Hi, de hát kb. ma annyi a valódi hithű és istenfélő vallásos ember van ebben az országban mint ahány elvhű kommunista volt :-))) Csóri Jézus egy tanítványcsapatot sem bírna ma összeszedni.
"Sokkal inkább azok, akik működtették! Akik a lelkészek zaklatásával, a fiatalok megfélemlítésével, az egyetemről való kirúgással fenyegették őket! Az állampárt elnyomó gépezete! Róluk beszéljünk inkább! "
Es? Egy igaz kereteny ettol nem hatral meg,hanem ha kell bemegy az oroszlanok koze es felfalatja magat
Gyulay püspöknek nincs miből kimásznia. Kicsit szigorú, szókimondó, de gerinces és becsületes ember. Az egykori Állami Egyházügyi Hivatal gaztetteiért pedig nem ő a felelős, és nem többiek, akik szintén áldozatai voltak a zaklatásoknak. Sokkal inkább azok, akik működtették! Akik a lelkészek zaklatásával, a fiatalok megfélemlítésével, az egyetemről való kirúgással fenyegették őket! Az állampárt elnyomó gépezete! Róluk beszéljünk inkább! És az állampárt utódpártjáról, amely most is hatalmon van, most is becsapja, félrevezeti az embereket, és egykori áldozatait, a lelkészeket most újra a megvetés tárgyává akarja tenni, és bemocskolni ezekkel az ocsmány kiszivárogtatásokkal! Hol van az elvtársak, az elnyomók, a népet becsapók, félrevezetők listája?!
Szent Istvántól a rendszerváltásig a Magyar Állam gyakorolta a főkegyúri jogokat a magyar főpapok kinevezésével kapcsolatban, mivel a magyar egyház apostoli egyház volt, - tehát a király önmaga térítette meg népét.
Erről mondtunk le egy laza mozdulattal a vatikáni megállapodásban...
Püspök és egyházi főméltóság csak abból lehetett akihez az Egyházügyi Hivatal és a Párt hozzájárult. Ahhoz viszont elég szépen kellett a párt elvárásai szerint viselkedni. A Gyulai még a 90-es években is szívatta például a Bulányi atyát.
Az apu ismeri őt személyesen. Egy kiváló, gerinces, nagyszerű ember. Le a kalappal előtte. Ezt szokta mondani róla. Márpedig az apu tudja, mit beszél! Jó szeme van az ilyesmihez.
És persze szegények kénytelenek voltak elvállalni a püspöki meg érsekicímet ugye?
félreértén ne essék. Nem tagadom egy pillanatig sem, hog y apapokat zaklaták. És azokat a kispapokat, plébánosokat, akiket elvittek és zaklaták, nagyon sajnálom és becsülöm őket ha a hivatásukban maradtak.
azonba a papi főméltóságokat nem tudom sajnáni. Ők a karierjük miatt vállaltk be, amit bevállaltak.
Ileltve meg lehet azt is magarázni, hogy azért, mertsaját magukat is feláldozva az egyház életbentartásáért bevállalták még a bevállalhatatlant is, azonban akkor a reforkommunistákat sem illik szidni. (merthogy ők meg aztmondják magukról, azért voltak a tűz közelében, hogy élhetővé tegyék az élthetetlent.)
jajj, szegény zaklatottak, akik a renccerváltásta átkozzák mindazokat, akik abban a korban éltek; az ő besúgóik jó besúgók, nekik felmentés jár, az összes tobbinek akasztófa, hogy megksértették őket, és ők nem voltwak kőszikláők, de, másoktól elvárják!
Idám, ismétlem magam: nem azért tartom egy aljas, mocsok szemétnek, mert annó együttműködött (ezt nyilván nem azért tette, mert olyan jó volt), hanem azért a gyűlölködésért, amiben a rendszerváltozás óta zászlóvivő az egyházában.
Az apám akkor volt egyetmista. Tőle tudom, hogy mi hogy volt. A pártállam elnyomó apparátusa különösen az egyházi személyekre hajtott rá. Állandóan beidézték őket a rendőrségre, faggatták őket a hívek neveiről, különösen a fiatalok, az egyetemisták érdekelték volna őket. Zaklatták az egyházak képviselőit, és titkosszolgálati eszközöket alkalmaztak velük szemben. A legtöbb egyházi személy próbálta átvészelni ezt az időszakot, ahogy tudta. Nem volt könnyű! Nem elég, hogy akkor zaklatták őket folyamatosan, most is őket akarják besározni. Felháborító! Ahelyett, hogy a zaklatóikról és azok megbízóiról tudnánk meg végre valamit! De arról persze most is hallgat a krónika!
Végignéztem a listát és megtaláltam rajta egykori gimnáziumi paptanáromat, aki provinciális lett, majd szétitta magát és fiatalon meghalt.
Ő az aki valóban áldozat, aki önmagával is meghasonlott, és szégyenében halt meg, Gyulay pedig az az erkölcsi nulla, aki ilyen múlttal nem takarodott el a fészkes fenébe, hanem még két hónapja is képes volt a kommunistákat ugatni!
Az ilyen embernek nincs lelkiismerete és ma már tudom, hogy a halála után sem fog felelni a bűneiért.
Viszont remélem, a hosszú haláltusája alatt ezerszer megbánja a mocskos életét!
Vállalom azt a gyűlöletet, ami most bennem és a soraimban van.
Volt itt a polidiliben egy topik, Sitten a pedofil a plebános címmel,
amit valamikor régen valaki egy újságcikk bekopizásával nyitott, majd a katolikus klérus összes napvilágot látott disznósága odakerült.
Pedofil és homoszexuális papok, nekik falazó püspökök, aztán a lebukások.
Valamelyik eszement fehérjehalmaz megnyitott egy hasonló című topikot, csak a plebános helyén rabbi volt. Persze törölték, amire ő vinnyogni kezdett, hogy akkor töröljék a plebánost is.
Az egyház tagja számára ismert volt, hogy a papság és a szerzetesek körében voltak olyanok, akik a szocializmus idején jelentést adtak szolgálatukról és a körülöttük élő személyekről - jelentette ki Veres András püspök. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Népszabadság közölte a Németországban élő teológus, Adriányi Gábor nyilatkozatát. Eszerint mintegy hatvan egyházi személyről bizonyítható, hogy jelentett. Veres András közölte: "nemegyszer, papi összejövetelen az illetők el is mondták, hogy kérlek, ha itt vagyok köztetek, akkor ne beszéljetek ilyen jellegű kérdésekről, mert nekem jelentenem kell." A püspök szerint ezért egyiküknek sem kell elnézést kérnie a nyilvánosság előtt, mert "nem a társadalom, csak esetleg néhány társuk ellen vétettek". A főpap úgy véli, inkább a pártállam működtetőinek kell bocsánatot kérniük. Így - folytatta Veres - az érintettek nevét sem kell nyilvánosságra hozni.
Tegnap valami kathólikus főember azzal magyarázta az egyházi vezetők átvilágításának szükségtelenségét, hogy anno mindenki ismerte a besúgókat, pontosan tudták hogy ki jelent, továbbá ezek az emberek nem a társadalommal szemben vétettek, hanem az egyházfiakkal és azok már megbocsátottak.
Komolyan mondom, nem tudom melyik bagázs a nagyobb hipokrita a fityesz vagy az egyház. De szerencsére már alaposan összenőttek, csak ne az én zsebem terhére játszadoznának!