Keresés

Részletes keresés

tom55 Creative Commons License 2019.09.13 0 0 116720
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.04 0 0 116719

Oké, ezt adom, hogy nem észlény.

 

Logikusan:

 

A srácot akarta télen az FCSB, a CFR, és a Craoiva, nekik nem adták.

Nyáron is bepróbálkoztak a románok, akkor mi hoztuk el.

 

Már itt ment a hangulatkeltés a román médiában Becáli már tél óta szidta a PFLA-t miatta.

 

A srác meg tette a dolgát, kint volt az EB-n játszott egy fasza meccset a franciák ellen.

 

Rossi meg el kezdte kerülgetni, még kiment miatt a montenegróba is a Vidi meccsére, de a srác nem akart jönni.

 

A románok meg tovább keverték a szart.

 

A Vidiben bemutatkozott azért, mert egyrészt Fiola sérülés miatt nem tudott játszani, másrészt Nikolic rotált is a csütörtöki EL meccs után.

 

Rá egy hétre már nem volt EL, és felment az első csapat, innentől már a kezdő közelébe sem került.

 

A románok ebből kihozták, hogy a válogatott miatt jegeljék, és még jobban el kezdték keverni körülötte a szart.

 

Most kiállt, és nem félmondtaokban válaszolt, hanem adott egy teljes interjút, most először, mióta kijött ez az ügy.

 

Ebből azért pár dolog világossá is válik, pl a kiragadott dolgok amikkel címlapokat hoztak le már teljesen máshogy hatnak.

 

A srác folyamatosan a Vidi első keretének a tagja azóta is, mióta meghívót kapott, és saját kérésére játszott le a második csapatra a játéklehetőség miatt.

 

Az összes többi csak a román média szarkeverése.

Előzmény: Küzdeni mindig! (116718)
Küzdeni mindig! Creative Commons License 2019.09.04 0 0 116718

A srác sem lehet egy észlény. Sokkal valószínűbb, hogy mindenhol azt nyilatkozza, amit hallani szeretnének. Csak hát ugye ma már van olyan, hogy internet, minden visszajut a másik fülbe is. A sajtó meg olyan, amilyen: kavarja a szart ezerrel. Minden bizonnyal az a legőszintébb megnyilvánulása, hogy a focin kívül semmihez sem ért. Ez látszik is a nyilatkozatain. Szerintem már bánja, hogy egyáltalán megszólalt.

Előzmény: Vjacheslav (116716)
MZ/Y Creative Commons License 2019.09.04 0 0 116717

Látszik, az ns nem tudja eldönteni, most akkor utáljuk vagy sem. Avagy kavarják a sz.rt ők is.

Előzmény: Vjacheslav (116716)
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.04 -1 0 116716

Nagyon úgy tűnik a romák kavarják a szart a játékos körül.

 

http://m.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/fehervar-ugyanugy-tisztelem-a-magyar-es-a-roman-nemzetet-rus-2720043

 

https://www.maszol.ro/index.php/sport/116039-rus-adrian-halas-vagyok-magyarorszagnak-mert-a-futball-az-eletem

 

"Sok cikket írnak, olyasmiket adnak a számba, amiket nem is mondtam. Nem mondtam azt, hogy hülyeség volt felvenni a magyar állampolgárságot, és azt sem, hogy a Magyarországon töltött idő kellemetlen epizód volt az életemben."

Előzmény: tom55 (116707)
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.04 0 0 116715

Ettől még láttam játszani, és nagyon nem voltam tőle elájulva.

Előzmény: fidelio-Pyrandus (116714)
fidelio-Pyrandus Creative Commons License 2019.09.03 -1 0 116714

Sejtettem (Vasas).

Előzmény: Vjacheslav (116712)
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.03 0 0 116713

Vinit se magyarországon műtötték.

Előzmény: tom55 (116711)
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.03 0 0 116712

Nagyon nem.

Előzmény: fidelio-Pyrandus (116710)
tom55 Creative Commons License 2019.09.03 0 0 116711

https://www.molfehervarfc.hu/2019/09/03/fiola-attilat-megoperaltak.html

 

Miért Barcelonában műtenek egy magyar játékost?

fidelio-Pyrandus Creative Commons License 2019.09.03 -1 0 116710

A Vasasnak átengedett Tóth Bencze nem volt jó?

Előzmény: Vjacheslav (116709)
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.03 0 0 116709
Előzmény: góóól (116708)
góóól Creative Commons License 2019.09.03 -1 0 116708

hát mindezek alapján aszondom, nem itt van a helye.

de még az országot is kurvára eltévesztette.

Előzmény: tom55 (116707)
tom55 Creative Commons License 2019.09.03 0 0 116707
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.01 0 0 116706

Egyrészt igazad van a faluk miatt, de akkor miért is van most bojkott?

Előzmény: The Real Szalacsi (116705)
The Real Szalacsi Creative Commons License 2019.09.01 0 1 116705

Így van, minek is olyan csapat, akik nem tudnak millió eurókat igazolásra költeni. Jöjjön helyettük a Vértesacsa vagy Szabadbattyán, hátha ott is lakik egy államtitkár. Csak politikailag korrekt csapatokat az NBI-be!

Előzmény: tom55 (116702)
losik Creative Commons License 2019.09.01 0 0 116704

Majd kiderül.

Előzmény: Vjacheslav (116703)
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.01 0 0 116703

Én Baloghtól sem voltam elájulva.

 

24 évesen van 3700 játékperce 421 percenként talál be.

A keretünk fele tavaly többet játszott, mint a gyerek eddig összesen. Az ugyanannyi éves albán hátvédünk 15000 játékpercnél jár.

 

Baloghból nem lesz semmi, Zsóriból még talán lehet, de én nem hoztam volna. Ha lehetett volna választani akkor én Kusnyírt hoztam volna.

Előzmény: losik (116701)
tom55 Creative Commons License 2019.09.01 -1 2 116702

Diósgyőr essen ki a picsába. Emberelőny meg sem látszik, olyan mintha emberhátrányban játszanának. Elképesztően gyenge csapat.

losik Creative Commons License 2019.09.01 0 0 116701

Én, aki látta mindkettőt néhányszor játszani, simán Balogh-ot választanám Zsóri ellenében. Szóval ha véletlenül összejön, akkor nem fogom bánni. Zsóri óriási lutri, fejben sincs nála állítólag minden oké, majd kiderül, hogy jól jártatok-e. 

Előzmény: Vjacheslav (116700)
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.01 0 1 116700

Nem, nagyon nem volt jó üzlet.

 

Ettől még az a rész, hogy ingyen ment vissza nem igaz.

 

Mondjuk úgy minimalizáltuk a veszteséget.

 

Blvárdi nem hiszem, hogy valaha is visszatérne ide. Mondjuk ezt a Zsóri ügyet nem értem.

 

Oké nem jött össze a tót srác az empoliból, Balogh szerencsére nemet mondott nekünk, így maradt Zsóri. 

Scepo kiesésével mondjuk pont kap majd valamennyi esélyt nálunk is, mint harmadik csatár, ráadásul Futács ugye egy időzítettt bomba, így lehet ez több is.

Előzmény: losik (116699)
losik Creative Commons License 2019.09.01 -1 2 116699

Magyarázd csak, még a végén kihozod, hogy jó üzlet volt nektek Bódi. :)
Majd ha visszahozzuk Zsóri megkaphatjátok érte Bévárdit akkor.

Előzmény: Vjacheslav (116697)
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.01 0 0 116698

A kupa az lutri, az akár egy szar meccsel is elmehet, a bajnoki cím a lényeg.

Előzmény: tom55 (116696)
Vjacheslav Creative Commons License 2019.09.01 0 0 116697

Bódi sem ingyen volt Sós+pénz jött érte. Sósért meg kaptunk is pénzt a Puskástól is.

 

Túl magas összegre ne számíts, főleg, hogy Bévárdi is a része az üzletnek.

Előzmény: losik (116693)
tom55 Creative Commons License 2019.09.01 -1 0 116696

Jó kis keretünk van, nagy csalódás lenne ha nem lenne meg a bajnoki cím és a kupa.

Borsy02 Creative Commons License 2019.09.01 0 0 116695

Pantics is hivatalos.

ktibor68 Creative Commons License 2019.09.01 0 0 116694

valoszinü , 

Előzmény: losik (116693)
losik Creative Commons License 2019.09.01 0 6 116693

Remélem sokat fizettetek Zsóriért. Aztán majd várjuk vissza egy-két  múlva ingyen, mint Bódit.

Vjacheslav Creative Commons License 2019.08.31 0 0 116692

Sérült, eltíltott mindig lehet.

 

Vini fél évre kidölt, Pátkai már két het nem edz, Futács is sérülés miatt nem játszott, Ákos is lázas volt a héten, Funshot is Belgrádban kezelték pár hete így kell a keret.

 

Nikolic eddig is jól forgatta a középpályát, de úőgy tűnik most a védelmet is kezdi megreformálni, kell is a Roli utáni életre készülni. az albán első nem volt rossz.

Előzmény: A Sporttárs (116691)
A Sporttárs Creative Commons License 2019.08.31 0 0 116691

Szóval már-már konkrétumként kezelik, hogy Zsóry jön, ahogy Pantics is. Nem semmi rotációra lesz szükség, ha Nikolics mindenkit játszatni akar, így, hogy nemzetközi kupa nincs... Ma Futács kimaradt, Pátkai is, Hadzic, Elek kispadon, Fiola is, Rus is, Stopira még egyetlen percet sem kapott... Öt meccsen talán még nem is volt kétszer ugyanaz a belső védő páros (ehhez képest nem kapunk gólokat), forgatja a csapatot rendesen, de ha távozó nem lesz, ezután még inkább kell. Vagy akkor lesz, aki nem játszik?

 

A mai a második félidőben jobb volt, az elsőben mindenféle sebesség nélkül játszottunk. Huszti pontrúgásai kellettek a győzelemhez, Hodzicnak meg jó szezonja van eddig.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!