Keresés

Részletes keresés

ZSOLTEE Creative Commons License 2000.09.28 0 0 42
Sziasztok!
Sajna csak most fedeztem fel a topicot, de hamar végig is olvastam az egészet egyhuzamban! :)
Sanchete legutóbbi hozzászólásával kapcsolatban szeretnék mondani /azaz irni/ egy-ket dolgot, de persze szinte bármelyik hozzászóláshoz kapcsolódik az amit le fogok irni. Ahogy már kitalálhattátok: nekem is volt az utóbbi napokban egy hasonló élményem. A hölgy nálam kb. 2 évvel fiatalabb, tehát még a középfokú oktatás keretein belül küszködik. Kb. 5 éve ismerjük egymást (mellékesen a _legjobb_ barátom húga), de az utóbbbi 2-3 évben már nagyon közeli barátok lettünk. Sőt, igazából szerinte én vagyok az egyedüli igazi barátja, de persze a bátyjával is nagyon jól megvannak. Többet most nem mesélek a háttérinfókról, asszem mostanra ennyi elég is lesz, inkább rátérek a lényegre : Múlt hétvégén szülők elutaztak, tehát egyenes következmény - házibuli... :)) De persze semmi nagyszabású, voltunk vagy 7-8-an. Buli közben is sokat táncoltunk együtt, de amikor hajnal fele a buli kicsit lenyugodott, akkor mindenki keresett magának valami fekhelyet. Én már kicsit hamarabb kidőltem (nem italtól, egyszerűen fáradt voltam), amikorra már a csaj is le akart pihenni minden hely foglalt volt. Erre odajön hozzám, és egy kacér mosollyal befurakodik mellém a heverőre, és hozzám bújik. Miközben beszélgetünk elkezdi simogatni a kezemet, stb stb. Kicsit meglepett a dolog, ugyanis másfél éve volt egy gyenge próbálkozásom/-unk a barátságról való továbblépésre, de akkor nem jött össze a dolog.
Szóval igy állunk most, várom az ötleteket, véleményeket, vagy bármilyen épitő jellegű kritikát.

By(t)e:
Zsoltee

Törölt nick Creative Commons License 2000.09.25 0 0 41
Alapvetően különbözőnek látom a helyzetet annak függvényében, hogy a felek éppen facérok, avagy sem. Van egy lány barátom, tart is ez már jó 7 éve, miközben mindkettőnknek voltak/vannak kapcsolatai, tehát mind a négy állapot előfordult (facér/nem facér állapotok kombinálva két emberre nézve). Azt gondolom, hogy vannak olyan dolgok, amik amúgy beleférnek egy ilyen baráti kapcsolatba, amennyiben nincs "párja" az embernek, de amikor van, akkor nem. Ezek pont azok, amik azon alapulnak, hogy a másik összes kisugárzása és teljes lénye mint ellenkező nemű is hatással van ránk. Kvázi "tetszik" a lány, mint nő, ezért is kellemes lehet megsimogatni, másrészt meg jót akarunk neki, hogy jólérezze magát, stb. Ha ezt helyre tudjuk tenni, és nem belehabarodni egymásba (és ezzel megszüntetni a barátság jellegét a kapcsolatnak), akkor jó. Nálunk működik is, hozzátéve még, hogy bár vonzódunk egymáshoz, azt világosan látjuk, hogy képtelenek lennénk elviselni egymást, mint párkapcsolatban, azaz mégsem vagyunk egymás "esetei". Tehát, amikor az embernek van párja, akkor vannak dolgok, amikre nézve "kizárólagos joga" van. Pl. volt korábban, hogy egymást átkaorlva mászkáltunk az utcán, mert épp jólesett és különbenis, ápolhattuk egymás lelkivilágát, ez kellően bensőséges volt. Ez ma nem menne, és érdekes módon nem azért, mert eltávolodtam volna tőle, hanem mert ez már csak Kedvessel jó, és nem érezném jól magam, ha mással tenném.
sanchete Creative Commons License 2000.09.24 0 0 40
Nemcsak tobbet tud nyujtani, tobbet is nyujt, persze lelkileg, csakhogy mint megmondtam ez ideiglenes, mert ugye elobb utobb valamelyiknek kell valaki aki allandoan mellette van. Es akkor mar nem lehet baratsag tobb ok miatt sem.
Azt meg mar nem neveznem baratsagnak amikor mar egymast simogatjak, meg esetenkent ahogy halottam meg is tortenik az aminek nem kellene. Ha mar simogatsz valakit, hacsak nem vigasztalod, az azt jelenti, hogy vonzodsz hozza, es o ha nem utasit el, akarmilyen jo baratod akkor is ha nem veszi el a kezed az azt jelenti, hogy tetszik Neki, es ott pont, az mar nem baratsag, mert meg vonzalom is van kozben, es igy nem lehet fenntartani ilyet. Megint visszatertunk, egy fiu nem siimogatja a baratjat -fiu- hacsak nem meleg, gondolom ez lanynal ugyanigy van. Ezert mondom, hogy amikor mar simogatas van az mar nem baratsag, persze itt azert nem egy fej simire gondolok es kesz, hanem ha kezenfogva jarkaltok, meg masszasok had meg ilyenek, nem is a szexualis simogatasokra, hogy a mellet simogatod, esetleg mast is, csak a labat, hatat, nyakat meg ilyesmi. Azt fenntartom, hogy van baratsag, de csak bizonyos ideig. Azt meg hogy lelkileg tobbet nyujt, hat a szerelem az nem a masik nem teljes merteku elfogadasarol szol?? A baratod is elfogadod persze, de vegulis akibe szerelmes vagy az is a baratod nem?
Előzmény: roly (37)


Tyurin Jegor Creative Commons License 2000.09.24 0 0 39
Mit értetek ti ehhez???!!!Én egy fasza ruszki csávó vagyok, mindent tudok a szexről!!!Bármit kérdezzetek!!!
Gently Creative Commons License 2000.09.24 0 0 38
Na, hosszas hallgatás után jövök én is okosodni és okoskodni.
Létezhet. Csak nem árt tisztázni. És főleg magadban nem. Aztán persze jöhetnek a felesleges tiszteletkörök, de nem szükségesek. (Ugye, milyen okos? a "felesleges" - "nem szükséges":))
roly Creative Commons License 2000.09.24 0 0 37
A férfi-nő /bocs, inkább nő-férfi/ barátság szerintem csak komoly megszorításokkal működik. De a barátságot többre tartom a szerelemnél. Lelkileg összehasonlíthatatlanul sokoldalúbb, és többet tud nyújtani.

Nekem is volt olyan élményem, mint infomaker-nek. Tetszett. Nagyon. És semmi szégyent/bűntudatot nem érzek, mert nem mentünk "végig".
Ami nagyon jó, az hogy ez a dolog a teljes nyíltságot, egymás teljes elfogadását jelentette. /Főleg, hogy olyan magától értetődően jött és lett vége./

Egyébként olyan is volt, hogy végig. És utána nem volt kínos csend. Szerintem megy a dolog. Persze, ha mind a ketten tisztában vannak vele: ez valami nagyon kivételes dolog, és lelkileg nem arról szól mint mással. Meg persze múlik a szexhez való ált. viszonyuláson is. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ortodox /"a szex célja a gyermeknemzés"/ típusú gondolkodással el lehessen eddig jutni. Ami persze nem hátrány, csak éppen egy csodálatos élményről marad le az illető. Akár többször is.

Gentleman Looser Creative Commons License 2000.09.24 0 0 36
Ajánlom mindenkinek a Pasik és Csajok cimű filmet. Témába vág. Sajnos a vége, angyon hálivúdi hepiend, de azért sokminden benne van a fiú-lány barátságról és az "elcsattanó" éjszakáról.
My Fair Lady Creative Commons License 2000.09.23 0 0 34
Na lehetek oszinte?
Es Ontopik?:)

Ket ver. van
1. Nem talalom vonzonak - elhajtom.
2. Vonzonak talalom, de akkor az eg irgalmazzon neki, mert hacsak nincs jo kondiban nem eli tul az eccakat:))) Ha megis, sosem felejti el:)

Titanilla Creative Commons License 2000.09.23 0 0 32
Üdv!
Tegnap este találtam ezt az oldalt, de megjelent a férjem, hogy ágyba csábítson...
Tulajdonképpen itt már egy kicsit több témáról van szó. Szerintem a kiindulóélmény fantasztikus lehetett, bár mint már megjegyezte valaki, a barátok közötti testi kapcsolat határai igen könnyen átléphetők, így szerintem csak egy igazi barátság működik hosszútávon, ahol mindkét fél érzi a határt. Szerintem létezik igazi barátság fiú és lány között, nekünk legalábbis bejött. Mellesleg igazán nem lehet rövid kapcsolatnak mondani, mert lassan 12 éve tart. Sokat lehetne mesélni erről, hiszen ennyi idő alatt rengeteg közös élményünk volt, miközben tudtuk, hogy mindketten számíthatunk a másikra még akkor is, ha nem találkozunk nap mint nap, főleg mióta nem is egy városban élünk. És hozzáteszem, a menyasszonyával fantasztikusan kijövök én is és szerencsére neki sem és az én férjemnek sem jutott még eszébe, hogy féltékeny legyen, bár szerintem messziről látszik, hogy nincs miért.
Gentleman Looser Creative Commons License 2000.09.23 0 0 31
Ezzel maximálisan egyetértek. De mintha lett volna már ilyen topic...
Előzmény: sanchete (30)
sanchete Creative Commons License 2000.09.23 0 0 30
Sziasztok, csak nehany gondolatot, sajna nem fogok ekezeteket irni, mert nincs a gepemen. Na szoval, nem vagyok egy nagy tapasztalt, de szerintem fiu es lany kozott csak egy ideig van baratsag, ahogy egy paran irtak, hogy nem lehet hosszu tavu. Az tenyleg nagyon jo, hogy simogatod, de akkor mar valami testi vonzalom is van koztuk, hiszen ket fiu barat nem simogatja egymast, hacsak nem melegek! Meg elobb-utobb lesz baratja vagy baratnoje az egyiknek, es mennek a feltekenykedesek, meg a hogy lehet ilyen jo bgaratod, meg stb... Meg az a szereny tapasztalatom, mert nekem is voltak ilyen jellegu baratnoim, meg vannak is, hogy eltuntek mert baratjuk lett, vagy abszolut megvaltozott a viszonyunk, de ez ertheto is. De az is igaz, hogy egy nagyon jo baratsagbol, egy ilyenbol kialakulhat egy nagyon szep parkapcsolat is. Ilyen meg ne mfordult elo velem sajna, inkab, hogy elvesztettem egy baratot, pedig volt olyan akivel nem is beszeltunk soha, hogy lehetne e koztunk valami, de ilyen masszirozasok, kezenfogavamenes, simogatas volt persze, meg puszik is a nyakra meg a labra meg hasonlok, es megsem, de nagyon nagyon szeretuk egymast, de a vege az lett, hogy Neki elobb lett egy kapcsolata, es ellszalt. En meg ne mtudom hogy tennek, de azthiszem mar bizonyitottam, hogy nem szallok el, de feltekenyseg az persze volt. Es az is rossz amikor tudod, hogy nagyon joban vagytok, nagyon szeret, meg persze te is, meg simogatasok, kezenfogas meg puszi, de semmi tobbet nem akar valamiert, de azert ha valami lanyrol van szo egybol latszik hogy feltekeny, magyatrul nem engedd, hogy csajozzak, azert neha furak a lanyok. Egy szonak is szaz a vege, fiu lany baratsag azt kell mondjam, hogy csak egy ideig tart, lehet hoszabb, de rovidebb is. Koszi
Gentleman Looser Creative Commons License 2000.09.22 0 0 29
Szerintem semmi rossz nincs abban, ha van benne egy kis erotika. Azt hiszem, a simogatásban mindig van egy kicsi legalább.
A szex határa főleg a simogatásnál elég vékony. Ha egy lánynak a mellét simogatom az már szex? Attól függ ugye, mikor, hol, hogyan teszem azt.
Jó, a kézzel való kielégítés valóban a szex határait súrolja, de nálam valahol a szex az orális és/vagy az aktussal kezdődik és orgazmussal végződik. Az összes többi az belefér az izgalmas és erotikus játék fogalmába.
Az említett eset egyébként akkor is jó emlék lenne, ha nem lett volna a hajnali része. Odáig pedig csak derék fölött simogattuk egymást csókolózás közben. Ez most szex? :-)
Előzmény: Mikulas (25)
_wave Creative Commons License 2000.09.22 0 0 28
Szerintem a barátság egy lány és egy fiú között egy nagyon hálás dolog, olyan szempontból, hogy teljesen tiszta. Eddig eltűntnek vélt érzéseket fedez fel benne az ember, és a lányokat/nőket is másként látja így. Nem?
Szerintem mindenképpen segít abban, hogy a másik nemet jobban megértsd,
és a barátságtól függetlenül már ezért is megérné.
Persze nem ez a lényege. :)
...de közlöm: fiatal vagyok és idealista! :)

Előzmény: Jaccso (27)
Jaccso Creative Commons License 2000.09.22 0 0 27
_wave!
Miért ne hinném el?!

Nálunk ugyanez a helyzet csak én érzem azt amit nálatok a lány érzett...

_wave Creative Commons License 2000.09.22 0 0 26
Üdv !

Nem kötelező elhinni. :)
Én csak leírtam egy megtörtént esetet.
Úgy gondolom az történt, hogy megértette, hogy ez egy másik minőség a kapcsolatokat tekintve.
Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy csak annyit változott volna a dolog, hogy előbb-utóbb az ágyban kötünk ki, és esténként fogjuk egymás kezét. De neki sem érte meg.
Ezen kívül minden megtörtént, ami megtörténhet két barát között.

Előzmény: Jaccso (22)
Mikulas Creative Commons License 2000.09.22 0 0 25
Üdv!
Megesik az ilyen! Nekem még régebben volt egy ismerősőm (gyönyörű bombázó lány, de nem barát) aki szerette ha simogatják (kezét, hátát, nyakát, stb...), én meg szerettem őt simogatni. És nem is az számított, hogy izgató lett volna a dolog, csak kényeztettem, és örültem, hogy örül neki. Ennyi volt, nem több.
Néha jól esik (főleg lányoknak) egy kis ilyen kényeztetés. Utána más lányoktól visszakaptam a dolgot én is...
Nem modom, hogy nem izgatott fel egyszer-kétszer a dolog, de nem gondoltam soha komolyabbra, ez csak annyira szólt. Élveztem (élvezték).

Nem kell feltétlenül egy kis simogatásnak olyan nagy jelentőséget tulajdonítani, főleg nem kell benne azonnal erotikát látni (bát talán van benne egy kicsi, ha más nem tudat alatt, mert olyan lányokkal akik nem tetszenek (nem tudnám őket páromként elképzelni), azokat nem szoktak így kényeztetni).

Lényeg, hogy neked is meg neki is jó legyen.
Meg be ne gyulladjunk...

Soxszerencsét, jó kalandozást

Alex27 Creative Commons License 2000.09.22 0 0 24
A "kézzel való kielégítés, simogatás" nem szex ???
Akkor én néha csak vakarok ????? ;) :)))
Előzmény: Gentleman Looser (23)
Gentleman Looser Creative Commons License 2000.09.22 0 0 23
Isteni lehetett. Nem tudom, miért kell magyarázkodnia egy férfinak, ha szex nélküli gyengédség is jó volt neki, és elégséges. Ez nem szégyelleni való, hanem egy meghitt, kellemes élmény mindkettőtöknek. Nem kell minden nőt megdugni, és nem is kell hozzá, hogy jó legyen vele. Ha a simogatás jó volt mindkettőtöknek, akkor oké, nem kell túlragozni a dolgot.
Én is voltam így tavaly nyáron. A lányt még csak nem is ismertem azelőtt, egy ismerős lány barátnőjeként jött házibuliba, és úgy adódott (azért ez nem volt véletlen...) hogy egy ágyban aludtunk. Egyszerűen mindkettőknek volt hozzá kedve, bevallom rendkivül izgalmas és izgató volt mellé bújni. Aztán a sötétben simogatni először a kezét, aztán a testét is, még csók is elcsattant közben aztán elaludtunk. Hajnalfelé ébredezve újrakezdődött, akkor már kissé bátrabban ment a simogatás is (nagyon selymes volt odalenn... :-) ki is elégítettem kézzel, de semmi több, szépen csendben a takaró alatt (még két másik ember is aludt a szobában) meg volt az izgalma az egésznek. Többé nem találkoztunk, de tudom, hogy neki is olyan izgi és maradandó élmény volt, mint nekem. Nem bánom, hogy nem lett több és kevesebb, így volt jó és kész.
Előzmény: Infomaker (-)
Jaccso Creative Commons License 2000.09.22 0 0 22
_wave!

És a csaj simán "túlélte"??? 2 nap alatt "elmúlt" neki???

leha Creative Commons License 2000.09.22 0 0 21
ahogy a neved elnézem, tudod te azt : )
Előzmény: Alex27 (20)
Alex27 Creative Commons License 2000.09.22 0 0 20
Melyik cset ??? :)))
Előzmény: leha (18)
_wave Creative Commons License 2000.09.21 0 0 19
Üdv!

>Véleményem: szerintem nincs barátság nő és férfi >között hosszú távon. Az valamelyikük részéről >egy kompromisszum, valaki lemond valamiről a >barátság kedvéért. Ez sok esetben meg is érheti, >de egy megalkuvás okozhat sok feszültséget.

Ha nem haragszol ezt cáfolnám. Szerintem van, és nem feltétlenül jár kompromisszummal. Tapaszatalataim szerint arról van szó, hogy minden ilyen jellegű kapcsolat eljut arra a szintre, hogy az egyik (vagy mindkét) fél szeretné
valamilyen irányba elmozdítani, szeretne "többet".
Ez a kritikus pont, és az dönt ki hogyan reagál ilyen esetben. Nekem volt egy ilyen kapcsolatom egy lánnyal, sok rossz dolgon átsegítettük egymást és sok közös élményünk volt. :)
De egyszer bekövetkezett ez a bizonyos pont.
Ő szerette volna más alapokra helyezni a kapcsolatot. Leültünk és megbeszéltük, persze eléggé meredek volt. Egy kicsit meg is bántottam.
Utána két napig nem beszéltünk, nem vesztünk össze csak így jött ki a lépés. Amikor legközelebb találkoztunk jót nevettünk. És nem volt több ilyen irányú kísérlet egyikünk részéről sem. A barátság azóta is tart. :)
Amikor csak időnk engedi találkozunk és akkor sem hanyagol ha éppen van valakije. Egész nyáron a barátjával sörözgettünk, aki egyébként egy totál jó arc. :)

Infomaker!

Okoskodni nem akarok, csak annyit mondanék neked, hogy nem vagy láma. :)
Ezt legalább nem fogod megbánni. :)
A másik lehetőség más beállítottságú ember(eke)t
kíván.

Üdv mindenkinek!

Előzmény: MacMis (16)
leha Creative Commons License 2000.09.21 0 0 18
olt egy cset, ahol sok emberrel megismerkedtem. néhány lánnyal is. némelyikkel több, némelyikkel kevesebb kört kellett futni, hogy az ágyhoz érjünk. aztán találkoztam valakivel, akivel éjszakákat átbeszélgettünk. egyszer nálam aludt és nem történt semmi. aztán megint. nem volt csúnya, sőt. nem is volt könnyű úgy helyezkedni az ágyban, hogy ne vegye észre a "szimpátiámat" (észre vette, de nem mondta)
aztán most együtt lakunk : ))
holló Creative Commons License 2000.09.20 0 0 17
Szerintem a lány már régóta adogat Neked, de Te nem veszed a lapot. Egyszerűen tőled akarja hallani, hogy ez nem csak barátság, hanem szerelem is.
A kérdés, hogy tudnád-e mondani: "szeretlek", innentől marad-e vagy sem a barátság?
Abban biztos lehetsz, hogy sokat jelentsez a lánynak!
Előzmény: Infomaker (10)
MacMis Creative Commons License 2000.09.20 0 0 16
Hi All!

Először is kezdeném Én is egy történettel: a feleségem mesélte el. Volt egy barátja, aki tényleg barát volt. Együtt jártak szórakozni, beszélgettek, stb, de közben mindkettőjüknek volt több kevesebb komoly(talan) kapcsolata. Aztán egyszer a srác (amikor mindketten facérok voltak) felvetette, hogy elég régen ismerik már egymást és szeretné, ha lefeküdnének. Meg is történt párszor, bár a mese szerint nem volt túl nagy szám egyikőjüknek sem, és - a nejem szerint - pont a barátságuk miatt nem tudtak rendesen feloldódni benne. Viszont aztat is mondta az asszony, hogy időnként (pl. egy-egy lelki válság közepén) jó volt egy baráttal összebújni és ilyenfajta vigaszt találni. Ezután még a mai napig jó barátok, bár sok-sok éve nem volt közöttük szex.
Folyamodványok: egyebkent a srác most lesz társtulajdonos a cégemben - ugyanis mi is jó barátok lettünk (szakmailag is)!

Véleményem: szerintem nincs barátság nő és férfi között hosszú távon. Az valamelyikük részéről egy kompromisszum, valaki lemond valamiről a barátság kedvéért. Ez sok esetben meg is érheti, de egy megalkuvás okozhat sok feszültséget.

Off
Két barátNŐ beszélget:
- Mi azzal a sráccal, akivel tegnap randiztál?
- Képzeld, azt mondta legyünk csak barátok! De Én nem tudom mit kell csinálni egy baráttal, csak azt, hogy egy szeretővel mit kell csinálni.
- Ó! Hát ugyanazt csak ritkábban!

Alex27 Creative Commons License 2000.09.19 0 0 15
Sziasztok!

Friss élményként azt kell mondjam rossz is a dolog, de nagyon jó is.
5 éve ismerek egy lányt. Fantasztikusan néz ki, belül is "gyönyörű", igazi jóbarát. Én nagyon szerelmes voltam belé az elején, aztán sikerült fantasztikus baráti kapcsolattá fejleszteni a dolgot. A hétvégén együtt voltunk, elmentünk kirándulni, turistaházban aludtunk (egy ágyban), tulajdonképpen isznyúan vágytam rá, hogy odabújjak, de nem mertem elrontani. Nem akartam volna többet, csak érezni közelségét. Aztán órák hosszat tartó beszélgetés után elaludtunk és reggel fantasztikus volt mellette felkelni...
Szerintem nem szabad egy jó szex miatt elrontani egy fantasztikus barátságot.... A simogatás, meg kedveskedés, szeretet jele. Azt szabad, sőt szerintem kell is.... Más egy baráti gyengédség, mint egy partneri...

Szerintem egy igazi jó barátságnál (fiú-lány), egy ölelés, simogatás, kézenfogva séta, stb. igenis kell legyen. Jó érzés......

Puszi mindenkinek,
Alex

ahl_al-kitab Creative Commons License 2000.09.19 0 0 14
Udv Infomaker!

Teljesen 1 cipoben jarunk,azzal a kulonbseggel,hogy ugy erzem belem szeretet.Szamomra se kozombos,de en nos vagyok gyerekkel,mellesleg a kollegam.Leultunk megbeszeltuk,hogy ez nem jarhato ut tovabbra is.
Azota is lattom a tekinteten,hogy nem kellene abbahagyni.Nehez ugy.Mint a tied!
Az ido mindent megold.
Udv
Ahl al-kitab

Törölt nick Creative Commons License 2000.09.18 0 0 13
Ez tipikusan egy olyan terület, ahol kiderülhet, hogy mitől nem vagyunk mi úgy állatok, ahogy az állatok. Nem azért nem "durvulunk", mert nem kívánnánk a másikat (őszintén magunkba nézve, kinek simogatnánk hasát-hátát, úgy, hogy nincs testi vonzalom), hanem mert van valami, ami felülkerekedik az ösztönökön. Ezek szép dolgok, szerintem, és jók is.
Azért előjöttek itt olyan dolgok is, amik nem teljesen rímelnek a topiknyitó történetére, t.i. hogy nem voltak barátok, csak épp más miatt nem volt OK a dolog. Ott egy kicsit másról van szó, mert nincs a kockáztatható barátság. Persze, attól még van egyéb, amit veszíteni lehet a bolton.

Kiváncsi lennék egyébként, hogy Infomaker mit csinált volna, ha a lány a simogatások közepette begerjed, és "hirtelen" benne lett volna a dologban.

Jaccso Creative Commons License 2000.09.18 0 0 12
Infomaker!

Ez 1 igen érdekes téma... Nekem nem mondott olyat hogy maradjunk barátok, mert eleve barátságnak indult a kapcsolat. De már előtte tudtam hogy nem vagyok neki közömbös. Az anyja szerint testvérek is lehetnénk. Sőt már néztek is annak.
Ez a "durvább" dolog + csak úgy feljött. De kb. 1.5 éve nem beszéltünk erről.
A gond pedig kezdődik mikor az egyik fél már többet akar a barátságnál... De erről már volt 1-2 topic.

Törölt nick Creative Commons License 2000.09.18 0 0 11
Ez elméletileg nagyon egyszerű: Jóbarátok maradunk, néha azért produkálunk ágyjeleneteket is, és mindenki jólérzi magát. A gyakorlatban ez mégsem ilyen. Gondolkodtam már ezen, a fiú-lány barátság kapcsán (mármint, hogy létezhet-e, és hogyan), és arra jutottam, hogy itt a szerepek keveredése okozhatja a galibát. Egy barát nem szexpartner, nem arra való. És vica versa. Szóval vannak haverok, vannak barátok, vannak szexpartnerek és idővel lesz egy (azaz 1) Társ, aki megint valami másról fog szólni. Ez egyébként egy érdekes dolog, ha azt vesszük, aki Társunk, azzal egyfelől testi kapcsolat is van, másfelől lelki, mégsem mondhatjuk azt, hogy összegyúrtuk volna a szexpartner és a barát szerepét. Viszont előbbit teljes egészében "kiváltja" (tegyük hozzá, hogy jó esetben). A barátokra viszont továbbra is szükség lesz.

Más: Nem hiszem, hogy arról lenne szó, hogy "kriplinek" tartana. Egy ilyen általad leírt simogatós "project" feltételezi, hogy ha nem is kifejezetten az esete vagy, de legalábbis dekoratívnak tart, vagy mi. Van egy jóbarátom nekem is, lány az illető, és egyszer egy borgőzös buliban meg is beszéltük, hogy amúgy még akár gerjednénk is egymásra, de ha megtennénk, amit a hormonok kívánnak, akkor már nem lenne ugyanaz a barátságunk, és mivel igazából együttélni nem tudnánk egymással, nem éri meg kockára tenni akár egy fergeteges ágyjelenetért sem. És ennyiben maradtunk. Fontos körülmény, hogy azon buli idején mindketten facérok voltunk rendesen. Vannak ilyenek is. Jót dugni jó, de nem minden :)

Előzmény: Infomaker (10)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!