Öt évvel ezelőtt készitettem egy útifilmet az Erdélyi-szigethegység,azon belül is Pádis,túristák által ismert látványosságairól/Csodavár,Galbina-Kőkőz,Szamos.bazár stb./Akkor megfogadtam,ide még vissza kell térni és ami kimaradt, pótolni.
Nos, ez a pillanat tavaly májusban érkezett el.
A többnapos túráról ezúttal is készült videó,természetesen fotósorozat valamint írásos túrabeszámoló is megtalálható mellékletként.
2015. július 18-án szombaton ismét különvonatok indulnak a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti vonatok által nem járt Mahócai szárnyvonalára!
Júniusban Erdélyben jártam, sikerült belőni az egyetlen napot, amikor nem szakadt reggeltől estig az eső és tettem egy „majdnem túlélőtúrát” a Gyergyói havasokban,íme a filmes dokumentáció:
Engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljak egy meseszép tájat, kellemes és egészséges klímával, kimondottan az aktív pihenés kedvelőinek összeállított programokkal.
Jómagam nem csak egykori aktív túrázó, de nagy természetbarát is vagyok, szeretem a szép és érintetlen természetet, így bátran merem figyelmetekbe ajánlani szívem nagy kedvencét Észak-Ciprust, ahol egyéni vagy csoportos lehetőségek egész évben várják az érdeklődőket.
Három különböző nehézségű gyalogtúrás csomagunk egész évben közkedvelt.
A képekre kattintva tekinthetitek meg az egyes csomagok részleteit:
Akik kedvelik a kihívásokat és inkább két keréken vágnának neki a meseszép tájnak, azok részére ajánljuk kerékpáros túracsomagunkat:
Az aktív pihenés tekintetében további program csomagokkal is rendelkezünk. A teljes kínálatunkat megtekinthetitek az NCTO HUNAGRY honlapján:
...aki lemaradt volna az előző alkalomról és bánja ezt azóta, annak itt az újabb lehetőség:
Október 19-én szombaton ismét lesz különvonatozás a lillafüredi kisvasút menetrend szerinti vonatok által nem járt, ám annál vadregényesebb Mahócai szárnyvonalára!
A program részét képezi a nemrég megújult Forrás-völgyi tanösvény bejárása, és séta a Vadasparkba, de jó szívvel ajánljuk a sétát Andókútra is, ahol a gyönyörűen felújított erdei pihenőhely kiváló helyszíne lehet akár szalonnasütésnek is. Lesz lehetőség lillafüredi füstölt pisztráng vásárlására is.
Múlt hónapban Erdélyben jártam és /bár más jellegű volt a program/ sikerült egy nap erejéig egy ottani cimborával bevetni magunkat a vadonba. Az uticél pedig a székelyföldi Egyeskő és a Nagy-hagymás csúcsa volt. Az utifilm,minőség terén hagy kivánnivalókat maga után,sajnos számtalan nem várt technikai probléma volt,de remélem azért nézhető lesz:
Második alkalommal kerül megrendezésre a Ványai Kör elnevezésű nyílt túra. Aki szeretne részesülni a természet nyújtotta élményekből, feltöltődni a túlhajszolt hétköznapok után a síkság, a puszta nyújtotta, erdő kínálta csendes nyugalomból, azt várják a rendezők. 2013. május 18-án (szombaton) városunk határába hívjuk a túrázni, kirándulni vágyókat. Komoly kihívást jelentő terepviszonyokkal nem találkozunk, egy kellemes, kikapcsoló tavaszi sétára számíthatunk. Az alföldi táj, a virágzó kertek, a tavaszi határ is meglepően sok szépséges, esetenként szokatlan, hangulatos látványt tár elénk.
Az Alföld „piramisai” közül megmászhatunk egyet, a Barcé-halmot. Azért ne ijedjünk meg attól sem, ha kisebb árkot kell átugrani. Ami fontos! Mindenki alaposan készüljön fel! Könnyű, de mégis erős ruházat, a tavalyi farmer alkalmas lehet. Strapabíró cipő, amit ne most próbálj ki először. A téli bakancs erre nagyon jó. Két vállas hátizsák, hogy könnyebb legyen. Mi legyen a hátizsákban? Legfontosabb a víz, amiből másfél liter elegendő, négy darab szendvics, esetleg esőkabát. Amit még érdemes hozni, fényképező gép, feltöltött akkuval, távcső, mert nagyon sok vaddal találkozhatsz. A rendezvény ingyenes!
A táv kb.: 22 km. Sikeresen teljesítők oklevelet kapnak. Túra indítása: 8:00 órakor a dévaványai vasútállomásról. Érkezés.: 14:00 óra körül ugyan oda. Útvonal: Vasútállomás – Mezőtúri út (Riszhántoló) – Túrér partja – Mátyás út – Mikszáth út – Pocoskert keleti bejárója – körgát – Makkos erdő – a régi református temető – Szeghalmi út – Tókert széle – Vásárszél út – Szederkert –Temető – Homokbánya – régi vasúti töltés (Alföldi Kék túra útvonal) – Villanykarós dűlő – Barcé - halom – Bogya-telep – Vasútállomás. A túra aszfalt és föld utakon vezet, így könnyűnek nevezhető.
Amennyiben részt kíván venni a túrán,kérem szándékát előre jelezni a tsapolo@gmail.com email címen vagy a 06/30-855-75-96 os telefonszámon.
„Mindig egy szál kardban van a többi kard győzelme” Tormay Cécile: Az ősi küldött
76 éve, 1937. április 2-án, Mátraházán hunyt el Tormay Cécile világhírű írónőnk. Idén nem csak őrá, hanem lapjára, a 90 éves Napkelet folyóiratra is emlékezünk. A megemlékező túrára mindenkit szeretettel vár a Tormay Cécile Kör. Kérjük, hogy mécsest hozzanak magukkal.
Program:
9:45 Gyülekező Mátraházán, Hotel Ózon udvarán, a Tormay Cécile emlékoszlopnál
10:00 Tormay Cécile emlékoszlop koszorúzása
Beszédet mond: Jobbágy Éva, a Tormay Cécile Kör alapító-vezetője
10:30 Túra I. része
Útvonal: Hotel Ózon, Tormay-emlékoszlop -> Kecskebérc -> Szent László-forrás -> Naphimnusz Park -> kápolna -> Meseház*
Táv: 3 km Szint: 100 m
*Rövid megemlékezést tartunk Tormay Cécile Meseházánál, amennyiben engedélyt kapunk a magánterületen lévő épület megtekintéséhez.
Néhányan a Debreceni Egyetem Biológus BSc, MSc és PhD hallgatói szeptember 11-20. között Albániába utazunk. Útlevél problémák miatt 4 hely megüresedett a kisbuszban. Előre láthatóan 100-120 euron körül jövünk ki üzemanyaggal, élelmiszerrel. Ha valaki ráér és van kedve jelentkezzen. A program alább olvasható. Ez lesz a hatodik túránk.
Jelentkezés nálam: Mizsei Edvárd 30/6585087
szept. 11. 4:00 Indulás Szegedről
18:00 Érkezés Dardhë (ez már Albánia) településre, lepény vacsora
21:00 Táborverés Boboshticë után
szept. 12 8:00 Homoki vipera és Haragos sikló keresés a táborhely körül
11:00 Tovább indulás Ersekë környékére
14:00 Érkezés Starjë faluba, ismerkedés a helyiekkel, táborhely keresés
szept. 13. 6:00 Mászás a Grammos-hegységben (1300-ról 2000 méterre)*
12:00 Görög karsztvipera keresése
13:00 Görög karsztvipera megtalálása
19:00 Vissza érkezés a táborhelyre
*nem kötelező mindenkinek feljönni.
szept. 14. Pihenő nap, éjszakázás Përmet mellett a termálvizeknél.
szept. 15-17. Gjirokastëri Egyetemen kapcsolatépítés, a többieknek a környéken szabad program.
szept. 18. Sarandë környékén hüllészés – tengerpartozás
szept. 19. Fel Montnegro felé, éjszakázás Ada Bojana-szigeten (itt van az indokolatlanul horribilis mennyiségű homoki vipera).
szept. 20. délelőtt indulás szegedre, kora este érkezés.
Amennyiben felszabadulna masfél-két nap akkor felmásznánk még a Shëndëlliscë-hegységbe.
nem tudom jó helyen írom-e a kérdésem, de hátha valaki tud infót adni :)
Jövő héten mennénk túrázni a Bükkbe, és érdekelne hogy működik-e valamelyik ezek közül, a Garadna-völgy fölött lévő forrásokból?
Felső-forrás
Kaszás-réti visszafolyó
Csókás-forrás
Hárs-kút
ha esetleg valaki járt arra mostanában, vagy tudja hogy általában mire lehet számítani (időszakos, mindig van bennük víz stb) ezeknél az kérem ossza meg velem ezt az információt :)
Megy-e valaki Budapestről kocsival az EKE-táborba? Ha igen, van-e esetleg egy személynek és egy nagyobb csomagnak hely költségmegosztásos alapon. Estleg Szolnok, Cegléd, Békéscsaba, Szeged is érdekelhet.
Tormay Cécile emléktúra - a hazaszeretet túrája Mátraháza 2012. április 15. (vasárnap) 13:00
„Mindig egy szál kardban van a többi kard győzelme” Tormay Cécile: Az ősi küldött
75 éve, 1937. április 2-án, Mátraházán hunyt el Tormay Cécile világhírű írónőnk. Idén az emléktúra kapcsolódik a Tormay-Napkelet konferenciához. A megemlékező túrára mindenkit szeretettel vár a Tormay Cécile Kör. Kérjük, hogy mécsest hozzanak magukkal.
Program: 13:00 Gyülekező Mátraházán, a Hotel Ózon Residence udvarán, az országzászlónál.
13:15 A Tormay emlékoszlop avatása (Az emlékoszlopot - Tóth Péter szobrász alkotását - Faragó László, Gyöngyös város polgármestere avatja fel.)
13:30 Túra Útvonal: Hotel Ózon Residence, Tormay-emlékoszlop -> Kecskebérc -> Szent László-forrás -> Naphimnusz Park -> kápolna -> Tormay Meseház Táv: 3 km Szint:100 m
15:00 Megemlékezés a Tormay Cécile Meseházánál
15:20 Túra Útvonal: Meseház -> Wachter-emlékmű -> Hatökör ura -> Vörösmarty-turistaház -> Mátraháza, autóbusz váróterem Táv: 4 km Szint: 250 m
A túra befejezése kb. 17:20. A részvétel ingyenes, az emlékoszlopra adományt elfogadunk!
Túravezető: Szőke György (30/308-4317)
Figyelem! A Hotel Ózonhoz a Volán buszról a Mátraháza MÁV (Vasutas) üdülőnél kell leszállni. Mátraházáról Budapestre az utolsó busz 17:45-kor indul! Az Ózon Residence Hotelban 9 órától konferencia-megemlékezést tartanak, melyen csak előzetes regisztrációval lehet részt venni. Regisztráció: tormay1konf@gmail.com vagy +36 30/513-9299, részletek a tormayc.webs.com honlapon.
Felhívás: ========= Kérjük, adományával támogassa a Tormay Cécile emlékoszlop mátraházai felállítását. Támogatását az alábbi számlaszámra küldheti: Név: Szőke György Számlaszám: OTP 11773391-12110890 A megjegyzésbe kérem írja be, hogy "Tormay Cécile emlékoszlop". További információ: Szőke György, tel.: 30/308-4317, e-mail: gyuri74@gmail.com
Ha jó (szárazabb, melegebb) időt akartok Pádison kifogni, augusztus és szeptember a jó választás.
Igaz, akkor a Glavojon nagyobb tömeg van. Sajnos az utóbbi években már nem csak a megszállott túrázók sátraznak itt, így néha a kellemetlen társaságot is be kell vállalni. Mi már inkább máshol vadazunk.
Egyébként megunhatatlan a karsztfennsík és környéke. Hál'Istennek nekünk közel van (150 km), így évente többször kijárunk.
Először is üdv mindenkinek. Azért regeltem ide mert egy ismerősöm ajánlotta (túratársam) hogy ha megyünk valahová túrázni és van üres hely még, akkor itt kereshetek még társat a költségmegtakarítás érdekében.
Tehát 20 fős busszal megyünk Január 28-án a Téli Mátra túrára és van 5 hely szabad. Indulás Nagykőrösről Cegléden át.
Akit érdekel az a tsagi73@gmail.com címen, majd ezután telefonon tud velem egyeztetni a részletekről.
KEDVES ISMERŐSÖK, TÚRÁZÓK! (Elnézést kérünk, előző levelünk egy rossz verziót tartalmazott!)
El jött az új év, egy új lehetőség, új kihívás, új feladatok és új túramozgalom! Az elmúlt évben útjára indított Mátra teljesítménytúrázója mozgalom nagy sikert aratott, összesen 162 fő teljesítette a mozgalom három elérhető fokozatát!
A teljesítőknek ezúton is gratulálunk! Továbbá köszönetünket fejezzük ki a támogatóinknak és a rendező egyesületeknek, szervezeteknek, hogy a túrájuk színvonalas megvalósításával hozzájárult a mozgalom, ezáltal a saját rendezvényük sikeréhez is!
Ahogy már észrevehettétek megújult a honlapunk, a www.ttura.hu, és ezzel párhuzamosan sok újdonság is bevezetésre került a mozgalom életében, a cél és a mozgalom mondanivalója, eszmeisége ugyan az maradt, mint az előző évben! Sőt, reméljük, hogy ennek köszönhetően erősödik és egyre több emberhez eljut!
Az első és fontos változás, hogy 2012-től már nem csak egyénileg, hanem csoportosan is lehet nevezni a mozgalomra!
További fontos változás, hogy nem elég az igazolófüzet birtokában lennünk, awww.ttura.hu oldalon is regisztrálni és nevezni kell, majd év végén itt kell igazolni a teljesített túrákat is! Természetesen az igazoló füzetre továbbra is szükség lesz, mert a pecsételt igazoló-betétlapot majd csatolni kell az elektronikus igazoláshoz! Az igazolófüzet első ízben a Téli Mátra túrán lesz elérhető, 2012. január 28-án Mátrafüreden. (www.matraberc.hu)
Fontos, hogy egy e-mail címre csak egy személy regisztrálhat és nevezhet! Valamint az is, hogy pontosan kell megadni a személyes adatokat, mert utána ezeket fogjuk használni az értékelésnél!
Akinek problémát okoz az elektronikus nevezés, igazolás annak továbbra is készséggel állunk segítségére a túrákon a rajtban és a célba, és beregisztráljuk!
Idéntől kötelező az elektronikus regisztrálás, tehát ez megkerülhetetlen! Erre azért van szükség, hogy leegyszerűsítsük a mozgalom értékelését és adminisztrációját, ez mindannyiunk érdeke!
(Előfordulhat, hogy a regisztrálás után egy hiba üzenet jelenik meg, de ez csak kompatibilitás hiba, ettől még a regisztráció sikerül, és lehet nevezni!)
A csoportos nevezésből adódóan a csoportokat külön díjazzuk, a csoportos nevezéshez minimum 10 fő nevezése szükséges egy szervezetből!
Az első 10 nevezőnek valamint az első csoportos nevező szervezetnek a Téli Mátrán 500Ft/fő kedvezményes áron biztosítjuk a nevezési díjat!
Nevezésre reggel 07:00-től lesz lehetőség!
Az elektronikusan nevezők is versenybe szállhatnak, mindenképpen az fog számítani, hogy ki fog oda érni a füzetért az első 10 között, valamint kik jelentkeznek első csoportként!
A 11-20 nevező Mikuláscsomagot kap ajándékba!
Keress minket a Mátra teljesítménytúrázója Molinó alatt!
Szívesen látunk minden érdeklődőt egyesületi tagjaink sorában is! Ha szeretsz kirándulni, túrázni itthon és a Mátrában, valamint a környező országok hegységeinek rejtelmeit is fel szeretnéd fedezni, akkor itt a helyed! A részleteket és túráinkat a honlapunkon megtalálod (www.herics.hu)! Ne hagyd ki életed nagy élményét, gyere velünk, mert vár rád a jó hangulat, a kaland és a Mátra!