Jó ez az életképek, köszönjük! Régebben nem érdekeltek annyira, mert hát, ha kiegyek az utcára, pont ezt látom. De ebben most voltak olyanok is, amiről lemaradtam. Páldául a sárga hómuki. Borzasztó bizarr dolog egy sárga muki. (Ez a narancs-fehér csíkkal akar most lenni az üzemi járműszín, állítólag a T5000 (!) is ezért lett ilyen, és nem weimari emlékére) Egyébként a Ferencvárosi csibészvágányon láttam múltkor egy felújított mukit, az rendes szürke volt, de tele ilyen modern cuccokkal, új ablakok, ledes oldalfények, talán még féklámpája is volt. Ha ezt tudták volna száz éve, gyártáskor...
Volt egy link most a Lőrinci ikerrre (apropó, miárt nem volt ott a felvonuláson?), az Életképek első kiadásában. Már ez is nosztalgia, mi volt 2000-ben. Ezt írod: "Nem hittem volna, de rászoktam a villamosok fényképezgetésére. Eleinte kicsit tartottam tőle, de a járművezetők nem is fogadják rosszul ... A kocsin tartózkodók tutira bolondnak néztek bennünket, ahogy folyamatosan követtük a kocsik útját, és több helyen is lefényképeztük"Micsoda divat lett ez azóta! (én ezért is hagytam abba). A múlt héten kipróbáltam a nosztalgiatrolibuszt, hogy hogy egfy kicsit a hátsó kerék felett is ülhessek. Egy hétig járt a kocsi, de még pénteken is volt 2-3 fotós, akik kolyabb gépekkel, sokszor állványról fotózgatták. Én inkább magamnak fényképeztem le éjszaka :-)
Viszonylag sok munka a hivatkozásokat kiekresni, és úgy tűnik, nem sokan kattintgatnak rájuk, pedig szerintem ez lenne a web lényege, hogy nem csak lineárisan lehet olvasni.
Én a kompromisszumok híve vagyok, de szvsz a 1820-nak azért elég bénán áll a teleszkópos szedő. Pont az a könnyedség hiányzik belőle, ami egy normál líra sajátja :)
A mai felsővezeték-hálózat alatt nem lehet akárhol áthúzni a másik oldalra. Nem tudtam még megnézni a videót, de gondolom, így álltak ki, hogy aztán irányváltás után jó legyen.
A mai napi híreket és élő közvetítéseket nézve beugrott egy réges-régi emlék: nekem gyerekkoromban még alkalmam nyílt teljesen közelről megszemlélni a Parlament lépcsőjénél ülő oroszlánt. Furcsa paradoxon, hogy a diktatúra idején bárki bármikor odamehetett, akár a lépcsőn is fel lehetett menni egészen a kapuig, ami ma már teljesen elképzelhetetlen.
Persze, ki más. Amúgy én inkább a Hammond orgonára vagyok büszke ebben a darabban, pont az hetvenes évekbeli pumpálást sikerült elérnem, amit elkézpeltem. Mert ugye az a legnehezebb, hogy a végeredmény hasonlítson arra, amit a lelki füleiddel hallassz :)
