Keresés

Részletes keresés

ohiki Creative Commons License 2003.02.10 0 0 194
Hahó mindenkinek!

Örülök hogy szórakoztatnak benneteket a történeteim, most versenyen kívül elmesélem Niki a macska életének egy rövidke részletét.
Még hetedik osztályos voltam, amikor egy délután hazaérve családi krízisértekezletet találtam. Az ok a következő volt. Ismerősünk elválalt egy macskát egy rokonától aki kiment külföldre, de Böbe néni nem értett az állatokhoz, ezért egy elég kis dobozba tette és elhozta hozzánk. Lerakta a konyha kövére közölte mamámmal hogy Miki a neve, beszállt a Zastavájába és elhajtott, ezután elég sokáig nem jött hozzánk.
Szóval mikor hazaértem a hugom, mamám és papám a kartondobozt vizsgálgatták, amibe bele volt gyömöszölve egy irtózatosan morgó állat. A doboz résein vörös szőr jött ki. Hugom egy ceruzával bökdöste a jószágot. Papám szerint ez csak róka lehetett, mamám macskát emlegetett. Én természettudományokban már akkor is jártas lévén, összeraktam a képet és mindenki felháborodására kiengedtem a lényt, ami egy hatalmas, kövér, dölyfös, durcás és mérges vörös perzsamacska volt. Miki rögtön bebújt a hűtő mögé és ott is maradt míg anyum haza nem ért. De legalább nem kellett tanulnunk, mert csalogattuk a macskát. Este kilencre már mindenki többszörösen össze volt csikarva, M. a lengyel szekrénysor tetejéről villogtatta természetellenesen sárga szemeit, anyu sírva takarította a hűtő mögött M vizeletét, hugom megfenyítve tanult, ugyanis igyekezetében széttaposta a macskakaját, aztán besétált a szobába tv-t nézni. Nagyikámat pedig apu lezavarta hogy legközelebb gondolkodjon mielőtt elválal egy hormonzavaros macskát. Apuval ketten másfél óra alatt elfogtuk a tomboló dögöt és mérlegelve hogy ránk bízták, kidobtuk az udvarra, lesz ami lesz alapon. Miki persze nem szökött el mint azt mindannyian szerettük volna, hanem megverte Bundást, leverte az ablakban lévő összes muskátlit majd felmászott a fűzfánkra. Telt múlt az idő, a macska teljesen rideg tartásban volt, szinte csak enni kapott. Egy napon a kazánházban találtunk valamit. Egy alom vörös kismacskát+Mikit. Lefogtuk a dögöt és megvizsgáltuk, akkor látjuk hogy nem Miki hanem Niki a macska. Gyorsan, hogy nehogy a sátán elszaporodjon, eltettük a kismacskákat, ami nem volt egyszerű mivel Niki minden energiájával megpróbálta megakadájozni.
Szeptemberre Niki borzalmasan nézett ki, belement valami bogáncsba ezért összeállt a szőre és valami rasztás hajléktalan hajviseletére emlékeztetett. Felvett egy rossz szokást is, felült a kerités tetejére és rátámadt a járókelőkre. Egyszer Bögös Laci bácsi hogy megvédje feleségét, leütötte a botjával, de neki meg megharapta a lábát. Mivel óvodával szemben lakunk, lépnünk kellett. Elhívtuk egy vadász ismerősünket / ez egy másik vadász volt, nem a Doriszos/ akinek volt egy rettegett Welsh terrierje. Ibolyának hívták és borzasztó dolgokat meséltek róla. Több alom róka és borz bánta hogy Ibolyával egy időben élt és nem később született meg. Ibi egyszer a községi tehéncsordát is szétzavarta, amikor felugrott és megharapta a legutolsó tehén farkát, de nem engedte el, hanem megtámasztotta magát a t. farán és szorította azt. A megdöbbent kérődző pedig mint valami faltörő kos, keresztültört a gulyán és széttúrta a csordát. Szóval megérkezett a vadász piros Dácsiájával, kivette Ibit a csomagtartóból és behozta a rúgkapáló ebet. Mivel Niki eléjük szaladt, nem volt nehéz észrevennie a kutyának a vörös szőrtömeget. Felszaladtunk a tornácra és kiabáltunk veszettül a vadásznak hogy most engedje el Ibit amíg itt a macska. Azt akartuk hogy Ibi elzavarja Nikit és majd jól megijed és soha többet nem jön vissza. Egy szimpla macskát el tudtunk ajándékozni a TSZ-be a magtárba, de Niki senkinek nem kellett. Szóval Ibi nekiugrot a duplájára felfújt macskának. Csodálatos látvány volt a kiskutya ahogy nekiszáll Nikinek. Az már nem volt olyan csodálatos ahogy N egy akkora pofont adott neki hogy a kiskutya a hátára esett. Terrier lévén másodszor is megrohamozta a macsot, erre az leteperte és a torkának esett. Szegény kutya vonyított, majd mikor levertük róla, kiugrott a kapun és elszaladt. A vadász megsértődött és elment a kutya után.
Szomorúan néztünk a jövő elé.
Teljesen véletlenül szabadultunk meg Nikitől, valami őrült mazohista ellopta. Egy apuka odasomfordált a keritésen pöffeszkedő macskához, lekapta, bedobta a kék autójába és elhajtottak. Több szomszéd is látta a lopást, de senki nem mert szólni még a fejüket is elfordították. Így ért véget Niki 8 hónapja nálunk.

asta Creative Commons License 2003.02.09 0 0 193
Jesszasz! Pont a golyófogó tacsit hagytam ki! Sir Balamber:O)))))))))
Előzmény: asta (192)
asta Creative Commons License 2003.02.09 0 0 192
Szörnyű nehezet kérsz!:O) Annyi jó történet jött össze, hogy csakis egyet kiválasztani nagyon nehéz. A legtöbb jó történet Ohikitól(töl) származik, miközben coney, Bobomami, wyldy,piszeorrúcicus, meg mindenki...Jajjj!:O)))
Előzmény: Biscuit (191)
Biscuit Creative Commons License 2003.02.08 0 0 191
FIGYELEM, FIGYELEM!
MOSTANTÓL FEBRUÁR 15-ÉN ÉJFÉLIG LEHET SZAVAZNI A KÖVETKEZÔKÉPPEN:
KÜLDJ EGY MAILT A JELÖLTED NICKJÉVEL ÉS A NICKHEZ TARTOZÓ KUTYA NEVÉVEL AZ ABSZOLÚT GYÔZTESRE A KÖV. CÍMRE:
b.mendip@chello.hu

A ZSŰRI ÉN VAGYOK, MERT ÉN NYITOTTAM A TOPIKOT. AZ ABSZOLÚT GYÔZTESNEK JÁRÓ DÍJAT POSTÁN KÜLDÖM EL, ELÔZETES EGYEZTETÉS ALAPJÁN.
AZÉRT VAN CSAK EGY ABSZOLÚT GYÔZTES, ÉS AZÉRT NINCS KATEGÓRIA-GYÔZTES, MERT NEM MINDENKI JELÖLT MEG KATEGÓRIÁT, ÉS MERT OLYAN SOK JÓ SZTORI JÖTT BE, HOGY NEM GYÔZNÉM DÍJJAL.
KÉRLEK, NE KÜLDJ ATTACHMENTET, A MELLÉKLETTEL ÉRKEZÔ SZAVAZATOK ÉRVÉNYTELENEK. SZAVAZZ!

Előzmény: wyldy (190)
wyldy Creative Commons License 2003.02.07 0 0 190
Remélem mindenki tudja, mi az a "téli fagyi"....
"Édességfüggő" kuvaszkénk egy alkalommal jól megtréfált minket...már nagyon régóta nem találkoztunk egyik boltban sem téli fagyival, ígyhát nagy volt az öröm, mikor egy vásárlás alkalmával "belebotlottunk". Vettünk is kettőt, hazaértünk, csak úgy hanyagul "ledobáltuk" a kanapéra, mondván hogy mindjárt elfogyasztjuk...kimentünk a konyhába...
Ekkor jött(vagyis ment) Tyutyika, elegánsan helyetfoglalt a kanapén, és mire ott tartottunk, hogy "na hol az a télifagyi?", természetesen ő már az egyiket el is fogyasztotta... a másikat sikerült megszerezni, mikor nagy nehezen "leimádkoztuk" a kutyit a kanapéról, de azt meg sikerült a felismerhetetlenségig öszzenyomorgatnia "kicsi" testével...
Szóval jobb lett volna így kezdenem a történetet, hogy: "Egyszer mikor vettünk a kutyánknak téli fagyit..." :o))
Sir Balambér Creative Commons License 2003.02.07 0 0 189
Szerintem ohikinak voltak a legjobb sztorijai, a tacskó meg kapja meg posztumusz a legsunyibb dög különdíjat :)
asta Creative Commons License 2003.02.07 0 0 188
Nálunk sem volt fenékig tejföl. Ma már kiástuk a kocsit.
A zacskós tacsi mindenkit überelt nálam, egyébként rád szavaztam előzőleg:O))
Ha az előadást tekintjük: jeles, sőt kitűnőt adnék:O)
Előzmény: ohiki (186)
bobomami Creative Commons License 2003.02.07 0 0 187
Szia Ohiki!
Azt elhiszem, hogy Neked tetszett, de a csládnak annál kevésbé! Még most is a fülembe cseng, ahogy veszekedtek!
Egyébként melyik faluból nem tudtál kiszabadulni?
Apám Tiszanánán született, ott is jó kis vendégmarasztaló sár szokott lenni.
Előzmény: ohiki (186)
ohiki Creative Commons License 2003.02.07 0 0 186
Üdv mindenkinek!

Képzeljétek most vagyok először dolgozni, eddig a hó miatt nem tudtunk kijönni a kis falunkból. Elakadt a busz, a traktor, a tűzoltóautó, a körzetiorvos és Zubkó Sanyi a Simpsonjával.
Nekem első a zacskós tacskó, de tetszik az újfunlandi is amelyik bemászott a családra, vagy a postabank előtti kutya-kuka húzóverseny.

coney Creative Commons License 2003.02.07 0 0 185
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

Őt is, pedig a nagy fejét nem volt könnyű. :O)

coney Creative Commons License 2003.02.07 0 0 184
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

Ja, és imádja húzni a többi kutyát. 1.

coney Creative Commons License 2003.02.07 0 0 183
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

Szóval nálunk már a kétéves gyereket is rávette, hogy ami az asztalon van, az azért lett kirakva, hogy őt etessük vele. A kicsi meg még el is hitte. :O)

Ördögpirula Creative Commons License 2003.02.07 0 0 182
nemtom.....nekem gyorsabban tölti le így....bár relatíve gyorabban a gyorshoz képest....
:)
Előzmény: wyldy (181)
wyldy Creative Commons License 2003.02.06 0 0 181
...mivel a fájlméret ugyan akkora, tehát a letöltés is ugyanaddig tart...
...csak a szélességgel lett itt operálva, meg lett adva a méret pixelben...

egyébként a vizualítás szempontjából egyetértek!

Előzmény: Ördögpirula (163)
bobomami Creative Commons License 2003.02.05 0 0 180
Naná, hogy elképzeltem! A kolléganőim nem tudták, hogy most sirok, vagy nevetek, esetleg vinnyogok.
Most a hazaútra újból sminkelhetek.
Előzmény: Sir Balambér (176)
asta Creative Commons License 2003.02.05 0 0 179
Kicsi kutya nagyot fog....:O))
Előzmény: wyldy (178)
wyldy Creative Commons License 2003.02.05 0 0 178
Amúgy is vizuális típus vagyok.....de ha olyan nagy termetű volt az illető, akkor a tacsikának is jó nagyra kellett tátani a száját...naná hogy egyre jobban szorította.........:o)))
Előzmény: Sir Balambér (176)
wyldy Creative Commons License 2003.02.05 0 0 177
Hát én mindig sejtettem, hogy minden tacsiban van valami, ami nem stimmel...sokmindent hallottam már tacsikról, de eeeeeeeeeezzzzzzzzzzzzz.......áááááááááááááááááááá.....:o)))
Előzmény: Sir Balambér (171)
Sir Balambér Creative Commons License 2003.02.05 0 0 176
Azt nem tudom, de az igen, hogy hatalmas termetü ember. Na most képzeljétek el négykézláb, mögötte a morgó kutya..
Előzmény: bobomami (175)
bobomami Creative Commons License 2003.02.05 0 0 175
A nagybácsi golyói milyen állapotban kerültek ki a "harapófogóból"?

A tacskók ilyen szinten veszélyesek. Egy régi kolléganőm tacsija a férj legjobb pulcsiját tépte szét. A pulcsi elvételére irányuló kisérleteket játéknak tekintette, és boldog morgással tépte cafatokra a pulcsit.

Előzmény: Sir Balambér (171)
Ammandina Creative Commons License 2003.02.05 0 0 174
Ez tényleg igaz, mert akkor tuti nyerő!
Előzmény: Sir Balambér (171)
asta Creative Commons License 2003.02.05 0 0 173
Basszus! Még most is sírok a röhögéstől:O))
Előzmény: asta (172)
asta Creative Commons License 2003.02.05 0 0 172
:O))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
ÉN is, segítség!!!
Azt hiszem ezekután nem kétséges ki nyert! SZVSZ:O))
Előzmény: Sir Balambér (171)
Sir Balambér Creative Commons License 2003.02.05 0 0 171
Erröl az a sztori jut eszembe ami a feleségem nagybátyjával történt, valamikor a 60-70-es években. Felkelt korán reggel és lezuhanyozott az udvaron található szabadtéri zuhanyozóban, majd 1 szál törölközövel a derekán leült az udvari asztal mellé a lócára. Ekkor jött az éber házitacskó, és játékból bekapta a heréit. Hiába kiabált neki, próbálkozott a kiszabaditással, a kutya minden eröszakosabb beavatkozási kisérletet morgással és erösebb harapással tolerált. (De amúgy jáccósra vette a figurát, azt hitte ez valami jó móka). Mit volt mit tenni, négykézlábra ereszkedve, vontatóra vette a folyamatosan morgó ebet, úgy mászott át az udvaron és hivott segitséget a házból. A segitség persze maga is segitségre szorult a röhögéstöl..
Előzmény: wyldy (169)
asta Creative Commons License 2003.02.05 0 0 170
Nincs itt Tibbe, aki levezényelné a szavazást:)
Apropó - hol van Tibbe!??
Az én szavazatom Ohikié. Bár szerintem holtversenyben győztes az összes kutya és az angyali türelmű kiszolgálószemélyzete:O))
Előzmény: Lord Iffy (165)
wyldy Creative Commons License 2003.02.05 0 0 169
A sztori pedig a következő:

Páromnak egy alkalommal eszébe jutott, hogy hát a pireneusit régen vadászatra "használták", medvékkel is találkoztak...stb...nosza rajta ,nézzük csak meg, hogy a mi kutyinkban is benne van-e a vadászösztön...mi lenne ha medve módon felágaskodna, és dörmögne hozzá,mit szólna hozzá a blöki????...
Nyár lévén egy szál alsógatyában nekiállt kergetőzni, játtszani Subával, aki persze mindig vevő az ilyesmire, majd egy alkalmas pillanatban megállt a kutyával szemben,lábait szétvetve, két karját a magasba emelve,(szerinte)medve hangon dörmögve hadonászott "tapancsaival"...
Suba először meglepődött, egy pillanatra megállt, majd reflexből támadott...ezen pedig a "medve" lepődött meg a legjobban, ugyanis a kutya állkapcsa kb.1 centire csattant az alsónadrágjától...:o))
"Medve koma" ilyedten ugrott hátra, majd miután levegőt is kapott a nagy ilyedtség után, az egész család jót nevetett a dolgon,Subával az élen...

Kicsit később majd képet is megpróbálok mellékelni a "mi kis medveölőnk"-ről...addig is nagyon várom a konkurens történeteket...

wyldy Creative Commons License 2003.02.05 0 0 168
Attól, hogy vége a hónapnak, és nincs má' "verseny", nem hiszem hogy minden kutyi elfelejtett rosszcsontkodni...írok egy sztorit, most épp van rá időm, de Ti se hallgassátok el a gaztetteket...

Szóval kis családunk ötödik tagja egy "pöttöm" pireneusi hegyipásztor védjegyű kb. 80 kilós kutty...Először is leírom a történetét, hogyan is került hozzánk, aztán folyt. köv....
Sajnos már 11 hónapos volt, mikor először találkoztunk vele(pedig olyan kíváncsiak lettünk volna rá,mikor még kisebb volt).A párom találkozott össze vele tavaly május környékén egy este az utcán,esett az eső, bőrig volt ázva szegény..., megsajnálta (és persze egyből beleszerelmesedett),és hazahozta, amit a másik két kutyánk nem nézett túl jó szemmel, mert ugye ők lányok, idősebbek nála, és akkor hogy jövünk mi ahhoz, hogy egy "kisfiút" viszünk az "ő területükre",pláne hogy kétszer akkora mint ők...tehát kiplakátoztuk a környéket, és jelentkezett is valaki, aki tudta honnan szökött el... vissza is vittük a lovardába,ahol a helye ugyan megvolt neki, de igazi gazdája nem volt szegénynek...csak annyit kértünk, hogy később is szeretnénk majd "látogatni" a kutyit, mert nagyon megszerettük azalatt a 4 nap alatt, amí nálunk volt.Több helyre megpróbálták őt "elajándékozni",de a mérete és öntörvényűsége miatt nem igazán sikerült...aztán pár hét múlva meghallottuk,hogy el akarják vinni egy kavicsbányába!!!...aki ismeri a fajtát,az tudja milyen ,és hogy oda egyáltalán nem való...így hát heves tiltakozásba kezdtünk, és vállaltuk hogy foglalkozunk vele,séta,kaja,kutyasuli...stb...de ne vigyék el. Így került a mi "tulajdonunkba", és jó pár hónap kemény munkája után eldöntötte, hogy mi leszünk az új családja, a párom pedig a "falkavezér", mert ugye ő "egyemberes" kutya...olyan szintről indultunk vele, hogy még a nevére sem hallgatott, mivel 11 hónapos koráig nem foglalkozott vele senki, így aztán nagy örömmel kerestünk és találtunk neki új nevet...így lett SUBA...(ez neki is megtetszett, és hallgat is rá)...

bobomami Creative Commons License 2003.02.05 0 0 167
Igen, minden kép érdekel.(Gondolom, a többieket is.) Szépséges ez a kuvasz, imádom a nagy kutyákat.

Nem volt eredményhirdetés, de azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy Ohiki a legjobb mesélő.
Ha lesz egy ki időm, majd leirom majdnem-megerőszakolásom történetét.

Ammandina Creative Commons License 2003.02.05 0 0 166
az eredmény;o)
Előzmény: Lord Iffy (165)
Lord Iffy Creative Commons License 2003.02.05 0 0 165
na ki nyert? :O))
én maradtam le vagy az eredmény?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!