Egyrészt hiányzott a szóból az “i” betű, másrészt pedig “ha egy földrajzi név egyelemű (azaz egyetlen egyszerű szó), az alapformát természetesen nagybetűvel, az -i képzős származékot pedig kisbetűvel kezdjük.”
Nem, Pipacs! Az Osiris Kiadó Helyesírás c. kézikönyve szerint, 220. o.
A kötőszó és a névelő kivételével a tulajdonnévi rész minden eleme nagy kezdőbetűs az együttesek, zenekarok nevében is, a típust jelölő név azonban kisbetűs, és különírandó: Republic együttes (Ez vonatkozik a táncegyüttesekre, csoportokra is:Badacsonytördemic néptánccsoport és Batsányi néptáncegyüttes), Kispál és a Borz. A Kodály vonósnégyes és a Tátrai-vonósnégyes írásmódbeli különbsége abból adódik, hogy a Kodály vonósnégyesben a személynévi elem tiszteletbeli, felvett név, a Tátrai-vonósnégyest azonban valóban Tátrai Vilmos alapította. Az embercsoport vezetőjéről elnevezett gyűjtőnévi alakulatból akkor szokás elhagyni a kötőjelet, ha a szerkezet jelöletlen gyűjtőnévi része több különírt tagból álló szókapcsolat: Bergendy koncert-, tánc- és szalonzenekar, valamint ha a gyűjtőnévi rész több tagból álló idegen elnevezés; ebben az esetben a név összes elemét nagybetűvel szokás írni: Takáts Tamás Dirty Blues Band.
A férfi párbajtőrözők heidenheimi Világkupa-versenyén File Mátyás, a Balaton Vívóklub 22 éves fiatalja a remek nyolcadik helyen zárt.
Miként arról tegnap beszámoltunk, hat magyar jutott a 261 indulós heidenheimi szuperversenyen a legjobb 64 közé. A szombati folytatás felemásra sikerült. A világranglistán kiemeltként szereplő Boczkó Gábor és Imre Géza, valamint Pádár Tamás egyaránt vereséget szenvedett – igaz, rendkívül szoros asszóban. Ugyanakkor Szényi Péter, Rédli András és File Mátyás nálánál jóval előrébb rangsorolt riválist győzött le. Sőt, utóbbi kettő sikerrel vette az újabb akadályt, mi több, File, a nyolcaddöntőben is bravúros győzelmet aratott. Végül az orosz Nikisin állította meg a Balaton 22 esztendős párbajtőrözőjét, de Borosné Eitner Kinga tanítványa így is minden dicséretet megérdemel nyolcadik helyéért. A heidenheimi Világkupa vasárnap a csapatversennyel folytatódik, Udvarhelyi Gábor vezető edző a Boczkó Gábor, Imre Géza, Hanczvikkel Márk, Szényi Péter négyest nevezte.
Eredmények (261 induló). A 32 közé jutásért: Rédli-Kalinin (orosz) 15:7, Szényi-Borel (francia) 15:12, File-Kauter (svájci) 15:14, Pádár-Nikisin (orosz) 13:15, Boczkó-Watson (amerikai) 13:15, Imre-Kurbanov (kazah) 14:15. A 16 közé jutásért: Rédli-Lucenay (francia) 15:11, File-Martinelli (olasz) 15:11, Szényi-Zawrotnik (lengyel) 7:8. A 8 közé jutásért: File-Li (kínai) 15:12, Rédli-Kurbanov (kazah) 12:15. A negyeddöntőben: File-Nikisin (orosz) 9:15. A magyarok helyezései: 8. File Mátyás, 15. Rédli András, 30. Szényi Péter, 35. Imre Géza, 36. Boczkó Gábor, 42. Pádár Tamás
Tipped részben jó, itt a végső megoldás.: Tóth József /Tóti József/ Szabó Gyula, Németh József, Szabó István /vitéz/, Kovács Zoltán, Hosszú Ferenc. és a külünjáratos Ikarus-632-es
02.15. péntek, 18:00Helyszín: Básti Lajos Közösségi Ház Környezetgazdálkodási minimum követelmények és a földalapú támogatás egységes kérelmének beadása-agrárkamarai előadás -
Miklai Andrea és Csom Lőrinc
02.16. szombat, 20:00 Általános Iskola a Turisztikai Egyesület és a Szülői Munkaközösség szervezésében
02. 23. szombat 17:00 Helyszín: Básti Lajos Közösségi Ház „Szombat esti bakelitfrász” - nosztalgia est mindazoknak, akik szívesen hallgatják a régmúlt zenéit bakelit lemezről. Gyűjtőket és csereberélőket is nagy szeretettel várunk!
2013. 03.01. péntek, 18:00 Helyszín: Básti Lajos Közösségi Ház Az okostelefonok sokszínű internetes alkalmazásai - informatikai előadás - Egyed Péter
Helló Joci ! A kép talán valamelyik hegyközségi kiránduláson készült ? A képen nem meindenki neve jut eszembe. Tóth István (Majális u.) Szabó Miklós, -?-, Szabó István (vitéz), -?- guggol: Hoszzu Ferenc ? A szüreti képet nem felejtettem el, csak meg kell találnom a rengeteg képek között.
A kis házikóért ne bánkodjál, ez egy vízszivattyú ház, ami 1942-43-ban épült. Szigliget vízellátását ebből az építményből akarták megoldani, ami csak részben sikerűlt az akkori előljáróknak. Egy 6m mély, és 1m átmérőjü, beton gyürükkel kibélelt kút van benne.
Gyomlálás után csináltam egy biztonsági frissítést a honlapokon, ezenkívül átköltöztettek minket egy másik kiszolgálóra. Újra stabil és tiszta minden. Elnézést a kellemetlenségekért és köszönjük a türelmet!
Ezt konkrétan a Hóvirág utca feletti erdőben láttam, bár ott inkább egerészölyvek a jellemzőek, meg néha karvaly. A vároldalban fészkel héja meg hollók is, de szerintem sólymok is. Pár hete a soponyai nádasnál láttam rétisast is, legalábbis a mérete alapján elég valószínű, hogy az volt.