A filmben isteni beavatkozás, vagy legalább is valami természetfeletti esemény történik, aminek következtében a turbina, a jövőből ráesik Donnie szobájára.
Ez egy olyan esemény, ami megsemmisitheti a világot. Ki tudja miért, talán létezik egy univerzális szabály, hogy isten közvetlenül nem avatkozhat be, de igazából mindegy is, hogy mi történt.
Itt jön a képben Donnie, akinek a feladata lesz, hogy rendbetegye a dolgokat.
Lehet, hogy már alapból megvolt a képessége, de az is lehet, hogy lassan fejlődik ki a 28 nap alatt.
Zajlanak az események, eljön a nap, és Donnie visszaküldi a turbinát a múltba. Most már minden rendben, hisz, az Isteni beavatkozás semmissé lett, minden mehet tovább.
Hogy miért nevet Donnie?
Mert megértette, Halál nagyi üzenetét. A végén mindenki egyedül hal meg.
Igen ez az egyik logikai baki a filmben. Vagy inkább úgy mondanám, hogy a szükséges logikai baki, hiszen időutazás nem lehetséges az okozatiság megsértése nélkül, és hát pont itt sérül a dolog.
hello! jó rég jártam ere, de gondoltam bekukkantok, nagyon sok érdekeset olvasta megin. kérdés: amikor DD lefekszik h megfhaljon, hol van Frank h kihívja? vagy már előre le van fixálva h meghal, ergo le sem lövi és vissza sem tud jönni???
és volt egy elgondolkodtató hozzászólás is: "Viszont itt egy dolgot nem értek. Ha a nyuszi a film elején nem hívja ki a lakásból Donnie-t, hogy közölje vele a világvége időpontját, akkor bennmarad, ráesik a turbina, meghal, és ugyanott tartunk, mint a film végén. Vagy nem?" erre vmi ötlet? mert sztem is tényleg ugyanott lennénk. de lehet h vmit kihagytam..
Mi a jelentősége annak, hogy a film a hegyen kezdődik, mikor DD felkel?
Nem túl sok minden. Talán annyi, hogy az alvajárás a film kezdete előtt is megvolt.
előző hozzászólásokban sokat olvastam Frankről, filmbeli szerepéről és van aki úgy beszélt róla, mint egy izig vérig emberről. Valóban van egy Frank nevű srác, aki nyúlfejeket tervez(lásd Mad World c. szám alatti képsorok) és ugyanez a fiú üti el Gretchen-t is a buli után, de ebből a jelenetből ki is derül, hogy az az srác nem is ismeri DD-t és fordítva. Frank is csak DD éber hallucinácójának egyik szüleménye, vagy nem?
Nem egészen. Frank igenis az az ember. Amikor a mozis jelenetben Frank leveszi a maszkját, látszik az arca, ott kiderül, hogy ugyanaz a Frank, mint aki elüti Gretchent. Ráadásul a szeme sebes, amit azonban Donnie csak később okoz neki azzal, hogy szembelövi. Ebből arra lehet következtetni, hogy Frank a jövőből jött vissza. Donnie nem hallucinálja Franket. Egyébként Frank Donnie nővérének a barátnője.
Pontosan mit ért a film a világvégén, mért is következne be? Szerintem a világvégét lehet értelmezni DD halálával is, vagyis DD számára valóban bekövetkezik a világvége, hiszen ő meghal, az ő szemszőgéből megszünik minden, vagyis az ő szempontjából eljött a világvége.(szerintem ezt értik a világvégén)
Nem. Amikor a turbina lezuhant, és Donnie nem volt az ágyában, akkor létrejött egy párhuzamos időkontinuum (mostanában lesz az RTL-en a Vissza a jövőbe trilógia, javaslom nézd meg), aminek nem kellett volna. Október 30-án reggel 6-kor létrejött az időkapu. Donnie volt a kiválasztott. A párhuzamos időparadoxont meg kellett szűntetni. Donnie a film végén visszamegy az időben, és befekszik az ágyába, hogy meghaljon. Ezzel a párhuzamos időparadoxon megszűnik/nem jön létre. De ha ezt Donnie nem tette volna meg, akkor mindkét időparadoxon megsemmisült volna, akkor lett volna világvége. Valami ilyesmi. A http://www.donniedarko.com oldalon elérhető valahogy a Roberta Sparrow (halál nagyi) Philosophy of time travel című könyve, abban ez nagyon szépen le van írva (én nem láttam, nekem is csak mesélték).
meghal, az ő szemszőgéből megszünik minden, vagyis az ő szempontjából eljött a világvége
Ez vallásnézeti felfogás kérdése :))))
Az időutazás pontosan mikor jön létre? Amikor DD lefekszik aludni? Amikor becsapódik a turbina? Csak mert mikor éjszaka kimegy a nyúlhoz(hajnali 2-3-4 lehet) ha hozzáadunk 28 nap, 12 órát... akkor délután 3-4-5 óra jön ki, amikor nem történt semmi. akkor ez most hogy van?!
Twenty-eight days, six hours, fourty-two minits, and twelve seconds, azaz: 28 nap, 6 óra, 42 perc és 12 másodperc.
Amikorra kijön, akkor nyílik ki az időkapu.
Ha az időutazás a turbina becsapódása előtt jött létre, akkor elvileg DD ugyanugy kimegy a nyúlhóz, hiszen minden visszament 28 nappal előbbre, DD nem tud a 28 nap eseményeiről, nem ismeri Gretchen-t, nem tudja h be fog csapódni a turbina stb... és minden kezdödik előlről, mint egy körforgás. Szóval ez hogy van
A párhuzamos időkontinuum akkor jött létre, amikor Donnie szobájába csapódott a turbina. Ha Donnie visszamenne, és nem feküdne az ágyába, akkor kezdődne előlről minden (kérdés, hogy mi lenne Frankkel). De befeküdt, úgyhogy meghalt, így a következő 28 nap másképp fog megtörténni.
DD nevetése az elalvás elött lehet egy szimpla, kissé irónikus, de boldog nevetés, felfogja mi történt vele eddig, milyen élete volt és most mért dobja el, életében utoljára nevet egyet, talán boldogan.
Én a nevetést kétféleképpen fogom fel. Az egyik: Donnie a következő 28 napot mint egy rémálmot fogja fel, akárcsak a többiek, akiket a Mad World alatt mutatnak. Az álmon nevet. A másik: felfogta, hogy ezzel egyrészt hány embert ment meg (Gretchen, Frank, anyja, húga, stb.), másrészt azt, hogy megakadályozta a világvégét.
Én nemrég találtam rá erre az oldalra, pontosabban erre a témára. Eddig kétszer láttam a filmet, és nekem is nagyon tetszett. Csak ámultam a hozzászólásokon, nagyon sok nagyon jó hozzászólást találtam, amikből csak okosodtam a filmmel kapcsolatban. Néha lenyügöző volt egyesek milyen részletesen belebonyolódtak a filmbe.
Természetesen nekem is lenne néhány kérdésem, és ha valaki tudja rá a válaszokat, légyszi irja meg.
1. kérdés: Mi a jelentősége annak, hogy a film a hegyen kezdődik, mikor DD felkel?
Gondoltam, hogy az időutazás pont akkor megy végbe, de lehet hogy nincs is ennek nagy jelentősége.
2.kérdés: előző hozzászólásokban sokat olvastam Frankről, filmbeli szerepéről és van aki úgy beszélt róla, mint egy izig vérig emberről. Valóban van egy Frank nevű srác, aki nyúlfejeket tervez(lásd Mad World c. szám alatti képsorok) és ugyanez a fiú üti el Gretchen-t is a buli után, de ebből a jelenetből ki is derül, hogy az az srác nem is ismeri DD-t és fordítva. Frank is csak DD éber hallucinácójának egyik szüleménye, vagy nem? És ez a Frank nem egyezik meg azzal a sráccal. ez is többféleképpen értelmezhető.
3. kérdés: Pontosan mit ért a film a világvégén, mért is következne be? Szerintem a világvégét lehet értelmezni DD halálával is, vagyis DD számára valóban bekövetkezik a világvége, hiszen ő meghal, az ő szemszőgéből megszünik minden, vagyis az ő szempontjából eljött a világvége.(szerintem ezt értik a világvégén)
4.kérdés: Az időutazás pontosan mikor jön létre? Amikor DD lefekszik aludni? Amikor becsapódik a turbina? Csak mert mikor éjszaka kimegy a nyúlhoz(hajnali 2-3-4 lehet) ha hozzáadunk 28 nap, 12 órát... akkor délután 3-4-5 óra jön ki, amikor nem történt semmi. akkor ez most hogy van?!
5.kérdés: Ha az időutazás a turbina becsapódása előtt jött létre, akkor elvileg DD ugyanugy kimegy a nyúlhóz, hiszen minden visszament 28 nappal előbbre, DD nem tud a 28 nap eseményeiről, nem ismeri Gretchen-t, nem tudja h be fog csapódni a turbina stb... és minden kezdödik előlről, mint egy körforgás. Szóval ez hogy van?
Amúgy e sok kétely ellenére, szerintem egy nagyon nagy film és pont ebben van a lényege is hogy többféleképpen lehet értelmezni. Mindenki magának értelmezi. Ez egy gyönyörű film egy 17 éves kamaszról, gondolatairól, gondolatvilágáról, érzéseiről. Sokszor ugyanazokkal a gondolatokkal találkozunk a filmben is amelyekre mi is gondolunk nap mint nap. Emelett gyönyörű és hatásos képekkel és zenékkel érzékelteti és adja nekünk vissza ezeket a gondolatokat. Hiszen sokan gondolkoztunk már az ember eleve elrendeltségén, hogy megváltoztathatjuk-e a sorsunkat stb...Ez a film sokaknak egy önigazolás is, megnézik és azt mondják, igen ez az, erre gondoltam én is, pontosan erre.
DD nevetése az elalvás elött lehet egy szimpla, kissé irónikus, de boldog nevetés, felfogja mi történt vele eddig, milyen élete volt és most mért dobja el, életében utoljára nevet egyet, talán boldogan.
Eladnám Donnie Darko DVD-met, teljesen eredeti, teljesen új, teljesen karcmentes, teljesen magyar kiadás. 2000-ért viheti akit érdekel. Tel.: 30/3966915.
Új vagyok itt, szemezgetek a hozzászólásokból. Eddig "csak" kétszer láttam a filmet, de a 2. még friss. Ha esetleg valami baromságot írok, kérlek javítsatok ki! Köszi!
De érdemesebb lenne elmerülni talán a részletekben, hogy összerakhassuk a mozaikot...
Úgy gondolom, hogy egyrészt ha összeraknánk az egészet, talán elvesztené misztikus varázsát. Másrészt szerintem több olyan dolog van, ami többféleképpen értelmezhető, és egyik sem rossz (pl. a végén, amikor DD lefekszik az ágyába, és nevet: egyesek szerint azért nevet, mert tudja, hogy ezzel megmenti a világot, mások szerint meg azért, mert mintegy rémálomként jelenik meg a fejében a 28 nap, ami a "mellékidőparadoxonon" volt, akár a többi kulcsszereplőnél).
Miért mutat neki a nyúl olyan dolgokat, amiket ha nem tesz meg, akkor nem halnak meg ártatlan emberek?
Talán azért, hogy rávezesse, mit kell tennie. Megteszi -> meghalnak emberek. Ez így nincs jól -> Rendet kell tennie (irodalom tanárnő) -> megteszi amit kell, halálával megmenti a világot. Ha a nyuszi nem tenné ezt, nem jönne rá erre.
Viszont itt egy dolgot nem értek. Ha a nyuszi a film elején nem hívja ki a lakásból Donnie-t, hogy közölje vele a világvége időpontját, akkor bennmarad, ráesik a turbina, meghal, és ugyanott tartunk, mint a film végén. Vagy nem?
Miért nem mindegy, hogy mit csinál az időugrás közben?
Mert ha nem semmisíti meg ezt az időparadoxont, amiben van, akkor az egész világ elpusztul.
Ki az a pali a piros edzőruhában aki mindig lesi őket? Talán a kiscsaj apja?
Ha Gretchen apja lett volna, akkor felismerte volna a parkban, amikor nem hagyta, hogy Donnie megcsókolja. Egyébként egy légügyis, akit Donnie-re állítottak (még a Halloween party-n is ott van!).
Ha valóban meghal Donnie, akkor is full mindegy, hogy mi lesz, mert x 28 nap múlva megint ott lesz a repülő és visszaugrik az idő.
Nem. Az idő nem ugrik vissza. Ha Donnie meghal, akkor nem gyújtja fel azt a házat, nem lepleződik le a gyerekpornós balhé, a tornatanárnak nem kell ottmaradni a vádemelésen, tehát el tud menni Kaliforniába a gyerekekkel (ha egyáltalán Elisabeth így is készül, hogy meghalt a bátyja), visszaúton repülő lezuhan, turbina eltűnik, utasok meghalnak, az idő megy tovább. Ugyanis Donnie, a kiválasztott már nem él.
háromszor néztem meg a filmet és egy csomó elméletet kitaláltam, de mindig vannak ellentmondások.
Nem egyszerű film, az tény. :) Rengeteg célzás, utalás van a filmben, amiből következtetni lehet dolgokra, de teljes talán a kimaradt jelenetekkel lenne (egyedül a felnyársalt Donnie jelenetet nem hiányolom belőle utólag sem...) Egyébként érdekes, hogy néhány kimaradt jelenet az idővisszautazásos résznél (amikor visszafelé pörögnek az események) benne van, pl. amikor Gretchennel felébrednek a hegyen.
"nem értem, hogy akkor Frank miért beszél a családi névadási szokásokról"
mert Donnie azt kérdezi: "Miért Frank a neved?"
bár Donnie ezt kábé úgy kérdezte, "hogyhogy épp Franknek hívják ezt a kísértetet/szörnyet?", Frank egyszerű emberi kérdésként válaszol rá
egy ember (mint Frank Anderson), ha ugyanúgy hívják a felmenőit is, erre a kérdésre nyilván a családi tradíciót hozza fel
de közben ez a válasz kellőképpen misztikusnak is érthető, tehát mindkét értelemben működik
"Tudom, hogy a piros melegítős a légügyis, de akkor azt mondod, hogy a Frank autójának előrevetítése után egy pillanattal megjelenő piros ruhás kocogó nem ugyanilyen előre megmutatása az álruhásnak"
a szövetségi légügyisek nem valószínű, hogy épp Middlesexben laknak,
csak másnap - a baleset miatt - érkeznek oda
az erdei jelenetnél a pirosruhást cigarettázni látjuk
"cigarettázó kocogó" - ez jó, a rendező is kiemeli
ja ezzel kellett volna kezdenem:
ha megnézed a DVD-n, minkét "gyalogló" nőnek tűnik és egyikük sem portohos
tényleg elfelejtettem, hogy az érettségi bankettre ment, biztos a nyulak szaporasága miatt alapítottam neki családot:) Ezzel a német csontvázfestős találatom is ugrott, kivéve ha szegény Frankiet is szemen lőtték. Mondjuk, azt nem értem, hogy akkor Frank miért beszél a családi névadási szokásokról
Tudom, hogy a piros melegítős a légügyis, de akkor azt mondod, hogy a Frank autójának előrevetítése után egy pillanattal megjelenő piros ruhás kocogó nem ugyanilyen előre megmutatása az álruhásnak?
Janisch Attila Másnapja? Nekem sok minden nem tetszett benne, pl. a főszereplő modoros játéka, a megkínzott ódivatú játékbabák a sötét láda mélyén jelenet közhelyessége meg már fájt, és irtózatos fejtörésre sincs szükség, de azért szépen meg van csinálva, van benne rejtély, térben és időben eltévedt biciklista, (rossz kimondani, de van belső utazás is:) és van eleje, közepe, vége, csak nem ebben a sorrendben.
Szóval részben igazi sekélyes, rossz film, de az atmoszféra, meg a látvány miatt azért megéri megnézni.
Igen, azt is ő rajzolta, meg még van pár nagyon jó, möbiusok pl. Nála már csak az súlyosabb eset, aki műanyagból meg is építi ezeket az egyetelen nézőpontból működő konstrukciókat:) www.cs.technion.ac.il/ ~gershon/EscherForReal/
Most, hogy keresgéltem az interneten, találtam egy kis képet a Berkeley egyetem matematika karán, valaki megcsinálta a galériás rajz hiányzó közepét, de sajnos nem lehet belépni a lapra, úgyhogy csak egy mini kép látható, amiből nem derül ki sok.
"a film elején hallunk szegény Frankie Fiedlerről, aki meghalt a bulira menet, aztán megtudjuk, hogy a Frank Frankie fia, hiszen Fiedleréknél mindig is Frank volt mindenki"
Nos nem. A Halál nagyi könyv végére rirkantott névsor-jegyzet szerint Frank családneve Anderson. Meg az sem valószínű, hogy aki az érettségi bankettre menet hal meg, az már családot alapított. Frankie Fiedlerrel a rendező csak a Frank nevet akarta pluszba bedobni (ahogy Jim Cunningham diavetítésén is).
"a film elején, amikor Donnie lebiciklizik, ugye Frank autóját látjuk?"
Igen.
"És az egy pillanattal később egy nővel kocogó pirosruhás, ugye az a pirosruhás?"
Nem. A piros melegítős fazon a légügyisek egyik embere (látjuk öltönyben, amikor a hajtóművet emelik ki a házból), aki "álruhában" figyeli meg Donnie-t.
"Van egy elmosódott portré a falon, amire Donnie tekintete szegeződik a hipnózis előtt. Először azt hittem, Frank, de nem. Kit ábrázol?"
Egy női arc, Kelly nem mond róla semmi konkrétat, valahol találták, és gondolták hogy jó lesz a hipnózis-jelenethez.
(Hú, az Én vagyok a hunyó -t el is felejtettem, hogy olvastam. Jó, hogy eszembe juttattad. Bár a csattanóra már nem emlékszem, elő kellene vennem...)
Szent Isten h3o ez egy nagyon érdekes hozzászólás volt. Még egy párszor el fogom olvasni és a filmet ennek fényében újranézem. Egy kérdés: Ennek a grafikusnak a leghíresebb műve nem véletlenül egy abszurd felépítésű ház? Vagyis egy fizikai képtelenségektől hemzsegő épületmodell-grafika? Vagy tévesztem valakivel?
Elnézést, ha lesz a megjegyzéseimben, vagy a kérdéseimben olyan, amiről már volt szó, de nem olvastam teljesen végig, mert a rendezői változatot még nem láttam, szeretném befolyásolatlanul megnézni, és pár dolgon szeretnék gondolkodni is még.
-Nem tudom ismeritek-e Robert Cormier Én vagyok a hunyó című könyvét, ami Kellyt szerintem nyilvánvalóan inspirálta, hangulatilag is. Nagyon meglep, hogy ezzel sehol nem találkoztam. Igyekszem nem mindent lelőni, hogy aki kedvet kap, elolvashassa: Két szinten játszódó történet, az egyik egy zavarodott kamaszfiú monológja, végtelennek tűnő, ismeretlen célú bicikliútjáról. A fiú korábban álnéven élt egy másik városban. khm. A másik szint egy pszichiáter és a főhős magnószalagra rögzített beszélgetéseiből áll, amelyekről eleinte nem tudni, hogy időben hogyan viszonyulnak khm...khm a bicikliúthoz, amely szép lassan átalakul az elvesztett önazonosság megtalálásáért és megtartásáért folyó belső utazássá, amelyről nagy erők akarják letéríteni. A végét nem írnám le, aki úgy érzi, hogy a magányos biciklizés, a belső utazás, a furcsa fiú és a furcsa lány szerelme túl gyakori toposz ahhoz, hogy párhuzamot vonjunk, annak még megemlíteném, a mindig Adamék nyomában járó szürke(nem ám piros:)ruhás embert a pince(lejárat) szerepét, meg még biztos sok minden van, régen olvastam. Mindenképpen ajánlom, bár inkább nyomasztó, mint szórakoztató, meg van az atmoszférájában valami, (a nálunk talán népszerűbb Csokoládéháborúval egyetemben) amit nem igazán kedveltem, de ez ráér, ha esetleg van aki olvasta, vagy kedvet kap.
-Én másodikra vettem észre Donnie falán az Escher-posztert, a szemben -megjelenő/tükröződő halállal:
Túl azon, hogy Kelly milyen remekül találta meg, és töltötte meg értelemmel Escher talán egyetlen közhelyes képét, a film után muszáj volt két másik Escher-képre asszociálnom, gondolom a rendezői szándéknak megfelelően, mégpedig a film idő-világát illetően (ekkor még direkt tartózkodtam Halál Nagyi könyvétől).
Azon gondolkodtam, hogy az alábbiak közül melyik passzol:
Az Escher főtémájának számító körforgásos képek egyike, ami a valóságban irreális, de a maga dimenziójában igenis logikus,
vagy ez, amelyben a két világ látszólag nagyon szépen fordul át egymásba, csak éppen középen van egy kis hézag, ahova a fiú néz, mert ez a jelenet a maga világán belül is lehetetlen, és akárhonnan indulunk ki, hiába látjuk az metamorfózisok legnagyobb részét, mindig a kis fehér foltba érkezünk.
- Egy vicces dolog: Ugye a film elején hallunk szegény Frankie Fiedlerről, aki meghalt a bulira menet, aztán megtudjuk, hogy a Frank Frankie fia, hiszen Fiedleréknél mindig is Frank volt mindenki. Egyszer kerestem egy képet Frankről és Frank Fiedlert írtam a keresőbe, amire az egyik találat Frank Fiedler német gagyi-dark amatőr alkotó önarcképe volt
Miután a honlapját megnéztem, kiderült, hogy nem a film inspirálta, mert teljesen más jellegű vámpír-sír-koponya körben mozog a mester, úgyhogy ez csak egy elég durva véletlen:)
+ pár kérdés:
a film elején, amikor Donnie lebiciklizik, ugye Frank autóját látjuk? És az egy pillanattal később egy nővel kocogó pirosruhás, ugye az a pirosruhás?
A tűzjelenetben van egy hosszabb pillanat egy égő szarvasfejről, ugyanolyanról, mint ami (égés nélkül) A gonosz halottban is látható - itt a szimpla utaláson túl van valami? (Láttátok régebben, vagy most, mint háttéranyagot? A pince és a megálló idő utalásokon túl a filctollal felrajzolt, fázisonként felvéve terjedő bőrrohadás, és a gyurmatestrészek a legszórakoztatóbbak így visszanézve:)
uccsó: Van egy elmosódott portré a falon, amire Donnie tekintete szegeződik a hipnózis előtt. Először azt hittem, Frank, de nem. Kit ábrázol?