Keresés

Részletes keresés

spendrups Creative Commons License 2008.07.18 0 0 18
Egy kis olvasni való a Magyar narancsból, a meghiúsult ereco ócsai missziója apropóján:
Költözne a fémhulladék-feldolgozó cég: A jó vidéki levegő

Hírnevének áldozata lehet a korábban veszélyeshulladék-botrányokba keveredett Ereco Zrt. A fémhulladék-feldolgozó piac meghatározó szereplője nem szívesen látott vendég kőbányai telephelyén, az új otthonnak kiszemelt települések pedig sorra a hátukat mutatják a százmilliós iparűzési adót ígérő cégnek.

"Ócskavasháza" - a múlt hét egyik reggelén erre javították át ismeretlenek a Pest megyei Ócsa határát jelző névtáblákat. Vélhetően arra utalva, hogy nem szeretnék, ha az Ereco Kelet-Európai Hulladékfeldolgozó és Környezetvédelmi Zrt. Budapestről ide tenné át a székhelyét. Az álmos kistelepülés életét az utóbbi hetekben némiképp felbolygatta, hogy a tervek szerint a város szélén dolgoznák fel a cég tizennégy hulladékbegyűjtőjéből származó acél- és színesfémhulladékot. Egy 15 méter magas lemeztörő-aprító gép éves szinten 400 ezer tonna fémet, ezen belül napi ötven autóroncsot darálna le, működés közben ötvenezer tonna veszélyes anyag keletkezne, amelynek ártalmatlanításáról a cég másutt gondoskodna. Legalábbis erre kért engedélyt még tavaly ősszel a francia tulajdonú Ereco a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi- Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől (KDVF).

A fővárostól félórányira található Ócsa szinte egybenőtt az Ócsai Tájvédelmi Körzettel. Az Alföldre korábban jellemző lápvidékek egyik megmaradt darabja fokozottan védett. A Natura 2000-es területet is magában foglaló vidék a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi kezelésében áll. Innen egy kilométerre esik az a szántó, amelyet az ország második legnagyobb fémhulladékos cége kinézett magának; mostani telephelyéről, Kőbányáról ugyanis el kell költöznie.

Mennének, mert

"Ez itt egyre inkább a város közepe. Egy ilyen üzem, mint a miénk, nem feltétlenül ide való" - halljuk a X. kerületi Gránátos utcában Vitányi Mártontól, az Ereco környezetvédelmi igazgatójától, aki elmondta: 2005 augusztusában az önkormányzatnak írt levelükben vállalták, hogy öt éven belül más telephelyet keresnek maguknak. Egy név nélkül nyilatkozó helyi képviselő szerint azonban aligha beszélhetünk közös megegyezésről, mert a kerület a környék ipari jellegét akarja megszüntetni, helyet adva lakó- és szolgáltatóövezeteknek. "Nem valószínű, hogy meghosszabbítanánk az engedélyüket. A kerület folyamatos presszió alatt tartja a céget, hogy menjenek tovább. Nem kell ez a zaj- és légszennyezés, és hát ott vannak a régi ügyeik." (Ezekről lásd keretes írásunkat.) Kérdés, hogy az alapvetően iparterületre illő beruházás színhelyéül az Ereco ezek után miért éppen Ócsát szemelte ki.

"Jó közlekedés, meglévő iparvágány, a helyi testület hozzáállása" - indokol Vitányi Márton, aki korábban a közép-Duna-völgyi felügyelőség munkatársaként is dolgozott. Illés Gábor, a problémás cégek letelepítésében jártas ingatlanügynök a felhajtott öt Pest megyei helyszín közül Ócsán kifejezetten pozitív városvezetői fogadtatással találkozott. Az előző képviselő-testület működése végnapjaiban elvi beleegyezését adta a projekthez, s ennek alapján az Ereco tavaly ősszel megkezdhette az engedélyek beszerzését.

"Mi a francnak akarnak írni erről? Úgyis hazudnak" - kérdezett vissza lapunk megkeresésére Dönti Károly, a függetlenként második ciklusát töltő ócsai polgármester (mellesleg neves képregényrajzoló). A település vezetője a mintegy 100 millió forintos tervezett iparűzési adóbevétel mellett több tucat új munkahelyet is remélt - az Ereco egyik kiadványa legalábbis azt jósolja, hogy a Kőbányára járó dolgozók jó része nem fog ide ingázni. A polgármester nem látja indokoltnak, hogy utánanézzen egy letelepedni kívánó vállalatnak, és úgy érzi, a hulladékfeldolgozó üzem jól megfér Ócsa karakterével. Így volt ezzel az ősszel nagyrészt lecserélődött önkormányzati testület is, amely év vége felé előbb áldását adta arra, hogy a város előszerződést kössön a létesítmény számára kulcsfontosságú köztulajdonú iparvágány földjének eladásáról, majd úgy módosította a településrendezési tervet, hogy a szántón veszélyes, zavaró ipari tevékenységet is lehessen végezni. Az Ereco eközben előszerződéseket kötött a számára szükséges telkek tulajdonosaival. A legfontosabb, 14 hektáros, 750 millió forintra becsült telek tulajdonosa Viola Károly önkormányzati képviselőnek, a településfejlesztési bizottság elnökének volt neje és annak édesanyja.

Az Ereco ügye a politikát sem hagyta közömbösen. A felügyelőséghez beadott anyag érdekében az ócsai polgármester, a beruházó és egykori felügyelőségi dolgozók mellett egy borsodi szocialista országgyűlési képviselő is bejárt lobbizni, másfelől viszont tudomásunk szerint három államtitkár emelgette felváltva a telefont, hogy emlékeztesse a felügyelőséget: tájvédelmi körzet mellé épülne a hulladékfeldolgozó. Áprilisban a közép-Duna-völgyi felügyelőség nem dobta vissza az engedélykérelmet, de részletes környezeti hatásvizsgálatot rendelt el. A döntésre felfigyelő, a beruházást ellenző helybéli lakosok egy csoportja megnyerte magának a két legnagyobb taglétszámú hazai zöld szervezetet - a helyi Tesco megfúrásában korábban közreműködő Magyar Természetvédők Szövetségét, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet. A cég korábbi ügyeit is megpendítő sajtókampányban kapóra jött, hogy a HVG április 28-i számában megírta: az Ereco ismeretlen eredetű sugárzó fémhulladékot szállított a boszniai Zenica vasművébe. Az emberi egészségre egyébként nem ártalmas mértékben szennyezett vasakat végül Püspökszilágyiban az Országos Atomenergia Hivatal Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht.-ja semmisíti majd meg. A Narancs által megkérdezett hulladékpiaci szereplő szerint ami az Erecóval történt (néhány darab, az országhatárnál található jelzőkapuk által sem érzékelt sugárzó fém a szállítmányba keveredett - L. B.), az bármelyik másik céggel is előfordulhatott volna. "Egyedül azt nem értettük, miért olyan marha, hogy elhallgatja az egészet, illetve miért nem vállalja be, hogy pontosan tudja: ezek honvédségi sugárzó navigációs eszközök." Az Erecónál mindenesetre úgy tartják, a felügyelőség valószínűleg emiatt nem adott zöld jelzést az ócsai üzemnek. "Öt hónapig hitegettek, hogy át fog menni" - mondta lapunknak Elekes Imre, a cég beruházási igazgatója. A KDVF határozata azonban korábbi keltezésű, mint a boszniai ügy kipattanása, az IMSYS Kft. dolgozatában pedig épp elég hibát találhatott a hatóság.

Vizsgálat apró hibákkal

A tanulmány készítői például félrebecsülték a tájvédelmi körzet és a leendő telep közti távolságot. A valóságban 1000 méterre (a fokozottan védett területtől 1200 méterre) fekvő helyszínt három kilométerben állapították meg, így nem csoda, hogy a továbbiakban nem is foglalkoztak a beruházás védett területre gyakorolt esetleges hatásaival. Az élővilág szempontjából kizárólag a telephelyet tekintették hatásterületnek, holott a védett vizes élőhely vízpótlása például a hulladékfeldolgozótól érintett terület felől történik. A hatóság nem találta megnyugtatónak a tevékenység során keletkező olajjal, zsírral és fémporral szennyezett csapadékvíz elvezetésére kitalált módszert sem, valamint rámutatott, hogy a porszennyezés percek alatt elérné a védett övezetet. Az előzetes tanulmányban ráadásul azt is elmulasztották feltüntetni, hogy a szomszédban élelmiszer-feldolgozó üzemel, pár száz méterre találhatók a város vízműellátását biztosító kutak. A lakóövezet négyszáz méterre fekszik a leendő üzemtől, míg az iparvágány (ahol a hulladék 90 százalékát mozgatnák) 20-30, a Narancs helyszíni szemléje szerint itt-ott 5-6 méterre húzódik a házaktól. A 12 méter magas üzem és a 15 méteres ún. sredderező gép sem használ feltétlenül a tájképnek, bár az igazsághoz tartozik, hogy a közelben már évek óta üzemel egy díszkő- és egy téglagyár is. A zöldek nem tudták mire vélni az engedélykérelemben szereplő 500 ezer tonna/év kapacitást, amikor a cég jelenlegi éves teljesítménye 360 ezer tonna/év. Mivel a konkurens Müller-Guttenbrunn Kft. éppen most kapott biankó jóváhagyást meghatározatlan volumenű kapacitásbővítésre, többen rögtön nagyarányú hulladékimportra gondoltak. Ezt lapunk megkeresésére mindkét cégnél határozottan cáfolták, az Ereco szerint az általuk beírt mennyiség mindössze "egy nagyon kedvező piaci helyzet esetében elérhető eredmény felső határát jelenti".

Tizennégyből nyolc helyi képviselő a napokban mindenesetre úgy döntött, hogy megtorpedózza a beruházást. "Egy csomagban szavaztunk anno a területek átminősítéséről, és nem tudtuk, ki fia-borja az Ereco. Nem voltunk a helyzet magaslatán, zöldfülűek voltunk" - ehhez hasonló válaszokkal indokolták álláspontjuk megváltozását a Narancsnak a múlt csütörtökre rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményező képviselők. A beruházással összefüggő mindhárom tavalyi döntés visszavonását elérő alkalmi koalíciót sem a megjelent Ereco-vezetés, sem az ingatlanügynök nem tudta eltántorítani. "A természetvédelmi aggályokkal kapcsolatos válaszaink süket fülekre találtak. Nem adtak esélyt sem, ez előre eldöntött dolog volt" - kommentálta a döntést Vitányi Márton.

Az Ereco terveiben tartalékterületként Dabas szerepel. Gál Imre, Dabas hatósági irodájának vezetője azonban a Narancsnak elmondta: ragaszkodnak hozzá, hogy környezetük ép maradjon, ezért sem a kisebb üzemeknek, vállalkozásoknak otthont adó ipari parkban, sem a városközponttá fejleszteni kívánt, főút menti területen nem szeretnének olyan céget befogadni, amelynek "működése erősen környezetvédelmi problémákat vet fel". Tudomásunk szerint egy másik potenciális helyszín, Alsónémedi is elzárkózott. "Valahol meg fog valósulni a beruházás, ezt nem lehet megakadályozni" - mondta erre a cég egyik vezetője, aki szerint még nem tudni, tesz-e az Ereco jogi lépéseket Ócsa ellen. A vállalat 2003-ban 130 millió forintra perelte Tatabányát, amikor egy már előkészített (akkumulátor-bontó) beruházástól három évvel az elvi engedély kiadása és a telephelyként szolgáló ingatlanra kötött előszerződés megkötése után lakossági tiltakozás nyomán a város végül visszatáncolt. (Az ügy végül peren kívüli egyezséggel, 21 millió forintos kártalanítással zárult.) Ám a cég akkor érvényes környezetvédelmi engedély birtokában léphetett fel. Így perrel egyelőre legfeljebb csak a helyi telektulajdonos részéről lehet számítani; a kereset alapjául szolgáló jogszabályt a tulajdonos volt férje, Viola Károly ismertette a szavazás után a testülettel.
spendrups Creative Commons License 2008.07.18 0 0 17
Túl sok információval nem rendelkezel ez ügyben, az rögtön látszik!
1. Ez nem magyarországi autókat fog darálni, hanem több százezer tonna franciát.
2. Ha szakszerű lenne a bontás és minden be lenne tartva akkor talán még meg is lehetett volna győzni a dabasiakat arról, hogy kell nekik egy ilyen üzem, de pontosan a sorozatos botrányok miatt kell nekik költözni a mostani budapesti telepükről is.
3. Kíváncsi lennék, hogy miért hajtotta már el ezt a céget Felcsúttól elkezdve Tatán át egy csómó település? Orbán Viktor vajon miért vette a kezébe az ügyet, hogy Felcsútra még csak véletlen se kerülhessen.
4. Valamelyik ezzel foglalkozó topicban már olvastam egy jó felvetést: Miért nem viszik ezt az üzemet valamelyik volt orosz laktanyába? Több olyan van közöttük ami messze van minden lakott településtől, iparvágánya van és a mai napig őrzik, tehát nincs lepusztítva?
Előzmény: lujo2 (16)
lujo2 Creative Commons License 2008.07.17 0 0 16
remélem eztán a dabasiak a kiszuperált kocsijukat a kertjük végébe viszik, meg odajárnak majd szarni is, mert gondolom a szennyvízüket sem isszák meg, hanem valahová csak beengedik, ami viszont mások területén van.
Ezért van az, hogy az egész ország nagy szeméttelep. Ha egy autóbontó szakszerű, és megfelelő, akkor minden folyadékot leresztenek belőle bontás előtt, természetesn össszegyűjtve, és az autóból kiszerelhető nyagokat külön-külön tárolják, és újrafeldolgozzák
Előzmény: spendrups (7)
spendrups Creative Commons License 2008.07.17 0 0 15
Milyen érdekes kis infó, Ócsán sikerült megakadályozni az Ereco letelepülését:

Szia...
"A Dabas TV-ből értesültem arról, hogy az Ereco Hulladék feldolgozó cégről nálatok népszavazás lesz. Talán érdekes lehet számodra, hogy Ócsa kb. egy éve hajtotta el őket. Mellékelek egy Magyar Narancsos írást. (a HVG, a Magyar Nemzet is foglakozott az ügyel, valamint a Hír TV, Echo TV, M1)

Ha érdekel mi nagyon sok információt gyűjtöttünk össze róluk.

Alapvető információ, hogy

- a 3 nagy francia autógyár áll mögöttük.
- Az Unió korlátozza az autógyárakat új típusok piacra dobásában. A korlátokat az autó megsemmisítésbe és újrahasznosításba ölt milliárdokkal lehet tágítani.

E két információból is látod óriási üzlet, óriási pénzel. És szerényen fogalmazva is roppant gátlástalan világgal!

- Budapestet (X.ker Gránátos út) 2009-ig el kell hagyni. Sorozatos környezetszennyezési botrányai miatt. (Az interneten erről részletes írásokat találsz)
- Ócsán a Magyarországon kivont járművek sokszorosát dolgozták volna fel, tehát elsősorban a nyugati szemetet!

Kérdés: Ha ez olyan jó és környezetbarát tevékenység miért nem Párizs mellett építenek üzemet? Miért akarnak velünk jót tenni?

Ócsán kívül elhajtotta már Százhalombatta is őket. Nemrégiben Orbán Viktornak kellett átadnom anyagokat, mert Felcsút környékén is próbálkoztak. Nem kellenek sehol!"

Üdvözlettel:
...
spendrups Creative Commons License 2008.07.15 0 0 14
Ezek fognak Dabason építkezni:

Rendőrségi kihallgatás az Ereco Rt.-nél
Magyar Hírlap 1999. 10. 17.

Immár két szálon folyik a nyomozás az Akna utcai hulladékbotrány ügyében. A X. kerületi rendőrkapitányság már nem csak azt vizsgálja, hogy az Ereco Rt.-től származik-e a Kőbányán talált veszélyes fémhulladék. A nyomozók arra is választ kertesnek, valóban megvesztegették-e a környezetvédelmi hatóság munkatársait. Az Ereco Rt. a konkurencia alaposan megszervezett akcióját látja a támadások hátterében.

Megkezdődtek a rendőrségi kihallgatások az Akna utcai botrány ügyében. A X. kerületi rendőrkapitányság veszélyes hulladék elhelyezésének alapos gyanújával kezdte meg a nyomozást körülbelül egy hónapja. A rendőrség már azt is vizsgálja, valóban megvesztegették-e a környezetvédelmi hatóságok munkatársait. A Környezetvédelmi Főfelügyelőség ugyanis a héten feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, miután birtokukba került egy levél, amelyben egy hulladékelhelyezéssel foglalkozó cég kenőpénz kifizetését mérlegeli a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség két munkatársának.

Mint arról korábban beszámoltunk, az 1995-ben készült dokumentumban a Concord Invest arról számolt be külföldi társtulajdonosának, hogy miként lehetne Pomázon elhelyezni az Ereco Rt. shredder hulladékát. A levél költségként egy ausztriai utazást említ és csúszópénzt két fő részére.

Az Ereco Rt. többek között fémhulladék feldolgozásával foglalkozik. Nevét többször hozták összefüggésbe törvénytelenül lerakott veszélyes hulladékokkal. Először Pomázon támadt perpatvar az önkormányzat és a cég között. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság pedig többmilliós bírságot szabott ki az Erecóra és a lerakót működtető Concord Investre, a határozatot azonban megsemmisítették és új eljárás lefolytatására kötelezték az illetékes hatóságot. Az ügy érdekessége, hogy a Concord akkori igazgatója ma az Ereco egyik vezetője.

A főfelügyelőség feljelent

Idén nyáron a sajtó az Akna utcai hulladékbotránytól volt hangos. Az Ereco mindvégig tagadta, hogy veszélyes hulladékot szállított volna a kőbányai lerakóba, ám a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség megbírságolta a céget és a telepet működtető Gödör Kft.-t. Ezenkívül környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezték mindkét céget, azaz részletesen kell dokumentálniuk, hogy milyen hulladékból mennyi került az Akna utcába.

A döntést az érintettek megfellebbezték, közben azonban a felettes hatóság, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség büntető feljelentést tett a rendőrségen. Takács Margit főosztályvezető lapunknak elmondta, ki kell deríteni, hogy a levél megírását követően valóban került-e pénz a hatóság néhány munkatársának zsebébe; különben miként fordulhatott volna elő, hogy az Ereco rendszeresen, következmények nélkül megszegje a környezetvédelmi jogszabályokat. A korrupcióra utaló levelet egyébként a főfelügyelet nem régóta ismeri. Azután kezdtek komolyan foglalkozni vele, hogy az Akna utcai vizsgálat iratait megismerték. A felügyelőség felterjesztette a Pest Megyei ÁNTSZ megkeresését is, amely szerint immár Göd és Dunakeszi határában is feltűnt az Ereco fémhulladéka.

A X. kerületi rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztálya megkezdte a Akna utcai lerakót működtető cég és az Ereco munkatársainak kihallgatását. Molnár János alosztályvezető lapunknak elmondta, szinte biztosak benne, hogy az Ereco Rt.-től származik az Akna utcában talált veszélyes hulladék. Nem tartja életszerűnek, hogy több alkalommal is alaptalanul bírságolták volna meg a céget, s az Ereco mások hulladékát szállította volna el hatósági felszólításra az Akna utcából. Molnár János tudomása szerint a cég 1991 óta tisztázatlan körülmények között helyezi el a környezetre veszélyes ballasztanyagot, s ugyanettől az időponttól kezdve szállítják a shreddert az Akna utcába. Az Ereco Rt. ezt mindvégig tagadta. Ám a gazdaságvédelmi alosztályvezető abban is biztos, hogy a cégnek tudomása volt a hulladék veszélyességéről, s hogy azt kommunális lerakóban tilos elhelyezni.

Elévülhet-e a vesztegetés?

A korrupcióra utaló levél új megvilágításba helyezheti az ügyet � mondta az alosztályvezető. Molnár János egyébként nem látta a dokumentumot, ezért bekéri azt az érintett vállalkozásoktól. Kérdéses azonban, hogy emelhetnek-e vádat, még ha be is bizonyosodik a vesztegetés tényállása. Amennyiben ugyanis egyetlen alkalomra szólt a csúszópénz, a bűncselekmény már elévült. Ha viszont a vesztegetés évekkel későbbi bűncselekményekkel, illetve szabálysértésekkel is kapcsolatba hozható, akkor annak következményei lesznek - tette hozzá az alosztályvezető. A cég illetékese, Horváth László állítja, csak az elmúlt hónapokban a sajtóból szereztek tudomást a levélről, amelynek tartalma, mint utólag kiderült, kósza ötlet volt csupán. Nem szegtek meg soha semmiféle jogszabályt - utasította vissza a vádakat Horváth. Elmondta, hogy a botrány hátterében a konkurencia alaposan megszervezett akciója áll.

Konkurenciaharc és milliárdok

Az Ereco Rt. honosította meg először Magyarországon a shredderezési technológiát. Ez azt jelenti, hogy a fémhulladékot összeőrlik és a feldolgozás során 99,8 százalékos tisztaságú vasat nyernek ki abból. Ezt a nyersanyagot eddig csak külföldön értékesítették. Amint aláírtak egy szerződéskötésről szóló szándéknyilatkozatot egy hazai felhasználóval, megjelentek a sajtóban az Ereco elleni támadások. Ha ugyanis a shredderezéssel nyert vas felvásárlására térnének át Magyarországon is, óriási piacot veszthetnének a bálázott hulladékkal kereskedő cégek. A bálázott fémhulladék csak 80 százalékos tisztaságú, égetéssel kell külön választani a fémtől. Az Ereco 6 millió dollárért vásárolta meg a shredderező berendezést, s most a konkurens hulladékfeldolgozóknak is be kellene ruházniuk. Nem ezt választották, hanem egy olcsóbb megoldást: az Ereco lejáratását, és a hatóságokat is sikerült megtéveszteniük - vélte Horváth László.

(Magyar Hirlap)
spendrups Creative Commons License 2008.07.14 0 0 13
Az milyen már, amikor a város alvezére csak úgy oda vágja, hogy ők már úgy is döntöttek.

Szandhofer János alpolgármester:
"Azért, mielőtt bárki illúziókba ringatná magát, elmondom, mi következik: 1. A népszavazás érvénytelen és eredménytelen volt, a terület átminősítése ellen Dabas polgárai a törvény szerint nem emeltek kifogást. 2. A cég benyújtja a hatástanulmányokat a különféle intézményekhez, akik azt vagy elfogadják, vagy nem. Ha elfogadták, akkor építési engedélyt kérnek, ehhez csatolni kell a különböző építési terveket. 3. Ha megkapják az építési engedélyt, elkezdődhet a beruházás. 4. Az építkezés után megkérik a használatbavételi engedélyt. Ha ezt is megkapják, kezdődhet a tevékenység. Jó éjszakát kívánok mindenkinek!"

Gratulálunk alpolgármester Úr!
Így tovább, előre a lenini úton!
spendrups Creative Commons License 2008.07.12 0 0 12
A királyi Dabas TV-t is sikerült rávenni a közlésre?

" Népszavazás 2008

A hét végén lezajlott népszavazáson összesen 2460 választópolgár adott le érvényes szavazatot, ami a választójoggal rendelkező dabasi polgárok összességének 18%-a. A szavazás érvényességéhez 50%+1 fő kellett volna.

A szavazók közül összesen 1184 fő válaszolt "IGEN"-nel a feltett kérdésre, "NEM"-mel pedig 1276 fő válaszolt.

A szavazás ettől még érvényes, mert a polgármester lenyilatkozta, hogy akkor is ratifikálják a nemeket ha a szavazáson nem jelenik meg a megfelelő létszám!

Az ígéret szép szó...
spendrups Creative Commons License 2008.07.12 0 0 11
Bele olvastam, bár sok időm nem volt rá... érdekes! Elsőre az jött le, hogy az önkormányzatos csávó eléggé egyedül van a véleményével. Írta is valaki, hogy abszolút szembe mennek a dabasiak véleményével.
Előzmény: fegyu (9)
Fine Tune Creative Commons License 2008.07.11 0 0 10
Én is ismerek ilyesmit. Levitézlett - kitúrt pártpolitikusok gründolják ezeket.
fegyu Creative Commons License 2008.07.11 0 0 9
Ajánlom figyelmébe mindenkinek ai iwiw ezzel foglalkozó topicját!
spendrups Creative Commons License 2008.07.11 0 0 8
Ja, tegyük hozzá, hogy önös érdekein kívűl semmi sem érdekli őket.
spendrups Creative Commons License 2008.07.11 0 0 7
Történt egy népszavazás ahol a dabasiak nemet mondtak a ereco autódarálójára, amit az önkormányzat nagyon szeretne (a polgármester biztosan), viszont kevesen mentek el, ezért a szavazás eredménye érvénytelen! Nem is lenne ezzel gond, ha a polgármester nem nyilatkozta volna le szinte minden helyi hírközlő szervnek, hogy ha a nemek nyernének valami csoda folytán, a testület azt is ratifikálná! Ez most bekövetkezett de a testület nem fogja ratifikálni, mert pont nem érdekli a szavazáson megjelentek véleménye.
Tánczos Anikó Creative Commons License 2007.10.03 0 0 6
MEGHÍVÓ

 

Kedves érdeklődő lovasbarátaink! Szeretettel meghívunk Benneteket

 

A FURIOSO – NORTH STAR LÓFAJTA KEDVELŐINEK  TALÁLKOZÓJÁRA

 

mottó: MIÉRT SZERETJÜK?!

 

Előadások:

 

Fülöp Sándor fogathajtó világbajnok: A furiosok fénykora Apajpusztán

 

Domokos Gábor: Kapcsolódási pontok (Miért szeretjük?)

 

Kabály Mónika és Cseporán Adrienn: Furiosok a világhálón

 

Időpont: 2007. november 10.

Beérkezés: de. 9.30 órától – 10.00 óráig

Helyszín: LAZÍTÓ-LIGET, Dabas Dr. Halász M. u. 24.

(a Halász Móricz kúria mögött)

 

A belépés díjtalan!

(büfé a helyszínen)

Köszönet a házigazdáknak Kozma Krisztinának és Bokros Tamásnak!

 

A rendezvény célja a furioso - north star lófajtát tenyésztő, a fajta egyedein sportoló, a fajtát valamilyen módon használó lovasok, valamint a többi tradicionális magyar lófajtát kedvelők számára kötetlen és közvetlen kapcsolatteremtési lehetőség biztosítása, miközben lovas ismereteinket különböző hasznos előadásokból gyarapíthatjuk. Szeretnénk ezt a lehetőséget hagyományteremtő szándékkal biztosítani és a fajta kedvelői számára évente legalább egy-egy hasonló baráti találkozót megszervezni.

A találkozó előadásaival kapcsolatban várjuk kérdéseiteket és felvetéseiteket. A hozzászólásaitokat előzetesen írásban (a rivanics@yahoo.com ; illetve a tanczosaniko@freemail.hu e-mail címre), majd a helyszínen szóban is megtehetitek.

Bővebb információt a 06/20- 331 62 15 telefonszámon, valamint a tanczosaniko@freemail.hu e-mail címen kaphattok!

 

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Kérlek Benneteket vigyétek tovább a rendezvény hírét a környéken!

 

Köszönettel a szervezők: Plutzerné Tánczos Anikó, Kabály Mónika és Ivanics Réka.

 

Útbaigazítás a helyszín eléréséhez: az 50-es útról a Gyóni vasútállomásnál a Vasút útra kell térni, az út végén a kereszteződésnél jobbra fordulni a Kossuth L. u-ra, kb. 100 m után a templomnál balra kanyarodni a Tó u-ba, az y-elágazásnál jobbra térni, jobb kéz felől már látható a helyszín.

kisgyé Creative Commons License 2003.10.24 0 0 4
ajánlok nektek egy helyi portált
www.dabas.helyhir.hu
Előzmény: fegyu (3)
fegyu Creative Commons License 2002.08.28 0 0 3
Nem tudom mi van Gödöllőn, de itt Dabason úgy tűnik olyan emberek próbálnak valamit tenni akik komolyan gondolják a "tiszta közélet" fogalmát!
Előzmény: kékbarisnya (1)
mash Creative Commons License 2002.08.23 0 0 2
pedig az ötlet az jó!

ha nem olyanok csinálják, mint akik a maszopban és a fideszben is nyomulnak!!!

pofátlanul csalni, hazudni, lopni, szemedbe röhögni

Előzmény: kékbarisnya (1)
kékbarisnya Creative Commons License 2002.08.23 0 0 1
Kérdezz meg talán egynéhány gödöllői polgárt, nekik milyen véleméynük van a (8 éve működő)Lokáspatrióta Egyesületről, vagy nézz bele a Törzsasztalon a Hallott valaki ilyen városról, hogy Gödöllő? c. topicba. Nem mindenki sziveli a Lokálpatriótákat.
Előzmény: mash (-)
Dr. Lecter Creative Commons License 2002.08.22 0 0 0
ez már egy órája itt van nullázatlanul
mash Creative Commons License 2002.08.22 0 0 topiknyitó
Lokál Patrioták Egyesülete vagy valami ilyesmi!

ma beszéltem a kollegámmal a szervezetről!

olyan emberek alakították, akinek elegük van a tolvaj komcsikból a szintén tolvaj fideszből

állítólag Dunakeszin és Szeged környékén hasonló szervezet már müködik.

Ha minden igaz akkor több megyében indultak hasonló mozgalmak!

Élhető Magyarországot!!!

Sajnos Pestimrén nálunk nincs ilyen mozgalom, így nekem marad a fityesz!!!

ha megkapom az alapító okíratot, akkor egy részét bámásolom majd ide

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!