Hát ez az, hogy a szülő hárítja, a nem-speckó szakember nevelő pedig nem okvetlenül ért hozzá.
Szoktam néha olvasgatni az indexfórumokon jártamban-keltemben pl. a most kétévesek szüleinek a topikjait. Amikor - ahogy lejjebb is írtam - szerintem először kiütköznek a habituális problémák.
Na most, teljes döbbenet. Anyukák beírják, hogy a gyerekük így-úgy, furcsán (félig-meddig autentikusként megdöbbentően sok az autisztikus előjel...).
De a topiktársak - pár kivétellel - egyöntetűen ugatják le az érintett anyukákat, hogy áááááááááá, uggggyanmár, nincs ott semmi gond! Valamint, a gyerekorvos és a védőnő is karöltve. Anyukának persze ebbe kényelmes belenyugodnia, és apránként elaltatja a saját, és a környezete éberségét. Majd - nem akarok vészmadárkodni, és bár ne legyen igazam... - 3-4 év múlva robbannak a komolyabb bajok...
Mindenesetre kíváncsi leszek, és ne legyen igazam.
És akkor, önvallomás gyanánt: én magam is szörnyű nehézséggel küzdöttem iskolás koromban, aminek akkor még neve sem volt, mostanság jöttem rá, hogy ez maga a "speciális tanulási képtelenség".
Ez annyit jelent, hogy ha a gyerek leül, hogy akkor most TANUL, akkor mintha egy roló húzódna le, nem lát a szemeivel semmit, ami előtte van. De tényleg. Egyszerűen KÉPTELEN erre.
Pont így voltam ezzel. Egész életemben abból éltem, amit az órákon hallottam, illetve máshonnan összeszedtem. A tankönyvek a számomra nem léteztek, sőt, semmiféle könyvek. Arra egyszerűen képtelen voltam, hogy leüljek, és tanuljak. Mert akkor mindennek vége volt.
Hirtelen az lett a baromi fontos, hogy valamiféle előírásszerű elvágólagos rendet csináljak az íróasztalomon. Ez jó sokáig eltartott. Aztán, amikor már nem maradt mit elrendezni, és megpróbáltam a kinyitott könyvből/jegyzeteimből olvasni, akkor mintha mindenről eltűnt volna a kép, a szöveg. De tényleg, mintha valami üres, összefolyt lapokat láttam volna. Órákig gubbasztottam így a könyvek felett, hogy bármit észleltem volna belőlük. Minél inkább akartam, annál kevésbé. Miközben egyébként olvasási/írási problémáim sosem voltak, állati korán, kb. 3 éves koromban megtanultam folyékonyan olvasni.
Így éltem végig egy hosszú életet, általánosban még végig kitűnő tanulónak is sikeredett lennem, pusztán a hallomásaim alapján. És végül is egy egyetemet is végigrágtam nagy nehezen.
Azt, hogy a problémám egy létező, és még neve is van, csak bőven felnőtt koromban, az internet segítségével tudtam meg. Máig sem olvasok el soha egy könyvet sem, nem vagyok rá képes, és nem is érdekel.
Na most akkor mi van? Melyik tanár, vagy melyik szülő, netán melyik miniszter volt a hibás? :)
Senki, nyilván. Csak ahogy az egyik legjobb barátom szokta mondani, háromféle ember van: ilyen, olyan, meg amolyan.
De hát én pont az ugatérozom itten :) , hogy szerintem MINDEN a szülő felelőssége. Észrevenni a gyerek eltérő fejlődését is. Mert neki kellene legjobban ismernie a saját gyerekét, nem a szerencsétlen pedagógusnak, akinek 30-ra kellene értőn és specifikusan figyelnie.
Én ezzel annyiban nem értek egyet, hogy az átlag szülőnek elég nehéz észrevennie ha a gyereke nem úgy fejlődik ahogy a többi, hiszen nincs olyan összehasonlítási alapja. Egy óvónőnek, tanárnak van. Még ha kevesebbet is van a gyerekkel, de sokkal objektívebben látja, ráadásul össze tudja hasonlítani a korábban nála megfordult 100+ gyerekkel, hogy kinek volt hasonló problémája és később magától megoldódott-e (megérett a gyerek, mert más a fejlődési üteme) vagy súlyosbodott, tehát foglalkozni kell vele.
Mai napig emlékszem amikor az épphogy 2 éves gyerekemre azt mondta a bölcsis gondozónője, hogy nagyon ügyesen rajzol. Én meg néztem a kusza, felismerhetetlen firkát és arra gondoltam, hogy csak jópofizni akar nekem, hogy mondjon valami pozitívat anyukának, legyen boldog. Aztán rá kb 2 évvel az oviban is kezdték mondogatni hogy ügyesen rajzol, én is csak akkor kezdtem el látni, hogy ez a gyerek ebben tényleg sokkal ügyesebb, és ezt már nem csak az anyai elfogultságom mondja, hanem a környezet visszajelzése is ez.
A szülő felelősségét én abban látom - persze figyelje a gyerekét, de azért csodát nem lehet várni, hogy felismerjen ritka neurológiai problémákat - , hogy ha szólnak hogy a csemetével gond van (értelmi, viselkedési), akkor azt a gyerek érdekében a pedagógusokkal közösen próbálja megoldani.
De hát én pont az ugatérozom itten :) , hogy szerintem MINDEN a szülő felelőssége. Észrevenni a gyerek eltérő fejlődését is. Mert neki kellene legjobban ismernie a saját gyerekét, nem a szerencsétlen pedagógusnak, akinek 30-ra kellene értőn és specifikusan figyelnie. Ez nyilván képtelenség.
Az meg, hogy 1-2 hülye bárhol is van, az totál megszokott. Nincs munkahely, lakóhely, iskola, bármi 1-2 hülye nélkül. Ebbe bele kell törődni, ez van :)
igenam,csak ez tendencia nem vezet sehova,egyre inkabb elhatalmasodik...Ujabban mindenert az iskola a felelos,a szulo mossa kezeit,elvegre o dolgozik,nem er ra csipp-csupp dolgokkal,mint a gyereke foglalkozni.Amugyis minden korlatozast kart tesz anya pici vilagszalanak a lelkeben...
Nem tudom. Jelenleg nincs megfejtés. Vagyis nem egyszerű.
Ha pl. az óvodában észlelnek valami problémát valamelyik gyerekkel, akkor elküldik a nevtanba. A hatályos közoktatási törvény szerint a szülő köteles együttműködni. OK. Elkerül a gyerek a nevtanba.
Na és akkor mi van? A nevtanokban dolgoznak pszichológusok. A zömük 10-20-30 éve végzett. Akkoriban a jelenleg uralkodó problémák nagyobb része még le sem volt írva. Vagy képezték magukat autodidakta módon, vagy nem.
Az előbb már említettem: a mai amerikai kutatások szerint a 2002 után született gyerekek 8%-a(!!!) rajta van az autisztikus spektrumon. Viszont ezelőtt 10 évvel még csak 6 ezreléket(!!!) soroltak ide!
Ez most lehet a diagnosztikus eljárások finomodásának is a következménye, de lehet, hogy valami miatt az elmúlt 8 évben lett egy robbanás. De ez mindegy is, annak a szakembernek a szempontjából, aki >8 éve végzett az iskolájában, és azóta sem képezte magát tovább ebbe az irányba (mert pl. vagy pont ez a szakterület kívül esik az érdeklődésén, vagy mondjuk nulla motivációja van a továbbképződésre, mert úgysem honorálják neki a közalkalmazotti jövedelmében, és nem is kötelező).
Mesélhetnék amúgy tök kedves, empatikus nevtanosról, aki egy tök tipikus aspergeres kisfiú anyját próbálta mindenáron meggyőzni arról, hogy áááá, hát ez egy szuper gyerek, ábszolút semmi gond nincs vele, csak éppen a szülei válását nem tudja feldolgozni... Szerencsére az anyuka számára ez nem volt kielégítő magyarázat, ezért az Autizmus Kutatócsoporthoz fordult, ahol meg is állapították a gyerekénél az Asperger- és savant-szindrómát, ami az anyukának hatalmas megkönnyebbülés volt
Részint, mert immár nem őt hibáztatták azért, mert elvált (ahogy ezt a nevtan és az ovi tette), másrészről pedig ettől kezdve módjába került rengeteget utánaolvasni a problémának (ami bizonyos nézőpontból egy "kellemes" probléma, hiszen a legtöbb zseninek is ugyanez a "baja"), és annak is, hogy az elkövetkezőkben hogyan segítheti a gyerekét.
De ha csak az óvodára -> nevtanra hallgatott volna, akkor sosem jut el idáig, hanem csak elégedetlenkedik, hogy az ő gyereke miért más, mint a többi. Viszont most már precízen érti, hogy miért más, képes is neki segíteni, valamint a tanítóknak is tud segíteni, hogy ne csak egy különc kis kívülállót lássanak a gyerekében, hanem adják meg neki azt a plusz türelmet, hogy kibontakozhassék a kis csigaházából, mert akkor lesznek ott csodák, higgyék el. És lettek.
sokkal játékosabb. ha nem köti le, akkor FIGYELEMZAVAROS, mert valami zűr van vele.
Vagy figyelemzavaros, vagy szimplán neveletlen, akinek nem tanították meg, hogy néha nyugton kell maradni és figyelni a felnőttre. Azért aki úgy nőtt fel, hogy a családban mindenki körbeugrálja, az anyjának odavágja hogy kussolj már (hallottam ilyet is) és semmilyen elvárás nincs velée szemben, az oviban meg hiába szól rá az óvónő, a szülők nem a gyereket hibáztatják, hanem a jelenlétében kiosztják az óvónőt, akkor az ilyet nagyon nehéz napi 5*45 percben lekötni. Hiába érdekesebb egy olvasásóra ma mint annó nekünk, napi 5*45 percben nem lehet minden másodpercben izgalmas és érdekes órát tartani. Bizony néha írni kell, az unalmas, vagy számolni, egy idő után ott is kell a kitartás. Ráadásul egy osztályban huszonvalahány felé oszlik a figyelem. Az ilyen gyerekek meg azt is nehezen fogadják el, hogy hiába nekik nem énekelni van kedvük hanem rajzolni, akkoris énekóra lesz és énekelnie kell.
Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy nem a szülő felelőssége ezt észrevenni.
Ebben egyetértünk. A szülőnek van átlagosan 1-3 gyereke, ismeri még a szomszéd Pistikét meg pár gyereket a játszótérről, és ennyi. Egy 15 éve a pályán lávő óvónőnek meg átmegy a keze alatt több mint 100, heti 5x8 órában, ő jobban észreveszi ha egy gyerek valamiben elmarad az átlagostól.
nem megvetésre van szüksége a GYEREKNEK AZ ISKOLÁBAN a többi szülő meg tanár részéről, hanem szakszerű segítségre, amivel BEHOZZA a lemaradást, mert igenis be lehet hozni.
Sok helyen kapnak segítséget, lehet hogy én vagyok szerencsés a sulival, de azt látom hogy első körben segíteni akarnak és nincs semmiféle megvetés. Ahol a szülő is partner, ott nincs is probléma. Ahol meg a szülő üvöltve kéri számon a tanárt, hogy miért merészelt beírni az üzenőbe, ott mit leet segíteni?
Azt a kék energiaitalt én az ovónő helyében pl. a szülő szeme láttára öntöttem volna ki a mosdóba, és töltöttem volna meg helyette csapvízzel olyan szavak kiséretében, hogy elnézést, de itt az ovodában tilos ilyeneket inni.
Azt konkrétan én sem értettem miért nem teszik meg, én lazán üvegestől kivágtam volna a kukába, aztán péntekre csak rájön a szülő, hogy a kukának nem érdemes vásárolnia.
Corpus callosum (= a két agyféltekét összekötő vastag fehér idegköteg) zavara, netán hiánya. Tipikus.
Itt egy blog, amiben az anyuka (aki amúgy egy neves újságíró) ír a teljes corpus callosum-hiánnyal született kisfiáról (bár sajnos mostanában már ritkán ír róla).
Na pont ez az, ahol totál képtelenség megelőzni vagy kizárni a problémát, egyszerű fejlődési rendellenesség, semennyire nem szülői hiba. És ráadásul rengeteg gyereknél ki sem derül. Ha a terhesség idején az ultrahang nem mutatja ki (mert mondjuk a nőgyógyásznak eszébe sem jut erre figyelni), akkor csak max. az figyelhető meg, hogy a gyerek viselkedése kissé rendhagyó. Akár csak pl. féloldalasan kúszik (= a két agyfélteke összehangoltsága gyanús). Plusz kiemelkedően intelligens, páratlan a memóriája. Naná, hiszen náluk a komplett agy egy memóriaraktár, nemcsak az egyik félteke. Gyanakodna valaki a kiemelkedő emlékezőtehetségű gyerekénél szervi bajra? Pedig előfordulhat.
De mert pl. a féloldalas kúszást aztán kvázi "kinövik", ezért ez feledésbe merül, a lenyűgöző memóriát pedig istenítik, naná. Később aztán lehet némi beszédprobléma (de nem okvetlenül, sokan inkább különösen választékosan beszélnek), aztán meg jönnek a szociális nehézségek. A gyerek inkább magának való, meg nem szívesen válaszol kérdésekre, miközben baromi intelligens, lenyűgöző a tárgyi tudása, de valahogy nem bírja felismerni azt, hogy miért fontos a PÁRbeszéd két ember között. Ezért sokszor mondja a magáét, lenyűgöző a tárgyi tudása sok téren, de nem érti miért kellene mindezt pont akkor előadnia, amikor a tanító néni kérdezi?
Na most ilyenkor mi van? Hibás valaki? Senki. A gyerek mégis egyest kap, mert "nem felelt". Mi a megfejtés? Sajnos nincs. Nem létezik ugyanis Magyarországon olyan iskola, ami pont a corpus callosum- hiányos (vagy elégtelenül fejlett) gyerekekre specializálódott volna. Szakember is alig van ilyen. Sokszor fel sem ismerik (csak MRI-vel lehet, de ehhez az kell, hogy legalább valaki gyanakodjon erre, márpedig jó, ha van 5 szakember az országban, aki egyáltalán ismeri ezt az amúgy nem istúl ritka problémát).
Most akkor ki a hibás? Mit várjunk az iskolától? Mit várjunk a, khm, nem minősítem, de elég különös államtitkár nénitől?
Jaja, nálunk az oviban gazdaganyuka kislánya bírta közölni az amúgy tündér óvónővel, hogy "az anyukám pénzel téged, akkor nem szólhatsz bele, hogy mit csináljak" :(
Na jó, hát hülyék mindenütt vannak, szoktam mondani, hogy egy hülye minimum van a munkahelyen, a lakóhelyen, bárhol, szóval ez alapállás, ami ellen nincs mit tenni.
Még a legelkényeztetettebb 6-7 évest is le tudja kötni, ha valami érdekeset tanul, és manapság már nem abból áll pl. az olvasásóra, hogy úr ír, hanem sokkal játékosabb. ha nem köti le, akkor FIGYELEMZAVAROS, mert valami zűr van vele. Megvan ennek is az oka, és ha kivizsgálják, akkor ez is javítható.
Éppen pár hónapja volt egy eszmecserém egy ilyen anyukával, akinek a fia soha nem figyelt órán, otthon meg csak piszmogott a könyv felett, fegyelmezetlen volt stb. Ő is összeveszett már a tanárnővel is... akkor elküldtem neki egy fejlődésneurolgógus címét, elvitte, és kiderült, hogy a két agyféltekéje külön kapcsol, az információk pingpongoznak az agyában, képtelen odafigyelni.
tokeletesen egyetertek...Manapsag ebben is sokan megfogjak a dolog konnyebbik veget es problemasnak kialtjak ki a gyereket,akinek lehet,hogy csak egy kis odafigyelesre,ne adj Isten fegylelezesre lenne szuksege
Alice,tudom nalatok mas a helyzet,nem is neked szol:)
Viszont meggyőződésem, hogy az a kisdiák, aki képtelen megtanulni első vagy második év végére olvasni (és az olvasottakat értelmezni!), számolni vagy írni, ott nem arról van szó, hogy a gyerek lusta vagy buta vagy a szülei hülyék.
Sajnos bőven van ilyen is. Már az első években el van hanyagolva, az iskolát eleve hátrányban kezdi a többiekkel szemben, az órán fegyelmezetlen, mert tudja hogy nincs következménye. Kap egy fekete pontot? Na és? Apa majd kiosztja a tanárt.
Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy nem a szülő felelőssége ezt észrevenni.
Az, hogy hogyan reagálja le ha mondjuk az ovónő szól neki, vagy a védőnő vagy akár egy hadakútját megjárt szomszédasszony, az megint más kérdés, és nem függ össze azzal, hogy nem megvetésre van szüksége a GYEREKNEK AZ ISKOLÁBAN a többi szülő meg tanár részéről, hanem szakszerű segítségre, amivel BEHOZZA a lemaradást, mert igenis be lehet hozni.
Egészen más, külön csoportot alkotnak azok a gyerekek, akiket olyan módon elkényeztettek, hogy azt hiszik, nekik mindent szabad. Arra ott van az iskolai házirend, és a pedagógus akarata. Azt a kék energiaitalt én az ovónő helyében pl. a szülő szeme láttára öntöttem volna ki a mosdóba, és töltöttem volna meg helyette csapvízzel olyan szavak kiséretében, hogy elnézést, de itt az ovodában tilos ilyeneket inni. A mi ovodánkban is van udvarra folyadékvivés, de a szülőknek csak félliteres műanyagüveget kellett bevinni, amit a gyerekek az udvarra kimenetel előtt CSAPVÍZZEL megtöltenek.
Igazad van abban,hogy a fejlesztesre szorulo gyereknek igeis jar a lehetoseg ra.DE...igazan nem akarok senkit megbantani,de nem hinnem,hogy regen kevesebb problemas gyerek lett volna,nekem szemely szerint most is van egy enyhe diszlexiam /nem biztois,hogy igy irjak/,csak eppen abban az idoben a kutyat nem erdekelte,ugy kellett teljesiteni,mint barki masnak
Nem akarom elbagatelizani azt,ha egy kisgyereknek valoban szuksege van segitsegre,de tenyleg mindegyket ra lehet fogni valamire?
Na, azért azt ne felejtsd, hogy vannak VALÓBAN problémás gyerekek. Az emberi agy, benne a neuronokkal ugyanis egy elég sérülékeny cucc. Vannak sokan, akiknél az egész szabályszerűen fejlődik ki, és akkor minden OK.
De vannak szintén nem kevesen, akiknél valami hiba csúszott a gépezetben. Vagy magzati korban pl. az anyuka rosszkor ivott némi alkoholt, pont, amikor a valamiféle agyi összeköttetéseknek kellett volna létrejönniük, vagy mittudomén, belélegzett valami ártó oldószeres festéket, netán rovarirtót, szóval, ilyen kvázi balesetek történtek, rosszkor, rossz helyen, ahogy ez szokott lenni.
Vagy éppen méhen belüli, vagy születéskori enyhe oxigénhiány, ami nagy látványos károsodást nem okozott, csupán bizonyos, akár egészen apró agyterületek kommunikációjáért felelős neuronok sérültek, mégis készen van egy valamiféle KÉPTELENSÉG.
Avagy genetika. Autista spektrumon levő gyerekek szülei szokták mondani, hogy a családban voltak furcsa alakok, és érdekes módon az ő gyerekük mintha ezt a sok furcsaságot egybegyűjtötte volna magában, és ez így már együtt egy auti problémává állt össze. Hibás itt valaki?
Végül, ott a corpus callosum, a két agyféltekét összekötő idegköteg. Na most, ez sokszor többé-kevésbé vékonyabbra alakul, mint az előírásos, sőt, esetenként teljesen hiányzik is. Azaz, a két agyfélteke képtelen egymással kommunikálni. Zsenik, Nobel-díjasok tömege él, élt ezzel a problémával, és igen, mindegyikőjük többé-kevésbé viselkedészavaros volt. Ugyanis zömmel ez a zsenialitás ára, hogy a másik oldalon meg van egy nagy hiányosság. Köztudott az is, hogy a legtöbb korszakalkotó tudós Asperger-szindrómás volt, ami ugye az autizmus egyik formája, számtalan viselkedési furcsasággal.
Szóval, szerintem óvatosan kellene azzal bánni, hogy minden csak elhatározás és akarat, valamint nevelés kérdése, mert nem, hanem sokszor ezerszer inkább az agyunk biológiájáé.
Igazad van abban amit írsz a szülői felelősségről. Csak az a baj, hogy a gyakorlatban ez nem működik. Nekem is feltűnt hogy a kisebbik lányom picit lassabb mint a másik (engem is lehurrogtak hogy ne hasonlítgassam a két gyereket mert mások, nincs is annak semmi baja), amikor szólt az oviban a logopédus, hogy talán érdemes lenne megnézni, hogy nincs-e probléma a nagymozgásokkal, akkor elvittem egy vizsgálatra nem kevés pénzért, otthon tornázunk, időt és pénzt áldoztunk rá (felszerelés), továbbá rendszeresen járunk a kontrollra. Már fél év alatt rengeteget fejlődött.
Viszont több szülőnél azt látom, hogy vagy nincs meg rá a pénz vagy idő/energia. Vagy pedig az akarat, és ez utóbbi nagy gond. Pl. van akinek a gyerekét a Cartoon network neveli (minden nap késő estig azt nézi), ha az óvónő szól valamiért, akkor lehurrogják. Aztán az iskolában a gyerek hülyéskedik az órán, mert azt látja hogy a szülei mindenért megvédik, ha fekete pontot kap, akkor a folyosón leüvöltik a tanár fejét.
Szerinted hogyan lehet egy olyan szülővel megbeszélni a felmerülő problémákat és közösen megoldást keresni, aki az óvónők kérése ellenére az óvodás gyerekének szénsavas energiaitalt ad? Kérték, hogy főleg a nagy melegben mindenki vigyen üvegben folyadékot, amit a gyerekek levihetnek az udvarra is. A legtöbb szülő vitt vizet, teát, gyümölcslevet. Szerinted milyen szülő az, aki a 6 éves gyerekének azt a világoskék fél literes energialöttyöt naponta engedi hogy megigya? Amikor szóltam a gyereknek, hogy úgy gondolom nem ezt kéne innia, akkor vállat vont és pökhendien közölte hogy van saját pénze, ő megveszi magának. Nagycsoportos!
Ez most egy sefülesefarka vita. Énszerintem nem a szülő dolga elsősorban észrevenni az ilyesmit. Van mondjuk egy gyereke, aki mellett nincsen viszonyítási alap, vagy van kettő, az egyik fürge a másik lassú, egyrészt egy csomó minden belefér a normális tartományba, másrészt egyszerűen nem ért hozzá a laikus szemével. És az anyák elenyésző kisebbsége bujja nap mint nap az internetet, akár hiszed akár nem. A zöme hallgat a védőnőre, a gyerekorvosra, a szomszédasszonyra. A védőnő sem érti ezt a szakmát, sőt a gyerekorvos sem. Ugyan anyuka nem kell aggódni - és az anya nem aggódik. Ennyi.
De amit én írok annak az a lényege, hogy nem azért bukik annyi gyerek, mert lusta vagy rosszindulatból nem tanul, hanem mert a zömüknek szaksegítségre van szüksége! És ha ez nincsen, akkor teljesen mindegy, hogy mikor ismétenek egy vagy két évet, akkor is szerencsétlenek lesznek egész iskolai pályafutásuk alatt, és az őket okító pedagógusok életét is tönkre fogják tenni.
Nem érdekel, hogy honnan teremtik elő a lehetőséget, akkor is ez kéne.
Az óvodai dyslexia-szűrés amúgy egy vicc :) Valami 30 pontot lehetett elérni, az én gyerekem 13-at ért el, remegő szájjal jött a logopédus, hogy jajj, súlyos dyslexia-veszélyeztetettség. Mondtam, hogy nyugodjon meg, a gyerek 2,5 éves kora óta olvas, konkrétan hyperlexiás, ami éppenséggel a dyslexia ellentéte, szerintem a tesztje egyszerűen csak kiakadt :)
Minden ilyen teszt csak valamiféle átlagot képes mérni, kb. mint a népszerű-áltudományos pszichotesztek a színes női magazinokban.
Váltig fenntartom, hogy a szülő ismerje már meg legjobban a saját gyerekét, ne a korábban sosem látott logopédus néni az egyentesztjével mondja már meg a tuttit, meg ne az amúgy akár nagyon szuper óvó- vagy tanítónéni, aki esetleg még pont hasonlóan eltérő mentális fejlődésű gyereket nem látott soha, és a mi gyerekünkkel is csak a többi 25-30 között van módja foglalkozni, mennyi ideje/figyelme is jut naponta rá? Bruttó 10 perc?
Azért egy szülőnek ennél többet kell tudnia és észrevételeznie, szerintem. És ha bármit furcsáll, akkor meg kell találnia a gyerek problémájához leginkább értő speciális szakembereket, még akkor is, ha ez egy hosszú és göröngyös út. De az átlagnak szánt, a nevében is ÁLTALÁNOS alapfokú oktatási intézményektől ezt nem lehet várni.
De, meggyőződésem, hogy a szülőnek kell felfigyelnie a gyerek eltérő fejlődésére. Abban egyetértek, hogy az óvónőktől ezt nem lehet várni, ugyanúgy, ahogy ezt a tanítónőkre is írtam.
Egy betűvel sem írtam, hogy ezek a gyerekek akár ne lennének nagyon kedvesek és okosak. Nyilván azok. De attól még a szülőnek látnia kell, hogy valami nem stimmel, mert mittudomén, nem úgy játszik, ahogy a játszótéren a zöm, nem olyasmi iránt érdeklődik, ami iránt a kora szerint kellene, nem olyan a mozgása, mint szintén a játszótéren a zömnek, vagy éppen különösen érzékeny a hangokra, és a többi rengeteg intő jel. Amiből 1-1 persze nem releváns, de ha több mindenben elér a gyerek az átlagtól, akkor az már gyanús legyen.
Nem, nem az iskola elején ütköznek ki ezek a problémák. Jóval korábban, általában már kétéves kor alatt. Csak félre kéne tenni a szülői elfogultságot, a gyerek érdekében.
Csupán itt az Indexen is hány ezer olyan esetet lehet olvasni, hogy az anyuka érzékeli, hogy valami nem stimmel a gyerekével, de a többiek lehurrogják, hogy uggyan, a szomszéd Pistikéje meg még olyanabb volt, és mára már professzor stb. Plusz a védőnő is azt mondta, hogy ááá, nincs itt semmi gond, és az anyukák zömének kényelmesebb ebbe belenyugodni, és szőnyeg alá söpörni a saját gyanakvását. Csak nagyon-nagyon kevesen jutnak el addig, hogy elkezdenek utánamenni a dolgoknak, és közülük sem mindenki járja végig a kanosszát, ugyanis ez az. Még ha valaki el is indul a problémák nyomában, nem biztos, hogy azonnal a speciális szakemberhez kerül, és pont úgy lerázhatják.
Azt pedig értsd meg, az iskoláknak nincs módjuk, nincs anyagi keretük minden többé-kevésbé problémás gyerek mellé egy szaksegítséget állítani. Annyiféle potenciális probléma van, kezdve mittudomén, a látás- vagy halláshibáktól a beszédproblémákon át a legkülönbözőbb diszekig, a sokféle speciális tanulási nehézségtől a hiperaktivitáson keresztül a különféle autisztikus spektrumzavarokig. Ez utóbbi pl. a legújabb kutatások szerint a 2002 után született gyerekek közül 100-ból kb. 8-at érint, ami rengeteg! De egyszerűen egész Magyarországon ennek még a diagnosztikája sem megoldott, nemhogy a laikusok általi felismerése.
Tartom azt a véleményemet, hogy a szülőnek szíveskedjék kinyitni a szemét, és a gyerek érdekében eget-földet megmozgatni azért, hogy a gyerek megkapja a szaksegítséget, és ezáltal sikerélményei legyenek, ne pedig egy masszásító közegben kudarcai. Mert bizony ezen semmit nem segít, ha akár második, akár negyedik végén megbuktatják.
