna NEKÜNK segíteni. De nem volt :(
Gotika, példa és ellenpélda mindenre van. Az én fiam 5 órás vajúdás után látta meg a műtőlámpát, tehát felkészülhetett, aztán mégis végigüvöltötte az első néhány hónapját. Van ez így.
