a 2. magyar brazil a kajak-döntő végével volt egyidőben, és onnan kb. 2 óra az út a Hellinokóig (kocsival is másfél). A magyar-spanyol meg a férfi döntővel volt egy programban, és arra már nem volt jegy.
Mi pl.a férfi bronzmeccsre sem tudtunk bejutni, mert arra sem volt a helyszínen jegy, mert sok görög bement az 5.helyért a franciák elleni meccsre.
Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha végre nyertek volna.
Csak már 4. éve járok minden világversenyükre (szerencsére ezt kihagytam) és eddig csak a kudarcok.
A leírtakkal egyetértve még annyit tennék hozzá, amiről már volt is szó, hogy kapcsolva lehetett csak jegyeket venni, és nem mindenki adott volna szívesen tízezer forint feletti összeget egy 5-8. helyért játszott meccsre szóló jegyért - csak azért, mert az jó a férfi döntőre is.
Ugye nem gondolod, hogy volt olyan elmebeteg, aki egy 5-8 helyért játszott meccset választott volna a kajak döntők helyett?! Ja, a 3-4000 magyar szurkolóból kint volt pár. Igen, az olimpián mutatott teljesítményük alapján kb. ennyit érdemeltek.
Én azt se igazán értem, minek nem jöttek haza, miért játszották le az utsó 2 meccset.
Bár, ahogy olvastam, 2 milla járt fejenként az 5. helyért. És még el is fogadták a pénzt, gondolom...
Sztm ennél jóval egyszerűbb a helyzet. A helyosztók ideje alatt több döntő mérkőzést is játszottak vízilabdázóink, és mindig volt valami olyan program, ahol érett a magyar siker.
Bocs, ha nem szívesen beszéltek erről a témáról (olimpia), de nagyon nem értem, hogy amikor a lányok a helyosztókat játszották mért volt csak max. 20 magyar szurkoló. :(
Lehet, hogy a szurkolók is nagyon csalódottak voltak, de ez úgy nézett ki mintha megvonnák a lányoktól a bizalmukat.
Az elején a fiúkról volt szó, de arról pont lemaradtam..:-((
A riporter konkrétan rákérdezett a Nagy Ivett itthonhagyására, és hogy miért nem Sitike játszott többet, holott pedig ő tapasztaltabb. Csak nagyon bénán fogalmazta meg a kérdést. Hogy Görbe miért játszott annyit, ha nem volt jó formában
S.L. azt mondta, rengeteg emailt, SMS-t levelet kaptak, amiben ezt kérdezik a szurkolók. A kapitány azokban bízott akiket játszatott, ezt utólag könnyű elítélni.
Mocsai nem fog lemondani az Eb előtt, hanem új játékosok jönnek.
Az edzőbizottság fogja értékelni a szereplést.
Hát arra kíváncsi leszek, hogy mi kerül abba a jelentésbe.
A sofőr falnak vezette a kocsit. De nem a sofőrt cserélik le, hanem a kocsit. :-(((
Szerintem az ukrán meccs egyértelműen Farkas Ágin és Kirsneren ment el, a francia meccsért meg Mocsai felelős a cserékért illetve a nem cserékért valamint az időkérés miatti hibákért. (de mondjuk a női pólóban is volt amikor Faragó elcseszte az időkérést, már elment 8-9 mp. labdaszerzés után mikor kért)
Igy van, a statisztikák valóban kicsit torzítanak, valóban vannak még egyéb szempontok is, mint a lőtt gólok száma és a lövőszázalék (van olyan nb1-es csapat, amely minden meccsén a játékosait egy 14 szempontot figyelembe vevő statisztikával értékeli), de még mindíg reálisabbak, mint a szubjektív érzések. És elgondolkodtatja az embert, hogy vajon tényleg a tornán egyik legtöbb akciógólt lövő játékos lehet-e a kudarc oka...
mindenféle statistika torz, mert nem mindegy ,hogy az a lövés milyen szituációban volt, én úgy éreztem pl. hogy Bogi nagyon jól dobott.
Pl.kosárlabdában is kihozhatják a Dream Teamet 2 pontos dobásoknál jó százalékra, de ezek nagyrésze ZSBZ kosár (zsákolás-berepülés-ziccer) volt, 2 pontos tempóban kurva szarok voltak. Nem beszélve olyan momentumokról amikor egy F.Oberto lesapkázta az agyonsztárolt Tim Duncan-t, meg az eladott labdákról mindenféle labdajátékban, ami számomra jobban meghatározó mint a lövésszázalék.
Ezt én is hiányolom! Mocsai nagyon gyenge volt, de ami még jobban megdöbbent, az az, hogy mennyire NEM ÉRZI ezt!:(( Nem volt rugalmas, nem volt ütemérzéke, késve reagált, vagy egyáltalán nem....:(
Most szinte úgy tesz, mintha az olimpia csak 1 volna a felkészülési tornák közül, amin a csapatnak ott kellett lennie!:(
Számára cél az EB, úgy tűnik!:( Különböző elméletekkel bizonyítja, hogy nem is volt a szereplés olyan meglepő!:((
Az igazság az, nekem sem volt meglepetés.:( De milyen szép lett volna, ha mégis az álmaink válnak valóra!:((