elnézést a késői válazért, de az elmúlt napokban kicsit behavazódtam, így most sikerül leírni az élményeimet.
Én egyike voltam a három segítőnek, akik részt vettek a cd-k és a többi termék árulásában, így mi kicsit később, eléggé viccesen kerültünk be az Arénába mindenféle rejtett úton keresztül, a lemezárusítást élveztem, ajándékba kaptunk ingyenjegyet, ami elég előre szólt,a 3-as szektor H sorába, mögöttünk ült Lantos Zoltán is.
A koncert fantasztikus volt, a hangosítással én meg voltam elégedve, az Arénát szépen átalakították egy intim varázslatú hellyé...a dalválasztás nagyon klassz volt, az "irlandisztika" és a "kanadisztika" előadások is tetszettek.
A koncert végén mi még árultunk, aztán be lettünk mutatva Loreenának, mint segítők, aki nagyon kedves és aranyos volt, egy közös képre sikerült elkapni őt, aztán sikerült nagy nehézségek árán bejutni hátra Caroline-ékhoz is, akik nagyon kedvesen elég vidám hangulatban borral fogadtak, ott volt Lantos Zoltán is, vele is megismerkedtem, annyit sikerült megtudnom, hogy iszonyú fáradtak az utazás miatt, de jól érzik magukat.
Caroline-nal pár szót váltottunk, meg pár fényképet is csináltunk, de azokat a kérésére nem tehetem fel....
Köszönjük a részletes beszámolót! :) Az utóiratodban írt metódushoz külön gratulálok, egy szép napon még köztársasági elnök is lehetsz! :)
Vajon mi lehet a többiekkel? A Skóttal beszéltem koncert előtt, de még a villamoson volt, Cordell nem vette fel, de később megcsörgetett. Itt meg alig néhányan tartjuk a frontot...
Amint sikerült kijutni a koncert után a folyósóra, az első biztonsági embertől megkérdeztem, hogy hol lesz a dedikálás? Mondta, hogy balra a folyosó legvégén, így hát elindultam hosszú útra szembe az áramló tömeggel. A folyosó végén az ott őgyelgő biztonságiaktól megint megkérdeztedm, mondták, hogy itt lesz, mutatva a kordonra meg egy kis pulpitusra.
Beálltam a "sorba", négyen-öten voltunk. Ez nagyon sokáig így volt, csodálkoztunk is, hogy csak ennyi ember akar dedikáltatni. A mellettem álló csinos fiatal lány megkérdezte, hogy van-e fényképezőgépem (gondolom korábban látta), és hogy csinálnék-e róla meg Loreenáról fotót? Mint utóbb kiderült, ő volt from-sophie innen a fórumról.
Atán kb. 15-20 perc elteltével a folyosó felöl nagy zsivaly hallattszott, na ekkor jött meg a dedikálásra éhes tömeg. Aztán kb. újabb 10 perc után megjelent Loreena, mosolygósan, fiatalosan, üdén, kipihenten stb. Én voltam a harmadik, elrebegtem neki hatalmas angol tudásommal, hogy ez a CD (a Visit) volt az első lemezem tőle, és hogy ezzel szerettem bele a zenéjébe. Az egy papírra előre felírt "Gyuri"-t elé tartva dedikálta a CD-t. Mondjuk az aláírásból nem mondanám meg, hogy kié. :-))) Utánam jött sophie, csináltam róla pár képet, majd a kezébe nyomtam a gépet, hogy ő meg engem fotózzon le Loreenával. Aztán jött még pár tucat ember, és mindefélét csináltak Loreenával...
Aztán a ruhatári pultnál sophie megadta az email címét, hogy hova küldjem a képeket, majd miközben pakoltam le a cuccomat, egy, a pulton ülő másik csinos fiatal lány megkérdezte, hogy velem levelezett-e?* Először nem volt világos a dolog, de aztán kiderült, hogy ő Imelda Green. (Egy pár nappal korábban emailben kérdeztem tőle a dedikálási lehetőségekről.) Egy kicsit beszélgettünk, aztán negyed 12 körül - mikor ő már lemondott arról, hogy elérje az utolsó 2-es metrót - eljöttem. Én még szerencsére elértem az 1-es vilcsivel az utolsó 3-as metrót a Népligetnél.
*Mielőtt bárki azt hinné, hogy Imelda így ismerkedik vadidegenekkel, elmondom, hogy az iwiw-es fotóm alapján ismert fel. :-) Ami fotóról felismerés ugyebár a másik irányba nem működött, erre volt korábban a blugy-blugy...
Dióhéjban ennyi...
PS: ...és itt jött elő a rutinom! Az ilyen hosszú hozzászólásoknál ugyanis rendszeresen elszáll, ezért az elküldés előtt volt egy Ctrl-A és egy Ctrl-C. Az elszállás után meg egy új hozzászólás, majd egy Ctrl-V, és íme! :-)))
De igenis aggódok! :-) Úgy eltüntél, most meg a levélre sem válaszolsz már egy hete. Rosszabb vagy, mint Andi (neki is írtam), ő legalább két tőmondatban válaszolt, hogy nincs ideje semmire. :-(
Nagyon kellemes koncert volt, Loreena hangja hihetetlen, a zenészek profik. Összességében a hangminőség csodálatos volt, de szerintem egy picit halk volt az egész koncert alatt a cucc. Ilyen visszafogott közönséget ritkán láttam, a legvégén volt egy kis tombolás az első sorokban, de pl. a Slayer koncerten ez a teljesítmény még hátul is kevés lett volna. Persze a viccet félretéve ez nyilván más, de a beiktatott szünet hatására már-már komolyzenei koncerten éreztem magam.
Remélem Loreena-t látjuk még nálunk, én biztos kint leszek.
Régóta hallgatom a zenéjét, de nem vagyok abszolút otthon minden számában ezért ha valaki megtenné írhatna egy setlist-et, köszönöm.
Van, ami ott jónak tűnt, de nagyban nézve már életlen, ill. van ami a megvilágítás nagy eltérése miatt nem lett jó. A közeliek között tényleg több technikailag jó kép van, de pár percen belül megírom magánban, hogy...
Olyan sok nincsen, legalábbis ami jó. Egyrészt - önmagamhoz képest - visszafogtam magam a fényképezéssel, nehogy agyvérzést kapjon a szomszéd :D, másrészt elég kevés volt a fény, emiatt nagyon sok nem lett jó. Imeldának mutattam a képeket még a fényképezőgépen, ott - ahogy említettem is neki - a kis kijelzőn sokkal jobbnak tűntek. Majd még keresgélek...
Mennyire volt telt ház? Fönt a bal szélen volt egy rész (szektor?), oda mintha egyáltalán nem adtak volna el jegyet, üres volt. Amúgy itt-ott volt (általában párosával) üres hely, kevés. És még az első rész vége előtt is volt szegény elkésett érkező.
Nekem első Loreena-koncertem volt, le voltam nyűgözve. A 118-asban ültem, a hangosítás nekem, zeneszerető amatőrnek tökéletesnek tűnt. Örülök, hogy ott lehettem, az egyetlen bajom az volt, hogy rövidnek éreztem, ugyanez még egyszer egyhuzamban akár rögtön is jöhetett volna :)
Én meg - az új CD-n a "dankesőn"-özés után - hiányoltam a "köszönöm"-öt, de a végére csak megjött az is. :-)
Mennyire volt telt ház?
Viszont érdekes volt, hogy milyen hamar visszajött a ráadásokra. Bezzeg Sade-nak mennyit kellett "könyörögni", teljesen lefáradt a közönség, mire előkerült. (Nem is beszélve az akkori egy órával ksőbbi kezdésről.)
Hmm... én sem találtam tökéletesnek a hangosítást, de nem tudom eldönteni, hogy vajon én ültem-e rossz helyen ebből a szempontból. (003 szektor, K sor). Vizuális irányból közelítve viszont tökéletes volt a helyzet, majdnem középen ültünk, és nem ült előttünk senki. :))) Az elején kicsit meglepett a közönség visszafogottsága, viszont a végén meg majdnem szétszedték a házat, Loreena-n látszott, hogy tényleg jól esett neki a standing ovation.
Úgy gondolom, hogy a Margit-sziget hangulatosabb lehetett, itt viszont nem esett az eső, valamit valamiért... :D
Ez nagyon különböző lehetett szektoronként, ahol én voltam (002) nagyon jól szólt, és elég közel is voltak a művészek is, úgyhogy összességében egy nagyon jó kis koncert volt. Loreena hangja még most is gyönyörű, még véletlenül sem hallottam semmi hibát, nagyon pontosak voltak mindannyian.
Érdekes, nekem is volt egy ilyen érzésem, hogy esetleg te vagy az "új lány". :-))) Majd délután valamikor küldöm a képeket...
Tegnap összejött két mini topiktali, a koncert előtt esőjáróval, a dedikálásnál meg Imelda Greennel. Ja, és hát végülis a harmadik sophie-val. :-)
Éjfélre értem haza, siettem felmásolni a fotókat a gépemre, hogy aztán 3-4 képet gyorsan melegében feltegyek ide. A mobil internetem évente 2-3-szor csinál olyat, hogy nem tud kapcsolódni, rögtön meg is szakad. Én most nem árulom el nektek, hogy mikor csinálta utoljára, a lényeg az, hogy valami miatt elmaradt az éjszakai képfelrakás... :-( Na majd mingyá gyünnek a képek...
Amúgy meg blugy-blugy... Ez azt jelképezi, hogy elsüllyedek szégyenemben. :-( Korábban arról elmélkedtem itt, vajon megismerem-e Imeldát a tömegben (na jó, a QR-esek környékén) régebbi fotók alapján. Na most amikor a dedikálásnál megszólított, hogy én vagyok-e én, akkor sem ismertem meg. Pedig hasonlít önmagára. Na mindegy, majd ebédszünetben kimegyek az ásóboltba, veszek egy csinos kis divatos, trendi ásót, és elásom magam...
Sziasztok, nekem nagyon tetszett ez az összeállítás, a koncert is összességében. De a hangminőség, a hangosítás nem tetszet, a helyszínválasztás szerintem nem sikerült. A színpad is kicsi volt, zsúfolt. A koncertig szünetéig halk is volt. (lehet én ültem rossz helyen 121 szektor).
Nekem ez volt az első Loreena koncertem, nagyon tetszett. Felemelő érzés volt, ezt hívom én művészetnek. A Santiago alatt nagyon keményen belecsaptak a lecsóba, de a lírai számai is nagyon jók voltak. Nagyon közvetlen és barátságos ember, ezt a dedikáláson is megtapasztaltam, lazán átkarolta a derekamat , ezt a másik nagy kedvencemnél, Enyánál nehezen tudnám elképzelni.
Nekem nagyon tetszett, ahogy Caroline vokálozott, meg úgy általában tetszettek a dalok ezekben a verziókban is, remélem, lesz megint album a körútról. :)