hagyd már azt a csirkét. azzal semmi gond nem volt. a kakas ellenben gusztustalan agresszív gülüszemű tudálékos volt. még egy ember dolgába is belekotyogott volna. ha tovább álmodom, tuti megfőztem volna kutyavacsorának.
Te tuti nő vagy. Mér tyúkot mentesz, mér nem kakast? A kakasoknak sokkal magasabb az IQ-ja és sokkal többet szenvednek. Ludvig Tondusz szerint minél magasabb valaki IQ-ja annál többet szenved a földipokolban.
egy csodás tengerparti házat kaptam/vettem. előtte vmi öregasszony lakott benne. (nomármost nekem a csodás az azt jelenti izgalmas) a lakórésze ok volt, de vmi teraszos istállófélék voltak hozzáépítve. direkt fejest lehetett ugrani az istállókból a türkizszínű kristálytiszta hűs tengerbe. amikor felfedeztem az istállókat, láttam, h baromfik laknak benne. sok helyiség volt, volt ahol egy csirke lakott ki tudja mióta elszigetelve, egyedül. meg sok béna kakas volt, gülü szemekkel. az egyik pofánfosott, amikor elhessegettem, mert ki akartam szabadítani a magányos tyúkot.
aztán odajött mellém egy kétfejű kacsa. ha jól rémlik, akkor kettő darab kétfejű kacsa volt az istállóban.
Köszönöm a kiegészítéseket. Saját magyarázatom: a tigris sajátmagadat jelenti. Magadról él ilyen rejtett kép benned, magadat láttad az álombeli tigrisben. - Üdv.
Kösz. Nyári táj volt? Sok zöldellő fa? Vagy őszies, nem jellemző a zöldellés? A Tisza mennyire látszott? Emberek látszottak? Nem volt senki? (A filmben minden mindig konkrét, ilyesmi is.)
A Tisza parton sétálgattam, ott jelent meg hirtelen. Meglehetősen nagy termete volt. Ebből gondoltam hogy már öreg lehet...Szelíden mászkált, senkit sem bántott...
Ez az álom kicsit olyan, hogy akár én is álmodhattam volna.
És elsőre nekem arról szól, hogy mindig van mit kimosogatni, kisöpörni, kitakarítani, kihordani magunkból. Mert nem tudunk normálisan segítséget kérni, szépen kommunikálni, jót feltételezni másokról és főleg nem tudunk másokkal kellően, igazán együttérezni. Nem tudunk őszintén szeretni. Ezért rakódik le bennünk a törmelék, a mocsok, a szösz, ezért kell felújítanunk magunkat, ezért kell megújulni.
Ez nem egy mai álom, 02.10-én álmodtam, reggel, közvetlen a nyamvadt ébresztőóra előtt. Ritkán álmodom jelentékenyeket, ezért leírtam akkor, bár még fogalmam sem volt, mit jelent. és most is csak kezdem tanulmányozni.
A hotelben dolgoztam, egy hatalmas nagy aula volt a recepciója, boltívbe rakott téglák a falak, kicsit olyan volt, mint egy óriási pince. Tudtam, hogy mindjárt műszakváltás lesz, elmosogattam, jött épp a kollégám, de még csak akkor kezdtem el felmosni. Mosok fel, hát látom, jobb lett volna, ha nem akarom az előzetes söprést megspórolni, mert csak tolom a szemetet. Oké. Leteszem a felmosót, és elkezdek akkor sepregetni, de nemcsak szöszök vannak! Falevelek, sittdarabok, és ahogy haladok a kijárat felé, féltéglák. Abbahagyom a söprést is; látom, azt is meg kell előzze, hogy a féltéglákat előbb összeszedem, mert a seprű kevés hozzá. Megyek, hozom a talicskát, rászáradt malteres, még könnyű. (Ekkor látom már magamat is- de az arcom nem- , csak a testet, ezt nem is tudom pontosan leírni, mer van fejem..., mindegy), és ilyen rendes kantáros melósruha van rajtam, az is malteres. Közben megjön a főnököm, dumál vígkedélyűen a kollégámmal, és eszükbe se jut, hogy segítsenek. De hát nem is kérem! (fontos ez, mert itt már érzem, hogy simán kérhettem volna a segítségüket, és akkor nem kéne óg-mógnom). Megyek dühösen a kijárat felé (hogy mi az, hogy ők kérés nélkül nem segítenek, satöbbi); közben már felpakoltam a talicskát tégla- és cseréptörmelékkel. Viszem a sittet, mint rendesen (mint a baji háznál).
A kijáratnál munkálatok folynak, akkor ugrik be, hogy honnan is van ez a rengeteg sitt, hiszen FELÚJÍTÁS van! Nagy nehezen áttolom a kijáraton a talicskát, mert kerülgetem közben a két földkupacom ücsörgő szintén melósokat. És csak nem bírom ki, hogy meg ne jegyezzem: "Így könnyű, így aztán ki lehet bírni...." De ahogy ezt kimondom, egyidejűleg meg is bánom, mert hát tudom jól, hogy csak percekre ültek le. Mégse kérek elnézést. Tolom a talicskát.
Odaérek a játszóhoz, ahol régen laktunk (nem is értem...). A mi háztömbünkkel szemközt levő szélső tömbből kinéz talán földszinti ablakból a volt főnököm, a pizzériatulajdonos. Úgy érzem, biztos majd lesajnál, hogy itt tolom a sittet, és hogy szégyenkezni fogok miatta. De tudtam, hogy nem akarok magyarázkodni, hogy amúgy izé, nem melós vagyok..., mert addigra már elég lett nekem a talicskányi teher, és hát valójában abban a pillanatban tényleg úgy éreztem, hogy sajnálatra méltóan gályázok.
Na de odaszól a volt főnököm: "Látom, felújítotok"- és olyan jóságos és egyáltalán nem lesajnáló a hangja, hogy bűntudatom lesz amiatt, hogy megint előre elgondoltam, hogy ki mit gondol rólam.
Az egész álmon egyébként ez a felismerés és egyben bűntudat vonul végig (minden ilyen emberekkel való találkozásnál), hogy valójában nekem fogalmam sincs, mit gondolnak az emberek nemhogy rólam, hanem egyáltalán bármiről, és mik is az emberek motivációi.
"Jól vagytok"- "Jól vagyunk"- váltunk még néhány szót ezzel az egykori főnökömmel, és mintha azt sugallná, hogy ez a felújítás kicsit az enyém is, hiszen én is ott dolgozom, ez az én épülésem is.
Tolom tovább a sittet. ( Úgy emlékszem, ezidáig le se raktam, a taliga nyelét még csak el se engedtem! ) Odaérek a tömb után levő parkolóba, ahol szintén valami (bár itt nagy) építkezés folyik. Új parkolóhelyeket akarnak talán... És csak akkor ugrik be, hogy miért toltam kb 3 km-t a sittet, és miért nem raktam le a melóhelyen- ott hova is raktam volna? Mert mintha direkt ide szántam volna, ott ugyanis már egy óriási halom törmelék van, hát készülök odatenni az enyémet. Akarnék az építési törmelék óriási hegyéhez a talicskámmal kedvezően ráfordulni, amikor is az ép parkolóhelyek egyikébe beáll egy műszakos busz.
Egy asszony pont le akarna lépni a buszról, de ahova lépne, egy sírgödörnyi hely van . (egy csomó ugyanilyen van egymás mellet az építkezés miatt). Az asszony majdnem belelép, de végül mégse, hanem egyszerűen beleájul. A mellette levők rögtön felsegítik. A nőnek semmi baja. Akkor látom az arcát. ( Itt már nem fogom a talicskát. ) A nő 50-60 között, inkább 50-es eleje, nem szép, nem is csúnya, érdekesen van kifestve, kicsit úgy néz ki így, mint az anyám a '80-as években, vagy mint a Cserháti a nagy bongyor hajjal, meg nem oroszosan kihívó, de azért jól látható piros rúzzsal.
Megkerülöm a buszt, hogy lássam, mi történt pontosan. Az asszony ( végtére is nem is tudom, hogy asszony-e) jobban van, látszik az ijedtsége, hogy nem tudja, mi történt. (Ekkor már azt se tudom, hol a talicskám, és eszembe sincs)
Pár méterre egy másik asszony az imént elájultról mond valamit egy férfinak:
"Én tudom, mi ez: alkalmi ájulás. Álomájulás, de csillagálomnak is nevezik, mert csak egy pillanatig tart, és megmagyarázhatatlan."
(nem tudom, a hullócsillagokról kapta-e a nevét, ötlik fel bennem akkor) De mindenesetre az asszony olyan természetességgel beszél erről, mintha valami nátháról beszélne.
Engem meghat, ahogy az emberek körülállják a nőt, aki rosszul lett és kérdezgetik, jól van-e, és érzem, hogy nem ilyen katasztrófaturistásan veszik körül, meg mint a döglegyek, hanem igazi, szívből jövő gondoskodással, szeretettel.
És azt is érzem, hogy nem tudok ebben részt venni, mert gyenge vagyok így őszintén odamenni segíteni, lélekben nem vagyok erős, és főleg emberségben nem. és ennek e felismerése annyira felszabadít, hogy könnyezek és sírok és sírok.
A felső szint, mint tudatosabbik én, igen, Füegynek igaza lehet. :-)
Egy másik szint (a felsőszint vagy belsőhelyiség, ahogy ezt ki is mondod), mint ahol tartózkodni szoktál, egy magasabb tudatszint, ahonnan ráláthatsz a dolgokra, az alsó világra, az otthonodra (magadra?). Ami mellesleg nem csak hogy kész van, be is van rendezve, csak épp nem fészkelted be magad, nem tetted sajátoddá, nem barátkoztál meg vele: az otthonod, de nem otthonos: "az enyém, de idegen".
Talán azért nem mersz oda belépni, mert félsz rálátni az életedre, nem mersz vagy akarsz szembesülni a kisebb-nagyobb elégedetlenségeiddel (hiányaiddal, hibáiddal?), amik az 'otthonodat' illetik.
Vagy talán azért, mert ha belépsz, ha tudatosítod a hiányérzeteidet, kényelmetlenségeidet (a szellemeidet), akkor esetleg lépni, változtatni is kellene.
Lehet, hogy azért félsz odamenni, mert akkor előbb-utóbb "kénytelen lennél" otthon érezni magad, ehhez pedig talán fel kéne, át kéne adni magad (a jelenlegi - még ha mégoly idegen is - "otthonod"?).
A vicc az, hogy most eleve idegenséget érzel. De mintha mégse mernél átlépni magasabb szintre, akár valami otthonosabba. Tabukat és szellemeket gondolsz oda. Lehet, hogy pont a tabuk és szellemek az akadályok. "És érzem, hogy emiatt sose leszek otthon a házban".
Jó ötlet. Remélem, sikerül megírnia, ahogy szeretné.
Ajarnak van a Salamon kirány szorong című műve, amiben az öreg Salamon régi képeslapokat gyűjt, amiken van egy-két sor is, hogy mondjuk találkozzunk az Eiffelnél hatkor március hetedikén. Az öreg rendre elmegy ilyen letűnt "találkozókra" és helyekre, hogy tisztelét tegye a mindennapi emberek emléke előtt, mert hiszi, hogy Belőlük áll össze a történelem és nem a hősnek kikiáltott alakokból.
