Kedves fórumozók!
Ugyan én nem vagyok lábfetisiszta, de amatőr/félprofi fotósként női modelleket keresek tenyér- és lábfotózáshoz.
Kb. 5-6 éve foglalkozom fotózással, túlnyomó részt természet- és tárgyfotókat készítettem eddig. Vannak kisebb-nagyobb sikereim. Újabban azonban elkezdett érdekelni az emberek fotózása is, ezen belül egyes specifikus, konkrét testrészek fényképezése. Ehhez először mindenképpen anyagot szeretnék gyűjteni. Önmagában ez nem tűnik érdekesnek, viszont én inkább elvont értelemben szeretném megközelíteni ezt a témát. Érdekel, hogy egy laikus miként örökítené meg saját magát, vagy másokat - rendhagyó, művészi módon. Szeretném látni, hogy az, aki nem „főállású” fotós, milyen aspektusban, milyen szemszögből fényképezné le saját magát, esetleg másokat.
17 és 50 év közötti nők köréből keresek „modelleket”, akik vállalják, hogy - viszonylag jó minőségben - lefotózzák valamelyik testrészüket, és a képeket elküldik nekem akár a facebook-on, akár email-ben. (bbori13@freemail.hu) Elsősorban a kézfejre (tenyérre), a lábfejre, illetve a talpra gondoltam, mert ezek eléggé változatos formát "ölthetnek", és ezeket viszonylag könnyű fotózni.
A dolog eléggé összetett és első olvasatra kissé furának tűnhet. Ha tudnátok ebben segíteni, nagyon hálás volnék. :)
Aki tud az ismeretségi körében olyanról, aki megfelel a feltételeknek, az jelöljön facebook-on, vagy írjon e-mail-ben.
Üdv: Bori
https://www.facebook.com/bori.bacskai