Keresés

Részletes keresés

Victoire Creative Commons License 2014.04.02 0 0 9257

Komolyan ilyet mondott a Tegyeszes ügyintézőtök? Hogy az az egyik célja az utánkövetésnek, a hogy gyerekek tisztában legyenek azzal, hogy örökbe fogadták Őket? Ha ez így van, akkor ebben az országban nagyon nagy baj van. És ezt most a legkomolyabban mondom. Mert az örökbefogadás lezárásával minden szempontból az én gyerkem lesz. Én döntöm el, hogy milyen értékrendet adok neki, mit mondok el, és mit nem. Senki, de senki nem kötelezhet arra, hogy elmondjam neki, hogy örökbefogadtuk (még akkor sem, ha jelenleg ez a pszichológiai AJÁNLÁS), és arra sem, hogy ha úgy döntök, hogy elmondom neki, akkor mikor és hogyan tegyem ezt.

Ennek az egész utánkövetésnek egyébként semmilyen szempontból semmi értelme nincs. Állandóan azzal jönnek, hogy Magyarországon a védőnői hálózat ilyen-olyan szuper és mennyivel átfogóbb, mint bárhol máshol. A védőnőnek pont az az egyik feladata, hogy ha az örökbefogadás után kérdésem, problémám van, mint ahogy lehetne akkor is, ha én szülöm azt a gyereket, akkor hozzá fordulhatok. És ha ő személyesen nem tud segíteni, akkor tovább tud küldeni oda, ahol tudnak. (A mi védőnőnk remek, eddig minden tanácsa jónak bizonyult.)

Előzmény: hókifli (9252)
b.bogic Creative Commons License 2014.04.02 0 0 9256

Sziasztok, 

 

köszönöm a gyors valaszokat! 

 

A munkaszerzodes kapcsan olyan kerdesek merultek fel bennem, hogy jobban preferaljak-e, aki egy muszakban, nappal dolgozik, es azt akinek, allando szerzodese van?

 

Jelenleg kulfoldon elek, az orokbefogadas idejere hazakoltoznek. Emiatt szeretnem tudni, hogy milyen munkat keressek. A terv, hogy visszakoltozom a gyerekkel ide.

 

Valamint egy egyedulallonak mindenkeppen egyedul kell-e elnie? Arra gondolok, ha a szulovarosomban kapok munkat, valoszinuleg az edesanyammal elnek. A lakas 100nm, osszkomfortos, stb. Tehat elfernenk...

 

Ezekrol esetleg lenne informaciotok?

 

Köszönöm, Bogi

hókifli Creative Commons License 2014.04.02 0 0 9255

Ó, de gyors voltál! :-)

Köszönöm a választ!

Elgondolkodtató, hogy van-e olyan, aki ezt önként kéri-e? És mi lehet erre az oka?

Hiszen elvileg, a gyámügy, a tegyesz bármikor készen áll arra, hogy ha valami felmerült gond, kérdés, vagy olyan szituáció alakul ki, hogy segítség kell, akkor segítsenek. Legalábbis eddig nekünk mindenhol ezt mondták. Ha pedig megy minden a maga "tökéletes" kerékvágásába, akkor meg minek jön valami évente "zaklatni"? (jó ez a zaklatás szó elég erős, de szerintem Ti értetek engem)

 

És mi van akkor ha valaki lakhelyet vált? Be kell jelenteni? És ha tényleg, mint az előbbi kérdező is kérdezte akár országot is? Hiszen elvileg, bár nem Te szülted fizikailag, de Ő a te/ti gyereketek?

 

Hát már jó lenne, ha mi is sorra kerülnénk, aztán minden felmerülő kérdésemre megkapnám a választ.... :-)

Előzmény: Rigónéni (9254)
Rigónéni Creative Commons License 2014.04.02 -1 0 9254

Most úgy tudom, az örökbefogadás után 2 hónappal illetve egy évvel van az utánkövetés. És lehet kérni, hogy téged akár öt évig kövessenek után, ha igényed van rá. 

Előzmény: hókifli (9252)
Rigónéni Creative Commons License 2014.04.02 -1 0 9253

Szerintem (de ez csak tipp), a minimálbér duplája biztosan elég. Lehet, hogy már a minimálbér is. 

A jövedelem csak az alkalmasság feltétele, nem annak függvénye, hogy mikor kapsz gyereket. 

Előzmény: b.bogic (9250)
hókifli Creative Commons License 2014.04.02 0 0 9252

Sziasztok!

 

De jó, hogy felmerült ez a kérdés, mert pont a napokban beszélgettem erről, és nem tudtam a jó választ. Rigónéni csak egy év az után követés? Kortól függetlenül? Mert ugye megint a józan paraszti eszemmel gondolkodva ha valaki újszülött babát kap, akkor az után követésnek sok értelmét nem látom. Legalábbis az alapján amit nekünk mesélt még a "tegyeszes kapcsolattartónk".  Elmondása alapján a jogalkotók azért találták ki, hogy az örökbefogadott gyerekek tisztában legyenek azzal, hogy örökbe fogadták Őket. És időnként jön egy néni, és lehet erről vele beszélgetni. De ha tényleg csak egy év, akkor sok értelmét nem látom.

Előzmény: Rigónéni (9251)
Rigónéni Creative Commons License 2014.04.02 -1 0 9251

Szia!

Ilyen kikötésekkel egyedülállóként is sorra kerülsz 2 éven belül. Talán hamarabb is. 

Ha előre bejelented, hogy külföldre fogsz költözni a gyerekkel, akkor külföldi örökbefogadónak minősülsz, akik sokkal rosszabb feltételekkel indulnak. Persze, ha már megvan a gyerek, akkor szabadon költözhetsz, ez nem tilos. 

Rád már az egy év kötelező utánkövetés fog vonatkozni, de ez annyit jelent, hogy kétszer még valakivel kell találkozni. 

Munkaszerződés szerintem nem kell, csak jövedelemigazolás. 

 

 

Előzmény: b.bogic (9250)
b.bogic Creative Commons License 2014.04.01 0 0 9250

Sziasztok, 

 

Egyedulallo nokent szeretnek orokbe fogadni. A helyzettel kapcsolatban felmerult nehany kerdes bennem.

 

Meddig tart az orokbefogadas atlagosan? 1-2 vagy 3-4 ev, esetleg tobb? Amennyiben ´szarmazasra´ es nemre valo kikotesem nincsen, 0-4 eves, egeszseges vagy korrigalhato betegseggel elo gyermeket szeretnek. 

Milyen munkaszerzodest es fizetest preferalnak egy egyedulallonal? Amennyiben tervezem a kulfoldre koltozest, bejelentsem-e ezt a jelentkezesnel? Egyaltalan szabad-e igy orokbe fogadni? 

 

A kerdeseimmel megkerestem a Szolnok megyei gyivit, sajnos nem kaptam valaszt. Van esetleg valamelyikotoknek informacioja, hogy szemelyesen kit erdemes megkeresni ezekkel a kerdesekkel?

 

Köszönöm,

bogi

Minni11 Creative Commons License 2014.03.25 0 0 9249

Rajzoltatok a fára madárfészket? Ez tetszene a pszichológusnak..... :-)

Előzmény: bogyoro. (9248)
bogyoro. Creative Commons License 2014.03.24 0 0 9248

Szia!

 

Nekünk lassan 2 éves határozatunk van és fejér megyeiek vagyunk.

Semmi extra nem volt a pszichológusnál.

Mi Dunaújvárosban voltunk.

1-1,5 órás kötetlen beszélgetés volt,kérdezett mindenfélét.

Család,hol ismerkedtünk meg a párommal,miért ekkora babát szeretnénk,munkahely.

Nálunk nem volt teszt,mindegyikőnknek egy fát kellett rajzolni és aláírni.

Nekünk csak jó tapasztalataink vannak,szerencsére.

Ha esetleg van még kérdésed szívesen válaszolok :)

Előzmény: ossii (9220)
Rigónéni Creative Commons License 2014.03.24 -1 0 9247

Idősebb gyerek örökbefogadása: http://orokbe.hu/2014/03/24/apat-es-anyat-kert-karacsonyra

 

buggy01 Creative Commons License 2014.03.20 0 0 9246

Szia!

 

Nalunk ugy volt, hogy Tegyesz atkuldte az anyagunkat a gyamugynek, onnet zargatni kellett oket idopontert, vinni kellett jovedelem igazolast. Amikor meg volt az orokbefogadas, vagyis a kihelyezo hatarozat ahhoz is kellett jovedelem igazolas. Ez Pest megye volt.

Előzmény: Mamaszív (9245)
Mamaszív Creative Commons License 2014.03.20 0 0 9245

Kedves Fórumozók!

 

Sikeresen túl vagyunk a környezettanulmányon és a pszichológusi vizsgálaton. Áprilisban indul a tanfolyamunk. Kicsit tényleg nehézkes most az ügyintézés a fővárosi Tegyesznél, mert az átszervezés miatt sokan új ügyintézőt kaptunk.

Szeretnék még két dolgot megkérdezni Tőletek:

 

* A Tegyesz iratismertetés után a Gyámügy kb. mennyi idővel később hozza meg a Határozatot?

* Mikor kér pontosan jövedelemigazolást a Gyámügy - amikor megkapja a Tegyesz papírokat vagy amikor már konkrét örökbefogadás van, vagy esetleg mindkétszer?

 

A férjem ugyanis saját cégben osztalékágon vesz ki jövedelmet és a tavalyi év sajna, elég gyatra volt. Azt a tanácsot kaptuk, hogy legalább minimálbérre jelentsük be alkalmazottként, és akkor  jó lenne tudni, hogy ez mikortól történjen.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

bea10 Creative Commons License 2014.03.18 0 0 9244

Mi itt élünk Magyarországon az anyuka kint Angliában.Igen tudom ,hogy a Központi hatóság intézi a Nemzetközi örökbefogadásokat,de nagyon bonyolult a dolog.

Az zavar a legjobban, hogy ha esetleg sikerülne a dolog, akkor meddig kell kint maradnunk.Mert ez nem olyan mint itthon, hogy este hazamegyünk és várjuk a papírokat.Ott  kell intézni a gyereknek az útlevelet stb.....és kiindulva a magyar hivatalokból, nem tudom az angolok mennyire rugalmasak

Rigónéni Creative Commons License 2014.03.17 -1 0 9243

Hol él? És ti? 

Előzmény: bea10 (9239)
Victoire Creative Commons License 2014.03.16 0 0 9242

Egy biztos, tegnap óta ilyen típusú, nyílt örökbefogadást már csak valamilyen civil szervezeten keresztül (vagy esetleg még a TEGYESZEN keresztül) lehet intézni. A nemzetközi vonatkozás még jobban megbonyolítja a dolgot. Mindenesetre ha valamit kiderítesz, írd majd meg itt, hátha másnak is hasznos lehet az infó.

Előzmény: bea10 (9241)
bea10 Creative Commons License 2014.03.16 0 0 9241

Köszönöm.Holnap telefonálok párat és érdeklődöm.

 

Minni11 Creative Commons License 2014.03.16 0 0 9240

Ez szerintem nem olyan egyszerű, mert a a baba akkor is külföldi állampolgár, ha Magyarországon születik, s ehhez a kérdéses államnak is jóvá kéne hagyni. Pl. úgy tudom, Románia nem is engedélyezi a nemzetközi örökbefogadást. Ez már annak számít. Szerintem az adott ország Magyarországi képviseleténél kellene érdeklődni. 

Előzmény: bea10 (9239)
bea10 Creative Commons License 2014.03.16 0 0 9239

Sziasztok!

Segítségre lenne szükségem,

a következő dologban.Van egy külföldi állampolgárságú kismama aki,kint is él ,és a mi nevünkre mondana le a babáról.Mi a teendőm?Merre induljak el?Teljesen tanácstalan vagyok.

eci78 Creative Commons License 2014.03.10 0 0 9238

Megvolt a beszélgetés a pszichológussal, végülis eredményt nem tudunk, de szerintem jól ment. Nem volt teszt, csak másfél óra beszélgetés. Mindketten elmondtuk nagyvolalakban az élettörténetünket, beszéltünk pár örökbefogadással kapcsolatos kérdésről (roma származás, név megtartása, elmondani a gyereknek, hogy örökbefogadott, ilyesmik). Mostmár csak a tanfolyam van hátra.

hókifli Creative Commons License 2014.03.10 0 0 9237

Rigónéni elolvastam "Roli" tanácsait. Nagyon helyes, nagyon értelmes kisfiú lehet. És az utolsó mondata pedig annyira szívbe markoló, - és olyan jó lenne ha minden, -nem csak az örökbefogadott hazaérkező gyerekek, de akik otthon élnek a vér szerinti szüleikkel ugyanígy érezhetnének, éreznének.

Előzmény: Rigónéni (9236)
Rigónéni Creative Commons License 2014.03.10 -1 0 9236
ossii Creative Commons License 2014.03.09 0 0 9235

Köszi! :)

Előzmény: Rigónéni (9234)
Rigónéni Creative Commons License 2014.03.08 -1 0 9234

Lesz majd írás a roma gyerek örökbefogadásáról, a származással, előítéletekkel kapcsolatos témákról is. 

Előzmény: ossii (9233)
ossii Creative Commons License 2014.03.08 0 0 9233

Sziasztok!

Ha nem gond, megint kérdeznék. Azt hiszem, talán sikerült úgy összeszedni a gondolataimat, hogy meg is tudjam fogalmazni. :)

Egyébként is foglalkoztat a kérdés, de a Rigóanyu blogjára felkerült „Úgy hívom őket, csoki és vanília” c. cikk apropóján kíváncsi lennék mások tapasztalataira. (Vagy ha lesz bejegyzés a blogon kifejezetten ebben a témában? ;) ). A bő lére eresztés a feszengésnek szól, nem szeretném, ha bárki félreértené vagy bántónak érezné a kérdést...

 

Mivel elgondolkodva a családomon, hiába nem "érhető nyomon" sehol, de van jel, ami arra utal, hogy roma vér is csörgedezik bennem, lehet, hogy nem is kevés, és mivel úgy érzem, hogy ezt helyre is tettem magamban, ezért úgy gondolkodom, hogy ha roma gyerekem lenne és látszik is rajta, az nekem nem lenne fura vagy olyan helyzet, amit magammal szemben bármiféle kihívásnak éreznék. Sőt. Mindamellett, hogy gyereket szeretnék, az meg attól gyerek, hogy gyerek, nem is hiszek az ilyen "vérében van" dolgokban.

 

Viszont, ebben a dologban nem csak mi vagyunk, a szülők, hanem a gyerek is, akinek ugyanúgy meg kell tanulnia együtt élni vele. A cikkben volt egy rész, amiből a vastagon szedett részre vonatkozna a kérdésem:

"Gyereket szerettünk volna, akit szerethetünk. Innentől kezdve mindegy, milyen a bőrszíne. Izgultunk persze azon, hogyan védjük majd meg a bántásoktól, de ez nem tántorított el bennünket, csak foglalkoztatott. Nekem a mai napig ez a legnagyobb kihívás, hogy udvarias és konfliktuskerülő énemet eltompítva kellő határozottsággal ki tudjak állni a gyerekemért."

 

Úgy képzeltem, ahogy Lakatos Menyhért írta az egyik könyvében, hogy mivel olyan kontextusban találkoztak vele, ami nem illett a sztereotípiákba, ezért az emberek úgy kezelték, hogy csak sötétebb a bőre, de nem jutott eszükbe, hogy azért, mert roma, ezért iskolában pl. nem érezte a hátrányát. Viszont, a cikk óta motoszkál bennem, hogy talán ennyi mégsem elég? Hogy a  gyerek hogy tudja megélni, főleg, ha a szülők meg is próbálják felkészíteni arra, hogy ez része az életének? Már eleve az, hogy ugyanolyan, mint bármelyik gyerek, mégis kaphat bántást csak azért, mert sötétebb a bőre?

 

Ha ezzel kapcsolatos tapasztalatokat megosztanátok, azt nagyon megköszönném!

jud34 Creative Commons License 2014.03.06 0 0 9232

Köszi szépen, éppen bele vagyok merűlve az olvasásába :)

Előzmény: Rigónéni (9231)
Rigónéni Creative Commons License 2014.03.06 -1 0 9231

http://mek.oszk.hu/11400/11415/11415.pdf

A 11.-13. oldal ír a pszichológiai vizsgálatról. 

Előzmény: jud34 (9228)
buggy01 Creative Commons License 2014.03.06 0 0 9230

Nálunk is pont így volt, mi is Pest megye. :-)

Előzmény: Victoire (9229)
Victoire Creative Commons License 2014.03.06 0 0 9229

Hát ez több, mint furcsa. Nekünk anno az első gyerekhez úgy volt, hogy bementünk a pszichológushoz, és kb. egy órát beszélgettünk minden féléről. Mikor és hogyan találkoztunk a férjemmel, mit dolgozunk, van-e testvérünk, szüleink élnek-e még, stb. Utána kellett kitöltenünk a tesztet. A második gyerekhez már nem volt teszt, csak egy bő fél órás beszélgetés. Mindez Pest megyében.

Előzmény: jud34 (9228)
jud34 Creative Commons License 2014.03.06 0 0 9228

Én arra számoltam, hogy a pszichológus elbeszélget velünk és ebből kialakít valami véleményt és a teszt ebben segítségére lesz.

De ezzel szemben semi beszélgetés, azon kívűl, hogy bemutatkoztunk egymásnak.

Azután jött a teszt, pár napra rá kellett bemennünk az eredményért.

Amit a pszichológus közölt velünkl.

Miután rákérdeztem, hogy miért nem kaphatunk kisebbet, ezt felelte, hogy neki nincs beleszólása a teszt eredményébe.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!