Kérem a segítségeteket, hogy kapcsolatba léphessek
dr. Medvegy János apát, jászberényi plébánossal, akiben gyermekkori iskolatársamat vélem fölfedezni. Amennyiben Ő egy 50 év körüli, feltehetően magas fér, akkor biztosan Ő lesz az.
Az én családomban vannak szőkehajúak és kékszeműek. Minden generációban legalább egy. Tudnunk kell azt, hogy a kék szem szín recesszíven öröklődik, tehát csak akkor lesz kék szemű az illető, ha mindkét szülőtől kék színt örökítő gént kapott.Ha csak az egyiktől megy át a kék, az arra jó hogy a későbbi generációban majd felszínre kerülhessen. Nem valószínű , hogy az eredeti jászok kék szeműek voltak. Szerintem ezt az északról bevándorolt népcsoportok hozták magukkal tömegesen. Sok a szlovák származású jászsági.Mára viszont Ők is jásszá váltak.
Mint arról már értekeztünk ebben a topikban, nem tudni, hogy akik a Jászságban ma élnek, mennyire jászok. Óriási pusztítás volt a török megszállás alatt, a vidék elnéptelenedett, a népek összekeveredtek. Ha a megállapítás az eredeti jászokra vonatkozik, akik a török megszállás előtt éltek ott, akkor nem tudom, ha a maiakra, akkor csatlakozom hozzád, az én tapasztalatom is más, inkább az ellenkezője. Az én felmenőim, akik legalább 2-300 éve ott éltek, élnek, kistermetű, fekete hajú, mokány férfiak voltak. Még jó, hogy legalább én 175 centisre sikerültem.
Békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag Új Évet kívánok mindenkinek!
Köszi az infókat! :-) Azt a térképet már láttam Visegrádon és nagyon tetszett.
Más: Több könyvben is azt olvastam, hogy a jászok magasabbak a környező népeknél és szőkék. Ez utóbbiról nekem eddig más volt a tapasztalatom. Nektek mi a véleményetek?
Ha Visegrádon jársz menj fel a toronyba és ott a hegység térképe három dimenzióban. Bár sík képen is keresheted.Ott a Jász hegy az egyik legnagyobb. Rengeteg jász települt le a Kis-Alföldön. A mai Jászság földrajzi elnevezésként a Hármas Kerülethez tartozás okán maradt fen -talán, de ebben már nem vagyok biztos. Az viszont bizonyos , hogy a Dunántúlról rengeteg jász holmi került haza. (Például Jászkisér vszamárbőrre írt várossá nyilvánító okirata Lipóttól a Péliföldi Szalézi rend levéltárából )
A Dúnántúlon élő Jászokról tudtam, de a hegyről nem. Miket tudsz Te... :-) A himnuszról pedig azt gondoltam, hogy még az őshazából hozták magukkal őseink... Azt hiszem, ideje gyorsan beleásni magam egy jász-topicba. ;-)
Tudtunk róla.Sőt! Egy Pilisjászfalui volt polgármester írta.(Akkor Te ezekszerint azt sem tudod,hogy a Dunántúlon is élnek Jászok? Sőt hegyet is neveztek el róluk?Sőt a Csobánka név is perzsa eredetű (csobánk=pásztor)
A jászságnak van egy nagyon kemény hívatalos honlapja , ahol a Jászkapitány választást egyéb kulturális eseményeket közlik. Nem annyira laza , mint itt..
Az is igaz amit a továbbiakban írsz, meg az is benne van ebben, hogy a Jászságban eléggé kifacsarttak az emberek. nEM NAGYON VAN IDEJÜK A SZÁMÍTÓGÉP MELLÉ ÜLNI. vAN TALÁN MÉG EGY OK. nINCS KELLŐ PROPAGANDÁJA A HONLAPNAK.
hA LENNEÉNEK HÍREK MONDJUK AZ ÁLLATVÁSÁROKRÓL, FELVÁSÁRLÁSRÓL, MUNKAHELYRŐL STB. AKKOR TALÁN TÖBBEN KÖZELÍTENÉNEK IDE.
Köszönöm, de azért ne vidd túlzásba a dícséretet és a párhuzamokat sem.
Talán azért nem írnak többen ide ,mert nem ismerik a fórumot, vagy netán egy másik topikot használnak kommunikációra. Van ám itt hívatalos honlap is. Láttad már milyen komoly apparátus dolgozik a Jászság felvirágoztatásán?
Éljen a Jászság költője! Egész jó a vers. Sztem hasonlít Ady stílusára, aki a kedvenc költőim egyike. Egyébként általában figyelni szoktam. A jász-szél mellett a másik dolog, ami gyanús lett, hogy az írásaidban a vessző nem a szó végén, hanem a következő szó elején van. Na, mondom, legutóljára mírénél láttam ilyet ...
Kár, hogy mások nem írnak ebbe a topicba. Például a jászberényiek. Ott még nem terjedt volna el az internet?
Nem biztos,hogy az agráros ismerősöd fog erről a jelenségről ilyen közvetlenül bővebb információt adni.Gondolj a kérész rajzásra.Az egy sokkalta nevezetesebb látványosság és nem sűrűn láttuk(azért írom ezt mert látványában és pillanatszerűségében is sok a hasonlóság) .Csak egyetlen alkonyat és még utána gyengén 1-2 napig jönnek a rovarok.A jász-szél is ilyen. Magam is csak háromszor láttam az életben.Kisgyermekként még azt sem tudtam mi az.Később a Heves-Jászapáti úton a Jjásziványi leágazás környékén autóból láttam és akkor mondta a későbbi Jászkapitány (Gubicz András) a jelenség nevét.Még később tanyán lakva belekerülem ennek a misztikus forgatagnak a közepébe és úgyéreztem ,mintha engem is felemelne ,forgatna a fekete porfelhő .Aztán sohatöbbé nem volt benne részem.Csak a nyomait láttam.Valóban az árokpartokon,a mélybarázdákban.Tavasszal javaslom nézd meg Te is ,ha édekel.Később már benövi ezeket a buckákat,turzásokat a növényzet,de sokáig (pár hétig) nagyon morzsalékos,szemcsés,szinte ikraszerű az állaga.Sokan,akik látják is nem tudják mi az.Elmennek mellette,hétköznapinak tartják.Az is.De csak a Jászoknak az.Az életük és haláluk hétköznapi része.
A jász-szélről míre írt, tehát míre = voltamleszek? (Amúgy mindegy.) Sajnos elfelejtettem megkérdezni a mezőgazdaságból élő jász rokonaimat a jász-szélről. Sok mindent tudok a Jászságról, de erről a szélről még nem hallottam.
Hát igen, akkor minden máshogy volt. A diktatúrának voltak pozitív hatásai is, például, volt visszatartó erő. Valószínű, a legtöbb romától ma is nyugodtan mehetne a kis gádzsó szódavízért. Azonban bizonyos társadalmi változások hatására kialakult egy kemény mag, amelyik nagyon agresszíven viselkedik, lásd Olaszliszka. Ámbár nekem nem kell messzire menni, az én gyerekemet is rabolták már ki, sajnos romák. A demokráciát egyes (leginkább alulképzett) emberek úgy értelmezik, hogy bármit meg lehet tenni büntetés nélkül.
Egyébként ma jártam a Jászságban. Egy helyi politikus elmondta, hogy a médiában elhangzottakkal (és egy korábbi levelemben írtakkal) ellentétben Jászapátin nem 2500, hanem 1200 roma él. Ugyanakkor azt is megtudtam tőle, hogy az egyik falusi iskolába ma 110 gyerek jár, akiknek 80-90 százaléka roma. Van olyan osztály, ahol 1 nem az. 40 ével ezelőtt kb. 300-an voltak és a romák aránya kb. 10% volt.
Gyerekkoromban éltem néhány évet egy kis faluban, ott a cigánysoron volt cigánykocsma is, odajártam szódavízért, azon kívül, hogy egyszer egy kutya megugatott, a kutya sem foglakozott velem, kis gádzsóval.
Én a Tv-ben láttam, meg a rádióban is hallottam, hogy azért előtte egy párszor a romák (egy része) szétverte a kocsmát. Persze, nem lehet megoldás, amit a kocsmáros csinált. Hogy mi a megoldás, ha nem is rögtön, de belátható időn belül, azt szerintem senki nem tudja. A probléma mindenesetre valós. Az említett riportokban hallottam, hogy Apátin 2500 roma él, vagyis a lakosság egynegyede.
A sztori lényege: nem szolgálták ki a cigány kisebbségi önkormányzat egyik jászapáti képviselőjét a lakásához legközelebbi kocsmában egy doboz cigivel (amin egyébként harcos antinikotinista lévén nem is bánkódóm, ha senkinek sem adnak), mivel ki volt írva, hogy "cigányokat nem szolgálunk ki". A kocsma vezetője arra hivatkozott, hogy őnáluk demokrácia van és a törzsközönség kérésére tette ki az egyébként azóta betiltott táblát.
Ezen a fórumon beszéltem először a "jász-szél "jelenségéről.
Engedjétek meg ,hogy idetegyem be először a napokban írt versemet,amit valószínűleg a szokásos mindenszenttekkori hazalátogatásom sodort ki belőlem.
Igen .Mi jászok vagyunk ,bárhol is éljünk a világban .A viselkedésünk gondolkodásmódunk ennek a vidéknek a sajátosságait hordozza.Haza kívánkozunk,hazamegyünk ,még a világ végéről is még haló porainkban is jászok maradunk.
APOTHEOSISOM
Mondja Jézus! Volt Magának Anyja, Apja? Tartotta e gyermekét a karban? S Mondjad Jézus! Miért tegeznek Téged? S a Te kereszted miért szentebb a Népnek?
Miért fogták a Te véred kehelybe? Aztán miért lett a szent Grál elrejtve? Mondjad Jézus! Szeretsz e ? Számomra bocsánatod lesz e?
Nekem élnem kellett! Mert csak kevesen szerettek! Anyám, Asszonyom s tán pár Barát, Gyermekeim, s ha lesz majd az unokám.
Miét éltem a földi létem, Ilyen szokatlan töményen? Mert szemfedőm sem lesz énnékem, S a porom is elszáll a jász-széllel.
Jász-szél:
Kevésbé ismert fogalom. A Jászságban is már csak az idős, öreg emberek emlegetik így a tavaszi szélviharok idején, a fagyból épp hogy kiolvadt porhanyós feltalajt, sötét felhőben szállító forgatagot. Ilyenkor gyakran még a látótávolság is lecsökken. Rendszerint alkonyatkor kezdődik és csak néhány napig tart. Szinte látni, ahogy valami különös módon felemelkedik a porfelhő és a levegőben szellem szerűen tovahömpölyög . Az őszi vetésekről, szántókról, földutakról elhordja a szél a talajt, majd összekeveredve valahol távolabb, másik szántón, vagy látványosabban, az árokpartok szélárnyékos oldalán, a hófúváshoz hasonló dűnékben rakja le azt.
Különös misztériuma volt ennek a jelenségnek a múltban. Az ősök pora, lelke és a hadakozó-szántó-vető ember földre csöppent vére, verítéke kerekedett ekkor útra, hogy elvándoroljon, hogy új életre keljen a sarjadó magvakban, a napsugarakban, valahol máshol, távolabb egy másik parcellában, egy másik megyében, egy másik országban, vagy tán egy másvilágban...
Hogyne lenne, a Lehel és a Széchényi a 2 legrégebbi jászsági gimnázium...megvan az árokszállási is és van egy Fényszarun talán...Az utóbbit nem tudom pontosan, de hátha megírja valaki...