Te meg a belügy pénzén netezve véded éjjel-nappal a hazát.
Bagoly-veréb effektus,lehet hogy te vagy a portás?
(ja bocsi recepciónak hívják cuc-lib körökben)
Te, én még mindig nem látom, hogy miért nevezted a polgári koalíciót antiszemitának. Különös tekinetttel arra, hogy a kormányukban is voltak zsidók?
Kovácsék is ültek már le Miéppel tárgyalni, sőt megkockáztatom, hogy voltak olyan törvények, ahol az Mszp meg Miép hasonlóan szavazott: akkor most ők is?
Mi köze a polgári koalíciónak a Pannon rádióhoz? Gálvölgyi humorista "nagyágyú" ráadásul hallgatja. Most akkor ő is?
Javaslom, ha netalán az életben adódik úgy, hogy bizonyos kérdésekben valakivel egyetértessz, informáld le nehogy Miép szavazó legyen, mert többet nem mosod le magadról, hogy antiszemitákkal kollaborálsz.
Hát ha egy antiszemita pártot állandóan segitek,hogy minél jobb poziciókat szerezzen a médiában,az már az antiszemitizmus támogatása.
Plusz ha kijelentem,hogy akár koalicióra is lépek velük,ha olyan a helyzet,akkor meg antiszemita vagyok.
Mi az,hogy hogy jön ide a Pannon Rádió?
Gondolom ha a balliberális gondolatoknak a médiában való tulsúlyáról beszélnénk,akkor meg lehetne említeni a Népszabadségot,mint egy példát.
Én meg megemlítettem a Pannon Rádiót,mint a MIÉP-hez közelálló rádiót.
Ezen mit nem értesz te?
Az addig rendben van, hogy a külügyi vonalakon dolgozók kapnak kiképzést a kémkedés felismerésére és elhárítására.
Csak hogy hogyan került Kovács a profi kémelhárítók, kémek, oktatási csoportjába? Azt nem hiszem, hogy ebben a bizalmas szakmában semmi adat és személyvédelem nem volt.
Vagy tényleg úgy ment a dolog, hogy néha jöttek külügyiek egy-két szemináriumot meghallgatni, majd elköszöntek a szigorúan titkos állományúaktól sok sikert kivánva nekik a Nato elleni munkához?
Nem vagy te üldözött?
Hol volt az antiszemitizmus a média kuratórium körüli hercehurcában? A Pannon Rádió meg végképp hogy jön ide?!
Nem hallgatsz te állandóan szadeszes "észosztásokat"?
Ne legyünk már ilyen naívak.Most nem fogom felsorolni,de elég ha azt mondom,hogy médiakuratóriumok vagy Pannon Rádió.
Ha a MIÉPES szavazatokért harcolt,akkor meg átvette a MIÉP stilusát,hogy megnyerje a szavazóit.
"...én is olvastam valahol. azt hiszem régi Top Gun magazinokban (reklám helye). de semmi konkrétumra nem emlékszem már, ezért nem tudok róla beszélni. ...
Emlékeim szerint ezek a magazinok nem idősebbek 10-12 évnél...
Nos ha ekkora időtávlatra nem emlékszel akkor hogyan tudsz nagy pontossággal "emlékezni" az elmúlt 40 - 100 évre, olyan időpontokra, eseményekre amikor még esetleg nem is éltél?
Vagy esetleg te is csak a történészekre és egyéb "megmondó emberekre" hagyatkozol amikor sommásan kijelentesz dolgokat, természetesen politikai elfogultságtól nem mentesen...
Bocs, hogy így utólag mégis visszatérek a topik címéhez és témájához / :-) /.
Valaki azt írta itt alant, pár tucat hozzászólással ezelőtt, hogy a külügyesek startból kapnak elhárítói alapkiképzést.
Ezt csak megerősíteni tudom. Minden diplomatának meg kell tanulni pl. felismerni, hogy melyek azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy egy külföldi hírszerző megpróbálja megközelíteni őket pl. egy diplomáciai fogadáson. És azt is, hogy mi ilyenkor a teendő, hogyan kell viselkedni, kihez kell és kihez nem szabad fordulni, stb.
És azt is megtanulják, hogy hogyan kell kérdezni, hogyan kell "irányított beszélgetést" folytatni, hogyan kell hallgatni.
Mindez rendszerfüggetlen: csinálták ötven évvel ezelőtt és csinálják ma is. És ez így van rendjén. Ha nem tennék, felelőtlenség lenne az országgal, a nemzet érdekeivel szemben.
Jogi egyetem megvan, itthoni ügyvédi szakvizsga megvan, most posztgraduális tanulmányokat folytat nemzetközi és közösségi jogból. Hátravan még egy éve az ottani diplomáig. Amúgy munka mellett csinálja, a Brüsszeli Bizottság ír delegációjánál dolgozik, mint közép-európai szakreferens.
( bocs a személyes dolgokért, de ha már ilyen kedvesen érdeklődött piet kolléga... )
mindenki véleménye megállja a helyet a saját oldaláról tekintve,kár ezt igy folytatni,szerintem mindenkinek az az érdeke,hogy nyugalom legyen,aztán majd biráljuk a mindenkori kormány ténykedését,és 2006 ban itélkezünk,vagy felölem üthetünk is :)de komolyan mindenki magát hergeli,miközben senkinek sincs figja se a dolgokhoz a mi szintünkön,azt fujuk amit a szánkba adtak,(mind a két oldalon),ezt azért lássuk be,én nem harcolok senkiért,akit pedig harcolni látok valakiért,mert igy beetették azon röhögök:))
tessék, de remélem elfogadod a tényt, hogy azért volt némi segítségnyújtási szándék.
amit a második bekezdésedben írtál, én is olvastam valahol. azt hiszem régi Top Gun magazinokban (reklám helye). de semmi konkrétumra nem emlékszem már, ezért nem tudok róla beszélni.
Hát persze.Ha akkor Magyarországot "elengedik" a szovjetek,akkor lehet,hogy egy év múlva a csehek lázadoznak,aztán a lengyelek és így tovább.
A Szovjetunió sem sietett a nyugati kommunista pártok megsegítésére a tankjaival.
Én azt hallotam,hogy a Kárpát-medencéből lehetett bizonyos Olaszországi NATO támaszpontokat támadni közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekkel,ezért katona szempontból is fontos föld volt ez.
A kampányban az Mszp meg se próbálkozott a szakszerű érveléssel. Kezdettől fogva a lejárató agitpropagálásra helyezték a hangúlyt. Ezt megfejelték az ország vagyonának szétígérgetésével.
Az agitpropagálás az Mszp igazi fegyvere, nem pedig a szakértelem. Ezt tanították a pártiskolákon agyba-főbe. Kovács a maga nemében sikeresen mutatta be az "ellenség" elhárítást a kampányban. De hát tulajdonképpen erre képezték őt ki fialtal korában.