Tisztelt lakóparki társak!
A tegnapi napon este már sötétedéskor a tv nézése közben zavaró hangoskodást futbalozást hallottam a házunk elötti részről. Elöször azt hittem "kint felejtett" gyerekek, de kiderült két család, szülökkel együtt rugdalják a labdát. Leszóltam.....
Most 7 éve, hogy itt lakom a lakópark szerintem egyik legszebb részén, a sétáló utcára és a Dunára néző ablakokkal terasszal rendelkező lakásban a Vízisport 21/a 3 emeletén.
Talán valóban a legszebb, de egyben a legszerencsétlenebb hely is. A Sétáló utca mindenkié. Ez még nem lenne baj, ha valóban arra, sétálásra nézelődésre használnák. Azonban sajnos sokszor nem így van. A park különböző helyeiről ide verődnek össze az emberek, gyerekek, családok. Kiszabadulnak a lakásukból és azt gondolják, hogy itt ez a hely ahol végre szabadon engedhetik magukat, kiereszthetik a gőzt a gyerekek, azután otthon talán már nyugalom lesz.
Ennek egy része elviselhető vagy legalább is tudomásul kell venni, de azért azt gondolom vannak ennek is határai.
A házunkban lakók, - de különösen az idősebb személyek én is közéjük tartozom - nehezebben viseljük a zajokat. Egyik lakótársunk egy idősebb család kimondottan a zajterhelés miatt költözik, de másik lakótársunk is azt mesélte, hogy gyönyörű, de igen zavaró, hogy ennyire zajos ez a hely.
Most nem térnék ki a Dunaparton lévő fotbalpályára, ahol szó szerint este 10 óráig is ordibálnak, vagy a csepeli oldalon lévő Bulihajósra, mert érdekes ezeket a problémákat mindenki megérteni látszik.
Azonban amikor arról van szó, hogy egy- egy személy, ő és a családja jólérezze magát, már egyáltalán nem azonosul a problémával. Nem hasonlitom össze a zajok nagyságát az elöbb felsoroltakkal, mert kisebb, de jóval közelebb is van, és ami a lényeg MI ITT EGYÜTT LAKUNK, a jót vagy a rosszat magunknak csináljuk.
Ha mi nem vagyunk tekintettel egymásra, a lakótársainkra akkor egy kívülállót pláne nem érdekel az itt lakók problémája.
Tehát leszóltam, bár ezt a lekiabálós megoldást sem tartom kulturáltnak de mivel azt láttam meg, hogy egy gyerek szalad a házunk felé a labda után, azt hittem egyedül vannak. Kiderült a gyerekek a szüleikkel voltak.
Szóltam, hogy ez nem fotbalpálya, mindenki a maga háza, ablak, terasza elött/alatt probálja megoldani az ilyen jellegű igényét és ne más zavarásával.
Különböző válaszokat kaptam, pl. hogy én nem szeretem a gyerekeket, rakjak ki egy gyerek áthúzva táblát és hogy voltaképpen ők is itt laknak, csak éppen nem erre nyilik házuknak a terasza és ablakai. A gyerekeket is biztatták, itt a bácsi aki nem szeret benneteket vagy valami hasonló. Megjegyzem két már felnöttkorú gyermekem van és most jön a második unokám. Szóval onnan jövök ahová a kedves szülők még csak mennek.
Az egyik anyuka azt kiabálta, hogy mi az hogy nem labdázhatnának itt fél nyolckor, visszajönnek és fél kilenckor is itt fognak focizni.
Na ennyit a női empátiáról az anyuka lakóhelyi kultúrájáról.
Egyáltalán nem tartom magam kötekedő személyiségű embernek, nem keresem sem lakóhelyemen sem más élethelyzetekben az összeütközést, nem vagyok konfliktuskereső. Engem kimondottan zavar is, nem szeretem hogy ebbe a leszolós helyzetbe kerültem.
Azonban azt sem szeretném, hogy egy csendes kisebbségre rátelepedjen egy pár erőszakosabb anyuka vagy apuka, akiknek éppen arra kellene tanitnia csemetéjét, hogy az életben másokra is figyelemmel kell lenni, és egy esti focizás a lakóparkban az ott lakónak ugyancsak zavarhatja a nyugalmát.
Mit tehetek?
Voltaképpen csak annyit, hogy aki magától nem jut el eddig és nem természetes számára, hogy úgy éljen, hogy másokat lehetőleg ne zavarjon, azoknak megpróbálom felhívjam erre a figyelmét.
Megkérjem őket figyeljenek arra, hogy nem csak ők és gyermekeik szeretnék jól érezni magukat a Mediterrán lakóparkban.
Megjegyzem aki tekintettel a lakópark körüli adottságokra, a rengetek sportolási lehetőségre nem talál mozgást gyermekeinek, hát annak nehéz erre vonatkozó tanácsot adni.
Én megköszönöm annak aki egyáltalán elolvasta bejegyzésemet és külön azt ha el is gondolkodik a leírtakon.
Géza 21/a
