Keresés

Részletes keresés

muresz Creative Commons License 2020.07.29 0 0 32640

Köszönöm a tippet a bérléssel kapcsolatban. Sajnáltam rá a pénzt, de végül elengedtem a spórolást.

Szombat volt az elsö nap, máris nem tudtam volna menni, mert 4.2-vel épphogy megbírkóztam, nekem meg ilyen kis vitorlám nincs. Vasárnap szünetet tartottam, hétfön lájtosabb szélben 6.7, majd délután 5.4. Sajnos a tenyeremröl lejött a bör és erre jött tegnap egy olyan szél, amit a parti figyelöember 35 csomóra becsült. Majdnem belefulladtam egy 4-essel, aztán valahogy megbírkóztam 3.7-tel.

Ma sajnos muszáj hagynom gyógyulni a kezem, szóval családi nap lesz, pedig most is süvít rendesen.

A hely egyébként Palekastro, Kréta, Kouremenos beach.

Nem voltam még Prasso-n, de az eddigiek alapján ez hasonlóan szélbiztosnak tűnik, viszont ez egy kicsit családbarátabb. Persze a strand szörfös részénél itt is viszi a szél a homokot, ami néha egész fájdalmas tud lenni.

Előzmény: Kirali12 (32632)
vau1111 Creative Commons License 2020.07.27 0 0 32639

Jó kérdés, de szerintem annyira nincs vész. Most sír az egész volt szerkesztőség, eddig is hasonlóan viselkedtek, és most is,  mint egy hisztis gyerek. Csapkodnak, zsarolnak, kiabálnak. Aztán valami majd történik, fejet hajtanak, és minden marad a régiben. Esetleg kicsit más lesz a politikai irányvonal, ezt nem lehet megjósolni, de van annyira nagy neve az indexnek (én spec. nem szeretem, de mégis a legolvashatóbb online portál itthon), hogy vissza fog költözni, vagy marad az alap.

 

Ha meg elvész a fórum, hát akkor így jártunk. Talán mindenki lementheti az eddigi saját termését, de hogy tényleg lehet-e, ahhoz kicsit bele kéne túrni a fórum mélységeibe.

Amúgy is a social media megette a hagyományos fórumozást, ide már csak hébe-hóba ír valaki. Nagy kár, már csak azért is, mert a FB-ot továbbra sem vagyok hajlandó követni, ahhoz túl sok benne a nehezen kikerülhető szemét.

Előzmény: Kirali12 (32638)
Kirali12 Creative Commons License 2020.07.27 0 0 32638

Off:

 

Ha most az Index mint portál beszántja magát (beszántják, vagy beszántódik mindenkinek saját ízlése és vérmérséklete szerint) vajon mi fog az infrastruktúrával történni?

Most az látszik, hogy egyek blogok és külsö tartalmak is elköltöznek.

Ami megfogalmazódott bennem, hogy nem e lenne érdemes a fórumot,és a meglévö tartalmakat valami más platformra költöztetni.

Vannak FB csoportok mint a "széljelzö" vagy az "adok-veszek", de itt sokszor általánosabb információkat osztottunk meg egymással aminek ott talan offos lenne.

 

On

 

majkel Creative Commons License 2020.07.26 0 0 32637

Bosznia piros ország elméletileg.

Én inkább nem kisérleteztem, végig mentem a horvátokon.

2 hétből talán 1 olyan nap volt, amikor bora miatt nem lehetett menni.

95%-ban mistral fújt.

Előzmény: Camberjack (32636)
Camberjack Creative Commons License 2020.07.25 0 0 32636

Viganjba le lehet jutni Boszniai tranzittal minden további nélkül. Elég jó szelünk volt idén, ott semmi pánik, nincsenek fertőzöttek, szörfös van bőven, egyébként félház van a szállásoknál. Hűvösebb volt az átlagosnál, a víz is hideg volt a sok széltől...

muresz Creative Commons License 2020.07.22 0 0 32635

Olyan csend van itt mostanság, hát teszek fel képet múlt szombatról.

Ha valaki felismeri magát, elnézést, ha megsértem a személyiségi jogait

 

 

Ezen meg én vagyok, gondolom egy méretes buktát megelözö pillanatban :-D

 

muresz Creative Commons License 2020.07.13 0 0 32634

1 hétnél ha jól számolom akkor 100 eur a különbség (ha egyáltalán belefér az ember a 32 kilóba) és akkor még mindig lehet, hogy pont az kéne, ami nincs ott, meg a hercehurca a reptereken, autókölcsönzöben, esetleges sérülések... Bérlésnél meg azt emeli ki az ember, ami épp jónak tünik. Igazad van.

Előzmény: muresz (32633)
muresz Creative Commons License 2020.07.13 0 0 32633

Azért 2 hétre már elég durva a bérlés, nem? De szerintem 1-re is.

Ezt 2014-ben kaptam Lefkadáról, mikor bennem is felmerült: 1 week £245  2 weeks £410

Bár most megnéztem Krétán mennyi, úgy tünik Vassilikiben felnyomják az árat az angolok :-)

 

Előzmény: Kirali12 (32632)
Kirali12 Creative Commons License 2020.07.13 0 0 32632

Én sem szoktam beleférni a 32kg-ba. Bár mivel nem Wizz-el szoktam repülni, ezért ez eddig egy alkalom kivételével nem okozott problémát.

Ott 51kg volt a zsak (megázott mert havazott) és közölték, hogy csak bulk cargo ami 500€. Szóval nem vittem el és béreltem.

 

Amúgy véleményem szerint 2 hétnél rövidebb idöre nem vinnék cuccot, hanem bérelnék. Föleg a Görögöknél nyáron. Túl sok minden kellhet, amit nem tudsz vinni.

 

Mi most 1 hétre megyünk Prassora (thx corona) így bérelni fogok.

Előzmény: vau1111 (32631)
vau1111 Creative Commons License 2020.07.13 0 0 32631

Wizz-en 32 kilós súlyhatár van egy cuccra. Plusz megkötés, a sportcsomag (32 kg max.) kb. félárú, mint az ugyanekkora súlyhatárú nagy csomag, de fejenként ebből csak egy vehető, a fennmaradó cuccot kis/nagy csomagokban kell tudni elosztani (nagycsomagnak ráadásul hosszkorlátja is van, talán 175 centi).

Én személy szerint nem tudtam még soha beférni 32 kilóba, túl sok biztonsági megoldást viszek, és a zsákom is nehéz. Az ügyeseknek 1 deszka, 2 vitorla, 1 v. 2 árboc, 1 bum, mindez a könnyebb verziókból, könnyű zsák, és beférnek.

Előzmény: muresz (32630)
muresz Creative Commons License 2020.07.12 0 0 32630

Kérdezni szeretnék azoktól, akik szoktak repülni. A cuccot mindenestöl be tudjátok rakni egy bag-be? Annak a súlyát nem mérik? Felmerült egy Wizz-es krétai út ötlete, mert a balkánon keresztül már biztosan nem jutunk el idén Lefkadára.

Elöre is köszönöm!

CrazyFly Creative Commons License 2020.07.12 0 0 32629

Tegnap én is próbálkoztam, 4.2-vel a 71 kilómhoz, de fordulás gyakorlásra gondolni sem tudtam, a cél pusztán az életben maradás volt:). Azért mentem max. egy órát, de nem láttam tovább értelmét a dolognak. A nálam jóval nagyobb tudású és nehezebb sporttársak 3.7-tel mentek lapra feszítve. Tapasztalatszerzésnek azonban nem volt rossz, ismét tanultam egy kicsit, valamint egy pár jó tanáccsal is gazdagabb lettem. A mai nap pöffös, kihagyós szele is adott azért egy-két jó órát, a többi pöffvadászat volt.

Előzmény: muresz (32628)
muresz Creative Commons License 2020.07.12 0 0 32628

Tegnap délután sem tanultam meg fordulni, pedig nagy reményekkel indultam, hogy majd alkalmazom az itt tanultakat. Erre örültem, ha egyenesben életben maradok. Mondjuk "kissé" túlvitorlázott voltam 4.9-cel, de sajna nem volt kisebb.

Fél5-5 körül nem voltam bent, mert az valami embertelen volt.

Viszont kifejlesztettem egy mozdulatsort az extrém túlvitorlázott helyzetre: nem is erölködtem a lábcserén :-) Megfordultam elsö lábbal papucsban, aztán visszafelé szépen kiléptem, átléptem. Persze így is csak párszor sikerült...

Szép harc volt ez a tegnapi :-)

Előzmény: muresz (32627)
muresz Creative Commons License 2020.07.10 0 0 32627

"Kiemelték, hogy a szombat délutáni óráktól egy hidegfront hatására északnyugat felől egyre nagyobb területen megerősödik, a Dunántúlon és az északkeleti országrészben viharossá fokozódik a szél. Kiemelten a Dunántúli-középhegység területén és a Balaton térségében 90 kilométer/óra körüli széllökések is előfordulhatnak."

 

Huáá 😃

Előzmény: muresz (32626)
muresz Creative Commons License 2020.07.10 0 0 32626

Juhééé!

Az a jó ebben a délutáni idöpontban, hogy ráér az ember délben eldönteni, hogy elindul-e. Azért ha van valakinek pro verziója a windgurura, az felrakhatna holnap délben egy aktuális elörejelzést ;-)

Vagy nézzem a met.hu-t?

Előzmény: vau1111 (32625)
vau1111 Creative Commons License 2020.07.10 0 0 32625

Nagyon úgy néz ki, hogy lesz.

Előzmény: muresz (32624)
muresz Creative Commons License 2020.07.10 0 0 32624

Megint feltenném a 40 milliós kérdést. Lesz ebböl a holnap délutáni szélböl valami? :-)

 

CrazyFly Creative Commons License 2020.07.01 0 0 32623

Köszönöm válaszaid! Megnéztem a videót, nagyon hasznos. Értem, hogy mit mondasz, meg kell találni az egyensúlyi állapotot, amit úgy érek el, hogy testtel árbóc közelében maradok, ill. átfordításkor azért kell közel fogni az árbóchoz, hogy a kéz minnél közelebb legyen a forgásponthoz, ezért nem fog a rigg kibillenteni az egyensúlyi állapotból, és így valósulhat meg gyorsan az átfordítás. Egyébként ezt nem siklásban, régen (több mint 20éve) a Winglideremen meg tudtam csinálni, de hát az egy más kategória. Nem fogom feladni, próbálkozom tovább, bár ebben a 40-50cm-es hullámok nem mindig vannak segítségemre - ha van rendes szél, a déli parton ez az átlagos hullámmagasság. Ezek a papucsolás tanulásnál is hátráltattak, de én nyertem! :).

Előzmény: Tom Taylor (32622)
Tom Taylor Creative Commons License 2020.06.30 0 0 32622

Guy Cribb nagyon szemléletes útmutatója: https://m.youtube.com/watch?v=QlgogHJpAug

 

Benne van a boomshaka és a lábváltás is.

Előzmény: CrazyFly (32620)
Tom Taylor Creative Commons License 2020.06.30 0 0 32621

Visszaolvasva a posztomat, úgy látom nem fogalmaztam elég pontosan. Elnézést! Neki futok még egyszer. Szóval, törekedni kell, hogy a súlypontod és a rigg súlypontja megfelelő közelségben legyen egymáshoz. A boomshaka ebben segít. Magad előtt tartja az árbócot, nem áll keresztben, nincs túl messze, nem rántod magadra sem. Egy példával szemléltetném: Vajon meg tud tartani egy nyolcéves gyerek egy százkilós vasrudat? A válasz igen, ha a rudat maga mellett függőlegesen tartja! A forduló során egyre kisebb erő ébred a vitorlán, ahogy engeded kijjebb. Lesz egy pont, mikor meg is szűnik. Ha ekkor nagyon előre dőltél, előre eshetsz. Ha nagyon magadra húztad a vitorlát, akkor hátra eshetsz. Ezért fontos a boomshaka.

Régen ezért voltak jók az un eurofunboardok. 140-160 l, svert, így kis szélben is lehetett fordulót tanulni, de lehetett velük nagyokat siklani is. Nem volt semmi gond, ha kiestünk a siklásból. 

Előzmény: CrazyFly (32620)
CrazyFly Creative Commons License 2020.06.30 0 0 32620

Köszönöm válaszod! Meg fogom próbálni közelebb húzni az árbocot, de az egyensúlyvesztés már a lábcserénél jelentkezik (vagy már ekkor húzzam közelebb?), itt már siklásból is kijön a deszka.  Ez, ahogy elnézem másoknál is gyakran előfordul, de ők még is deszkán maradnak és befejezik a manővert. Rengeteg videót néztem (és nézek) a témáról, és fejben már úgy érzem nagyjából össze tudom rakni a mozdulatsort, csak hát a gyakorlat az más...:) Azért nem adom fel, küzdök vele, előbb-utóbb csak összejön!

Előzmény: Tom Taylor (32617)
Tom Taylor Creative Commons License 2020.06.28 0 0 32619

Nos, a boom-shaka, vagy boomshaka valójában azt takarja, hogy egy adott pillanatban (mikor már fordulunk és kezdjük "nyitni" a vitorlát az árbóckézzel villámgyorsan befogunk a bummverethez. Ez a mozdulat két dologban segít. A megfelelő súlypontban tartja a rigget és így segít megtartani az egyensúlyunkat, miközben a deszka fordulóíve is egyenletes marad, azaz az ív nem törik meg. A másik pedig az, hogy egy kicsit így szabadabban fordulhat a vitorla, épp így segít megérezni az átfordítás pillanatát.

Én úgy tapasztaltam, hogy a lábváltást a vitorlafordítás utánra azok a nagy szörfspílerek hagyják, akik piszkosul érzik az egyensúlyukat. 

Előzmény: muresz (32618)
muresz Creative Commons License 2020.06.28 0 0 32618

Azt hittem az a kulcs, hogy az árbóc oldali kezet elörébb kell tenni. Nekem ez is segített valamennyit, de még mindig kb. olyanok a mozdulataim, mint amit a kezdö korcsolyázóktól szoktam látni, mikor próbálnak talpon maradni :-D

Kalimpálok kézzel-lábbal és inkább ugrok az új láb pozícióba ahelyett, hogy lépegetve valami harmonikus mozgást mutatnék be. Állati nevetséges lehet kívülröl...

De lehet, hogy az a baj, hogy túl hamar fordítom a vitorlát, ezért tulajdonképpen túl sok ideig nemigen tudok kapaszkodni a bumba, hanem kicsit egykezessé (ezáltal instabillá) válik a mozdulat. Ebböl fakadóan nem merek még a lábtartáson is módosítani közben, tehát az akkorra marad, mire a vitorla átfordult. Akkor viszont már jó sürgös...

Lehet, hogy vennem kellene néhány órát (vagy legalább egy fél órát) valamelyikötöktöl... Ha valaki nyitott erre a Balatonon, az nyugodtan jelezze please.

Én nagyon ritkán megyek, de van pl. egy VW Transporter, ami mindig ott van Fenyvesen, mikor én is. Nem itteni az illetö esetleg?

Előzmény: Tom Taylor (32617)
Tom Taylor Creative Commons License 2020.06.28 0 0 32617

Sok jó szelet kívánok az új szerzeményedhez! Remek deszka, legyen benne sok örömöd!

A megengedsz egy apró javaslatot a fordulóval kapcsolatba: Mikor felkészülsz a fordulóra és hátrébb fogsz a bumm-kezeddel, akkor bújj is ki a trapézból és csak utána lépj ki a lábtartóból. A vitorla átfordításának sarkalatos része, hogy igyekezni kell minél közelebb tartani az árbócot a testünkhöz. Guy Cribb ezt úgy hívja, Boom-shaka. Így jobban koordinálható az átfordítás.

Előzmény: CrazyFly (32616)
CrazyFly Creative Commons License 2020.06.24 0 0 32616

Tartozom egy kis beszámolóval: végül is egy 88l-es Axxis-t vettem kisdeszkának, amit a múlt napokban ki is tudtam próbálni, 5m2-es vitorlával szerelve. Volt pár esésem vele, de sikerült elsőre elindulni. Tényleg teljesen más világ, még érzékenyebb a terhelésekre mint a 120l-es, de ha van elég szél, leírhatatlan az érzés amit nyújtani tud. Érzem, hogy a fordulékonyságával sem lesz baj, bár mint korábban írtam a fordulók még nem mennek, ezen még sokáig nem is fognak szerintem. A 120-ason: bumkéz hátra, hátsó láb papucsból kilép a hátsó papucs elé, de a túloldalra, trapéz kiakaszt, deszka billentése és fordulás hátszélig - itt jönne a lábcsere, majd a vitorlafordítás, de ezen a ponton rendszeres esés a vége. Egy segítőkész sporttárs a parton, aki jó pár trimmelési tanáccsal is ellátott mondta, lehet, hogy tovább kéne fordítanom a deszkát - próbálkozom. A wasser start sem nehezebb mint a másikon, csak szél kell hozzá, és azért az 5-ös vitorla mégsem 6.4, volt amikor várni kellet, hogy kihúzzon. Remélem lesz alkalmam sűrűn használni ezt a jó kis deszkát, már most megszerettem.

 

A szél Balaton déli parton (Siófok) szombaton és vasárnap volt a legjobb (hétfőt ki kellett hagynom - dolgoztam), de mindkét nap erősen pöffös volt. Kedden gyenge és kihagyós, sokszor szinte teljesen megállt, utána a  semmiből olyan pöff, hogy kapaszkodni kellett az 5-ös vitorlába egy percig, majd megint várakozás negyed óráig - meg is untam.

 

A beállításokról: a 120-as deszkámon hátrébb kellett tennem a papucsokat, így sokkal jobb, kényelmesebben érzem magam a deszkán, és könnyebb tartani nagy szélben a vitorlát. Fent említett sporttárs tanácsára a bummot is elkezdtem feljebb pakolni, eddig valóban túl alacsonyan volt. Sok idő el fog telni, amíg rendesen be tudok állítani mindent.

muresz Creative Commons License 2020.06.24 0 0 32615

Akkor a tegnapi napot sajnálom. Azt kellett volna szabira vennem. A 7.0-val én nem tudok mit kezdeni, ráadásul felénk totális szélcsend volt péntektöl vasárnapig (pedig nyugaton lakom). Nem baj, egy kihagyott teljes szezon után böven jó volt ez a hétfö délután.

Amilyen idö van mostanában, én is remélem, hogy hamarosan jön a következö lehetöség.

Előzmény: vau1111 (32614)
vau1111 Creative Commons License 2020.06.23 0 0 32614

Összesen 5 nap volt zsinórban. Ez már említést érdemlő statisztika, főleg, hogy Gárdonyban is megvolt az 5 nap. Péntek 7.0, szombat 4.8, vasárnap 7.0 és 4.8, hétfőn 4.8 és 4.2, ma, kedden 4.8. Ezekből a hétfői volt a legrosszabb, 1 óra intenzív jó, de utána valami rángatós, használhatatlan rettenet. A többi nap a jó és a zseniális között mozgott.

Még több ilyet!

Előzmény: muresz (32613)
muresz Creative Commons License 2020.06.23 0 0 32613

Érdemes volt. Bár az egyik sporttárs híg székletként jellemezte a szelet fenyvesen, azért voltak jó idöszakok benne.

Előzmény: muresz (32612)
muresz Creative Commons License 2020.06.20 0 0 32612

Sziasztok!

Jól látom, hogy hétfön érdemes lesz elgurulni a Balatonra?

majkel Creative Commons License 2020.06.18 0 0 32611

Sziasztok,

 

Viganjba való lejutással kapcsolatban, van e valakinek hiteles infója?

Ha Neum felé megy az ember a bosnyák folyosón, mi a szitu?

Karantén lesz belőle mert bosznia, vagy ez a tranzit szakasz nem számít?

 

Köszi

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!