A Ceglédi Termálfürdő gyalog kb. 3 percre van a Diáktáborhoz. Csoportos, kedvezményes belépést biztosítanak számunkra az általunk kibocsájtott kuponnal. Ezt a kupont regisztrációnál megvásárolhatjátok 1500 ft/darabos egységáron majd egyénileg is használhatjátok az adott nap folyamán.
Tombola: ismét megtartjuk a tombolasorsolást, amelyre szép téglákat várunk tőletek! Olyan téglát ajánlj fel, amit te magad is szívesen megnyernél!!! (én többek között ebből a településemen készített téglából ajánlok tombolára és viszek vagy 10 cseredarabot)
Előadások: aki figyelemmel olvasta a programot, érdekes előadások várnak ránk. Kérek minden tagunkat, hogy mind a közgyűlést, mind az előadőkat tisztelje meg jelenlétével!
Hétvégi ceglédfürdői találkozónkra egy előzetes lista. Nyilván lehetnek benne hibák, pontatlanságok, kérlek privátban jelezzétek, ne kommentekben! Ugyanakkor tudom, hogy vannak olyanok is, akik nagy valószínűséggel jönnek a találkozóra, (mert a beszélgetésekből úgy veszem észre, hogy tervezik vagy tervezték,) de ennyi. Nem vagyok gondolatolvasó. (szerencsére)
Némi korrekció a 2015-ben megjelent "A Láng-villa végnapjai" című cikkhez, jelenlegi ismereteink alapján.
Láng László 1868-ban alapította vállalkozását, de csak 1873-ban költözött a Külső Váczi útra. (ma Váci út 152-156)
"A családi villa a gyár területén, a csarnokok tőszomszédságában épült fel" olvasható a cikkben.
Ez a mondat így önmagában igaz, de semmi köze Láng Lászlóhoz!
Az 1860-as években ezen a területen Fleischmann Vilmos és Wéber Gusztáv kukorica-keményítőgyára működött.
A Láng-villaként ismert épület már ekkor is lakóház (lásd: az 1868-as helyszínrajzon wohnhaus) volt.
Összehasonlításnak 1800-as évek végi térképen a Láng-gépgyár épületei lényegében megegyeznek az 1868-as állapottal.
Láng László valószínűleg Fleischmannéktól vásárolta meg a területet az épületekkel együtt. Így a cikkben említett feltételezés is megdőlt, hogy az "UJPEST" feliratú téglák Újpest várossá alakulása (1907. aug.) után készülhettek.
Újpest 1840-től önálló község, de ekkor még új Megyer néven szerepelt, a következő évben már Újpestként említik. Az "UJPEST" feliratú téglák az épület pincéjének főfalaiból kerültek elő, következésképpen valamikor 1841-1868 között készültek!
A cikkből: "Az építés pontos dátuma nem ismert, de a bontás során előkerült téglajelek alapján az századforduló tájára tehető"
Ma már egyértelmű: építés nem, viszont nagyobb átalakítás történt valamikor 1895 után.
Kedves Egyesületi RENDES TAGOK! 11 fő (nem írok neveket) semmit nem jelzett vissza azzal kapcsolatban, hogy jelen lesz-e vagy sem közgyűlésen. Kérlek benneteket, hogy legalább egy IGEN-nel vagy NEM- mel jelezzetek vissza!
Meghívó
Tisztelt Tagtársam!
Alapszabályzatunkban meghatározott jogkörömnél fogva a Monarchia Bélyegestégla-gyűjtők Egyesülete éves közgyűlését 2022. szeptember 10-én 10:00 órára hívom össze.
A közgyűlés helye: 2700. Cegléd , Fürdő u. – Ceglédfürdői Diáktábor
Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés helye és időpontja: Baj, az Egyesület székhelye, 2022. szeptember 17-én 10.00 óra
Kérem Tisztelt Tagtársat, hogy a közgyűlésen vegyen részt!
Napirendi pontok:
1.) A vezetőség beszámolója
2.) Közhasznúsági melléklet elfogadása
3.) A Felügyelő Bizottság beszámolója
4.) Beszámoló a 2021. évi költségvetés teljesítéséről
a Monarchia Bélyegestégla-gyűjtők Egyesülete 2022. szeptember 9-10-11-i közgyűlésére és konferenciájára
Helyszíne: 2700. Cegléd, Fürdő u. - Ceglédfürdői Diáktábor
szeptember 10. 8.30: Érkezés, regisztráció
10.00: Közgyűlés (meghívója és programja kiküldve!)
10.45: Előadások:
10.45 dr. Lővei Pál Tudományos tanácsadó, az MTA tagja : A műemléki kutatások és a téglatanulmányok kapcsolata Győrben és környékén
11.20 Balogh László Podmaniczky-díjas helytörténeti kutató : A cívisházak archaikus „építőkockái” - avagy a Debreceni téglakészítés és téglagyártás története
11.50 Sági Csaba - Egyesületünk tagja : Szolnok „titkai”
12.10 Csorba Gábor dr. – Egyesületünk tagja. : Tégla digitálisan
A közgyűlés zártkörű, az előadások és a kiállítás nyilvánosak, azokra szeretettel várunk mindenkit!
Az előadások alatt gyerekprogramok, gyermektombola, fürdés a termálban,
az előadásokat követően, kb.
13.00: Ebéd
15.45: Téglakiállítás
Sági Csaba és Szoboszlai Szabolcs Egyesületi tagjaink gyűjteményéből továbbá a felajánlott tombolatéglákból.
Bodnár Ákos Egyesületi tagunk Bélyeges téglák Miskolcon - a miskolci téglagyártás története című könyvének bemutatója dedikálással
16.15: Tombola
18.00: Vacsora
A programok közben (helyett, alatt, után, mindig: téglacsere)
A találkozó nem hivatalos része már 9-én péntek déltől megkezdődik és 11-én vasárnap 10 óráig tart. A szombati ebédet a tábor biztosítja, ezt minden szombatra regisztrálónak megrendeltük, míg a vacsorákat mesterszakácsaink ( Ká-Gyé és Buga + csapataik) készítik, aki még nem kért vacsorát, az pótolja mihamarabb !!!!
*
A találkozó 3 napja alatt fürdési lehetőség a kb. 200 méterre lévő Fürdő u 27-29. szám alatti Ceglédi Termálfürdőben, (részletek később, a helyszínen)
A rendezvény főszervezője: Dibusz Ferenc elnök – Monarchia Bélyegestégla-gyűjtők Egyesülete
Egyesületünk éves közgyűlésének, találkozójának és cserenapjának
Helyszíne: 2700. Cegléd, Fürdő út - Ceglédfürdői Diáktábor
Időpontja: 2022. szeptember 09-e péntek 09 órától 11-én vasárnap 10 óráig.
Szállás a központi épületben , de sátrazás is lehetséges.
Főbb információk:
- 1.. elhelyezés 4 – 12 fős szobákban, melyekhez közös fürdő + wc blokk tartozik.
- 2. térítési díjak:
- szállásdíj egyesületi tagnak - 14-18 év közötti fiatalnak - és 70 felettinek 2.500 ft/fő/éj
- 18 feletti családtagoknak - vendégeknek 4.500 ft/fő/éj (Sátrazni is lehet, de nem célszerű, mert 2.500 ft/fő/éj az árat kérnek + ők 500 ft/fő/nap IFÁ-t is fizetnek, azaz 3000/ft/fő/éj)
- Regisztrációs díjak nem változtak:
- 14 év alatt és 70 év felett nincs díj
- 14-18 közöttinek 1.000,- Ft
- felnőtteknek 2.000,- Ft mely extraként magában foglal 2 ajándék Tombola jegyet
A szombati ebédet a tábor biztosítja, ezt minden szombatra regisztrálónak megrendeltük, míg a vacsorákat mesterszakácsaink ( Ká-Gyé és Buga + csapataik) készítik, aki még nem kért vacsorát, az pótolja mihamarabb !!!!
Jelentkezni még lehet, (lehetőség szerint írásban, e-mailben/ facebookonprivátban) nálam dibuszf@gmail.com vészhelyzet esetén: 204455080
Határidő: 2022. szeptember 2.
Eléggé elfoglalt vagyok, munkám alatt sokszor a telefonhívást sem veszem észre, (mert nem is hallom) de ha kérdés van, állok rendelkezésedre.
Bár egyre kevesebben írnak erre a fórumra, mégis illene itt is jelezni, a találkozó részleteit!
Vannak tagjaink akik nincsenek fent a facebookon, itt viszont igen.
Ezt a fórumot mindenki olvassa, még ha nem is irkálnak ide.
Aki nem hiszi, tegyen fel egy ritkábbnak tűnő téglából ide egy pakkot, hogy cserék, és máris lesz nyoma, hogy olvassák az emberek.
Tatus idejében, ilyenkor már tájékoztatást kaptunk a jelentkezők névsoráról, és akkor is volt olyan, hogy valaki szólt, mégis lemaradt a listáról. Erre is jó volt a tájékoztatás.
Kérem az elnökségi tagokat, hogy tájékoztassanak minket, kikkel találkozhatunk a találkozón, a tervek szerint.
Kutatásvégi jelentés, úgyhogy akit érint, lehet jegyzetelni! :)
Fleischmann Vilmos és Wéber Gusztáv, Pest.
Gondolom többeknek korábban is volt már, de hét éve a Láng-villa bontásából került elő sok ilyen tégla. A vicc, hogy innen egy köpésnyire volt a téglagyáruk. :)
Szevasztok! Bocs, hogy nem kerestem vissza, bár nem hiszem hogy nagy rittkaság. Nyugat - Magyarország. 100 éves ház. "W" -címeres tégla. Melyik gyár, vagy névre utal? Köszönet