Nálunk a helyzet csak romlott. Semmi hírt nem kapok felőle - pedig megígérte, hogy minden nap azért felhív. Na most péntek óta nem hallottam róla semmit. Ez az egyik. A másik az, hogy tegnap hívott a főnöke, és olyan dolgokat mondott el, amit én még nem is tudtam. (Ja, a főnök jó barát is egyben.) szóval nagyon rossz a helyzet, már nem tudok remélni sem. Bízni pedig egyáltalán nem tudok már benne....:-(((
nyuszó
Engem 16 hetes terhesen elhagyott a férjem, igaz, hogy csak kb. három órára, de senkinek nem kivánom azt a világvége hangulatot, amit átéltem. Az indok az volt, hogy szabad szeretett volna lenni, félt a gyerekvállalástól, pedig együtt határoztuk el.
Viszont nagyon tanulságos volt, utána ugyanis végiggondoltam, hogy mi lett volna, ha mégsem jön haza. Rájöttem, hogy anyagilag ugyan nagyon nehéz lett volna, támogatásra szorultam volna, de lett volna, akihez fordulhattam volna.
Két gyerekkel persze sokkal nehezebb lenne, de biztosan akadna, aki segít, ha ne adj isten arra kerülne a sor.
STEWE, VADI, sajnos ha nyugodtan próbálom szemlélni a dolgokat én is elég reménytelennek látom a helyzetet.
"mintha az érzelmei eltűntek volna..." nagyon a lényegre tapintottál.
az az igazság, hogy félek két gyerekkel egyedül maradni. a tudatos életemet vele töltöttem, azt sem nagyon tudom már, hogy hogyan kell ismerkedni.
egyébként nem szeretek 'szerencsétlenkedni', a munkámban sikeres voltam, jól kerestem, tanulok is folyamatosan, csak az érzelmi életemben vagyok ilyen önállótlan, tanácstalan.
vadi: ha tényleg érdekel leírom mailben
nyuszó: nem tudom az általános férfiagy milyen standard ebben a témakörben, de vmiféle nemi jellemző bizonyára létezik. A férfiakat erősen motiválja a társadalmi szerepből adódó bizonyítás kényszere, ami úgy tűnik a hódításokban is realizálódik. Ez persze lehet 1 túltudományos baromság is, de talán létezik. Aztán a monogámia tűrése is gyengébb (bár ezt ma már ki tudja...)
Én tényleg nem akarlak elszomorítani, de minden mondatodból 1-re inkább egy reménytelen kapcsolat képe körvonalazódik. Szörnyű ezt mondani 2 gyerekkel, de talán tényleg le kellene mondanod róla, amíg békében megteheted.Igen, ha egy mákszemnyi sansz van, nem szabad feladni, ez ok, de amiket írtál..
Nem tom, mintha az érzelmei eltüntek volna...Vagy tévedek?
Nyuszó! A részletek megdöbbentettek (4 hónapos pici, terhesség-szülés közbeni megcsalás)!!! Ez szörnyű!! Ez most egy kicsit más megvilágításba helyezi a dolgokat. Szóval...,hogy is mondjam? Elég reménytelennek tűnik.Ne haragudj.
arra gondoltam, és a mamám is ajénlotta, hoyg talán egy szakember segíthetne. valami tanácsadó.
van ilyen irányú tapasztalatotok? ha igen milyen? kihez, hova kell fordulni?
STEWE, félek, hogy esetleg igazad van. a kötődés mondjuk az én részemről megvan, de persze ezt róla nem tudom elmondani. ha gyerekek nélkül lennénk talán nem görcsölnék ennyire, de egy 8 éves figyel minket, valamint egy 4 hónapos, aki szerencsére még nem fogja fel, hogy mi folyik körülötte. a gyerekekkel nem szórakozhatunk. a nagyobbikat az is megviselte, hogy egy hétvégét külön töltöttünk.
olyan jó lenne, ha 'férfiaggyal' tudnék gondolkodni, mert akkor esetleg jobban érteném őt.
VADI, 'teljes újrakezdés', istenem de szép lenne. az a baj, hogy a részéről nem érzem ennek a szándékát. persze mint írtam a szavai és a viselkedése szöges ellentétben állnak. nagyon régóta ismerjük egymást és én mégsem találom hozzá az utat, ő pedig mintha nem is keresné hozzám. 2x tudtunk beszélgetni, akkor nem is fajult el a dolog. ha hajlandó velem szóba állni, akkor én elég normálisan tudok viszonyulni a dolgokhoz. lehet, hogy amikor kiderült a dolog az volt a baj, hogy nem rendeztem óriási hisztit, nem pakoltam ki a cuccait, hanem megpróbáltam 'inteligensen' állni a dolgokhoz. próbáltam, hogy találjuk meg együtt, hogy mi volt rossz a kapcsolatunkban ami miatt máshol keresett boldogságot, nézzük meg hogyan hozhatnánk rendbe... szóval mindent megpróbáltam -legalábbis és úgy gondoltam - és próbáltam nagyon szeretni és nem éreztetni vele, hogy mennyire megbántott azzal, hogy a legkiszolgáltatottabb időszakomban árult el (terhesség, szülés). nem is lett volna baj, ha igaz lett volna, hogy szakítottak. de sajnos többször rá kellett jönnöm, hogy hazudik.
persze az is lehet, hogy a lányt nem tudja 'levakarni' (minő véletelen ők is kollégák), de ha ezt megbeszélné velem, akkor mellé tudnék állni.
egyébként sajnos minden tudok lenni csak diplomatikus nem. egyszerűen a hülyeségig hiszek az őszinte beszélgetés erejében, bár azt kell látnom, hogy ez nálunk nem válik be. én úgy érzem, hogy ha az ő részéről meg lenne a hajlandóság én idővel tudnék felejteni (1x már megtettem).
van valami jó tippetek arra, hogy hogyan tudja az ember rávenni a párját arra, hogy beszéljen, mert ha elhantoljuk a hullákat a hátsó kertben, akkor egy életen keresztül szagolhatjuk a bűzt.
tudjátok az is bánt, hogy én nagyon 'kiadtam' magam neki, tudja, hogy nagyon ragaszkodom hozzá és ezzel vissza is él. néha már én sem értem, hogy mit eszek rajta. talán azt a fiút akit még tiniként megismertem.
nem kell bocs!
Nálunk mindenki érez mindent, mindenki ismer mindenkit, már az -áterhez is elvittem mindkettőt...
De hát ez 1 tényleg patológiás társaság...Még a sokatlátott áternéni is elcsodálkozott...)
stewe! A jelenlegi párod nem érzi benned ezt a kettősséget? Ha érzi hogyan tolerálja? És milyen a viszony közte és a feleséged között?
kiváncsi vadi, bocs'.
Kedves nyuszó! Mi okosat írhatnék? Először is nézz magadba őszintén. Gondold végig:Legelőször azt, hogy látsz e reményt arra egyáltalán, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Aztán azt, hogy mit szeretnél? Mi a célod? Mit tudsz ezért a célért megtenni - esetleg áldozni? Azt írod nem tudsz már hinni neki, nem bízol benne. Persze nem is lehet másképp, hiszen átvert, hazudott. De mi lesz, ha most kibékültök? Onnantól tudsz majd hinni neki? Túl tudsz lépni azokon a dolgokon, amit veled tett? Gondolj arra, hogy a gyanakvás, sértődöttség megmérgez minden kapcsolatot. Én azt mondom csak a teljes újra kezdés oldhatja meg az ilyen problémát. És akkor mindenki tiszta lappal indulhat. A múltbéli sérelmeket el KELL felejteni. De ehhez két ember kell. Ezért kell megtalálnod a férjed szivéhez-eszéhez az utat, és kibeszélni a problémákat. Megbeszélni, hogy ki hogyan látja a dolgokat, min kell és min nem kell változatatni. Persze óvatosan kell ezt is tenni, nehogy egy békülős beszélgetés csúnya veszekedéssé fajuljon. Legyél diplomatikus! Sok szerencsét kivánok hozzá!
vadi
stewe, ne szurkolj! Ez az a kapcsolat, amiért pszichológushoz kerültem, mert annyira ragaszkodott hozzám, hogy majdnem "megfojtott", és csak segítséggel tudtam leszerelni. Azt hiszem, hogy örülök, hogy nem áll velem szóba.
A MÁZLIM az, hogy nekem van egy férjem, aki mindezt KIBÍRTA, nem dobott ki. Igaz, hogy az ő lelkén is szárad egy-két elhagyás. Nekem sem ez volt az első. Valami nem volt jó itthon, és így "oldottuk meg". Nekünk "szükségünk volt erre" ahhoz, hogy tudjuk: a másik mellettünk van, kötődik hozzánk, biztosítja azt a személyes szabadságot, amire szükségünk van. Ja, és ha valami baj van, mi azonnal megbeszéljük, egészen a legperverzebb részletekig.
nyuszog: köszi kedves érdeklődésedet, nem gondoltam, hogy ez a topic ilyen pozitív lesz számomra, főleg az ellenoldaliként...
Egyébként én is tök boldog vagyok vadiék normalizálódásán és persze jó szomorú lettem tőle, mert bármily furcsa, én is mennék vissza, ha ez olyan egyszerű lenne.(Persze 3 év után más és nem a fogadás problémái miatt, hanem egy jó kapcsolat felbontása miatt. na mindegy
nyuszó: ez amit leírtál már nem olyan bíztató, mint vadié, mert ott azért érezni lehetett a valódi kötődést.Ha jól értem nálatok egy meglehetősen kihült, időnként ellenséges kapcsolat van, amit szerintem nem kéne erőltetni...(bocs)
azért szurkolok stewe
Kedves nyuszó!
Örülök, hogy nyúltársra találtam, de annak nem, hogy pont itt. Szerettem volna valami értelmeset és bíztatót írni, de nem jött össze.
És hogy én se tűnjek gondtalannak:
Én egyszer a harmadik voltam egy kapcsolatban, aminek nagy lelepleződések és megsértődések után vége lett. Azóta mindkét család elköltözött úgy, hogy most kb. 50 m-re lakunk egymástól egy lakótelepen. Egy játszótérre visszük a gyerekeket. Újra szóbaálltam a volt kedvesemmel, és folyton rágta a fülem, szerette volna feleleveníteni a kapcsolatot, ami félig-meddig sikerült is. Csakhogy belegondoltam, hogy mi lesz ebből (bár kicsit későn), és megálljt parancsoltam. Amint kimondtam, hogy beszélgetni nagyon szívesen, de mást nem, megsértődött, és azóta nem érdeklem. Az asszonyka pedig a nagy perpatvar óta nem áll velem szóba. Elképzelhetitek milyen jó a hangulat a játszótéren. Kellett egy kis idő, amig megszoktam. Most "ki tud jobban átnézni a másikon"-t játszunk. Szerintetek mi lesz ebből?
végigolvastam a történéseket, de sajnos számomra csekély vigaszt jelent, hogy nagyon sokakkal közös a sorsom.
a párom már másodszor lépett félre a házasságunk alatt. az elsőből elég jól kilábaltunk, de ez a mostani mintha szétrágná a kapcsolatunkat. a mi házasságunk nem volt tökéletes, egyszerűen hol jobban, hol rosszabbul éltünk. az a baj, hogy én most is megpróbáltam mellé állni, fogni a kezét ahogy ő mondja, segíteni rendbehozni a dolgokat, de most nem jönnek össze a dolgok.
nálunk 2 gyerek van. azt mondjátok nem szabad az embernek egyetlen emberre építeni az életét? de mit tegyek ha az ismeretségünk lassan nagykorú lesz, és a házasságunk is 9 éve tart már.
hónapok óta tudom, hogy megint van valakije. hónapok óta mondja, hogy vége és velünk akar maradni. ugyanakkor hónapok óta képtelen közeledni felém, hónapok óta csak utálatot sugároz a viselkedése.
az, hogy elárult, megcsalt és többször is becsapott, hazudott és még hazudik ma is nagyon-nagyon fáj.
borka, számomra egy őszinte férj reményt adna.
a legnagyobb baj az, hogy már egyáltalán nem bízom benne. nem hiszek neki. főleg akkor nem amikor azt mondja, hogy szeret, hiszen a viselkedése teljesen mást sugall.
attól félek, hogy csak a gyerekek miatt van velem és nekem ez a gondolat elég elvielhetetlen. beszélgetni a dologról nem nagyon tudunk, mert ő bármit megtesz, hogy kitérjem előlem.
és ezek után én még mindíg akarom őt. szeretem és közben rettenetesen dühös is vagyok rá. néha pedig úgy érzem gyűlölöm.
hát nem hülyeség?
vadi, irigyellek. nekünk is volt már egy különtöltött hétvégénk, de ezalatt ő csak arra jött rá, hogy hétfőre tiszta ruha kell neki (ez talán egy kicsit durva, de a lényeg, hogy a viselkedése azóta is változatlan).
borka, stewe! Olyan sokat köszönthetek nektek, amiért tartottátok bennem a lelket! :-))) Kezdem hinni, hogy nincsenek reménytelen helyzetek. Most rohannom kell a gyerekekért az iskolába, aztán haza, mert sok-sok megbeszélni valónk van a férjemmel (aki most teljesen olyan mint régen volt, mintha elmúlt volna róla a varázslat!) Most én szurkolok Nektek! Holnap megint beugrok!
Vidám vadi
stewe, borka, hellóóóóó!!!!. És szia mindenki!!! Most voltam madarat fogni. Az történt ugyanis, hogy szombaton elköltözött a férjem.
Vasárnap délután pedig visszajött!! Azt mondta: kipróbálta, és nem megy neki. Nagyon szeret minket és nagyon hiányoztunk neki, azonnal, hogy nem otthon volt. És vasárnap reggel mikor felébredt azon az idegen helyen, kinézett az ablakon: sütött a nap. És akkor arra gondolt, milyen klassz lenne most a kicsi feleségével és a fiaival lötyögni valahol. Így hazajött. Hát ez van. Úgy örülök!!!!
kisevet, kedves, hát ez nagyon aranyos.
Akkor már nem kell rajta gondolkodni?
De ezt nem lehet kigondolni!
Na, mindegy, látom, hogy inkább felvidítani állt szándékodban, semhogy komoly, velős tanácsokat osztogatni, úgyhogy mosolygok. De azért még írhatsz néhány hasonló dolgot, hátha jobb kedvem lesz!
