Bölcs, Istenhez közel álló, vele élő keresztény sem 5 perc alatt születik.
Vannak, akiknek évek szükségesek, hogy gondolataikkal teremtsenek. Van, akinek az egész életére szükség van, hogy álmát megvalósítsa. Olyanok is van, akik hónapok alatt ereményt érnek el.
Vannak, akik azonnal, az időn kívül teremtenek, ilyen volt Jézus.
És persze vannak, akiknek sohasem sikerül. Vagy nem értik, vagy nem akarják érteni, hogyan működik a saját teremtésük, és csodálkoznak, hogy hiába könyörögnek és vágyakoznak.
Így van, pontosan erről beszélek!( Kezdjük érteni egymást)☺
Vagyis az egyén, az ember követi el bűnt és nem a vallásos, a keresztény, a kommunista, meg mit tudom én még ki. Az egyén áll csupaszon majd Isten ítélőszéke előtt és nem az ideológia, a történelem.
Azért hoztam a pozitív példákat, h. láss és ne egyoldalúan láss. A történelemben a vallás zászlaja alatt követtek el bűnöket az emberek ugyanúgy, mint a kommunizmusban, de mindig voltak olyanok is, akik nem követtek el bűnt, sőt jó cselekedeteik voltak.
De igen, úgy van, ezért mondtam, h. az az ember, aki csak vallásosnak mondja magát, de valójában bűnt-bűnre halmoz, Isten parancsait rendre megszegi és nem ismeri a bűntudatot, bűnvallást, az nem jó gyümölcsöt termő fa, de ez nem jelenti azt, h. az igaz hívő élet is ilyen, h. az egész keresztény hit elvetendő.
----------------------------
"A bűnt kell elítélni és nem az embert."
Nem kell itélkezni, mert Isten senkit el nem itél. --------------------------------De igen, a bűnt el kell ítélni, el kell vetni. Ne ítéljünk el senkit, de elítélhetjük azt a bűnt, amit elkövet. Maga az ember esendő. De az emberért nem kell elfogadnunk magát a bűnt. A bűnt, amit folytat, a bűnös életmódot igenis elítélem és komolyan távol tartom magam attól, de az emberre úgy tekintek, aki ebből megtérhet, akit fogságban tart a Sátán. A tolvajt nem ítélem el, de elítélem a lopást. Mert valaki ugyan lop, de mellette lehet egy jóságos figura is. Ahogy ezt sok filmben láthattuk. Ennek ellenére sem fogom elfogadni, hogy szabad lopni. Ez bűn!
Nem tagadom, gyümölcseiről ismerni meg a fát, azonban nem jól értelmezed.
Nézzük meg mit mond Jézus erről:
Lk 6,42 És hogyan mondhatod testvérednek: "Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát", a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! Lk 6,43 Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Lk 6,44 Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. Lk 6,45 A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj.
Amint láthatod, az emberről, az egyénről beszél és nem egy ideológiáról.
"Igazad van, vannak magukat vallásosnak valló merénylők, terroristák. Az más kérdés, h. a hitük semmit nem ér, mert megbukik az 5. parancsolaton."
Nem ugy van, hogy gyümölcseiröl a fát?
Igzad van, vannak magukat vallásosnak nevező emberek, akiknek hite semmit sem ér - mert hallásból való. De hitük az van - jehovák, Hgy-sek, mormonok, scientologusok, kommunisták...ahány tanitó csak szóra nyitotta a száját.
"A bűnt kell elítélni és nem az embert."
Nem kell itélkezni, mert Isten senkit el nem itél.
"Egyetlen tökéletes ember volt a földön, az Isten-ember, Jézus. Más, mindenki bűnt követ el."
ez a mitologia
még 1x: tagadod -e Jézust, amikor azt tanitotta, hogy gyümölcseiröl a fát?
Mert bizony a kereszténység gyümölcsei igencsak áérulkodóak. Mert a hitük hallásból való.
"Ezért a történelem 200 éve a következő eredményeket mutatta a keresztények által: önkény, keresztesháborúk, kövér, kapzsi püspökök, bucsúcédulák, álszentség, pedofil papok, stb."---------------Ja, meg kórházak, irgalmas rendek, szegény gondozás, hospice szolgálat,iskolák, lelkigondozás....
Igazad van, vannak magukat vallásosnak valló merénylők, terroristák. Az más kérdés, h. a hitük semmit nem ér, mert megbukik az 5. parancsolaton.
A bűnt kell elítélni és nem az embert. Egyetlen tökéletes ember volt a földön, az Isten-ember, Jézus. Más, mindenki bűnt követ el.
A keresztények is.
Az azonban súlyos tévedés, ha az egyéni bűnökből általánosítsunk, következtetéseket vonjunk le a kollektív bűnösségre, mert ebből már csak egy gondolat a kollektív büntetés.
A történelmi korok bűnei sem jelenthetik az ideológia elvetését . Attól, h. volt inkvizíció, meg van papság körében pedofília,... még nem állapíthatjuk meg, h. nincs létjogosultsága a kereszténységnek.
Nagyon sommás és helytelen megközelítés lenne. Hál' Istennek a legtöbb ember azért megfelelően gondolkodik erről a témáról.
Walsch nem erröl beszél, de igaz, hogy a keresztények képtelenek a hit fogalmát, az akarat fogalmát megérteni. Talán mert oly keveset tudnak az emberröl és a tudatról....
Ezért nem mozgatnak heygeket a keresztények a hitükkel- mert az Páltól való és nem Jézustól.
Az, hogy minden komoly teljesitmény mögött szellemi teljesitmény is van, gondolom fura dolog neked. Aki feljut a hegycsucsra, vagy a dobogó tetejére, az nem hallásból kapja a hülyeséget, a hite az a bizonyossáhg, amit a keresztény Pál nyopmán soha nem ismerhet meg.
Ezért a történelem 200 éve a következő eredményeket mutatta a keresztények által: önkény, keresztesháborúk, kövér, kapzsi püspökök, bucsúcédulák, álszentség, pedofil papok, stb.
A hitük mindnek hallásból volt való. Azt is halloták, hogy a pápa csalhatatlan. Borgia pápa ( VI. Sándor ) is az volt, bizonyosan.
Mertteremtő erővel bír,amit gondolsz valamiről, mertmegvalósító erejűek a szavaid, a gondolataid és a szavaid együtt pedig csodálatra méltó hatékonysággal szülik meg a valóságodat. /Walsch
"amiért hálát adsz és amiben bízol, azt megkapod."----------- Ok, akkor játszunk!
Hálás vagyok azért, h. itt lehetek ebben a topicban és vitatkozhatok A nevem.nick-kel!
Erősen bízom abban, h. a következő hozzászólásában azt írja,h. mindenben igazam volt, amiket az elmúlt oldalakon írtam Neki, rájött arra, h. Walsch zavaros gondolatokat fogalmazott meg, miközben azt állította, h. Isten fogja a kezét és vezeti a tollát.
Tényleg erősen hiszem! Oda is koncentrálok. ... Még erősebben gondolok rá, h. a Mögöttes Gondolatomban is A nevem:nick legyen, amint elfogadja, amit írtam.
Most elvonulok egy kicsit. Várom a hatást. Majd jövök és beszámolok.☺
A hálaadó ima azt jelenti,h. hálát adunk Istennek, amiért meghallgatott minket. Csakhogy ez nem azonos azzal, amiről Walsch ír.
Walsch azt állítja, h. mielőtt kimondanánk kérésünket, erősen rágondolunk és pusztán a gondolatunk teremt, azaz isten megadja, amit kérünk, mert hogy benne van a Bibliában, h. Isten ismeri a kérésünket már mielőtt kimondanánk.
Erre mondom én azt, h. Walsch tanai zavarosak és Biblia-ellenesek.
Hálaimát mondunk ui. Istennek azért, mert meghallgatott minket. Isten ui. mindig meghallgatja imánkat.Jézus is azért mondott hálát, mert meghallgatta őt Isten.
De nem mindig teljesíti, v. nem mindig úgy teljesíti a kéréseinket, ahogyan akarjuk, hanem ahogyan Ő akarja.
Jézus is azt mondta az Atyának, amit nekünk kell: Múljék el tőlem ez a pohár, de ne az én akaratom legyen meg, hanem Tiéd!
Tehát a helyes kérő ima , ami nem azonos a hálaadó imával, az, ha kérünk és hozzátesszük, h. "de ne úgy legyen, ahogy kérem, ha nem ez az akaratod atyám."
Isten gyakran egy magasabb cél érdekében cselekszik, amit mi nem látunk át, amihez a mi agyműködésünknek nem lehet köze, pláne nem a Walsch által kitalált Mögöttes Gondolatnak.
Mondok egy bibliai példát:
Lázár nagyon szeretett barátja volt Jézusnak. Amikor haldoklott, Mária és Márta kérték, h. siessen hozzá és gyógyítsa meg. Mit tett Jézus? Semmit. Két napig távol maradt.
Mit gondolhattak azok az emberek, akik látták, h. a Messiás hagyja meghalni a legjobb barátját? A legkevesebb az volt, h. nem értették Őt.Lehet, h. megkritizálták, lehet, h. szívtelennek tartották, ogy lehet ilyen...
És mi történt? Feltámasztotta Lázárt. Lázár családja kérésének megtagadása egy fontosabb célt szolgált, Isten dicsőségét, h. megdicsőüljön az Isten Fia.
1 Ján 5,14 Abban rejlik a mi iránta való bizalmunk, hogy bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket.
De mondok egy egyszerű hétköznapi példát:
Valakit meghívnak mondjuk egy 10 napos vitorlásútra. Most még január van. Mi mondhat? Köszönöm a meghívást, ott leszek, ha Isten is úgy akarja. Igaz, ma már kiveszőben van ez a fordulat, de azért még hallani, különösen hívők körében.
Amikor Isten nemet mond, akkor igyekeznünk kell imádsággal, a Szentlélek megszólításával megérteni, h. milyen magasabb cél vezeti, miért mond nemet, ill. valóban nemet mond-e, v. csak később adja meg a kérésünk, v. másként adja meg. Közelebb juthatunk Isten akaratának megismeréséhez, ha kérjük a Szentlelket.
Egy a biztos, szeret minket és mindg jót akar nekünk.
Róm 8,26 Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal.
Róm 8,28 Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik,
Mert Walsch szerint Isten nem célokat teljesít, hanem állapotokat valósít meg - amiért hálát adsz és amiben bízol, azt megkapod.
Ha folyamatosan hálás vagy Istennek, mert sok bölcsességet kaptál, azzal még többet kapsz (a talentumok példázata).
Ha folyamatosan panaszkodsz, hogy semmi bölcsességed nincsen, azt fogod észrevenni, ez még inkább így lesz.
Az ember nem a hiányt kéri, de mégis a negatívumra fókuszál - "Bárcsak bölcsebb lennék" - benne van, hogy azt gondolja, egyáltalán nem az, s talán nem is érdemes rá.
A "hálás vagyok neked, hogy sokszor adtál már bölcsességet, és bízom benne, hogy még adsz" szavakban ugyanazt fejezi ki, viszont ellentétes hitből, érzelemből fakadnak.
"Ha az univerzumban rögzited a hiányt, akkor pontosan azt kapod, amit kértél."-------------csakhogy az ember sosem a hiányt kéri.
Jól megfogalmaztad, "nem értem". És nem csak én, hanem nagyon sokan. Ez az amit mondtam. Isten soha nem rébuszokban beszél. Walsch gondolatai ezoterikusak, még hogy ezoterikusak,de zavarosak,így aztán egyértelműen nem Istentől származóak, semmi köze Istenhez.
„A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Róm 10:17)
A többire azért nem írok semmit, mert teljesen logikátlan, amit állít Walsch és úgy látszik ezt nem látod, én meg belefáradtam megvilágosítani a kérő ima lényegét.
Azt a fajta "teremtést", imát, amiről Walsch ír, Jézus tanította. Ez pedig a hálaadó ima, ami összefüggésben van a "mielőtt kérnétek tőle" gondolattal.
Jézus már előre hálát ad, nem kér és nem könyörög, hanem előre megköszöni Isten segítségét.
"41. Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.42. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem."
"Isten nem adja meg, csak azt a kérésünket teljesíti, ami az ô akaratával egyezik, ami az üdvösségünket szolgálja."
nem tudhatod, mi szolgálja az üdvösségedet. ha egy hibát kell elkövetned, hogy jobbá légy, akkor azt is megkapod...
másrészt nézd meg a valóságot, ha igazad lenne, a világon nem lenne "rossz", tudattalan cselekedet.
más kérdés, hogy aki tudattalanul "teremt" rossz dolgokat a saját vagy mások életébe, a visszahatás törvényével szembesülni fog.
végül pedig, valamilyen formában igazad is van.
mert teremteni nagyfokú tudatosságot (vagy nevezzük bölcsességnek, Isten iránti bizalomnak, látásnak) igényel, és aki tudatos, nem fog "rossz" dolgokat teremteni, mert tisztában van a következményekkel.
ettől függetlenül rengeteg tudattalan, egoista teremtés létezik a világban, csak körül kell nézni.
"Vagyis, h. ne könyörögjek, nem lesz az enyém, sem az nem lesz, amit akarok."
Ha az univerzumban rögzited a hiányt, akkor pontosan azt kapod, amit kértél.
Azok a boborjánok, akik ugy könyörögnek, hogy"gazdag akarok leni"- soha nem lesznek gazdagok, pedig mégis azt kapják , amit kértek., Nevezetesen megkapják az örökös akarást, mint tapasztalatot....
Félek, nem érted az akarat és avágy, vagy a hit, mint laza bizonyosság közti különbséget. No persze, akinek a hite halásból való....
DDD
"Vagyis, kérjetek és kaptok."
Igen. Keresztény virussal fertözöttt aggyal nehéz megérteni a számottevő különbséget az akarás, könyörgés, és a kérés között.
Pedig óriási a különbség.
"Ebből nekem az jött le, h. Ő úgy gondolja, nem kell kérnünk Istentől, Ő tudja mi kell nekünk. Én viszont azt gondolom, h. Istentől kérnünk kell, amit szeretnénk megkapni, amit akkor kapunk meg, ha isten akaratával egyezik, az üdvösségünket szolgálja."
Neked az jött le, teljesen tévesen, hiszen keresztény fertözéssel vagy terhelt. Ám a valóságban Biga arra mutatot rá, ami szerepel a könyvben is: "megadom, mielött kérnéd, válaszd a nevemben és bizony mondom, ugy lészen."
"
Továbbra is azt gondolom- és nem csak én-, h. Isten csak feltételekkel adja meg a kéréseinket. Fent 2 feltételt ki is emeltem.
A többi Igei idézet mögött is ott van a feltétel, h. csak akkor teljesíti, ha az üdvösségünket szolgálja a kérés."
A könyv szerinti válasz:
"
Nincs imádság - és az imádság nem más, mint odaadó állítása annak, amitkívánsz -, mely válasz nélkül maradna. Minden imádság, minden gondolat,minden kijelentés, minden érzés teremtő erejű. És olyan mértékben fogmegvalósulni amiért könyörögsz, amilyen mértékben igaznak tartod....
"
Ha azt hiszed, hogy Isten olyasféle mindenható lény, aki meghall minden imát;némelyikre „igen"-t mond, némelyikre „nem"-et, és „talán, de nem most"-talintézi el a többit, akkor tévedsz. Milyen alapon is döntene Isten ?"
Ha isten a feltétel nélküli szeretet, akkor miért szabdan feltételt a kérések teljesitését? Csak, mert néhány keresztény ezt állitja?
"Isten nem mindig hallgat meg úgy, ahogy szeretnénk."
És ezt nevezitek, ti keresztények, szeretetnek? Mélységes csalódás fog el, ha kiderl: Isten mindekit meghalgat, és minden kivánságod teljesiti- mégha éppoly rejtett is?
"Jób története .."
Kiskakas gyémánt félkrajcár? Isten veled van e pillanatban is, Te meg ezeréves buta mesékben keresed?
Ember!!!
"Sokszor megtagadja kéréseinket, h. jobbat adjon helyette."
"Nincs imádság - és az imádság nem más, mint odaadóállításaannak, amitkívánsz -, mely válasz nélkül maradna. Minden imádság, minden gondolat,minden kijelentés, minden érzés teremtő erejű. És olyan mértékben fogmegvalósulni amiért könyörögsz, amilyen mértékben igaznak tartod."
- nem is értetted a példát, amit egy fórumról hoztam. Keresztény aggyal a valóság felfoghatatlan. -
"Mikor azt mondják, hogy válasz nélkül marad az ima, valójában az történik, hogya legodaadóbban vigyázott gondolat, szó, vagy érzés kezd érvényesülni. Ámtudnod kell azt is - és ebben rejlik a titok -, hogy mindig található a gondolatmögött egy másik gondolat (nevezzük Mögöttes Gondolatnak), és ténylegesen ezaz irányító gondolat.....