Szerintem senki nem tart téged szörnyetegnek, speciel nekem gőzöm sem volt róla hogyan tartod a kutyádat, emiatt nem is véleményezhettem. Egyetlen mondatodon akadtam ki:
egy kutyának az udvaron a helye
Azóta sokan megfogalmazták a lényeget, a kutya az ember mellett boldog, és nem udvaron meg lakásban kell tartani hanem felelősségteljesen. Ebbe beletartozik az is, hogy ha fázik kint akkor beengedem, ha rohangálni akar kiengedem, vagy elviszem futtatni.
Amint leírtad te is normálisan tartod a kutyádat, foglalkozol vele, és nyilván a többiek is. De ennek a világon semmi köze ahhoz, hogy melyik él lakásban és melyik kertben.
és a kínai? ott is meleg van? :)))
A másik témával egyetértek, valóban nem normális dolog, hogy ezeket a sokszor még az életre is alig képes fajtákat tenyésztik ráadásul egyre jobban eltorzítják. Ott van mindjárt a nj. Borzalmas látvány ahogy azok a szerencsétlen gnom kutyák a se..üket a földön vonszolják. De ettől még nem hagyhatom a perui meztelen kutyámat megfagyni a kertben. Ha már létrehozta az ember legalább a normális életfeltételeket biztosítsa neki.
Ezeknek a fajtáknak ez a lakás.
..
Én a kutyámat még a szobából sem tudom kizárni (nem is akarom), ha valamiért megteszem rögtön ott kaparássza az ajtót. Biztos nem azért, mert le akar menni futkározni. Akkor érzi jól magát ha mellettem lehet, ettől megfosztani állatkínzás, nem az, hogy lakásban tartom.
Nézdd, a gyerek meg nem akar rendet rakni, házifeladatot írni, stb. Akkor teszel vele jót, ha hagyod, csinálja azt, amihez kedve van, vagy ha ésszerű szabályokat állítasz fel? Hozzám egészséges állat nem fog bejönni a lakásba. A férjemmel szeretnék aludni, nem egy "bolhazsákkal" ;-). Akármennyire szeretem is az állatokat, az állat helye kint van. Amié pedig bent van, olyant nem tartok.
tudom, h magyarul nincs - és ez elég szomoru.
én is eddig mindent németul - angolul olvastam. ugy is johet, meg linkek minden mennyiségben. (hatha van olyan amit még nem lattam)
tényleg naggggyon érdekel! nagyon.
koszonok minden infot!
teljesen igazad van!
a lovat én se vinném a lakasomba, - a kecskénél mar azt hiszem egy kicsit bajba lennék ...
de
egyetlen dolgot hagysz ki a szamitasbol;
a kutya az ember mellett AKAR lenni!
a legnagyobb buntetés neki, ha egyedul van!
persze ha tehetném, akkor én is amikor nem vagyok otthon kiraknam a kertbe, de ha én otthon vagyok akkor ô miért lenne kint?
Mégvalami: Szueretem a lovakat is, de ha egyszer (remélhetőleg nem is olyan sokára) lesz lovam, azt sem fogom a lakásban tartani. Ugyanúgy, ahogy nem szándékozom leendő szürkéimet és rackáimat sem a nappaliban tartani, padig azoknak nem is hullik úgy a szőrük. Sőt, azoknak mozgásigényük sincs akkora, kb 14-18 ór-t fekszenek a marhák, a birkák mondjuk kicsit többet mozognának. Nem is tudom, minek találták ki az istálló, meg hasonló marhaságokat.
Nem tudom, miért képzelitek rólam, hogy szörnyeteg vagyok, mert kikergetem a kertbe a hideg éjszakába a kutyámat. Én vinni szoktam a kutyámat sétálni. Sőt, nem csak pisi, és megyünk haza, hanem elengedem, megfuttatom, foglalkoztatom, ha nem szeretne ennyire, nem tudtam volna ilyen eredményt elérni vele. Én nj-t tartok, belőle indulok ki. Egy nj akkor boldog, ha dolgozhat. Az előző kutyámmal néha-néha tereltünk (nj-erdélyi kopó mix), de csak a szórakozás kedvéért, meg hogy megdolgozzon a vízért, amit a juhász felhúz neki. (kicsit elkalandoztam, bocs.) Szóval az, hogy kertben tartom a kutyát, nem azt jelenti, hogy felé se nézek. Naponta (mikor itthon vagyok) többszöri játék.
Lehet, hogy most bunkónak fogtok tartani, de szerintem az állatkínzás nem az, ha a kutya télen-nyáron az udvaron van, hanem olyan kutyát (macskát, stb) tartani és tenyészteni, aminek a standardja genetikai betegséget tart kívánatosnak. És nekem senki ne mondja, hogy nem szenvedés egy állatnak süketen, kiugráló szemgolyóval, vagy keringési rendellenességgel élni. Ami meg a mexikói kopasz kutyát és tárasit illeti, vajh miért mexikói? Csak nem, mert ott meleg van? De még így is állatkínzásnak és felelőtlennek tartom a tenyésztését, ugyanis keringési rendellenességei vannak, könnyel leég, amiből bőrbetegség is kialakulhat. Ugyanilyen kínzásnak tartom északi kutyák tartását nálunk, hiszen egyre inkább átalakul az égajlatunk, és nyáron szenvednek ezek az állatok. Ha még nem írtam volna, állatorvoshallgató vagyok, tehát van némi fogalmam a genetikai hibákról.
Ja, ezzel együtt persze nem azt mondom, hogy a kutya ne lehessen kint a kertben, mert ha kertesházban laknék, valószínűleg kint is lehetne az eb, de be is jöhetne. Én mindenesetre járnék vele sétálni, kutyasuliba, úgy mint eddig. Egyszerűen az a lényeg, hogy foglalkozva legyen vele. A kutya igényli a társaságot, a törődést, úgyhogy a testi szükségletein túl vannak lelki szükségletei, amit úgy szintén ki kell elégíteni, ha mind a kettő meg van, akkor lehet csak igazán boldog jó kutya belőle. A testi szükségleteket pedig ugyanúgy lehet biztosítani egy kutyának ha laksában van tartva akkor is.
Még nincs fent a gépemen, de ha lesz, küldöm, ha így jó.
A témáról tudni kell, hogy magyar nyelvű szakirodalma még nincs, de dolgoznak a dolgon. Ha a dolgozatom közelébe jutok, majd küldök, vagy írok ide linkeket, ha érdekli a társaságot. :)
Az átlag kutya a kertben is csak fekszik, nem csinál mást, ha egyedül van, max, ha elmegy előtte egy ingerületi állapotot okozó (kutya,macska,ember,kocsi) akkor pattan fel, rohan egyet, majd ugyanezzel a lendülettel visszamegy a helyére és elvágja magát.
(Ja, a keresztanyámék nj-a akinek nagy területe van, nincs egyedül, mert vannak társai - mint ló, macska - vajon miért tolja ki a kerítést alul, és szökik ki sétálni? Biztos, mert annyira jól érzi magát a kertben, és nincs szüksége sétára, másokkal találkozni, szórakozni. (Persze, eccer el is tévedt a drága, keresték három napig, amikor a falu túlvégén találtak rá.) Ezért is jobb, ha gazdai felügyelettel elviszik inkább sétálni, mellesleg a lakásból nem is tud ilyen könnyen kiszökni egy kutya. :-)
Ja, az én nj-m kifejezetten antitálentum, baromi jól érzi magát a lakásban, játszik, örül, sokat (naponta átlag 4-szer) sétál, de van hogy többet, hétvégéken rendszeresen jártunk suliba egészen addig, amíg a lábai, és az idegei bírták, hét éves koráig. Mostanság újból igen aktív, így megeshet, hogy egy lightosabb sulis foglalkozásra ismét benevezünk. :-)
Imádom, és ő is imádja az egész családot. Nem hinném, hogy ilyen jó kapcsolat lenne közöttünk, ha nem lennénk ennyit együtt, de persze ezt sohasem fogom megtudni (szerencsére) :-)
Én nem azt mondtam, hogy MINDEN kertben lévő kutyának rossza a sorsa, soha sem viszik sétálni, nem mehet be a gazdikhoz stb. De sajnos az általam ismert kerti kutyák zömét egyáltalán nem viszik sétálni (minek, hiszen ott a kert!), nem mehet be a házba stb. Sajnos az is igaz, hogy sok lakásban tartott kutyának a napi sétadagja 10 perc.
Nekem az álltalánosítással van bajom, ha lakásban van, akkor szenved. Szerintem mind lakásban, mind kertben lehet kutyát jól is meg rosszul is tartani.
Miert gondolja mindenki hogy kerti kutya = setaltatas nuku? Biztos vannak olyanok is, mintahogy sajna vannak lakasban tartott kutyak akik toredeket kapjak meg a szukseges mozgasmennyiseguknek.
En rengeteg kutyat latok foleg tipikus hazorzo fajtakat akiket kint tartanak es renszeresen visznek setalni. Mondjuk a kint tartas nem azt jelenti, hogy soha nem mehetnek be a hazba, hanem azt hogy ejszakat es amikor a gazdi nincs otthon a kutya a kertben tolti, merhogy orzi a hazat.
Es bar az en kutyam benti kutya es termeszetesen imad a gazdi mellet lenni de imad a kertben is lenni meg egyedul is. Nagyon sokszor ha tv-t neznuk vagy szamitogepezunk es nem foglalkoznk vele fogja magat es o kimegy a kertbe teljsen magatol. Mert ami egy embernek unalmas nincs ott semmi az a kutyanak erdekes lehet. Hisz mindig szall arra egy pillango vagy egy mehecske akit lehet kergetni, vagy buvolni a kerites tetejen csiripelo verebeket. Vagy csak sutkerezni a keso oszi napsutesben. Vagy feulni a lepcso tetejere es nezni csovalo farokkal, ahogy a szomszedban a gyerek jatszanak. Meg plane ahol nem csak egy kuya van, ott aztan sokkal jobban tudnak egymassal jatszani kint ahol nincsenek mindenfele butorakadalyok utban.
Teljesen egyet értek veled! Az én kutyám is lakásban tartott. Mindig ott van ahol mi, nincs tele kutyaszőrrel a lakás (trimmelős fajta), nem fekszik a kanapén, nem kunyerál. Nincs egyedül (szüleim otthon vannak), bezzeg, ha a kertben lenne, ki foglalkozna vele, ha éppen ahhoz van kedve, hogy labdázzon? Ha dolga van, szól és kiviszik. Sokat megy sétálni, ahol találkozhat kutyikkal, emberekkel, hétvégén kutyasuliba jár, ahol a gazdival együtt agilityzhet, amit imád. Nem hiszem, hogy rossz dolga lenne!
Szerintem egy kertben tartott kutyát hajlamosak elhanyagolni a gazdik, és ő sem lehet sok időt a gazdival.
Mozgássérült segítő és terápiás kutyát pedig többet is ismerek (a mi kutyasulink területén működik a Kutyával az Emberért Alapítvány), és nagyon boldogok a gazdival. Csak úgy csüngnek rajtuk.
Tudod kedves Gitana, mi is lakásban tartjuk a borderünket, ami egy köztudottan nagyon mozgásigényes fajta. Naponta négyszer ki is visszük őt sétálni, futni. Amikor kinnt vagyunk vele, ő az első, aktívan töltjük ezt az időt.
Aztán hazaérve, általában velünk egy helyiségben alszik.Elégedetten. Nekem nagyon jóleső érzés, amikor esténként velünk egy szobában van. Nem is hagynám a kertben kinn éjszakára.Láthatóan boldog és kiegyensúlyozott.
Nyáron, amikor a telken laktunk, bizony minden sétaidejében jelentkezett, és mi vittük őt sétálni. A séta persze nem egyszerű séta, hanem aktív kommunikálás./ahogy persze otthon is elvárja, hogy beszélgessünk vele./ Nagyon sajnálom azokat a kerti kutyákat, akik néhány négyzetméteren élik le az egész életüket /a jobbik esetben nem láncon, vagy egy szűk kennelben/. Nálunk a különböző sétaidőben megvannak a jellemző kutyakollégás találkozások is, amikor a kutyák is élik a maguk "társadalmi életét".És -mivel rendszeresen porszívózunk is, a kanapét sem borítja kutyaszőr. Egyébként, ha így vesszük, minden kutya terápiás kutya is, hiszen teljesen ki van kiszolgáltatva a gazdájának.
Innentől kezdve már csak a gazdán múlik, mennyire akar közel kerülni a kutyatársához.Sajnos, a kutyák sokszor sokkal plasztikusabbak /ami persze nagyrészt a kiszolgáltatottságukból adódik/ a gazdához. Szóval, ha én kertes házbn laknék, akkor sem rekeszteném ki a kutyámat pl. a fagyos téli éjszakákra, a hideg, zuhogó esőbe...
ennél jobban még nem hallottam elmondani! pontosan!
belegondoltatok, h a kutya az egyetlen allat a vilagon (van macskam is...) aki TÉNYLEG az embert valasztotta, aki a legjobban az emberrel érzi magat!
rettentôen sajnalom azokat a szerencsétlen kerti kutyakat akik egy hatalmas, szépen nyirt, apolt kertben egyedul kuksolnak, hisz "minek sétalni vinni ott a kert" és se ember, se kutya, se jaték, se séta nekik.
és miért gondolja - az aki nem tart a lakasban kutyat, h egy nagy kutyanak nagy hely kell?
egy nagy kutya otthon fekszik és nem rohangal.
én lattam mar dogot is 40nm-es lakasban - napi 5X sétaval boldognak!
tényleg csak a farka a ciki ...
A kínai meztelennek és a perui meztelennek meg azért nincs, hogy erősítse a szabályt. A német dog, a csivava, a törpetacsi és nyilván még sok fajta kifejezetten rosszul tűri a hideget, mindenképp fűtött!! helyet kell nekik biztosítani télen. Tehát ezt a bunda dolgot elvethetjük.
Azért ő a házőrző, hogy ő legyen kint éjszaka, ne én
Nekem pl. társasági kutyáim vannak, kifejezetten alkalmatlanok a házőrzésre. Azt is megnézném amikor egy golden vagy egy újfoundlandi veti magát a betörőre :) Egyébként nálunk senki nincs kint éjszaka de ettől még jól érezzük magunkat. Minek is lennénk? Ezt is elvethetjük..
Nem hiszem, hogy esztétikus és higénikus, ha kutyaszőrrel van tele a lakás
Hát az tényleg nem az. Gondolom. Nálunk még sose volt kutyaszőrrel tele a lakás mert takarítunk. Itt bevált, ajánlom mindenkinek akinél kutyaszőrrel van tele a lakás. (csak halkan jegyezném meg, hogy egy kutya szőrének normális ápolásával a kutyaszőr szempontjából akár a takarítást is hanyagolhatjuk) Elvetve.
ha az ülőgarnitúrán a vendég helyett a dán dog feszít
Én kifejezetten boldog lennék ha egy német dog feszítene az ülőgarnitúrán, de sajnos hely hiányában nem lehet... 100 vendéget is odaadnék a lehetőségért, hogy dogom lehessen. Egyébként csak olyan vendégeket hívunk akik a barátaink amit főleg azzal érdemeltek ki, hogy ők is szeretik az állatokat, ezért semmi problémájuk azzal ha a kutya ül a fotelban :) Ev.
ha ott koldul minden egyes étkezésnél
A nevelés csodákra képes. Sőt elég a szoktatás is. Az én kutyáim nem koldulnak sehol, 1, mert soha nem kaptak "asztalról" enni, ezért teljesen értelmetlen lenne, 2, mert normálisan etetjük őket, minek kéregetnének? Ev.
a szőnyegen szórja szét a kajamaradékot
Még sose láttam, hogy a tápot szétszórták volna a szőnyegen, inkább megeszik. Különben is miért eszik a kutya a szőnyegen? Ennek semmi értelme. Ev.
Másrészt a kutyának vmivel nagyobb a mozgásigénye, mint az embernek
Ezért viszem őket futni, játszani naponta 4-szer hatalmas területre, nem pedig egy kertbe bezárva tartom ahol még egy sprintet sem tud lezavarni mert felkenődik a kerítésre. Ev.
valamint a kutya falkában érzi jól magát
Melyik kutya, a farkaskutya? :)) Nálunk van két kutya meg két ember. Az már egész jó kis falka, nem? Biztos, mert a kutyáim jól érzik magukat :)
Ha kirakom a kertbe a kutyámat mitől lesz ott falka? Vagy az a normális ha az ember a 100 nöles kertjében 10 kutyát tart? Fura gondolat. Ev.
Nem egész nap egyedül a lakásban, amíg a gazdi letölti a munkaidejét.
És nem egész nap egyedül egy ingerszegény kertben (séta nélkül) amíg a gazdi letölti a munkaidejét valamint azután is, amikor hazajött, benonult a kutyaszőrmentes lakásába és leült az szgépe elé, hogy az interneten ossza az okosságot. Az én kutyám most is az ölemben ül, nem én hívtam :) Lehet, hogy ki szeretne menni a kertbe??? Szegény... Ev.
Nos nem sok meggyőző okot találtam ami miatt a kutyáimat azonnal _kertbe_ kellene adnom, úgyhogy én továbbra is azért tartok kutyát lakásban mert szeretem őket és mert jól érzik itt magukat. :)
Szvsz a kutyának ott a helye ahol biztosítani tudom neki a megfelelő, kiegyensúlyozott, normális életet. Ez fajtánként és talán egyedenként is nagyon változó.
" program kényszermegoldás - a kutyának mindenképp. "
ezt ugye nem komolyan mondod?
ezek a kutyak napi 24 oraban vannak azzal akit szeretnek, nincsenek egyedul, van dolguk, és borzaszto boldogok!
ismered a KEA-t? kutyaval az emberért alapitvany ... és ott Filip (philipe v. mi) a belga juhasz ...
az elsô segitô kutya MO-on.
én ismerem, és egy nagyon kiegyensulyozott teljesen boldog kutya!
Az én kutyáim sajnos elpusztulnának az udvaron. Arra tenyésztették ki, hogy szobakutya legyen. Nincs aljszőrzete, a fedőször kb annyira hullik, mint a hajunk és engem sem az udvaron tartanak a kihulló hajszálaim miatt. Nem hajtja őket vadászösztön, terelés, őrzési vágy. Szobakutyák. Azt szeretik, ha velünk vannak, beszélünk hozzájuk, simogatjuk őket, oda jönnek ahol a család. 80 nm a lakás de mindig azon a pár négyzetméteren vannak, ahol mi. Járunk velük iskolába, de 15 perc futkosás nekik elég, nem szánhuzó kutyák. Amikor csend van, összegömbölyödve alszanak. Tökéletesen kiegyensúlyozottak és boldogok velünk és mi is velük. Nem falkakutyák. Egymást is imádhatnánk, ehelyett ők engem meg a lányomat választottak ki bensőségesebb kapcsolatra.
Komolyan ugy gondolod szadista állatkinzók vagyunk ?
Sziasztok!
(Ide is rég írtam.) Az eredeti témához szólnék - és persze érinteném a terápiás és egyéb, kényszerűen lakásban tartott ebet.
Tehát: SZVSZ egy kutyának az udvaron a helye. Azért van bundája, hogy ne fázzon. Azért ő a házőrző, hogy ő legyen kint éjszaka, ne én. Nem hiszem, hogy esztétikus és higénikus, ha kutyaszőrrel van tele a lakás, ha az ülőgarnitúrán a vendég helyett a dán dog feszít, ha ott koldul minden egyes étkezésnél vagy a szőnyegen szórja szét a kajamaradékot. Másrészt a kutyának vmivel nagyobb a mozgásigénye, mint az embernek (ahogy a láncot elítélem, úgy a 30nm-t is), valamint a kutya falkában érzi jól magát. Nem egész nap egyedül a lakásban, amíg a gazdi letölti a munkaidejét.
Az előbbiekből kifolyólag, a TAT (Tiere als Therapie) program kényszermegoldás - a kutyának mindenképp. És ez csak a fizikai része a dolognak. Kérdésem, ismer-e vki ilyen állatot (kórházi TAT-kutya, mozgássérült-segítő, vakvezető, stb)? A németjucimat vakvezetőnek próbáltam kiképezni (minden siker a kuty ösztönéből jött). Nem mondom, hogy kikészítettem a kutyát, a korai leterheléssel, mert élvezettel csinálja, de ugyan fizikailag meg sem kottyan neki, lelkileg hatalmas teher. Egy kutyától, amelyik még nálunk, ép és egészséges embereknél is sokkal jobb fizikai kondíciókkal, kifinomultabb érzékekkel rendelkezik, hatalmas alázat, önfegyelem, koncentráció és szinte önfeladás egy beteg embert segíteni. Egyetlen egyszer nem fakad ki, nem mondja, hogy nincs kedve, 100szor, 1000szer végigcsinálni ugyanazt a gyakorlatot, sőt, többet tesz, mint várnánk. Nem csak vezet, figyel. Hogy minden rendben van-e. Szerintem ekkora önfeláldozás megérdemli azt, hogy boldog legyen. Egy kutya (ahogy egy gyerek) nem akkor boldog, ha mindent szabad neki, hanem ha világos, érthető szabályokat állítunk fel.
Meg arra is jó a kutya, hogy a teraszon az asztal tetjén hajnalban zenés ébresztést prezentáljon. Előtte sunyin összeesküdve a macskákkal, hogy meglegyen a tánc is a fejünkön, szinkronban a zenével.
Meg arra is, hogy halálosan megsértődjön ha a disznóólat (amit hosszas kitartó munkával elkészített) ki akarom takarítani alóla.
Meg arra is, hogy a kert úgy nézzen ki a szerte-szana hagyott csontjaitól, mint egy régészeti lelőhely.
Meg arra is, hogy a macskákat folyton tocsogósra nyalogassa szeretésből.
Meg arra is, hogy folyton elolvadjak amikor rám emeli boci szemeit.
Igen, ez nálunk is műxik, a férjem a napi egyszeri kutyasétáltatással /értsd alatta: a Ligetig 10perces gyors iramban talpalás, ott egy óra pihenés, majd hazatalpalás feszített menetben/ több mint 10 kg-ot leadott. (Mindezt mosolyogva, jókedvűen.)
Egyébként nálunk a kutya általános balhé-elhárítóként is remekül bevált. Amint valaki emeli a hangját, a kutya azonnal ott udvarol, így minden surlódás általános szeretet-rohamban végződik.
Meg arra is jó, hogy az ember lányát rákényszerítse bármilyen időjárási viszontagságok legyőzésére, ami egy izületi gyulladásnál valóságos áldás :-). De tényleg! Így éveken keresztül alig jött elő a fájdalom a folyamatos terhelés miatt, amit az izületeim kaptak. :-)
Ezért nagyon hálás vagyok a kutyámnak. Magamtól biztos nem jutott volna eszembe, hogy esőben, hidegben lent flangáljak. :-)
Meg arra is jó a kutya, hogy féljen a tüzijátéktól meg a lövésektől. Szombaton valami lövésvizsga vagy mi a jófene volt az alattunk lévő Petőfi laktanyában, (először azt hittem, hogy bejött az Al Khaida), és a két kutya állandóan ugatott, remegett, bujt ahová tudott. Viszont nekem el kellett mennem itthonról.
Hazajövök és mit látok????
A Füles - ez a nagy benga állat, az ágyamban fekszik! Húzhattam le az egész ágyneműt...:-)
(Nyert a neostomozan, a kutyi fürdetve és bekenve+szombaton kozmetikában lesz ue, addig többi kuty napköziben a szüleimnél.)
A kutya arra jó, hogy fürdés után a vadiúj tapétának dörgölődzve járjon-keljen
Bocsi, látom hogy Tibbét kérdezted, de ismerősöm tapasztalata szerint igen. Sokkal jobban mint a bolha, azaz: kevésbbé látható, később veszed észre, mire észreveszed már tele a kutty....
Köszönöm szépen Tibbe, most beszéltem a kisállatklinikával, ők csak szombaton tudják fogadni, azt mondták orvos kell, hogy megnézze és ő írja elő milyen oldatban kell fürdetni, a kozmetikus szombaton ér rá... Szerinted a tetü emberbe és más kutyába tutti átmegy?
Vegyél az állatpatikában két-három ampulla neostomozant ( vagy neocidolt-ők segiteni fognak!). Nem drága, párszáz Ft.
Füröszd meg az oldatában a kutyát, és se bolhás, se tetves nem lesz. Nem kell a szőrét lenyirni, ez segit!
Utána ráérsz majd csodasprayokra kiadni pénzt, ha a kuty rendbejött, azok csak megelőzésre valók. Fertőzött kutyára nem elég.