Azt írják némely közgazdák, hogy pénztermtéssel lehet élénkíteni a gazdaságot, és nem kell hitelt felvenni.
Persze ez némi inflációval jár, de a befektetett pénz fokozattabb megtérülése miatt kézben lehet tartani.Persze csak ésszel lehet csinálni, bár 1995-ben nem voltak olyan finnyásak a liberális közgazdászok, amikor 30 % fölé vitték az inflációt.
Surányi erre a feladatra nem alkalmas, mert ő azzal van megbízva, minél több külföldi hitel legyen felvéve, minél több kamattal. És időben vissza is legyen fizetve. Neki személy szerint is ebben van a bolt.
Hadd okosodjunk! Áruld már el, hogy mi a pénznyomtatás igazi funkciója, a jegybank igazi feladata! Lehetoleg térj ki arra is, hogy az általad vallott igazi funkciók megvalósítása milyen hatást gyakorol az egész gazdaságra, a forint vásárlóerejére.
Kár, hogy ti csak ilyen leegyszerűsítve vagytok képesek felfogni a pénznyomtatás igazi funkcióját, a jegybank igazi feladatát.
Na a jegybanknak nem az dolga, amit itt Surányi művel, persze a külföldi bankárok legnagyobb megelégedésére.
Nem értem, hogy arról, ami szerintem a lényeg, senki nem beszél: az MNB bejelenti igényét évente egy bizonyos összegre a költségvetésből, amit automatice megkap: minden valóságos elszámolási kötelezettség nélkül, évente egy húszperces üres duma a Parlamentben, hogy nálunk, itt a Bankban minden rendben, huncut aki nem hiszi. Deklaráltan nics joga tudni a mindenkori kormánynak mire, hová, mennyit! Különösen tetszett az indoklás: szép is lenne, ha a pénzügyminiszter beleláthatna az üzelmeikbe, hiszen ő költeni akar, a Surányi meg spórolni... Ez igy elhangzott egy reggel a Kossuth-on, tök komoly hangon. Jogom van tudni, mit csinál Surányi a pénzemmel! Ennyi.
Majdnem így van. Még az is kell hozzá, hogy a nyomtatott pénz termelésben megtestesült ellenértékét a küllföldiek és a bankok ne vigyék ki külföldre.
Na ez utóbbi nem tetszik Surányinak.
Nem értem, hogy arról, ami szerintem a lényeg, senki nem beszél: az MNB bejelenti igényét évente egy bizonyos összegre a költségvetésből, amit automatice megkap: minden valóságos elszámolási kötelezettség nélkül, évente egy húszperces üres duma a Parlamentben, hogy nálunk, itt a Bankban minden rendben, huncut aki nem hiszi. Deklaráltan nics joga tudni a mindenkori kormánynak mire, hová, mennyit! Különösen tetszett az indoklás: szép is lenne, ha a pénzügyminiszter beleláthatna az üzelmeikbe, hiszen ő költeni akar, a Surányi meg spórolni... Ez igy elhangzott egy reggel a Kossuth-on, tök komoly hangon. Jogom van tudni, mit csinál Surányi a pénzemmel! Ennyi.
kedves Melnyikov
azt még nem nagyon sikerült bebizonyítanod, h miért és mivel ténykedik Surányi az ország érdeke ellen? ha uis, mint Te is írod, ma a nemzetközi pénzügyi körök nagy része, és persze a nagy szervezetek (IMF, WB) is őt és a politikáját támogatják, akkor a mi érdekünk is, h ne kezdjen széllel szemben pisálni. ha pedig a kormány vmi újfajta gazdaságpolitikát akar elkezdeni, azt először a program felvázolásával és a kormányon belüli megfelelő személycserékkel kellene elkezdeni, de ezeknek nyoma sincs.
ráadásul nem Surányi felelős az államadósságért, a jegybank csak menedzseli a költségvetés dolgait (szvsz elég jól, épp itt számít a nemzetközi megítélés), a kereskedelmi banki tevékenységből pedig, amíg volt, elég szép hasznot húzott az állam (a CW-t nem tudják Surányira kenni, ezért problémáznak a késedelmes feljelentés miatt)
a nyugat valóban gyakran szarik a demokráciára, és az eddigi gyakorlat (is) okozta a fejlődő országok adósságcsapdába kerülését, de szvsz túlzás az ezt hangoztató nyugati sztárközgazdászokat le/felmiépesezni. sőt.
ja, és a MIÉP koherens gazdasági programjáról nem vettem eddig észre, h létezik
a globalizáció jelenlegi formája számunkra exogén változó, alkalmazkodnunk kell, különben sok mindenből kimaradunk (pl Te most nemzeti színű klaviatúrán pörögsz?)
orban nem birja suranyi kepet, amit a valasztasok elotti fidesz-kritika trukk utan ertheto (es amit a mhirlap szerint a csutortoki targyalas bankarainak tobbsege is elfogadott).
de szvsz nincs szo az mnb fuggetlensege elleni tamadasrol, vagy policy kulonbsegekrol. (elozore az eu-kozeledes nem ad modot, az utobbit erost cafolja a kivalo monetaris politika folytonos hangoztatasa.)
itt is loveszarkokbol kommunikaltok egymassal. az egyik oldal az adossagelengedes halalfejes zaszlajat lengeti (melnyikov szamszaki tevedeseivel sulyosbitva), a masik oldal meg mar erzi is a fasizmus lehelletet a tarkojan (miep-szovetseg itt, vagy mondjuk lipovecz publija a hvg-ben).
Ezt írtad:
Mivel évente kb. 3,5-4,5 m,illiárd dollár megy ki adósságra, ez 10 év alatt bezony 40 milliárd dollár körül van. 2002-re a magyar költségvetés akár 40%-át is fel fogja emészteni, ha Orbánék nem mernek lengyel példára szakítani az engedelmes adósrabszolga szerepével. Jelenleg mintegy 30% a hányad. ezért nincs lóvé több területre (vidék, eügy, oktatás, környezetvédelem stb.).
A kétoldali krónikus fikázás nem érdekel, de arra kíváncsi lennék, hogy szerinted miképp fogja ezt megoldani az a kormány, amelyik még egy adóreformot sem mert meglépni?
1. Lengyelország adósságának többsége országokkal szemben áll fenn. Az amerikai lengyel lobbi brusztolta ki nekik a könnyítést. A magyar államadósság zöme kereskedelmi bankokkal szemben áll fenn. Nincsenek politikai motívumok, lobbik.
2. A mindenkori magyar költségvetést eleve deficitesre tervezik. Ennek ellenére pl az FKGP talál benne felesleges tételeket, amit a saját szájíze szerint szeretne forrásként felhasználni. Ha vannak ilyen "felesleges" tételek, akkor nem inkább a deficitet kellene csökkenteni?
3. A rendszerváltás utáni években lett volna a legnagyobb esély az adósságok átütemezésére, leírására. Az Antall-kormány nem lépte meg.
4. A kormányzati (és az önkormányzati) elosztási rendszerben nagyon magas a "herdálási együttható". Amíg nem látható tételesen, hogy mire megy el az adófizetők pénze, addig tök mindegy, hogy kifelé mennyit fizetünk. Száz lyukas zseb közül mindegy, hogy melyikbe teszed a pénzed.
Szerintem lesz a magyarság érdekeit szem elött tartó elnöke a Nemzeti Banknak, előbb-utóbb és ezzel a Bank fekete lyuk mivolta is meg fog szünni. Nem lehet akármeddig ezt játszani, hogy: költségvetés /vagyis én/ fizess, abba meg ne üsd az orrod, hogy mit csinálok a pénzeddel, mert arról koldulsz! Hát ez egy vicc! Hány száz milliárdot sibolt ki Surányi a haveroknak???
Nem elsosorban a kormányfotol várnám, hogy pozitív programmal álljon elo, hanem Surányi távozását ebben a fórumban annyira követeloktol. Melnyikov hajlandó volt erre, o javasolt alternatívákat Surányi helyett. Sajnos egyedül o a kivétel, amiért mindenképp köszönet neki.
Semmit se mondtam Surányi függetlenségérol, illetve függoségérol, csak nemzetközileg elismert szaktekintélyét említettem. Bod Péter Ákosnál se zavart volna pártkötodése, ha elismert jegybankos múlttal rendelkezett volna.
Tegnapi "Igen,de" tipusu nyilakozatával a kormányfö _nekem_ azt jelezte, hogy tolerálja, de nem támogatja Surányit.
Nyilvánvaló, hogy OVI
a. Személyes ellenszenvet táplál Surányival szemben,
b. Morálisan alá akarja aknázni az MNB független hatalmi szerepét,
c. A népszerütlen gazdasági intézkedésekért akar bünbakokat találni.
d. Még az is lehet, hogy ha a koalicio parlamenti többsege elolvad, Surányi lesz az a tisztáldozat, amivel megvásároltatik a MIEP támogatása OV kisebbségi kormányzásához.
"De az már mégiscsak arcátlanság részedről, hogy a Charta aláíró, egyértelmű
pártkötődésű Surányit független szakmebernek tartod"
Szegeden harmadik voltam a listan,aki alairta a Charta-t az SZDSZ szekhazban de soha nem volt semmi kozom se az SZDSZ-hez se az MSZP-hez.Es a szakmamban fuggetlen szakembernek tartom magam. Es a penzugy ugyanugy szakma , mint a kemia.
"Persze Surányi neve itt szimbólikus, annak a mentalitásnak kell eltünni, ami összeforrott nevével."
Suranyi neverol nekem a kapitalizmus jut eszembe, szamomra az forrt ossze a nevevel, akkor most a kapitalizmusnak kell eltunnie?Vissza a regi szep tervgazdalkodashoz es ossznepi tulajdonhoz, nem konvertibilis forinthoz. Akkor kezdjetek csak szepen osszevagdosni a hitelkartyaitokat mert egy szart sem fognak erni.
Szemérmetlenül kettős mércét alkalmazol Tisztelt And67. Én még azt is elfogadom, hogy BPÁ "politikai komisszár" volt, amennyiben a világ országaiban a jegybank elnökének személye, koncepciója nem állhat ellentétben a kormánnyal, a kormányprogrammal. De az már mégiscsak arcátlanság részedről, hogy a Charta aláíró, egyértelmű pártkötődésű Surányit független szakmebernek tartod. Az, hogy a nemzetközi pénzügyi körök elismerik (hiszen nekik dolgozik elsősorban), engem nem izgat, első az ország érdekében való tevékenykedés. Mellesleg Fekete Jánost (izraeli állampolgár) is elismerték annak idején. A Nyugat gyakran szarik a demokráciára, kiválóan együttműködtek anno Hitler főbankárával is. Vagy a politikusok, diktátorok közt is egy egész sereggel bratyiztak, amíg érdkeiknek megfelelően együttműködtek, pl. egy Szaddam Huszeinnal sem volt semmi baj, amíg olcsón adta az olajat, és Kuvaittal együtt nem próbálta meg rátenni kezét a világ olajkészletének döntő hányadára. Addig azonban még szépen fel is fegyverezték Nyugatról, Keletről egyaránt. Szóval Surányira vissza: számomra mindig az a döntő, hogy elsősorban hazáját szolgálja e valaki. Minthogy azonban Surányi nem ezt teszi, és már a 80-as évektől ő is szerepet játszott az ország eladósításában, távoznia kell.
Vissza a Népszabira: természetesen nem ez az újság mondatta le Bod Pétert, csupán, ahogy helyesen fogalmazott itt egy szoclibnak tűnő tisztelt asztaltárs, H.Gyula szócsöve volt.
Alternatíva: a Korten típusú gazdaságpolitika, hazai ill. külföldi magyar képviselői: Csath Magdolna, Drábik János, Gidai Erzsébet, Lentner Csaba, de még biz. mértékig az öreg szemüveges professzor, nem jut eszembe a neve. Ja, valamennyien közgazdászok. Ami biztató lehet, hogy nyugaton mind több sztárközgaydász sorakozik fel e rendszer mellett, pl. Jeffrey Sachs, korábban a monetarizmus apostola, de meglepő módon már a Világbank egyik alelnöke, John Stiglitz is miépes nézeteket hirdet, azaz kárhoztatja az országokat adósságcsapdába kergető eddigi surányis metódust. De végül is valóban: idehaza a MIÉP gazdasági programja a legemberközpontúbb, legkörnyezetvédőbb, tonképpen fenntartható fejlődésről van szó. a globalizmus ellen (a globalizmus jelenlegi, káros formáját értem ez alatt). MB
A személyi alternatíva valóban várat magára.
De ahogy említettem, éppen ez a lényeg.
Bár tulajdonképpen a kormányerők állítják a jelöltet, először le kell járatni Surányit, nehogy az újraválasztása megforduljon bárki fejében is.
Az pedig, hogy OVI megnyilatkozása primitív egyetértek, sőt keblemre ölellek érte.
Emlékeim szerint Bod Péter Ákosnak azért IS kellett távoznia, mert nem független szakemberként, hanem gyakorlatilag nem is titkoltan politikai komisszárként került annak idején az MNB élére. Ne feledjük (hogy is feledhetnénk a taxis-blokádkor a TV-ben is közvetített tárgyalásait és kikéredzkedését), hogy előtte miniszter és MDF-es képviselő volt. Tulajdonképpen sajnálatra méltó, mivel minden igyekezete ellenére itthon azóta se fogadta be a bankártársadalom. De ezen semmi csodálkoznivaló nincs.
Októberben több tőzsdekrach is volt már világszerte. Ez persze nem jelent semmit a jövőre nézve, ezt tudja is mindenki, csak hát minden befektető babonás is egy picit, így aztán mégis számít a múlt. Ilyenkor a befektetők hajlamosak minden rossz jelet túlértékelni, idegesen reagálnak a hírekre.
Egyébként akik annyira sürgetik Surányi távozását, mondhatnának valami pozitív programot, elképzelést is. Mert alapvetően csak tagadnak, tagadják egy nemzetközileg elismert szakember alkalmasságát a jegybank elnöki tisztére. Elmondják, hogy mit nem akarnak, de arról nem szólnak, hogy mit akarnak, kit tartanak alkalmasabb személynek. Ez így nagyon primitív, már bocsánat a kifejezésért.