mit tekintünk az autó értékének? a biztosító azzal számol, hogy kb 240e, amennyiért szerintem nem kapok ugyanilyen állapotút, viszont honnan lehet tudni, hogy mennyit ér ténylegesen?
Nos, ha a bíróság előtt megáll egy szakértő véleménye miszerint a javítás gazdaságtalan, akkor erősen kétséges az ügy.
Arra ne nagyon számíts, hogy megítélnek kértérítésként egy olyan javítási összeget, ami több mint az autód értéke és ahogy írtad jelen esetben ez is kijöhet.
barátném vezetett, én mellette ültem, koccantunk egy másik autóval. a másik autót vezető lány volt a hibás (mi mentünk egyenesen, ő elénkkanyarodott balra), ezt el is ismerte, kék-sárgára ráírta, ezzel a résszel nincs gond. kiderült viszont, hogy az ő autójukon nincs kötelező biztosítás, volt rendőrség is, jegyzőkönyv, stbstb. rendőrök plusz büntetésként csúnyán lecseszték a lány bátyját, kinek nevén vala az autó.
ők persze szerették volna kihagyni a rendőrséget meg a papírmunkát, mert pont szervizük van, de ezt több okból sem szerettem volna.
elvittem a nem sokat érő swiftemet oda, ahol már korábban is intéztem ilyesmit gond nélkül, kárfelvétel megvolt, a megállapítás pedig az, hogy 170e forintig (autó értékének kb 60%-áig) fizetik a javítást (a mabisz fizet, amit utána majd a hibás félen behajt, de ha lett volna biztosítás, ugyanígy nézne ki).
a szerviz javallatára azt kértük a mabisztól, hogy az autót mindenképp javítsuk, és a fennmaradó összeget majd leverjük a hibás félen, mert gtk-val nem járnánk jól semmiképp. cserélve és/vagy lakatolva lett csomó minden, van róla számla, utágyártott alkatrészekből, szabványos munkaórákkal, ilyesmi. ami nem fért bele ebbe, az 3 elem fényezése, 127e forint, ez szintén a biztosító kalkulációja szerint van számolva.
a másik fél a fennmaradó 127e forintot nyilván nem akarja kifizetni, szerviz szerint ez sima ügy, ügyvéd felszólítja őket fizetésre, aztán ha nem, akkor jön egy per, amit mindenképp megnyerünk, és visszakapom a fényezés árát.
másvalaki azt mondta, hogy hogy ennyit én ne fizessek ki átmenetileg se, szerintük van olyan festék (athezort mondtak talán, nem vagyok biztos benne, nem értek hozzá), amivel nem lesz szép az autó, de nem rohad szét, hagyjuk a fenébe az egész ügyvédes mókát, nem érdemes. az még kevésbé zavarna, hogy az autó nem lesz szép, de kérdés még, hogy a novemberben esedékes műszakin (amikor még a kék plakettet is meg kellene szereznem valahogy) ezt mennyire értékelnék...
szerintem (és a szerviz szerint) a másik fél okozott nekem összesen 300e kárt, amit fizessen ki valahogy, nem érdekel, hogy hogyan, és ha nem tetszik neki, hogy a biztosító/mabisz csak részben fizeti az autóm eredeti állapotba hozását, akkor intézzék el egymással...
tehát van az autóm, helyre van állítva, csak nincs lefényezve, ezt az ellenfél nyilván nem akarja kifizetni, én viszont a kocsi eredeti egészséges állapotát szeretném, anélkül, hogy fizetnem kelljen érte sokat... el vagyok bizonytalanodva, hogy mit csináljak. ha biztos, hogy nekem van igazam az ügyben, akkor megy a felszólítás, meg a folytatása, ha kell, de ha bizonytalan a dolog kimenetele, akkor még sokkal többe fog mindez kerülni...
(az autó tulajdonosa szerintem még nem sejti, hogy a rendőrök bírságán kívül kinéz neki a fedezetlenségi díj is. áprilistól... meg esetleg a húgának egy szabálysértési bírság az elsőbbség meg nem adásáért is)
Ki kell egyet tölteni. Bármelyik biztosítónál díjmentesen beszerezhető. A kárbejelentő nem a felelősség elismerésére szolgál, arra ott a rendőri intézkedés jegyzőkönyve, de erről derül ki pl., hogy ki a károkozó biztosítója, mi kötvény száma.
Mellesleg célszerű az autóban tartani egy kitöltetlen kárbejelentőt. Ne legyen rá szükség, de egy közúti ellenőrzés során ha szívóznak, ennek a hiányát is felróhatják.
Olyankor mi a szitú, ha nincs kárbejelentő (nem volt nálunk) csak rendőri igazolás az intézkedésről?
Pirosnál hátulról belémjöttek. Kérdi a rendör mi történt? Mondom megálltam a pirosnál. Mire aki belémjött: Igen, igen, de olyan hirtelen álltam meg, azt hittem átmegy még a piroson. Mindezt a rendör elött.
Az A verzió hasonlít rá legjobban de 1-2 órán belül hívom őket hogy kinél van (nem közútkezelő, hanem valami vállalati biztosító vagy hasonló) aztán javítok a tényálláson :)
A verzió:A közút Kht-nak van ugye biztosítója. Azért van mert pl ilyen esetekre a közút helyett térítene. Nekem is volt már ügyem velük. Szóval, mást nem tudok elképzelni csak azt, hogy a biztosító felelősségi nyilatkozat miatt visszaküldte az anyagot a közútkezelő részére, mert mondjuk elfelejtette ezt a közút megtenni.
A közútkezelőnek csak nyilatkoznia kell a biztosítónak meg téríteni. Ez a menet, a többi meg rizsa!
B verzió: szerint akkor küldheti még vissza, ha nem biztosítási eseményről van szó azaz a közút a felelős de a biztosítási szerződés ezt nem fedezi.
Kátyúzás, rendőrhívás, aztkövetően közútkezelő aki jelzett hogy az allianznál van biztosítva. Allianz felhív, kárfelmérő felmérte, e-mailben adott egy előajánlatot. Okéztam.
1-2 hónap várakozás után még sehol semmi, allianzosokat hívom hogy mizu, és az ÜFSZ csak annyit mondott hogy valamelyik közútkezelőnek átadták az ügyet és semmi elérhetőséget illetve odaszóló kárszámot nem adtak. Ma újrapróbálom őket, de nemhiszem hogy nagyon előrébb jutnék, pedig már lassan fél éve volt a kátyú.
Hova lehet fordulni olyan esetben ha a biztosító átadott egy ügyet egy másik biztosítónak akiket viszont nem lehet semmilyen úton módon elérni? (allianztól valamelyik közútkezelőhöz de az allianz nem hajlandó kiadni, egyébként kátyúkár)
Sziasztok, mi a tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy egy roncsért mennyit ajánl a bíztosító (KGFB, Aegon) ? Általában alacsonyabb, vagy magasabb az összeg a reálisnál? Érdemes megvárnom amíg árat mondanak, vagy már most kezdjem el hirdetni magamtól és adjam is el, ha szimpatikus az összeg amit egy vevő ajánl?
Szerintem a parkoló felfestése adhat némi támpontot - ha az ajtó külső éle nyitás közben nem lógott azon túl, akkor a később leparkoló talán inkább a hunyó.
Most már karácsonyozunk annyi szent! Dolgozni csak jövöre akarok. (már ha lehet)
Jogfentartással mondom, mert olyan jól hangzik, meg élünk is vele alkalom adtán. Ha van rá szabály ha nincs. Nem tudom, de akkor miért használják, tudod?
Sziasztok! Olyan kérdésem lenne, más toppicot nem találtam, hogy ha én egy parkolóban egy parkoló helyre megálltam és kinyitottam az ajtót majd az ezt követő másodpercben a kiszállás megkezdetekor telibe vágta a mellém beparkoló autós az én ajtóm szélét. Az én ajtom nyitási szöge pont olyan volt, h nekem nem sérült az ajtóm, de neki a lokhárítója félbeszakadt. Ilyen esetben ki a hibás? Mert elméletileg a KRESZ kimondja, hogy egy ajtónyitási távolságot kell tartani. Valamint ez egy bevárárló központ "magán" parkolójában történ. Ha nyitva az ajtóm, nem tudok, hogy hátra nézni, hogy beakarnak e állni mellém. Ő a hibás ilyenkor? Kinek fizethet a biztosító, vagy 50-50%? Ki találkozott már hasonló esettel? Jogi blabla is érdekel, amivel tudok védekezni. Mindenkinek köszönöm. Üdv, Taki u.i.:Budapest közlekedés ilyen hóban életveszély! Ma aki tehti ne üljön autóba! 3órán belül 3 baleset.