Devecsery László:
A KÉK PÉK
Itt a sarkon
van egy pékség,
jó kenyere
nagy dicsőség.
Miért verset
írok róla:
változás van
tegnap óta.
Mit gondoltok,
mit gondolt
a ravasz pék?
Hogy neki a
barna kenyér
semmiség!
Előhívta
feleségét.
-Ide figyelj
asszonyság!
Most a tésztát,
az egészet,
dagaszd át!
Tegyél bele
ételfestő
kék festéket,
másként várjuk
ezután a
sok vendéget!
Kék a cégér,
a szakajtó,
az egérlyuk,
s minden ajtó.
A szobában
csupa kék szék,
odakin meg ez van írva,
persze kékkel
felmázolva:
IBOLYAKÉKSÉG
PÉKSÉG
Megjött már az
első vendég,
hogy kenyerét
megcsodálja.
Kenyér haját
fel nem vágta.
Kért volna ő
barnát régit,
de az bizony
nem volt nékik!
Jöttek vevők
egyre-másra,
ám hiába...
Kék könnyeket
sírt a kék,
kövér kis pék
feleség...
-Férjemuram,
édes kék-pék,
senkinek sem
kell e kékség!
Zsemle, perec,
kifli, kenyér
kéken másnak
semmit sem ér!
Süssük azt a
barnát, régit,
hogyha egyszer
az kell nékik!
Aki józan,
okos ember,
bölcsen hallgat
a jó szóra...
és láss csodát!,
virradóra
tűz pattog a
kemencében,
barna kenyér
sül, mint régen...
S fenn a polcon
gyerekek,
minden-minden
nevetett!
Itt a sarkon
van egy pékség,
jó kenyere
nagy dicsőség.
Ismerem az
öreg péket,
vasárnap az
udvarára
visz egy széket;
felnéz némán,
fel az égre,
fel a csodás
égi kékre;
sóhajtozik
nagyokat...
Régi vágya
megmaradt...
Nézd a felhők,
olyanok:
zsemle, kifli
alakok,
mert fenn a Nap
büszke pásztor:
bárányfelhőt
terel, számol;
közben bármit
megtehet,
Ő süthet
kék kenyeret...
***
Jánoska itt vásárolja a kenyeret... |
